adózás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adó
- NAV
- devizapiac
- nyereség
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megszavazták a megszorításokat
Sok százmilliárdos adóemelést fogadott el ma a kormányoldal a parlamentben. Emelik a még be sem vezetett csekkadót, jön a közműadó, marad a teljes összegű bankadó, növelik a béren kívüli juttatások terhét. Viszont gondolnak egy kicsit a feketézőkre, és jut egy-két könnyítés is.
Megharagudtak a milliárdokat elszipkázó techóriásokra
Kiborultak a G20 vezetői azon, hogy az adófizetésben rendkívül kreatív technológiai nagyvállalatok milliárdjainak kevés nyoma van az állami költségvetésekben. A profitgyárak többféle megoldással oldják meg az adófizetés minimalizálását, törvénytelen dolgot nem csinálnak, de ügyesen kerülgetik a nagy kiadásokat. A Google és a Facebook az ír szendvicsbe rejti a pénzt, de az Apple is nagyon hatékony.
Mégsem öli meg a kormány a cafeteriát
Benyújtotta a kormány az új adócsokrát részletező törvénymódosítási javaslatait. Ebből kiderül, hogy visszakozott a kormány a béren kívüli juttatásokban: kisebb mértékben emelik a cafeteria adóját, az Erzsébet-utalványt pedig 8 ezer forintig lehet majd igénybe venni kedvezményes adózással. Fizetni kell majd a sárgacsekk-adót a hiteltörlesztés után is, eltörlik a járulékplafont, jön a közműadó.
Megadóztatná a taxizást a KDNP
A kisebbik kormánypárt arról nyújtott be törvénymódosítást a parlamentnek, hogy a taxis szolgáltatás is áfaköteles legyen. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatás 27 százalékkal drágulhat.
- címkék:
- adózás
- taxi
- taxizás
- Címkefelhő »
Uzsorásokra küldenék a revizorokat
Idén eddig több mint húszezren panaszkodtak az uzsorások miatt az adóhatóságnak.
Novemberben beszedi az elmaradt adókat a NAV
Október 31-ig másfél millió folyószámla-értesítőt küldött ki a NAV. Az adóhatóság szerint a NAV az egyetlen, amely értesítőt küld a túlfizetésről is.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhő »
Befőttesüvegben csempészte a kaviárt
Egy osztrák idegenvezető öt kiló jelöletlen kaviárt akart Ausztriába csempészni, de Mohácsnál lebukott. A kaviár értéke két és fél millió forint.
Változna a megtakarítások adózása
Fontos adóváltozásokra lehet számítani a hazai megtakarítási piacon. A nyugdíj-előtakarékossági számla 3 éves felhalmozási időszakát 10 évre hosszabbítanák meg, a biztosítások tekintetében pedig az egyszeri díjas biztosítások 5 év, a rendszeres díjasok 10 év elteltével válnának kamatadó mentessé jövőre - mondta el Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes-államtitkár a Portfolio.hu Öngondoskodás konferenciáján.
- címkék:
- adózás
- megtakarítás
- Címkefelhő »
Máris visszavonnának két adóemelést
Máris visszakozna a kormány a legutóbbi Matolcsy-csomag egyes elemeitől, mert rádöbbent, hogy többet ártana velük, mint használna. A gyors visszavonuló az iparűzési adót és a cafeteria szigorítását érintené, így közel 80 milliárdos bevételkieséssel járna. A költségvetés újabb befoltozása pedig ismét a bankokon és a multikon csattanna.
A legnagyobb magyar adós nyomában
Magasan lekörözi a tavalyi legnagyobb adósokat Horváth Mónika Zsuzsanna, aki a legfrissebb toplista szerint 3,5 milliárd forinttal tartozik az államnak. A kopottas üllői ház azonban, ahol tavaly még lakott, nem árulkodik mesés vagyonról. A család régi kocsija sem. A szomszédok szerint Horváth Mónika külföldön takarít, és egyszerűen rászedték.