választás 2010

címke rss

Erősödhet a forint, de nincs értelme beavatkozni a francia nagybank szerint

Gazdaság2010.04.12, 12:21

A lengyel jegybank pénteken gyengítette a zlotyt, de Magyarországon erre egyelőre nincs esély - véli az egyik legnagyobb francia kereskedelmi bank, a Crédit Agricole elemzője, aki szerint erősödhet a forint a választások után, de ez nem igazán jelent gondot az exportnak.

Kuncze fölényesebb Fidesz-győzelmet várt

Itthon2010.04.12, 14:40

Nagyobb arányú Fidesz-győzelemre és rosszabbul szereplő MSZP-re számított Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke, aki az LMP-t is a parlamenti küszöb alá várta. Kuncze szerint várható volt, hogy az SZDSZ és MDF szövetsége sikertelen lesz.

Az LMP-vel nehéz lesz elgáncsolni a Fideszt

Itthon2010.04.13, 09:49

Megakadályozná a Fidesz kétharmados győzelmét az MSZP, és a párt elnöke megüzente a több körzetben versenyben maradt LMP-nek, hogy minden megoldás érdekli a szocialistákat. A Fidesz jelöltjei azonban a legtöbb helyen magabiztos vezetéssel jutottak a második fordulóba, csak pár hely ígérkezik rázósnak. Ráadásul az sem világos, hogy kiket célzott meg ajánlatával az MSZP: a közvélemény-kutatások szerint az LMP-sek alig kedvelik jobban a szocialistákat, mint az Fideszt, sőt, negyedük 2006-ban még a Fideszre szavazott.

Fico találkozna az új magyar kormányfővel

Itthon2010.04.12, 11:49

Kész találkozni az új magyar kormányfővel szlovák kollégája - jelentette ki maga Robert Fico kormányfő. A magyarellenes kijelentéseiről is ismert Szlovák Nemzeti Párt szerint viszont egy erős, önálló és saját nemzeti érdekeit védő Szlovákiával kell válaszolni a magyarországi eredményekre. Ivan Gasparovic szlovák államfő ugyanakkor közölte: Szlovákia kész az őszinte párbeszédre.

A "világbotránytól" menekült vitatott döntésével az OVB

Itthon2010.04.12, 19:43

Az adatvédelmi biztos szerint sérülhetett a magyar állampolgárok közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga amiatt, hogy vasárnap az Országos Választási Bizottság és az Országos Választási Iroda három órán át nem volt képes eldönteni, hogy a sorban álló szavazók miatt kiadják-e az országgyűlési választások eredményeit. Az OVB [origo]-nak nyilatkozó tagjai szerint pánik alakult ki, amikor szembesültek vele, hogy sok helyen nem végeznek hét órára a szavazással, de a tűzoltás nem sikerült túl jól.

Majdnem összejött a kétharmad a Fidesznek a legkisebb településen

Itthon2010.04.13, 09:33

Hat szavazat is elég volt a Fidesz jelöltjének, hogy sima győzelmet arasson az ország legkisebb településén, Iborfián. A tizenegy nyilvántartásba vett szavazóból tíz ment el szavazni, így nem jött össze a százszázalékos részvétel. A Jobbik második lett, az MSZP nem kapott egy voksot sem.

Dühös párttagokat látnak az MSZP-s vezetők

Itthon2010.04.12, 16:20

Katasztrofálisnak nevezte az MSZP első fordulóban elért választási szereplését több MSZP-s képviselő is a választás másnapján. Több befolyásos MSZP-s politikus is azt állította az [origo]-nak, hogy dühös párttagok bukkannak fel az MSZP-nél, akik azt keresik, ki a felelős azért, hogy a párt alig 3 százalékkal tudta megelőzni a választáson a Jobbikot.

Helló, ez volt a rendszerváltozás!

Vélemény2010.04.12, 13:10

Vasárnap a magyar szavazók negyede olyan pártra szavazott, amely nem volt része a húsz évvel ezelőtt kialakult pártfelállásnak, miközben a rendszerváltó pártok mind elbuktak. Egy kivételével. Mi lesz a Fidesz sorsa négy év múlva, ha nem a megfelelő utat választja? 

Még egy hónapig biztos eltart az átmenet

Itthon2010.04.12, 11:10

Két hét múlva 57 választókerületben várják ismét az urnákhoz a választókat, hogy eldöntsék a még függőben maradt mandátumok sorsát. Ezután még várni kell néhány napot a végeredményre, majd két hétig is eltarthat a kifogások elbírálása. Az új parlament legkorábban május közepén, legkésőbb május 25-én ül össze, és elvileg akár azonnal meg is kezdheti a törvényalkotást, amint megválasztotta tisztségviselőit és bizottságait.

Orbán történelme, Vona szöge, Mesterházy vitája - első reakciók az eredményhirdetés után

Itthon2010.04.12, 17:46

Mihez hasonlította a Fidesz vasárnapi választási győzelmét Orbán Viktor? Kit győzött le a Fidesz Mesterházy Attila szerint? Hová verne be egy utolsó szöget Vona Gábor? Hogyan ünnepelte eredményét az LMP? Itt elolvashatja és megnézheti, mit mondtak a pártok vezetői az eredmények nyilvánosságra kerülése után.

Kilépett az LMP-ből a pályázaton csaló jelölt

Itthon2010.04.13, 09:36

Távozott az LMP-ből az a jelölt, akiről a kampány utolsó napjaiban derült ki, hogy visszaélt egy romáknak szóló pályázattal. A párt fegyelmit indított az időközben kilépett jelölttel szemben, és kérte az Országos Választási Bizottságot, hogy hagyják figyelmen kívül a rá adott voksokat az LMP mandátumainak kiosztásakor.

Kilenc megyében megverte az MSZP-t a Jobbik

Itthon2010.04.12, 12:39

Húszból kilenc megyében több szavazatot kapott a Jobbik, mint az MSZP. Borsodban a Jobbik kapta a szavazatok több mint negyedét.

Retkes és Bokros is felszívódott a választási vereség után

Itthon2010.04.12, 15:13

Nem akar nyilatkozni a választások eredményéről Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, de munkatársa szerint talán még a héten a nyilvánosság elé áll. Az SZDSZ és az MDF vasárnap mindössze 2,67 százalékot szerzett, a vereség miatt Dávid Ibolya MDF-elnök lemondott. Bokros Lajos Brüsszelbe utazott, ő sem kommentálja az eredményeket.

Megfogható dolgokat ajánlhat Orbán a kétharmadért

Itthon2010.04.12, 13:24

Már a második választási forduló előtt kiderülhetnek részletek a kormányprogramról, illetve arról is, kik lesznek az új kormány tagjai - mondta [origo]-nak a Fidesz egyik vezető politikusa, aki szerint a vasárnapi győzelem után az emberek is azt várják, hogy eláruljanak néhány konkrét elképzelést. A párt célja egyértelműen a kétharmados többség megszerzése, erre pedig a vasárnapi adatok szerint esélye is van a pártnak. A Fidesz következő hetekben valószínűleg arról fog beszélni, miért van szüksége kétharmados parlamenti többségre.

Kik szavaztak a pártokra?

Itthon2010.04.12, 10:58

A Jobbik a munkanélküli fiatal férfiak, az MSZP a jobbmódú nyugdíjasok, a Fidesz a községi, alacsonyan képzett, templomba járó nők pártja, az LMP városi, dolgozó fiatal férfiak között erős. Mi jellemző az egyes pártok szavazóira?

Az LMP-vel szeretne szövetkezni a második fordulóra Lendvai

Itthon2010.04.12, 20:31

Az LMP-vel szeretne együttműködni a választások második fordulójában az MSZP, hogy minél több körzetben le tudják győzni a Fidesz jelöltjeit - közölte hétfőn Lendvai Ildikó pártelnök. A szocialisták visszalépésekről szeretnének tárgyalni az LMP-vel, és Lendvai szerint arra is hajlandók lennének, hogy ők lépjenek vissza az LMP javára.

A második fordulóban is lehet torlódás az átjelentkezések miatt

Itthon2010.04.12, 19:35

A választások második fordulójában is több olyan választókerület lesz, ahol az igazolással átjelentkező szavazók miatt torlódás alakulhat ki. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint a törvények nem engedik, hogy több szavazatszámláló felvételével gyorsítsák a szavazást, ezért a helyi választási irodák nem sokat tehetnek a probléma ellen.

Orgazmusélménytől a sült ökörig - helyszíni tudósítások a választás éjszakájáról

Itthon2010.04.12, 13:15

Ölelkeztek és zászlókat lobogtattak az emberek a Vörösmarty téri Fidesz rendezvényen, míg a gárdisták által biztosított Sportmax 1 szabadidő központban a jobbikosok jótékony céllal sütött ökröt ettek. Az LMP előtt Bajcsy-Zsilinszky úti székházban ünnepelt, ahova az amerikai nagykövet is beugrott, majd az Instantban sárga műanyaglabdák között folytatta a bulizást. Mesterházy Attila MSZP miniszterelnök-jelölt telefonon gratulált Orbán Viktornak, a párt politikusai hajnali egy óra előtt távoztak a székházból. Az MDF székházában éjfélkor már csak páran lézengtek, miután Dávid Ibolya a párt 2,65 százalékos eredménye után lemondott az MDFF ...

LMP vs Jobbik Budapesten - 21-11

Itthon2010.04.12, 12:58

Az LMP és a Jobbik budapesti harcában a választókörzetek zömében az LMP került ki győztesen. A 32 körzetből 21-ben szerzett a Lehet Más a Politika jelöltje több szavazatot, mint a Jobbiké, hat körzetben pedig egyáltalán nem indult LMP-s jelölt, míg jobbikosok mindenhol voltak. Az MDF gyengén szerepelt a fővárosban is.

Bürokrácia elleni támadással és kettős állampolgársággal indít a Fidesz

Itthon2010.04.12, 16:31

Az adócsökkentés mellett "átfogó támadást" indít a bürokrácia ellen a Fidesz kormányra kerülése esetén, és két hét alatt rendet tesz az ország "reménytelennek tűnő" pontjain - közölte nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Beszélt arról is, hogy az első lépések között lehet a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. A külföldi tudósítóktól kapott kérdések egy részére angolul válaszoló Fidesz-elnök a szélsőjobboldal megerősödéséről azt mondta, hogy ez más európai országokban is probléma, megoldásnak pedig a törvényes rend fenntartását és a jó kormányzást tartja.

A munkanélküli párt és a megszerzett megyék - érdekes eredmények

Itthon2010.04.12, 17:41

Hevesben lakik a legkevesebb fideszes, Borsodban él a legtöbb jobbikos. Az MSZP szavazóinak felét vesztette el négy év alatt, a Jobbik a dupláját szerezte egy év alatt. Az LMP a városi fiatal férfiak pártja, a Fidesz a falusi, templomba járó nőké. Választási meglepetések, érdekességek és statisztikák.

Túl magabiztossá teheti a Fideszt a kétharmad - külföldi lapok a magyar választásról

Itthon2010.04.12, 16:50

A kétharmados többség adna a Fidesznek elég felhatalmazást, hogy alkotmányos reformokba kezdjen - írja a Financial Times a magyar országgyűlési választásokról. A Wall Street Journal által megszólaltatott elemző azt mondta: jobb, ha a Fidesz nem szerez kétharmados többséget, mert az túl magabiztossá teszi a pártot. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Orbán Viktor pártelnökben van elég szufla a kormányfői feladathoz, bár az egymást maró MSZP-vel és Jobbikkal művészet lesz kormányozni. A BBC kitért a késő estig nyúló szavazásra, és az emiatti zűrzavarra is. A Daily Telegraph a Jobbik felemelkedéséről és a szélsőjobb térhódításáróll ...

Megizzaszthatja Molnár Oszkár a fideszes jelöltet Edelényben

Itthon2010.04.12, 11:05

A Fideszből kizárt, függetlenkénként induló Molnár Oszkár második helyen végzett az edelényi választókörzetben, egykori pártja jelöltje mögött. Négy politikus is bejutott a második körbe, közülük a négy éve még győztes szocialista jelölt kapta a legkevesebb voksot.

Nem látja a muníciót az MDF távozó szóvivője

Itthon2010.04.12, 11:01

Hétfőn lemondott az MDF szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs. A párt az országgyűlési választások első fordulójában kevesebb mint 3 százalékot szerzett, így nem jutott be a parlamentbe. Dávid Ibolya, a párt elnöke, már vasárnap lemondott, az új elnök megválasztásáig Herényi Károly alelnök vezeti a pártot.

A Fidesznél is jobban érdekli a forintot a görög csomag

Gazdaság2010.04.12, 10:22

A választások első fordulójának eredeményei a várakozásoknak megfelelőek lettek, a forint hétfőn mégis erősödéssel kezdett, ami leginkább a görög mentőcsomagnak köszönhető. A lengyel jegybankelnök halála miatti bizonytalanság az egyedüli lefele mutató tényező.

A Fidesz mindenkin túltett, az MSZP-s szavazók fele eltűnt

Itthon2010.04.12, 11:12

Nem kapott még ilyen sok szavazatot egy párt sem 1990 óta, mint most a Fidesz, amelyre 2,7 millióan voksoltak vasárnap. Az MSZP szavazóinak több mint a felét elvesztette a 2006-os választáshoz képest, ezúttal 990 ezer szavazatot kapott. A Jobbik megduplázta szavazóinak számát a 2009-es európai parlamenti választáshoz képest, az akkori 430 ezer helyett 855 ezer szavazatot kaptak.

Schiffer szerint nincs szükség LMP-s visszalépésekre

Itthon2010.04.12, 01:55

Riválisait is meglepte több mint 7 százalékos eredményével az LMP, amelynek több jelöltje is állva maradt azokon a helyeken, ahol második fordulót fognak tartani. Az új párt listavezetője, Schiffer András ugyanakkor már ki is jelentette, hogy nem fognak visszalépni senki javára.

Táncolva várták ki a győzelmet a fideszesek -percről percre

Itthon2010.04.12, 02:12

Ölelkező, zászlókat lobogtató emberek töltötték meg vasárnap este a Vörösmarty teret, ahol a Fidesz tartotta eredményváró rendezvényét. A jó hangulatot a hosszas várakozás sem törte meg: az üres órákban régi slágerekre ropták a párt szimpatizánsai, Fidesz-felirattal díszített zsíroskenyeret eszegettek, míg a Fidesz politikusai az irodaház elkülönített részén készülődtek. A várakozás feszültsége azért érződött, az OVB elnökét kifütyülték, este tíz után pedig egy fideszes zászlót tartó férfinál elszakadt a cérna: "eredményeket akarok" - kiabálta a közeli gyorsétteremben.

Országgyűlési választások 2010 - percről percre

Itthon2010.04.11, 20:01

Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődtek a 2010-es országgyűlési választások. Ebben a cikkünkben részvételi adatokat talál és a szavazás közben történt rendkívüli eseményekről olvashat. Este 7-től pedig részletes információkat és elemzéseket olvashat a szavazás eredményéről.

A Fidesz kezében a megyék, a vidéki listákon lenyomta a Jobbik az MSZP-t

Itthon2010.04.12, 12:18

A Fidesz-KDNP valamennyi megyében nagy fölénnyel nyert. Vas megyében volt a legjobb az Orbán Viktor vezette párt, ott a Fidesz közel 63 százalékos eredményt ért el. Hevesben szerepelt a legrosszabbul a Fidesz, ebben a megyében 45,77 százalékos támogatottságot tudott felmutatni, ám ezzel is bő 20 százalékkal felülmúlja a második Jobbik és a harmadik MSZP-t. Tíz megyében lett második az MSZP, kilenc megyében a Jobbik megelőzte a szocialistákat. A fővárosi eredmények nélkül számolt megyei listás eredmények alapján azonban a Jobbik több képviselőt küldhet a parlamentbe, mint az MSZP. A budapesti eredményekkel együtt, a területi listák aalapján a ...

Dávid Ibolya lemond az MDF-elnökségről

Itthon2010.04.12, 00:09

Lemondott az MDF elnöki posztjáról Dávid Ibolya, miután pártja elbukott a parlamenti választáson, és jócskán elmaradt a bejutáshoz szükséges küszöbtől.

Este 7 után is nyitva tarthatnak a szavazóhelyek a sorbanállók miatt

Itthon2010.04.11, 18:31

Az országban több szavazókörben hosszú sor alakult ki azon szavazók miatt, akik nem lakóhelyükön szavaznak, hanem másik szavazókörbe jelentkeztek át. Az Országos Választási Iroda (OVI) szerint aki este 7 óra, a szavazóhelyek zárása előtt megérkezik a helyszínre, azt hagyják szavazni akkor is, ha tovább kell nyitva tartaniuk a szavazóhelyeknek. Az OVI szerint ettől függetlenül a kampánycsend 7-kor véget ér.

Orgazmusélmény, labdák és ujjongás az LMP-nél - percről percre

Itthon2010.04.12, 02:07

Az LMP-sek a Bajcsy-Zsilinszky úti székházban kezdték az estét, ahol megjelent többek közt Kukorelly Endre író és Bozóky András volt kulturális miniszter, és még az amerikai nagykövet is villámlátogatást tett. Az eredmények nyilvánosságra kerülése után Schiffer András listavezető köszönőbeszédet mondott, majd az LMP-sek átvonultak szimpatizánsaikhoz a Nagymező utcai, dugig tömött Instantba, ahol sárga műanyaglabdák közt buliztak.

Képek a választások első fordulójáról

Itthon2010.04.12, 11:42

Szijjártó sminkelt, a gárdisták tortát ettek, az LMP-sek buliztak, az MDF és az MSZP pedig hamar elcsomagolt. Nézze meg az országgyűlési választások első fordulójának estéjén készült fotóinkat!

Orbán: Életem legnagyobb feladata előtt állok

Itthon2010.04.12, 02:52

Orbán Viktor szerint 1956 vagy 1990 jelentőségéhez hasonlítható történelmi győzelmet aratott a Fidesz a 2010-es országgyűlési választásokon. Orbán azt mondta, bár nagy a siker, tudja, hogy élete legnagyobb feladata előtt áll.

Seres Mária nem szomorú - Civil Mozgalom percről percre

Itthon2010.04.12, 00:39

A Civil Mozgalom az egyetlen párt, amelyik a nagyok mellett országos listát tudott állítani, azonban a választáson kevesebb, mint 1%-ot ért el. Seres Mária arra panaszkodott, hogy elhallgatták pártjukat, ezért nem ismerik őket az emberek, de az alacsony eredmény ellenére nincs elkeseredve, mert hosszú távra tervez.

A Fidesznek dolgoznia kell a kétharmadért, az MSZP a második, az MDF elbukott

Itthon2010.04.12, 12:27

Közel teljes feldolgozottságnál a Fidesz fölényesen nyerte az országgyűlési választást. A Fidesz több mint 52 százalékot szerzett listán, az MSZP lesz a második legnagyobb párt, de alig 3 százalékkal előzi meg a Jobbikot. Az LMP több mint 7 százalékot ért el. A választásra jogosultak 64 százaléka ment el szavazni.

66 ezer ember vándorlása okozott problémát

Itthon2010.04.11, 22:12

Nyolcezerrel többen kértek engedélyt arra, hogy otthonuktól távol szavazzanak, mint négy évvel ezelőtt. Nem azért alakult ki káosz, mert sokan vannak, hanem mert 2007-ben megváltoztatták a törvényt. Most minden választókerületben csak egy olyan szavazóhely van, ahol igazolással lehet szavazni, márpedig Budapesten van olyan kerület, ahol kétezren jelentkeztek.

Mesterházy telefonon gratulált Orbánnak - MSZP percről percre

Itthon2010.04.12, 13:25

Az MSZP a szavazatok 19,3 százalékát szerezte meg a választáson, így "elvesztette a kormányzás lehetőségét" - mondta Lendvai Ildikó pártelnök az eredmények közzététele után. Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt telefonon gratulált Orbán Viktornak a győzelemhez. A párt politikusai hajnali egy óra előtt távoztak, a székház teljesen kiürült.

Hajnali negyed kettőig szavaztak Újbudán

Itthon2010.04.12, 12:54

Több órával megnyúlt az eredeti tervek szerint este hétig tartó szavazás a parlamenti választáson, miután több szavazókörben is hosszú sorok alakultak ki - jelentette be este az Országos Választási Bizottság elnöke, aki közölte, hogy emiatt a kampánycsend is kitolódik. A csúszást az okozza, hogy egy szavazókörbe irányították azokat, akik lakóhelyüktől távol szavaznak. A főváros XI. kerületében hajnali negyed kettőre fejeződött be a szavazás.

Baranyában mennek a legkevesebben szavazni - részvételi adatok

Itthon2010.04.11, 18:18

Délután fél hatig kevesebben mentek el szavazni az országgyűlési választásokon, mint 4 éve. Eddig a választásra jogosultak közel 60 százaléka adta le a szavazatát. Budapest a legaktívabb, feljött Nyugat-Magyarország, Baranyában és Jász-Nagykunban voltak a legkevesebben szavazni.

Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre

Itthon2010.04.12, 17:16

Néhány százan vettek részt a budai Sportmax 1 szabadidő központban a Jobbik választási rendezvényén. A gárdisták álal biztosított eseményen résztvevők ehettek a jótékony céllal megsütött ökörből, hallhatták Vona Gábor történelmi győzelemről szóló szavait, és élvezhették a Szkítia zenekar koncertjét. Egy órakor azonban már csak a legkitartóbb poltikusok és szimpatizánsok voltak a helyszínen. Előbbiek zárt körben boroztak, utóbbiak csendben "vesszen trianon"-oztak.

Elutasították a szabolcsi szavazók szállítása miatt tett panaszt

Itthon2010.04.11, 16:05

Egy képviselőjelölt szerint több szabolcsi településen szervezetten szállítják az urnához a szavazókat. Az esetről állítása szerint felvételek készültek. A jelölt később azt kérte a választási bizottsághoz benyújtott beadványában, hogy semmisítsék meg a délig leadott voksokat. A választási bizottság első fokon elutasította a panaszt.

Mesterházy: Leváltották az MSZP által támogatott kormányt

Itthon2010.04.12, 00:37

Új időszak kezdődik, mindenkinek másként kell ezentúl politizálnia Mesterházy Attila szerint. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a következő két hétben az állva maradt körzetekben megpróbálnak fordítani az eredményen, aztán a kampány után értékelik az elmúlt 4, 8 és 20 évet, majd új baloldalt kezdenek építeni.

"Akkora botrány lesz, hogy lesz valami hatása"

Itthon2010.04.11, 21:19

A Bocskai úton több százan várakoztak a szavazásra. Az egyik választó szerint sérül szavazati joga azzal, hogy várakoznia kell. Egy férfi azt mondta, reméli, hogy annyian lesznek, hogy botrány lesz belőle.

Fidesz vs MSZP - Budapest

Itthon2010.04.12, 12:35

Ebben a cikkben a fővárosi eredményeket találja és hasonlíthatja össze a korábbi választások eredményeivel, illetve a több választáson átnyúló trendekkel. Budapesten csak egy körzetben győzte le az MSZP a Fideszt, 11 fideszes jelölt már az első fordulóban mandátumot szerezett. A főváros területi választókerületi eredménye közel teljes feldolgozottság mellett a Fidesz-KDNP 46,31 százalékon áll, amíg az MSZP 25,36százalékot szerzett. Budapesten az LMP több szavazatot szerzett, mint a Jobbik. Előbbi 12,8, utóbbi 10,83 százalékot szerzett.

Presztízskörzetek: 18-1 a Fidesz javára

Itthon2010.04.12, 15:57

Egyes választókerületekre különösen figyeltek a pártközpontokban. A helyi küzdelmeknek itt országos jelentőségük is lehet. Összegyűjtöttük a legérdekesebb egyéni választókerületi eredményeket. A kérdéses körzetek közül összesen egyben nyert és egyben még van esélye MSZP-s jelöltnek, mindenhol máshol a Fidesz tarolt.

Szűken lesz meg a Fidesz-kétharmad a Századvég szombati felmérése szerint

Archívum2010.04.11, 18:49

Szűken bár, de meglesz a Fidesz kétharmada az új országgyűlésben; két rendszerváltó párt - az MDF és az SZDSZ - nem jut be a parlamentbe. Ezek a főbb megállapításai a Századvég Alapítvány nagymintás felmérésének, amelyet a Duna Televízió megbízásából készített 2010. április 10-én, szombaton, háromezer fő megkérdezésével.

Lemondott Dávid Ibolya az MDF bukása után - percről percre

Itthon2010.04.12, 00:49

Lemondott az MDF elnöki posztjáról Dávid Ibolya, miután a párt csak 2,65 százalékot ért el a választás első fordulójában, így jócskán elmaradt a parlamenti küszöbtől. Dávid a párt elleni hisztérikus támadássorozatról, a szóvivő az MDF ellen alakult nagykoalícióról beszélt, mások a médiát okolták az LMP előretöréséért. Az [origo] kora estétől éjfélig élőben követte az MDF székházában történt eseményeket.

Ártatlan kérdésekből is épülnek a pártok adatbázisai

Itthon2010.04.09, 10:39

Az elmúlt években elindított számtalan aláírásgyűjtésből és különféle petíciókból is felépíthetők olyan pártadatbázisok, amelyekről egy kiszivárgott hangfelvételen Kubatov Gábor fideszes pártigazgató is beszélt. Az adatbázisban szereplő emberek többsége valószínűleg önként járult hozzó adatai kezeléséhez. Azt azonban, hogy Fidesznek a "komcsikról" is lenne adatbázisa, fideszes és adatvédelemmel foglalkozó forrásunk is valószínűtlennek tartja.

A Jobbik előretörése miatt érdekes külföldön a magyarországi választás

Nagyvilág2010.04.10, 00:33

A Jobbik várható előretörését emeli ki több külföldi lap is a magyarországi választásról szóló cikkekben. A brit Guardian és az Independent az 1940-es évekkel von párhuzamot.

Forsense: Gyengébb Fidesz-eredményt hozhat a sok szavazó

Itthon2010.04.09, 23:21

Az MSZP-nek jönne a legjobban, ha sokan elmennének szavazni, így ugyanis sokkal jobb eredményt érne el a párt, mint alacsony részvétel esetén - derül ki a Forsense kutatásából, amely szerint a Fidesz alacsonyabb részvétellel tudna jobb eredményt elérni. Rajtuk kívül a Jobbik és az LMP juthatna még parlamentbe a Forsense szerint, azonban rajtuk nem foghat ki a részvételi arány.

Mesterházy az MSZP-t is modernizálná

Itthon2010.04.09, 07:20

A választások másnapjától kezdve nekilátna az új baloldal felépítésének Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki erről a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban beszélt. Szerinte a szocialistáknak is alkalmazkodniuk kell a változó politikai erőtérhez, és a bizalom visszaépítéséhez konzekvensen ugyanazt kell képviselniük.

A Fidesz is túllépte százmillióval a törvényes kampánykeretet három civil szervezet szerint

Itthon2010.04.09, 23:24

Az MSZP után a Fidesz is átlépte a törvényes 386 millió forintos határt, már 475 millió 619 ezer forintot költöttek a kampányt monitorozó civil szervezetek szerint. Az MSZP 652,5 millió forintnál tart, azaz a két nagy párt együtt már több mint egymilliárd forintot kampányolt el.

Megijedt, de nem fél a Fidesz a Kubatov-felvételektől

Itthon2010.04.09, 15:07

Okozott némi zavart a Fideszen belül a Kubatov Gábor pártigazgatónak tulajdonított felvételek kikerülése, de az [origo] forrásai szerint a pártban nem tartják igazán veszélyesnek az ügyet. Fideszes politikusok szerint a választókat láthatóan nem izgatta fel az elvont adatvédelmi kérdéseket felvető eset, bár azt nem tartják kizártnak, hogy kisebb szavazatveszteséget okozhat a pártnak. Így ha néhány százalékon úszik el a kétharmados győzelem, akkor még lehetnek következményei a történteknek a Fideszben.

Elutasított egy MSZP-adatbázis miatti kifogást az OVB

Itthon2010.04.09, 23:19

Érdemi vizsgálat nélkül utasított el egy kifogást az Országos Választási Bizottság, mert a kifogást tevő nem jelölte meg, milyen jogszabálysértés történt. A kifogás az MSZP állítólagos illegális választói adatbázisa miatt érkezett az OVB-hez.

Sokan csak az utolsó pillanatban döntenek szavazatukról

Itthon2010.04.09, 23:18

A választások előtti utolsó héten megváltozott a közvélemény-kutatók felméréseiből kirajzolódó trend: a korábban töretlenül növekedő Jobbik a legtöbb közvélemény-kutató szerint támogatókat vesztett a hajrában. Az intézetek előrejelzései nem egységesek, a Jobbik megtorpanása mellett csak abban értenek egyet többen, hogy a Fidesz az utolsó héten is növekedni tudott, és fölényesen megnyeri a választásokat.

Söralátéten elférő adóbevallást szeretne Orbán

Itthon2010.04.09, 23:22

Az adószabályok egy része idén, a többi pedig jövőre változna meg, és a szándék az, hogy a 2011-es szja-bevallás már akár egy söralátéten is elférjen - derült ki abból az interjúból, amelyet Orbán Viktor, a kormányzásra készülő Fidesz elnöke adott pénteken az Inforádiónak. Orbán azt ígérte, hogy létrehoznak egy úgynevezett alapköltségvetést, és beszélt arról is, hogy ő ugyan jónak tartotta a parlament háromhetes ülésezési rendjét, de észrevette, hogy ez "felesleges vitát gerjesztett".

Mégsem légpuskával, hanem csúzlival törték be a pécsi MSZP-iroda ablakát

Itthon2010.04.09, 11:04

Feltehetően nem légpuskával, hanem csúzlival lőttek be az MSZP egyik pécsi irodájának ablakán péntekre virradó éjjel. Szili Katalin MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt jelentette be, hogy légpuskával támadtak az irodára, de a rendőrségi helyszínelés után kiderült, inkább csúzlival lőhettek be egy kavicsot.

Jobbik: Pontatlanul tájékoztatott a rendőrség a XII. kerületi ingatlanügyben

Archívum2010.04.09, 23:19

Több pontatlanságot is talált a Jobbik abban a tájékoztatásban, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság tett közzé az állítólagos XII. kerületi ingatlanpanama-ügyben. Novák Előd, a Jobbik alelnöke csütörtök helyett már kedden feljelentést tett, mert szerinte a kerület fideszes önkormányzata úgy kötött adásvételi szerződést egy telekről, hogy nem határozott időben a beépíthetőség mértékéről.

Nem vizsgálta az OVB az átjelentkezésre buzdító Jobbik-üzenetet

Archívum2010.04.09, 22:25

Formai hibás volt a beadvány, ezért az OVB nem foglalkozott érdemben azzal, hogy a Jobbik igazolással szavazásra buzdította a Budapesten élő, de vidéki lakcímmel rendelkező szimpatizánsait. Korábban a testület kétszer is elmarasztalta a Civil Mozgalmat, amely szintén arra buzdította szavazóit, hogy jelentkezzenek át oda, ahol van megyei listájuk.

Visszalépett a MIÉP-es jelölt Vona körzetében

Itthon2010.04.09, 23:23

Visszalépett pénteken a MIÉP képviselőjelöltje Gyöngyösön, ahol Vona Gábor, a Jobbik elnöke is indul. A visszalépő jelölt nem ajánlott senkit a támogatói figyelmébe, de feltehetően a Jobbikra utalva úgy fogalmazott, vannak olyan pártok, amelyek túl gyorsan jutottak a tűz közelébe, és lenne még mit tanulniuk.

A bíróság szerint törvénysértő volt Orbán iskolalátogatása

Itthon2010.04.09, 13:40

Felülbírálta a választási bizottságok korábbi döntéseit, és jogellenesnem minősítette Orbán Viktor Fidesz-elnök óbudai iskolalátogatását a Fővárosi Bíróság. Orbánt korábban már elmarasztalta az OVB egy másik, zudlói iskolai programja miatt.

Felrobbantották a kozármislenyi szavazást veszélyeztető gránátot

Itthon2010.04.09, 23:20

Világháborús gránátot találtak Kozármislenyben a városháza közelében. A tűzszerészek a közeli gázvezeték miatt nem tudták a helyszínen felrobbantani azt, így a település széli mezőre szállították, és ott semmisítették meg. Így a városházára kijelölt szavazókör megnyithat vasárnap.

Mesterházy a Facebookon lelkendezett a kampányról

Itthon2010.04.09, 23:17

Erőt adott Mesterházy Attilának a választási kampány, mert látta, hogy a baloldalnak is van lelkesítő ereje - írta az MSZP kormányfő-jelöltje a Facebook közösségi portálon péntek este. Írt az új, modern baloldal felépítéséről is, végül egy "hajrá MSZP"-vel búcsúzott a kampánytól.

Péntek éjfélkor véget ér az első forduló előtti kampány

Itthon2010.04.09, 08:36

Péntek éjféltől kampánycsend lesz, véget ér a választások első fordulóját megelőző kampány. A választókat vasárnap reggel hat órától este hétig várják a szavazóhelyiségek. Mindenki két voksot ad le, egyrészt szavazhatnak arról, kit szeretnének a lakóhelyük szerinti egyéni választókerületben képviselőnek, a másik szavazatukat pedig valamelyik párt területi listájára adhatják.

Morzsákat szórt a csodavárók elé a Fidesz

Itthon2010.04.09, 13:34

Bár a Fidesz vezetői arra hivatkoznak: azért nem beszélnek a konkrét terveikről, mert a kormány nem közöl pontos számokat a gazdaság helyzetéről, néhány dolog mégis kiderült a párt kormányzati elképzeléseiből. A választási győzelemre egyértelműen esélyes Fidesz a jelenleginél jóval kevesebb minisztériummal fog kormányozni, több tárca összevonásával csúcsminisztériumokat hoznak létre. Az adócsökkentésbe valószínűleg jővőre vágnak bele, és három év alatt hajtják végre. Egy-két konkrét ígéret mellett a párt vezetői azt is hangsúlyozták, hogy a Fidesz a csodavárásnak valószínűleg nem tud eleget tenni.

Előkerült egy felvétel az MSZP adatbázisáról is

Itthon2010.04.09, 13:21

Olyan felvétel jelent meg a Youtube internetes videómegosztón, amelyen egy eltorzított hangú ember egy internetes adatbázist mutat be, amelyben állítása szerint az MSZP állampolgárok adatait gyűjti. Az MSZP kampányigazgatója szerint az adatbázis  létezik, de teljesen legális, a videón róla elhangzó állítások pedig hazugságok.

Szavazzon a legjobban vitázó miniszterelnök-jelöltre!

Itthon2010.04.09, 23:56

Az idei kampányban eddig nem volt miniszterelnök-jelölti vita, 2006-ban viszont kettőt is rendeztek, 1998 óta pedig összesen négyet. A résztvevők változtak, csak egyetlen szereplő maradt állandó: 1998 óta az összes vitán Orbán Viktor mérkőzött meg ellenfeleivel. Ha nagyon hiányzik önnek a politikusok nyilvános összecsapása 2010-ben, nézze meg a korábbi vitákat, és szavazzon a győztesre!

Orbán: Lehet vita, ha még lesz értelme

Itthon2010.04.10, 00:02

Nem árulta el Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy tagja lenne-e a Fidesz által alakított kormánynak a korábbi belügyminiszter, Pintér Sándor, de utalt arra, hogy alkalmas embernek tartja. Az MTV-ben adott interjúban a pártelnök arról is beszélt, a két forduló között lehet vita a két legjelentősebb politikai erő között.

A Fidesz maga felé fordult, az MSZP elővette a sötét színeket - így alakult át a kampány

Itthon2010.04.09, 23:22

A csúsztatásoktól sem mentes látványkampánytól az ellenfelekkel való ijesztgetésig szinte minden stílusban megnyilvánultak a pártok a választási kampányban. A Fidesz lassan irányította magára a figyelmet, hogy elhalássza a radikálisokkal is szimpatizáló szavazókat, az MSZP-nek pedig annyi ötlete maradt a végére, hogy állítása szerint még mindig jobb, mint a Fidesz. Az MDF mindent megpróbált, az LMP volt a legvisszafogottabb. Nézze végig, hogyan próbálták meggyőzni önt a pártok az elmúlt hónapokban!

Sólyom szavára vár Gyurcsány az adatbázis-ügyben

Itthon2010.04.09, 23:24

Sólyom László köztársasági elnök megszólalását várja Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök a Fidesz állítólagos választói adatbázisainak ügyében. Gyurcsány a blogjában írt erről, és nyíltan politikai elfogultsággal vádolta meg az államfőt.

Ígéretek földje - A boldogság

Archívum2010.04.09, 07:59

Utolsó részéhez ért az Ígéretek földje. Három héten át minden hétköznap egy olyan problémáról faggattuk a hatalomra törő pártokat, a témával foglalkozó szakértőket és hétköznapi embereket, amelyeket fontosaknak tartunk, és ezért azt gondoltuk, hogy a politikai pártoknak választ kell adniuk ezekre. Az utolsó rész egy olyan problémával foglalkozik, amelyre a pártoknak csak áttételesen van ráhatásuk, rontani viszont sokat tudnak rajta.

Nem bír el a trükkökkel a kampánycsend

Itthon2010.04.09, 23:14

Egy nap nyugodt gondolkodást akartak biztosítani a választóknak, amikor 1990-ben bevezették a kampánycsend fogalmát, de csak a választási bizottságoknak adtak munkát vele. A gyakorlatban a kampánycsend megvalósíthatatlan, az információs technológia fejlődése végképp elvette a létjogosultságát. A pártok is lépten-nyomon megszegik, hiszen nem jár érte igazi büntetés.

Földcsuszamlás, vita nélkül

Vélemény2010.04.09, 16:25

  Kevéssé inspiráló kampány végére tesz pontot a vasárnapi szavazás. Ki tehet arról, hogy ilyen unalmasan teltek az elmúlt hetek, hogy nem voltak szemtől szemben viták a jelöltek között, s hogy kevés a számon kérhető ígéret a pártprogramokban?  

Pap�rforma v�laszt�si eredm�nyn�l is kilenghet a forint

Gazdaság2010.04.09, 23:58

Az el�rejelz�sek alapj�n, a parlamenti v�laszt�s ugyan m�r-m�r lefutottnak �g�rkezik, de a voksol�s pontos eredm�nye, egyes p�rtok szerepl�se �s t�bb k�ls� t�nyez� komolyan hathat az �rfolyamra. Pontokba szedt�k, hogy melyek azok a kock�zatok, melyek kimozd�thatj�k a magyar p�nzt a v�laszt�sok ut�n.

Feljelentette Vona Gábort az igazságügyi miniszter

Itthon2010.04.09, 13:20

A Magyar Gárdával kapcsolatos kijelentése miatt izgatás bűntettének gyanújával feljelentette Vona Gábort, a Jobbik elnökét az igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken. A feljelentés a legfőbb ügyésznél van, aki kezdeményezheti Vona mentelmi jogának felfüggesztését. Vona Gábor a Jobbik közleménye szerint hamis vád miatt tett feljelentéssel vág vissza a miniszternek.

Orbán: Rendet fogunk tenni

Archívum2010.04.09, 06:57

A választók azt várják a Fidesztől, hogy tegyen végre rendet - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Ezért a párt azt tervezi, hogy visszaszerzi a botrányosan kifizetett végkielégítéseket, és akár már a kormány megalakulása előtt beterjesztik a kisebb parlamentről szóló javaslatot.

Egy szavazót biztos hozott Orbán csendes kampánya

Itthon2010.04.09, 11:57

Szakmai találkozók, válogatott hallgatóság előtti fellépések, gyakran meglepetésszerű megjelenés és szinte teljes hírzárlat - ilyen elemekből állt össze Orbán Viktor Fidesz-elnök kampánya, akit szinte teljesen eldugott a Fidesz a közvélemény elől. Az [origo] a fű alatt korteskedő Orbán nyomába eredt, talált egy leszakadt cipőtalpat, bizakodó borászokat és egy visszaszerzett szavazót.

"Méregdrága a jogkövetés" - sokat várnak a hazai cégek az új kormánytól

Gazdaság2010.04.13, 13:48

A kis- és közepes vállalatok különböző szektorokban dolgoznak, különböző körülmények között, kizárólag a méretük hasonló, így nem is meglepő, hogy nagyon sokfélék az elvárásaik a következő kormánnyal szemben. Az élőmunka terheinek csökkentését mindenki üdvözölné, de az ötletek az állami megrendelések megreformálásától a képzések felfuttatásán és a korrupció visszaszorításán át egészen a képzett munkaerő biztosításáig terjednek.

Megóvta a Fidesz az izzadástól Orbánt

Itthon2010.04.09, 11:52

Orbán Viktor a Fidesz elnöke, aki várhatóan az ország következő miniszterlenöke lesz, a kampány alatt egyetlen alkalommal sem került olyan helyzetbe, ahol vitára kényszerült volna vagy ahol kemény újságírói kérdésekkel kellett volna szembenéznie. A pártelnököt a Fidesz stábja megóvta a kemény helyzetektől, az országos lapok közül mindössze egy bulvárlapnál és a Fidesszel szimpatizáló Magyar Nemzetnél fordult meg, kampánykörútjait pedig nem hirdették meg, így többnyire csak helyi újságoknak nyilatkozott.

Garfield és a Frizbi is próbálkozik a választások estéjén

Tévé2010.04.10, 00:01

Április 11-én, az országgyűlési választások első fordulójának estéjén több csatorna külön műsorral készül, de az RTL Klub héttől még Garfield-del próbálkozik, majd blogok bejegyzéseit olvassa be, a nézői interaktivitással számoló Tv2 pedig azzal hirdeti a Frizbi-t, hogy Hajdú Péter műsorában (is) nyilatkozik a nyertes párt miniszterelnök-jelöltje. Akit végképp hidegen hagy a politika, az is talál programot.

Dávid Ibolya: az MSZP nem tud hiteles ellenzék lenni

Archívum2010.04.09, 12:51

Nem tud az MSZP hiteles ellenzéke lenni a leendő kormánynak, mert több esetben együttműködött a Fidesszel - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Szerinte ezt bizonyítja, hogy együtt próbáltak összefogni az ellen, hogy az MDF indulni tudjon a fővárosban.

Orbán elbeszélgetne az alázatról Kubatovval

Itthon2010.04.09, 23:15

Történelminek festette le a Fidesz várható győzelmét Orbán Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje a HírTV-nek pénteken adott interjújában. Orbán beszélt Kubatov Gábornak tulajdonított hangfelvételről is. Kijelentette, hogy mindig betartják a szabályokat, de azt mondta, Kubatovval még lesz egy beszélgetése a tiszteletről és alázatról.

Hiába várta vitára a pártok kormányfőjelöltjeit Bokros

Itthon2010.04.08, 13:13

Csütörtökön 11 órára vitára várta a pártok miniszterelnök-jelöltjeit Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje, a meghívottak közül senki nem jelent meg. Bokros sajtótájékoztatót rögtönzött, azt mondta, a választók bejuttatják a parlamentbe az MDF-et.

Kampánycsendsértésről beszél egy újabb felvételen a Fidesz pártigazgatója

Itthon2010.04.08, 19:27

Újabb részleteket tett közzé Kuruc.info című lap abból a hangfelvételből, amelyen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél. Kubatov arról beszél, hogyan sértette meg a kampánycsendet egy párt az MSZP nevében, feltehetően a pécsi időközi választáson. A felvételen szóba kerülnek az MSZP-nek kampányoló "nyuggerek" is, akiknek a nem rájuk szavazók azt mondják, "menj az anyádba".

A Gallup a Jobbikot várja a második helyre

Archívum2010.04.08, 11:14

A Fidesz fölényes győzelme mellett azt jósolja a Gallup, hogy a Jobbik lesz a második legerősebb párt. Az LMP 5,4 százalékot szerez és bejut a parlamentbe, de az MDF nem. A négy évvel ezelőttihez hasonló részvételi arány várható, de a megkérdezettek közel negyede nem mondta meg, hogy kire fog szavazni.

Ocsmány fideszes bűnt emleget a kampánytól búcsúzó Gyurcsány

Itthon2010.04.08, 14:50

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szerint "ocsmány bűnben" fog megszületni a Fidesz új politikai pozíciója, ha hitelesnek bizonyul az a szerdán nyilvánosságra került, ismeretlen forrásból származó hangfelvétel, amely szerint adatbázist épített ki a választók személyes adataiból a Fidesz, és ezt fel is használja. Gyurcsány csütörtökön azt mondta: ha a Fidesz nem tisztázza magát, akkor kormányzása alatt nem kérhet majd semmit az emberekről.

A tunyaságtól óvta híveit Orbán a kampányzárón

Itthon2010.04.08, 19:07

Szavazásra buzdította minden támogatóját Orbán Viktor Fidesz-elnök a párt budapesti kampányzáróján, szerinte ugyanis a tétlenség veszélybe sodorhatja a győzelmi esélyeket. Vélhetően a Jobbiktól tartva óva intett attól, hogy bárki is megossza a szavazatait, és megígérte, hogy ő maga is győzködni fogja még a szomszédait is.

Feloszlott az MDF bátonyterenyei szervezete

Archívum2010.04.08, 13:34

Kilépett az MDF-ből a párt bátonyterenyei szervezetének összes tagja, így a helyi szervezet megszűnt. A feloszlást azzal indokolták, hogy nem tudnak azonosulni a párt jelenlegi politikájával.

Megvizsgálja a pártok adatbázisait az ombudsman

Itthon2010.04.08, 15:25

Hivatalból vizsgálatot indít Jóri András adatvédelmi biztos a pártok által vezetett választói nyilvántartások felmérésére - közölte Jóri. Az ombudsman már korábban is foglalkozott a pártok kampánycélú adatkezelésével, szerdán azonban a Barikád című lap nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyen a Jobbikot támogató lap szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél arról, hogy a választókról adatbázist épített ki a Fidesz, és azt használja is.

Slotának címzett elismeréssel zárta a pesti Jobbik-kampányt Vona

Itthon2010.04.08, 11:03

Az utóbbi évek legnagyobb botrányának tartja a Fidesz választói adatabázisáról szóló, szerdán kiszivárgott beszédet Pörzse Sándor, a Jobbik képviselőjelöltje. A radikális párt utolsó budapesti fórumán kiderült, hogy a résztvevők többsége - köztük Pörzse Sándor is - a Fideszt támogatta 2002-ben, de azóta kijózanodtak. Vona szerint folyamatosan rágalmakkal támadják őt, és azon viccelődött, le kell tolnia a nadrágját, hogy bebizonyítsa, nem zsidó.

Virslivé lett versenylóról és esélyessé váló esélytelenekről szóltak a kampányzárók

Itthon2010.04.08, 23:21

Történelmi változást ígért Orbán Viktor, szavazásra buzdította az MSZP-seket Mesterházy Attila, magabiztosságát bizonygatta Vona Gábor csütörtökön, amikor négy párt tartott egyszerre kampányzáró rendezvényt. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint nincs lefutott meccs, lehet még keresnivalója vasárnap a közvélemény-kutatások szerint összetöpörödött MSZP-nek. A Fidesz elnöke pedig arra intette szavazóit, nehogy elpuskázzák a nagy lehetőséget.

Kampányzárók percről percre

Itthon2010.04.08, 20:29

Kampányzáró rendezvényeket tartanak csütörtökön a pártok. A Fidesz rendezvénye háromkor kezdődik a Syma csarnokban, beszédet fog mondani Orbán Viktor is. Az MSZP Miskolcon várja szimpatizánsait, az LMP a Kossuth téren labdadobással zárja a kampányt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Petőfi szobornál mond beszédet. Kövesse az eseményeket az [origo]-n percről percre!