vágjukacentit
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gasztro
- étterem
- programok
- Olaszország
- Ausztria
- legfrissebb
- legrégebbi
12 szobor a nagyvilágból, melyek lelki értelemben is megállásra késztetnek
Egy igazán jó művészeti alkotás hat. A tetszik-nem tetszik kategória nem játszik, ha pusztán azt vizsgáljuk, hogy például egy szobor jó-e. Ha felháborodunk, ha önvizsgálatot tartunk, ha mindenkinek beszélünk róla, ha fél napig röhögünk rajta, akkor valamilyen módon elérte a célját. Most 12 olyan szobrot mutatunk a nagyvilágból, amelyek a múzeumokon kívül hökkentik meg az emberiséget, és mi már nagyon várjuk, hogy személyesen is láthassuk őket.
Romantikus helyszínek, ahol nemcsak a tájjal, de egymással is könnyű szerelembe esni
Romantikus helyszín alapvetően bármi lehet, és mindenki tudhatja a saját példájából, hogy egy másoknak semmitmondó utcasarok vagy egy buszmegálló is boldog emlékek sorát indíthatja el a fejünkben. De ha már túl vagyunk ezeken az első, térdet remegtető élményeken, akkor nagyon jó olyan helyszíneket találni a világban, ahol olyan az egész hangulat, hogy hamar visszatérhet a fejünkbe az a bizonyos rózsaszín köd. Mutatjuk, mi hova indulnánk azonnal, ha lehetne.
Éttermi élményeink a nagyvilágból, ahol a helyiek legfinomabb ételeit kóstolhattuk
A világon annyi jó étterem van, hogy sokszor már elveszünk a baráti és családi ajánlások, a TripAdvisor értékelések és a nyálcsorgató Instagram-fotók özönében. Pedig mi csak egy olyan helyet szeretnénk, ahonnan teljes elégedettséggel távozunk majd az étkezés után. Egy olyan kifőzdét, étkezdét vagy street food kocsit keresünk, ahol pár pillanatra úgy érezhetjük, hogy az ízek és illatok által helyi lakossá váltunk, vagy hogy megütöttük a gasztronómai főnyereményt, mert minden passzol. Van, aki még mindig keresi ezt az élményt, és van, akinek már sikerült rátalálnia, így jó szívvel tovább ajánlja azt. Itt a Travelónál mi is így teszünkk ...
Izgalmas és meghökkentő építészeti megoldások, melyeket már nagyon szeretnénk élőben is látni
Több építészeti csavargásunk volt már itt az oldalon, de még mindig nagyon sok olyan épületet vagy épített helyszínt találunk, amelyeket akár már holnap nagyon szívesen megnéznénk. Mostani válogatásunkban nem feltétlenül a legmodernebb projektek kaptak helyet – bár olyan is akad a listában –, ez inkább egy kis színes válogatás olyan építményekből, melyek a maguk nemében mind egyedülállóak valamilyen szempontból.
Múzeumok a világból, amelyek alig várják, hogy végre látogatókat fogadhassanak
Bár a tavalyi év alaposan feladta a leckét a múzeumok számára is, a kiállításokat szervezők és kurátorok mégsem csüggedtek el, online tették bejárhatóvá termeiket, vagy néhányuk élő bejelentkezéssel vállalta a tárlatvezetést, miközben mi otthonainkban a képernyő előtt ülve nézhettük őket. Mindenki reménykedik abban, hogy 2021 második fele már a személyes élményszerzésre is lehetőséget is ad, ezért a világ múzeumai nagyon készülnek a találkozásokra. Az alábbiakban olyan helyeket gyűjtöttünk össze, melyek közül érdemes lesz párat felvenni kulturális programlistánkra, amint megnyílnak az intézmények kapui.
Nizza színei, Elzász ízei és Provence illatai – Alig várjuk, hogy ismét láthassuk Franciaországot
Azt hinné az ember, hogy Franciaországba vagy legalább Párizsba már eljutott minden utazni vágyó kalandor. Hogy mind látták már a főváros legfontosabb látványosságait és múzeumait, ittak egy kávét valamelyik utcai kávézó teraszán, és mélyen beszívták Provence levendula illatú levegőjét. Pedig nem így van. Van, aki még mindig dédelgeti az álmot, hogy egyszer majd minden francia szépséget felfedez. Ha önök is így vannak ezzel, tartsanak velünk egy emlékekből szőtt utazásra, amiből aztán inspirációt is meríthetnek legközelebbi útjukhoz. Allons-y!
500 éves sörházak, fagerendás pubok és dallamos nevű bárok, ahova visszavágyunk
Ez pontosan az az élmény, amit itthon sem tudunk most pótolni, de nagyon-nagyon várjuk, hogy hamarosan megváltozzon a helyzet. És nem, nem arról van szó, hogy rohannánk az első kocsmába, meg ugye berúgni otthon is lehet. Egy igazán jó élmény ebben a műfajban nem azt jelenti, hogy eljutunk a filmszakadásig. Inkább annyira megfog egy érzés, egy bár, egy pub vagy klub hangulata, hogy azon csak egy kicsit színez az ott megivott jóleső mennyiségű alkohol. Ismét körbejárt a kérdés a szerkesztőségben: mutatjuk is, hogy melyek azok a helyek, ahová már ma este is visszamennénk, ha lehetne.
- címkék:
- vágjukacentit
- zene
- pub
- bár
- koktél
- sörház
- Címkefelhő »
Földi paradicsomok, amelyeket a természet szelíden visszafoglalt magának
Apránként, lépésről lépésre, a korábban turisták tömegét eltűrő szigetek, parkok és települések kisebb-nagyobb területére lopakodott vissza az élővilág azt követően, hogy egy mikroorganizmus meghátrálásra kényszerítette az emberiséget. A csökkenő ipari termelés, a közutakról eltűnt járművek és a turisták hiányának következtében olyan helyekre is visszatért a vadvilág, amelyek az elmúlt években a tömegturizmus és a környezetszennyezés hatásaival küzdöttek. Az alábbiakban öt ilyen helyet mutatunk, ahol tényleg csak rajtunk múlik, hogy a világ újranyitását követően milyen lesz a folytatás.
A londoni parkok, a füles házfalak és az éjszaka izzó Temze – Ezekért szeretnénk már nagyon látni Angliát
Londontól Southamptonon át Manchesterig, az Egyesült Királyság legnagyobb és legnépesebb országrésze is nagyon várja már az újranyitást – van is egy listájuk ahhoz, hogy hova utaznának el először a korlátozások feloldása után. Ugyanakkor a britek arra is nagy gondot fordítanak, hogy városaikban sok új és főleg kültéri programmal fogadják az első külföldi látogatókat. Az alábbiakban össze is gyűjtöttünk néhány olyan látnivalót, kiállítást és ünnepséget, amit a szervezők is legalább annyira várnak már, mint ahogy a látogatók. Ezek mentén pedig talán olvasóinknak is könnyebb lehet majd egy angliai út megtervezése.
Pazar és egzotikus finomságok, amikért megéri több ezer kilométert utazni
Ezen a listán a legegyszerűbb iráni kebabozótól kezdve a skót haggist és a húsos batyukat kínáló tajpeji falatozón át még egy szlovén Michelin-csillagos étterem is található, amely mindent felszolgál, amit a természet a konyhájának kínál. Ezért az alábbiakban ezúttal olyan ételeket és helyszíneket mutatunk be, amelyekre korábbi utazásaink kapcsán mi is jóleső érzéssel gondolunk vissza, és amelyekre még ma is azt mondjuk, megérte több száz vagy ezer kilométert is utazni.