TV2

címke rss

Idén is lesz Sztárban sztár leszek!, már lehet jelentkezni

Tévé2023.04.10, 09:59

A Sztárban sztár kilencedik évada véget ért húsvétvasárnap a TV2-n, ősszel azonban érkezik az amatőröknek szóló kiadás, a Sztárban sztár leszek!, abból a negyedik szezon. A fődíj ezúttal a korábbinál is nagyobb lesz, a győztes 20 millió forintot, illetve egy 10 millió forint értékű autót vihet haza – jelentkezni a videóban látott módokon lehet.

Ilyen még nem történt a Sztárban sztárban kilenc évad alatt - videó

Tévé2023.04.09, 22:08

A Sztárban sztár vasárnapi döntőjéből Valkusz Milán esett ki először, ő kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől – bár ebben közrejátszhatott, hogy direkt arra kérte a rajongóit, hogy ne segítsék a győzelemhez. Mindenesetre az már ekkor biztos volt, hogy a Sztárban sztár kilencedik évadját női előadó fogja megnyerni, amire még nem volt példa a műsor történetében. Nézze meg videón is a rendkívüli jelenetet!

Óriási küzdelem után megvan a Sztárban sztár idei nyertese

Tévé2023.04.09, 23:47

Vasárnap este lezajlott a Sztárban sztár kilencedik évadának döntője, nyolc hét után kiderült, hogy 2023-ban ki Magyarország legsokoldalúbb előadója. A zsűri itt már nem pontozott, csupán a nézők döntöttek, ők szavazták meg a kedvencüket a versenyben maradt négy énekes, Gubik Petra, Oláh Ibolya, Schoblocher Barbara és Valkusz Milán közül. Nézze meg galériánkat is az este legjobb képeiből!

Sok dráma és szenzáció után itt a Sztárban sztár döntője!

Tévé2023.04.09, 19:15

Döntőjéhez érkezett a TV2-n a Sztárban sztár kilencedik évada, húsvétvasárnap Gubik Petra, Oláh Ibolya, Schoblocher Barbara és Valkusz Milán csapnak össze a fináléban. Utóbbi már az elődöntőben úgy érezte, hogy nem neki kéne nyernie, nyilvános kiborulásával nagy meglepetést okozott a stúdióban – több néző azonban talán inkább a zsűrire figyelt, Tóth Andi és Marics Peti ugyanis a műsor során szakítottak, és sokakat érdekelt, hogy miként viselkednek egymással a következő adásokban.

Megdöbbentő üzenetet küldött Valkusz Milán a Sztárban sztár döntője előtt - videó

Tévé2023.04.09, 13:55

Valkusz Milán már a Sztárban sztár elődöntőjében is arra kérte a rajongóit, hogy ne szavazzanak rá, most pedig ismét ezzel állt elő.

Eljegyezték a TV2 egykori gyereksztárját

Tévé2023.04.09, 12:27

Juhos Zsófinak egy egészen különleges helyszínen kérte meg szerelme a kezét.

Szomorú hír érkezett a volt megasztáros Szíj Melindáról

Tévé2023.04.08, 10:15

Az énekesnőnek volt már egy szünete: 2018-ban másfél hónap pihenőre kényszerült, miután a hangszálairól egy csomót kellett leoperálni. A megrázó videóért lapozzon!

A Farm VIP sztárja tönkretette szülei vállalkozását, az összes pénzt elszórta

Tévé2023.04.07, 19:31

Az alkalmazottak bérét nem osztotta ki, bulit rendezett.

Majka megdöbbent azon, kivel futott össze

Tévé2023.04.07, 10:48

Ismerősnek tűnt neki, de nem tudta, honnan. A részletekért, a videóért lapozzon!

Ilyen gyönyörű menyasszony volt Stana Alexandra - képek

Tévé2023.04.06, 16:46

Ahogy korábban írtuk, egyre mélyül Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata, ami nem indult zökkenőmentesen, ugyanis mindketten házasságban éltek, amikor egymásba szerettek. Azóta rendeződtek a dolgok, ők pedig boldogabbak, mint valaha. 

Stohl András majdnem elveszítette az egyik ujját: ez történt

Life.hu2023.04.06, 19:18

Stohl András a TV2 új műsorában, az Ütős Ötösben mesélt súlyos színpadi balesetéről.

Megmutatta a fenekét a TV2 sztárja

Tévé2023.04.05, 20:08

Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2. helyezett, Miss Earth Hungary címekkel is büszkélkedhet Oczella Eszter, aki a Totemben szerepelt legutóbb a TV2-n. 

Eddig titkolt félelméről beszélt Demcsák Zsuzsa

Tévé2023.04.05, 18:23

Van egy színpadi elem, amelytől szabályosan retteg.

Leszakadt Stohl András egyik ujja

Tévé2023.04.05, 18:12

Folyt a vér a lábára, sietve megpróbálták visszaragasztani.

Nagy esély van arra, hogy végre női előadó nyerje meg a Sztárban sztárt

Life.hu2023.04.05, 13:30

Végéhez közeledik a Sztárban sztár kilencedik évada: vasárnap eldől, hogy ki lesz a legsokoldalúbb előadó.

Először nyerheti női előadó a Sztárban Sztárt

Tévé2023.04.05, 09:11

Komoly esély van rá, hogy soha nem látott módon, egy női előadó nyerje meg a TV2 show-ját vasárnap este. Eddig erre a produkció kilenc évada során egyszer sem volt erre példa.

Rejtélyes üzenetet küldött a Hazatalálsz egyik főszereplője

Tévé2023.04.04, 16:49

Törőcsik Franciska tudja, legalábbis sejti, mikor jön a második évad. 

Rémálom és folyamatos rettegés lett Pápai Joci és Majka közös nyaralása

Tévé2023.04.04, 15:59

Többet aligha mennek együtt víz közelébe - derült ki a TV2 vetélkedőjéből, a Zsákbamacskából. 

Durva dolog derült ki Varga Viktorról

Tévé2023.04.04, 15:42

Elindult az Ütős Ötös a TV2-n. A családi vetélkedő résztvevői között ott van Pásztor Anna és Varga Viktor is, utóbbi pedig nem finomkodott ezúttal sem. 

A TV2 lett a legnézettebb csatorna 2023 első negyedévében

Tévé2023.04.04, 10:14

Mind március havi átlagban, mind 2023 első negyedévének átlagában a TV2 volt a legnézettebb csatorna mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+), teljes napon és főműsoridőben egyaránt. A portfóliók versenyében pedig jelentős előnnyel a TV2 Csoport áll az első helyen. Az első negyedév sikereinek eléréséhez márciusban is nagymértékben hozzájárultak a TV2 saját gyártású műsorai, melyek mindegyike idősávja legnézettebb műsora lett havi átlagban, mindhárom kiemelt korcsoportban - áll a TV2 közleményében. 

Különleges helyszínről jelentkezett az Ázsia Expressz sztárja - képek

Tévé2023.04.03, 18:19

Különös egybeesés lehet, hogy az Ázsia Expressz előző évadából ismert Balogh Szimóna is éppen Mexikóban van, amikor a TV2 stábja is ott forgatja a kalandreality következő szériáját. Az biztos, hogy Gelencsér Tímea egykori csapattársa most nem a forgatás miatt tartózkodik a különleges helyszínen, bár lehet, tartogat még meglepetéseket a közönség számára.

Sokan kritizálják Oláh Ibolya egyre furcsább viselkedését

Tévé2023.04.03, 17:25

A Sztárban sztár idei évadának egyik legesélyesebb versenyzője Oláh Ibolya, aki tegnap Joan Jettként állt a színpadra és még Gáspár Evelin is támogatta a produkcióját. Az énekesnőnek olyan jól sikerült az előadása, hogy az összesített lista élén végezte, így ő lett az elődöntő napi győztese, de elég szokatlanul reagált a hírre.

Félmeztelenül fotózták a TV2 sztárját

Tévé2023.04.03, 17:09

Szabó Franciskát két éve láthatták a TV2 nézői hónapokon át, minden hétköznap este, az Exatlon szereplője volt. Újabb képén nincs rajta más, csak bugyi és bokszkesztyű - lapozzon, mutatjuk!

Az egészségét is kockáztatta a Sztárban sztár énekese a műsor miatt

Tévé2023.04.03, 16:50

Ahogy azt korábban írtuk, Molnár Tibor, azaz Trap kapitány esett ki a Sztárban sztár hetedik élő show-jából, akiről kiderült, hogy egészségét is kockáztatta a műsor érdekében. Az énekes régebben elárulta, hogy súlyos beteg, mégis vállalta a szereplést és elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg.

Ezt gondolja Valkusz Milán kiborulásáról a Sztárban sztár legutóbbi kiesője

Tévé2023.04.03, 14:13

Mint azt korábban írtuk, olyan dolog történt a Sztárban sztár színpadán, mint még soha ezelőtt. Ugyanis a kiesés szélén álló két versenyző közül a továbbjutó végül fel akarta adni versenytársa javára, amit nem engedhettek meg neki a szerkesztők. Valkusz Milán sírásban tört ki továbbjutása miatt, a tényelges kieső, Trap kapitány, azaz Molnár Tibi vigasztalta az énekest.

Meztelen felvétel kerülhet elő Sydney van den Boschról

Tévé2023.04.03, 13:32

Mint írtuk, ma este kezdődik a TV2 új vetélkedője, Till Attila vezetésével. Az első vendégek között köszönti Sydney van den Boscht, aki egy nagy titkot is elárul a műsorban. A Szerencsekerék háziasszonya a kamerák előtt vallotta be, hogy készült már róla meztelen videó.

Molnár Anikóval, Kelemen Annával tér vissza a TV2 népszerű műsora

Tévé2023.04.03, 13:09

Újra sztárok ragadnak fakanalat a SuperTV2 legendás gasztroreality-jében. Április 17-től a Hal a tortán vadonatúj részeiben ismét felvonultatja a sztárvilág színe-javát, akik igyekeznek meggyőzni vacsoratársaikat arról, ők a legjobb amatőr szakácsok a héten - olvasható a TV2 közleményében. 

Gáspár Evelin is színpadra állt a Sztárban sztár elődöntőjében

Tévé2023.04.03, 12:09

A Sztárban sztár elődöntőjében sokaknak feltűnhetett, hogy Oláh Ibolya produkciója közben felbukkan egy ismerős arc, mégpedig Gáspár Evelin, aki a háttérben táncolt az énekesnő előadása alatt. Most kiderült, hogyan került oda Gáspár Győzőék nagyobbik lánya és mire készül a jövőben.

Sztárban sztár: Ezek a versenyzők jutottak be a döntőbe

Life.hu2023.04.03, 14:33

Vasárnap este a Sztárban sztár kilencedik évadában elődöntőjében öten versenyeztek a döntős helyért. A műsor végén Trap kapitány búcsúzott, Valkusz Milán sírva vette tudomásul, hogy továbbjutott. 

Megvannak a Sztárban Sztár döntősei, nagy esélyes búcsúzott

Tévé2023.04.02, 23:29

Vasárnap este öten álltak a Sztárban Sztár színpadára, és minden énekes két produkcióval próbálta meggyőzni a zsűrit arról, hogy helye van az évad döntőjében. Sokakat érdekelt, hogy Marics Peti és Tóth Andi hogy viselkednek majd egymással a szakításuk után, de nem csak azért volt izgalmas a hetedik élő adás. Összeállt a döntös mezőny, jövő vasárnap pedig kiderül, hogy ki lett a széria legjobb, legsokoldalúbb előadója.

Hatalmas csavarral ért véget a Hazatalálsz - videó

Tévé2023.04.01, 17:13

Hatalmas csavarral ért véget a Hazatalálsz, Kata érkezése valószínűleg mindent felbolygat majd. Farkasliget lakóinak fordulatokkal teli életét tíz héten át követhették a nézők, de a TV2 már bejelentette a folytatást. Az évad átlagos nézőszámát tekintve a sorozat jelentős fölénnyel lett idősávja legnézettebb műsora, ami azt jelenti, hogy a Hazatalálsz idején a legtöbb néző a TV2-t választotta mindhárom kiemelt korcsoportban - nem csoda, hogy a csatorna a folytatás mellett döntött.

Váratlan bejelentést tett a TV2

Tévé2023.04.01, 16:06

A TV2 váratlan bejelentést tett a Sztárban Sztár elődöntőjével kapcsolatban.

Folytatódik a Hazatalálsz, jön a második évad

Tévé2023.04.01, 13:42

Farkasliget lakóinak fordulatokkal teli életét tíz héten át követhették a nézők, ám az évad március 31-én befejező epizódjához érkezett. A közönségnek hála, a széria olyan népszerűségre tett szert, ami folytatásra ösztönözte a csatornát: hamarosan érkezik a második évad!

Sokan bántják a Hazatalálsz színészét

Tévé2023.03.31, 11:14

Ma este ér véget a TV2 sikeres napi sorozatának első felvonása, egyelőre nem tudni lesz-e folytatás. A rosszfiú karakterét, Raját alakító Jaskó Bálint elmondta, hogyan változtatta meg az életét a szerepe és milyen negatív, illetve pozitív tapasztalatokat szerzett a sorozat indulása óta.

Megdöbbentő dolgot művelt egy panda a Zsákbamacskában

Tévé2023.03.30, 22:15

"Ilyen van? Ilyen létezik? Hát ezt nem hiszem el! Ilyen nincsen!" - harsogta döbbenten Majka a TV2 vetélkedőjében, amikor egy pandának öltözött női versenyző pillanatok alatt elvitte a nyereményautót. 6,66 százalék esélye volt arra, hogy elsőre megtalálja az üvegládikót nyitó kulcsot, de szerencseszáma ezúttal tényleg szerencsét hozott neki. A videóért lapozzon!

Ördög Nóra: "Soha ennyiszer nem írtátok le, milyen ronda vagyok smink nélkül"

Life.hu2023.03.30, 14:58

Ördög Nóra két hete utazott ki Mexikóba, azóta zajlik az Ázsia Expressz - Fedezzük fel Amerikát! forgatása. A műsorvezető rendszeresen tudósít közösségi oldalain, az egyik videója miatt pedig kőkemény kritikákat kapott. Követőinek most jelezte: felfogta, amit írtak neki. 

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila, a Dancing with the Stars és az Ázsia Expressz

Tévé2023.03.30, 09:20

Tizennégy kategóriában hirdettek győztest az idén 10 éves Televíziós Újságírók Díja gálaeseményén március 29-én este, a Budapest Music Centerben. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Majoros Péter Majkát a zsűritag kategóriában díjazták.

Lékai-Kiss Ramóna elvitte a trófeát Ördög Nóra elől: a színésznő lett a legjobb női műsorvezető

Life.hu2023.03.30, 13:26

Idén tizedik alkalommal hirdették ki, hogy a televíziós szakmában dolgozó újságírók mely produkciókat és kiknek a teljesítményét találták a legjobbnak. A szakma a 2022-es év alkotásait díjazta a március 29-én este megrendezett nagyszabású gálaeseményen.

Folytatódik a Pepe a TV2-n - videó

Tévé2023.03.28, 16:13

Új évaddal és új étlappal nyitja meg április 16-án a szezont a TV2 heti sorozata, a Pepe. Dunaszéphely legendás pecsenyézőjében a mindig morcos Pepe őrzi a dupla panír hétpecsétes titkát, míg fia, a maximalista gourmet séf, Gábor azon dolgozik, hogy az általa vezetett étterem végre megkapja a hőn áhított Michelin-csillagot. Mindeközben a szereplők keresik a boldogságot, amihez azonban nincs bevált recept.

Gyanúsan viselkedik Tóth Andi és Marics Peti

Tévé2023.03.27, 15:43

Tavaly vállalta fel kapcsolatát Tóth Andi és Marics Peti, akik jelenleg a Sztárban sztár zsűrijében foglalnak helyet. Már sokaknak az is szemet szúrt, hogy miért nem ülhet egymás mellett a szerelmespár, most az egymás iránti viselkedésük keltett gyanút sokakban, vajon mi lehet a két énekes között.

Sztárban sztár: újabb versenyzőt küldtek haza a nézők

Life.hu2023.03.27, 09:36

A Sztárban sztár kilencedik évadának hatodik adásban sem volt hiány drámában. Valakinek most is mennie kellett.

Már csak öten maradtak - megvan a Sztárban sztár újabb kiesője

Tévé2023.03.26, 23:25

Lékai-Kiss Ramóna majdnem kiugrott a ruhájából, szexbombákat emlegetett, Schoblocher Barbara remegett az idegességtől, Tóth Andi pedig többször is tíz pontot adott, ami korábban nem volt jellemző. Mindenki fellépett szólóban és párban, a minőségi, szórakoztató este után pedig elbúcsúzott egy nagy kedvenc. Minden videót itt megtalál. Őrült fotókért kattintson ide!

Orgazmust és szexbombákat emlegetett a Sztárban sztár zsűrije

Tévé2023.03.26, 21:29

Állva ünnepelte a zsűri a Christina Aguilera-előadást, egészen pontosan Schoblocher Barbara és Gubik Petra produkcióját.

Remegett az énekesnő, megviselte a Zámbó Jimmy-dal

Tévé2023.03.26, 20:35

Schoblocher Barbara Zámbó Jimmyt kapta a Sztárban sztár március 26-i adásában feladatként, mint mondta a fellépés után, nagyon zaklatott volt, remegett a keze. "Ezt a külsőt kompenzálni kell tökéletes énekhanggal" - mondta Papp Szabi, aki szerint tökéletesen hozta a karaktert. Marics úgy vélte, hogy Jimmy büszke lenne erre, szerinte jól állt ez a figura az énekesnőnek. "Ő volt, van, lesz... olyan jelenség volt, amely a magyar popszakmába belevéste az énjét" - vélte Kökény, aki profi munkát látott. 

Új barátjával töltötte a napot Tóth Andi - aki nem Marics Peti

Tévé2023.03.26, 17:11

Ma este folytatódik a show, újabb kiesővel.

A skorpiókkal is vigyáznia kell az Ázsia Expressz csapatának

Tévé2023.03.26, 14:34

A TV2 utazós kalandrealityje pár napja forog, Ördög Nóra most megmutatta röviden, milyen volt az első nap.

Milliókra büntette a TV2 a Sztárban sztár egyik szereplőjét

Tévé2023.03.25, 17:44

Nem volt más lehetősége, kénytelen volt kifizetni.

Borzalmas baleset okozott gondot az Ázsia Expressz magyar stábjának

Tévé2023.03.25, 12:46

"Az Ázsia Expressz nem csak a versenyzőknek tartogat kalandos fordulatokat. A stáb is megtapasztalja olykor, hogy nem is olyan egyszerű eljutni egyik helyről a másikra" - írta videója mellé Ördög Nóra.

Alekosz barátnője döbbenten nézi a mexikói nők viselkedését

Tévé2023.03.24, 20:15

Állítólag tetszik a helyi nőknek, mert azt hiszik, az USA-ból jött - holott Érdről.

Világsztár üzent Sipos Tominak: "Mindenki neked drukkol!"

Life.hu2023.03.24, 20:54

A Sztárban Sztár versenyzője, Sipos Tomi vasárnap Barry White bőrébe bújik. A zeneszerző fia videóban üzent az énekesnek.

Ördög Nóra elárult egy érdekes dolgot az új Ázsia Expresszről

Tévé2023.03.24, 14:12

Napok óta Mexikóban van Ördög Nóra, ugyanis ott készül a következő Ázsia Expressz. Sokan nem értik, miért maradt meg a műsor címe ebben az új évadban - erre adott most magyarázatot.

Kótai Mihály szerepet kapott a TV2 sorozatában

Tévé2023.03.24, 12:12

A bokszoló világbajnok szerepet kapott a Hazatalálsz című sorozatban. Egy elég kicsi, ám annál fontosabb karaktert jelenít majd meg a képernyőn.

Ha kevesebb pénzed van, Porschét veszel, ha több, Ferarrit - bemutatjuk az új Nagy Őt

Tévé2023.03.23, 22:00

110 milliós autóval megy randira és bízik benne, hogy a nő nem a vagyonba szeret bele. Milyen motivációi vannak Magyaroszág 37. leggazdagabb emberének, mit gondol a pénzről, milyen nőt szeretne magának találni egy tévés párkeresőben? 

Fokozódnak az izgalmak a Sztárban Sztár színpadán: eldőlt, ki kivel párbajozik

Life.hu2023.03.23, 16:05

Most vasárnap már az elődöntőbe jutásért énekelnek a Sztában Sztár kilencedik évadának versenyzői. Az énekesek ezúttal két ismert előadó bőrébe bújnak, ráadásul a második produkciójukban egymással fognak párbajozni.

Ők párbajoznak egymással a Sztárban Sztár vasárnapi műsorában

Tévé2023.03.23, 10:24

A Sztárban Sztár 9. évadában egyre nagyobb a tét, hiszen vasárnap már az elődöntőbe jutásért énekel a még versenyben lévő hat híresség. Az énekeseknek ezúttal nem egy, hanem két ismert előadó bőrébe kell belebújniuk, ráadásul a második produkciójukban egymással fognak párbajozni.

"Átalakult a műveltség szerkezete" - Bányai Gáborral, a Szerencsekerék és a Zsákbamacska készítőjével beszélgettünk

Life.hu2023.03.22, 20:32

Közel harminc évvel ezelőtt láthatták először a tévézők a Zsákbamacskát, mely most új házigazdákkal, teljesen megújult köntösben tért vissza a képernyőre. Rózsa Gyuri után egy összeszokott páros, Majka és Pápai Joci vezeti a műsort, mely márciustól kezdve minden hétköznap este látható a TV2-n.

Gyerekként adta el az apja, ezért Magyarországra menekült az Ázsia Expressz új sztárja

Tévé2023.03.22, 21:01

Mint az korábban írtuk, a TV2 nemrég bemutatta az Ázsia Expressz negyedik évadának legújabb játékosait, melynek egyik párosa két sikeres modell, Kecskés Enikő és Kafiya Mahdi, vagy modell nevén Rea Milla lesznek. A szomáliai származású nő elárulta, hogyan került Magyarországra és milyen hánytatott sorsa volt gyerekként.

Már az első éjszakán botrányt okozott Mexikóban Nagy Alekosz

Tévé2023.03.22, 20:29

Mint azt korábban írtuk, Nagy Alekosz is elutazott Mexikóba, hogy versenybe szálljon az Ázsia Expressz fődíjáért. Eddig ismertelen barátnője, Varsányi Réka utazott vele a nagy kalandra, ugyanis Baukó Éva állítása szerint az utolsó pillanatban meggondolta magát és mégsem vállalta, hogy együtt szerepeljen Alekosszal. Ugyan még a kamerák nem forognak, de Alekosz már két botrányt is csapott rögtön az első napon.

Ázsia Expressz: Kucsera Gábornak már a kiutazás sem volt egyszerű

Life.hu2023.03.22, 16:04

Kedden indult útnak az Ázsia Expressz új évadának versenyzőcsapata, de van, akinek már a Mexikóba vezető út sem volt problémamentes. 

28 év után tért vissza a képernyőre a Zsákbamacska egyik játékosa

Tévé2023.03.22, 11:18

A TV2-n látható Zsákbamacskában egy Hari Papi nevű játékos is szerencsét próbált, mint kiderült, nem is először a műsor történetében: 28 éve már szerepelt a tévéműsorban, amit akkoriban még Rózsa György vezetett. Az első alkalommal hétezer forinttal és egy fekete macska-kabalával távozott a műsorból, a plüssállatot pedig most is magával vitte a forgatásra.

Ördög Nóra már Mexikóban van, hamarosan indul a TV2 sikerműsorának forgatása

Tévé2023.03.22, 09:01

Hamarosan elindul az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatása, Ördög Nóra már megérkezett Mexikóba.

Alekosz alig indult el Mexikóba, máris felháborodott: "A pilóta egy nő volt, ami előtt eleve értetlenül állok"

Life.hu2023.03.22, 13:15

Útnak indultak az Ázsia Expressz mexikói kiadásának versenyzői, Alekosznak pedig már a repülőn problémája akadt.

Nem tud leállni Baukó Éva, ismét Alekoszt gúnyolja

Tévé2023.03.22, 08:09

Mint azt korábban megírtuk, nemrég nyilvánosságra hozta a TV2, hogy kik azok a hazai sztárok, akik az Ázsia Expressz következő évadában összemérik erejüket. Legkorábban Nagy Alekosz neve szivárgott ki, amiben nem kis szerepe volt Baukó Éva hisztériájának. A botrányhősnő állításai szerint őt is hívták a következő évadba, de ő nem volt hajlandó újra Nagy Alekosszal egy műsorban szerepelni. Most lehet, megbánta a döntést, ugyanis újra Alekoszt és annak párját kritizálja hivatalos közösségi oldalain.

Szerelmi életéről vallott a TV2 sztárja: "A kapcsolatunk kezdettől nagyon harmonikus volt"

Life.hu2023.03.21, 17:15

A TV2 műsorvezetője, Vitányi Judit egyik napról a másikra hagyta maga mögött debreceni életét, és a fővárosba költözött.

Istenes Bence sem tudott elmenni szó nélkül Marics Peti sellőruhája mellett

Life.hu2023.03.21, 17:04

Marics Petire és Tóth Andira is sellőszerű ruhát adtak a Sztárban Sztár vasárnapi adásában. Barátja  különleges öltözéke mellett Istenes Bence sem tudott szó nélkül elmenni. 

Erre sokan felfigyelnek, itt a TV2 nagy bejelentése

Tévé2023.03.21, 16:17

Megháromszorozta a csatorna a Sztárban sztár leszek! főnyereményét. 

Ezt csinálta a kulisszák mögött a Sztárban sztár kiesője

Tévé2023.03.21, 13:51

Hiába a rutin és az évek, még a legtapasztaltabb versenyző is kapaszkodót keres magának, az élő műsor terhei alatt. Kiss Ernő Zsoltnak két tuti technikája is volt.

A nézők nem láthatták a Sztárban Sztár nagy bakiját: Tóth Andinak élő adásban veszett nyoma

Life.hu2023.03.21, 11:02

A nemrég visszavonult énekesnőt, Tóth Andit vasárnap esténként a TV2 képernyőjén láthatja a közönség. A legutóbbi show-ban azonban a tévézők nem, csak a helyszíni közönség "láthatta", hogy nyoma veszett a fiatal tehetségnek.

"Semmit sem csinálnék másként" - Megszólalt a Sztárban Sztár legutóbbi kiesője

Life.hu2023.03.21, 10:57

A múlt héten két versenyző számára is véget ért a verseny. A Sztárban Sztár ötödik élő show-jából ugyanis az eddigiektől eltérően nem egy, hanem két énekes is kiesett.

Ők utaznak Mexikóba: itt az Ázsia Expressz negyedik évadának celebnévsora

Life.hu2023.03.21, 10:51

Március elején érkezett a hír, hogy teljesen új útvonalon, Ázsia helyett az amerikai kontinensen forog majd az Ázsia Expressz, a TV2 nagy sikerű sztárrealityjének új évada. Ördög Nóra, a műsor házigazdája nemrég a reptérről jelentkezett be, mutatva, hogy indul a forgatás, a csatorna pedig most nyilvánosságra hozta a versenyzők névsorát.

Ők lesznek az Ázsia Expressz legújabb évadának szereplői

Tévé2023.03.21, 09:23

A csapat már úton van és hamarosan elindul az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatása. A TV2 szuperprodukciójában ezúttal hét kalandvágyó pár próbál szerencsét Mexikó és Guatemala csodás vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva egy nem mindennapi küldetés során megküzdjön a 10 millió forintos fődíjért. Többek között olyan népszerű hírességek szállnak versenybe, mint Kucsera Gábor, Tóth Dávid, Hegyes Berci, Völgyi Zsuzsi, Nagy Alekosz vagy Kempf Zozo.

A reptérről jelentkezett be Ördög Nóra: a műsorvezető nagy bejelentésének sokan örülnek majd

Life.hu2023.03.21, 10:32

Március elején derült ki, hogy hamarosan elkezdődik a TV2 nagy sikerű sztárrealityjének, az Ázsia Expressz új évadának forgatása, ám a készítők ezúttal a világ másik felére utaztatják a celebeket. Az új úti cél Mexikó és Guatemala lesz, ezért kissé megváltozik a műsor címe is, mely kiegészül a Felfedezzük Amerikát! szlogennel.

Eltűnt Tóth Andi

Tévé2023.03.21, 06:32

Példátlan eset történt vasárnap este a Sztárban Sztár élő adásában. Az egyik, több mint kilenc percig tartó reklámszünet után hiányos csapattal folytatódott az élő adás: Tóth Andi, a nemrég a színpadtól visszavonult énekesnő nem ült a helyén, amikor a zenés show stúdiója visszakapta a képet és a hangot.

Közel 30 év után kimagasló sikerrel tért vissza a Zsákbamacska

Tévé2023.03.20, 16:49

A korábban is népszerű vetélkedő premier epizódja március 12-én, vasárnap este 20 óra 33 perckor került adásba a TV2-n, és egyből az éves nézettségi toplista élén landolt.

Hatalmas bejelentést tett Ördög Nóra

Tévé2023.03.20, 13:37

Ördög Nóra a reptérről jelentkezett egy fotóval, és hatalmas bejelentést tett: elindul az Ázsia Expressz forgatása. A realityt idén nem Ázsiában, hanem Mexikóban és Guatemalában forgatják, 2023-ban így a következő címmel látható majd a képernyőn: Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát. A műsorvezető a családja nélkül érkezik, de később ismét csatlakoznak majd hozzá.

Sztárban sztár: Kiss Ernő Zsolt és Kamarás Iván a kiesés okairól beszélt

Tévé2023.03.20, 11:09

Pachann Péter szerint a táborral van baj, Kamarás nem így látja.

Megmutatta 9 hónapos kislányát a TV2 sztárja: tündéri

Life.hu2023.03.20, 13:11

Yulaysi Mirandát a Sztárban sztár leszek! című műsorból ismerhetik az emberek, amelynek válogatójára nagy pocakkal érkezett. Azóta a kislánya már nagyot nőtt: 9 hónapos. 

Tóth Andi megint levetkőzött, két énekest hazaküldtek a Sztárban sztárból

Tévé2023.03.19, 23:01

Nyolcan maradtak versenyben a Sztárban sztár március 19-i adására, de az átlagosnál is nagyobb izgalom előzte meg a show-t, mivel lehetett tudni, hogy ma este ketten is kiesnek. Tóth Andi megharagudott egy énekesre, aki összevissza énekelte a szöveget, Trap kapitány pedig úgy kapott maximális pontszámot, hogy nem kellett énekelnie, csak ugrálni és dörmögni. Minden produkciót visszanézhet videón itt.  Rengeteg fotónk van, a legjobbakat itt megnézheti. 

A Sztárban sztár zsűrije sem tudta megmenteni, megvan az este első kiesője

Tévé2023.03.19, 21:46

Mint korábban írtuk, rendhagyó adás volt a március 19-i, két búcsúzóval.

Mit súgott Lékai-Kiss Ramónának a férje a reklámszünetben?

Tévé2023.03.19, 21:13

Ha nem forog a kamera, akkor is nagy a nyüzsgés a stúdióban - nézzen képeket!

Tóth Andit felidegesítette egy Sztárban sztár-fellépő hazugsága

Tévé2023.03.19, 21:53

Az énekes nem tudta a szöveget, magyarázat helyett elviccelte a kínos helyzetet.

Szexi sellőlánynak öltözött Tóth Andi a Sztárban sztár ma esti adásában

Life.hu2023.03.19, 22:57

Tóth Andi ismét dögös ruhában zsűrizik a TV2 Sztárban sztár című műsorában. A fiatal énekesnő a ma esti adásban szexi sellőlánynak öltözött. 

Lékai-Kiss Ramónát felizgatta a fekete hajú Kamarás Iván

Tévé2023.03.19, 19:35

Nyolcan maradtak versenyben a Sztárban sztár március 19-i adására, de az átlagosnál is nagyobb izgalom előzte meg a show-t, mivel lehetett tudni, hogy ma este ketten is kiesnek. Kamarás Iván erősen nyitotta az estét. 

Szinte semmi nem takarja Tóth Andi melleit a Sztárban sztárban - képek

Tévé2023.03.19, 19:00

Perceken belül kezdődik a Sztárban sztár újabb adása a TV2-n, amely rendhagyó lesz, hiszen ma ketten kiesnek - eddig minden fordulóban egy-egy énekes búcsúzott. A zsűritagok már a stúdióban vannak, alább egy kép, a többiért lapozzon!

Rendhagyó adás jön a Sztárban sztárból - videó

Tévé2023.03.19, 18:50

Mint írtuk, nagy változás jön a Sztárban sztárban, a vasárnapi adásban ugyanis nem egy, hanem két versenyző fog kiesni. Ennek megfelelően az este menete is átalakul, amiről a műsor háttérriportere, Vavra Bence beszélt egy videóban – nézze meg, ha szeretne előre felkészülni!

Két versenyző is távozik az esti Sztárban sztárból

Life.hu2023.03.18, 20:32

Vasárnap este két versenyzőtől is búcsúzik a Sztárban sztár műsora. 

Oláh Ibolya elmondta, miért neki a legnehezebb a Sztárban sztárban

Tévé2023.03.17, 19:28

Szenvedett múlt héten, és úgy érzi, a hangján nem tud sokat alakítani.