adózás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adó
- NAV
- devizapiac
- nyereség
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Átalakítaná Budapest közlekedését Varga Mihály
Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály, szerinte ha szétválasztják a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehet. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a költségvetés összeállítása során mindegyik miniszterrel komoly vitái vannak. A politikus ellenzi a halálbüntetést, de úgy véli, vitázni lehet róla.
Celebek, volt politikusok a NAV szégyenlistáján
Gyõzike, Zuschlag János, Vitézy Tamás és Volner János Jobbik-alelnök is képbe kerül a NAV legutóbbi szégyenlisáján. A legtöbb adóval tartozók listára kormányközeli cégek és elítélt politikusok, nagyvállalkozók is felkerültek.
Az Apple 10 évnyi adót fizethet az íreknek
Az Európai Bizottság döntésétõl függ, hogy vissza kell-e fizetnie az Apple-nek az Írországtól kapott adókedvezményét, vagy sem.
Intézkedési tervet készített a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke az Állami Számvevõszék megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket és errõl az elõírt határidõig tájékoztatta az ÁSZ elnökét, közölte honlapján a NAV.
Vádat emeltek az adótrükköket leleplezõ újságíró ellen
Vádat emeltek Luxemburgban az ellen az újságíró ellen, aki elsõként hozta nyilvánosságra, hogy a nagyhercegség éveken át több száz vállalat számára teremtett lehetõséget az egyébként külföldön fizetendõ adóterheik minimalizálására.
- címkék:
- Edouard Perrin
- Luxemburg
- adózás
- Címkefelhõ »
A kormány miatt versenyhátrányba kerülhetnek a baromfitenyésztõk
A sertésszektorral azonos megítélést kér az adózásban a Baromfi Termék Tanács, a szervezet szerint nincs szakmai indoka annak, hogy miközben a sertés tõkehús általános forgalmi adója 5 százalékra csökkenne 2016 januárjától, a baromfitermékek áfakulcsa továbbra is 27 százalékos maradna.
15 százalékra csökken az szja 2016-ban
A személyi jövedelemadó 15 százalékra csökken jövõre, jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az adófizetõknél így 120 milliárd forinttal több maradhat 2016-ban.
Varga: 15 százalékra csökken az szja
16-ról 15 százalékra csökkenhet 2016-ban a személyi jövedelemadó, jelentette be Varga Mihály. A tõkehúsok áfája 27-rõl 5 százalékra csökkenhet. A nemzetgazdasági miniszter megerõsítette, hogy csökken a bankadó, és emelkedik a családi adókedvezmény.
Alkoholt is készít a NAV Szakértõi Intézete
A múlt évben is mintegy 12 ezer tételt vizsgált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértõi Intézete, viszont a vizsgálatok részletesebbek lettek, a dohány- és alkohol termékek, valamint az üzemanyagok vizsgálata nem mutatott trendszerû változást a korábbiakhoz képest, mondta Romhányi Antal pénzügyõr ezredes, az intézet fõigazgatója.
- címkék:
- adózás
- ellenõrzés
- adóhivatal
- NAV
- Címkefelhõ »
A pénztárgépek miatt megugrott az adófizetés
Jelentõsen nõttek az adó- és vámbevételek tavaly a közép-magyarországi régióban: a kiemelt adónemekbõl (áfa, szja, járulékok) 521 milliárd forinttal többet (3492 milliárd forintot) fizettek be az államkasszába az adózók, mint 2013-ban.
Keményen lecsapnának a rossz adózókra
A személyijövedelemadó-bevallás megszûnése mellett sokkal markánsabban különböztetnék meg a jó és a rossz adózókat – olvasható ki az Origo birtokába került dokumentumból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített arról, hogyan változtatná meg az adózás rendjét. A tervek között szerepel az ellenõrzési idõk lerövidítése is. Szakértõk szerint vannak jó elemek a tervezetben, de a részleteken még dolgozni kell.
Megszûnhet az adóbevallás rendszere
Két év múlva már a Nemzeti- Adó és Vámhivatal készítheti el a személyi jövedelemadó bevallásunkat – derült ki abból az Origo birtokába került a dokumentumból, amelyet az NGM készített az adózás tervezett új rendjérõl. A minisztérium megerõsítette a tervezet létét, de pontosításokra még szükség van.
Marad a világbajnok áfa
Hiába a jó makrogazdasági adatok, a kormány egyelõre nem tervezi csökkenteni az áfát, mert az az NGM érvelése szerint negatív hatással lenne a költségvetésre. Eközben Romániában adócsökkentéseket terveznek, így élénkítenék a gazdaságot.
Áfát csökkentene a román kormány
A jelenlegi 24-rõl 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót és eltörölné az osztalékadót a román kormány jövõre, jelentette be Victor Ponta miniszterelnök.
Ez a legnagyobb baj az adórendszerrel
A kiszámíthatatlan jogszabályváltozások jelentik a magyar adórendszer legnagyobb problémáját a cégek szerint. Európában a holland és a brit adórendszerek a legjobbak.
- címkék:
- adórendszer
- adózás
- adó
- NAV
- Deloitte
- Címkefelhõ »
Százezres bírság járhat a nagyi abroszáért
Adott el mostanában valamit az interneten? Ha igen, akkor jobb, ha óvatos. Bár a közhiedelem úgy tartja, hogy az eladónak 600 ezer forintig semmilyen kötelezettsége nincs, ez nem teljesen igaz. A Kúria tavalyi döntése szerint az áfabevallás elmulasztása miatt még az is bajba kerülhet, aki egy pár lyukas zoknit árul, ha ezt többször teszi. A NAV cáfolta, hogy a kis összegek miatt problémázna.
Adótanácsadók segítik a NAV munkáját
Erre az adóváltozásra érdemes figyelni
Változtak az egyszerûsített közteherviselési hozzájárulás bevételi értékhatárai 2015-tõl – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
- címkék:
- adózás
- ekho
- NAV
- Címkefelhõ »
A címünket is megadhatjuk az 1 százalék mellett
- címkék:
- 1 százalék
- adózás
- adó
- szja
- Címkefelhõ »
Adót vetettek ki a napelemekre
Minden napelem után 114 forint/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni 2015. január elsejét követõen, mely mintegy 2000-2500 Ft-os modul áremelést jelent.
- címkék:
- adózás
- napelem
- Címkefelhõ »
Januártól jelentõs változások lesznek a társasági adózásban
Jelentõsen változik a társaságok adózása jövõre, többek között szigorodnak az elhatárolt veszteség felhasználásának szabályai és társaságiadó-alap kedvezményt lehet igénybe venni a felsõoktatási intézmények támogatása esetén is.
- címkék:
- adózás
- vállalkozás
- Címkefelhõ »
Egységes európai adórendszer kezdeményez Szanyi Tibor
Adó- és illetékuniót kezdeményez Szanyi Tibor, szerinte ez védelmet nyújtana az általa "bûnözõi bandának is nevezhetõ kormányzati klánként" leírt magyar kormány önkényeskedései ellen is.
Tetszene a Habony-adó az olvasóinknak
Az Origo nem reprezentatív szavazásának eredménye azt mutatja, hogy a voksolók elégedetlenek a kormányzati adóötletelésekkel. Ez nagyban összevág azzal, hogy a közvélemény-kutatók a kormánypártok támogatottságának jelentõs csökkenését mérték. Ennek ellenére még így is lehet, hogy kétharmadot szerezne a Fidesz–KDNP egy mostani szavazáson.
Egy ügyvéd fizette a legtöbb adót
Az elmúlt évi személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint összességében 32 milliárd forinttal csökkent a fõvárosi és a Pest megyei magánszemélyek adóterhe, miközben összjövedelmük több mint 109 milliárd forinttal nõtt.
- címkék:
- adózás
- ügyvéd
- NAV
- Címkefelhõ »
Földadót és jármûadót vetnének ki Mindszenten
Földadót és jármûadót vetne ki Mindszent. Olyan feladatokra fordítanák a bevételt, amelyre nem kapnak állami támogatást. Az errõl szóló javaslatot el is fogadták, de a kormány még módosíthat az ezt lehetõvé tevõ adószabályokon.
- címkék:
- Mindszent
- adószabály
- földadó
- adózás
- adó
- Címkefelhõ »
A magyar cégek is áldozattá válhatnak
Az OECD nemzetközi akciótervet dolgozott ki az adókerülõ nagyvállalatok fülöncsípésére. Elemzõk arra figyelmeztethetnek, hogy a jóhiszemûen adózó cégek is áldozattá válhatnak.
Januártól még durvább sarcok jöhetnek
Bármilyen adóval sújthat minket 2015. január 1-jétõl bármelyik önkormányzat, gátat csupán az ott élõk teherbíró képessége és egy-két törvényi korlátozás állíthat. Az Origo által megkérdezett településvezetõk, talán az internetadó ötletébõl is tanulva, nem terveznek újabb sarcokat.
Rogán: Maradhat a cafeteria adókulcsa is 200 ezer forintos keretig
A jövõ évi adómódosítások között szerepelt a cafeteria elemek adókulcsának emelése. A kormány adótervei szerint a cafeteriajuttatások köre nem változik, de megnõ az azok után fizetendõ közteher, ezért 19,2 százalékkal kevesebb összegbõl gazdálkodhatnak majd az alkalmazottak. Rogán Antal viszont ma az nyilatkozta, hogy Fidesz-KDNP azt fogja javasolni, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje.
- címkék:
- Rogán Antal
- kormány
- adózás
- adó
- cafeteria
- Címkefelhõ »
Könnyebb lett vállalkozni Magyarországon
Magyarországon könnyebb hitelhez jutni és csökkentek az adók, ezért könnyebb vállalkozni, mint tavaly. Ennek ellenére a régió többi országa még mindig jobban áll.
Kinyírják a Double Irish nevû adótrükköt
A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként megszüntetik a "Double Irish"-ként elhíresült adótervezési lehetõséget, amelynek segítségével fõleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
A végén éhen döglik az összes tehén
Magyarországon borzasztó az adórendszer és az adózási morál, mondja az iWiW alapítója, aki mozgalmat indít ennek megváltoztatásáért. Részérõl az összes párt feljelentése csak a nulladik lépés volt. A pártokat rá kell venni arra, hogy csökkentsék az adókat, az embereket pedig arra, hogy rendesen befizessék õket. Várady Zsolt önmagát nem tartja sikeres üzletembernek, de tisztességesnek igen.
Mostantól több adót fizethet Európában a Google és a Facebook
Bezárul a kiskapu, amely révén megúszták a fizetendõ adók jelentõs részét a technológiai óriáscégek.
Nem mûködik a söralátét
Több adózónak kellett kevesebb adót befizetnie 2013-ban, mint egy évvel korábban, az átlagos budapesti pedig majdnem kétszer annyit keresett, mint az átlagos Szabolcs megyei. Összességében csökkent a vállalkozások eredménye 2013-ban, a 184 milliárdos visszaesést elsõsorban a bankszektor rossz teljesítménye okozta. Az adózás viszont nem lett egyszerûbb, kevesen tudták söralátéten bevallani az adójukat.
- címkék:
- adózás
- szja
- egykulcsos adó
- NAV
- Címkefelhõ »
Kamat jár a vissza nem igényelhetõ áfa után
Az Európai Bíróság egy nemrégiben hozott, magyar vonatkozású döntésében kimondta, hogy nem egyeztethetõ össze az uniós áfa irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely kizárja a késedelmi kamat fizetését olyan áfa összegek után, amelyeket az adózó ésszerû határidõn belül nem tudott visszaigényelni a közösségi jogba ütközõ hazai szabályozás miatt.
Az adózók még jobban támogatják a Gyermekrák Alapítványt
Bár a civil szervezetek idén több támogatáshoz jutottak a személyi jövedelemadó egy százalékából, mint tavaly, a 7,3 milliárd forint így is jóval elmarad a korábbi csúcsoktól, például a 2008-as 9 milliárd forinttól.
Két hét maradt beadni az szja-bevallást
- címkék:
- szja-bevallás
- adózás
- szja
- adóbevallás
- NAV
- Címkefelhõ »
A pénztárgépekrõl kell ma adatot szolgáltatni
A mai nap során több - a pénztárgépekhez kapcsolódó - adatszolgáltatási határidõ is lejár.
- címkék:
- adózás
- határidõ
- NAV
- Címkefelhõ »
A kasszás nyilatkozat buktatta le a karcagi kisboltost
A kasszacserénél kódot még kért a NAV-tól, de a kasszát már nem rendelte meg egy karcagi kisboltos. A NAV ellenõrizte az összes ilyen esetet, így bukott le a közértes is, aki lejárt szavatosságú termékeket is árult.
- címkék:
- Karcag
- adózás
- adó
- NAV
- Címkefelhõ »
Ha nem akar rettegni a NAV-tól
Neten árulja a régi ruháit, kiadja a lakását, vagy nyert internetes pókeren, de aggódik, hogy lecsap önre a NAV? Összeszedtük, hogyan kell adózni néhány jellemzõ mellékjövedelem után.
- címkék:
- Bitcoin
- lakáskiadás
- adózás
- póker
- Vatera
- Címkefelhõ »
Ellenõrzést hoz Valentin-napra a NAV
- címkék:
- Valentin-nap
- adózás
- NAV
- Címkefelhõ »
A NAV türelmi idõt ad a vaterás kereskedõknek
A Kúria némi rendet vágott az internetes kereskedésben egy tavaly decemberi döntésével. A NAV ez alapján azt mondja, hogy adóznia kell annak, aki üzletszerûen kereskedik a neten, de májusig türelmi idõt adtak.
- címkék:
- adózás
- Vatera
- gazdaság plusz
- Címkefelhõ »
Adócsalással vádolták meg a francia McDonald'sot
A francia adóhatóság körülnézett a McDonald's helyi hálózatánál, mert azt gyanították, hogy nem fizetik be rendesen az adót. Az állam szerint 664 milliárd forintnyi adót nem fizettek meg úgy, hogy a pénzt Svájcba és Luxemburgba vitték.
- címkék:
- adózás
- adócsalás
- McDonalds
- Címkefelhõ »
Hackereket vesz fel a NAV
Hackereket vet be a NAV az online kasszák informatikai rendszerének tökéletesítésére. Fel kell törniük a rendszert, és jelezniük, hol van a rés, ahol átjutottak.
- címkék:
- adózás
- NAV
- Címkefelhõ »
A kisvállalkozásokra építi a növekedési terveit a kormány
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
A magyar állam is kéri a jussát a virtuális bizniszbõl
2009-ben jött létre, de csak nemrégiben robbant be a köztudatba a bitcoin, az egyre terjedõ, központ nélküli virtuális pénz. Aki ügyes, szép vagyont hozhat össze, de számíthat rá, hogy az adóhatóság is érdeklõdni fog nála. Magyarországon is.
50 millió kiló cukrot hozott be adózatlanul a lefülelt cégcsoport
12 milliárd forint értékû áruval csalt el körülbelül 3,5 milliárdnyi áfát egy cégcsoport, ennek csak egy részét tudta eddig visszaszerezni a NAV. A cukor és étolaj Szlovákiából négy magyar áruházlánchoz jutott el, közben adót nem fizettek.
- címkék:
- adózás
- adócsalás
- áfacsalás
- Címkefelhõ »
Bevételkieséssel járhat az adminisztratív enyhítés
Januártól 200 millióról 300 millióra emelkedett a könyvvizsgálati kötelezettség éves minimum-árbevételi határa, ami azt jelenti, hogy 6000 cég mentesült a kötelezettség alól. Az Opten szerint ez a cégeknek jó, az államnak rossz.
- címkék:
- adózás
- könyvvizsgálat
- Címkefelhõ »
Szigorodnak a céges illetékszabályok
Több ponton változik az illetéktörvény jövõre: mentesül az illetékteher alól a házastársak közötti ajándékozás és vagyonátruházás, szigorodnak ugyanakkor a gazdálkodó szervezetek közötti egyes tranzakciók illetékmentességének feltételei.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
Januártól 5 százalék a sertésáfa
Az élõ- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jén a jelenlegi 27 százalékról; a döntés a jövõ évi adótörvényekkel együtt lép hatályba, a szakértõk szerint a mérséklés ellenére a területrõl származó adóbevételek várhatóan szinten maradnak a szektor fehéredésének köszönhetõen.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
Szlovákiával levelezett legtöbbet a NAV áfaügyben
- címkék:
- adózás
- NAV
- Címkefelhõ »
A kormány elvesztett egy áfacsatát az Európai Bíróságon
Magyarország korlátozta az exportáló cégek áfamentességét, pedig nem lett volna szabad. Azok a cégek, akiket emiatt büntetett meg a NAV, pénzt kérhetnek vissza.
- címkék:
- adózás
- áfa
- Címkefelhõ »
A Patyomkin-gyáras csoport újabb cégei buktak le
Októberben olyan üzemeket talált a NAV, amelyek alkalmatlanok gyümölcsfeldolgozásra, mégis több százmilliós támogatást kaptak rájuk. A nyomozók most újabb cégeket találtak meg az ugyanahhoz a csoporthoz tartozó körbõl.
- címkék:
- adózás
- NAV
- Címkefelhõ »
Alig csordogál adó a dohánypiacról
10 milliárd forinttal kevesebb, körülbelül 18 milliárd forint jött be novemberben a cigaretta jövedéki adójából. Az NGM szerint nem a forgalom visszaesésérõl van szó.
- címkék:
- adózás
- dohánygyár
- trafik
- Címkefelhõ »
Fontos teendõk az adóév végére
Az adóév végéhez közeledve a fõbb adónemekben még elvégezhetõ ésszerûsítéseke illetve fontos teendõkre hívja fel a figyelmet a Deloitte.
- címkék:
- adózás
- Deloitte
- Címkefelhõ »
Ágyukban csaptak le nyíregyházi zugárusokra
Feketekereskedõket talált az adóhatóság a feketén üzemeltetett szállásokon Nyíregyházán. Utána a feketepiacra is kinézett a NAV és begyûjtött pármillió forintot.
- címkék:
- adózás
- NAV
- Címkefelhõ »
Gyanús lett a revizornak a nagyi puszedlije
Egy puszedligyártó méz helyett cukrot tett a süteményébe, de a cukor után fizetendõ egészségügyi termékadót nem fizette be. Az buktatta le õket, hogy az egyik NAV-revizort ilyen puszedlivel kínálta a nagymamája.
- címkék:
- adózás
- chipsadó
- Címkefelhõ »
Megkezdõdött a kasszarazzia
Kedden ellenõrzési akciót indított az adóhatóság, hogy megvizsgálja, hogy állnak a kereskedõk a kasszacserével. Akik nem tudják igazolni az új gépek megrendelését, azok pénzbüntetésre, vagy akár 12 napi bezárásra is számíthatnak.
- címkék:
- adózás
- kasszacsere
- NAV
- Címkefelhõ »
Lecsapott a NAV egy 430 milliót csaló bolthálózatra
A NAV 130 nyomozóval csapott le egy külföldi árukkal kereskedõ bolthálózatra. A cég hamis számlákkal érte el, hogy 25-30 százalékkal olcsóbban adja a termékeket. A lefoglalt áruk ellensúlyozzák a 430 milliós kárt, de voltak köztük lejárt szavatosságú szaloncukrok és állati ürüléket tartalmazó termékek is.
- címkék:
- adózás
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhõ »
Visszavág a NAV-nak Horváth András
Nem igaz, hogy nem volt adóellenõr, az sem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagiba – Horváth András, az adóhivatal volt dolgozója sorra veszi levelében, hogy szerinte mi nem valós abból, amit a NAV vezetõi róla közöltek.
A NAV 200 ezer liter szeszt tárol
- címkék:
- Horváth András
- adózás
- NAV
- Címkefelhõ »
Rájött a NAV, hogy a vízvezeték-szerelõ nem ad számlát
Lakást béreltek és házhoz hívták a szolgáltatókat az adóhivatal revizorai a fõvárosban, hogy kiderítsék, kapnak-e számlát a kifizetett munkadíjról. Az ellenõrzések az adóhivatalt további lépésekre ösztönzõ eredménnyel zárultak, mert a szerelõktõl kezdve a szõnyegtisztítón át az ételszállítókig szinte valamennyi szolgáltató zsebre dolgozott – vetít elõre a számla nélkül dolgozók ellen újabb lépéseket közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Brüsszelnek elege van az adóelkerülõ cégekbõl
Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával bezárná a társasági adóztatás uniós rendszerében lévõ kiskapukat az Európai Bizottság.
Ne ússzák meg a felelõsök!
A nyilvánosság erejében bízik az adóhivatal volt dolgozója, aki az adóhivatalt és a hatóságokat az elburjánzott adócsaláshoz való asszisztálással vádolja. Õ volt a fõszereplõje az adócsalás ellen összetrombitált pénteki LMP-s tüntetésnek.
Andy Vajna pert vesztett Farkasházy ellen
Bár még nem jogerõsen, de pert vesztett szerdán Andy Vajna a bíróságon Farkasházy Tivadar ellen. A filmproducer egy, a Heti hetesben elhangzott mondatért kért jogorvoslatot. A kereset szerint Farkasházynak féléves jövedelmével kellett volna bûnhõdnie.
A NAV a Vaterán is keresi a fekete dohányt
- címkék:
- adózás
- cigaretta
- trafik
- Címkefelhõ »
A Századvég elhatárolódik munkatársától
Virovácz Péter tanulmányából kiderült, hogy az egykulcsos adózás a legjobban keresõ, gyermektelen adózóknak kedvezett.
A felsõ húsz százalék degeszre nyerte magát az egykulcsossal
Az adózók alsó héttizede veszített az egykulcsos adózással, a felsõ tíz százalék nagyon sokat nyert. A három- vagy többgyerekesek közül vannak szép számmal olyanok, akik szomorodhatnak, hiába a családi adókedvezmény. Így néz ki az elmúlt három év a személyi jövedelemadó átszabásának szempontjából.
Ismét a sokgyerekeseknek kedvez a kormány
Közel 30 ezer kismama munkahelye lett biztosabb azzal, hogy a cégek igénybe veszik a január óta élõ járulékkedvezményt. A kormány most kiterjeszti a lehetõséget, így a kismamák három helyett már öt évig kapnak védelmet, de a költségvetés csak azt engedi, hogy a három- vagy többgyerekesek járjanak jobban.
Vígan, nagy luxusban élnek a nagy adócsalók
Az adócsaló hálózatok szervezõi nagy jólétben élnek, pár év alatt pazar házakat húznak fel, luxusutakra fizetnek be, ezt a revizorok is látják, de igazán nem történik semmi, panaszkodott már két éve Rogán Antalnak és a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárcának az áfacsalást és az adóhivatali tétlenséget megelégelõ volt adóellenõr.
- címkék:
- Horváth András
- adócsaló
- adózás
- adócsalás
- adó
- NAV
- Címkefelhõ »
Így adózunk 2014-ben
Kiszélesítik a családi kedvezményt, csökken sertés áfája, a kis pálinkafõzdék és borospincék egyszerûbben szerezhetnek vendégeket – a 2014-es adóváltoztatásokban sok a könnyítés. Ám rosszul járhatnak azok, akik nem veszik komolyan a kasszacserét. És a bankok egy újabb adót fizethetnek.
- címkék:
- adózás
- adó
- Címkefelhõ »
Ingyen focibelépõt a dolgozóknak
- címkék:
- adótörvény
- adózás
- sport
- cafeteria
- Címkefelhõ »
Alig várom, hogy adót fizethessek
Egyre több magyar cég települ át Ausztriába, hogy ott mûködtesse a vállalkozását, pedig az adókulcs és a költségek magasabbak, mint itthon. Van, akit a tisztességes profit vágya hajt, és van, akit a félelem.
A magyar adót másolják a szlovákok
Nálunk hat éve van elvárt adó, amellyel a csak papíron évek óta veszteséges cégeket szorítja adóbefizetésre a kormány. Most a szlovákok vezetnek be ehhez hasonlót.
- címkék:
- Szlovákia
- elvárt adó
- adózás
- adó
- Címkefelhõ »
Áfacsökkentést akarok én is, én is
A baromfitermelõk, tojásosok, zöldség-gyümölcs termesztõk is áfacsökkentést akarnak, hogy az elburjánzott feketekereskedelemnek adjanak egy nagy pofont. A sertéstermelõk már kaptak áfamérséklést, mégsem teljesen elégedettek.
Csökkentik a közmûadót
A 60 milliárdosra tervezett közmûadó 1 százalékáról mondana le a kormány azért, hogy 300 kisebb távközlési céget megmentsen. Az elsõ 400 kilométer után járna kedvezmény.
- címkék:
- adózás
- közmûadó
- Címkefelhõ »
Kötelességtudó adóellenõr hirdetett háborút a NAV ellen
Egykor Fidesz-tag volt, majd önkormányzati képviselõ, aztán éveken át adóellenõr. Most hivatali visszaéléssel vádolja a munkahelyét, mert szerinte a NAV szemet huny a nagy cégek adócsalásai fölött. Horváth Andrást jó szándékú embernek ismerik a kollégái, az õt felkaroló civilszervezet pedig megváltóként fogadta, amikor másfél évvel ezelõtt megkereste õket.
A marhák kimaradnak az áfacsökkentésbõl
Mégis beveti a kormány a húsok áfacsökkentését. Az élõ és a fél sertésre 27 helyett 5 százalékos áfát kell felszámítani jövõre. A kormányoldal megvárta, hogy az Európai Bizottság rendben levõnek találja a költségvetést, és csak aztán vállalta be, kicselezve Brüsszelt, a sokmilliárdos bevételelengedést jelentõ áfacsökkentést.
- címkék:
- adózás
- áfa
- áfacsökkentés
- adó
- Címkefelhõ »
Az állam hiába tartja markát, nem jön a cigaretta-adóbevétel
- címkék:
- adózás
- trafik
- Címkefelhõ »
Megbízható, mint a magyar állam
A Deloitte felmérésében a magyar válaszadó cégek 92 százaléka súlyos problémának, a versenyképességi lemaradás egyik legfõbb okának nevezték, hogy az állam és az adóhatóság teljesen kiszámíthatatlan.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
Eljöhet a kis pálinkafõzdék virágkora
Jövõre lényegében bármelyik kereskedelmi szeszfõzdében ihatunk és vehetünk pálinkát. Most csak a nagyobbak engedhetik meg maguknak, hogy látványfõzdét üzemeltessenek, és külön helyiségben árulják a pálinkát. A törvényváltoztatás így a kisebb fõzdéknek kedvez: õk is becsalogathatják az érdeklõdõket, könnyebben megismertethetik magukat a fogyasztókkal.
Nem lesz luxusadó, nem lesz olcsóbb hús
Információink szerint a kormány letett a hús áfájának csökkentésérõl. A kicentizett költségvetés már nem bír el további 50 milliárd forint kiesést, ráadásul nem is biztos, hogy olcsóbb lenne a hús. A luxusadó bevezetésérõl is lemondtak.
- címkék:
- áfacsökkentés
- adózás
- áfa
- luxusadó
- adó
- Címkefelhõ »
Sophia Loren 40 évig küzdött az adóhivatallal
- címkék:
- Sophia Loren
- adózás
- Olaszország
- Címkefelhõ »
Tömegesen perlik a NAV-ot
Az idén szeptember végéig 1636 pert kezdeményeztek adózók az adóhatóság ellen, 57 milliárd forint értékre - írta a Magyar Nemzet.
- címkék:
- adózás
- per
- NAV
- Címkefelhõ »
Az adóhatóság vasalja be az elmaradt kamarai díjat
Lehetnek olyan cégek, akik idén már befizették a kamarai díjat, mégis követelni fogja rajtuk az adóhatóság. Azért lehet így, mert ilyenkor a tavalyi elmaradt díj befizetésének veszik az idén beérkezõ összeget.
Csipszadó a szörpökre, újabb adó a bankokra
A családi adókedvezmény kiterjesztésének 250 ezer család örülhet, a bankoknak felemás érzésük lesz, mert egy újabb egyszerinek mondott terhet kapnak. A kkv-k életét sok apró ponton könnyítik meg, de a magas cukortartalmú szörpökre kivetik a csipszadót a jövõ évi adócsomagban.
Az adóhatóság nem tévedhetetlen
A cégek gyakran azt hiszik, hogy az adóhatóság tévedhetetlen, és az a bírság, amit kiszabnak, végülis helyes. Ezzel szemben több mint 90 százalékban mérsékelhetõ a büntetés - állítja a MAZARS adótanácsadó.
- címkék:
- adózás
- adóellenõrzés
- NAV
- Címkefelhõ »
A kormány elvárja, hogy az általános iskolás tudjon úszni
Ezer tornatanárt továbbképez a kormány, a tanuszodákat a Klik integrálja, minden általános iskolásnak meg kell tanulnia úszni, ha van uszoda a településen - ezekrõl döntött a kormány keddi ülésén. Az adórendszeren azonban még tovább kell csiszolni.
- címkék:
- közoktatás
- adózás
- adó
- úszás
- Címkefelhõ »
Kétszer meszelték el a biciklifutáros trafikost
Biciklisfutára, a saját fia buktatta le azt a magyarbánhegyesi nõt, aki feketén árult ukrán cigarettát. A NAV kétszer is megbüntette súlyos milliókra, mert elsõre nem az összes dohányt vallotta be.
- címkék:
- adózás
- trafik
- Címkefelhõ »
Áfacsökkentés nélkül vergõdnek a húsosok
A húsipari szakmai szervezetek szerint a sertés- és a baromfihús, valamint az ezekbõl készült hústermékek általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentése nélkül a hús- és baromfiipar termelése nem növelhetõ, sõt talpon maradása is kétséges.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
Szlovákia adót csökkenthet
Jövõre 23 százalék helyett 22 százalékra csökkenhet a társasági nyereségadó Szlovákiában. Az idõpont meglepetésnek számít, mert korábban azt mondta a pénzügyminiszter, hogy adócsökkentés csak akkor lehet, ha javul a gazdaság teljesítménye. A tervek szerint a veszteséges vállalkozások is fizetnének adót, de a mértéke egyelõre nem ismert.
Varga még egy évet kér az egykulcsos adózásnak
Az egykulcsos adórendszer hatásait nehéz mérni, de még egy évre legalább szükség lehet az eredmények megfigyeléséhez Varga Mihály szerint, aki arról is beszélt, a bankoknak kell hitelezniük a vállalkozásokat.
- címkék:
- Varga Mihály
- egykulcsos adó
- adózás
- bank
- Címkefelhõ »
A NAV Nagy Testvérként követné a kamionokat
Az adóhatóság felhasználná az elektronikus útdíj bevezetésével keletkezõ adatokat, és a rendszer kiépítése után rendszám alapján követhetik majd a látókörébe került teherautók mozgását, írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- e-útdíj
- adózás
- fuvarozás
- teherszállítás
- Címkefelhõ »
Így adózunk jövõre
Egy nagy adócsökkentés mellett apróbb könnyítéseket és két adóemelést rejt a jövõ évi, még nem végleges adócsomag az Origo birtokába került tervezet szerint. A családi adókedvezmény kiterjesztésével 45 milliárd forint marad az alacsony keresetû sokgyerekeseknél, nem kell tranzakciós adót fizetni a bankkártyás vásárlások után, az elsõ lakásvásárlásnál pedig az illetékre mindenkinek adnak részletfizetési lehetõséget. Könnyítenek a kkv-k mûködésén, de a magas cukortartalmú szörpökre is kivetik a csipszadót, a bankok pedig egy egyszeri adót kapnak a nyakukba, cserébe növelhetik az eredménytartalékukat.
- címkék:
- adózás
- adó
- Címkefelhõ »
Egyre többen, egyre többet adózunk
Tavaly 2011-hez képest 10 ezerrel többen adóztak Pest megyében és Budapesten.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhõ »
Zala megye jobb gazdasági formát hoz, mint tavaly
Mind az adózásban, mind a munkaerõpiacon felfelé tartanak a mutatók Zalában, az elõrejelzések azonban borúlátók.
- címkék:
- adózás
- munkaerõ
- NAV
- Címkefelhõ »
A NAV csak öt pénztárgépet lát
250 ezer kasszát kéne bekötni a NAV-hoz az év végéig, de eddig csak ötöt sikerült.
- címkék:
- adózás
- pénztárgép
- NAV
- Címkefelhõ »
Nagyon sokan túl sok adót fizettek be
Többen vannak, akik a kelleténél több adót fizettek be, mint azok, akik tartoznak az adóhatóságnak. Viszont aki lóg, annak átlagosan 150 ezer forintos hátraléka van. A tartozók száma növekszik.
- címkék:
- adózás
- adó
- Címkefelhõ »