Ádám Martin
címke rss- kapcsolódó címkék:
- labdarúgás
- foci
- Ulszan Hyundai
- magyar fociválogatott
- Paksi FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Dél-Koreában is felháborodtak a magyar-olasz meccs csaló bíróján
A helyi Ulszan Hyundaiban játszó Ádám Martin miatt még Dél-Koreában is témát szolgáltat a hétfői Magyarország-Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzés.
A magyar válogatott csodaévét ünnepelték a szurkolók
A magyar labdarúgó-válogatott ugyan a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában hazai pályán 2-0-ra kikapott az Európa-bajnoki címvédő olaszoktól, így lecsúszott a négyes döntőben való szereplésről, de a hat mérkőzésen mutatott játéka kiemelkedő volt, és a csapat messze-messze túlszárnyalta az előztes elvárásokat. Az utolsó mérkőzés örökre emlékezetes marad Szalai Ádám búcsújáról, hiszen a kapitány elköszönt a válogatottól, valamint arról, ahogy a több mint 60 ezer néző ünnepelte a válogatottat. Mi is ünnepeljünk, ugyanis újra "van csapatunk"!
Ádám Martin ismét betalált, már az ötödik gólját szerezte a K-League-ben - videó
A dél-koreai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (K-League) első helyen álló Ulszan Hyundai 2-1-s vereséget szenvedett hazai pályán a Pohang együttesétől a 31. fordulóban, vasárnap. Az Ulszan egyetlen gólját a magyar válogatott támadó, Ádám Martin szerezte büntetőből.
Ádám Martin ismét győztes gólt szerzett az Ulszanban - videó
Az Ulszan Hyundai 1-0-ra győzte le a Szuvon együttesét az élvonalbeli dél-koreai labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szerdai játéknapján. A hazai csapat győztes gólját a magyar válogatott Ádám Martin szerezte.
Ádám Martin Haaland elé került egy világranglistán
A Paksról a dél-koreai Ulszan Hyundai csapatához igazolt Ádám Martin 19 találatával a 16. helyet foglalja el a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) idei világranglistáján, amely a nemzeti bajnokságokban az év első nyolc hónapjában elért gólok alapján készült.
- címkék:
- Ádám Martin
- foci
- labdarúgás
- Címkefelhő »
Óriási megtiszteltetés érte Ádám Martint
Díszpolgári címet kapott Forráskút község önkormányzatától a magyar válogatott csatár, Ádám Martin.
- címkék:
- Ádám Martin
- magyar válogatott
- Címkefelhő »
Ádám Martin gólpasszt adott Dél-Koreában - videó
A válogatott Ádám Martin gólpasszt adott csapata szombati bajnokiján, melyen az az Ulszan Hyundai 1-1-s döntetlent ért el a dél-koreai labdarúgó-bajnokságban.
Ádám Martint választották a forduló legjobbjának Dél-Koreában
A hatszoros magyar válogatott Ádám Martint választották a dél-koreai labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának legjobb játékosává.
Hiába sértegették Ádám Martint, hogy kövér, mégis az ő két góljával fordított és nyert az Ulszan
A dél-koreai bajnokságban első helyen álló Ulszan Hyundai hátrányból felállva nyert 2-1-re a az utolsó előtti helyen álló Kimcson Szangmu FC otthonában a K-League 24. fordulójában, méghozzá a magyar válogatott Ádám Martin két góljának köszönhetően.
Másfél mázsásan is lehet focizni - bemutatunk világklasszis kövér labdarúgókat
A labdarúgás kemény fizikai állóképességet igénylő sportág. Éppen ezért a profi játékosok a kívánt teljesítmény eléréséhez a fizikai és mentális edzésen túl nagy hangsúlyt fektetnek a precízen összeállított étrendre is. Jó példa erre Cristiano Ronado, aki 37 évesen is tökéletes fizikai adottságokkal rendelkezik, azonban mindig akadnak kivételek. Éppen ezért összegyűjtöttünk olyan focistákat, akik karrierjük alatt nagyon meghíztak, de mégis sikeresek tudtak lenni.
Ádám Martin elárulta, hogy miben más a koreai bajnokság mint a magyar
Ádám Martin szerint jó ütemben halad beilleszkedése az Ulszan Hyundai labdarúgócsapatánál, amelynél szerinte képes lehet annyit fejlődni, hogy még egy fokkal feljebb lépjen.
Ádám Martin a pályán válaszolt az őt a súlya miatt kritizálóknak - videó
Karrierje második dél-koreai bajnoki mérkőzésén megszerezte első gólját Ádám Martin a magyar válogatott csatára.
- címkék:
- Ádám Martin
- foci
- Ulszan Hyundai
- Címkefelhő »
Ádám Martint a súlya miatt kritizálják Dél-Koreában
A magyar válogatott Ádám Martin júliusban igazolt a dél-koreai Ulszan Hyundai labdarúgócsapatához, ám úgy tűnik egyelőre nem megy számára zökkenőmentesen a beilleszkedés.
Ádám Martin bemutatkozott az új csapatában a dél-koreai bajnokságban
Kezdőként kapott lehetőséget a dél-koreai élvonalban listavezető Ulszan Hyundai színeiben a labdarúgó NB I legutóbbi gólkirálya, Ádám Martin.
Nem normális, aki Ádám Martint koreai szerződése miatt bírálja
A legfinomabb megfogalmazás szerint is megosztotta a hazai futballközvéleményt, hogy az NB I legutóbbi gólkirálya, Ádám Martin Dél-Koreába szerződött. Az elismerő szavak mellett sok bírálatot kapott a magyar játékos, akinek nem volt más ajánlata, s mivel mindenképpen külföldön szeretett volna játszani, aláírta szerződését az Ulsan csapatával? Jól tette? Vagy tényleg kellett volna még egy évet várnia? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ a Szpíker Korner 190. adásában.
- címkék:
- Ádám Martin
- Szpíker Korner
- Címkefelhő »
A magyar válogatott focistáról a világ legnagyobb hajógyáránál készült elképesztő fotósorozat - videó
A Paks korábbi támadója, Ádám Martin idén nyáron a dél-koreai élvonalban szereplő Ulszan Hyundai együtteséhez szerződött. A magyar válogatott támadó pedig rögtön nagy kdvenc lett, most éppen különleges fotózáson vett részt.
Ádám Martin elmondta, milyen céljai vannak Dél-Koreában
A dél-koreai Ulszan Hyundai labdarúgócsapatához igazolt Ádám Martin legfőbb célja, hogy gyorsan beilleszkedjen és egy jó idényt teljesítsen új együttesében.
Ádám Martin menedzsere: Marco Rossi teljes mértékben támogatta az átigazolást
A dél-koreai Ulszan Hyundai csapatába igazolt Ádám Martin, a labdarúgó OTP Bank Liga előző szezonjának gólkirálya. Papp Gábor, a játékos ügynöke hétfőn elmondta: Európából olyan írásos ajánlat nem érkezett a futballistáért, amely mind szakmailag, mind anyagilag versenyezni tudott volna a dél-koreaiak ajánlatával.
Marco Rossi ennek nem fog örülni: meglepő helyre igazolt Ádám Martin
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Paksi FC magyar válogatott támadója, Ádám Martin a dél-koreai Ulsan Hyundai FC csapatában folytatja karrierjét - számolt be róla a magyar csapat honlapja.
Csoda Angliában: megszületett a magyar válogatott, amely előtt a legnagyobbak is letérdelnek
A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája első négy fordulójában bebizonyította, hogy jó taktikával egy olyan csapat is képes legyőzni a legjobbakat, amelyet előzetesen senki sem tartott esélyesnek. Marco Rossi csapatának emberfeletti teljesítményével - csakúgy, mint a 2021-es Európa-bajnokságon - ismét sikerült maga mellé állítani az egész országot.
Ez az évszázad mérkőzése: megaláztuk a térdepléssel provokáló angolokat
A magyar válogatott egészen elképesztő estét produkált a közép-angliai Wolverhampton városában. Marco Rossi csapata magabiztos játékkal 4:0-s, történelmi sikert aratott a tavaly nyáron még Európa-bajnoki döntőben szereplő angol válogatott ellen. A magyarok sikerének értékét emeli, hogy a legendás, 6:3-as siker óta nem tudtuk saját hazájukban legyőzni az angolokat, az pedig már csak hab a tortán, hogy most 10 napon belül kétszer is sikerült. Ha ezt a csodát még lehet fokozni, akkor az az, hogy a németek olaszok elleni, szintén kiütéses sikerének is köszönhetően négy teljes kör után vezetjük a halálcsoportot a Nemzetek Ligájában. Gyorrsan ...
Ádám Martin: Beírtuk magunkat a történelemkönyvekbe
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 4-0-ra nyert Anglia vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így 69 év után diadalmaskodott újra a szigetországban, sikerével pedig a 3. csoport élére ugrott. A mérkőzés után a két gólpasszt kiosztó Ádám Martin nyilatkozott.
Román és bolgár focisták döbbenetes csalása miatt bukott el Ádám Martin
A Bayern München lengyel csatára, Robert Lewandowski 35 gólt szerzett a német Bundesligában a 2021-22-es szezonban. Nála senki nem volt eredményesebb, így a tavalyi idényhez hasonlóan most is ő veheti majd át az Aranycipőt. Az Ezüstcipő Kylian Mbappé, a Bronzcipő pedig Ciro Immobile vitrinjébe kerül majd. Előbbi 28-szor talált be a bajnokságban, utóbbi 27-szer. A magyar Ádám Martin viszont 31-szer, mégis csak a 39. helyen végzett.
Kiderült, ki lett az NB I legjobb játékosa és edzője
Négy kategóriában is paksi siker született a RangAdó Gálán, amelyen a labdarúgó NB I vasárnap zárult idényének legjobbjait díjazták.
- címkék:
- Bognár György
- Ádám Martin
- foci
- Paksi FC
- Címkefelhő »
Ádám Martin megelőzte Nyilasi Tibort, a Gyirmót megint közelebb a kieséshez
A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szerda délutáni mérkőzésén a Gyirmót és a Paks 3-3-as döntetlent játszott.
A világ húsz legjobb góllövője között van a Paks válogatott támadója
Karim Benzema és Kylian Mbappé áll az élen a világfutball idei legjobb gólszerzőinek listáján, amelyen a paksi Ádám Martin a 16. helyet foglalja el - derül ki a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) keddi összegzéséből.
- címkék:
- Ádám Martin
- NB I
- Paksi FC
- IFFHS
- Címkefelhő »
Bognár György szerint Ádám Martin a Bayern Münchenben is ennyi gólt szerezne
"Tiszta szívből gratulálok Ádám Martinnak, aki bebizonyította, hogy egy jó edzővel, egy jó csapattal minden elérhető" - ezt üzente a DIGI Sport híradóján keresztül a Paks FC 29 bajnoki gólos csatárának Nyilasi Tibor, aki az 1980-81-es szezonban elért 30 ferencvárosi góljával európai ezüstcipőt nyert. A paksi támadóval az edzője, Bognár György is elégedett lehet, aki szerint a játékosa a Bayern Münchenben sem vallana szégyent.
A paksi csatár, aki megelőzte Détárit és utolérheti Nyilasit
Ha csak a magyar bajnokságot, az NB I-et nézzük, akkor is egészen elképesztő az a teljesítmény, amit a Paks csatára Ádám Martin mutat, de nemzetközi viszonylatban is alig akad párja. Ádám Martin ma már több, mint az NB I gólkirályjelöltje. Nyilasi Tibor óta nem járt senki hasonló magasságokban, mint ő. Egész Európában is csak Robert Lewandowski lőtt nála több gólt. Az a rendszer sajátossága, hogy európai Aranycipőt nem nyerhet - mivel a magyar NBI-ben lőtt gól nem ér annyit, mint az angol, a spanyol vagy éppen az olasz élvonalban lőtt gólok -, de így is kiemelkedő teljesítmény az övé, és még mindig van három meccse a bajnokság végéig.
- címkék:
- Ádám Martin
- NB I
- gólkirály
- Aranycipő
- Címkefelhő »
Csak a Bayern sztárja lőtt több bajnoki gólt az idényben a Paks bombaformában lévő csatáránál
A NB I-ben szereplő Paksi FC magyar válogatott csatára, Ádám Martin továbbra is őrzi elképesztő formáját, a világsztárok sem tudják vele tartani a lépést.
- címkék:
- Ádám Martin
- foci
- Paksi FC
- Aranycipő
- Címkefelhő »
Ádám Martin három gólt lőtt, a Paks Zalaegerszegen is győzött
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Paks fordulatos mérkőzésen, Ádám Martin mesterhármasának köszönhetően 3-2-re nyert a Zalaegerszeg otthonában.
- címkék:
- Ádám Martin
- foci
- NB I
- ZTE
- Paksi FC
- Címkefelhő »
Távozhat Paksról az NB I leggólerősebb focistája
Két válogatott futballista, az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Ádám Martin (Paks) és Baráth Péter (Debrecen) is klubot válthat idén nyáron.
- címkék:
- Baráth Péter
- Ádám Martin
- foci
- NB I
- Címkefelhő »
Rossz volt nézni Szoboszlai Dominikot, akinek sürgősen játszania kellene Lipcsében
A magyar labdarúgó-válogatott két tavaszi barátságos mérkőzésén jól látszott, hogy az RB Leipzig játékosa, Szoboszlai Dominik óriási meccs- és önbizalomhiánnyal küszködik. A szász csapat edzője, Dominico Tedesco korábban alig számított kezdőként a magyar fiatalra, aki sokszor csak perceket kapott a Bundesligában. A hét végén Szoboszlai végre kezdő volt a Lipcsében, és gólt is lőtt a Hoffenheimnek. Mi lehet ennek a vége? És mit tudott meg a magyar szövetségi kapitány Ádám Martin formájáról? Erről szól a Szpíker Korner 179. adása.
A Fradi megfoghatatlan, megdőlhet Nyilasi Tibor 41 éves rekordja
A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában a címvédő Ferencváros kétgólos előnyt herdált el a második Puskás Akadémia ellen. Ha a zöld-fehérek nyertek volna Felcsúton, alighanem eldőlt volna a bajnoki cím sorsa, de vajon maradt-e még némi izgulni való az NB I-es végjátékra? A másodosztályban viszont biztos, hogy hatalmas izgalmak lesznek. A listavezető Vasas megállíthatatlanul menetel az élvonal felé, azonban a másik biztos feljutónak tűnő Diósgyőr hullámvölgybe került, így hatalmasat kell majd csatáznia a Szegeddel az NB I-es tagságért.
A szerbek elleni meccsen veszi kezdetét a magyar válogatott szédítő utazása
Csütörtökön először lép pályára 2022-ben a magyar labdarúgó-válogatott, amely különleges év elé tekint. Marco Rossi csapata ugyan a világbajnokságon biztosan nem lehet ott, így is a világ legjobbjai ellen léphet majd pályára, köszönhetően annak, hogy a Nemzetek Ligájában a világelit ellen próbálhatják majd ki magukat a játékosok. A válogatott csütörtökön a szerbek ellen kezdi az évet, lássuk, hogy alakult át a nyári Európa-bajnoksághoz képest a magyar csapat, és milyen meccsekre készülhetnek 2022-ben a magyar focisták és a szurkolók.
A válogatott újonc Ádám Martin és Baráth Péter is kapott már ajánlatot külföldről
A magyar labdarúgó-válogatott márciusi meccseire az NB I-ből két olyan játékos kapott meghívót, aki korábban még csak a keretben sem szerepelt Marco Rossi szövetségi kapitánynál. A 20 éves Baráth Péter (Debreceni VSC) és a góllövőlistát 23 góllal vezető Ádám Martin (Paksi FC) is ugyanazzal a menedzserrel, Papp Gáborral dolgozik, aki a Nemzeti Sportnak elmondta, külföldről is érdeklődnek a két játékos iránt.
- címkék:
- Baráth Péter
- Ádám Martin
- Címkefelhő »
Soha nem volt nehezebb helyzetben Ádám Martin, mint most
A magyar labdarúgás legnagyobb felfedezettje a Paks támadója, Ádám Martin, aki 27 éves korára kapta meg első meghívóját a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányától, Marco Rossitól. Az biztos, hogy Ádám Martin úgy lesz ennek a bajnokságnak a gólkirálya, hogy több mint 20 gólt szerez. Viszont nincs könnyű helyzetben a Paks csatára, mert márciusban két barátságos meccsen kellene bizonyítania, hogy beleillik a nemzeti együttesbe.
Marco Rossi meghívta a magyar válogatottba a Paks gólerős focistáját
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi 13 órakor hivatalos sajtótájékoztató alkalmával hirdet keretet a szerbek és az északírek elleni felkészülési mérkőzésekre, de az MLSZ Twitter-oldalán bejelentették, hogy három új játékos is meghívót kapott a két barátságos meccsre.
A Puskás Akadémia legyőzte a Paksot
A magyar labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paks csapatát. Az első félidőben Favorov góljával a felcsútiak szerezték meg a vezetést. A második félidőben a paksi kapus hibája után Joao Nunes növelte a hazaiak előnyét.
A magyar foci új sztárja nem fél bevallani, hogy küzd a kilókkal
Vezeti az NB I-es góllövőlistát, ledobott néhány kilót, és már a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is szemet vetett a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Paks támadójára, Ádám Martinra.
Ádám Martin bekerült a legjobb ötvenbe az Aranycipőért folytatott versenyben
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Paks támadója, Ádám Martin bekerült a legjobb ötvenbe az európai bajnokságok legeredményesebb góllövőjének járó Aranycipőért folytatott versengésben.
- címkék:
- Ádám Martin
- Paksi FC
- Paks
- Aranycipő
- Címkefelhő »
Marco Rossi új futballistákat építene be a magyar válogatottba
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Sportrádió vendége volt, ahol többek között a nemzeti csapat közelgő felkészülési mérkőzéseiről beszélt.
Edzője szerint már öt éve Ádám Martin lehetne az új Szalai Ádám
Ádám Martin 20 NB I-es bajnoki után 20 gólnál jár, így akár Nyilasi Tibor 30-as rekordja is veszélybe kerülhet. A Paksi FC csatára - amint azt a DIGI Sport híradójának elmondta - beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki örült annak, hogy Ádám megfogadta a tanácsát. Hiszen január óta dietetikushoz jár és saját testsúlyos edzéseket is végez, így készen áll arra, hogy válogatott legyen.
- címkék:
- Szalai Ádám
- Ádám Martin
- Címkefelhő »
Szívesen bemutatkozna a válogatottban is a góllövőlistát vezető paksi csatár
A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistáját 12 találattal vezető paksi Ádám Martin azt mondta, nagyon örülne annak, ha meghívót kapna a válogatottba, és a hazáját is képviselhetné meccseken.
A Paks óriási küzdelemben nyert az MTK ellen
A magyar labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a Paks hazai pályán fogadta az MTK csapatát. Az első félidőben Ádám Martin és Sajbán Máté góljaival vezetést szerzett a Paks. A második félidő elején Sajbán ismét betalált, így már három góllal vezettek a hazaiak. Az MTK Grozav és Miovszki góljával új lendületett kapott a meccs utolsó tíz percére, de egyenlítenie már nem sikerült a fővárosi csapatnak. A Paks egy remek első és egy gyengébb második félidő után megnyerte a meccset az MTK ellen.
- 1