Zak Brown
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- McLaren Racing
- GPhírek
- Fernando Alonso
- McLaren Honda
- legfrissebb
- legrégebbi
Kiderült, miért nem jött el a McLaren nagyfőnöke a Hungaroringre
Zak Brown kihagyta a Magyar Nagydíjat, de nem kezdett korai vakációba. A főhadiszálláson figyelte a csapat munkáját, és beengedte a Sky Sports kameráját is.
A McLaren szerint felesleges halogatni a döntést az új szabályokról
Az F1-es csapatok korábban júniusról október végére halasztották a döntést a sportág 2021-es reformjairól, a McLaren ügyvezetője szerint azonban a tárgyalások nem igazán haladnak előre, mindig ugyanazokat beszélik át, és mivel úgysem fognak egyetérteni, az F1-nek ideje lenne közbeavatkoznia.
Mercedes: A McLaren szerződés nem a múltról, hanem a jövőről szól
Nem a régi időket akarja megidézni a Mercedes azzal, hogy 2021-től motort szállítanak a McLarennek. Zak Brown szerint az együttműködés erős üzenet a wokingi csapat céljaival kapcsolatban.
Mercedes: A McLaren ügyfél lesz, nem gyári partner
Toto Wolff szerint világos, hogy a McLaren 2021-től a Mercedes ügyfele lesz és nem veszi át a gyári istálló helyét. Az új nagyfőnök is kellett a megállapodás eléréséhez.
Hiába az új szabályok, 2021-re még minden marad a régi?
A 2021-es szabályok elfogadása után több csapatfőnök is figyelmeztet, hogy azok első évében még a mostani erőviszonyokra kell számítani, a topcsapatok ugyanis jövőre mindent meg fognak tenni, hogy a költségplafon bevezetése előtt előnybe kerüljenek.
McLaren: Kizárt, hogy Alonsót visszahozzuk az F1-be
Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója kijelentette, Fernando Alonso a csapat színeiben biztosan nem fog visszatérni a Forma-1-be. Az amerikai üzletember ugyanakkor hozzátette, az istálló arra törekszik, hogy más sorozatokban továbbra is együttműködjenek a spanyol versenyzővel.
Szerződést bontott szponzorával a McLaren
Azonnali hatállyal szerződést bontott a Petrobrasszal a McLaren F1-es csapata, az olajtársaság logói a következő futamtól már nem lesznek ott az autókon.
Ferrari: Nem biztos, hogy még több verseny kell az F1-nek
Mattia Binotto szerint kompromisszumot kell találni a versenyek száma terén a növekvő bevételek és a terhek között. Zak Brown szerint rotációra van szükség a helyszínek között.
Wolff: Jövőre egyik csapat sem fog kimagaslóan szerepelni
Toto Wolff úgy véli, ha egy adott időszak alatt nem változnak a szabályok, az erőviszonyok közeledni fognak egymáshoz. A Mercedes csapatfőnöke szerint erre az idei szezon is jó példa volt, jövőre pedig egyik csapat sem fog kimagasló teljesítményt nyújtani.
A McLaren és a Renault folytatja az átszervezéseket 2020 előtt
A McLaren ügyvezetője méltatta a Honda idei eredményeit, miután a japán gyártó a Red Bull beszállítójaként elkezdett futamokat nyerni, holott ez a McLaren partnereként évekig nem sikerült.