Zimbabwe
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Robert Mugabe
- Zambia
- gazdaság
- választás
- elnökválasztás
- legfrissebb
- legrégebbi
Rendőrök ütöttek rajta a zimbabwei ellenzéken
Rendőrök szállták meg a zimbabwei ellenzék központját, és letartóztatták a párt híveit - közölte az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért. A párt jelöltje, Morgan Tsvangirai a holland nagykövetségre menekült. Egy nappal korábban az ellenzéki politikus visszalépett a választások második fordulójától, mert szerinte Robert Mugabe jelenlegi elnök erőszakkal akadályozza kampányukat és megfélemlíti híveiket. Az igazságügyi miniszter szerint ez csak trükk, mert a visszalépés nem hivatalos. London a továbbiakban nem ismeri el Mugabét az állam vezetőjének.
Visszalép Mugabe ellenfele a választástól
Visszalép az elnökválasztás második fordulójától a zimbabwei ellenzék vezetője, Morgan Tsvangirai, átengedve így a győzelmet Robert Mugabe jelenlegi elnöknek. Az első fordulóban az ellenzéki jelölt kapott több szavazatot, de az őt és pártját ért megfélemlítés miatt döntött a visszalépés mellett. Szerintük szó sincs szabad, tisztességes voksolásról, Mugabe játékban pedig nem akarnak részt venni.
Zimbabwéban megtartják az elnökválasztás második fordulóját
Zimbabwéban megtartják az elnökválasztás ezen a héten esedékes második fordulóját - derült ki Robert Mugabe elnök keddi nyilatkozatából.
Az ENSZ BT elítélte a zimbabwei ellenzék elleni erőszakot
Egyhangúlag elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a zimbabwei ellenzékkel szembeni erőszakos cselekményeket és korlátozásokat. Ezek a testület megítélése szerint lehetetlenné teszik, hogy az elnökválasztás pénteki második fordulója szabad és pártatlan legyen. Zimbabwe a BT álláspontjával dacolva máris jelezte: a terveknek megfelelően megrendezik a második elnökválasztási fordulót.
Csak Mugabéra szavazhatnak a zimbabweiek
Pénteken tartják az elnökválasztás második fordulóját Zimbabwéban. Mivel az ellenzéki jelölt visszalépett, csak egyvalakire szavazhatnak a helyiek: az 1980 óta hatalomban lévő Robert Mugabe elnökre.
Szombatra választási eredményt ígérnek Zimbabwében
Megfigyelők szerint erőszakkal kényszerítették az embereket szavazni, egy kormányközeli lap szerint viszont önként és nagy számban voksoltak a zimbabweiek az elnökválasztás második fordulójában. A szavazást több állam és az ENSZ is kritizálta, az első fordulóban nyertes ellenzéki jelölt erőszakra hivatkozva bojkottálta. A szavazási bizottság szombatra eredményeket ígért, holott a márciusi első forduló után napokig bíbelődtek a szavazólapokkal.
Megnyerte az egyszemélyes választást Mugabe
Hajlandó tárgyalni az ellenzékkel Robert Mugabe, miután győztesnek kiáltotta ki magát a választáson, amelyen egyedül ő indult. A zimbabwei ellenzék vezetője vasárnapi nyilatkozatában nem zárta ki a hatalommegosztást Mugabe pártjával. Desmond Tutu dél-afrikai érsek ugyanakkor katonai beavatkozásra szólította fel a nemzetközi közösséget.
Mugabe nem hajlandó a nagykoalícióra
Nem hajlandó nagykoalíciót kötni az ellenzékkel Rober Mugabe. A hatodjára is újraválasztott zimbabwei elnök szóvivője szerint csak annyit ígérhet, hogy tárgyalni fog az ellenzékkel, de a Dél-Afrika által szorgalmazott, kenyai mintájú nagykoalíciót kizárta.
A bankjegyekre sincs pénz Zimbabwéban
Lassan minden nyugati cég elhagyja az erőszak és válság sujtotta Zimbabwét. Az utolsók között az a német cég is megszakítja a kapcsolatokat az afrikai országgal, amelyik bankjegyekkel látta el Robert Mugabe államát. Teszi mindezt akkor, amikor az óriási pénzromlás miatt rendre rekord címletű új bankjegyeket kell kibocsátani.