adatvédelem

címke rss

Visszaszólt Szijjártónak a szociális konzultációt bíráló ombudsman

Itthon2011.06.08, 17:00

Az adatvédelmi biztos szerint nem mondott igazat a miniszterelnök szóvivője, amikor azt állította, hogy többször egyeztettek a később törvénysértőnek talált nemzeti konzultációs kérdőívről. Jóri András ombudsman szerint a kérdőívet nem mutatták meg neki a kiküldés előtt, és amikor először hallott róla, már nem lehetett változtatni rajta. Eközben az LMP frakcióvezetője feljelentést tett a rendőrségen a szociális kérdőív adatkezelési eljárása miatt.

Három magyarországnyi ember adatait nyerték ki a Google-tól

Archívum2011.05.26, 12:34

Egy hónap alatt három magyarországnyi felhasználó adatait gyűjtötte össze egy holland kutató a Google egyik szolgáltatásából. A szakértő kísérletével arra akarja felhívni a figyelmet, hogy magánnyomozók vagy online bűnözők milyen könnyen megszerezhetik az internetezők személyes adatait.

A felhasználók adatainak védelmét ígéri a Google

Techbázis2011.05.19, 11:23

A keresőcég elnöke, Eric Schmidt egy brit konferencián tett ígéretet arra, hogy a Google egyszerűvé és egyértelműen követhetővé teszi majd felhasználói számára, hogy melyik szolgáltatás vagy okostelefonos alkalmazás milyen adataikhoz férhet hozzá.

Vizsgálódik az adatvédelmi biztos a szociális konzultáció ügyében

Itthon2011.05.18, 20:32

A kormány által kiküldött kérdőíveken vonalkódok vannak, több panasz is érkezett emiatt Jóri András ombudsmanhoz.

Facebook: Harcolunk is az adatok védelmében

Archívum2011.05.04, 10:16

Harcolni is hajlandó a Facebook az ügyfelek digitális magánszférájának megvédéséért, ha elégtelen bizonyítékokkal, jogtalanul fordulnak hozzá. A WikiLeaks feje által a világ legmegdöbbentőbb kémkedési gépezetének nevezett közösségi oldal elutasítja Assange vádjait.

A windowsos mobilok is kémkednek

Techbázis2011.04.28, 09:28

A Windows Phone 7 szoftvert futtató okostelefonok maguk nem tárolnak adatokat felhasználóik tartózkodási helyéről, viszont továbbítják ezeket az adatokat egy online adatbázisba - számolt be a CNet internetes informatikai magazin.

Playstation-tulajok millióinak adatait lophatták el hackerek

Techbázis2011.04.27, 10:29

A Sony hivatalos blogján értesítette online játékszolgáltatásának használóit, hogy hackerek valószínűleg ellopták bankkártyaszámaikat és egyéb személyes adataikat - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium. 

Tagadja az Apple, hogy kémkedne az iPhone-osok után

Techbázis2011.04.27, 19:16

Az Apple tagadja, hogy szoftverein keresztül kémkedne az iPhone-t használók után: a cég szerint a készülékek azért rögzítik belső memóriájukba a wifihálózatokkal és mobil adótornyokkal kapcsolatos információkat, hogy igény esetén képesek legyenek gyorsan meghatározni a felhasználó helyzetét. A biztonság kedvéért azért kiadnak egy szoftverfrissítést, amely csökkenti az adatbázis méretét, és törölhetővé teszi azt.

Az androidos telefonok is kémkednek a felhasználók után

Techbázis2011.04.22, 11:36

Azok után, hogy kiderült, az iPhone szoftvere folyamatosan rögzíti a készülék tartózkodási helyét, egy amerikai biztonsági szakértő leleplezte az Androidot is, amely óránként többször elküldi a Google-nak, merre járnak a mobilosok.

Online személyit vezetne be Amerika

Techbázis2011.04.18, 11:33

A Fehér Ház az internetes szolgáltatások megbízhatóságának javítása érdekében olyan online személyazonossági azonosítót tervez bevezetni, amely felválthatja a hagyományos jelszavakat, amelyeket sokszor nehéz megjegyezni.

Nyilvános profiljaik miatt támadhatóak a gyerekek a Facebookon

Archívum2011.04.18, 14:51

Az Európai Bizottság azzal akarja védeni a közösségi oldalak kiskorú felhasználóit, hogy kötelezővé tenné a szájtok számára, hogy alapbeállítás szerint profiljaik ne legyenek nyilvánosak, azaz bárki számára láthatóak.

A Google és a Facebook is támadja a szigorú internetes törvényt

Archívum2011.04.07, 11:22

Jogi úton támadta meg több mint húsz internetes cég a francia kormánynak azt a törvénytervezetét, amely előírná az online szolgáltatásokat nyújtó cégeknek, hogy egy évre visszamenőleg őrizzék meg nem csak a felhasználóik adatait, hanem még a jelszavakat is.

Csehország is elutasítja a távközlési adatok megőrzését

Techbázis2011.03.31, 16:11

Alkotmányellenes az internetes (e-mail) és a telefonos kommunikáció adatainak megőrzése bűnmegelőzési megfontolásokból, mert ezzel elfogadhatatlan mértékben beavatkoznak az emberek magánéletébe - mondta ki a cseh alkotmánybíróság csütörtökön Brnóban. A testület állásfoglalásával hatályon kívül helyezte az EU-s direktívát követő, vonatkozó törvény sokat vitatott részeit.

Százezer eurót fizethet a Google a Street View miatt

Techbázis2011.03.21, 18:22

A keresőcégnek 100 ezer eurós bírságot kell fizetnie a francia államnak azért, mert az utcák virtuális bejárását biztosító Street View szolgálatás alapjául szolgáló panorámaiképek rögzítésekor wifihálózatok paramétereit is tárolta.

A Facebookra is kötelezők lesznek az EU-s törvények

Techbázis2011.03.17, 15:18

Az európai uniós jogszabályok változtatásával a Facebook és egyéb, a kontinensen kívül működő webes szolgáltatás üzemeltetői számára is kötelezővé teszik, hogy az európai felhasználók adatait az Unióban érvényes adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezeljék.  Erre azért van szükség, mert a gyökeresen eltérő amerikai jogszabályok miatt az USA-ban működő szájtok sokkal kevesebb kontrollt biztosítanak a felhasználók által feltöltött képek, bejegyzések és más adatok felett, mint helyi társaik.

Mobiljukon át figyelnék a pekingiek mozgását

Techbázis2011.03.04, 14:51

A kínai kormány bejelentette, hogy a pekingi emberek mozgását monitorozni fogja, méghozzá a mobiltelefonokon keresztül. A kommunista vezetés szerint erre szükség van az egyre nagyobb közlekedési dugók csökkentése érdekében, emberjogi aktivisták szerint azonban egy ilyen rendszer igen komoly visszaélésekre is lehetőséget biztosít.

Izrael tart a Google Street View-jától

Techbázis2011.02.23, 19:32

Az izraeli kormány még nem döntött arról, hogy engedélyezi-e a Google számára, hogy panorámaképeket rögzítsen és publikáljon városainak utcáiról. A világ számos országában működő szolgáltatás ugyanis az átlagemberek mellett a terroristák tevékenységét is jelentősen segítheti.

Elfogták a nintendósok adatait ellopó hackert

Techbázis2011.02.15, 09:25

A spanyol rendőrség letartóztatott egy férfit, aki a vádak szerint több ezer Nintendo-tulajdonos adatait lopta el a videojátékgyártótól, és ezekkel próbálta zsarolni a japán céget.

A Facebookról lopta felhasználóit egy randioldal

Techbázis2011.02.07, 10:39

Miként lehet egy frissen indult online randevús oldalnak már az első napon 250 ezer tagja?  Például a Facebookon elérhető nyilvános adatlapok lemásolásával: ezt a módszert alkalmazták a Lovely-Faces.com működtetői is, akik művészeti projektként hivatkoznak oldalukra.

Tanítani kellene a közösségi oldalak használatát

Archívum2011.01.28, 10:46

A Facebook és a Google kvázi törvényen kívül működő amerikai cégként sokszor előnybe kerül a helyi szolgáltatásokkal szemben, mert az adatvédők keze csak az utóbbiakig ér el - habár a legnagyobbak önérdekükből is törekszenek a helyi törvények betartására. A kisebb külföldi szerverekről azonban sokszor lehetetlen eltávolítani a jogsértő magyar tartalmakat. Emiatt óvatosabban kellene használni a közösségi szolgáltatásokat - de ifjú honfitársaink nem tudják, mit is jelent mindez. A 2011-es adatvédelmi nap legfontosabb megállapításai.

Márciusban elindulhat a magyar Street View

Techbázis2011.01.28, 12:56

A keresőcég magyar utcai panorámakép-szolgáltatásának pontos indulási ideje még nem ismert, de valószínűleg már márciusban elindulhat a Street View Magyarországon.

Adatvédelem és közösségi oldalak - élő

Itthon2011.01.27, 11:38

Csütörtökön az adatvédelem napja alkalmából konferenciát rendez az Adatvédelmi Biztos Irodája a közösségi oldalak és az adatvédelem problémáiról. A konferenciát élőben követheti az [origo]-n. Nézze közvetítésünket és tegye fel kérdéseit a konferencia résztvevőinek!

A nyomkövető reklámok ellen védenének a legújabb böngészők

Techbázis2011.01.27, 19:29

A korszerű webes hirdetési rendszerek a felhasználók ízlésének megfelelő reklámot igyekeznek megjeleníteni, amihez a böngészők által tárolt sütikből nyerik ki az információkat. A technológia már kiforrott, az viszont még nem dőlt el, hogy maguk a netezők hogyan és milyen mértékben befolyásolhatják a róluk való adatgyűjtést.

Feltörték a Facebook alapítójának rajongói oldalát

Techbázis2011.01.26, 11:58

A hétvégén a francia államelnök, kedden éjjel viszont a Facebookot megalapító Mark Zuckerberg nevében publikáltak ismeretlenek üzenetet a rajongói oldalán.

A webböngészők fellépnek a nyomkövető hirdetők ellen

Techbázis2011.01.25, 15:01

Az amerikai kormány felhívásának engedve a legelterjedtebb webböngészőkbe az eddigieknél hatékonyabb megoldások kerülnek be a felhasználók viselkedését nyomon követő technológiák letiltására.

Google-állással kecsegtet egy új kártevő

Archívum2011.01.25, 10:36

Egy új kártevő terjed egy olyan hamis e-mailben, amely látszólag a Google-tól érkezik, és arról értesíti a címzettet, hogy jelentkezését fogadták a keresőcég állásajánlataira. Egy másik új féreg terjesztéséhez Facebookon-üzenetnek álcázott levelet használnak.

Megegyezett a Facebook a német adatvédőkkel

Techbázis2011.01.25, 09:14

A közösségi oldal továbbra is kutakodhat a felhasználók postafiókjában, de a folyamatról részletes tájékoztatást kell adnia.

Meztelenképekre vadászott a facebookos hacker

Techbázis2011.01.18, 11:07

Hat év börtönt is kaphat az a kaliforniai férfi, aki a Facebookról összeszedett adatok alapján törte fel nők postafiókját. George Bronk meztelenképek után kutatott a levelesládákban, ha pedig talált valamit, azt elküldte az áldozat összes ismerősének.

Pánikolnak a Facebook-alkalmazások adatvédelmi újítása miatt

Techbázis2011.01.18, 10:26

Komoly kritika érte szakértők részéről a Facebookot amiatt, hogy a közösségi oldalhoz készülő alkalmazások ezentúl akár a felhasználók lakcíméhez és telefonszámához is hozzáférhetnek.  

Börtönbe vonult Sarah Palin hackere

Archívum2011.01.14, 13:01

Egy évet és egy napot kell eltöltenie egy kollégiumszerű, minimális biztonsági rendszerrel védett börtönben a Sarah Palin leveleit kiszivárogtató fiatalembernek.  

Megbüntethetik a Google szolgáltatását használó német szájtokat

Techbázis2011.01.12, 11:13

A Google Analytics nevű, a honlapok látogatottságának elemzését biztosító szolgáltatás használatáért komoly büntetést róhatnak ki a helyi internetes cégekre a német adatvédelmi hatóságok, amelyek szerint a keresőcég nem tesz meg mindent tőle telhetőt a felhasználók adatainak védelméért.

Jelszavak szivárogtak ki a Firefox fejlesztőitől

Archívum2010.12.28, 14:32

A Mozilla Alapítvány közölte, hogy december közepén mintegy 44 ezer felhasználó azonosítója és jelszava szivárgott ki a Firefox böngésző bővítményeit kiszolgáló honlapról.

A társasházak bekamerázását könnyítené az adatvédelmi biztos

Itthon2010.12.22, 14:57

Legyen elég a társasházak kamerás védelemmel való ellátásához, ha a lakók háromnegyede hozzájárul a rendszer kiépítéséhez, és más módon nem teremthető meg a személy- és vagyonbiztonság - ezt javasolja szerdán közzétett állásfoglalásában Jóri András adatvédelmi biztos. Alapkövetelménynek tartja ugyanakkor az adatkezelési szabályzat megalkotását.

Az ombudsman szerint nyilvános a Margit híd felújításának tanulmánya

Itthon2010.12.17, 10:33

Bárkinek joga van megismerni a Margit híd felújításának megvalósíthatósági tanulmányát az adatvédelmi ombudsman szerint, így bárki ellenőrizheti, hogy megalapozott volt-e az előkészítés és a kormányzati döntés. Jóri András azért indított vizsgálatot, mert az önkormányzat a felek közötti szerződésre hivatkozva kérésre sem hozta nyilvánosságra az iratot.

Hackerek loptak vásárlói adatokat a McDonalds-tól

Archívum2010.12.14, 08:55

A gyorsétterem-lánc amerikai anyacége hétfőn jelentette be, hogy hackerek megszerezték a cég azon ügyfeleinek adatait, akik a McDonald's hírlevelére és promóciós ajánlataira iratkoztak fel.

Kivenné a pártok kezéből a választók adatait a Jobbik

Itthon2010.12.10, 15:15

A Jobbik egyik képviselője kitörölné a választási törvényből azt a rendelkezést, amely szerint a pártok a választások előtt megvásárolhatják a névjegyzéket, vagyis a választók személyes adatait. A képviselő szerint adatvédelmi aggályokat vet fel, hogy az állam eladja az emberek adatait, és ezt szerinte az állampolgárok is sérelmezik.

IWiW-es adatokra pályázó bűnözőket fogott el a rendőrség

Archívum2010.12.09, 09:56

Az Origo Zrt. közösségi oldalát használók adatait próbálták megszerezni azok a bűnözők, akiket a rendőrség munkatársai fogtak el az üzemeltetők feljelentése nyomán.

Elnézést kért hackere Lady Gagától

Archívum2010.12.09, 11:57

Bocsánatkérő levelet küldött az amerikai popénekesnőnek az a német tinédzser, aki korábban sikeresen behatolt Lady Gaga és más sztárok számítógépeire, és dokumentumokat, képeket és kiadatlan zeneszámokat lopott el azokról.

Az űrprogram titkait árusította ki a NASA tévedésből

Archívum2010.12.08, 15:13

Titkos adatokkal teli PC-ket adott el a NASA. Az űrhivatal ellenőrei több telephelyen is szabálytalanságokat találtak.

Több száz kínai hackert tartóztattak le

Techbázis2010.12.02, 17:25

Miután a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk szerint Amerika szerint a kínai kormány áll a Google-t és más cégeket érintő kibertámadások mögött, az ázsiai ország vezetése bejelentette, hogy az idén közel félezer hackert tartóztatott le, ugyanakkor a kibertérben zajló illegális tevékenység mértéke továbbra is nagyon magas.

Adatlapunk megnézőit ígéri a facebookos átverés

Archívum2010.11.30, 11:52

Újabb csalárd alkalmazás terjed a Facebook felhasználóinak körében: a Profile Watcher V2.1 nevű applikáció azt ígéri, megmutatja, kik tekintették meg adatlapunkat, ám a valóságban  csupán azt teszi lehetővé készítői számára, hogy a netezők nevében üzeneteket küldjenek szét.

Hazafias indíttatásból támadott a Wikileaks hackere

Archívum2010.11.29, 17:22

Saját bevallása szerint jó szándék vezérelte, és többek közt a külföldön állomásozó amerikai katonák védelmében támadta meg a WikiLeaks szervereit a "th3j35t3r", vagyis a The Jester (udvaribolond) álnevet használó hacker - számolt be a CNN.

A neten nincs jogunk a felejtéshez

Techbázis2010.11.19, 13:31

A folyamatosan gyarapodó online adatbázisok soha nem felejtik el adatainkat, amelyeket a Facebook vagy más amerikai vállalatok gátlástalanabbul használhatnak, mint az európai jog hatálya alá tartozó cégek - már ha odaadjuk nekik. Nemsokára már az utcán sem mehetünk végig anélkül, hogy digitális rendszerek ne követnék haladásunkat, a jog pedig bizonyos területeken nem lesz képes megvédeni a felhasználók magánszféráját. Interjú Jóri András adatvédelmi biztossal.

A közösségi oldalak kihívást jelentenek az adatvédelmi jognak

Archívum2010.12.05, 15:58

A közösségi oldalak tömeges alkalmazásának kialakulása új kihívások elé állítják a jogot a személyes adatok védelme kapcsán - mondta el a Kovács, Réti, Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Már húsz német városban érhető el a Street View

Techbázis2010.11.18, 12:37

Már húsz német nagyváros utcáiról lehet virtuális bejárást biztosító panorámaképeket nézegetni a Google Street View szolgáltatásán. A korábbi adatvédelmi aggályok miatt a Németországban készült felvételeket csak fokozatosan teszi elérhetővé a társaság.

Nyilatkozat a személyes adatok védelméről

Life.hu2011.12.16, 11:13

Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. számára kiemelt fontosságú cél az [origo] látogatói által rendelkezésre bocsátott személyes adatok védelme, a látogatók információs önrendelkezési jogának biztosítása. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. elkötelezi magát a látogatók személyes adatainak oly módon történő kezelése mellett, amely a vonatkozó hatályos jogszabályoknak teljes körűen eleget téve járul hozzá a látogatók biztonságos internetezési lehetőségeinek megteremtéséhez. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. a látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangbann ...

Már telefonon is hívnak a kamuvírusok készítői

Techbázis2010.11.15, 10:59

Külön call centereket létesítettek szervezett bűnözői csoportok vírusirtó szoftvereknek álcázott kártevők terjesztéséhez, melyeket már telefonos operátorok útján is megpróbálnak terjeszteni a felhasználók körében.

Hiába próbálkozik új helyeken az exbarátnős oldal

Techbázis2010.11.12, 13:35

Az elhagyott barátnők fotóit és személyes adatait közlő honlapról a hétvégén eltüntek a képek, miután a hatóságok azok eltávolítására kötelezték a Képgép nevű szolgáltatót. Erre reagálva a szájt működtetői honlapjuk teljes, cenzúrázatlan változatát feltöltötték tömörített fájlokban ingyenes tárhelyekre, péntekre azonban már ezek a letöltések sem érhetők el.

Új védelem jelent meg a facebookos jelszólopó ellen

Archívum2010.11.09, 09:38

Új szintre lépett a közösségi oldalakhoz tartozó jelszavakat lenyúló Firesheep, és a felhasználók oldalán hadba lépő hackerek harca. A netezők már védekezni is tudnak az azonosítókat lopó szoftver ellen.

Nem adják ki többé bárkinek a Gmail-kontaktokat

Archívum2010.11.08, 14:19

A Google a jövőben nem adja át  feldolgozásra automatikusan más szájtoknak a Gmail levelezőszolgáltatásban lévő kapcsolatok listáját - jelentette be a vállalat.

Törölték az exbarátnős oldal képeit

Archívum2010.11.06, 22:22

Elvesztették tartalmukat az exbarátnők és tinilányok képeit közlő oldalak. A korábban csak magyar webcímüktől megfosztott lap fotóit a Képgép nevű szolgáltatás tárolta, amely azonban mostanra törölte a jogsértő anyagokat.

Civilek indítottak háborút a magyar pedofil oldal ellen

Archívum2010.11.03, 09:01

Bár az Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) felfüggesztette annak az oldalnak a .hu-ra végződő domainnevét, amely tinilányok közösségi fotóit közli engedély nélkül, az oldal - külföldi netcímen - egyelőre továbbra is elérhető. Működtetői ellen egy civil szervezet feljelentést tett.

Elindult a retusálással teli német Street View

Archívum2010.11.02, 16:16

Kiretusált házakkal és emberekkel indult el a német Street View. A bájosan elkent közlekedési táblákkal, és hiányzó épületekkel tarka bajor Oberstaufen városa került fel először az internetre.

Az ombudsmanra vár a Mal privatizációs titkait őrző vagyonkezelő

Itthon2010.10.27, 10:58

A vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. privatizációs szerződéseinek kiadását kérte az iszapömlést követően az [origo]. A vagyonkezelő közel három hete nem tudta eldönteni, betekinthetünk-e a szerződésekbe, ezért az adatvédelmi ombudsman állásfoglalását kérte.

Leveleket, jelszavakat is gyűjtöttek a Google autói

Archívum2010.10.25, 09:58

A Google elismerte, hogy a Street View szolgáltatás alapját képező panorámaképeket készítő autói - a cég szerint véletlenül - számos személyes adatot rögzítettek: nem csupán wifi-hálózatok paramétereit, hanem teljes e-maileket és jelszavakat.

Negyedmillió házat kell törölni a német Street View-ból

Archívum2010.10.21, 11:23

Heteken belül indulhat húsz német városban a Google Street View, ám a cégnek előbb el kell homályosítania azt a negyedmillió házat, aminek gazdái nem akartak az interneten szerepelni.

Képviselők vonták kérdőre a Facebookot

Techbázis2010.10.19, 09:26

Dagad a közösségi oldal legújabb adatvédelmi botránya: miután kiderült, hogy a Facebook-alkalmazások több tízmillió felhasználó adatait szivárogtathatták ki, az USA képviselőházának két tagja is kérdéseket intézett a szájt üzemeltetőihez.

Régi botrány miatt perelik a Google-t a spanyolok

Archívum2010.10.19, 10:13

Pert indított a Google ellen a spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD). A szervezet a Street View kamerás autók által elkövetett adatgyűjtést nehezményezi.

Adatokat szivárogtatnak ki a népszerű Facebook alkalmazások

Archívum2010.10.18, 09:52

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Facebook tíz legnépszerűbb alkalmazása engedély nélkül több tízmillió felhasználó személyes adatait továbbítja hirdető cégeknek, a legszigorúbb biztonsági beállítások mellett is.

A profitéhség áldozatává válnak adataink

Archívum2010.10.13, 16:18

Komoly a veszélye annak, hogy a felhasználók személyes adatai a vállalatok profitéhségének áldozatává válnak, hívta fel a figyelmet a British Telecom műszaki vezetője.

Fotókat, üzeneteket rejt a használt mobilok fele

Techbázis2010.10.12, 16:39

A feleslegessé vált, eladott mobiltelefonok jelentős részén egykori tulajdonosaik nem csak ismerőseik telefonszámait, de intim fotókat, esetenként még hitelkártyaszámokat is a rajta felejtenek - derül ki egy vizsgálatból, amelynek elvégzéséhez az eBayről vásároltak mobiltelefonokat.

A nyugdíjasoknak írt Orbán-levél címlistája aggasztja az MSZP-t

Itthon2010.09.22, 14:48

Az MSZP arra kéri az adatvédelmi biztost, vizsgálja ki, milyen címlista alapján kapták meg a nyugdíjasok Orbán Viktor kormányfő levelét, illetve jogszerű volt-e az adatkezelés.

Nem indulhat még a német Street View

Archívum2010.09.21, 13:17

December hetedikéig kapott időt a Google, hogy a németek számára is elfogadható adatvédelmi szabályozással álljon elő. A hatóságok a németországi Street View indulása miatt nyugtalankodnak - adta hírül a Register.

Nyomoz a rendőrség az exbarátnők szexfotóit tartalmazó honlap miatt

Itthon2010.09.18, 13:33

Nyomozást indított a szabolcsi rendőrség annak a honlapnak az üzemeltetői ellen, amelyre volt barátnőik meztelen, néha pornográf képeit töltik fel magyar fiatalok. A nyomozás egy lány bejelentése miatt indult, aki még májusban fordult a rendőrséghez egy a tudta nélkül feltöltött képe miatt.

Kirúgták a Google-tól az adattolvaj dolgozót

Techbázis2010.09.15, 13:33

Elbocsátotta a Google egyik mérnökét, mivel a dolgozó anélkül nézett bele felhasználói adatokba, hogy erre engedélye lett volna.

Feljelentették az exbarátnők szexfotóit közlő magyar oldalt

Techbázis2010.09.15, 15:50

Az adatvédelmi biztos feljelentést tett egy hazai honlap működtetői ellen, amelyen volt barátnők többnyire meztelen, esetenként pornográf felvételeit közlik egyéb személyes adatokkal együtt. A rendőrség még nem döntött arról, hogy megindítják-e a nyomozást, de az üzemeltetőket megtalálni nem lesz könnyű, ugyanis meglehetősen egyszerű elbújni egy-egy külföldi cégnél lévő webcím és szerver mögé.

Minden állampolgár DNS-ét adatbázisba gyűjtené egy orosz szenátor

Nagyvilág2010.09.15, 17:04

Országos adatbázisba gyűjtenék össze minden állampolgár DNS-ét Oroszországban - derül ki egy javaslatból, amelyet az orosz parlament felsőházának egyik szenátora ismertetett szerdán. Az oroszoknak a terv szerint nem lenne választási lehetősége, köteleznék őket a DNS-adásra. Az adatbázistól az orosz hatóságok azt remélik, hogy hatékonyabban tudják majd azonosítani a bűnözőket és öngyilkos merénylőket.

A csehek leállíttatták a Street View-autókat

Archívum2010.09.14, 13:48

Bár Prága és három másik cseh város utcáiról jelenleg is elérhetők Street View panorámaképek, az ország adatvédelmi hatósága egyelőre nem engedélyezte a Google számára, hogy újabb területekről készítsen felvételeket.

Heti 57 ezer adattolvaj weblap készül

Archívum2010.09.10, 10:03

Nem tétlenkednek a kiberbűnözők, heti 57 ezerrel bővül a feltört és adattolvajlásra átállított weboldalak száma - állítja a Panda Security.

Perelnek az amerikai jogvédők a laptopok átkutatása miatt

Archívum2010.09.08, 13:21

Az amerikai hatóságoknak megalapozott gyanú nélkül nincs joguk arra, hogy a határokon átvizsgálják az utazók laptopját, mobiltelefonját vagy kameráját - állítják azok a polgári jogvédő szervezetek, amelyek kedden New Yorkban pert indítottak az amerikai kormányzat ellen.

Egyszerűsít adatvédelmi elvein a Google

Techbázis2010.09.07, 13:07

Egyszerűsít az adatvédelmi alapelvein a Google. A cég 12 olyan kitételt dobott ki, ami csak egy-egy szolgáltatására volt érvényes, hogy rövidebb szövegen kelljen átrágniuk magukat a felhasználóknak.

A német kormány rajta tartja a szemét a Street View-n

Archívum2010.08.18, 12:49

A német kormány az interneten terjesztett földrajzi adatok használatának átfogó szabályozására készül a Google Street View szolgáltatásával felmerült aggályok nyomán - hangzott el a kabinet szerdai ülése után.

A spanyolok is vizsgálják a Google-t

Archívum2010.08.17, 16:59

Spanyolországban is vizsgálatot indítanak a Google ellen annak kapcsán, hogy néhány hónapja kiderült, a cég Street View szolgáltatásának panorámaképeit rögzítő autók wifihálózatok paramétereit is rögzítik.

Még idén elindul a Street View a németeknél

Techbázis2010.08.11, 11:06

A korábbinál szigorúbb adatvédelmi feltételeknek megfelelő módon, de a tervek szerint még az év vége előtt elérhetők lesznek húsz német város utcáinak virtuális panorámái a Google Térképen.

Razziáztak a Google-nál Szöulban

Archívum2010.08.10, 14:06

A dél-koreai rendőrség házkutatást tartott a Google szöuli képviseletén a cég Street View szolgáltatását érintőt wifis adatgyűjtési eset kapcsán.

A lakáscímet is levadássza a hacker

Archívum2010.08.03, 16:53

Egy hacker megoldást talált arra, hogyan lehet kinyerni a Google adatbázisából, hogy egy megtámadott PC tulajdonosa hol lakik.

Csúcs kiberbűnözőt fogtak Szlovéniában

Archívum2010.07.28, 15:55

A 12.7 millió számítógépet megfertőző, és azok segítségével banki adatokat és kártyaszámokat lopó Mariposa vírus íróját fogták el Szlovéniában.

Rengeteg fórumozó adatai vannak veszélyben

Archívum2010.07.23, 13:33

A vBulletin nevű, számos weboldalon használatos fórummotor egyik verziójában egy olyan súlyos hibára bukkantak, amelynek kihasználásával hackerek adminisztrátori lehetőséghez juthatnak, ezáltal a felhasználók adataihoz hozzáférhetnek.

Levélben bizonygatja a szégyenlista jogosságát Lázár

Itthon2010.07.09, 11:56

Levelet írt az adatvédelmi biztosnak Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, amiben azt bizonygatja, hogy az önkormányzat közérdekből hozta nyilvánosságra azok listáját, akik a város megítélése szerint visszaélnek a szociális segéllyel. Lázár szerinte a helyieknek joguk van tudni, ki élt vissza a segítséggel.

Szenzorokkal védené a netet az USA

Archívum2010.07.09, 09:33

Az erőművek, vállalatok és más, kritikus infrastruktúrának minősülő létesítmények számítógépes hálózatait az ezekbe integrált érzékelő, megfigyelő berendezésekkel akarja védeni az amerikai kormányzat a kibertérből érkező támadásoktól. Bírálói szerint ilyen berendezésekkel a kormányzat Nagy Testvérként figyelhet meg vállalatokat.

Politikusokról is gyűjthettek adatot a Google autói

Techbázis2010.07.09, 15:31

Egy civil szervezet szerint a Google Street View szolgáltatásának panorámaképeit rögzítő autói az amerikai kongresszus tagjairól is gyűjthettek személyes adatokat, ami nemzetbiztonsági kockázatokat is felvet.

Megbüntetnék a Facebookot a német adatvédők

Archívum2010.07.08, 08:55

Akár több tízezer eurós bírságra is számíthat a közösségi oldal, amiért olyan internetezők adatait is tárolja, akik soha nem regisztráltak rá.

A német igazságügyi miniszter támadja az Apple-t

Archívum2010.06.29, 09:13

A német igaszságügyi tárca vezetője szerint az Apple-nek egyértelműen tisztáznia kell azt, hogy a számítógépein használatos szoftverek milyen adatokat gyűjtenek a felhasználókról, és ezt mi célból teszik.

Az FBI-on is kifogott egy brazil bankár titkosítása

Archívum2010.06.28, 14:32

Tizennyolc hónapja állja a brazil rendőrség és az FBI támadásait egy brazil bankár fájljainak titkosítása.  A pénzmosással vádolt férfit egy jó jelszó és az ingyen letölthető TrueCrypt adatrejtő program védte meg.

Immár minden lépésünkről tudhat az Apple

Archívum2010.06.23, 16:07

Mindig tudja az Apple, hogy merre járnak az általa gyártott okostelefonok, számítógépek és táblagépek. A kaliforniai cég adatvédelmi szabályzata új elemmel bővült, amely szerint az Apple gyűjti a készülékek hollétére vonatkozó valós idejű információkat.

Az idősek nem állítják be a Facebookot

Archívum2010.06.14, 14:55

Egy amerikai felmérés eredményei szerint leginkább a fiatal felhasználók szánnak időt arra, hogy megfelelően beállítsák Facebook-profiljuk adatvédelmi paramétereit vagy más online elérhető adataik hozzáférhetőségét, az idősebbek többnyire nem törődnek ezzel.

Kisebb problémákat talált a pártok adatbázisaiban az ombudsman

Itthon2010.06.11, 16:45

Az MSZP, a Jobbik és az LMP adatkezelésében is talált problémákat az adatvédelmi biztos, aki a választási kampány során használt adatbázisokat vizsgálta. A biztos közleménye szerint jogszerűtlen adatbázisokra nem bukkant, de szinte minden pártnál tett néhány javaslatot az adatkezelés megváltoztatására.

Bajban van a Google a wifis adatgyűjtés miatt

Techbázis2010.06.10, 10:59

Nagy valószínűséggel több országban is eljárást indítanak a keresőcéggel szemben, mert a társaság Street View szolgáltatásának panorámafotóit rögzítő autók a bárki számára elérhető wifihálózatokról is adatbázist készítettek.

A wifis adatgyűjtés miatt vizsgálja Ausztrália a Google-t

Archívum2010.06.07, 11:11

Az ausztráliai hatóságok rendőrségi vizsgálatot indítottak vasárnap a Google ellen azzal a gyanúval, hogy a keresőmotorjáról ismertté vált informatikai óriásvállalat megsértette a magánélethez fűződő személyiségi jogokat, amikor a helyi wifihálózatokról gyűjtött adatokat.

Az 123456 a legnépszerűbb jelszó

Archívum2010.06.05, 10:15

Az internetezők jelentős része a figyelmeztetések ellenére továbbra is olyan könnyen kitalálható jelszót használ, mint az "123456" - derül ki egy biztonsági rés miatt nyilvánosságra került 32,6 millió jelszó elemzéséből.

A németek megbüntetnék a Facebookot

Archívum2010.06.04, 14:59

A közösségi oldalakat aktívan használó német fogyasztóvédelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy leiratkozik a Facebookról, ha az oldal működtetői nem orvosolják a felhasználók adatainak kezelésével kapcsolatos problémákat. A szaktárca vezetője bírság kiszabását is elképzelhetőnek tartja.

44 millió játékos jelszavát lopta el a vírus

Archívum2010.06.02, 09:00

44 millió játékos ellopott azonosítóit találták meg a Symantec szakértői egy szerveren. A felhasználóneveket és a jelszavakat több kártevő gyűjtötte össze, majd zombigépeknek osztották szét ellenőrzésre. Az azonosítók értékének megbecslésére, és a jelszavak kipróbálására komoly munkafolyamatot építettek a kiberbűnözők.

Kudarcba fulladhat a Facebook harakiri nap

Archívum2010.05.31, 13:05

Csak az amerikai felhasználók két százalékát érintheti a március utolsó napjára meghirdetett Quit Facebook Day. A közösségi oldal átláthatatlan adatvédelmi beállítása miatt elmenekülők száma várhatóan nem haladja meg a harmincezret sem.

Jogvédők keveslik a Facebook adatvédelmi újításait

Archívum2010.05.28, 11:28

Egy amerikai civil szervezet szerint bár jó irányba indult el a Facebook az adatvédelmi funkciók beállításának egyszerűbbé tételével, az Electronic Frontier Foundation (EFF) szerint az üzemeltetők által javasolt beállításokat nem érdemes választania a felhasználóknak, mert azok nem kellően biztonságosak.

Egyszerűbb beállításokkal nyugtat a Facebook

Techbázis2010.05.27, 18:42

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg nyilatkozatai szerint a szájt felhasználóinak legfeljebb pár hetet kell várniuk arra, hogy egyszerűen lehessen beállítani az adatvédelmi funkciókat, és teljesen le lehet majd tiltani az alkalmazásokat is.

Nem adta ki a Google a wifi-adatokat a hatóságnak

Archívum2010.05.27, 10:59

Egyelőre nem adta át a német adatvédelmi hatóságoknak azokat az adatokat a Google, amelyeket a cég Street View utcai panorámaképeket készítő autói rögzítettek nyílt wifi-hálózatokról.

Nem készülnek tömegek otthagyni a Facebookot

Techbázis2010.05.26, 15:34

A közösségi olda nem tudta eléggé magára haragítani a felhasználóit az utóbbi hetekben elkövetett durva húzásaival annyira, hogy azok tömegesen fordítsanak hátat neki. Igaz, ebben szerepet játszik az is, hogy a szájtnak nincs igazi alternatívája.

Nekiestek a felhasználók a Facebooknak

Archívum2010.05.25, 15:10

Jövő hétfőre tömeges leiratkozásra buzdító kampányt hirdettek a legnagyobb közösségi szájt felhasználói. A facebookozók haragját a szájt az adatvédelmi gyakorlata váltotta ki: a tiltakozók szerint egy átlagember számára túl bonyolultak az oldal adatvédelmi beállításai, ráadásul az üzemeltetők jövőbeni tervei sem sok jóval kecsegtetnek.

Lelépést fontolgatnak a facebookozók

Archívum2010.05.20, 12:40

A Facebook-használók 60 százaléka fontolgatja, hogy törli magát a közösségi portálról, miután sokan érzik úgy, hogy az oldalon tárolt személyes adataik nincsenek kellő biztonságban - derül ki a Sophos biztonsági szoftverekkel foglalkozó vállalat jelentéséből.

Árulkodnak rólunk a böngészők

Techbázis2010.05.18, 18:09

Hiába a szigorúbb biztonsági beállítások, a böngészők akkor is a számítógép egyedi azonosítására alkalmas információkat továbbítanak a weboldalak felé, ha a felhasználói adatokat raktározó sütifájlok (cookie) ki vannak kapcsolva, vagy a privát böngészési mód aktív - derül ki egy felmérésből.