Vietnam
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kína
- madárinfluenza
- utazás
- kékfény
- Hanoi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A járvány ellenére turistarekord a kínai holdújév idején
Az egyre aggasztóbb madárinfluenza ellenére sosem látott tömegek utaznak Ázsia különbözõ pontjaira a fõszezonnak számító Kínai Holdújév idején, ami január 29-én kezdõdik. Még a madárinfluenza által leginkább érintett Vietnámban is lényegesen nagyobb szállodai foglaltságot regisztráltak, mint a korábbi években - írja az ABC News.
Engedd, hogy béke legyen!
Harmincöt évvel ezelõtt, 1973. január 27-én az Egyesült Államok súlyos veszteségeket elszenvedve kilépett a vietnami háborúból. A közel tíz éven át tartó viszály alatt soha nem látott, mindent elsöprõ tiltakozáshullám indult meg Amerikában, melynek a kulturális vetülete a poptörténelemben is mély nyomot hagyott. Lássuk, milyen hatással volt a vietnami konfliktus a zenére!
Kórházba került a Vietnamban raboskodó rocksztár
Gary Glitter, a jelenleg Vietnamban börtönbüntetését ülõ brit énekes állítólag hasi problémák és szívrendellenesség miatt került január elsõ napjaiban kórházba. Kinti börtönbüntetését így sem úszhatja meg, a brit hatóságok tehetetlenek hazahozatásában, mivel az Egyesült Királyság és Vietnam között a mai napig nincs erre vonatkozó megállapodás.
Hatcsillagos hotel Vietnamban
Vietnamban felépül az elsõ hatcsillagos szálloda - adja hírül a Turizmus Panoráma. A francia tervezésû, minden luxussal ellátott 150 szobás Vinpearl Hotel a Hon Tre-sziget partvidéki városának 25 hektáros területén létesül.
- címkék:
- szálloda
- luxus
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Meghalt egy magyar siklóernyõs Vietnamban
Életét vesztette az a magyar mérnök, aki siklóernyõjével ereszkedett alá a vietnami Lang Bian hegyrõl. A dél-ázsiai országban dolgozó férfi félórás repülés után csapódott a sziklafalnak.
- címkék:
- Vietnam
- repülés
- szikla
- Címkefelhõ »
Trópusi vihar fenyegeti Vietnamot és a Fülöp-szigeteket
A Csendes-óceán felett hétfõn kialakult, Hagibis névre keresztelt trópusi vihar várhatóan a hétvégén éri el Vietnam partjait. A térségben egy nappal késõbb kialakult másik ciklon, a Mitag pedig a Fülöp-szigeteken okozhat komoly pusztítást.
Krokodilok százai szöktek el a vietnami áradásban
Az áradás miatt szökött meg több száz krokodil egy vietnami tenyészfarmról. A farmon 5000 állatot tartottak, az elszökött jószágok számát megbecsülni sem tudják. Az ország középsõ vidékeit sújtó áradásokban csak a hétvégén kilenc ember halt meg. Vietnamban október eleje óta ötödször lépnek ki medrükbõl a folyók.
- címkék:
- Vietnam
- áradás
- krokodil
- Címkefelhõ »
73-an meghaltak a vietnami árvízben
- címkék:
- Vietnam
- kékfény
- árvíz
- középsõ rész
- Címkefelhõ »
Újabb trópusi vihar a Csendes-óceánon
A Csendes-óceán térségében, szombat délelõtt kialakult, Peipah névre keresztelt trópusi vihar hétfõ reggel érte el a Fülöp-szigetek északi részét, ahol kiadós esõzéseket okozott. A következõ napokban nyugat, délnyugati irányba mozgó vihar várhatóan a Saffir-Simpson skála szerinti I-es kategóriájú tájfunná erõsödve a hét második felében éri el Vietnám partjait.
Másfél millió abortusz Vietnámban
Elkeserítõ statisztikai adatokról számoltak be Vietnámban, az abortuszok éves száma meghaladja a másfél milliót.
A világörökség részét fenyegeti a vietnami ár
Újabbb tíz ember vesztette életét a vietnami áradásokban, és harmincezren maradtak fedél nélkül. A folyók vízszintje tovább nõtt. A víz most egy olyan õsi várost fenyeget, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
- címkék:
- Vietnam
- világörökség
- árvíz
- áradás
- UNESCO
- Címkefelhõ »
Szívroham végzett egy kameruni focistával
A gyorsdiagnózist felállító orvos szerint feltehetõleg szívroham végzett egy kameruni labdarúgóval Vietnamban.
- címkék:
- foci
- Egerszeg
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Tûvé tennék az egész világot egy pedofilért
Története során elõször kért globális lakossági segítséget az Interpol egy pedofíliával gyanúsított férfi azonosításához. A férfi 12 fiúval fajtalankodott Kambodzsában és Vietnamban.
Tájfun pusztít Tajvanon és Vietnamban
Tájfun és áradás pusztít Vietnámban, eddig több tucatnyi halottról tudnak, de az áldozatok száma tovább nõhet, mert egyes településeket elvágott a külvilágtól egy megáradt folyó. Tajvanon szintén egy forgószél miatt kellett repülõjáratokat törölni, több száz fát csavart ki a Krosa tájfun, amely Kína felé tart.
- címkék:
- Kína
- Tajvan
- Vietnam
- Krosa
- extrém idõjárás
- áradás
- Címkefelhõ »
Tíz embert ölt meg a Lekima tájfun Vietnamban
Hatalmas pusztítást végzett Vietnam középsõ területein a Lekima tájfun, amely óránként több mint 300 kilométeres széllel csapott le. A vihar több tízezer hektáron pusztította el a termést, hetvenhétezer házat rongált meg, és megölt legkevesebb tíz embert.
Milliókat érintõ tájfunok Délkelet-Ázsiában
A Vietnamban szárazföldet ért Lekima tájfun már legyengült, ugyanakkor a Krosa trópusi ciklon megerõsödve éri el Tajvan sûrûn lakott fõvárosát. A rendkívül erõs széllel és intenzív csapadékkal járó trópusi ciklon többmilliós országrészeket érint.
Félmillió vietnamit telepítenek ki
Elkezdték mintegy félmillió ember kitelepítését Vietnam középsõ részének tengerparti vidékeirõl a közelgõ Lekima tájfun miatt. A tájfun eddig kilenc halálos áldozatot követelt.
Tizenegy állat- és növényfajt fedeztek fel Vietnamban
Vietnam középsõ részén eddig ismeretlen kígyó-, lepke- és orchideafajokat fedeztek fel a kutatók. Az Annamite-hegység rendkívül gazdag ritka fajokban, ezért védelemre szorul - közölte a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.
- címkék:
- Vietnam
- faj
- növényfaj
- WWF Magyarország
- Címkefelhõ »
Hatvan embert ölt Vietnam legnagyobb hídomlása
Legkevesebb 60 ember meghalt és közel 100 eltûnt, amikor összeomlott egy építés alatt álló híd Dél-Vietnamban a Mekong folyón. Még nem tudni mi okozta a katasztrófát, de egyes vélemények szerint az elmúlt napok esõzése gyengítette meg az építmény alapjait. A hidat jövõre adták volna át.
Trópusi depresszió okozott áradásokat Vietnámban
9-en meghaltak, 15-en eltûntek és több ezer embert kellett kitelepíteni a heves esõzések miatt, amely tovább súlyosbította a vietnámi árvízhelyzetet. Az elmúlt napok esõzései egy trópusi depresszióhoz kapcsolódtak.
- címkék:
- Vietnam
- depresszió
- áradás
- árvízhelyzet
- Címkefelhõ »
42. Madarassy Márta - Ho Si Minh-város, Vietnam
Új, iWiW a világ körül címû sorozatunkban külföldön élõ magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be õk a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élõ magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma Madarassy Márta mutatja be a Ho Si Minh-városi életet.
Vietnami-Magyar Üzleti Tanács alakult
Hanoiban írták alá azt a szerzõdést, amelynek értelmében megalakult a Vietnami-Magyar Üzleti Tanács. A szervezetet Magyarországon képviselõ AsiaCenter tovább erõsíti regionális kereskedelmi központ szerepét.
Embert fertõzött meg Vietnamban a madárkór
Megerõsítették szerdán Vietnamban, hogy madárinfluenzával fertõzõdött meg egy férfi, aki a múlt héten került kórházba. A vírust utoljára másfél éve mutatták ki emberi szervezetben az indokínai országban.
- címkék:
- Vietnam
- kórház
- madárinfluenza
- madárkór
- Címkefelhõ »
Börtönre ítéltek Vietnamban két ellenzéki ügyvédet
Öt, illetve négy évi börtönre ítéltek Vietnamban két emberi jogi aktivista ügyvédet rendszerellenes propaganda címén. Két napon belül ez volt a második per ellenzékiek ellen.
- címkék:
- Vietnam
- kékfény
- rendszerellenes
- Címkefelhõ »
Francia drogcsempész kapott 18 évet Vietnamban
Tizennyolc évi börtönre ítélt egy Ho Si Minhvárosi bíróság egy francia állampolgárságú, vietnami származású kábítószercsempészt.
H5N1-es kacsákat öltek Vietnamban
Több tucat kacsa pusztult el a madárinfluenza H5N1-es altípusának vírusa miatt Dél-Vietnamban. Az ázsiai országban múlt szerdán jelentették be, hogy sikerült megfékezni a madárinfluenzát.
Vietnamban 8 évi börtönre ítéltek egy ellenzéki papot
Nyolc évi börtönre ítéltek kormányellenes tevékenység miatt pénteken Vietnamban egy máskéntgondolkodó katolikus papot, aki a tárgyaláson a kommunista párt vezetõit szidalmazta.
- címkék:
- Vietnam
- kékfény
- pap
- katolikus pap
- Címkefelhõ »
Vietnamhoz hasonló összeomlás jöhet Irakban
A bagdadi amerikai parancsnok tanácsadói szerint fél évük van megnyerni a háborút a koalíciós erõknek. Ellenkezõ esetben megismétlõdhet, ami a vietnami háborúban történt: a közvélemény és a politika támogatásának összeomlása végül menekülésre kényszerítheti a hadsereget.
Arsenal-futballakadémia Vietnamban
Az Arsenal, az angol Premier League egyik élklubja labdarúgóakadémiát létesít Vietnamban. A tervek szerint 12 éven aluli gyerekekkel kezdenék el a képzést, elsõ alkalommal 20 fõs osztály indulna.
Vietnamot felvették a WTO-ba
Csütörtökön Vietnam hivatalosan a Kereskedelmi Világszervezet 150. tagállama lett. A dél-kelet-ázsiai ország növekedési üteme Kínáéval vetekszik.
Félszáz vietnami vállalatot privatizálnak
A WTO-hoz való csatlakozás elõszeleként felgyorsítják a vietnami állami cégek magánosítási folyamatát. A spektrum a légiközlekedéstõl az élelmiszeriparig terjed.
Ismét fertõz a madárinfluenza Ázsiában
Ismeretlen okból elhullott csirkékbõl készült ételt evett az a vietnami család, amely madárinfluenza gyanújával került kórházba. Bár az országban egy éve nem volt humán megbetegedés, már 42 halálos áldozata van a H5N1-nek Vietnamban.
- címkék:
- Ázsia
- Vietnam
- kékfény
- madárinfluenza
- H5N1
- Címkefelhõ »
Újra terjed a madárinfluenza a Távol-Keleten
Ismét madárinfluenza-járványról beszélnek a Távol-Keleten, ahol egyre több helyen találnak megbetegedett szárnyasokat. Vietnamban augusztus óta most elõször bukkant fel a H5N1 vírus, és már most több ezer szárnyas pusztított el, Dél-Koreában pedig egy hónap alatt immár a negyedik madárinfluenza-gócot találták meg.
Ismét megjelent a madárkór Vietnamban
A madárinfluenza vírusát mutatták ki Vietnam déli részén tömegesen elhullott háziszárnyasokban.
Megszégyenült amerikaiakat jósol az ajatollah
Ugyanolyan megszégyenülten távoznak majd az amerikaiak Irakból, mint Vietnamból - fogalmazott az iráni ajatollah, aki a török kormányfõvel tárgyalt. Négy hónap alatt több mint 13 ezer civil halt meg Irakban erõszakos cselekményekben.
Vietnamban jótékonykodtak Pitték
Egy vietnami árvaházat látogatott meg a hétvégén Angelina Jolie és Brad Pitt, és játékokat, édességet ajándékoztak az ott élõ gyerekeknek, hálaadás alkalmából.
Ázsiában oldódhat a világkereskedelmi vita
Az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Szervezet ülésén a megnyitó után rögvest a szabadkereskedelmi tárgyalások mihamarabbi felújítását sürgették. Ennek érdekében a legfontosabb kérdésekben engedményeket is tennének, így például hajlandóak lennének csökkenteni a mezõgazdasági támogatásokat.
Milliókat veszélyeztet a Chebi tájfun
A Chebi névre keresztelt trópusi ciklon péntek este éri el a Fülöp-szigetek legsûrûbben lakott, a fõvárost is magába foglaló területét. Bár a szigetek fölé érve átmenetileg gyengül, a még így is 130 km/órás tartós szelek és a hatalmas esõzés nagy károkat okozhat. A tájfun vasárnap - az elõrejelzések szerint ismét megerõsödve - tovább folytatja útját Vietnám partjai felé.
fogadjorokbe
Jakupcsek Gabriella és a világ árvái "Fogadj örökbe!" Új sorozatot tûzött a héten mûsorra a TV2: a Baptista Szeretetszolgálat segítségével és a népszerû riporter, Jakupcsek Gabriella vezetésével árva gyerekek és nehéz sorsú fiatalok életét ismerheti meg a nézõ, miközben olyan távoli, egzotikus országok mindennapjaiba nyerhet betekintést, mint pl. Kambodzsa, Vietnám, Sri Lanka vagy Mongólia. Az elsõ rész a kongói gyerekek életét mutatja be, de a már említett országokon kívül a késõbbiekben lesz szó erdélyi, kárpátaljai és ukrajnai csöppségekrõl is. A jelenleg hétfõnként, a késõ esti órákban képernyõre kerülõ dokumentumsorozat máris kkomoly ...
Folyóba fulladhattak tizenöten Vietnamban
Tizenöten veszthették életüket Vietnamban egy folyami balesetben, amelynek során egy háziállatokat szállító hajó felborult.
- címkék:
- Vietnam
- baleset
- hajó
- háziállat
- Címkefelhõ »
A Nagy Sas nem kapkod legyek után
Küzdött a csicskáztatás ellen, nyomozott a húsos ügyben, foglyot cserélt Vietnamban, kitüntette George Bush, és tanította az amerikaiakat. Az új legfõbb ügyészt szokatlan egyetértésben szavazta meg a parlamenti többség, és az általunk megkérdezett szakmabeliek is csupa jót mondtak róla. Portrénk Kovács Tamásról.
250 emberéletet követelt a Xangsane tájfun
Már 250 ember vesztette életét a Xangsane tájfun pusztításában a Fülöp-szigeteken és Vietnamban. A vihar miatt több tízezer ember maradt fedél nélkül, miközben a térséghez újabb forgószél közeledik: a Bebinca.
Tizenhat életet követelt Vietnamban a tájfun
Vietnamban 16 emberéletet követelt a Xangsane tájfun. A vihar pusztításában összesen már közel száz ember veszett oda Dél-Ázsiában, a legtöbb áldozatot a Fülöp-szigeteken szedte az ítéletidõ.
Észak-Korea titkos bankszámlákat nyitott
Az észak-koreai rezsim finanszírozását szolgálhatják azok a bankszámlák, amelyet állítólag Vietnamban, Oroszországban és Mongóliában nyitott Phenjan. Észak-Korea így elkerülheti az Egyesült Államok által kivetett pénzügyi szankciókat.
Drágul a hús és a kávé
A hússzövetség szerint akár negyedével is emelkedhet a hús ára az adóemelések miatt. Ugyanakkor a kávéfogyasztókra is rossz idõk járnak: a rossz vietnami termés miatt a robusta-kávébab hétéves csúcsot döntött a londoni árutõzsdén.
- címkék:
- Vietnam
- adó
- árutõzsde
- kávé
- Címkefelhõ »
Áradás és esõ pusztít Délkelet-Ázsiában
Több mint 45 halottja van a Vietnamban és Kambodzsában több napja dúló ítéletidõnek. Az esõk és áradások miatt tízezrek menekültek el otthonukból.
Mégsem büntetik a kínai cipõket
Az EU 25 tagállama közül 14 elvetette az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében a Kínából származó bõrcipõkre 16,5, a Vietnamból származókra 10 százalékos büntetõvámot vetettek volna. A jóváhagyáshoz 13 ország igen szavazata kell.
Legyen Ön is milliomos! - de máshol
"Mit kell egy színházban az elõadás kezdetén kikapcsolni? Autóriasztót, laptopot, szívritmusszabályzót vagy mobiltelefont?" Ez nem egy rossz vicc, hanem az elsõ, 100 dolláros (22 ezer forintos) kérdés a Legyen Ön is milliomos! amerikai változatában. A mûsor tévétörténetet írt, aligha adtak el több országba ilyen játékot: egy idõben bolondult érte Pakisztán, Szingapúr, Argentína, Vietnam, Kenya vagy Fülöp-szigetek. Száznál több tévétársaság sugározta, sok helyen ma is fut.
Reformer párttitkár lett az új vietnami államfõ
Ho Si Minh-város reformernek tekintett párttitkárát választották meg Vietnam új államfõjének. A 63 éves Nguyen Minh Triet, a múlt héten lemondott Tran Duc Luongot váltja át az ország második emberének posztján.
Kommunista reformer lehet a vietnami államfõ
Kedden választja meg a vietnami parlament az ország új állam- és kormányfõjét. Az elnöki székbe a 63 éves Nguyen Minh Triet, Ho Si Minh-város reformernek tartott pártfõtitkára kerülhet.
Lemondtak Vietnam legfõbb vezetõi
Szombaton lemondott a vietnami állam három legmagasabb rangú vezetõje, ahogy ez április óta várható volt. Az új miniszterelnök, államfõ és nemzetgyûléselnök személyérõl legkésõbb hétfõn szavaznak.
- címkék:
- Vietnam
- miniszterelnök
- államfõ
- Címkefelhõ »
Le akar mondani a vietnami miniszterelnök
Távozni kíván posztjáról a vietnami kormányfõ, mivel az országot irányító Kommunista Párt nem választotta be vezetõ testületébe. Kérelmét június végén bírálják el.
A vietnami áramkorlátozásra is kihat focivébé
Vietnamban a kormány bejelentette, hogy a labdarúgó-világbajnokság mérkõzéseinek közvetítése közben nem lesz áramkorlátozás.
- címkék:
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Indonézia segítséget kér a H5N1 ellen
Nemzetközi segítséget kért a madárinfluenza elleni küzdelemhez Indonézia, ahol eddig összesen harminc ember halálát okozta a kór. Csütörtökön már disznók megfertõzõdését is regisztrálták.
Meghalt egy belga labdarúgó Vietnamban
Egyelõre tisztázatlan körülmények között vietnami szállodaszobájában elhunyt egy 26 éves belga labdarúgó.
- címkék:
- foci
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Vietnám: másfél milliárd dollár a turizmusra
Vietnam arra számít, hogy az évtized végén már 5,5-6 millió külföldi turista keresi fel az országot. Ezért egy másfél milliárd dollárral felérõ fejlesztési tervet kíván végrehajtani az idegenforgalmi ágazatban.
- címkék:
- dollár
- turista
- fejlesztési terv
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Az iraki háborúban ölték meg a legtöbb újságírót
A második világháború óta egyetlenegy konfliktusban sem halt meg annyi újságíró, mint az iraki háború alatt - közölt a Riporterek Határok Nélkül. Összesen 84 médiamunkás vesztette életét a három éve folyó harcokban, míg például Vietnamban 22 év alatt halt meg 63 újságíró.
Pedofíliáért ítélték el a rocksztárt
Háromévi szabadságvesztésre ítélte egy vietnami bíróság pénteken Gary Glitter, egykori brit popsztárt, akit gyermekek szexuális zaklatásában találtak bûnösnek.
- címkék:
- Gary Glitter
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Halálra ítéltek nyolc drogdílert Vietnamban
Hat férfit és két nõt ítéltek halálra drogkereskedelem miatt Vietnamban. A dél-ázsiai országban idén 122 emberre szabtak ki halálbüntetést.
Kevésbé terjed a madárinfluenza Vietnamban
Alábbhagyott a madárinfluenza terjedése Vietnamban. Szakemberek szerint ha a helyzet december végéig tovább javul, csökken a fertõzött területek száma, akkor februárra megfékezhetõ lesz a járvány.
Hárman is elkapták a madárinfluenzát Kínában
Hárman is megfertõzõdtek madárinfluenzában Kínában a hatóságok bejelentése szerint. Kína most ismerte el elõször hivatalosan, hogy az országban embereket fertõzött meg a madárinfluenza. A betegek állapotáról nem közöltek adatokat. Kína minden szárnyast be akar oltatni, Vietnamban két újabb járványgóc jelent meg.
- címkék:
- Kína
- Vietnam
- madárinfluenza
- hatóság
- szárnyas
- Címkefelhõ »
14 milliárd szárnyas beoltását ígéri Kína
300 ezer állatot már levágtak, mégis további 14 milliárd madár beoltásáról döntött a kínai fõállatorvos a madárinfluenza elleni védekezés jegyében - írja a BBC News. Vietnamban két város teljes baromfiállományának kényszervágását rendelték el.
- címkék:
- Kína
- Vietnam
- madárinfluenza
- beoltás
- BBC News
- Címkefelhõ »
Újabb madárinfluenza-góc Romániában
Madárinfluenzával fertõzött újabb háziszárnyasokat találtak a romániai Duna-deltában lévõ Caraormanban hétfõre virradóra. Eddig négy csirkébõl vett mintán mutatták ki a H5 típusú vírust, de azt még nem tudni, hogy az emberre is veszélyt jelentõ H5N1-rõl van-e szó. Eközben Vietnamban két újabb madárinfluenza-gyanús megbetegedést regisztráltak, és a vírus egy új fajtáját fedezték fel, míg Tajvanon egy erõsen fertõzõ fajtája jelent meg a vírusnak. A Japán kormány bejelentette: ha kell, szükségállapotot vezetnek be.
Terjed a madárinfluenza Vietnamban
Vietnam két újabb tartományában találtak madárinfluenzát vasárnap, ezzel a fertõzött tartományok száma kilencre emelkedett. A vírus halálos variációjának felbukkanása óta több mint 130 ezer baromfit irtottak ki az ázsiai országban.
- címkék:
- Vietnam
- kékfény
- madárinfluenza
- baromfi
- Címkefelhõ »
Kimutatták a halálos vírust a magyar hattyúban
A horvát hatóságok vizsgálatai megállapították, hogy madárinfluenzától pusztult el a Horvátországban talált, Magyarországról érkezett hattyú. A vizsgálatok szerint a hattyú a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 válfajával fertõzõdött meg. A román hatóságok közben fertõtlenítést vezettek be: minden Romániába tartó jármûvet fertõtlenítenek a határ átlépésekor, így védekeznek a madárinfluenza terjedése ellen.
Japánban is megjelent a madárinfluenza
Madárinfluenza-gyanús eseteket találtak a japán hatóságok a távol-keleti ország egyik baromfitelepén. A vírus miatt 82 ezer szárnyas kényszervágását tervezik. Thaiföldön több helyen is madárinfluenzára bukkantak, Vietnam pedig nemzetközi segítséget kért a kór elleni védekezéshez.
Ketten meghaltak madárinfluenzában Vietnamban
Egy vietnami lap szerint feltehetõen két újabb áldozata van a madárinfluenzának az országban. A újság kórházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy 14 éves lány és a 26 éves férfi halt bele a betegségbe a héten.
- címkék:
- Vietnam
- kórház
- madárinfluenza
- Címkefelhõ »
81 halott a vietnami áradásokban
- címkék:
- Mekong-delta
- Vietnam
- kékfény
- árvíz
- áradás
- Címkefelhõ »
Kirchner, Christian
- címkék:
- Vietnam
- Poland
- Németország
- Berlin
- Csehország
- Címkefelhõ »
Ötven fölött az "Elefánt" áldozatainak száma
Ötven fölé emelkedett a Damrey tájfun halottjainak a száma Vietnamban. A többség a heves esõzések miatti árvizekben lelte halálát. A sérültek száma meghaladja a százat, a károkat csak Hai Phong kikötõvárosban hatmillió euróra becsülik.
- címkék:
- Kína
- Vietnam
- extrém idõjárás
- kékfény
- árvíz
- Címkefelhõ »
Pusztító hurrikán után pusztító tájfun
Amerika után Ázsiában támadnak a trópusi ciklonok. Kína déli részén és Vietnamban okozott rendkívüli károkat a Damrey tájfun. Kövesse pusztító vonulását mûholdfilmünkön!
- címkék:
- Vietnam
- Kína
- extrém idõjárás
- Ázsia
- Amerika
- Címkefelhõ »
Halottak tucatjait hagyta maga után az "Elefánt"
Elõbb heves széllel és tengerárral ostromolta a Kínához tartozó Hainan és Vietnam partjait, majd esõt és áradásokat hozott Vietnamba, Laoszba és Thaiföldre a Damrey tájfun. Hainanon 16, Vietnamban 5, Thaiföldön 4 ember vesztette életét a vihar miatt. Vietnamban több mint 180 ezer hektár rizsföld került víz alá.
Az iraki háborúról gyõzködi Bush az amerikaiakat
George Bush amerikai elnök az iraki háború szükségességét védelmezte legutóbbi beszédeiben, miután megszakította nyaralását. Elõzõ nap a szenátus egyik vezetõ republikánus párti tagja úgy nyilatkozott, hogy az iraki háború egyre inkább Vietnamra emlékezteti õt. Szerinte ki kell dolgozni az Irakból való távozás stratégiáját, az USA ugyanis nem áll nyerésre Irakban. Bush viszont arról igyekszik meggyõzni a közvéleményt, hogy a visszavonulás nem hozna biztonságot az amerikaiaknak a terrorizmussal szemben.
Élet a Szomszédok után
Fábry Sándor Vietnami balzsam címmel nagylemezt adott ki, a Westel 900 a Szervusz díjcsomagot reklámozta, a Bravo slágerlistáján meg a tinilányok által elsõre nehezen kiolvasható ShyGys és az aktuális Kozso-projekt, a Picasso Branch is fel-feltûnt. 2000 furcsa év volt, szerencsére már elmúlt. Ekkoriban az amerikaiak és a mexikóiak tévéztek legtöbbet (255 percet ment náluk átlagosan a tévé), ettõl csak 19 perccel maradtak el a derék tévéfaló magyarok - ez a kiváló teljesítmény pedig elég volt a bronzra. Nézzük, mi ment a tévében, íme sorozatunk hatodik része.
Fokozódó netellenõrzés Vietnamban
Tovább szigorítják az internethasználat ellenõrzését Vietnamban a kommunista párt által elfogadott irányelv alapján, hogy kiszûrjék a "reakciós és ellenséges" erõk visszaéléseit - közölte kedden a párt egyik illetékese.
Embereken is tesztelnék a madárinfluenza-oltást
A sikeres, majmokon végrehajtott tesztek után pár héten belül embereken is kipróbálhatják a madárinfluenza ellen Vietnamban kifejlesztett védõoltást. A kutatók azt remélik, hogy az anyagot 2006 elején már gyártani kezdhetik.
- címkék:
- Vietnam
- majmok
- madárinfluenza
- védõoltás
- Címkefelhõ »
Egyre több vietnami veterán keresi otthagyott gyerekét
A hétvégén volt 30 éve, hogy kivonult az USA Vietnamból. A háború borzalmas emléke mellett ugyanakkor sok mást is hagytak maguk mögött az ázsiai országban az amerikaiak - például törvénytelen gyermekek tízezreit. Sok idõsödõ veterán lelkiismerete az utóbbi években ébredt fel, és most sorra keresik egykori szerelmeiket, akiket tõlük származó magzatokkal a szívük alatt hagytak hátra annak idején.
- címkék:
- USA
- Vietnam
- gyerek
- veterán
- lelkiismeret
- Guardian
- Címkefelhõ »
Vietnám díszlépéssel és árengedménnyel ünnepel
Harminc évvel ezelõtt ezen a napon hagyta el az utolsó amerikai katona Vietnámot. A kommunista északi csapatok gyõzelmét hatalmas katonai parádéval, harminc százalékos árleszállítással és 7500 rab szabadon engedésével ünneplik.
- címkék:
- USA
- Vietnam
- árengedmény
- katonai parádé
- Címkefelhõ »
Feléled a délkelet-ázsiai teniszélet
Vietnamban és Mianmarban is beindul a teniszélet, az elõbbi ország története során elõször rendezhet profi ATP-tornát, míg az egykori Burmában ötven év után kerül sor Davis-kupa-viadalra.
- címkék:
- tenisz
- Vietnam
- Címkefelhõ »
Újabb két madárinfluenzás eset Vietnamban
Újabb két madárinfluenzás esetet regisztráltak Vietnamban. Az országban eddig összesen 34-en haltak bele a fertõzésbe.
- címkék:
- Vietnam
- fertõzés
- Címkefelhõ »
Elhunyt XVII. Gergely ellenpápa
Elhunyt Clemente Domínguez Gómez, aki 1978-ban kikiáltotta önmagát XVII. Gergely pápának, saját egyházi rendet alapított, és szentté avatta többek között Francisco Franco spanyol diktátort, valamint kiátkozta a spanyol királyi családot.
Tragikus vonatbaleset Vietnamban
Legalább 11 ember meghalt és kétszáznál több megsérült, amikor kisiklott egy expresszvonat szombat délben Vietnam középsõ részén.
Tizenkét halottja van vietnami madárinfluenzának
Egy hónap alatt tizenkettõre emelkedett a madárinfluenza halálos áldozatainak száma Vietnamban. Legutóbb egy tízéves kislány halt meg a betegségben az ország déli részében.
Újabb áldozata van a madárinfluenzának Vietnamban
Belehalt madárinfluenzás megbetegésébe szombat hajnalban egy kislány Vietnamban, ezzel tizenegyre emelkedett a kór által szûk egy hónap alatt követelt halálos áldozatok száma a délkelet-ázsiai országban.
- címkék:
- Vietnam
- kékfény
- madárinfluenza
- Címkefelhõ »
Milliókat fenyeget a madárinfluenza
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) orvosai szerint egy vietnami testvérpár megbetegedésével bizonyosnak látszik, hogy a madárinfluenza-vírus egyik mutációja emberrõl emberre is terjedhet. A WHO szerint ha a betegség emberek között is képes lesz terjedni, világméretû járványtól lehet tartani. Az elmúlt három hétben hét ember halálát okozta a madárinfluenza-járvány Vietnamban.
Újabb vietnami halottja van a madárinfluenzának
- címkék:
- Vietnam
- kórház
- madárinfluenza
- kór
- Címkefelhõ »
Újabb madárinfluenza-áldozat Vietnamban
Egy hatéves kisfiú a madárinfluenza újabb áldozata Vietnamban. Egy héten belül már két vietnami halt meg ebben a betegségben.
Madárinflunzás lett egy vietnami lány
Madárinfluenza-vírust találtak egy 16 éves vietnami lány szervezetében. A lány egy beteg csirke levágásakor kaphatta meg a kórt.
- címkék:
- Vietnam
- kór
- házityúk
- levágás
- Címkefelhõ »
Mezõtúri emlékezés a vietnami sikerre
Pontosan húsz év után Mezõtúron találkoztak az 1984-ben az akkori Baráti Hadseregek Szpartakiádját Vietnamban megnyert magyar katonaválogatott tagjai. Az eseményt, amely kisebb futballünneppé vált, a csapat hajdani szakvezetõje, Földesi János hozta tetõ alá.
- címkék:
- foci
- Debrecen
- Vietnam
- Mezõtúr
- Címkefelhõ »
40 halott a vietnami tájfunban
Negyven ember meghalt, 42 eltûnt a Muifa tájfun pusztítása miatt Vietnamban. A vihar okozta trópusi esõzések árvizeket, földcsuszamlásokat okoztak.
Mindkét csapatunk nyert a sakkolimpián
A magyar férfi válogatott gyõzelemmel folytatta szereplését a Mallorcán zajló 36. sakkolimpián. Az együttes Gyimesi Zoltán és Ács Péter világossal elért sikerének köszönhetõen az 5. fordulóban Venezuela ellen nyert 3-1-re. A nõk Vietnam ellen nyertek 2-1-re úgy, hogy Mádl Ildikó és Gara Anita teljes pontot szerzett, Lakos Nikoletta pedig kikapott.
Kigyulladt a lengyel kormánygép hajtómûve
Kigyulladt a hajtómûve a lengyel kormánygépnek Kínában, miközben Hanoi felé tartott, fedélzetén többek között Marek Belka miniszterelnökkel. A lengyel kormányküldöttség az Ázsia-Európa csúcstalálkozóra igyekezett Vietnamba. A balesetben senki sem sérült meg.
Újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának
Újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának Vietnamban. Az egészségügyi illetékesek megerõsítették, hogy a betegség végzett egy 14 hónapos csecsemõvel.
- címkék:
- Vietnam
- kékfény
- csecsemõ
- madárinfluenza
- Címkefelhõ »
Légicsata Vietnam fölött
A vietnami háború egyre több programban tûnik fel, de ezek a játékok általában a földi harcokra koncentrálnak. Nem így a HPS Simulations programja, mely a politikai eszmék közötti háború Vietnam légterében vívott, valós harcait helyezi reflektorfénybe.
Csókos volt Bush a nemzeti gárdánál
Egyre élesebb hangnemben folyik az amerikai elnökválasztási kampány. Bush alelnökének fenyegetését, miszerint ha Kerry lesz az elnök, újabb terrortámadásra lehet számítani, amerikaiatlannak bélyegezték, és gazdasági téren vágtak vissza a demokraták. Kerry a nyugdíjalapok megdézsmálásával vádolta Bushékat Irak kapcsán. Folytatódik egymás sorkatonai szolgálatának felemlegetése is. Kerry után most Bush van soron, aki állítólag hátszéllel került a nemzeti gárdához, hogy elkerülje Vietnamot, és ott is kedvezõ elbánásban részesült.
Három embert halt meg Vietnamban madárinfluenzában
A vietnami kormány az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) küldött jelentésében megerõsítette, hogy újabb három ember halt meg madárinfluenzában a távol-keleti országban.
- címkék:
- Vietnam
- madárinfluenza
- jelentés
- WHO
- Címkefelhõ »