törvény

címke rss

Esélyegyenlőségi törvény született Törökországban

Nagyvilág2002.01.02, 14:00

Gyökeres fordulatot hozott az új év Törökországban: az új esélyegyenlőségi törvénnyel véget ért a több évszázadon át tartó legális esélyegyenlőtlenség a török férfiak és a nők között.

Már nem bűncselekmény Romániában a homoszexualitás

Nagyvilág2001.12.21, 10:32

Romániában hatályon kívül helyezték a büntető törvénykönyv azon részét, mely alapján bűncselekménynek számított a homoszexualitás gyakorlása. A törvény eltörlése után nem sokkal meg is nyílt az első meleg szórakozóhely.

Bővül a vagyonukról nyilatkozók köre

Itthon2001.12.18, 17:37

Újabb regimenttel bővül azoknak a köre, akik a jövőben vagyonnyilatkozatot kötelesek tenni. Közöttük a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagjai, a polgármesterek. A helyi képviselőknek még a családtagjait is megnyilatkoztatja a törvény.

Törvényt sértett és fizetett tavasszal a Fidesz

Itthon2001.12.14, 06:41

Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a Fidesz túllépte a 2001. évi időközi választásoknál a választási eljárásról szóló törvényben meghatározott jelöltenként felhasználható 1 millió forintos keretet.

Megfegyelmezett MSZP-sek

Itthon2001.12.11, 08:18

Figyelmeztetésben részesül az a három szocialista képviselő, akik megszavazták a zárszámadási törvényt.

Újabb vereség érte a brit kormányt a lordok házában

Nagyvilág2001.12.11, 00:48

Komoly veszély fenyegeti a brit kormánynak azt a célját, hogy még karácsony előtt jogerőre emelkedjen a parlament előtt fekvő terrorizmusellenes rendkívüli törvényt, mert a lordok háza hétfőn újabb vereséget mért a kabinetre a tervezet utolsó olvasatban megtartott vitájában.

Bush szabad kezet kapott

Archívum2001.12.08, 12:03

Döntő, az amerikai kereskedelempolitika jövőbeli irányait alapjaiban meghatározó szavazást nyert csütörtök este Bush elnök. A képviselőház által csekély, egyszavazatos többséggel elfogadott törvény hamarosan kibővített kereskedelempolitikai jogosítványokat ad az elnök kezébe.

Összeférhetetlen református lelkészek

Itthon2001.11.29, 14:55

Várhatóan a délutáni órákban fogadja el a református egyház zsinata az összeférhetetlenségi törvényt, ami szigorúan szabályozná a református egyház a lelkészeinek közéleti szerepvállalását. A református zsinat alkotmánymódosítása nyomán az új törvény kimondaná: lelkész politikai pártnak tagja nem lehet.

Korlátozható a gyülekezési jog

Itthon2001.11.26, 15:22

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint a gyülekezési jog nem korlátozhatatlan jog - derült ki az AB hétfői határozatából. Emiatt nem semmisítik meg a gyülekezési jogról szóló törvényt.

Vége a férfiuralomnak Törökországban

Nagyvilág2001.11.26, 13:29

A török kormány új törvénye alapján a nők végre megszabadulhatnak férjük fennhatósága alól. A török asszonyok mostantól férjük hozzájárulása nélkül is vállalhatnak munkát, sőt beperelhetik férjüket, amennyiben az házasságtörést követett el. A női szervezetek ugyanakkor elégedetlenek a törvénnyel, mivel szerintük nem tesz eleget a nők jogainak elismertetéséért.

Alkotmányellenes a fővárosi forrásmegosztási gyakorlat

Archívum2001.11.22, 18:13

Az Alkotmánybíróság döntése szerint alkotmányellenes helyzet keletkezett azáltal, hogy az Országgyűlés az önkormányzati törvényben nem szabályozta a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek megosztásának elveit és részletes szabályait - derül ki a testület honlapján hozzáférhető határozatából.

Felülvizsgálják az örökbefogadási szabályokat

Itthon2001.11.21, 15:24

Teljesen felülvizsgálja az örökbefogadással kapcsolatos szabályozásokat a Szociális és Családügyi Minisztérium a gyermekvédelmi törvény folyamatban lévő módosítása kapcsán.

A pilótaiskolák lenyomoztathatják külföldi diákjaikat

Nagyvilág2001.11.19, 10:11

A törvényjavaslat többek között erősebb pilótakabin-ajtókat tesz kötelezővé a gépeken. Az intézkedés ezen felül szabályozza a reptéri csomagellenőrzők alkalmazásának feltételeit, és előírja a pilótaiskoláknak külföldi diáljaik lenyomozását. A törvény értelmében fegyveres biztonsági őrök utaznak majd a repülőjáratokon.

Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyalja a lex Répássyt

Itthon2001.11.01, 14:06

Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén tárgyalja a lex Répássyként ismertté vált, még ki nem hirdetett törvényt, melynek normaszövegét Mádl Ferenc köztársasági elnök több ponton alkotmányellenesnek találta.

Még egy napig titkosak a körözöttek adatai

Itthon2001.10.30, 07:36

A rendőrség egyelőre nem teszi közzé a körözött személyek fényképét és személyes adatait, noha ezt írja elő a Belügyminisztérium által előterjesztett és november 1-jén hatályba lépő új körözési törvény. A Magyar Hírlap úgy tudja, a rendőrség szakemberei már korábban jelezték kifogásaikat a tervezett jogszabállyal szemben. Információik szerint a tárca vezetői és az Országos Rendőr-főkapitányság illetékesei napokon belül egyeztetnek a megoldásról.

Nem a kormánnyal szavaz az FKGP

Itthon2001.10.05, 07:42

A Torgyán József FKGP-elnököt támogató kisgazdák tegnap hivatalosan is döntöttek arról, hogy nem szavazzák meg a zárszámadási törvényt.

Keményebb terrorizmus ellenes törvényt akarnak Amerikában

Nagyvilág2001.09.17, 11:00

Az Egyesült Államok igazságügy minisztere szerint szigorúbb terrorizmus ellenes törvényre van szükség. Egyes csoportok attól tartanak, hogy az új törvény sértheti a polgárok személyiség jogait.

Magzatvédő törvényt akarnak a nagycsaládosok

Itthon2001.09.03, 17:43

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Alkotmánybírósághoz fordult, hogy külön törvényben deklarálják a magzati élet védelmét. Véleményük szerint a meglévő jogszabály rendelkezései alkotmányellenesek.

Ellenőrzés nélkül a DHK

Archívum2001.09.01, 12:18

A Diákhitel Központ Rt.-t (DHK) egy idén júniusban alkotott törvény kivonta a hitelintézeti törvény hatálya alól. Ezért a DHK-nak sem működését, sem a hitelnyújtási tevékenységét nem kell a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének bejelenteni, és engedélyt sem kell kérnie ehhez a pénzügyi hatóságtól.

Megállítaná a vadprivatizációt az egészségügyi tárca

Itthon2001.08.11, 08:55

Törvénnyel akarja megállítani az egészségügyben tapasztalt" vadprivatizációt" a szaktárca. Az Egészségügyi Minisztériumnak a Magyar Hírlap birtokában lévő javaslata azonban alig jut tovább a szándék kinyilvánításán.

Oroszországban is törvény bünteti a pénzmosást

Nagyvilág2001.08.07, 22:52

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden aláírta az állami duma által már korábban elfogadott, a pénzmosás elleni törvényt.

A német kormány újraszabályozza a bevándorlási törvényt

Nagyvilág2001.08.03, 21:30

A német szövetségi kormány törvényben kívánja újraszabályozni a külföldiek jogait. Ennek során egyetértésre törekszik az ellenzékkel, ezért annak a javaslatait is figyelembe vették az új törvénytervezet kidolgozásánál.

Nastase mégis nemet mond a státustörvényre

Nagyvilág2001.07.30, 01:00

Adrian Nastase román miniszterelnök szerint Románia semmilyen formában nem tudja elfogadni a határon túli magyarokról szóló törvény végrehajtását saját területén. Egy nappal e nyilatkozata előtt, amikor Orbán Viktorral tárgyalt a kérdésről, még engedékenyebbnek mutatkozott a státustörvényt illetően.

Módosul a közbeszerzési törvény a visszaélések miatt

Archívum2001.02.16, 16:19

A közbeszerzési törvény idei kisebb módosításának célja elsősorban a korrupciós jelenségek visszaszorítása. A májusra elkészülő módosítási csomag szerint az ajánlatok elbírálásánál nő az ár, a garanciák és a referenciák súlya.

Megalakul az Államháztartási Hivatal

Archívum2001.07.03, 08:53

A pénzügyminiszter aláírta az Államháztartási Hivatalt (ÁHH) előkészítő szervezet alapító okiratát, s így az előkészítő szervezet megkezdheti működését. Az államháztartási törvény módosítása október 1-én lép hatályba, ekkor veszi át az ÁHH a törvényben részére előirt feladatokat.

Korlátlanul költekezhet az MFB

Archívum2001.06.25, 08:37

A mai napig korlátlanul vehet fel belföldi hiteleket a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt., miután a pénzügyi tárca ez idáig nem kezdeményezte a költségvetési törvény módosítását. Az MFB-törvény betartása ezt mindenképpen indokolná.

A kormány elfogadta a hírközlési törvény tervezetét

Archívum2001.03.07, 11:25

A kormány pénteki ülésén elfogadta az egységes hírközlési törvény tervezetét, amely a kancelláriaminiszter szerint megteremti a radikális piacnyitás feltételeit, amiből elsősorban a fogyasztók profitálhatnak.

Kiváltságos helyzetben a Magyar Fejlesztési Bank

Archívum2001.05.09, 11:43

Az Országgyűlés kedden elfogadta a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt, melynek értelmében az állami tulajdonú pénzintézet rendkívüli kedvezményeket élvezhet. A kormány szerint erre azért van szükség, hogy a bank minél jobban el tudja látni közérdekű feladatait, míg az ellenzék úgy véli, hogy az elfogadott törvénnyel a kabinet házibankja jött létre.

Előző
Következő