Trianon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- nemzeti összetartozás napja
- első világháború
- trianoni békeszerződés
- Magyarország
- Nemzeti Színház
- legfrissebb
- legrégebbi
Trianonra emlékező karácsonyt tartanak Ópusztaszeren
Megjelent a Trianon című zenés történelmi rockopera hang- és képi anyaga
Emlékkönyvvel kiegészítve, 3 DVD-n jelent meg a tavaly, a Hősök terén bemutatott Trianon című zenés történelmi játék. Az előadást az Esztrád Színház szervezte, amelyik most 180 magyar háznak, illetve magyar közösségnek térítésmentesen juttatja el a DVD-s kiadványt.
Adatbázisban lehet rákeresni a trianoni menekültekre
Az MTA Lendület programjának Trianon 100 Kutatócsoportja egy több mint 15 ezer névből álló adatbázist publikált. Ez nemcsak az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek nevét, de a korábbi lakóhelyüket, foglalkozásukat és a Magyarországra érkezésük helyét is kereshető formában tárja a nagyközönség elé.
Kövér László: Nemzedékünk legfontosabb feladata a hazaszeretet újjáépítése
Nemzedékünk legfontosabb feladata, hogy újjáépítsük a hazaszeretet és összetartozás kultúráját – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Torockón, a hatodik alkalommal megrendezett Duna Napon.
- címkék:
- Kövér László
- Trianon
- Torockó
- Címkefelhő »
Potápi Árpád János: Az elmúlt 100 év bizonyította, hogy a magyarság meg akar maradni
A trianoni békeszerződés óta eltelt mintegy 100 év bizonyította, hogy az ország és a magyarság is meg akart maradni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, a nemzeti összetartozás napján az M1 aktuális csatornán.
Nagy többséggel a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at a magyar Országgyűlés
Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját - olvasható az MTI tudósításában. A képviselők elsöprő többséggel támogatták a javaslatot, azonban a Gyurcsány-féle DK még ebben sem volt teljesen partner.
Két román szenátor ünnepnappá nyilvánítaná a trianoni békediktátum aláírásának napját
Romániában két PSD-s szenátor olyan törvénytervezetet nyújtott be a szenátusba, amely szerint június 4-ét, a trianoni békeszerződés napját ünnepnappá tenné – írja a Transindex.ro. Alig telt el néhány hét a gyalázatos úzvölgyi események óta, amikor is leitatott román huligánok rontottak rá a békésen imádkozó magyarokra a magyarság számára kiemelt történelmi jelentőségű úzvölgyi katonatemetőben. Most újabb román provokáció készül.
- címkék:
- Románia
- Trianon
- Úzvölgye
- Címkefelhő »
100 éve alakult meg a harmadik, kommunistaellenes szegedi ellenkormány
100 éve alakult meg a harmadik szegedi ellenkormány. A furcsa hangzású, esetlenséget sejtető politikai képződmény azonban meghatározó jelentőséggel bírt egykor Magyarország I. világháború utáni talpra állasában. A sokadik kormányalakítás, a nemzeti és polgári erők megegyezésének a nehézsége az egyik oka volt annak, hogy a kommunistáknak alkalmuk volt helyrehozhatatlan károkat okozni az országnak.
Egy férfi ledöntötte az ecsédi Trianon-emlékművet
A 49 éves férfi részegen sétált haza az önkormányzati választások után, amikor ledöntötte a helyi Trianon emlékművet, ami összetört.
- címkék:
- ügyészség
- rongálás
- emlékmű
- Trianon
- Címkefelhő »
90 éve halt meg Trianon rosszemlékű „atyja”,Georges Clemenceau
Kilencven éve, 1929. november 24-én halt meg Georges Clemenceau egykori francia miniszterelnök, az első világháborút lezáró Párizs környéki békék - és így a trianoni békediktátum - egyik kimunkálója. Amíg Magyarországon Clemenceau neve egyet jelent az országot rendkívül súlyosan megcsonkító trianoni békediktátummal, addig Franciaországban nemzeti hősként, a 20. századi francia történelem egyik legnagyobb alakjaként tisztelik személyét.