vetélkedő
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Studniczky: Felvesszük a versenyt a hokinemzetekkel
A magyar jégkorong évről évre erőn felül teljesít, és rendre kellemes meglepetést okoz a szurkolóknak, a nagy álom, az A csoportos világbajnokság egyelőre még nem jött össze, de ha minden jól megy, akkor pár éven belül hazánkban fogadhatjuk a sportág nagyhatalmait, hiszen a magyar szövetség megpályázta a 2012-es rendezést. Studniczky Ferenc, a honi szövetség első embere a Vendégszobában többek között azt is elmondta, hogy mi minden kell ahhoz, hogy az álom valóra váljon, de azt is megtudhattuk tőle, hogy milyen lehetőségek rejlenek az utánpótlásban, milyen hatással van az egyre több fedett jégpálya a sportág fejlődésére és hogy hol ...
Napi videotudósítás a Budapest-Bamakóról
A szombaton rajtolt második Budapest-Bamako Rali mezőnyében Ural-oldalkocsis motorjával feltűnő cinetripes Laki ezúttal állítólag magyar őseink nyomát kutatja a Szaharában és az óceánparton. A Flying Gizi Ural Motor Team kutatásairól és a versenyről napi, műholdas videotudósításban számol be péntektől.
Gundel Takács: A helyzet képlékeny
Gundel Takács Gábor a jövőben nem a Róna utcába, hanem inkább a Szabadság térre járna dolgozni, de még bármi lehet. A tévést elértük, a váltás szándékáról tud a TV2 és az MTV is.
- címkék:
- Gundel Takács Gábor
- vetélkedő
- MTV
- TV2
- Címkefelhő »
Rózsa György: Szürkéket nem parodizálnak
Mint a kérdésekből kiderült, a fiatalabb nemzedékek inkább a Zsákbamacska című, kissé bugyuta vetélkedőre és a Gálvölgyi-féle Kapcsoltam-paródiára emlékeznek, ha Rózsa György neve szóba kerül, holott a Magyar elsők most is fut az m1-en, a Duna TV-n és a jórészt láthatatlan Autonómia csatornán. Persze Rózsa a negyvenévnyi tévés múltja során számos műsort készített, nem csak vizet kortyolgatott komoly arccal, fehér zakóban. A chaten mesélt kedves élményeiről, múltjáról, terveiről.
- címkék:
- Rózsa György
- vetélkedő
- víz
- műsor
- Címkefelhő »
Berényiéknek nincs ellenfelük
Változatlanul az RTL Klub vezet a nézettségi versenyben, a TV2 pedig továbbra sem találja a Barátok közt ellenfelét: az Álomhotel-t és A mélység fantom-ját is csúnyán elnáspángolta a Rózsa presszó populációja: a roppant energikus Magdi anyus örök favorit. Bud Spencer nem öregszik, továbbra is nyerő.
Magyarország bemutatkozott a Dakar-ralin
A világszerte nagy érdeklődésre számot tartó Dakar-rali kiváló alkalom arra, hogy megismertessék a nézőket egy-egy országgal. A verseny szervezői az idén 30 stand felállítását engedélyezték, amelyek között egy 20 négyzetméteres területet kapott Magyarország - adta hírül a Magyar Turizmus Zrt.
A kövér öreghölgy a műanyag kapszula ellen
Az egyik hatalmas és kövér, a kritikusok szerint úgy néz ki, mint egy elhízott idős asszony, vagy egy dinoszaurusz, míg a másik, gyors, nagy távolságok megtételére képes, de gyakorlatilag műanyagból van. A nehezítő körülmények ellenére élesbe fordult a két nagy repülőgépgyártó, az Airbus és a Boeing új zászlóshajói, az A380 és a B787 Dreamliner versenye.
- címkék:
- vetélkedő
- műanyag
- Airbus A380
- Boeing
- Airbus
- Címkefelhő »
keresd
Verseny-lehetőség általános iskolásoknak!!! A Zrínyi Diákköztársaság és a Keresd a Tárgyat Szerkesztősége egy komplex pályázatot indít 4-8. osztályosoknak. A játék neve: Keresd a tárgyat! [Look for the thing] A pályázat eddig jól indul még a budapesti vagy akár magyarországi pályázati nagyságot is elérheti. A verseny 19 + 1 tantárgyból áll. Amik nem tantárgyak: Stratégia-taktika, Logika, Rejtvény, Adatszerzés, Harcművészet. Ezekből a tárgyakból májusban döntőt tartunk. Emellett sor kerül katonai kiképzés és egy díjkiosztóra is.
- címkék:
- vetélkedő
- pályázat
- Címkefelhő »
Csak 15 jó válasz kell
Január 2-án visszatért a képernyőre a Legyen ön is milliomos, Magyarország legsikeresebb vetélkedője - bár az első este nyomban ki is kapott a Jóban Rosszban-tól, és nyomban akadt olyan kérdés, melyre nem volt helyes válasz (Mucsi Zoltán mind a négy kiírt filmben játszott). A több mint száz országba eladott játékformátum - hibái ellenére - az egész világot meghódította, jó pár játékos élete változott meg a nyeremények hatására. De vajon, milyenek a játék nemzetközi variánsai? A 15. kérdés után vajon hol nyerik a legnagyobb összeget és mi volt az a furcsa eset, mely alapjaiban rengette meg a nézők vetélkedőbe fektetett bizalmát Angliában?
Visszatér Vágó és a Milliomos
Akik hiányolták a műveltségi vetélkedőket a hazai kínálatból, fellélegezhetnek, mert szilveszterkor ismétléssel, majd januártól új adásokkal jön a Legyen Ön is milliomos.
- címkék:
- Vágó István
- vetélkedő
- milliomos
- Címkefelhő »
Gundel Takács készül valamire
Azt már megírtuk korábban, hogy a TV2 úgy döntött, miután elfáradt esti vetélkedője, hogy más esti, főműsoridős szórakoztatást keres, hacsak nem akarja filmjeit és sorozatait az RTL Klub kényelmesen egyeduralkodó szappanoperája, vagyis a Barátok közt ellen indítani. Mi van a piacon, mi a kínálat, mi kapható a kofáknál?
Négymilliárdért kelt el a legújabb Bond
Nagy volt a verseny a legújabb Bond-film, a Casino Royale tévés jogaiért - végül az USA Network ajánlotta a legtöbbet.
TV2: új vetélkedő indul az Áll az alku helyén
Januártól átmenetileg szünetel az Áll az alku a TV2-n. A csatorna megtartja Gundel Takács Gábort, de egy másfajta vetélkedővel rukkol elő.
Ugyanazzal próbálkozik a TV2 és az RTL
Volt már olyan, hogy a két nagyobb kereskedelmi tévé ugyanazzal a műsorfajtával próbált nézettségi versenyt nyerni. Télen hasonló lesz a helyzet, csak el kell dönteni, ki a rokonszenvesebb: a korcsolyán sikló Szily Nóra vagy a jégen száguldozó Piringer Patrícia? Stohl vagy Csollány? Ábel Anita vagy Nacsa Olivér? Persze nem csak a TV2 és az RTL közül lehet választani, de a tévézők kétharmada erre a két csatornára figyel esténként.
Több millióba kerülhet a céges év végi parti
A karácsony megünneplésére a cégek egyre nagyobb összegeket fordítanak. A nagy multik több millió forintot szánnak a partira. A zenét sok esetben élő zenekar szolgáltatja, a cégek emellett karaoke-val, tombolával, humoros díjátadóval és vetélkedőkkel színesítik az estét.
- címkék:
- parti
- vetélkedő
- zene
- Címkefelhő »
Megkezdődött a 2. félidő Melbourne-ben
Hétfőn megkezdődött a XVI. Nyári Olimpiai Játékok "második félideje". Miután az első másfél hét alatt nyolc sportágban befejeződtek a küzdelmek, az olimpia utolsó hetében új küzdelmek szólították versenyre a világ e számokban legkiválóbb versenyzőit.
Elfújta a szél az aranyérmet
Megfordult ma a széljárás a Ballarat melleti Wendouree-tavon, ahol tovább folytatódtak a kajak- kenuversenyek. Talán ennek tudható be, hogy a magyarok mind lecsúsztak esélyes érmeikről. Hernek István kenu egyesben második lett, noha mindenki arra számított, hogy az aranyat viszi el. A Mohácsi Ferenc-Wieland Károly kenu kettős harmadik lett, pedig a verseny után még a szovjetek is kérdezték, mi van velük, hiszen ezt a versenyt a magyaroknak kellett volna megnyerniük.
- címkék:
- Hernek István
- arany
- vetélkedő
- ezüst
- Címkefelhő »
Egyik birkózónk búcsúzik
Galántai Bálint kénytelen búcsúzni a második napon a szőnyegtől, miután kétszer is pontozásos vereséget szenvedett. A pehelysúlyban induló Tóth Gyula gyönyörű kétvállas győzelme után beszedett egy vereséget, de még versenyben van.
- címkék:
- Tóth Gyula
- vetélkedő
- birkózó
- Címkefelhő »
megatanc
MegaTánc - csillagok és sorscsapások Könnyek és balesetek Nehéz dolga van a Megatánc csapatnak, hiszen műsorukkal szinte egyidejűleg a konkurens csatorna népszerű táncos adása fut. A két tévéadó számára sajnála-tos egybeesés azonban azt bizonyítja, hogy soha korábban nem volt még akkora keletje a táncos műsoroknak Magyarországon, mint mostanában - mi pedig ezzel csak nyerhetünk. A Megatánc tehetséges, fiatal résztvevőit máris több százezren zárták szívükbe az országban. A műsor talán legszomorúabb, s egyben legmeghatóbb része a tánc-párbaj, mely eldönti, kik folytathatják a versenyt. Ezek már a Megasztár-széria szereplőit is megviseelték, ...
Az amerikaiak és a szovjetek fej fej mellett
Éles verseny a súlyemelésben a két világhatalom között. Ez az olimpia azt bizonyítja, nincs riválisuk ebben a sportágban. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió megy ölre egymással az érmekért. Az állás most döntetlen: eddig három arany került mindkét országhoz.
Olasz tőrözők viszik az aranyat
A magyarok már biztosan a dobogó harmadik fokán maradnak, az olaszok és a franciák viszont tovább mérkőztek az aranyért. Kiélezett versenyben az első helyet végül az az olasz csapat szerezte meg, amely az utolsó két olimpián második volt. Nagy elégtétel ez az olaszoknak.
- címkék:
- Franciaország
- arany
- vetélkedő
- tőröző
- Címkefelhő »
Róka ötödiknek gyalogolt a célba
Az atlétika versenyek nem a magyaroknak hoztak aranyesőt: Szentgáli Lajos kiesett a 800 méteres síkfutás középdöntőjében, Földessy Ödön pedig távolugrásban veszítette el a magyarok esélyét a további versenyzésre. Róka Antal az 50 km-es gyaloglóversenyben ötödiknek ért a célba - húsz perccel az új-zélandi színekben induló első helyezett után.
- címkék:
- atlétika
- síkfutás
- vetélkedő
- Antónia
- Címkefelhő »
A minimálbér bevezetését követelik a német dolgozók
A német szakszervezet, a Verdi követeli, hogy minden ágazatban egységes, óránként 7,5 eurós minimálbért vezessenek be. Jelenleg a kelet-európai munkavállalók versenye és a szigorított szociális törvények miatt a szolgáltatóiparban mindennaposnak számítanak a 4 euró körüli órabérek - írja a Világgazdaság.
Ferdinándy nem indulhat
Ma jelentették be, hogy sérülése miatt Ferdinándy Géza öttusázó nem indul a holnap kezdődő versenyeken. A sportoló saját bevallás szerint nagyon csalódott. "Az életemet rátettem, agyonhajtottam magam." Bódy Johann tartalék fogja Ferdinándyt helyettesíteni.
Borzalmas idegállapotban a magyarok
A csapat tagjai közül sokan az összeomlás szélén álltak az olimpia kezdetekor. Az úszónők sírtak, a férfiak dühöngtek, az élelmesebbek pedig a kitelepedésük körülményeit szervezték. Mi várható így a versenyeken?
- címkék:
- Budapest
- vetélkedő
- úszónő
- Címkefelhő »
Három nap múlva rajtol a rekordolimpia
Melbourne-ben, a XVI. Nyári Olimpiai Játékok nagyszerűnek ígérkező versenyének színhelyén mindenki rajtra kész.
Együtt a világsztárokkal
A soproni Sunscreen együttesre esett a Groove Armada zenekar választása, így ők nyerték a Heineken Thirst Studio zenei tehetségkutató 2006-os fordulóját - jelentették be a verseny eredményhirdető rendezvényén. A nyertes csapat Londonban és Barcelonában tölthet el kilenc napot a Groove Armadával egy stúdióban, és rajtuk kívül olyan sztárok társaságában léphet föl november tizennyolcadikán, most szombaton a Syma Csarnokban, mint a Coldcut vagy a De La Soul. Megvannak a jegynyertesek!
Rúzsa Magdi, az ördögi angyal
Elkészült Rúzsa Magdinak, a Megasztár tehetségkutató verseny 2006-os győztesének első saját lemeze, mely a jövő héten először az [origo]-n lesz hallható.
- címkék:
- Rúzsa Magdi
- vetélkedő
- Megasztár
- Címkefelhő »
A legismertebb tévésorozatok
Múlt héten a leghosszabb sorozatokat mutattuk be, most pedig azokkal foglalkozunk, melyek a legtöbb országba, a legtöbb nézőhöz eljutottak ebben a globalizálódó világban, ahol ugyanazt nézi a kongói kosárfonó, a texasi lovász, a szélfútta Falkland-szigeteken élő birkapásztor, a kamcsatkai favágó vagy a pápa. Ők mind ismerik ugyanazon sorozatok szereplőit, ám talán csak utóbbi tudná megnevezni mondjuk az ENSZ főtitkárát.
Buci, Tilla és a milliók
Milliók nézik és tízmilliókat költenek sms-re, szimpátiavoksra. A nemzetközi trendnek megfelelően táncos show-k vették át az uralmat szombat este: az RTL Klub másodjára mutogatja a pár hét alatt felkészített hazai média-személyiségeket, amint passzos ruhákban mambóznak, a TV2 viszont fiatal, de a nagyközönség számára teljesen ismeretlen táncosok személyes varázsában hisz. Roppant költséges produkciók, százak dolgoznak a műsorok sikeréért: lássuk, mit láttunk!
- címkék:
- Szűz Mária
- vetélkedő
- Buci
- nézettség
- tánc
- show
- RTL Klub
- TV2
- Címkefelhő »
Növekvő verseny a kreatív informatikusokért
Az európai gazdasági döntéshozók szerint a következő években nő a verseny a műszaki, informatikai tudással és kreatív gondolkodással rendelkező szakemberek iránt. Mindezt a nyugati képzési átlagszínvonal csökkenése és az IT cégek növekvő igénye okozza. A tehetségeket nem elég megfizetni: izgalmas munkát és előrelépési lehetőséget kell nekik kínálni - áll egy gazdasági tanulmányban.
Hétvégén is Áll az alku
Megrögzött szerencsejátékosok és médiaszemélyiségek vetélkednek szombaton százmillió forintért az Áll az alku-ban.
- címkék:
- vetélkedő
- Áll az alku
- Címkefelhő »
Magyar énekesnők az ígéret földjén
Bár vélhetően nem rossz dolog országosan ismert popsztárnak lenni, azért mindig, mindenkiben ott motoszkál a kisördög, milyen lenne ugyanez külföldön, esetleg világszerte. Jónéhányan próbálkoztak már külföldön érvényesülni, az utóbbi 20-25 évben ebben inkább a hölgyek vitték a prímet. Van, akiből világsztárt akartak (vagy még mindig akarnak) csinálni, és van, aki gyerekek előtt lép fel, most közülük hat jellegzetes karriert mutatunk meg.
Nemzetközi szakképzési verseny debütált Magyarországon
Hétfőn és kedden a gödöllői Szent István Egyetemen első alkalommal rendezték meg a Worldskill nemzetközi szakképzési verseny magyarországi fordulóját. Három kategóriában - villanyszerelés, hálózati támogatás és mechatronika - hirdettek eredményt. A kiválasztottak egyéves nyelvi és szakmai felkészítő tanfolyamon vehetnek részt a rendezvény támogatóinál. A nemzetközi döntőt jövő novemberben Japánban rendezik.
Kedvenc játékok
A Duracell Játékversenyt az Egyesült Államokban rendezték meg először 1989-ben, Európában ezévben már a hatodikra került sor: Magyarországon pedig idén első alkalommal rendezték meg e neves vetélkedőt.
Repkedés az arénában
Hat ország 11 kiválósága áll rajthoz az október 28-án a Papp László Budapest Sportarénában a 7. alkalommal megrendezendő motoros freestyle versenyen. Az indulók dolgát idén jelentősen megnehezítették a szervezők, ugyanis az eddigi földből épített ugratók helyett kamionokról lenyíló rámpákon mérik majd össze tudásukat a versenyzők.
Kiégő Izzók: vj-kupa után bajnoki cím is
A vasárnap végetért négynapos Cinetrip Vj-tornát a német N-Is, a magyar Typogödör és Kiégő Izzók csapat, illetve vj Enikő nyerte meg. A Kiégő a szeptemberi Vj Race után másodszor ünnepelt - bár a vj-knek egyáltalán nem rendeznek "szuperkupát", most nem is lenne értelme. A versenyek mellett egyéként, workshopok és partyk is zajlottak az audiovizuális fesztiválon.
Krivonoszov kétszer javította a kalapácsvető világcsúcsot
Taskentben, az olimpiára készülő szovjet atléták hétfői versenyén Mihail Krivonoszov visszahódította a kalapácsvetés világcsúcsát az amerikai Conollytól.
Meghirdették az üzemanyag-takarékossági versenyt
- címkék:
- vetélkedő
- Népszava
- Címkefelhő »
Nyerj Minimax-ajándékcsomagot!
Staraoke címmel augusztus végén indult a Minimax zenei műsora: a gyerekvetélkedőben tíz héten keresztül mérhetik össze a versenyzők énektudásukat. A csatorna életében fontos állomás ez, hiszen ez az első saját vetélkedője. Nézd a végét, és nyerj ajándékcsomagot pólóval, minirádióval, Minimax-esernyővel!
- címkék:
- Magyarország
- vetélkedő
- zene
- Minimax
- Címkefelhő »
Csárdás Kupa Budapesten (18+)
Első alkalommal kerül megrendezésre Budapesten az azonos nemű párok tánc világbajnoksága, valamint a Csárdás Kupa. A versenyeknek a Körcsarnok ad helyet, 2006. október 21-én. A rendezvényről az egyik szervezőt kérdeztük.
Idén is lesz unoka-nagyszülő verseny
2003 óta hetedik alkalommal rendezi meg az Inforum informatikai érdekképviseleti szervezet az Unoka-Nagyszülő informatikai versenyt.
- címkék:
- vetélkedő
- unoka-nagyszülő
- Inforum
- Címkefelhő »
Megatánc: az álmodozásnak vége
A második válogatással kedd este folyatódott a TV2 új tehetségkutatója, a Megatánc. A különösebb tehetséggel nem rendelkező álmodozók kihullottak, már csak a jók vannak versenyben. A zsűriben főképp Keveházi és Novák viszik a szót.
- címkék:
- Nova (település)
- Patrícia
- vetélkedő
- TV2
- Címkefelhő »
Planktone : Adjunk címeket!
A party.[origo].hu dj-je, Planktone manapság saját zenéket gyárt, de továbbra is marad a nyugis, szállós irányzatnál. Legutóbb Siesta című demójával bejutott a nagyszabású Heineken Thirst Studio tehetségkutató verseny második fordulójába. Villáminterjúnk mellett Fake Acid című száma is meghallgatható.
Első díjas a www.mindentudas.hu!
A Matisz szervezésében tartott eFestival versenyben saját kategóriájában első helyezett lett az ME honlapja.
- címkék:
- vetélkedő
- szervezés
- ME Klub
- Címkefelhő »
Légszex bajnokság (18+)
Japánban nemrégiben kiírták a nemzetközi léggitár bajnokságot, de kevesen tudják, hogy más, hasonló versenyeket is rendeznek. Ilyen például a légszex.
- címkék:
- vetélkedő
- Japán
- bajnokság
- Címkefelhő »
Százmilliót ajánl a TV2
Megduplázza a tétet a TV2 októberben: az Áll az alku-ban az eddig is vonzó 50 milliós sárga bőrönd helyét átveszi a 100 milliós bőrönd. Ezzel rekordot dönt a csatorna, hiszen ez minden idők legmagasabb vetélkedőnyereménye Magyarországon.
- címkék:
- Magyarország
- vetélkedő
- TV2
- Címkefelhő »
Lezajlott a második Prezentációs verseny
Újabb Prezentációs versenyt tartott a Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Mindentudás Egyeteme.