zsidó

címke rss

A rabbik áldásával harcoltak az I. világháború zsidó honvédei

Tudomány2016.04.15, 08:22

Az első világháborús magyar hadsereg zsidó honvédeiről tartottak egész napos előadássorozatot a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és levéltárban. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által is támogatott rendezvényen több történész hangsúlyozta a Monarchia-korabeli hadseregének befogadó voltát, zsidó származású honvédek nemcsak a vitézségért kitüntetettek között, de a tábornoki karban is helyet kaptak.

Új országos televíziócsatorna indul

Tévé2016.04.01, 19:17

Május 1-jétől a HETI TV megkezdi kísérleti adását, és hamarosan az országos kábelszolgáltatók is felveszik a kínálatukba – mondta az Origónak Breuer Péter, a televízió alapító főszerkesztője. A televízió az általános hírek mellett kiemelten foglalkozik majd a hazai és nemzetközi zsidó közösség történéseivel.

Öt éve nem tudják eltemetni a Dunában talált áldozatokat

Itthon2016.02.17, 06:52

Öt éve nem találnak megoldást a hivatalok a Margit híd 2011-es felújításakor a Dunában talált emberi maradványok méltó eltemetésére. Többségük zsidó volt, és biztos, hogy a nyilasterror áldozatairól van szó.

Megnyílt Szlovákia első holokausztmúzeuma

Archívum2016.01.27, 13:28

Szlovákia első holokausztmúzeuma nyílt meg a nagyszombati kerületben fekvő Szered egykori munka- és gyűjtőtábora területén.

Egy 112 éves auschwitzi túlélő lehet a világ legidősebb férfija

Archívum2016.01.26, 09:44

Egy 112 éves auschwitzi túlélő, a lengyel származású Jiszrael Krisztal lehet a világ legidősebb férfija a Guinness-világrekordok jegyzéke szerint - ha sikerül iratokkal igazolnia a korát. 

Zsidók és arabok csókolóztak össze

Nagyvilág2016.01.08, 10:48

Bestseller lett egy arab fiú és egy zsidó lány szerelméről szóló, betiltott könyv Izraelben, az internetre pedig felkerült egy videó, amin zsidó-arab párok csókolóznak, így tiltakozva a könyv betiltása ellen és demonstrálva, hogy a zsidók és az arabok nem ellenségek.

Így ünnepli a hanukát Mark Zuckerberg magyar pulija - De mit takar pontosan ez az ünnep?

Life.hu2015.12.11, 22:45

A világ egyik legismertebb magyar lénye jelenleg kétségkívül Mark Zuckerberg Beast (Vadállat) nevezetű übercuki, fehér pulija. Beast 2010 januárjában, az Egyesült Államokban jött a világra, de szüleit anno Magyarországról hozták. 

Zsinagógákra és rabbiházakra épülő zarándokútvonal Észak-Magyarországon

Travelo2017.10.18, 16:15

Számos települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató észak-magyarországi zarándokutat létesített az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Emih), csaknem 460 millió forint uniós forrásból.

Elárverezik a híres Exodus hajó izraeli zászlaját

Archívum2015.11.16, 19:54

Elárverezik a Palesztinába irányuló zsidó kivándorlás jelképévé vált Exodus nevű hajó izraeli zászlaját: a decemberre meghirdetett jeruzsálemi nyilvános aukción 100 ezer dollárról (29 millió forintról) indul a licit a kék-fehér lobogóért.

Így békül ki a zsidó a muszlimmal

[origo] Gasztro2015.11.09, 12:42

Humusszal turnéztak zsidó és muszlim fiatalok az Egyesült Államokban, hogy megmutassák, nem ősellenségek. Ezzel a békés megmozdulással reagáltak a tavalyi év muszlimellenes kampányára.

Akciós menü az egy asztalhoz ülő zsidóknak és araboknak

Travelo2017.10.16, 10:35

Egy izraeli vendéglő akciós menüt hirdetett félárú csicseriborsókrémmel, vagyis hummusszal az egy asztalhoz ülő arabok és zsidók számára.

Fél áron ehetnek a zsidók és az arabok, ha egy asztalhoz ülnek

Archívum2015.10.21, 11:55

Egy izraeli étterem ezzel az ajánlattal támogatja a megbékélést.

Megtalálhatták a Makkabeusok elveszett sírját

Archívum2015.09.22, 16:54

A korábban már felfedezett, korai keresztény temetkezési helynek hitt Horbat Ha-Gardi régészeti lelőhely új titkokat rejt: a régészek most a híres Makkabeusok elveszett sírját találhatták meg, akik a Szeleukidák uralma ellen lázadtak Júdeában.

Pénzért váltják meg az Iszlám Állam rabszolgáit

Gazdaság2015.08.27, 09:28

Egy kanadai zsidó üzletember és egy iraki protestáns lelkész kiszabadított 130 iraki nőt és gyereket, akiket szexrabszolgaként tartottak az Iszlám Állam fogságában. A jezidi és keresztény foglyokat kivásárolták a rabszolgaságból, amivel kiváltották azok haragját, akik szerint még így sem lenne szabad terroristáknak pénzt adni. Pedig a közelmúltban valószínűleg több állam is milliós váltságdíjakat fizetett ki iraki szélsőségeseknek. 

A tanárok holokausztképzést kapnak

Itthon2015.08.12, 16:49

Államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról, illetve a zsidóságról a pedagógusok a jövőben. A kormány nem tekinti Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani, de az Igazságügyi Minisztérium adott rá támogatást.

Náci orvos áldozatainak maradványaira bukkantak

Nagyvilág2015.07.20, 17:25

August Hirt náci orvos áltudományos antropológiai gyűjteményének zsidó áldozataitól származó maradványokat azonosítottak a strasbourgi Törvényszéki Orvostani Intézetben.

Zsidó motoroscsapat jön Budapestre

Itthon2015.07.14, 16:40

Tizenegy motoros érkezik Magyarországra, hogy nálunk is népszerűsítsék a legrangosabb zsidó sportversenyt, a Maccabit. Gondoskodtak a védelmükről is.

Hetven évet vártam arra, hogy elmondjak egy imát

Itthon2015.06.12, 13:45

Túl korán érkezem. Van még fél óra az indulásig, de már sokan gyülekeznek. Az egykori Harmadik Birodalom egyik legnagyobb elosztótáborába indul három busz: emlékút, nemzeti zarándoklat ez az ausztriai Strasshofba. A deportáltakat onnan továbbvitték, vagy a helyi lágerben dolgoztatták.

Nem kegyelmeztek a zsidózó kormánytisztviselőnek

Itthon2015.06.09, 13:08

Azonnali hatállyal felmentette hivatalából a Nógrád Megyei Kormányhivatal Sisák Imre osztályvezetőt - közölte a Miniszterelnökség.

Összecsapások voltak Tel-Avivban

Nagyvilág2015.05.03, 21:07

Könnygázt és hanggránátokat vetett be az izraeli rendőrség a rendőri rasszizmus és erőszak ellen Tel-Aviv belvárosában tüntető etióp zsidókkal szemben, miután ismét erőszakossá vált egy tiltakozó megmozdulás.

Küzdelem a rasszizmussal

Nagyvilág2015.04.17, 14:32

A francia miniszterelnök pénteken bemutatta a fajgyűlölet elleni fellépésről szóló új kormányprogramot, és hangsúlyozta, hogy kabinetje szembeszáll a "Franciaországban tűrhetetlen mértékben terjedő rasszizmussal, antiszemitizmussal, muzulmángyűlölettel, idegenellenességgel és homofóbiával".

Vona Gábornak üzent Horovitz

Itthon2015.04.16, 22:21

A "nyíltan náci" gondolatokat valló képviselők lemondatására szólította fel Vona Gábort az egyik zsidó szervezet vezetője. Horovitz Tamás szerint nem az a megoldás, ha vissza küldi őket virágokkal bocsánatot kérni. Ezzel a kijelentéssel Kulcsár Gergely esetére utalt. Csütörtökön országszerte a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek. 

Új fordulat Anna Frank történetében

Archívum2015.04.01, 19:13

A most kiderített új információk birtokában úgy tűnik, hogy egy hónappal korábban, már 1945 februárjában életét vesztette Anne Frank.

Ultraortodox kocsma nyílt Jeruzsálemben

Archívum2015.02.24, 11:15

Jeruzsálem egyik legvallásosabb negyedében újabban ultraortodox kocsma várja a vendégeket.

Budapesten tárgyalnak a V4 zsidó vezetői

Itthon2015.02.23, 13:11

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke kezdeményezésére kétnapos tanácskozáson vesznek részt Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország zsidó közösségeinek vezetői Budapesten.

Muszlimok szolidaritási tüntetése a zsidók mellett Oslóban

Nagyvilág2015.02.21, 23:38

Egy héttel a koppenhágai merényletek után norvégiai muszlimok tartottak szolidaritási tüntetést a helyi zsidó közösséggel szombat este Oslóban.

Több száz sírt meggyaláztak egy franciaországi zsidó temetőben

Nagyvilág2015.02.15, 23:35

Több száz sírt meggyaláztak egy zsidó temetőben a kelet-franciaországi Sarre-Unionban - közölte vasárnap este Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, aki a leghatározottabban elítélte a "gyalázatos cselekményt".

Feljelentés Franciaországban egy antiszemita álláshirdetés miatt

Nagyvilág2015.02.04, 00:18

Diszkrimináció gyanújával feljelentést tett kedden egy civil szervezet, amiért egy vállalkozás "lehetőleg nem zsidó" infografikust keresett egy internetes álláshirdetésben.

Portugál állampolgárságot kaphatnak az elűzött zsidók leszármazottai

Nagyvilág2015.01.29, 18:45

A kabinet által jóváhagyott törvénytervezet kettős állampolgárságot ajánl fel a szefárdoknak, ahogy egykor az Ibériai-félszigeten élő zsidókat nevezték. Hasonló rendelkezés vár parlamenti jóváhagyásra Spanyolországban is.

Obama: mindannyiunk fontos kötelessége az antiszemitizmus ellen harc

Nagyvilág2015.01.23, 00:09

A párizsi kóser üzletben elkövetett támadáshoz hasonló incidensek nemcsak a zsidó közösséget, hanem az alapvető demokratikus értékeket is veszélyeztetik, ezért az antiszemitizmus elleni harc mindenki számára fontos kötelesség - hangsúlyozta az amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésének az antiszemitizmusról tartott csütörtöki tanácskozása alkalmából kiadott közleményében.

70 éve szabadult fel a pesti gettó

Itthon2015.01.18, 15:08

A pesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartanak gyászmegemlékezést a Dohány utcai zsinagógában.

Végighajtott a járókelőkön a jeruzsálemi merénylő

Itthon2014.11.05, 15:47

Egy embert halálra gázolt, legkevesebb kilencet pedig megsebesített egy autós merénylő Kelet-Jeruzsálemben. Két hete egy anyát és csecsemőjét ölték meg ugyanígy a városrészben - fokozódnak az indulatok a jeruzsálemi Szent hegyet érintő területi viták miatt.

A kormány jövőre is támogatja a zsidó közösségeket

Itthon2014.09.16, 21:57

A  kormány jelentős összeggel támogatja a zsidó közösségeket, több kiemelt projektet támogat. Jövőre kezdődik a miskolci, valamint a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, a budapesti Alma utcai szeretetotthon rekonstrukciója, a szegedi zsinagóga állagmegóvása, továbbá az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem könyvtárának megmentése is.

Tordai Péter kénytelen együtt dolgozni Schwezoff Dáviddal

Itthon2014.09.08, 21:24

Tordai Péter szerint neki, mint a Budapesti Zsidó Hitközsége elnökének nincs más lehetősége, mint együtt dolgozni Schwezoff Dáviddal a BZSH ügyvezető igazgatójával a budapesti, illetve a magyar zsidóság érdekében. 

Nagyon gyorsan akarták elvinni a budapesti zsidóságot

Tudomány2014.07.15, 10:16

Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban indultak el az utolsó vonatok Magyarországról Auschwitz felé. A deportálások májusi kezdete óta eltelt szűk két hónapban a teljes vidéki zsidóságot, több mint 400 ezer embert deportáltak.

Hetven éve indultak az első vonatok Auschwitzba

Tudomány2014.05.15, 09:18

Hetven évvel ezelőtt, 1944. május 14-én indultak el az első vonatok Nyíregyházáról az auschwitzi koncentrációs táborba. A márciusi bevonuláskor még nem voltak részletesen kidolgozott tervek, a magyarországi zsidóság jogfosztása, elhurcolása és meggyilkolása mégis döbbenetesen gyorsan és gördülékenyen zajlott.

Kikerülhet a spanyol falu nevéből az "öld meg a zsidókat"

Archívum2014.04.22, 11:25

Castrillo Matajudíos lakói népszavazáson döntenek a névváltoztatásról.

Szombaton nincs presszókávé

Travelo2017.12.11, 15:04

Tudják, honnan származik a jaffaszörp? És azt hogy hol van január közepén eperszezon? És vajon hol valósult meg a - szinte - tökéletes kommunizmus? A válasz: Izrael. A Travelo januárban járt az irányliftek, a kultúrák keveredése és a halvás-mézes vaníliafagyi országában.

Újabb zsidó szervezet adja vissza az állami pénzt

Itthon2014.02.16, 11:34

A zsidó hitközségeket összefogó Mazsihiszhoz hasonlóan egy zsidó kulturális egyesület, a Mazsike is úgy döntött, hogy nem használja fel a holokauszt emlékév programjaira elnyert állami támogatásokat, amíg nem rendeződik a helyzet a vitatott ügyekben. Orbán napokon belül közölheti a válaszát a három témában.

Több száz rabbi jön Budapestre tanácskozni

Itthon2014.02.04, 10:58

Lázár János összehívta a magyarországi zsidókat február elejére, hogy párbeszédet folytassanak, de márciusban már nemcsak ők, hanem Európa vezető rabbijai és még az izraeli főrabbik is eljönnek, hogy tiltakozzanak a magyarországi antiszemitizmus ellen.

Mi történt az elsőként kiűzött zsidókkal?

Tudomány2014.01.21, 15:22

Magyarország területéről 1941 júliusában-augusztusában telepítettek ki először zsidókat. A célterület az előbb magyar, majd német megszállás alatt álló Ukrajna és Galícia területe volt. A hivatalos szándék szerint a Magyarországon tartózkodó, magyar állampolgársággal nem rendelkező orosz és lengyel zsidókat toloncolták ki, ám sok magyar állampolgárt is a kitelepítettek közé soroltak a hatóságok. Sorsuk közös volt: a 18 ezer kitoloncolt zsidó közül 10-12 ezer végezte az SS alakulatok géppuskatüzében Kamenyec-Podolszkijban, az ekkor még életben maradottak közül pedig mindössze két-háromezer főnek sikerült visszaszöknie Magyarországra.

Holokausztáldozatok személyes tárgyai kerültek fel az eBay-re

Nagyvilág2013.11.03, 14:26

Lengyel holokausztáldozatok személyes tárgyai kerültek fel az eBay-re. A magát történésznek mondó eladó négymillió forint körüli összeget kért volna a fogolyruhákért. A webáruház azonnal eltávolította őket a kínálatból és elnézést kér.

A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát

Itthon2013.05.15, 14:24

Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a helyén maradt például az évtizedek óta nagyhatalmú ügyvezető, Zoltai Gusztáv. Pedig többen teljes megújulást követelnek, a Mazsihisz ugyanis az elmúlt években sokat veszített befolyásából, belső összetartó erejéből, és a kormány mellett sem igazán találja a helyét.

Zsidó csontvelődonorokat keres Csehország

Egészség2013.03.14, 17:20

Zsidó származású csontvelődonorok felkutatására indít kampányt a cseh zsidó közösség - számolt be róla csütörtökön a Mlada fronta Dnes című cseh napilap.

A haláltáborok a gyalázat emlékművei, írta Áder János a zsidóknak

Itthon2013.01.27, 23:52

A haláltáborokba hurcoltakra emlékezni egyet jelent szembenézni a ténnyel: közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között - fogalmazott Áder János köztársasági elnök, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából a magyar zsidóságnak írt levelében.

Megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja

Tudomány2013.01.17, 10:48

A Pesten született világhírű írónak, Arthur Koestlernek mégis igaza lehet: új genetikai vizsgálatok alapján a ma élő zsidóság 90 százaléka csak kis részben közel-keleti, azaz szemita eredetű. A kelet- és közép-európai zsidók inkább kaukázusi népekkel rokoníthatók. Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja.

Látogatócsúcs az auschwitzi emlékhelyen

[origo] utazás2013.01.05, 13:26

Látogatói rekordot könyvelhetett el az auschwitzi emlékhely: tavaly több mint 1,4 millióan keresték fel az egykori náci megsemmisítőtábort. Az élénk érdeklődéshez a futball Európa-bajnokság is hozzájárult.