Abdullah Gül
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Törökország
- Recep Tayyip Erdogan
- külpolitika
- Kurdisztáni Munkáspárt
- Igazság és Fejlődés Pártja
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megválasztották az új török elnököt
Az iszlamista Abdullah Gült választották meg a török köztársaság elnökévé, két eredménytelen szavazás után kedden végül eldőlt, ki lesz az ország államfője. A politikus azt ígéri, hogy tiszteletben tartja az állam köztársasági rendszerét, és minden megtesz az ország uniós csatlakozása érdekében. Korábban a hadsereg azért ellenezte megválasztását, mert attól tartott, hogy megváltoztatná a köztársaság világi rendszerét.
Nem bírják Gül nélkül a török iszlamisták
Újra Abdullah Gül török külügyminisztert akarja államfőnek jelölni az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja. Gül idén tavasszal már volt elnökjelölt, ám a nyíltan vallásos politikus megválasztása ellen hatalmas utcai tiltakozásokat szerveztek, a róla szóló pralamenti szavazásokat bojkottálta az ellenzék. A politikai válság előre hozott választásokat eredményezett, amelyen megint csak az iszlamisták győztek.
A demokráciát ünneplik a török iszlamisták
Törökországban, a szavazatok 47 százalékának megszerzésével többséget kapott az előrehozott parlamenti választásokon Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). A voksolást azt követően írták ki, hogy a magukat a világi állam védelmezőinek tartó pártok és a hadsereg megvétózta az AKP köztársasági elnökjelöltje, Abdullah Gül megválasztását. A mostani győzelem azonban nem elegendő az alkotmányváltoztató kétharmados többséghez, így a küzdelem és egyensúlyozás a mérsékelt iszlám és a világi állam hívei között várhatóan folytatódik.
A török hadsereg behatolt Észak-Irakba
A török hadsereg több ezer katonája szerda hajnalban behatolt Észak-Irakba, hogy megsemmisítse az ott állásokat kiépítő kurd gerillákat. Abdullah Gül török külügyminiszter cáfolta a behatolást.
Törökország világisága mellett tüntettek Izmirben
Több mint egymillió ember tüntetett vasárnap Törökország világisága mellett Izmirben: a demonstrálók azt követelték a kormánytól, hogy ne keverje bele a vallást a politikába és a közéletbe. A megmozdulás hátterében az áll, hogy az iszlám gyökerű kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a külügyminisztert, a volt iszlamistának tartott Abdullah Gült jelölte államfőnek.
Közvetlenné tehetik az elnökválasztást a törökök
Már csak az államfő jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy Törökországban közvetlen elnökválasztást tartsanak, a török parlament elfogadta az erről szóló alkotmánymódosítást. Ahmed Necdet Sezer köztársasági elnök ugyanakkor ellenzi a reformot. A törököknél ezekben a hetekben különösen feszült helyzetet teremtett, hogy a mérsékelten iszlám kormánypárt által elnöknek jelölt Abdullah Gült nem szavazta meg a parlament.
Gül visszalép a török elnökjelöltségtől
Ismét nem vett részt elég képviselő a törökországi szavazáson ahhoz, hogy új államfőt választhassanak. Emiatt az egyetlen jelölt, a kormánypárti Abdullah Gül bejelentette, hogy visszalép.
A köztársaság alapjait félti a török katonaság
A török hadsereg pénteken este közölte, aggodalommal figyeli az országban zajló elnökválasztás fejleményeit. A fegyveresek főleg Abdullah Gül elnökjelölt miatt tartanak a politika és vallás összemosódásától, akit egy évtizede egyszer már eltávolítottak a hatalomból ugyanilyen indokkal.
Új forduló kell a török elnökválasztáson
A török kormány államfőjelöltje, Abdullah Gül külügyminiszter nem szerzett elég szavazatot a választás első fordulójában ahhoz, hogy elnök lehessen. A győzelemhez tíz voks hiányzott, a második fordulót szerdán tartják. Az ellenzéki párt a pénteki szavazás érvénytelenítését kérte az alkotmánybíróságtól.
Iszlámfóbia miatt lehet elnök a török külügyminiszter
A miniszterelnök helyett a külügyminiszter lesz a török kormány államfőjelöltje. A jelenlegi köztársasági elnök, Ahmed Necdet Sezer mandátuma májusban jár le, a parlamentnek addig kell megválasztania az utódját. Törökországban komoly aggodalmakat keltett, hogy esetleg a közismerten iszlám gyökerű Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt jelölik a posztra, akitől sokan a világi államot féltették. Abdullah Gül külügyminiszterrel kapcsolatban nem voltak ilyen mértékű félelmek.
Nem büntetik Erdogant Öcalan leurazásáért
Vádemelés nélkül zárult csütörtökön a török miniszterelnök ellen Abdullah Öcalan kurd szeparatista vezér dicsőítése gyanújával indult előzetes ügyészségi vizsgálat.
A törökök szerint mese Öcalan mérgezése
Török szakértők szerint alaptalanok azok az állítások, miszerint Abdullah Öcalan kurd lázadóvezért nehézfémmel mérgezték meg. Bár ügyvédei korábban ennek nyomát mutatták ki a hajában, a törvényszéki szakértők nem találtak semmi gyanúsat.
Mérgezést gyanítanak Öcalan kurd vezér ügyvédei
Vizsgálatot rendelt el Abdullah Öcalan kurd szeparatista vezér állítólagos megmérgezése ügyében a török igazságügyi minisztérium. Öcalan ügyvédei ugyanis azt állítják, hogy természetes úton nem kerülhetett olyan nagy mennyiségű mérgező fém a szervezetébe, amennyit a vizsgálatok kimutattak.
Törökország újabb katonákat küld Afganisztánba
Törökország áprilisig mintegy 200 katonával növeli Afganisztánban állomásozó 800 fős kontingensének létszámát - közölte hétfőn a kabuli látogatáson tartózkodó Abdullah Gül török külügyminiszter.
A dárfúri lázadók nem tudnak tűzszünetről
A dárfúri lázadók képviselői cáfolták pénteken, hogy tűzszünetről állapodtak volna meg a szudáni kormánnyal, és elutasították Kartúm tárgyalásra vonatkozó javaslatát. "(A kormány a bejelentést) valószínűleg csak a közvéleménynek szánta, mert velünk erről hivatalosan nem tárgyaltak" - közölte Abdullah el-Tom, az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) nevű felkelő csoport vezetője.
Hallgattak a kurdok vezérük békefelhívására
Egyoldalú fegyverszünetet hirdettet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK). A szervezet bebörtönzött vezére, Abdullah Öcalan a héten tett közzé felhívást híveinek, hogy függesszék fel a harcot.
Börtönből hirdet fegyverszünetet a kurd vezér
Fegyverszünetet hirdetett Abdullah Öcalan. A Kurdisztáni Munkáspárt bebörtönzött vezére szerint most kell leállítani a vérfürdőt, "mert talán ez az utolsó lehetőség". Abdullah Öcalan csütörtökön ügyvédjei útján tette közzé békefelhívását börtönéből. Szervezete két éve rúgta fel a legutóbbi tűzszünetet.
Abdullah Gül bírálta a palesztin kormányt
Bírálta a Hamász vezette új palesztin kormányt a török külügyminiszter szerdán, amiért nem ítélte el a hét eleji tel-avivi öngyilkos merényletet. A hétfői robbanásban kilenc izraeli halt meg, több tucatnyian megsebesültek.
A török rendőrök lelőttek egy tüntetőt
Egy emberi jogi szervezet azzal vádolja a török rendőrséget, hogy lelőtt egy tüntetőt. Kedden több török városban tüntetések zajlottak Abdullah Öcalan, az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt kurd szakadár lázadóvezér mellett. A jogvédők szerint az egyik megmozdulás feloszlatásakor lőtték agyon a 19 éves tüntetőt.
Törökország támogatást ígér a palesztinoknak
Törökország támogatásáról, valamint konkrét török gazdasági segítségnyújtásról biztosította a Palesztin Hatóságot szerdán a Rámalláhba látogató török külügyminiszter. Abdullah Gül szerint országa komoly szerepet játszhat a közel-keleti békefolyamatban.
Öcalan visszavonta tűzszüneti utasítását
Abdullah Öcalan, a törökországi kurdok bebörtönzött vezetője visszavonta hétfőn egyoldalú tűzszünetre vonatkozó utasítását, amelyet 1999 szeptemberében adott ki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak.
Öcalan-ügy: felmentették a görög és a kurd vádlottakat
Felmentette mind a 13 vádlottat az Abdullah Öcalan kurd vezető 1999-es görögországi beutazásának ügyében ítélkező görög bíróság pénteken.
Elmarasztalták Öcalan pere miatt Törökországot
Abdullah Öcalan kurd gerillavezér emberi jogainak megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Törökországot szerdai ítéletében. A bíróság szerint Öcalan nem részesült tisztességes elbánásban. A bíróság ugyanakkor nem találja embertelennek az elítélt fogva tartásának körülményeit.
Iszlám közgazdász Törökország élén
A várakozásoknak megfelelően Abdullah Gül közgazdásznak, a választásokon győztes Igazság és Haladás Pártja alelnökének adott kormányalakítási megbízást a török államfő szombaton. Szakértők szerint a NATO-tagországok és a pénzügyi körök is bizalommal fogadják majd az ország 58. miniszterelnökét.
Börtönre változtatták Öcalan halálos ítéletét
Életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták Abdullah Öcalan kurd vezér halálos ítéletét, akit hazaárulás vádjával ítéltek el 1999-ben. A döntés formális, mivel a török parlament nyáron eltörölte a halálbüntetést annak a törvénycsomagnak a keretében, amely az ország uniós tagságához szükséges feltételeket teremtette meg.
Megszűnt a halálbüntetés Törökországban
Most már biztos hogy nem végzik ki Abdullah Öcalant, a Kurdisztáni Munkáspárt bebörtönzött vezérét. Az Európai Uniós csatlakozási feltételek megteremtése érdekében ugyanis a török parlament eltörölte a halálbüntetést, és elismerte a kurdok kulturális jogait. A képviselők 16 órás vita után váratlanul nagy támogatás mellett szavaztak a halálbüntetés eltörlése mellett.
Terroristák 2000-ben több szállodát fel akartak robbantani
- 1