Zsótér Sándor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- színház
- Nemzeti Színház
- magyar film
- Vígszínház
- Rába Roland
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Törőcsik Mari nem fog visszavonulni: "Amíg a színpadon vagyok, addig élek"
Néhány héttel ezelőtt arról cikkezett a sajtó, hogy a visszavonulást fontolgatja a nemzet színésze. A 80 éves Törőcsik Mari azonban ma már egészen másképp vélekedik erről.
Soha nem sajnáltuk még ennyire a színészeket
Még csak egyetemisták, de úgy játszanak, ahogyan azt a legnagyobbaknál is csak ritkán látni. A Sirály című vizsgaelőadás a zsigereinkig hatol, és megmutatja, talán senki nem választott gyötrelmesebb pályát, mint a fiatal színészek.
Ismét a Trafó műsorán A jég!
A Mundruczó Kornél rendezte legendás produkciót 2008 után most ismét első játszóhelyén, a Trafóban tekinthetik meg a nézők.
Nesztek egy kis kutyahorror, gyerekek!
Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét szombaton mutatták be a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard nevű szekciójában. Egyik szerzőnk értékelte, hogy a rendező a korábbi munkáitól élesen elütő ifjúsági filmmel próbálkozott, másik szerzőnk rémesen szájbarágósnak találta a film szimbolikáját. Duplakritika.
Olyan, mint egy kiszsiráf
Delejes kisugárzása van, és ráadásnak a legkékebb szeme a szakmában. Stork Natasának eddig nem volt szerencséje a szerepekkel, a Nemzeti Színházban két évig ült kispadon, és vásznon is csak most találta meg őt az első nagyobb filmszerep: ő játssza a múlt héten bemutatott Isteni műszakban az egyik halálosztó mentősfiú horvát menyasszonyát. Elhivatottságához nem fér kétség: a szerep kedvéért rászokott a dohányzásra, begyakorolt egy őrült nehéz gyufatrükköt, és diktafonról tanult nyelvet.
Vérszegény vérfürdő
Várunk. Vágyunk egy nézhető, szerethető, rajongható magyar filmre. Az Isteni műszakban annyi a lendület, annyi az akarás, a jó színész, hogy akár sikerülhet is neki az áttörés, és bevonzhatja a magyarokat a moziba. Ettől persze még egy erőltetett gegparádé marad, és sokaknak a fröccsenő vér miatt lesz túl sok. Valójában túl kevés.
Ilyen ütős magyar filmelőzetest még nem láttunk
A balkáni háború idején játszódó fekete komédiában Ötvös András megszökik a horvát hadseregből, és Budapesten mentősnek áll. A dörzsölt, cinikus Rába Rolanddal és a kissé bogarasnak tűnő Keresztes Tamással kerül egy autóba, és kollégáitól hamarosan megtudja, hogy jelentős extra keresetre tehet szert, ha a menthetetlen eseteket hagyja meghalni, és lepasszolja Zsótér Sándornak, a temetkezési vállalkozónak. Mivel pénzre van szüksége ahhoz, hogy Horvátországban maradt szerelmét (Stork Natasa) Magyarországra szöktethesse, Ötvös némi dilemmázás után belemegy a dologba. Az előzetes sötét, bizarr, kicsit morbid, mégis meglehetősen vicces haangvételét ...
Mundruczó Kornél kétszáz kutyát rendez
Elkezdődött Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének forgatása, adta hírül a Filmalap. A magyar-német-svéd koprodukcióban készülő film "egy kislány és a kutyája kalandjait meséli el egy utópisztikus világban. Lili és kutyája, Hagen, elválaszthatatlanok, legalábbis addig a napig, míg a lány apja úgy nem dönt, nincs szükségük többé az állatra. A serdülő lány fellázad apja ellen, hogy megtalálja elveszett barátját. Ahhoz azonban, hogy visszakapja, nemcsak ki kell ismernie a felnőttek világát, de magának is felnőtté kell válnia. Hagen időközben beveti magát a városi dzsungelbe, és megtapasztalja a kiszolgáltatottak életét. A kutyák vvégül ...
Van, aki iszonyú véresen szereti
Az Isteni műszak című fekete komédia egy szerelmes, egy cinikus és egy zavarodott mentőt követ a budapesti éjszakában, ahogy egyre megkérdőjelezhetőbb döntéseket hoznak egy temetkezési vállalkozóval kötött üzletük miatt. Bodzsár Márk filmjének forgatásán járva kis híján elájultunk egy nyílt törés látványától, megtudtuk, hogy melyik szépséges magyar színésznő veszíti el a fülét a filmben, és kiderült, mire jó, ha egy színész hullaszállítónak megy gyakorlatra.
Gyilkolni készülnek a mentők
Kedden elkezdődik Bodzsár Márk (Levegőt venni) első nagyjátékfilmjének, az Isteni műszak-nak a forgatása. Mint a rendező korábban elmondta nekünk, fekete komédiája "három éjszakai mentősről szól, akik szövetséget kötnek egy temetkezési vállalkozóval. Az alku lényege, hogy, amikor meghal az autóban egy beteg, a mentősök értesítik a vállalkozót, aki így a konkurenciát beelőzve tudja felkeresni a hozzátartozókat. Ebből aztán egyre ellentmondásosabb helyzetek alakulnak ki, melyek során a mentősök egyre inkább bűnbe keverednek." Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás az Isteni műszak pilotfilmjében | Nézd meg! A három mentőt Ötvös ...
Ez melyik filmből van? - Rétfalvi Tamás
Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A hatodik részben a Radnóti Színház frissen szerződtetett színésze, Rétfalvi Tamás mutatja be, ahogy kíméletlenül érvényesíti az akaratát egy nyájas náci tiszt.
Rudolf Péter: Katonaruhában sem kaptam sört
"Hihetetlen mázlista vagyok" - jegyezte meg többször is Rudolf Péter, miközben mozikarrierjének első szakaszáról beszélgettünk. Az 51 éves színész elmesélte, mit jelentett 1983-ban Oscar-díjra jelölt filmben szerepelni, hogyan küldte el a francba az orosz katonákat, mikor fordult meg a fejében, hogy kiköltözik Amerikába, és mennyire esett kétségbe, amikor kopaszodni kezdett. Azt is megkérdeztük, miért játszott annyiszor gyáva embert, valamint hogyan csípte meg magának Nagy-Kálózy Esztert.
- címkék:
- Rudolf Péter
- Bacsó Péter
- Nagy-Kálózy Eszter
- Sándor Pál
- Zsótér Sándor
- Gárdos Péter
- Kaszás Attila
- Robin Williams
- Mathieu Kassovitz
- Ragályi Elemér
- Nino Manfredi
- Kovácsi János
- Szerencsés Dániel
- Szamárköhögés
- A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
- Cha-Cha-Cha
- Hamvadó cigarettavég
- Hazudós Jakab
- Jób lázadása
- Redl ezredes
- Zuhanás közben
- Tanmesék a szexről
- Címkefelhő »
Vászonra vele: Radnay Csilla
Újraindítjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Radnay Csilla most tölti a második évadját a Nemzeti Színházban, korábban pedig a HOPPart társulatában lehetett látni a pajkos kisugárzású, gyönyörű hangú színésznőt. Jelenleg többek közt az Egyszer élünk című csodálatos előadásban látható. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)
Jön a remény színháza - interjú az új egri színházigazgatóval
Az elmúlt években fokozatosan mindenhol lecserélődött a vidéki színházak vezetése. A fideszes önkormányzatok legtöbb jelöltjével ellentétben Blaskó Balázst, az új egri színidirektort a szakmai bizottság is támogatta, mégis az ő megválasztása váltotta ki a leghevesebb tiltakozást. Az igazgató úgy érzi, eddig félreállították az előző vezető kivételezettjei kedvéért, ő erkölcsjobbító üzenettel engedné haza a nézőket. Milyen a népnemzeti konzervatív színház? Blaskó szerint nincs fideszes és emeszpés végszó.
POSZT: a Nemzeti Színház három előadása a legjobb 15 között
Összeállt a 2011-es Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja: a Nemzeti Színházból három, a debreceni Csokonai Színházból két előadás került a legjobb hazai és határon túli magyar színházi előadások közé. Újra versenyben a budapesti Katona József Színház és a Vígszínház, Zsótér Sándornak és Mohácsi Jánosnak pedig ismét két-két rendezését válogatták be. A következő találkozóra Rockenbauer Zoltán volt kulturális miniszter is válogat.
Oroszok és cigányok viszik a prímet - őszi színházajánló
- címkék:
- Bodó Viktor
- Federico Fellini
- Máté Gábor
- Zsótér Sándor
- Hámori Gabriella
- Péterfy Bori
- Keresztes Tamás
- Mohácsi János
- Gálffi László
- Udvaros Dorottya
- Giulietta Masina
- Mészáros Márta
- Polgár Csaba
- Örkény István
- Árpa Attila
- Schell Judit
- Grecsó Krisztián
- Csehov
- Kecskés Karina
- Andrei Serban
- Térey János
- Marton László
- Széles László
- Jurij Kordonszkij
- színház
- HOPPart társulat
- Nemzeti Színház
- Vígszínház
- Örkény István Színház
- Szputnyik Hajózási Társaság
- Címkefelhő »
Gengsztermusical az elhagyatott moziban
Kell egy kis melegség meg citeraszó
Az egészséges életmód jót tesz a színháznak
- címkék:
- Alföldi Róbert
- Török Ferenc
- Zsótér Sándor
- Csányi Sándor színész
- Eszenyi Enikő
- Anger Zsolt
- Ascher Tamás
- Mohácsi János
- Nagy Ervin
- Hujber Ferenc
- Tasnádi István
- Zsámbéki Gábor
- Budapest
- színház
- HOPPart társulat
- KOMA Társulat
- Nemzeti Színház
- Bárka Színház
- Madách Színház
- Katona József Színház
- Vígszínház
- Radnóti Színház
- Örkény István Színház
- Címkefelhő »
Szex és Hamlet a Budapesti Őszi Fesztiválon
Báboktól a Bánk bánig - színházi bemutatók ősszel
- címkék:
- Jordán Tamás
- Dömötör Tamás
- Fekete Ernő
- Zsótér Sándor
- Nagy Zsolt
- Szandtner Anna
- Eszenyi Enikő
- Parti Nagy Lajos
- Göttinger Pál
- Cserhalmi György
- Törőcsik Mari
- Anatolij Vasziljev
- Salman Rushdie
- Caryl Churchill
- Krúdy Gyula
- Budapest
- Kaposvár
- Debrecen
- Szombathely
- színház
- Weöres Sándor Színház
- Madách Színház
- Vígszínház
- Örkény István Színház
- Pintér Béla Társulat
- Csiky Gergely Színház
- Budapest Bábszínház
- K. V. Társulat
- Csokonai Színház
- Címkefelhő »
Sok duma és egy szakáll
Mozikban az idei év CGI-dús fantasyje Nicole Kidmannel és jegesmedvékkel, valamint kedves bohóckodás Michael Douglasszal és Simone Weil-lecke Zsótér Sándorral.
Kóbor gyerekek és ámokfutó nyugdíjasok nyertek a szemlén
A 38. Filmszemle szerzői filmes nagydíját a nehéz sorsú romániai gyerekekről szóló Iszka utazása nyerte, a legjobb közönségfilm a bankrablónak álló nyugdíjasokról szóló Konyec lett.
Tarolt a Katona társulata Fiuméban
A budapesti Katona József Színház előadása, a Zsótér Sándor rendezte Euripidész Bacchánsnők című drámája volt a kisszínpadok fiumei (Rijeka) nemzetközi fesztiváljának legjobb előadása, amely egyúttal elnyerte a legjobb rendezés, a legjobb díszlet és a legjobb jelmez díját.
- 1