veterán autó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Retro Mobil
- autós olvasnivaló
- német autó
- amerikai autó
- olasz autó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Wartburg 311 veterán teszt galéria
- címkék:
- veterán autó
- Wartburg 311
- Címkefelhő »
Púpos szépségkirálynő - Wartburg 311 veterán teszt
Kétütemű motorjával, és alvázas építésével a 311-es nyugati mércével már a megjelenésekor elavultnak számított, de a Vasfüggönyön innen nagy szám volt! Nemcsak csinos karosszériája miatt: helykihasználása, illetve útfekvése is jobb volt, mint a Moszkvics 403/407-esé vagy a kétajtós Skoda Octaviáé - és ezzel fel is soroltuk Magyarországon elérhető riválisait. Olyanok is beleülhettek, akiknek nem telt rá: a korai szériából jó néhány példány Budapestet járta taxiként.
És a paripa felágaskodott: 70 éves az első Ferrari
Európa még a második világháborús romok eltakarításával és az újjáépítéssel foglalkozott, a privát személyautó pedig nálunk és az NSZK-ban is szinte csodaszámba ment. Egy olasz úriember viszont elkészítette első, saját nevét viselő autóját, ami a maga korában felfoghatatlanul gyors volt, és máig élő mítoszt teremtett. Íme, a legendás Ferrari 125 S története.
Feltámadt a Malév luxusbusza - Ikarus 350 bemutató
Bár a Malév gépei 2012 februárja óta nem repülnek már, egy nonprofit szervezetnek és lelkes szakembereknek köszönhetően sorra újulnak meg egykori földi járművei, köztük a legendás Ikarus autóbuszok. Most a magyar járműipar egykori csúcsmodellje, az Ikarus 350-es felújított példánya mutatkozott be - méghozzá pont az, amelyik egykor az Air Tours kötelékben szolgált.
Ilyen kabrióra ácsingóztak az olasz szívtiprók a 80-as években - Lancia Beta Spider
Beta kupéként sem érdektelen, ám így Spider kivitelben valódi csemege az olasz autók kedvelőinek.
Ezeröcsinek nézik, pedig olasz műremek volt - Fiat 124 Special-bemutató
Az eredeti 124-es nagy karriert futott be, s számos változatban készült. Az egyik legizgalmasabb szedán kivitel, a Special T bemutatója következik, amely nálunk ritka volt. Igaz, közben megvették a licencet a szovjetek, de az alapváltozattal ellentétben a DOHC-motoros csúcsmodellt alaposan átdolgozták, mire ezerötös Lada lett belőle, és ez műszakilag nem igazán vált a javára.
Veteránnak néz ki, pedig igazi csúcstechnika a Toyoták császára
Kevesen ismerik, pedig a kizárólag Japánban forgalmazott Century a Rolls-Royce-okkal is állja a versenyt, ha luxusról van szó - nem véletlen, hogy a japán császár is ilyet használ. Ötven év alatt eddig csak egyetlen modellváltása volt a típusnak, idén lesz a második.
Egy magyar maszek imába foglalta volna - Mercedes 280 TE bemutató
Az egyik legtartósabb csillagos típus hírében áll a fekvőlámpás 123-as sorozat, nem véletlenül fogták be vénségére nálunk is oly sokan igáslónak. Jellemzően fapados felszereltséggel és gyenge dízelmotorral jártak a tipikus zöldséges Mercik, ez a különleges kombi viszont minden téren a másik véglet - persze új korában nem kevés márkát fizethettek érte.
Mennyország benzingőzben - Hungaroring Classic 2017
Aki igazán szereti a régi kocsikat, a legmenőbb veterán versenygépeket, annak eddig Goodwood volt kötelező zarándokhely. Richmond hercegének csodás birtoka továbbra is remek program, de most végre itthon is megérezhettünk valamit abból, milyen lehet a benzinvérű paradicsom. Íme, a világhírű autólegendák első csatája a Hungaroringen.
Literenként csak 23 lóerő, de Elvisnek megfelelt - Cadillac Eldorado (1975)
Fél évszázadon át viselték a mitikus aranyváros nevét a Cadillac legdrágább gépei. Kipróbáltunk egy olajválság utáni cirkálót, amelynek nagyobb a motorja, mint egy Bugatti Chironnak, de így is gyengébb, mint egy mai hot hatch. A rock and roll királya is ilyennel járt.