TV2

címke rss

Szorcsik Viktória: "Vagány csaj vagyok, aki nem futamodik meg semmi elől"

Life.hu2022.11.13, 21:36

Hamarosan ismét benépesül a sztárok tanyája, ugyanis újabb tizenhat híresség válallkozott arra, hogy a városi környezetből kiszakadva, puritán körülmények között küzd meg az elemekkel, a játékos feladatokkal és persze a riválisokkal is a főnyereményért.

A Párharc-győztes Varga Viktor a 10 milliós fődíjról és a botrányokról beszélt

Tévé2022.11.14, 09:23

A TV2 valóságshow-jának győztes párosa elosztotta a nyereményt és nagy élményként emlékezik vissza a Párharcra. Varga Viktor bevallotta, hogy veszekedtek Zsembera Liliánával, és azt is, hogy a végén majdnem elbukták a fődíjat. 

Neki kellett távoznia a TV2 versenyéből: nem számított rá, hogy véget ér a kaland

Life.hu2022.11.14, 07:25

A Sztárban sztár leszek! legutóbbi élő showjából is távoznia kellett egy énekesnek: számára ért véget a verseny.

Megvan a Sztárban sztár leszek! hatodik élő show-jának kiesője

Tévé2022.11.13, 23:11

Már a hatodik élő adással jelentkezett a Sztárban sztár leszek! című tehetségkutató, melyben a megcsappant létszám miatt a mai este során már dupla produkciókkal álltak színpadra a még versenyben lévő énekesek. Az egyéni előadások után csapatban is bizonyítaniuk kellett a tehetségüket. Lássuk, mi történt a hatodik élő show-ban és kinek kellett végül távoznia a versenyből.

Szürreális jelenet: megcsókolta versenyzőjét Pápai Joci

Tévé2022.11.13, 21:38

Ahogy korábban megírtuk, a Sztárban sztár leszek! egyik nagy esélyese, Bari Laci súlyosan megsérült a heti próbán, ahol elcsúszott a színpadon és közben kiugrott a térde és a bokája is. Az énekest ez sem tántorította el attól, hogy folytassa a versenyt, így egy széken ülve adta elő a produkcióját. A zsűri értékelése után mentora, Pápai Joci elismerése jeléül felszaladt a színpadra, hogy megcsókolja Bari Laci lábát remélve, ettől majd gyorsabban meggyógyul.

Halálra rémült Varga Viktor a Sztárban sztár leszek! stúdiójában

Tévé2022.11.13, 21:44

A mai élő adásban Tóth Gabi énekese, Szirtes Dávid nem a szokásos női karaktert kapta feladatként, hanem egy tőle nagyon szokatlan előadással kellett készüljön. A versenyző Varga Viktor slágerével lépett színpadra, a felkészülés során az énekes is sokat segített neki. Varga is ott volt a stúdióban és élőben nézhette Szirtes előadását, amiről bevallotta, hogy nagyon szürreális élmény volt, szinte oda se mert nézni, mert halálra rémítette őt a hasonlóság.

Köllő Babett mellbimbóival szórakozik Majka

Tévé2022.11.13, 20:14

Erősen kezdett a Sztárban sztár leszek! hatodik élő show-ja is, melyben a versenyzők közös nyitánya után köszöntötték a zsűrit. A szokásokhoz híven, most is összeöltöztették őket a műsor stylistjai, ez ellen tiltakozott Majka már rögtön a műsor elején és ollót ragadott.

Dancing with the Stars: hiába estek ki Kökény Attiláék, a jókedvüket ez sem tudta elvenni

Life.hu2022.11.13, 21:22

A Dancing with the Stars harmadik évadának hatodik adásában Kökény Attilától és táncpartnerétől, Mikes Annától kellett elbúcsúznia a nézőknek. Bár ők már biztosan nem nyerik meg a versenyt, ez egyáltalán nem csorbította a jókedvüket. Le sem tagadhatnák, milyen közeli és fesztelen köztük a kapcsolat: minden helyzetet megragadnak arra, hogy poénkodjanak egymással.

Ezért sírta el magát a Dancing with the Stars versenyzője

Tévé2022.11.13, 16:47

Ahogy korábban megírtuk, lezajlott a Dancing with the Stars hatodik élő show-ja is, amely most is bővelkedett az érzelmekben. Volt sírás, öröm, bánat és sok meglepetés is, melyből az egyik legemlékezetesebb pillanatot Lissák Laura és Vavra Bence okozták érzelmes kortárs táncukkal. A táncosnő annyira elérzékenyült, hogy Lékai-Kiss Ramóna kérdéseinél nem tudta visszatartani könnyeit.

Durván megalázták Demcsák Zsuzsát

Tévé2022.11.13, 13:14

A TV2 műsorvezetője már hosszú ideje Dominikán forgatja a Money or Love című realtyt, miközben itthon romokban hever az élete, ugyanis elárulta, hogy elválik férjétől. Ezért sem meglepő, hogy időközben látványos fogyáson ment keresztül, amiért sok kritkát kapott az elmúlt napokban.

Kökény Attila: Alkalmatlan vagyok arra, hogy egy ilyen versenyt megnyerjek

Tévé2022.11.13, 12:05

Kökény Attila és Mikes Anna esett ki a Dancing with the Stars tegnapi adásából, és a zenész szerint ez nem meglepő. 

Élő adásban szakadt szét a TV2 sztárjának nadrágja

Life.hu2022.11.13, 20:49

Somhegyi Krisztián, a Dancing with the Stars versenyzője nagyon kellemetlen helyzetbe került.

DWTS: Ez a páros nem jutott be az elődöntőbe

Life.hu2022.11.13, 20:39

A Dancing with the Stars hatodik élő showjában az előző széria versenyzői is visszatértek. Fergeteges produkciókat láthattunk, de valakinek most is búcsúznia kellett.

Nagy meglepetéssel zárult a Dancing with the Stars hatodik élő show-ja

Tévé2022.11.12, 23:50

Már csak öt páros maradt versenyben a Dancing with the Starban, hamarosan kiderül, hogy ki nyeri az idei évadot. A ma esti adásban a top ötben lévő párokhoz az előző évad versenyzői is csatlakoztak. A múlt heti adásban is extra produkciókkal színesítették az estét, ma is sok meglepetéssel kedveskedtek a tévénézőknek. A műsor végén egy olyan páros távozott, aki nagy meglepetést okozott a kiesésével a tévénézőknek és a zsűrinek egyaránt. Jövő héten már az elődöntővel folytatódik a show a továbbjutó négy táncpárral.

Hatalmas bejelentés a Dancing with the Starsban

Tévé2022.11.12, 23:19

A hatodik élő show-ban óriási meglepetést közöltek a műsorvezetők. Stohl András már a műsor kezdete óta fokozta a feszültséget, annyit elárult, hogy csak az eredményhirdetés előtt fogják elárulni, miről van szó és ez garantáltan mindent megváltoztat a későbbiek során. 

Élő adásban esett össze a Dancing with the Stars sztárja

Tévé2022.11.12, 21:58

2021 legjobb férfi táncosa, Kinizsi Ottó tangózott Pap Dorcival és Baranya Dáviddal a hatodik élő show-ban, a produkció közben pedig az évad profi táncosa a színpadon esett össze. A koreográfia elnyerte a nézők és a zsűri tetszését is, Pap Dorci pedig még az egyik zsűritaggal is flörtölt a tánc végén a Dancing with the Starsban.

Fodrászként kezdte a TV2 sztárja: szülei fürdőjében vágta a haverjai haját

Life.hu2022.11.12, 18:40

Kaly Roland a TV2 énekes tehetségkutatójának az egyik nagy esélyese. Habár idén másodjára próbálkozik a műsorral, a tavalyi fiaskó óta hatalmas léptekkel menetel a Sztárban Sztár leszek!-ben a győzelem felé.

A Farm VIP sztárjai is feltűnnek a ma esti Dancing with the Starsban

Tévé2022.11.12, 17:00

Ma este 19:30-tól folytatódik a TV2 nagyszabású show-műsora, a Dancing with the Stars. A hatodik élő adásban több extra produkcióra is lehet majd számítani. 

Véget ért a Párharc, megvan a győztes pár

Tévé2022.11.11, 22:54

November 11-én véget ért a TV2 páros vetélkedője, a Párharc. A döntőben Varga Viktor és Zsembera Liliána küzdött meg Chris Tanoh Csokival és Egedi Heddával, végül Viktorék nyertek.

A nézők is láthatják majd Lékai-Kiss Ramóna ujjtörését: a balesetről mesélt a színész-műsorvezető

Life.hu2022.11.11, 20:23

Sokan meglepődtek, amikor Lékai-Kiss Ramóna bekötött kézzel jelent meg a Dancing with the Stars színpadán. A showműsor női házigazdája forgatás közben szerezte a sérülést, a Life.hu-nak pedig elárulta, hogyan történt a baleset.

Kiderült, hogy milyen szerepet kapott Tóth Andi a TV2-től

Tévé2022.11.11, 16:30

Kiderült, milyen karaktert játszik majd Tóth Andi a TV2 új napi sorozatában, a Hazatalálszban.

Kígyókkal és pánikoló sztárokkal jön a Párharc döntője - videó

Tévé2022.11.11, 15:41

Döntőjéhez érkezett a TV2 páros vetélkedője, a Párharc, amelyben már csak két pár van versenyben. A november 11-i, utolsó adásban Varga Viktor és Zsembera Liliána küzd meg Chris Tanoh Csokival és Egedi Heddával, amire Viktor harci díszben készül. Egy kígyós kihívás biztosan lesz, amitől Csoki pánikba esik – nézze meg videón, hogy mire számíthat este!

Kiderült, mi lesz Tóth Andi szerepe a TV2 új műsorában

Life.hu2022.11.11, 12:39

Hamarosan vadonatúj napi sorozat indul a TV2-n Hazatalálsz címmel. Ebben Tóth Andi is szerepet kapott és most kiderült, milyen karaktert alakít.

A szakítás is felmerült Gáspár Evelinékben

Tévé2022.11.11, 11:57

Ma este kiderül, hogy melyik páros viheti haza a Párharc fődíját és egyben a dicsőséget a műsor győzteseként. A döntő kapujában kieső Gáspár Evelin a Mokka vendégeként beszélt a műsorról és a kiesés utáni érzéseiről.

A Nagy Ő egyik jelöltje a lábai közé akarja szorítani Árpa Attilát

Tévé2022.11.11, 09:06

Hamarosan indul a TV2 párkereső show-ja. A Nagy Ő-ben ezúttal 19 nő küzd majd a színészért, akikről itt talál rengeteg képet és bemutatkozót. A versenyzők közt lesz egy Catherine nevű hölgy is, aki az Átok 2-ben, a Magic Boys-ban és több videoklipben is feltűnt.

Ostromolják a nők a TV2 fiatal sztárját, de barátnő várja odahaza

Life.hu2022.11.10, 21:03

Tavaly próbálta először, de akkor nem jutott be az élő show-ba Kaly Roland. A fiatal énekes idén ismét belevágott a kalandba és egyelőre megállíthatatlanul menetel a Sztárban Sztár leszek! versenyében. Rolandot mestere, Majka támogatja.

Gáspár Bea szerint Gelencsér Timi direkt felidegesítette Győzikét

Tévé2022.11.10, 16:46

Az Ázsia Expresszben látott nagy vita és látványos balhé Gelencsér Timi és Gáspár Győző között olyan haragot eredményezett a felekben, hogy a műsor óta nem beszéltek egymással. Gáspár Bea is elmondta véleményét férje viselkedéséről. 

Megszólalt Gáspár Bea az ázsiás botrányról: "Timiben nem volt meg a kellő tolerancia"

Life.hu2022.11.10, 15:04

Hatalmas indulatokat generált a párcsere az Ázsia Expresszben. Gáspár Győző Gelencsér Timivel került egy csapatba, ám az este nem várt fordulatot vett: a showmannek ugyanis egy szobában kellett volna aludnia az egykori szépségkirálynővel, de családapaként ezt nem akarta vállalni.

Meglepő, melyik páros jutott be elsőként a Párharc döntőjébe

Tévé2022.11.10, 00:18

Teljesen esélytelennek tűnt a Párharc elején a Csoki-Hedda páros, pláne, hogy még szakítottak is pár nap után. Most ott vannak a TV2-es valóságshow fináléjában. 

Újabb gyanús lépés: Tóth Andi lemondta a következő koncertjét

Tévé2022.11.09, 17:35

Tóth Andi körül egyre rejtélyesebbek a dolgok. Azóta is folyik a találgatás, hogy vajon ő volt-e az az énekesnő, akit drogos állapotban kórházba kellett szállítani, de ő nem mondta még  egyértelműen, hogy nem ő volt, csak célozgat erre. Ráadásul egyre több dolgot mond vissza. 

Tücsi biztosan elkerül néhány embert a Párharc után

Tévé2022.11.09, 14:08

Tücsiék hirtelen halállal estek ki a Párharc című műsorból. Az influenszer elégedett a teljesítményükkel, ám néhány játékostársuk miatt nem biztos, hogy újra vállalná a műsort.

Nem tartja magát celebnek Visváder Tamás

Tévé2022.11.09, 17:07

Mint arról beszámoltunk , november 21-én indul a TV2-n a Farm VIP új évada, amelyben újabb tizenhat híresség dacol majd a vidéki élet viszontagságaival, a játékban többek közt Vajna Tímea sógora is részt vesz.

Erre senki sem számított: ők lettek a Párharc újabb kiesői

Tévé2022.11.09, 08:10

A Párharcban elkezdődött a végjáték, és a legújabb kieső páros a bizonyíték rá, hogy nem lehet megtippelni a játék végét. 

Nagyon súlyos balesetet szenvedett a Sztárban sztár leszek! énekese

Tévé2022.11.09, 07:54

A Sztárban sztár leszek! előző szériájának versenyzője, Szaszák Zsolt, súlyos autóbalesetet szenvedett. 

Összeomlott a Sztárban sztár leszek! versenyzője, elsírta magát a zsűri értékelése után

Life.hu2022.11.08, 21:02

Tóth Napsugár összeomlott a zsűri értékelése után, a Sztárban sztár leszek! ötödik adásában sem sikerült lenyűgöznie Majkáékat. Az énekesnő a színfalak mögött elsírta magát.

Elkezdődött a Párharc végjátéka, valaki ma azonnal távozik a műsorból

Tévé2022.11.08, 17:42

Ma este fontos fordulóponthoz érkezik a TV2 vetélkedője, a Párharc, ugyanis a mai bátorságpróba után azonnal távozik az egyik páros, így a pénteki fináléban ők már biztosan nem lehetnek ott. A következő feladat talán az eddigi legveszélyesebb és legösszetettebb próba, aminek ismertetésekor a versenyben lévő párok is megrémültek.

Ezzel a tizenhat sztárral tér vissza a Farm VIP

Tévé2022.11.08, 11:16

November 21-én indul a TV2-n a Farm VIP új évada, amelyben újabb tizenhat híresség dacol majd a vidéki élet viszontagságaival, miközben izgalmas feladatokon keresztül próbálják bezsebelni a fődíjat. A hétköznapok kényelmét hátrahagyva idén olyan celebek vágnak bele a tanyasi kalandba, mint Nyertes Zsuzsa, Szorcsik Viktória, dr. Hevesi Kriszta, ifj. Schobert Norbert vagy Szabó András Csuti.

Csalódottan távozott a Párharc legutóbbi kieső párosa

Tévé2022.11.08, 08:23

Újabb páros távozott a Párharc című játékból, akiket a műsor nagy esélyeseiként tartottak számon. Ők maguk is meglepődtek az eredményen és meglepő dolgokat mondtak a kiesésükkel kapcsolatban.

Gelencsér Tímea nagyon csúnyán összeveszett Győzikével

Tévé2022.11.08, 13:40

Gelencsér Tímea és Gáspár Győző nagy valószínűséggel sosem lesznek barátok. Az Ázsia Expressz 3 forgatásán párba osztották őket, de ott kiderült, hogy mindennel kapcsolatban nagyon más véleményen vannak és össze is vesztek. 

Kiderült, mi van Pap Dorci és táncpartnere között

Tévé2022.11.07, 14:49

Pap Dorci a nyilvánosság előtt vallott arról, hogy egyedülálló lett, de sok részletet nem árult el az Esztergályos Patrikkal való szakításáról. A Dancing with the Starsos szereplése teljesen leköti minden figyelmét. Táncparterével, Baranya Dáviddal nagyon szoros kapcsolatba kerültek egymással és a parketten is izzik köztük a levegő. 

Búcsúzott a TV2 sztárja: nem akarják már látni a nézők

Life.hu2022.11.07, 08:33

Lenyűgöző produkciókat láthattunk vasárnap este a Sztárban sztár leszek! ötödik élő adásában, valakinek azonban ismét búcsúznia kellett.

Dráma a Sztárban sztár leszek!-ben, nagy kedvenc búcsúzott

Tévé2022.11.06, 22:17

Három fellépő is 30 pontot kapott a november 6-i adásban, Yulaysi Miranda nyerte a hetet - vele itt olvashat interjút. Nyolc versenyző vágott neki az estének, a végére maradtak a nagy izgalmak. 

Plasztikai műtét utáni képeket mutatott a TV2 sztárja

Tévé2022.11.06, 15:21

Bő egy hónapot ki kellett hagynom az edzésből is, viszont végre újra edzhetek minden nap - írta Budavári Fülöp, a Sztárban sztár korábbi riportere. 

Szenzációs táncok után jött a dráma a Dancing with the Stars végén

Tévé2022.11.05, 23:02

Az ötödik élő show-ban, amely a Riszaviadal nevet kapta, minden párosnak két táncot kellett bemutatnia. A top 5-be való jutás volt a cél ezen az estén, és végre volt olyan produkció is, amely 10 pontot kapott. 

Olyan történt a Dancing with the Starsban, amire idén még nem volt példa

Tévé2022.11.05, 21:36

A november 5-i show-ban hatodikként Tóth Katica és Somhegyi Krisztián érkezett jive-val. A zsűri a harmadik évadban még nem adott 10 pontot, de most ketten is úgy vélték, tökéletes produkciót láttak. 

Pap Dorci szexi dominaként szántotta fel a DWTS táncparkettjét - Fotó

Life.hu2022.11.05, 23:57

Pap Dorci egy szál bugyiban, bőrszerkóban szántotta fel a Dancing with the Stars színpadát.

Még négy sztár érkezik a Dancing with the Stars mai esti adásába

Tévé2022.11.05, 16:33

Közülük hárman Ázsia Expressz-szereplők.

Elérkezett a Párbaj ideje a Dancing with the Stars színpadán: ők csapnak össze egymással ma este

Life.hu2022.11.05, 23:41

Hétről hétre versenybe szállnak, de most először párbajban csapnak össze. A Riszaviadalt szombat este 19.30-tól láthatják a nézők: mutatjuk, melyik párosok csapnak össze egymással!

Majkában látom a kubai családomat

Tévé2022.11.05, 09:11

Nyolc hónapos terhesen jelentkezett Yulaysi Miranda Ferrer a Sztárban sztár leszek!-re, az élő adásoknak pedig egy négy hónapos kisbabával vágott neki. Már születése előtt zenei hatások érték, és reméli, énekesnőként bizonyíthat a jövőben. Hogyan került Magyarországra, hogy áll a küzdelme a magyar nyelvvel, mit gondol Majka dicséretéről? Interjú.

A lovász Timi és a lélekgyógyász Natali is Árpa Attila menyasszonya akar lenni - képek

Tévé2022.11.04, 21:40

November 14-én 21:20-kor indul a TV2 párkereső reality-je, a Bachelor - A Nagy Ő, aminek főhőse ezúttal Árpa Attila lesz. Három szereplőt már röviden bemutatott a csatorna. 

Durván beverte a fejét az Ázsia Expressz szereplője, káromkodva rogyott össze - videó

Tévé2022.11.04, 19:22

A Nemazalány néven ismert énekesnőt, Fannit szerencsétlen baleset érte Ázsiában.

Szétköltözéséről vallott a TV2 sztárja: "Nálunk az ilyen veszekedések mindennaposak"

Life.hu2022.11.04, 18:04

Forrnak az indulatok a TV2 extrém realityjében, a Párharcban, melyben a sztárpároknak nemcsak a nehéz és néha életveszélyes feladatokkal, hanem saját magukkal és párjukkal is meg kell küzdeniük. Az egyik páros, Csoki és Hedda azonban annyira összeveszett, hogy külön szobába költöztek.

Pánikrohamot kapott az Ázsia Expressz sztárja: egy ló váltotta ki a heves reakciót

Life.hu2022.11.04, 17:28

Az Ázsia Expresszben nemcsak a természettel, az extrém feladatokkal kell megküzdeniük a játékosoknak, hanem le kell birkózniuk saját félelmeiket is. Nemazalányt, vagyis Halastyák Fannit korábbi rossz élményei kerítették ismét hatalmukba.

Döbbenten nézték Győzike hisztérikus kirohanását - videó

Tévé2022.11.04, 12:10

Az Ázsia Expresszben idegileg kezdenek fáradni a szereplők.

Megszólalt a botrányról a Money or Love vörös bombázója

Tévé2022.11.04, 11:42

Egyre nő a feszültség a Money or Love villájában, hiszen minden játékos a győzelemre hajt, ezért bármi megtörténhet. Az egyik legdurvább vita épp a két barátnő, Ági és Kitty között robbant ki, akik eddig egymás bizalmasai voltak, de a taktikázás miatt most megharagudtak egymásra. A ma esti műsorban egy női játékos fog távozni, ezért Göbölyös Ági nagy veszélyben van. A kialakult feszült helyzetről az Origónak mesélt a Money or Love versenyzője.

Meglepő dolog derült ki Gáspár Evelin párjáról

Life.hu2022.11.04, 08:40

Gáspár Evelin idén év elején mutatta be a nagy nyilvánosságnak szerelmét, Varga Attilát, akivel akkor már több hónapja tartott a kapcsolatuk. A fiatalok az első közös szereplésre egészen idén őszig vártak, ugyanis a Párharcban láthatja őket először együtt a közönség.

Gáspár Győző kiakadt versenytársaira: "Kétszínű kutyák"

Life.hu2022.11.03, 16:22

A showman nem viselte jól, hogy versenytársaik őket hozták hátrányos helyzetbe.

Szakítás közelébe került a TV2 sztárpárja: "Ha szétmegyünk, engem már az sem érdekel..."

Life.hu2022.11.03, 10:15

Pattanásig feszültek az idegek tegnap a Párharc adásában. Csoki és Hedda az egyik játék során összeveszett és a vita egészen estig tartott, ahol végül olyanokat vágtak egymás fejéhez, amiket később lehet, hogy megbánnak.

Rosszul lett Gelencsér Timi: hárman próbáltak rajta segíteni

Life.hu2022.11.03, 08:48

Emberpróbáló körülmények között kellett versenyezniük az Ázsia Expressz szereplőinek. Sokakat megviselt a hőség, a fizikai próbatételek sora és a szárazság. Az egyik játékos, Gelencsér Timi a szerda esti adásban olyan rosszul lett, hogy összeesett.

Nem bírták tovább, szex is volt a TV2 műsorában - videó

Tévé2022.11.02, 20:40

Mindketten pont azt akartuk a másiktól, ami megtörtént - mondta Bence a SuperTV2-n látható Money or Love-ban, egy gyertyafényes, pezsgős, jakuzzis kaland után. 

Visszatér a képernyőre a TV2 népszerű műsora, a Hal a tortán: ők főznek az első héten egymásnak

Life.hu2022.11.02, 21:38

Újra műsorra tűzte népszerű műsorát a TV2: A Hal a tortán november 21-től lesz látható.

Óriási ordibálás, botrány után szakított a TV2 sztárpárosa - videó

Tévé2022.11.02, 18:31

Chris Tanoh „Csoki" és Egedi Hedda a Párharcban vitézkednek, de nem biztos, hogy a kapcsolatuk kibírja a forgatás végéig. 

A TV2 lett a legnézettebb csatorna októberben

Tévé2022.11.02, 15:08

A visszatérő és vadonatúj saját gyártású formátumoknak köszönhetően a TV2 nem csupán teljes napon, hanem 22 év után újra főműsoridőben is piacvezető volt októberben a 18-59 éves nézők körében. A sikeres őszi műsorrend kiemelkedő eredményeket hozott a TV2 Csoport számára is, hiszen a csatornacsalád októberben is sikeresen őrizte meg piacvezető pozícióját mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) teljes napon és főműsoridőben is.

Nagy meglepetésekkel készül a tízéves SuperTV2

Tévé2022.11.02, 14:19

November 2-án, azaz szerdán tíz éve, hogy elindult a SuperTV2, a TV2 Csoport kábelcsatornája. Ebből az ünnepi alkalomból a népszerű sorozatok és sikerfilmek mellett november 21-től új évaddal, vadonatúj részekkel és sztárvendégekkel jelentkezik a TV2 Csoport egyik legrégebbi gasztro-reality-je, a Hal a tortán.

Mélypontra került a TV2 egykori sztárja

Tévé2022.11.02, 13:06

Szőcs Reni nevét 2016-ban ismerték meg a nézők, amikor 22 évesen megnyerte a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorát. Az énekesnőnek azóta volt egy komolyabb mélypontja, erről a Mokkában mesélt először.

Kiderült, hogy érezte magát a TV2 műsorában Kulcsár Edina

Tévé2022.11.02, 10:48

Mint írtuk, tegnap este erős páros búcsúzott a TV2 műsorából, távozásuk után volt némi ordibálás. Kulcsár Edina nagyon jól érezte magát a műsorban, a kiesés után összefoglalta az érzéseit.

Férjhez ment a TV2 sztárja

Tévé2022.11.02, 09:30

Az Exatlon Hungary Kihívó csapatában láthatták a nézők Szabó-Thomka Hannát a műsor első évadában, majd 2021-ben is visszatért az All Star évadban. A fiatal versenyzőre már régóta rátalált a szerelem, most választottjával örök hűséget esküdtek egymásnak. 

Botrány volt a Párharcban, megvan a kieső páros

Tévé2022.11.01, 22:24

Erős páros búcsúzott a TV2 műsorából, távozásuk után volt némi ordibálás.

Kicsinállak! - így fenyegette meg G.w.M egy zenésztársát

Tévé2022.11.01, 21:28

Kulcsár Edináék megsértődtek néhány társuk döntésén.

Marics Petit szörnyű baleset érte

Tévé2022.11.01, 16:34

Marics Peti balesetet szenvedett. Rosszul esett, és megsérült a lába. 

Bujkál Berki Mazsi a kiesése után

Tévé2022.10.31, 16:31

Berki Mazsinak ma reggel meg kellett volna jelennie a Mokkában a Dancing with the Stars kieséssel kapcsolatban nyilatkozni vendégként, de ő nem ment el a műsorba. 

Baleset volt a TV2 műsorában, folyt a vér

Tévé2022.10.30, 19:28

A Párharcban 10 millió forint a fődíj, a versengő párosok pedig mindent megtesznek a sikerért, vállalják az összes veszélyes feladatot. A hétfői adás előzetesében azt látjuk, hogy G.w.M majdnem megfullad, a Csoki nevű szereplő pedig ajtókat tör be, majd egy hatalmas kalapáccsal küzd - ekkor sérühetett meg, elterült a földön, vérzett a keze. 

Újabb páros esett ki a Dancing with the Starsból

Tévé2022.10.29, 22:26

Véget ért a negyedik adás a Dancing with the Stars – Mindenki táncol harmadik évadából, a zsűri és a nézők döntése alapján Berki Mazsi és partnere, Bonyhádi Ferenc esett ki a TV2 táncos vetélkedőjéből.

Berki Mazsi reagált Bárdosi Sándor öklendezős botrányára

Tévé2022.10.29, 09:07

Ahogy korábban megírtuk, Bárdosi Sándor egyértelműen kifejtette véleményét Berki Krisztián özvegyéről, amikor helyette ő jutott tovább a Dancing with the Stars című show-műsorban. Az olimpikon később sem rejtette véka alá véleményét és őszintén elmondta, hogy gusztustalannak tartja azt, ahogy a luxusözvegy a gyászt használja fel arra, hogy előnyben részesüljön. Most Berki Mazsi is reagált a birkózó szavaira.

Fontos változások a TV2 estéiben

Tévé2022.10.28, 16:25

Időpontváltozásokat jelentett be a TV2 a 44. héttől: hétfőtől 19 órakor kezdődik az Ázsia Expressz, 20.30-tól lesz képernyőn a Párharc.

Cooky felháborodott Bereczki Zoltán viselkedésén

Tévé2022.10.28, 13:12

A francia DJ, Cooky nyilvánosan felemelte szavát az ellen, hogy szerinte Bereczki Zoltán a Dancing with the Stars mostani szériájában máshogy bánik Berki Renátával, mint vele, és kivételezik is a nővel.

Kulcsár Edina sikítva kapkodott levegő után, G.w.M tehetetlenül nézte párja szenvedését

Life.hu2022.10.28, 09:21

Embert próbáló feladatban kellett helyt állnia az egykori szépségkirálynőnek.

Varga Viktor: Nem vagyok hajlandó elnyomott lenni

Tévé2022.10.28, 09:21

Varga Viktor zenész, művész polihisztor mindig is a saját feje után ment. Elég öntörvényű természete van és nehezen alkalmazkodik másokhoz. A Párharc című TV2-es műsorban azonban muszáj volt alkalmazkodnia, mert csapatokba lettek osztva. 

Teljesen kifordult magából, őrjöngött a magyar énekesnő

Tévé2022.10.28, 08:31

Az Ázsia Expresszben egyre több a feszültség, és a játékosok a játék haladtával egyre inkább szeretnének jól teljesíteni, ami ha nem sikerül, csalódottságot okoz nekik. A magyar énekesnő, Nemazalány, azaz Halastyák Fanni is annyira felmérgelte magát, hogy mindenki elcsodálkozott rajta. 

Borzasztó hatással volt a Párharc forgatása a TV2 sztárjára

Tévé2022.10.27, 20:17

Heatlie Dávidék a Párharc második kisesői, a műsorból pedig semmit nem néztek vissza.

Sári Évi 10 év után újra műsort vezet

Tévé2022.10.27, 13:54

Sári Évi tíz éve nem hallatott magáról, mint műsorvezető, de ennek vége. 

Újra együtt a Jóban Rosszban szereplői - kép

Tévé2022.10.27, 13:15

Közös képet készített egykori kollégáival a Jóban Rosszban egykori színésznője, Végh Judit, aki büszkén mutatta meg a fotót közösségi oldalán. Évekig dolgoztak együtt a TV2 nagysikerű kórházsorozatán, ami idén tavasszal ért véget. A találkozó okát egyelőre nem árulták el, de a sorozat nézői remélik, hogy újabb közös produkcióra készülnek.

Óriási fordulat a Párharcban, megvan a védett páros

Tévé2022.10.25, 22:39

A hármas szövetség egy nap után megrogyott. A védettséget G.w.M és Kulcsár Edina szerezték meg. 

A zenészkollégája szerint G.w.M úgy tesz, mintha maffiavezér lenne

Tévé2022.10.25, 12:48

Varga Viktor is csatlakozott Kulcsár Edináékhoz, a hármas szövetséghez - hamarosan kiderül, mire vezet ez a TV2-es Párharcban.

Megszólalt Berki Mazsi barátja: ezt gondolja Bárdosi öklendezéséről

Life.hu2022.10.25, 08:21

A Dancing with the Stars idei évada hangos a botrányoktól. Rögtön az első adás felkorbácsolta az indulatokat, ugyanis rajongók ezrei ragadtak billentyűzetet Rubint Réka kiesése után. A fitneszlady hűséges követői pedig azt tervezték, hogy petícióban kérik a TV2-t, adjon újabb esélyt kedvencüknek.

Ördög Nóra betegen forgatta az Ázsia Expresszt: "Alkalmatlannak érzem magamat a feladatomra"

Life.hu2022.10.24, 16:13

Két héttel ezelőtt indult a TV2-n a népszerű utazós kalandreality, az Ázsia Expressz, melyben ismert emberekből alkotott párok küzdenek meg egymással, önmagukkal és a nem várt nehézségekkel. A bajból kijutott a házigazdának, Ördög Nórának is.

Kiderült, hol él most Kökény Dani, akinek családját a nyáron kilakoltatták

Life.hu2022.10.24, 11:25

Kökény Dani hatalmas szerencsének köszönheti, hogy a Sztárban Sztár leszek! színpadán az élő adásokban is bizonyíthat. A fiatal srác ugyanis versenytársa sérülése és visszalépése miatt jutott tovább, a rajongók pedig imádják.

Tilla Köllő Babettnek: Terhes vagy?

Tévé2022.10.24, 12:18

A Sztárban sztár leszekben! Köllő Babett igen szokatlan fazonú szoknyát viselt, ahogy írtunk is már róla. A szoknyára többen is megjegyzést tettek, de a show műsorvezetője, Tilla tette a legfurcsább megjegyzést rá. 

Rendőrségi eljárás alatt a TV2 sztárja: nyomkövetővel a lábán fotózták a benzinkúton

Life.hu2022.10.24, 11:09

Kiderült, miért tűnt el a zenész a közösségi médiás oldalairól és a tévéből.

Változást jelentett be a TV2 a Sztárban Sztár leszek! mai adásával kapcsolatban

Tévé2022.10.23, 16:19

Rendkívüli műsorváltozás történt a TV2 műsorában, amely a Sztárban Sztár leszek!-et is érinti. Október 23-án, vasárnap este nem lesz Tények Plusz, így a Tények után rögtön kezdetét veszi a Sztárban Sztár leszek! versenye. A változtatás miatt a start 19:00 órakor lesz.

Dráma a Dancing with the Starsban, újabb nagy esélyes búcsúzott

Tévé2022.10.22, 22:49

A Dancing with the Stars harmadik szériája ezerrel pörög, már el is jutottunk a harmadik élő show-ig. Múlt héten a filmzenék voltak terítéken, most pedig az Emlékek éjszakájára keresztelték a tematikát. Az Emlékek éjszakáján a versenyzők életük egy-egy meghatározó pillanatára emlékeznek a táncukkal.  Minden versenyző igyekezett ezúttal kicsit érzelmesebb és komolyabb oldalát megmutatni a tánc közben, és ez a zsűri pontszámain is látszott. A dalok, melykre a párok táncoltak abból az évből valók, amihez az adott emlékük kapcsolódik. 

Csobot Adélék táncától mindenki sírt

Tévé2022.10.22, 22:28

Csobot Adél és Hegyes Berci olyan hatással volt mindenkire, amire senki nem számított. 

Lékai-Kiss Ramóna szerelmes lett Kökény Attilába

Tévé2022.10.24, 10:31

Lékai-Kiss Ramónának annyira tetszett Kökény Attila tánca a Dancing with the Starsban, hogy szerelmet vallott.