versenyképesség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Európai Unió
- adó
- gazdaság
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
"Nem akarjuk kizsigerelni a dolgozókat" - interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával
Az ittasan, felelőtlenül dolgozókat eltüntetheti az üzemekből a munka törvénykönyvének új változata - mondta az [origo]-nak telefonon adott interjújában Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, aki szerint az is fontos, hogy hatóságok szigorúan fellépjenek a feketefoglalkoztatás ellen a legfertőzöttebb ágazatokban.
A cégek és a merész dolgozók járhatnak jól az új munka törvénykönyvével
Több múlik majd a dolgozók és a munkáltatók egyéni alkuin, mint most, ha a parlament elfogadja a munka törvénykönyve múlt héten bemutatott tervezetét. Lehet majd alkudozni arról, hogy milyen beosztásban akarunk dolgozni, több pénzt szeretnénk több munkáért vagy többet lennénk otthon, valamennyivel kevesebb fizetésért. A javaslatot előkészítő egyik munkajogász az [origo]-nak azt mondta, rugalmasabb lett a szabályozás, ami több ponton a munkaadóknak, de nem csak nekik kedvez.
Kétséges, erősödik-e a gazdaság a dolgozói jogok szűkítésével
Egy júliusi munkaügyitörvény-módosítás után a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken egy teljesen új munka törvénykönyve-javaslatot hozott nyilvánosságra. A javaslat tovább szűkítené a dolgozók jogait, ami az [origo] által megkérdezett szakértők szerint várhatóan nem éri el kívánt hatást, és nem fogja javítani az ország versenyképességét.
Romlott a hazai kisvállalkozások versenyképessége
Öt hellyel romlott Magyarország pozíciója a nemzetközi versenyképességi rangsorban - derült ki a K&H-nak a kis- és középvállalkozások körében végzett felméréséből. A kutatás azt mutatta, hogy a következő időszakban jelentős pozitív ugrásra ugyan nem lehet számítani, kisebb javulás azonban várható, igaz, leginkább a közepes vállalkozásoknál.
- címkék:
- kkv
- versenyképesség
- romlás
- kkv-szektor
- Címkefelhő »
Martonyi: 3-5 EU-tag kimaradhat az eurómentő paktumból
A magyar külügyminiszer várakozása szerint az euróövezeten kívüli tíz EU-tagállamból három-öt ország lesz, amelyik nem fog csatlakozni az euróövezet versenyképességi csomagjához. Még Magyarország sem döntött az ügyben, és a külügyminiszter azt mondta, az ország "soha nem szerette az adóharmonizációt".
A gazdasági versenyképességről pénteken a Mindentudás Egyetemén
A gazdasági versenyképesség fogalma nemcsak a gazdaságtudományok egyik kiemelt elméleti és alkalmazott kutatási témája, hanem a hétköznapi gazdaságpolitikai viták egyik kulcskifejezése is. Erről tart előadást pénteken Chikán Attila egyetemi tanár a Mindentudás Egyetemén.
Kimaradt az Orbán által is kritizált adószabály az eurócsomagból
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács állandó elnökének versenyképességi csomagjából kimaradt az adóharmonizáció, amit korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kritizált.
Romlott a magyar versenyképesség az elmúlt 10 évben
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közzétett elemzése szerint az utóbbi 10 évben először lelassult, majd leállt a felzárkózás az EU átlagához képest.
Orbán: A versenyképesség nem állítható szembe a szolidaritással
Orbán Viktor szerint az EU-nak el kell kerülnie, hogy szembeállítsa a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog. A magyar miniszterelnök egy brüsszeli konferencián beszélt.
Svájcot utánozva válhat valóra Orbán kínai álma
Hogyan teljesülhet Orbán Viktor ígérete arról, hogy Magyarország Kínát is meg fogja előzni versenyképességben? Saját pályán nem lehet őket legyőzni, a mesterségesen gyengén tartott árfolyam a devizahitelesek miatt nem reális célkitűzés, a termelés olcsóbbá tételét pedig az uniós szabályok és a szociális háló megléte teszi lehetetlenné. Svájcra tekintve azonban találni olyan területeket, amelyeken sikerülhet leelőzni a kínaiakat.