vállalat

címke rss

Rekordprofittal zárta 2006-ot az OMV

Archívum2007.03.06, 10:29

Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat 1,658 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 11 százalékkal többet a 2005-ös 1,496 milliárdnál. Ez újabb rekord a cég történetében.

Nyolc új fényképező a Nikontól

Archívum2007.02.20, 19:58

Teljesen felfrissíti a Coolpix-sorozatot a japán vállalat: kezdőknek szánt alapgépek, trendi ultravékony típusok és haladóbbaknak tervezett kütyük egyaránt megjelennek a következő hetekben.

Digitális fényképezők a General Electrictől

Archívum2007.02.15, 08:21

A világ egyik legnagyobb vállalata úgy döntött, hogy digitális fényképezőgépekkel szélesíti ki termékkínálatát. Az új eszközökben alapfelszereltségnek számít majd a képstabilizátor és a panorámafunkció is.

Felméri hazánkat a Google

Techbázis2007.02.15, 10:28

Kinevezte a Google a vállalat magyarországi helytartóját: mint arra a cég keddi rendezvényén fény derült, Peresztegi Zoltán január elseje óta a cég hazai képviselője. Konkrét tervekről azonban egyelőre nem nyilatkozott, azt azonban elmondta, a keresőóriásnál jó dolgozni.

Javuló hatékonyságot ígér a Synergon

Archívum2007.02.15, 15:17

A Synergon a jövőben egyre inkább a komplex projektekre kíván fókuszálni, amelyek minél magasabb hozzáadott értéket képviselnek - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján. Ezenkívül a vállalat struktúráján is változtattak a belső erőforrások jobb kihasználása érdekében.

Több mint százezer ADSL-es az Invitelnél

Archívum2007.01.08, 14:44

Év elejére meghaladta a százezret az Invitel szélessávú ügyfeleinek száma - az ország összes DSL-előfizetőjének ötöde van a vállalatnál.

Magasabb béremelést terveznek a cégek

Gazdaság2007.01.06, 19:02

A legtöbb vállalat megemelte 2007-es bérnövelési tervét, amelynek mértéke így, átlagban meghaladhatja a cégek által várt 5,8 százalékos inflációt. A társaságok többsége teljesítmény szerint, differenciáltan emeli az alapbéreket.

A magyar cégek a legborúlátóbbak az EU-ban

Gazdaság2006.12.05, 13:42

Az Európai Unió tagországai közül Magyarországon a legkevésbé bizakodóak a vállalatok gazdasági kilátásaikat illetően - derül ki egy hétfőn kiadott brüsszeli felmérésből.

Régiós központ lesz a magyar Engel-irodából

Ingatlan2006.11.30, 14:56

A horvátországi, csehországi, romániai irodanyitásokat budapesti központjából irányítja a dinamikusan növekvő Engel and Völkers luxusingatlan-közvetítő. A vállalat Magyarországon a vidéki városokban is jelen van.

Nehéz évek jönnek a külföldi befektetőkre

Archívum2006.11.17, 17:49

Kemény évek elé néznek a Magyarországon működő külföldi vállalatok - vélekedett Daniel Thorniley, az Economist Intelligence Unit vállalati hálózatának alelnöke egy budapesti konferencián tartott előadásában pénteken.

Különleges Sigma fényképezők

Archívum2006.09.27, 08:00

Két egyedi digigépet mutatott be a fiatal japán vállalat: a Sigma SD14 és DP1 egyaránt átlagon felüli színhűséget ígér, ugyanis különleges képérzékelőt kaptak.

Samsung: új tükörreflexes fényképező

Archívum2006.09.23, 15:15

A dél-koreai vállalat leleplezte legújabb digigépét, mely tulajdonképpen a múlt héten bemutatott Pentax K10D klónozott változatának tekinthető.

Négy új fényképezővel frissít a Leica

Archívum2006.09.15, 21:01

A legendás német vállalat, mely a múlt évszázadban a kisfilmes formátum bevezetésével írta be magát a fotótechnika történetébe, most új termékcsaláddal állt elő. Az új típusok elsősorban a kreatív és a profi fotósok érdeklődését kelthetik fel.

Új tükörreflexes fényképező a Pentaxtól

Archívum2006.09.15, 07:55

Figyelemreméltó digigépet mutatott be a japán vállalat: az új zászlóshajó tíz megapixeles érzékelővel, képstabilizátorral, és pormentesítő rendszerrel érkezik, ráadásul esőben is lehet használni.

Nem írja, törli a DVD-ket az új meghajtó

Techbázis2006.08.04, 12:54

Nem szokványos CD/DVD-meghajtóval rukkolt elő a Plextor cég: a vállalat legújabb terméke nem képes adatokat menteni az optikai lemezekre, ellenben maximális sebességgel képes törölni azok tartalmát.

Washington befagyasztja két iráni vállalat vagyonát

Nagyvilág2006.07.18, 19:18

Befagyasztja két iráni vállalat Egyesült Államokban lévő vagyonát az amerikai pénzügyminisztérium, mert részt vesznek rakétatechnológiák és fegyverek átadásában.

A titkos cégadatok érdeklik az angol munkavállalókat

Állás 20112006.06.26, 11:00

Az angol vállalatok a jövőben kénytelenek lesznek házon belül is szigorúbb biztonsági szabályzórendszert kialakítani. A YouGov és a Microsoft közös felmérése ugyanis arra az eredményre jutott: a munkavállalók fele lopott már bizalmas cégadatot, míg negyedük most is kíváncsiskodik. 

Ismét bevezethetnek kínai cégeket a tőzsdére

Archívum2006.05.19, 08:18

Újra szabad a kínai vállalatok tőzsdére vezető útja - írja a Napi Gazdaság. Az egyéves tilalom eltörlése újabb lendületet adhat a sanghaji tőzsdének, amely a Bloomberg szerint az elmúlt hónapban 17,3 százalékos emelkedéssel globális összevetésben a legnagyobb rallyt produkálta.

Közösen gyártatna a Pentax és a Samsung

Techbázis2006.04.06, 10:24

Közösen végezné digitális tükörreflexes fényképezőgépek gyártását a Samsung és a Pentax. A két vállalat ezzel meglévő fejlesztési együttműködését bővítené ki.

Prada-ruhák a H&M-ben

Női Lapozó2006.03.31, 17:08

Egyre több helyen bukkan fel az a híresztelés, miszerint a híres divattervező a közeljövőben egy egész kollekciót dolgoz majd ki a H&M divatcég számára. A vállalat vezetői még nem tudták megerősíteni a pletykákat.

A vállalatok fele sebezhetőnek érzi rendszerét

Archívum2006.03.27, 10:47

Az európai vállalatok majdnem a fele, 45 százaléka úgy véli, hogy informatikai infrastruktúrája sohasem élvez 100 százalékos védelmet a szoftver- és a hálózati sérülékenységekkel szemben - derül ki a McAfee felmérésből.

Munkavállalói dilemma: meddig maradjak?

Állás 20112006.02.24, 09:38

Egy nemrégiben megjelent nemzetközi felmérés szerint egy dolgozónak átlagosan tizenhárom évet kell eltölteni egy vállalatnál teljesítménye csúcsának eléréséhez. Magyar karriertanácsadók szerint a hazai céges valóság más. Kevesebb kell a csúcsra éréshez és a dolgozók gyorsabban váltanak. Ám találtunk olyan céget, ahol más a gyakorlat.

Salátafogyasztásból elégtelen

Női Lapozó2006.02.07, 16:23

Egy élelmiszer-ipari vállalat felmérést készített a magyarországi salátafogyasztási szokásokról. Ebből kiderült, hogy annak ellenére, hogy milliók küzdenek súlyproblémákkal, még mindig többen részesítik előnyben a majonézes önteteket, mint a kevesebb kalóriával bíró ecetes verziót.

A cégek szerint értelmetlenek a munkaerő-kölcsönzés korlátai

Állás 20112006.02.03, 09:07

Több hazai vállalat állásfoglalásért fordul a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz, mivel értelmetlennek találják a munkaerő-kölcsönzésről szóló szabályok egyik frissen módosított pontját - értesült a Világgazdaság.

Önként cenzúrázza magát a Google Kínában

Techbázis2006.01.25, 17:55

A világ legnagyobb internetes vállalata elindította keresőjének kínai változatát, amelyet a kommunista kormány igényeinek megfelelően maga cenzúráz majd, hogy ne maradjon le a gyorsan növekvő kínai piac nyújtotta lehetőségekről.

Az európai netezők ötöde használhat Firefoxot

Techbázis2006.01.17, 17:23

A francia Xiti internetfigyelő vállalat szerint Európában már minden ötödik felhasználó Firefoxszal böngészi a webet, és nem csak otthon, hanem a munkahelyén is - az adatok viszont valószínűleg túlzóak.

A digitális fotóra áll át a Nikon

Techbázis2006.01.13, 13:18

Figyelemre méltó bejelentést tett a Nikon: a többek közt fényképezőket gyártó japán vállalat erőforrásait 2006-ban a digitális fotóra összpontosítja, és ezzel párhuzamosan befejezi  legtöbb analóg terméke gyártását.

A nagyvállalatok több mint fele alkalmaz PR-osokat

Állás 20112006.01.06, 11:18

A TOP200 hazai vállalat vezérei meglepően jó véleménnyel vannak az elsősorban sajtófeladatokat ellátó munkatársakról - írja a Privátbankár.hu

Az év elején megugrik az álláskínálat

Állás 20112006.01.04, 09:02

Sokan keresnek új állást januárban, ez azonban az év elején elég nehéz, hiszen a vállalatok lassan ébrednek, így jó esetben is két-három hónap kell a munkakezdéshez. Ennek ellenére érdemes körülnézni, hiszen az ajánlatok száma akár 80 százalékkal is nőhet az év első két hónapjában.

Jövőre az idei béremelés felére számíthatunk

Állás 20112005.12.07, 09:38

A magyarországi nemzetközi vállalatoknál 2005-ben 11 százalékkal emelték a dolgozók jövedelmét, a következő évre azonban csak 5-6 százalékos emelést terveznek. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara bérezési tanulmánya szerint a szakképzett munkavállalók négyszeresét keresik a felső vezetők - írja a Figyelőnet.

Évi 16 milliót keres egy cégvezető

Állás 20112005.12.06, 14:18

A külföldi érdekeltségú magyarországi vállalatok a jövedelmek 11,3 százalékos növekedéséről számoltak be 2005-ben, ami magasabb a tavalyi 10,6 százalékos emelkedésnél. Egy vállalatvezető évente átlagosan 16,5 millió forintot, egy vezető beosztású alkalmazott pedig 7,7 milliót keres. Érdekesség, hogy Csehországban évi 2 millióval többet keresnek a cégvezetők.

Elérhetők az egy szóból álló netcímek

Techbázis2005.11.28, 16:47

Egy holland vállalat olyan internetcímrendszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi egyetlen szóból álló, .com vagy más domainvégződést nem tartalmazó online címek használatát, bár ezek ára még meglehetősen borsos.

Filmet vetíthetnek a falra a jövő mobiljai

Archívum2005.11.16, 11:42

Egy finn vállalat olyan miniatűr projektor kifejlesztésén dolgozik, amelyet mp3-lejátszókba, mobiltelefonokba és más hordozható eszközökbe lehet majd beépíteni.

Divattippek már mobilon is

Női Lapozó2005.11.07, 12:20

A Vogue.com nemrégiben ünnepelte tizedik születésnapját, és ennek örömére a vállalat azonnal be is jelentette, hogy mobiltelefonos tartalmat is kívánnak szolgáltatni, amely már ezen a héten sikeresen el is indult.

A Ferrarihoz igazolt a Citroën főtervezője

Auto2005.11.04, 14:24

A Citroënnél kisautó-tervezésben szép eredményeket elért Donato Coco a Ferrarinál folytatja pályafutását, jelentette be a vállalat csütörtökön.

Sokba kerül a bekapcsolva hagyott PC

Techbázis2005.10.25, 12:22

Vállalatok számára éves szinten milliókkal is megnövelheti a villanyszámlát, ha a dolgozók éjszakára is bekapcsolva hagyják asztali PC-iket - derül ki egy friss felmérésből.

Melegreklámokat zártak ki a párizsi metróból

Nagyvilág2005.09.28, 16:52

Az antidiszkriminációs hatósághoz fordulnak Európa legnagyobb melegvásárának szervezői, mert a párizsi közlekedési vállalat nem volt hajlandó kiragasztani hirdetéseiket a járműveire. A képeken egy-egy csókolózó női és férfipár látható. Az utcán és az újságokban megjelentek a hirdetések.

Torvalds jogdíjat fizettet a Linux névért

Techbázis2005.08.22, 17:15

Kilencven ausztrál vállalatot szólított fel jogdíjfizetésre a Linux operációs rendszer fejlesztését koordináló nonprofit szervezet, amely a márkanév mögötti minőséget szeretné garantálni ezzel a lépéssel.

Pénzt kér a Microsoft az Xbox-tartozékok után

Techbázis2005.08.11, 18:01

Az új generációs Xbox 360 játékgépet csak azokkal a kiegészítőket lehet majd használni, amelyek gyártói licencszerződést kötöttek a redmondi vállalattal, s fizetnek a Microsoftnak.

Joss Stone marad a GAP reklámarca

Női Lapozó2005.07.27, 10:52

Az utóbbi napokban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a GAP divatcég megválni készül a híres énekesnőtől, Joss Stone-tól, aki nemrégiben lett a vállalat reklámarca. Most kiderült, az egész csak kacsa volt.

Beperelte az Intelt az AMD

Techbázis2005.06.28, 13:16

Az amerikai Advanced Micro Devices (AMD) lapkagyártó legnagyobb riválisa ellen indított pert: a vállalat azzal vádolja a világ legnagyobb chipgyártójának számító Intelt, hogy tisztességtelenül visszaél a mikroprocesszorok piacán birtokolt monopolhelyzetével.

Zeneboltja miatt perlik az Apple-t

Archívum2005.06.22, 10:33

Egy amerikai cég perbe fogta az Apple-t, mondván a cég iTunes nevű online zeneboltjának kezelőfelülete sérti a vállalat egy korábban bejegyzett szabadalmát.

Egyre gyakoribb a céges e-mailek ellenőrzése

Archívum2005.06.10, 09:41

 Egy tanulmány szerint az Egyesült Államokban egyre több vállalat vezetése ellenőrzi az alkalmazottak levelezésének tartalmát. A cégek egynegyedénél már rúgtak ki kollégát nem kívánatos tartalmú e-mail miatt.

Hazatelepülnek Csehországból a német vállalatok

Archívum2005.05.02, 11:56

Visszatelepülnek a német vállalatok Csehországból. A német kereskedelmi és iparkamara szerint egyedi esetekről van szó, az általános tendencia szerint ugyanis egyre több német vállalat helyezi gyártását Közép-Európába.

Nem érdemes fellebbeznie a magyar hackernek

Techbázis2005.04.06, 11:56

Aligha érdemes fellebbeznie annak a magyar hackernek, aki behatolt az Ericsson svéd távközlési vállalat számítógépes rendszerébe, és ezért háromévi szabadságvesztésre ítélték első fokon - nyilatkozta kedden egy, az ügyet jól ismerő stockholmi jogi szakértő.

Nem ad ki javításokat márciusban a Microsoft

Archívum2005.03.08, 09:51

A bevett gyakorlattól eltérően a szoftveróriás március hónapban nem adja ki havi rendszerességgel kibocsátott javítócsomagját, mivel a vállalat szerint a Windowst jelenleg nem fenyegeti semmilyen kritikus biztonsági probléma.

Kevesebb német cég ment csődbe

Archívum2005.03.04, 11:13

A német vállalati csődök száma 2004-ben öt év óta először enyhén mérséklődött: összesen 39 213 vállalat ment tönkre, 0,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.