vörösiszap
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kolontár
- Devecser
- Mal Zrt.
- katasztrófa
- iszapömlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szabadlábra helyezték a Mal Zrt. vezérét
Szabadlábon védekezhet Bakonyi Zoltán, akit az iszapkatasztrófa kapcsán gyanúsítottak meg. Hétfőn a miniszterelnök a parlamentben jelentette be, hogy őrizetbe vették a Mal Zrt. vezérigazgatóját. Bakonyi magasba tartott kezekkel távozott a bíróságról szerdán.
Állítólag megfenyegették a sokat beszélő dolgozókat a Mal Zrt.-nél
Az ellene szóló tanúvallomások szerint a Mal Zrt. vezetője hetek óta tudhatta, hogy átáztak az iszaptározó töltései - írja a Népszabadság. A lap szerint Bakonyi Zoltán tett ez ellen intézkedéseket, de többet foglakozott azzal, hogy az erről beszélni akaró alkalmazottait megfélemlítse.
"Végre el vagyunk foglalva" - újraindul a Mal ajkai gyára
Nem estek pánikba az ajkai timföldgyár dolgozói, amikor leállt a termelés az iszapkatasztrófa miatt, de nagy kő esett le a szívükről, amikor kiderült, nem zárják be a gyárat. A Mal Zrt.-től közvetlenül vagy közvetve háromezer ember megélhetése függ. Egy gyári munkás a tragédia másnapján a gyárba dolgozni érkező kolontáriaktól tudta meg, hogy mi történt a gáttal, egy másik pedig maga kérte, hogy munka helyett részt vehessen a segélyosztásban. Így látták a katasztrófát a Mal alkalmazottai.
Népszabadság: Már 20 terhelő vallomás van a Mal-vezér ellen
Már több mint húszan tettek terhelő vallomást Bakonyi Zoltánra, a Mal Zrt. hétfőn őrizetbe vett igazgatójára - értesült a Népszabadság. A lap szerint ezekből az derül ki, hogy a cégvezető már korábban tudhatta, hogy a vörösiszap már több helyen átszivárgott a gáton.
Nem felelős az iszapkatasztrófáért a Mal Zrt. az elnök szerint
A Mal Zrt. elnöke továbbra is kitart amellett, hogy a vállalat nem felelős a múlt hét hétfőn történt iszapkatasztrófáért - Tolnay Lajos erről a Figyelnőke adott interjúban beszélt. Az elnök szerint mindent megtesznek azért, hogy együttműködjenek a cég élére kijelölt kormánybiztossal.
- címkék:
- Tolnay Lajos
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
Házakat bontanak Kolontáron a gát miatt
Több jó állapotban lévő házat is lebontanak Kolontáron a védőgát megépítése érdekében. A bontásba valamennyi lakó beleegyezett, kivéve egy férfit, aki súlyos sérülései miatt mélyaltatásban fekszik egy kórházban. A gátat folyamatosan szélesítik a faluban, ahol hatalmas a por.
- címkék:
- Kolontár
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Kilencre nőtt az iszapömlés áldozatainak száma
Meghalt egy idős férfi az ajkai kórházban, ezzel kilencre emelkedett a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak száma. A férfi reggel 9:20-kor hunyt el.
Blikk: Főmérnök vallott a Mal-vezérigazgató ellen
Terhelő vallomást tett a Blikk szerint egy Mal-alkalmazott a vállalat őrizetbe vett vezérigazgatójára. A lap úgy tudja, hogy a rendőrségen kihallgatott férfi szerint a cég vezetői tudtak a gátszakadás veszélyéről. Az őrizetbe vett igazgató, Bakonyi Zoltán ügyvédje szerint viszont az eljárás alapja az, hogy az ajkai iszaptározót üzemeltető Mal Zrt. katasztrófavédelmi terve nem számolt a gátszakadás veszélyével.
- címkék:
- Bakonyi Zoltán
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
Újraindul a termelés a Mal Zrt. gyárában
A hét végén újra beindul a termelés az ajkai timföldgyárban - jelentette be a Mal Zrt. kormánybiztosa. A gyárat azután állították le, hogy a múlt hétfőn a hozzá tartozó zagytározó gátja átszakadt. A vegyipari szakszervezet szerint először fel kell fűteni a rendszert.
"A magyarok örök vesztesek" - a világ is figyeli a kolontári gát sorsát
A hétvégén is világszerte, sokszor címlapon számoltak be a lapok és az internetes portálok a magyar iszapkatasztrófáról. Az AP arról ír, hogy az iszapkatasztórfa csak egy a magyarokat sújtó szerencsétlenségek sorában. Az iszapon kívül Andy Vajna új, budapesti éttermének megnyitója is be tudta magát verekedni a nemzetközi hírekbe.
Százmilliók gyűlnek az iszapömlés károsultjainak
Összesen 320 millió forint gyűlt össze hétfő estig az 1749-es és a 1752-es segélyhívó számok hívásával a múlt heti iszapkatasztrófa károsultjai számára. Segélyakciókat hirdetett több önkormányzat és cég is.
- címkék:
- adomány
- segélyakció
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Nyolcra nőtt a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak száma
Újabb holttestet találtak a vörösiszappal elöntött Devecser határában, ezzel nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma - közölte a kármentesítési szóvivő hétfőn. Az áldozat az utolsó eltűntként keresett ember, a megtalálása után ezért már nem kutatnak további eltűntek után.
- címkék:
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Állami irányítás alá vonná az iszapömlésben érintett céget a kormány
Állami felügyelet alá vonhat gazdálkodó szervezeteket a jövőben a kormány, ha a parlament elfogadja az erről szóló törvénymódosító javaslatot. Az indoklás szerint így hatékonyabban lehet kezelni a katasztrófákat és azok következményeit. A törvény vonatkozhatna a múlt heti iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt.-re is.
A külföldi turistákat nem riasztja el a vörösiszap
A vörösiszap-katasztrófa nem veszélyezteti a turisztikai fogadóterületeket és a külföldi turisták egyelőre nem mondták le nagyobb számban magyarországi utazásaikat.
A vörösiszap és a média lesz a téma a parlamentben
A vörösziszap-katasztrófával kapcsolatban tesz bejelentéseket Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén, és több miniszter is megszólal az ügyben. Az országgyűlés várhatóan megválasztja az új Médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjait, késő este pedig ismét napirendre kerül a médiaalkotmánynak nevezett törvény.
A parlamentben is a vörösiszap a téma - percről percre
A vörösziszap-katasztrófát okozó cég állami felügyelet alá vonását jelentette be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén, ahol több miniszter is megszólal az ügyben. Az országgyűlés várhatóan megválasztja az új Médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjait. Tudósítás percről percre.
A vasútnál 500 millió forint kár keletkezett
A vörösiszap- katasztrófa miatt a MÁV-csoport jelenlegi kára 500 millió forint - közölte a vasúttársaság hétfőn.
- címkék:
- vasút
- katasztrófa
- vörösiszap
- MÁV
- Címkefelhő »
Hogyan ne adakozzunk?
Az idei árvíz és a vörösiszap-katasztrófa után végre valóban úgy tűnik, ismét kezd kialakulni hazánkban az adakozás, a jótékonykodás kultúrája, sokan egyenesen a "nemzeti összefogás" megvalósulásáról beszélnek. Azonban van még mit tanulni. Adakozás-e az extra lomtalanítás?
- címkék:
- adakozás
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Panasszal élt meggyanúsítása miatt az iszapkatasztrófában érintett cég igazgatója
Őrizetbe vette a rendőrség az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. igazgatóját és kezdeményezte az előzetes letartóztatását - közölte Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában. Orbán bejelentését a képviselők megtapsolták. A rendőrség hétfő reggel állította elő a cégvezetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az igazgató vallomást tett, de panaszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen.
- címkék:
- Orbán Viktor
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
Állami irányítás alá vonhatják az iszapömlésben érintett céget
Megszavazta a parlament a kormány javaslatát, amelynek értelmében állami felügyelet alá lehet majd vonni gazdálkodó szervezeteket, hogy hatékonyabban lehessen kezelni a katasztrófákat és azok következményeit. A javaslat értelmében a múlt heti iszapömlésben érintett cég irányítását is átvehetik.
"A megyéből is el fog költözni" - riport Devecserből
A kapukra filctollal felírt mobilszámok jelzik Devecserben, hogy a lakók jelentős része elhagyta a várost, vannak, akik a megyébe sem akarnak visszatérni a vörösiszap-katasztrófa után. A takarítás egyre szervezettebben folyik, bár van aki a segélyek körüli igazságtalanságokra panaszkodik. Egy idős férfi szerint azonban ebből a helyzetből senki nem fog jól kijönni, a lelki sebek megmaradnak.
- címkék:
- Devecser
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
A Google műholdképein is látható a vörösiszap-katasztrófa
A Katrina hurrikán vagy a haiti földrengés után az ajkai vörösiszap-katasztrófáról is közzétett műholdképeket a Google virtuális földgömbszoftverében, a Google Earthben.
Veszélyes anyaggá nyilvánítaná a vörösiszapot a kormány
Az EU-ban is veszélyes anyaggá nyilváníttatná a vörösiszapot a magyar kormány - közölte vasárnap Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár. Az anyag Magyarországon korábban annak számított, de az EU-csatlakozás után lekerült a veszélyes hulladékok listájáról. Illés most az EU-hulladéklistát is kibővítené vele.
A Mal Zrt. szerint nem tudtak a veszélyeket 30 éve leíró tanulmányról
Egy 1995-ös ellenőrzés megfelelőnek találta az ajkai vörösiszap-tároló gátjait - közölte a tározót üzemeltető Mal Zrt., miután kiderült, hogy egy szakértő 30 évvel korábbi vizsgálatai már jelezték a tározó gátjaiban rejlő veszélyt. A Mal Zrt. vezetői szerint ők nem tudtak a veszélyről, és senki nem figyelmeztette őket akkor sem, amikor a privatizáció során megvették a timföldgyárat.
- címkék:
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Álkárosultak potyáztak a Devecsernek szánt segélyből
Az iszapömlés által nem érintett emberek vettek fel segélyt hamis adatokkal Devecseren - közölte a rendőrség vasárnap. Az öt "álkárosult" egy Devecserhez közeli, de az iszapkatasztrófától nem sújtott településről jött a faluba, és több szatyornyi élelmiszert és tisztítószert vitt el egy egyházi segélyosztásról. A csalókat a rendőrök lefülelték.
- címkék:
- Devecser
- kékfény
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Somlóvásárhely már megszabadult a vörösiszaptól
Az elöntött utat már gipsz borítja, és a kerteket elborító vörösiszapot is elhordták már a hétfői iszapömlés sújtotta Somlóvásárhelyen. A polgármester szerint az első napok után minden segítséget megkapnak, egy helyi lakos szerint pedig az összefogás miatt sikerült gyorsan eltakarítani az iszapot.
- címkék:
- Somlóvásárhely
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Tagadja a HM a vadászgépek bevetését Kolontár fölött
Tagadja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ismét vadászgépet kellett volna bevetni vasárnap délután egy légtérsértő kisrepülőgép miatt Ajka közelében. Az MTI korábban magas rangú katonai vezetőkre hivatkozva azt írta, hogy a légierő vasárnap is "kikísért" az országból egy újságírókat szállító, a vörösiszap-katasztrófát filmező gépet.
Adománygyűjtő csalókra figyelmeztet a rendőrség
A devecseri polgármester nevében akart adományt kicsalani egy társulat igazgatójától egy ismeretlen. A rendőrség arra figyelmeztet, hogy mindenki ellenőrizze kinek, milyen szervezetnek adakozik, mert csalók visszaélhetnek az adományokkal.
- címkék:
- kékfény
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Egyre nehezebb a kármentés az időjárás miatt a katasztrófa helyszínén
Fokozatosan veszít nedvességtartalmából a vörösiszap a tartósan száraz, napos időjárás miatt a katasztrófa sújtotta területeken. Ezáltal könnyebben kerül a levegőbe, és belélegezve komoly egészségkárosodást okozhat.
Illés Zoltán: Ismét nőtt a gátszakadás veszélye
A környezetvédelmi államtitkár szerint az ajkai zagytározó menthetetlen, és az éjszakai nedvesség miatt ismét szélesedett a rajta lévő repedés, így nőtt a gátszakadás veszélye. A katasztrófavédelem helyszíni szóvivője hajnalban még azt közölte, hogy nem reped tovább a gát északi fala. Közben folyik az új, öt méter magas védőgát építése, és több mint 1700-an dolgoznak a kárelhárításon.
Pánik helyett füvet nyírnak és napoznak a devecseriek
Bár reggel az esetleges kiürítés hírére megijedtek a devecseriek, a kisváros lakói kora délután már kutyasétáltatással, fűnyírással foglalták el magukat. A településre vezető összes utat lezárták, a katasztrófavédeőkön és a lakókon kívül senkit nem engednek be a rendőrök. Az [origo] riportja az újabb gátszakadás árnyékában várakozó Devecserről.
- címkék:
- Devecser
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Devecseren dózerolást, Somlóvásárhelyen pedig segítséget szeretnének a helyiek
Szervezetlenségről panaszkodtak tegnap a helyiek Devecseren és Somlóvásárhelyen is, többen hiányolják az emberi segítséget, egyesek szerint "mindenki Kolontárral van elfoglalva". Devecseren a helyzet kilátástalan, a pénteki lakossági fórum szinte káoszba fulladt, az emberek pedig nem akarnak már az "élhetetlennek" nevezett házaikban maradni.
Meggyengült a gát, hajnalban kiürítették Kolontárt
Szombaton kora hajnalra tovább gyengült az ajkai vörösiszap-tározó hétfőn átszakadt gátja, a védelmi bizottság ezért úgy döntött, hogy kiüríti Kolontárt. A devecserieknek is fel kell készülniük a menekülésre.
Orbán: Az egész világból várjuk a segítséget
Még nem dőlt ki a gát, de a helyzet továbbra is súlyos - mondta Orbán Viktor kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azt mondta, "nem ijedős ember", de nem mert túl közel menni az egyre növekvő repedéshez az ajkai vörösiszap-tározó gátjánál. Arra nincs eszközük a szakembereknek, hogy megállítsák a gát tovább repedését, csak a kármentésre koncentrálhatnak. A kormány létrehozott egy Magyar Kármentő Alapot, a két számlaszámra az egész világról várják a segítséget. A szervezésben New York állam volt kormányzója, a magyar származású George Pataki is segít.
Orbán: Egyre nő a rés a gáton
"Nagy valószínűséggel be fog dőlni a gát" - nyilatkozta rendkívüli sajtótájékoztatón Ajkán szombaton Orbán Viktor. Szombaton éjjel ugyanis repedések keletkeztek a hétfőn megsérült vörösiszap-tározó gátján, a rés egyre tágul. Ha kidől a gátfal, félmillió köbméter iszap ömölhet ki a kormányfő szerint. Kiürítették Kolontárt, a devcseriek készen állnak a menekülésre.
A zagytározó északi oldala repedt meg
Megrepedt a hétfőn megsérült ajkai vörösiszap-tározó gátjának északi oldala, emiatt rendelték el szombaton hajnalban Kolontár kiürítését, és szólították fel a devecserieket a készülődésre. A gáthoz folyamatosan érkeznek a munkagépek, és jelölik ki az építési területet. Egy négyszáz méter hosszú, Kolontárt kettészelő gátat építenek. Helikopterekről különleges műszerekkel vizsgálják, hogy mekkora tömegű iszap zúdulna ki, ha újra átszakadna a zagytározó gátja.
Sokan gyűjtenek sokfélét a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak
A helyi és a megyei önkormányzatok, a nagy adományozó szervezetek és magánszemélyek is gyűjtenek pénz és tárgyadományokat a vörösipszap sújtotta települések károsultjainak. Már megjelentek a csalók is, ezért alaposan utána kell nézni, hogy milyen szervezeten keresztül adományozunk. Hogy a pénzadomány valóban célba ért, arról a gyűjtőszervezetektől vagy a közhasznúsági jelentéseikből lehet tájékozódni.
- címkék:
- adomány
- vörösiszap
- Vöröskereszt
- Címkefelhő »
"Az idővel futunk versenyt" - lakossági fórumot tartottak Devecserben
Elképzelhető, hogy ledózerolják a vörösiszap által elöntött devecseri házakat, ebben az esetben a kormány segítségével lakóparkokat építenek a lakhelyüket elvesztőknek a devecseri polgármester szerint. Toldi Tamás lakossági fórumon azt mondta, ha elkészül a kolontári gát, egy újbóli gátszakadás után sem öntené el az iszap Devecsert.
Meghalt egy idős sérült az ajkai kórházban - iszapkatasztrófa percről percre
Szerdán Veszprémben tart kihelyeztt ülést a kormány, amely kedden irányítása alá vonta az iszapömlésért felelősnek tartott céget. Szerda éjjel nem nőtt tovább a sérült zagytározó falán levő repedés. Devecseren és Kolontáron is tíz-tíz házat kell lebontani. Özönlenek az adományok a károsult településekre, ahol pormaszkot kell viselni a vörös por miatt: a legfrissebb hírek a katasztrófáról.
Iszapömlés: megmutatjuk, mi történhetett az első percekben
Csernobilt emleget az OzoneNetwork az iszapkatasztrófa helyszínén forgatott filmjében az egyik károsult. Stábunk azt jeleníti meg számítógépes animációval, hogy mi történhetett a katasztrófa bekövetkeztének pillanataiban. A műsor október 13-án 19 óra 5 perckor kerül az OzoneNetwork műsorára.
Eső, iszap és a sörösdoboz
A vörösiszap-katasztrófát követően természetesen a hazai környezetpolitika néhány akut kérdése körül is izgalmas vita alakult ki. Milyen közhelyeket érdemes ebben elkerülnünk?
"Büdös, mint a kolera" - három napja áll az iszapban két falu
Csütörtökön először engedték be a kárelhárítókat Kolontár leginkább iszap borította utcájába a katasztrófavédők, akik eddig túlélők és gázpalackok után kutattak. A falut ellepték a takarításban részt vevő emberek, a devecseriek viszont inkább csak magukban takarítanak, kevés segítséget kapnak. Még azt sem tudják, hová kellene vinniük a házakból kimeregetett iszapot.
Csak Brad Pitt fért be az iszap mellé a Magyarországról szóló hírekbe
Továbbra is a vörösiszap-katasztrófa uralja a világsajtó Magyarországról szóló híreit. Az ipari katasztrófa képsorai mellett azonban feltűnt Brad Pitt is, aki csütörtökön érkezett ikergyermekeivel Budapestre, hogy csatlakozzon itt forgató párjához, Angelina Jolie-hoz.
Pintér szerint nem fenyegeti az ivóvízbázist a vörösiszap
Már a felszínen sikerült mentesíteni, ezért a vörösiszap nem szennyezi az ivővízbázist - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter, aki szerint a kársok felmérése után derülhet ki, hogy szükség lesz-e külföldi segítségre. A károsultaknak felajánlott segélyeket az önkormányzatok osztják ki, de a katasztrófavédelem létrehoz egy adatbázist, hogy egyenletes legyen az elosztás.
A vörösiszap porától óvják a kolontáriakat
Még mindig nem találják a hétfői iszapömlésben eltűnt három embert Kolontáron, pedig a katasztrófavédők még a halastó vizét is leengedték. A Marcalon továbbra is gipszet adagolnak a vízbe. A Rábában és a Mosoni-Dunánál lévő torkolatánál 9-es pH-értéket mértek, a Dunán Komáromnál pedig a semlegeshez közelítő 8-as értéket. Az elöntött településeken a szárazabbra fordult idő miatt a vörös portól óvják a helyieket.
- címkék:
- Duna
- Kolontár
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Több százmilliós iszapkárokat mérnek a biztosítók
Újabb biztosítók számoltak be a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa helyszínén, ügyfeleik körében végzett kárfelmérésük eredményeiről. További egy társaság csatlakozott a 150 ezer forintos gyorssegélyt nyújtó biztosítókhoz.
- címkék:
- biztosítás
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Egymillió dollárt ad Soros alapítványa a katasztrófa áldozatainak
Orbán Viktor miniszterelnök segélyfelhívására egymillió dollárt adományoz a Nyílt Társadalom Alapítvány a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére. Soros György alapítványának közleménye szerint Magyarországnak tennie kell azért, hogy ne történhessen meg még hasonló katasztrófa.
Vannak példák Orbán kolontári emlékhely-ötletére
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a hétfői iszapömlés által legsúlyosabban lerombolt falurészeket nem szabadna újjáépíteni, hanem meg kellene hagyni mementóként az utókorra. Ehhez hasonló tervek korábbi természeti, vagy ipari katasztrófák helyszínein is megvalósultak Olaszországtól Kolumbiáig.
A kínai ufó kevésbé érdekli Amerikát, mint a vörösiszap
A Google Trends szerint, amely a kereső legnépszerűbb aktuális keresőszavait, illetve a kereső elemézései szerinti legfontosabb témákat mutatja be, az Egyesült Államokból érkezett keresések között jelenleg az ötödik helyen áll a magyar iszapkatasztrófa.
- címkék:
- Ajka
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Ötre emelkedett az iszapömlés halottjainak száma
Elhunyt a hétfői iszapömlés egyik súlyos sérültje, akit Veszprámben kezeltek. Ezzel ötre emelkedett a katasztrófa áldozatainak száma. A kataszófa egyik legsúlyosabb, Győrben ápolt sérültjének állapota is rosszabbodott.
Mindent letarolt a Marcalban a vörösiszap
Még nincsenek forgatókönyvek arra, hogy hogyan népesítsék be a lúgos vörösiszap miatt teljes élővilágát elvesztő Marcalt. A folyót sújtó iszapkatasztrófa több szempontból is veszélyesebb, mint a tiszai ciánszennyezés volt. A Marcal menthetetlen volt, de a Rába és a Duna valószínűleg megússza.
Interaktív térkép az iszapáradat útjáról
Autók a mező közepén, elöntött házak, elsorvadt növényzet, döglött halak - az [origo] fotóriportere az áradat útját követve járta végig az iszappal borított vidéket, a tározó átszakadt gátjától a Marcalig.
Veszélyes hulladék lehet a kolontári iszap az EU-s szabályok szerint
Lehetővé tette volna a veszélyes hulladékokról szóló EU-s irányelv, hogy a Kolontárt hétfőn elöntő vörösiszapot veszélyes hulladékként kezeljék, bár az unióban az anyag alapesetben nem számít annak, és a tározót üzemeltető cég is erre hivatkozva hárította el az iszap pusztítása miatti felelősséget. Az EU-s irányelv és egy Magyarországon is bevezetett egyezmény szerint a kolontári vörösiszap maró hatása miatt veszélyes anyagnak tekinthető, amelyet az átlagosnál jóval szigorúbb szabályok szerint kell kezelni.
Csalók is gyűjtenek adományt az iszapömlés károsultjainak
Hamis honlapon, más bankszámlaszámra gyűjtenek adományt ismeretlenek az iszapömlés károsultjai számára - figyelmeztetett a Vöröskereszt.
- címkék:
- vörösiszap
- Vöröskereszt
- Címkefelhő »
A Greenpeace szerint sok a veszélyes anyag a kolontári iszapban
Két laborban vizsgáltatta be a Kolontáron vett iszapmintáit a Greenpeace környezetvédő szervezet, és a vizsgálatok eredménye szerint a mintákban magas az arzén koncentrációja. Az MTA és ÁNTSZ korábban azt közölte, hogy a vörösiszap nem tartalmaz egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű nehézfémet. A Greenpeace szerint a különbség oka, hogy az MTA egy 1987-ben készült vörösiszapmintát vizsgált, a Greenpeace által felkért laborok pedig friss, kolontári minta alapján dolgoztak.
Újraindítaná a termelést az iszapkatasztrófa után a timföldgyár
A termelés újraindítását fontolgatja az ajkai timföldgyár, amelynek vörösiszap-tározójából a héten nagy mennyiségű veszélyes anyag ömlött a környező falvakra. A gyárat üzemeltető Mal Zrt. pénteki közleményében a kötelezettségeire hivatkozva jelezte, hogy újra kellene indítaniuk a gyárat, és egyúttal pénzt ígért a termelés bevételeiből a helyreállítására. A cég szerint jól haladnak a kárelhárítási munkák, több új gát készült, és új gépekkel semlegesítik a tározókból csorgó esővizet.
Két újabb holttestet találtak a devecseri vörösiszapban
Egymás után két eltűnt holttestét is megtalálták Devecser mellett a vörösiszap-katasztrófa áldozatai után kutató hatóságok, így hétre emelkedett az iszapömlés áldozatainak száma. A hatodik és a hetedik áldozatot is a vörösiszapban találták meg egymástól pár száz méterre - közölte a katasztrófavédelem az [origo]-val. Az iszaptározót üzemeltető cég vezetője szerint minden szabályt betartottak. Devecseren és Kolontáron szesztilalmat rendeltek el.
- címkék:
- Veszprém megye
- Kolontár
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Akiknek mindenét elöntötte az iszap - képriport
Nézze meg belülről hogy néznek ki a devecseri és kolontári iszappal elöntött házak, és a tulajdonosok, akik igyekeznek menteni ami még menthető.
Vörös óceánról is szólnak az iszapos világhírek
A rendőrségi nyomozást emeli ki az iszapkatasztrófáról beszámoló külföldi lapok többsége. Az amerikai ABC csatorna úgy írta le a helyzetet, hogy "vörös óceánná" változtatta a környéket az iszapkatasztrófa.
Szemműtét vár az iszapkatasztrófa hároméves sérüljére
Továbbra is 65 embert ápolnak az ország különböző kórházaiban a hétfői vörösiszap-katasztrófa sérültjei közül. A legsúlyosabb sérültek a győri égési osztályon és a Honvédkórházban kezelik, egy hároméves kislányt pedig a Heim Pál Kórházban ápolnak, rá szemműtét vár. A katasztrófa miatt több mint 160 ember szorult kórházi ápolásra, a többség a lúgtól szenvedett égési sértülést.
A szövetekbe is beeszi magát a vörösiszap
A lehető leggyorsabban kell eltakarítani az Ajka környékét hétfőn elöntő vörösiszapot, az anyag ugyanis szépen lassan mindenhová beeszi magát és kiszárad, ami megnehezíti eltávolítását. Több helyen valószínűleg teljesen ki kell cserélni majd a földet, az elöntött házakban pedig valószínűleg nem maradhatnak meg a korábbi bútorok sem. Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet vezetője szerint a takarítás "elég nehéz ügy".
Orbán emlékhelyet csinálna Kolontár elöntött utcáiból
Nincs értelme helyreállítani a vörösiszap által elöntött kolontári házakat Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki csütörtök reggel látogatott el a helyszínre. Orbán azt mondta, egy új telepet kell nyitni a faluba, az elpusztult részt pedig be kell keríteni örök mementónak".
Elmaradt segítség miatt panaszkodnak a harmadik elöntött faluban
A hétfői gátszakadás óta egy tűzoltó vagy katasztrófavédelmi szakember sem járt a harmadik iszappal sújtott faluban, Somlóvásárhelyen a település polgármestere szerint. Marton László azt állítja, magukra maradtak, de boldogulnának, ha legalább felszerelést kapnának.
Négy bankkal tárgyal a Mal az iszapeltakarítás forrásairól
Négy bankkal áll kapcsolatban a Mal Zrt. a vörösiszap-szennyezés megtisztításához szükséges források előteremtése érdekében. A bankok még nem kötelezték el magukat, de nem is álltak ki a cég mögül.
- címkék:
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
Csökken a lúgos hatás a Marcalban
Van remény arra, hogy a Rábában nem okoz környezetvédelmi kárt az Ajka melletti iszapömlés, miután a Marcalban sikerült csökkenteni a lúgos hatást - közölte a katasztrófavédelem. A MÁV bejelentette, hogy az érintett vonalon változik a menetrend.
"Hát mit szivattyúzzunk itt?" - bokáig ér az iszap Devecserben
A gumicsizma is beleragad a devecseri kerteket vastagon beborító vörösiszapba. A városban az emberek lapáttal, vödörrel és lavórral próbálják kitakarítani házaikat, helyenként szivattyúzni is próbálnak, de nincs hová tenni a hatalmas mennyiségű iszapot, legfeljebb a patakba, ami a Marcalba, majd a Rábába, végül a Dunába viszi a szennyeződést. Videós beszámoló a devecseri kárelhárítási munkákról.
- címkék:
- Devecser
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
A '90-es évek nagy játékosai állnak az iszapkatasztrófás cég mögött
Előbb magas állami pozíciókat töltöttek be, majd befolyásos gazdasági szereplők lettek a hétfői iszapkatasztrófában érintett nagyvállalat tulajdonosai. A céget elnökként most is képviselő Tolnay Lajosra egy korábbi munkatársa úgy emlékszik, hogy jó politikai kapcsolatai voltak, de "a farvízen ment, és nem mutatta magát". Ismerje meg a tulajdonosi kört és a cég felemelkedésének történetét!
Már hét éve is láttak kockázatot az ajkai tározóban
2003-ban és 2006-ban is készült egy nemzetközi jelentés, amely a Dunát veszélyeztető szennyezett területeket, ipari, bányászati tárolókat gyűjtötte össze. Mindkét listában szerepelt a Mal Zrt. ajkai vörösiszap-tárolója, ahonnan hétfőn kiszabadult a szennyező anyag jelentős része, ami elöntötte a környező településeket. Az ENSZ védnöksége alatt készült tanulmányok szerint az ajkai tározó nem jelentett komoly veszélyt a Dunára.
Több iszap folyt ki Kolontárnál, mint olaj a Mexikói-öbölben
Az elmúlt évtizedek ipari termeléssel összefüggő legnagyobb katasztrófái közé sorolható a hétfőn bekövetkezett kolontári iszapömlés. A tározó gátjának átszakadásával becslések szerint közel 1 millió köbméter lúgos vörösiszap szennyezte be a környező falvakat, a talajt és a vizeket, ez pedig meghaladja a Mexikói-öbölbe kifolyt olaj mennyiségét. A szennyeződés ma délelőtt már a Mosoni-Dunát is elérte.
Döglött halakat találtak a Dunában a vörösiszap-szennyezés után
Elérte a Duna fő ágát is a vörösiszap csütörtök délben, Győrben pedig habzik és kissé elszineződött a Mosoni-Duna, a Rába torkolatánál délután már döglött halakat láttak. A katasztrófa-védelem szerint a lakosság és az ivóvíz-bázisok nincsenek veszélyben, a Marcalból viszont teljesen kipusztult az élővilág. A vízügy regionális vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy a lúgos szennyezést sikeresen felhigították, így az a Dunában már egyáltalán nem lesz érzékelhető.
Tapasztalt szakértőket kért Magyarország az EU-tól
Tapasztalattal rendelkező szakembereket kért Magyarország csütörtökön az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától az iszapömlés miatt. Az unió bizottsága csütörtökön segítséget ajánlott a kárelhárításban.
A vörösiszap és a zöld divat
Pont azért érdemes a szürke konténerbe dobni a sörösdobozokat, hogy ezzel is kevesebb vörösiszapot termeljen az alumíniumipar. Miért fontos, hogy divatossá tegyük a környezetbarát életmódot és még milliárdokat is költsünk rá?
Cáfolják az iszapos sugárzásveszélyt az MTA szakértői
Veszélyes anyag az ajkai tározóból kiömlött vörösiszap, de senki nincs kitéve radioaktív sugárzásnak - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szakértői csoportja, reagálva a sugárveszélyről elterjedt híresztelésekre. A szakértők megerősítik ugyanakkor, hogy az anyag bőrrel vagy a szemmel érintkezve károkat okozhat.
Jó hír: nincs sok káros nehézfém a vörösiszapban
Két helyen vettek mintákat a talajból a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei kedden a Veszprém megyében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa helyszínén. A mérések alapján sem a talajban, sem a vörösiszapban nincsenek számottevő mennyiségben az egészségre veszélyes nehézfémek. A szakemberek szerint a kiömlés hosszú távú hatásai a kármentesítés módjától és a gyorsaságtól függenek.
Halálos tömegszerencsétlenségnek minősítette az iszapömlést a rendőrség
Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésre minősítették át a hétfői vörösiszap katasztrófa ügyében indult nyomozást. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai jelenleg a lefoglalt iratokat tanulmányozzák és tanúkat hallgatnak meg. A kolontári károsultak perszövetsége azonnali előzetes bizonyítást kezdeményez.
Nem fosztogattak éjjel az iszappal elöntött településeken
Fosztogatások és vagyon elleni bűncselekmények nélkül telt el a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településeken. A rendőrség közel hetven emberrel őrzi a kiürített házakat, és fokozott ellenőrzést tart a környéken.
- címkék:
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Az EU pénzügyi segítségére számít Magyarország a vörösiszap-elhárításban
Illés Zoltán, a magyar kormány környezetvédelmi államtitkára a BBC híradása szerint úgy véli, hogy "valószínűleg szükség lesz" az Európai Unió "pénzügyi és technikai segítégére a vörösiszap-katasztrófa következményeinek felszámolásához. Az államtitkár szerint legalább egy évbe telik majd az érintett terület megtisztítása.
Megúszták a felelősök az ajkainál 30-szor durvább iszapömlést
Senkit nem vontak felelősségre, és a károsultak által elképzeltnél jóval kisebb kártérítést is csak két év pereskedés után fizették ki az USA-ban a 125 ember halálát okozó és négyezer embert otthontalanná tevő Buffalo Creek-i iszapkatasztrófa után. Az 1972-es iszapömlés sokkal súlyosabb volt, mint a hétfői Ajka melletti katasztrófa, de sok a hasonlóság is: a cégvezetők ott is az esőt okolták, a helyiek ott is azt állították, számítottak problémákra.
"A halak is nagyon meg fognak ritkulni" - védekezés a Marcalon az iszap ellen
Már messze az ajkai tározótól is zajlik a védekezés a hétfőn kiömlött vörösiszappal szemben. A Marcal folyó egyik partján fekvő településen, Mórichidán gipsszel próbálják semlegesíteni a lúgos folyadékot, de a helyiek attól tartanak, hogy vége lesz az éppen csak erősödő halállománynak. Videós riport az egyre terjedő iszapveszély elleni védekezésről.
Világszerte címlapokra került a magyar iszapkatasztrófa
Még az arab világban és Kínában is vezető hír lett a magyarországi iszapkatasztrófából, amelyet kedden és szerdán címlapon hoztak le a legfontosabb sajtótermékek. A BBC az iszappal elárasztott magyar falvakban saját stábbal forgatott, és a CNN internetes honlapján is első helyre került a maszkos magyar vegyvédelmiek iszapban gázoló képe.
Nem álltak a devecseriek elé az iszaptározó üzemeltetői
Lakossági fórumot tartottak szerda este a vörösiszappal elöntött Devecseren, ahová meghívták ugyan a balesetet okozó cég képviselőit, de ők nem mentek el. A védelmi bizottság tagjai nyugtatni igyekeztek az embereket, de az indulatok még forrnak, a devecseriek pedig aggódnak, hogy lesz-e jövő, vagy sivatag lesz a területen.
- címkék:
- Devecser
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Sokéves pereskedést hozhat a vörösiszap-katasztrófa
Természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás - elsősorban ezen múlik, kinek kell kifizetni a kolontári vörösiszap-katasztrófa több milliárdos számláját. Ha a cég hibázott, akkor a károsultak perelhetik a társaságot, és az [origo]-nak nyilatkozó környezetvédelmi jogász szerint jó esélyük van megnyerni a kártérítési pert, ami azonban akár 5-6 éven át is eltarthat.
iWiW-csoport is segíti a vörösiszap-katasztrófa áldozatait
Elsősorban természetbeni adományokkal, ruhával és élelemmel szeretne segíteni az iWiW közösségi oldalon szerveződő klub a hétfői iszapömlés áldozatainak.
"Volt két malacom, mindkettő odalett" - Devecser az iszapkatasztrófa után
Második napja takarítanak az egyre fáradtabb emberek Devecserben, amelynek alacsonyan fekvő utcáit hétfőn öntötte el az ajkai timföldgyár vörösiszapja. A munka egyelőre kilátástalan, nincs hová tenni a hatalmas mennyiségű iszapot és a használhatatlanná vált holmikat. A városban fosztogatásról beszélnek, rémhírek terjednek, és van, aki attól tart: néhány év múlva rákos betegség viszi el az embereket.
- címkék:
- Devecser
- kékfény
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Vörösiszap: folyamatosan figyelni kell a kutakat
Befejezte előzetes vizsgálatát a Magyar Tudományos Akadémia reggel kiküldött, terepi munkákban is gyakorlott kutatókból álló szakértői csoportja a vörösiszap-szennyeződés helyszínén.
Orbán szerint emberi hiba okozhatta az iszapömlést
Pintér Sándor belügyminiszter feladata lesz, hogy részletesen kivizsgálja a hétfői iszapömlést, így azt is, kit terhel felelősség a katasztrófáért - ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be kedd délután. A kormányfő szerint valószínű, hogy emberi hibára vezethetők vissza a történtek.
Holttestek után kutatnak az iszapban Kolontáron
Kedden éjjel is tovább keresték az iszapömlés miatt eltűnt emberek holttestét. Dél körül bukkantak a negyedik halottra Kolontáron, amelyet hétfőn elöntött az ajkai zagytározó átszakadt gátján keresztül kiömlő vörösiszap. A zagytározót üzemeltető cég szerint nem követtek el hibát.
- címkék:
- Ajka
- Kolontár
- kékfény
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Vörösiszap-katasztrófa: semmire nem elég az üzemeltető biztosítása
A biztosítói szövetség szerint bár a vörösiszap-katasztrófában megsérült vagyontárgyakra, ingatlanokra alapesetben nem vonatkozik a biztosítás, de a szervezet arra kéri a biztosítókat, legyenek tekintettel a károsultakra. A tározót üzemeltető cég 10 millió forint értékű felelősségbiztosítása eltörpül a várható kártérítési igények mellett.
"Futnak, és nyakig piros mindenki" - riport az iszapömlés pusztításáról
Iszapban tocsog fél Devecser a hétfői katasztrófa után. Többen azt mondják, fogalmuk sincs, mihez kezdjenek a mindent beborító mérgező anyaggal, és van, aki úgy érzi, feleslegesen dolgozott azon évtizedekig, hogy felépítse otthonát. Videós riport az iszapfolyam devecseri pusztításáról.
Tényleg az eső miatt áradt ki a vörösiszap?
Az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolójának katasztrófája kísértetiesen hasonlít a Tisza cianid-szennyezését kiváltó szerencsétlenséghez. Milyen környezetvédelmi politika vezetett ide, és ki felelős a helyreállításért?
"Nem biztos, hogy van hibás" - a MAL vezetői a katasztrófáról
Nem érzik magukat felelősnek a vörösiszap-katasztrófáért az ajkai tározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) vezetői. Tolnay Lajos, a cég elnöke szerint ők betartották a technológiai előírásokat, és rendszeresen elvégezték az ellenőrzéseket. Bakonyi Zoltán cégvezető azt mondta: az sem biztos, hogy van hibás. Szerinte ilyen baleset még nem történt a világon sehol, így fel sem lehetett rá készülni. Videóinterjú a cég vezetőivel.
Maró oxidkoktél: sok millió tonna vörösiszap van a Duna melletti tározóban is
Mintha egy óriási adag lefolyótisztító folyadékba léptek volna az áldozatok: ilyen hatása volt a vörösiszapömlésnek Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. A vörösiszapot Magyarországon nem dolgozzák fel, hanem tározókban őrzik: összesen 55 millió tonnát, ebből 12 milliót Almásfüzitő mellett, a Duna közvetlen közelében.
"Szerencse is kell a Duna megvédéséhez" - savakkal harcolnak a vörösiszap ellen
Három megyében hirdetett vészhelyzetet a kormány az Ajka melletti vörösiszap-tározó gátszakadása miatt, amely már a Mosoni-Dunát is veszélyezteti. A katasztrófavédelem és a honvédség gipsszel és vegyszerekkel igyekszik semlegesíteni a szennyezést, de a vízügy szerint szerencse is kell ahhoz, hogy megmentsék a Dunát, amelyet 30 óra alatt érhet el az iszap. A környzetvédelmi államtitkár példátlan ökológiai katasztrófáról beszél, és az egyetemek rektoraival közösen keres megoldást a szennyezés felszámolására.
Két hete még semmi baj nem látszott az átszakadt gáton
Négy éve szerzett engedélyt az ajkai timföldgyár, hogy üzemeltethesse azt tározót, ahonnan hétfőn délben kitört a vörösiszap és elöntött több környékbeli települést. A gátszakadás előtt alig két héttel ellenőrizte utoljára a vízügyi hatóság az iszaptározót, de semmilyen rendellenességet nem találtak, igaz, az ellenőrzés csak egy bejárás volt. A cégnek februárig van engedélye a tározó üzemeltetésére.
Kacsa volt az újabb kolontári gátszakadás híre
A Kolontáron terjedő hírek szerint újabb gát szakadt át a közelben, amelyből sűrű vörösiszap ömlik, az emberek menekülnek. A megyei katasztrófavédők szerint viszont ez nem igaz, de nem először terjednek a rámhírek.
Hogyan lehet eltakarítani egymillió köbméter iszapot?
Takarítanak Kolontáron és a település környékén, miután hétfőn elöntötte a falut az Ajka melletti tározóból kitörő vörösiszap. Markolók, úttisztító kocsik, lapátos emberek próbálják eltakarítani az utcákat, házak falát ellepő iszapot. Nézze meg videón, hogy kezd magára találni az elárasztott falu!
Elkezdték megjavítani a vörösiszap-tározó átszakadt gátját
Kedden megkezdték az átszakadt zagytározó-gát helyreállítását a hétfői vörösiszap-katasztrófa után. Eddig három halottja van a szerencsétlenségnek, és négy eltűntet keresnek. A kórházakba folyamatosan érkeznek az égési sérültek. A vörös iszappal elöntött Kolontáron rémhírek terjednek arról, hogy újabb gát szakadt át. A kormány vészhelyzetet hirdetett három megyében, több kormánytag a helyszínre tart. A katasztrófavédelem a közeli patakokban savas anyaggal védekezik a lúgos szennyezés ellen, a rendőrség tanúkihallgatásokat kezdett.
Hadiállapot az iszappal elöntött Devecser főutcáján
Katonai járművek és munkagépek sorakoznak Devecser főutcáján, amelyet a közeli timföldgyár tározójából kiömlő, maró iszap öntött el hétfőn. Az iszapömlésnek két halálos áldozata van, hét eltűnt embert keresnek, és több száz embernek kellett elhagynia otthonát. Az [origo] helyszíni tudósítója Devecserből azt jelentette, hogy mindenhol az iszap nyomait látni, a kitelepített emberek pedig az iskolában várják, mikor mehetnek haza.
Ronthat a vörösiszap-katasztrófán a további esőzés
Kedd éjszaka és szerda délelőtt jelentős csapadék eshet a Dunántúlon, ami segíthet lemosni a vörösiszapot Devecseren és környékén, de ugyanakkor ronthat is a katasztrófahelyzeten Veszprém megyében.