
Cseh László Pekingben három ezüstérmet nyert, edzője, Turi György szerint Londonban szeretne végre olimpiai bajnok lenni, ám ehhez le kell győznie a Ryan Lochte, Michael Phelps amerikai szuperduót. Az idei világranglista időeredményei alapján a magyar klasszisnak egy ezüst, egy negyedik hely és egy 11. hely jutna csak, ám trénere szerint nincs értelme virtuálisan összemérni az úszókat, főképp, hogy Csehnek már megvan a győztes stratégiája, amiről Turi semmiképp nem akar beszélni.

Először szerepelt a magyar úszóválogatott rövidpályás világbajnokságon, és a várakozásokhoz képest gyenge eredmények alapján nem volt véletlen az eddigi távolmaradás. Turi György, Cseh László edzője szrint tanítványa megrendítő ütést kapott azzal, hogy 200 vegyesen nem jutott a döntőbe, de utána összeszedte magát, és 200 pillangón dobogóra állt. Az edző ugyanakkor igazságtalannak tartaná, ha az elmaradt aranyérem miatt a támadások kereszttüzébe kerülne tanítványa. Kiss László szövetségi kapitány szerint a magyar úszók nem tudnak fordulni, ezért voltak jobbak a 25 méteres medence specialistái.
Felhagy a versenyszerű úszással Szepesi Nikolett örökös magyar bajnok, a Kőbánya SC 21 éves Eb-bronzérmes sportolója - erősítette meg Turi György vezetőedző.
Vajda Attila kenust, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt, a férfivízilabda-válogatottat, Kemény Dénest, a pólósok szövetségi kapitányát, illetve Turi Györgyöt, Cseh László edzőjét választották az év legjobbjának a hazai sportújságírók.
A Kőbánya SC-ben, a Pekingben háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mesterénél, Turi Györgynél szeretné folytatni pályafutását Otylia Jedrzejczak, a lengyelek olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszisa. A 200 m női pillangó korábbi egyeduralkodójának, volt világcsúcstartójának esetleges átköltözése ügyében a lengyel szövetség kereste meg a magyar szövetség (MÚSZ) vezetőit a pekingi ötkarikás játékokat követően.
Kovács Emese tavasszal az eindhoveni úszó Európa-bajnokságon ezüstérmes volt 200 pillangón - ahogy tavaly év végén a debreceni rövid pályás Eb-n is -, és 17 éves kora dacára ilyen előjelek után az olimpián sokan meglepetést vártak tőle. Ami nem is maradt el, csak éppen fordítva sült el: a Jövő SC versenyzője a Vizes Kockában legjobb időeredményétől hat másodperccel elmaradva csupán a 27. helyen zárt. A magyar úszósport nagy reménysége a napokban klubot váltott, immár a Kőbánya SC-ben készül, többek között Cseh Lászlóval, Turi György felügyelete alatt.
A 400 vegyes után 200 pillangón is találkozott egymással Cseh László és Michael Phelps, és bár ismét az amerikai nyerte a gigászok csatáját, jó volt látni, hogy Turi György tanítványa mennyire közel volt a földönkívülinek tartott olimpiai rekorder riválishoz. A párharc trilógiává alakul majd, mivel a felek 200 vegyesen is összemérik erejüket, de ezt megelőzően még a 200 pillangón szerzett élményeket, tapasztalatokat osztották meg a média képviselői előtt.
Tudni lehetett, hogy a pekingi olimpia második napja komoly esélyekkel kecsegtet, hogy a magyar küldöttség megszerezze első érmét, hiszen Cseh Lászlótól mindenki azt várta, hogy fellépjen a dobogóra. A világ- és Európa-bajnok Cseh igazolta a várakozásokat, és remek versenyzéssel odaért a második helyre, Michael Phelpst ugyan nem tudta befogni, de a másik amerikait, a titkos esélyesként emlegetett Ryan Lochte-t nagyon otthagyta az utolsó 50 méteren.
Turi György, a pillanatnyilag legelismertebb magyar úszó, Cseh László edzője szerint tanítványa különös pechje, hogy olyan korban versenyez, amikor a gyakorlatilag verhetetlen amerikai fenomén, Michael Phelps is. A tréner véleménye szerint aki Phelps mögött esetleg olimpiai ezüstérmes lesz, nem kell, hogy szomorú legyen. Kiss László szövetségi kapitány úgy véli, Cseh lehet az első magyar érmes. ![]()
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.