adócsalás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ügyvéd nélküli kihallgatás vár az adócsalások gyanúsítottjaira egy javaslat szerint
A parlament alkotmányügyi bizottsága kedden módosító javaslatot nyújtott be a büntető törvénykönyvhöz. Az indítvány létrehozza a kiemelt ügyek kategóriáját, ezek közé tartozik majd az ötvenmillió forint feletti adócsalás, a 400 millió forintot meghaladó követelések érvényesítésére indított perek, a hivatali visszaélés és a korrupciós bűncselekmények is. A javaslat szerint az ilyen ügyek gyanúsítottjait 72 órán belül ki kell hallgatni, és a kihallgatáson nem vehet részt a gyanúsított védője.
Vádat emeltek Győzike ellen
Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt Gáspár Győző és felesége ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség.
Tízmilliós adócsalás miatt indult eljárás Győzike ellen
Bár a hatóság nem nevezte meg, kikről van szó, de az információk alapján szinte biztos, hogy Gáspár Győző és felesége az a két személy, akik ellen adócsalás miatt nyomozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanú szerint színlelt szerződésekkel kerülték el több mint 10-10 millió forint adó befizetését, a hatóság szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.
280 milliós adócsalást lepleztek le a szabolcsi adóellenőrök
Akár nyolc év börtönt is kaphat az a szabolcsi ügyvezető igazgató, akinek cége mintegy 280 millió forint adót nem fizetett meg egy ingatlaneladás után.
Milliókért vadásznak majd a kamu külföldi rendszámokra
Ellenőrzésekre és többmilliós bírságra számíthatnak a külföldi rendszámmal trükközők. A büntetés a be nem fizetett regisztrációs adó és az áfa duplája lehet, ami drágább kocsiknál akár a tízmillió forintot is elérheti. Az [origo]-nak nyilatkozók szerint nem csak a csalókkal, de a szerintük túl magas adóval is baj van.
Több mint négy év letöltendő börtönt kapott Stadler József adócsalásért
Stadler József akasztói vállalkozót 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, valamint 67 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte hétfőn első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság egyebek mellett adócsalásért.
- címkék:
- Stadler József
- kékfény
- adócsalás
- Címkefelhő »
Milliárdos adócsalás gyanújával nyomoznak a Mecseki Erdészeti Zrt.-nél
Az Új Dunántúli Napló értesülése szerint kétmilliárd forint adót csalhatott el, és jogosulatlanul igényelt vissza áfát a Mecseki Erdészeti Zrt. Az adóhivatal nyomoz az ügyben, és a lap úgy tudja, hogy a cég gazdasági vezetőjét a napokban a munkahelyéről vezették el az adónyomozók.
Pest megyei számlagyárat lepleztek le pénzügyi nyomozók
Öt embert meggyanúsítottak, 34 helyszínen házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy számlagyár utáni nyomozás során. A valótlan számlák áfa-tartalma meghaladja a 61 millió forintot.
Kahn adócsalás miatt kapott súlyos pénzbüntetést
Közel hétezer euró értékben vett Dubajban ruhákat, de a müncheni repülőtéren nem vámoltatta el őket Oliver Kahn, a Bayern München és a német labdarúgó-válogatott korábbi kapusa. A landshuti kerületi bíróság adócsalás miatt 125 ezer eurós bírságot szabott ki az egykori játékosra.
Fiktív számlákkal csapta be a magyar államot és az Uniót egy magyar cég
Összesen 170 millió forint értékű adócsalást követett el egy Bács-Kiskun megyei társaság, amely fiktív számlákkal hívott le pénzeket az uniós és a magyar költségvetés pályázati forrásaiból.