tömegközlekedés

címke rss

Tilos a zenehallgatás és a telefonálás a BKV-söfőröknek

Állás 20112007.08.07, 08:43

Rövidebb pórázon lesznek a BKV-sofőrök. A fővárosi tömegközlekedési eszközök vezetőinek menet közben tilos cigarettázniuk, zenét hallgatniuk, telefonálniuk. A közlekedési vállalat mindemellett arra kéri az utazóközönséget, tegyen jelentést  a szabályokat be nem tartó sofőrökről - írja a Híradó.hu.

Nem tudja a GKM átszervezni a Volánt

Gazdaság2007.08.06, 10:47

Regionális színtű társaságokba kell augusztus végéig összevonni a Volán-társaságokat, de hiába szorít a határidő, a szaktárca ezt nem tudja megtenni. A Volán-társaságok vagyonkezelői joga ugyanis még nem került át a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM), enélkül azonban nem lehet végrehajtani a regionális társaságokba szervezésről szóló kormányhatározatot.

Államadósságot gerjeszthet a MÁV

Gazdaság2007.08.06, 10:41

Akár egy százalékkal is növelheti az államadósság kimutatott mértékét, ha a MÁV Start Zrt. - az uniós szabványoknak megfelelően - 2008 januárjától elszámolástechnikai szempontból az államháztartás része lesz.

Ventilátorszerelőknek is betett a meleg

Itthon2007.07.20, 18:08

A kánikulában húsz Volvo busz légkondicionálója mondta fel a szolgálatot, nem jár a Libegő, és a megolvadt aszfalt miatt leállt a villamosközlekedés a budapesti Bartók Béla úton. A deformálódott sínek miatt országszerte késnek a vonatok, a várható erős szél miatt elhalasztották a Balaton-átúszást is. Egy ventilátor-szerelő üzemben rosszul lettek a dolgozók, hiába raktak be plusz ventillátorokat.

Amerikai érdeklődő is van a MÁV Cargóra

Archívum2007.07.17, 14:51

Részt vesz a MÁV Cargo Zrt. privatizációs pályázatán a Rail World Inc. privatizációkra és vállalatátalakításokra szakosodott amerikai vasúti fejlesztő társaság, valamint a Mid Europa Partners, amely egy Közép- és Kelet-Európára összpontosító magántőke-befektető vállalat.

Mégis leállhat a vasút két órára

Archívum2007.07.17, 07:31

Hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők, ha vasárnap délutánig nem tudnak megegyezni a szaktárcával a vasútbiztonságról. Két tárgyalás volt eddig az érintettek között, de semmi sem történt és semmilyen garanciát nem kaptak a mozdonyvezetők, így érvényben marad a sztrájkfelhívás - mondta az [origo]-nak Borsik János, a Mozdonyvezetők Országos Szakszervezetének elnöke.

Újabb orosz szállítási tilalom Észtországba

Archívum2007.07.17, 12:54

Az Észtország és Oroszország közötti politikai feszültség újabb jeleként az orosz vasút felszólította az ország exportőreit, hogy csökkentsék az Észtországba irányuló tranzitszállításokat.

Transzparensekkel fogadták a ferihegyi vasutat

Gazdaság2007.07.16, 18:09

A hirtelen megnőtt zaj miatt tiltakozó transzparensekkel fogadták a XVIII. kerületiek az első ferihegyi vasutat hétfőn a ferihegyi 1-es terminálnál. Az ott lakók azt is kifogásolják, hogy nem készült el a zajvédő fal és nincs WC az állomáson. Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter bejelentette, hogy 22-25 perces menetidővel közlekednek ezentúl a vonatok a Nyugati pályaudvarról a Ferihegy 1-es termináljához és vissza.

A román vasút megvenné a MÁV Cargót

Archívum2007.07.14, 15:50

A román államvasutak teherfuvarozó részlege (CFR Marfa) is ajánlatot nyújthat be a MÁV Cargo megvásárlására, miután román kormány erre vonatkozó megbízatást adott a tulajdonában lévő vállalat vezetőségének.

Külföldi mozgássérültek tesztelik a Combinókat

Itthon2007.07.13, 17:51

A Combino villamosok szinte tökéletesek, de a kisföldalatti liftjei bosszantóan lassúak - tapasztalták azok az olasz és lengyel mozgáskorlátozottak, akik egy európai uniós program keretében érkeztek Magyarországra, hogy a budapesti tömegközlekedést teszteljék.

Magyar gyártású biciklikkel kerekezhetnek a párizsiak

Nagyvilág2007.07.08, 18:20

Jövő hét végétől indul a párizsi bérbicikli-hálózat. A VÉLIB-bel a dugókat és a zsúfolt tömegközlekedést unó párizsiaknak akarnak megfizethető közlekedési lehetőséget biztosítani. A kerékpárokat Magyarországon gyártották.

R�ba: 67 milli� eur�s szerz�d�s a GAZ-zal

Gazdaság2007.07.05, 11:53

A R�ba Fut�m� Kft. a 2007-2010 k�z�tti strat�giai id�szakra besz�ll�t�i �s hossz� t�v� egy�ttm�k�d�si meg�llapod�st �rt al� a GAZ csoport aut�busz div�zi�j�val. A magyar gy�rt� alv�z- �s hajt�sl�nc-elemeket, valamint fut�m�-, felf�ggeszt�si �s korm�nyz�si rendszereket sz�ll�t partnereinek 67 milli� eur� �rt�kben.

A mozdonyvezetők ragaszkodnak a sztrájkfelhíváshoz

Gazdaság2007.07.05, 17:18

Hiába kérte a gazdasági tárca a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, hogy vonja vissza a július 23-án reggel 6 és 8 óra közöttre meghirdetett kétórás sztrájkot, amíg nem születik az ügyben megállapodás, addig egy lépést sem tesznek - mondta az [origo]-nak Borsik János, a szakszervezet elnöke. A mozdonyvezetők szerdai küldöttközgyűlésén döntöttek arról, hogy sztrájkfelhívással azonnali intézkedéseket akarnak kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítása érdekében.

Sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők

Gazdaság2007.07.04, 16:53

A Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkot hirdet július 23-án reggel 6 és 8 óra között, mert azonnali intézkedéseket akar kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítása érdekében.

Vasúti sztrájk Németországban

Archívum2007.07.03, 10:47

Súlyos sztrájk bénította meg a vasúti közlekedést kedd hajnaltól kora délelőttig Németországban. Első értesülések szerint a mozdonyvezetők, illetve a vasúti kísérők munkabeszüntetése nyomán  szerte az országban szinte teljesen leállt a vasúti közlekedés.

Konfliktuskezelési tréningen a BKV ellenőrök

Állás 20112007.07.02, 09:56

Veszélyes munkának számít a BKV ellenőrök munkája. A pszichés nyomást gyakran durva atrocitások kísérik. A tömegközlekedésben dolgozó ellenőröket így konfliktuskezelési tréningen próbálják felkészíteni a rázósabb helyzetekre - mondta el a BKV szóvivője.

Ingyen buszozhatnak a kisgyerekes szülők Szolnokon

Itthon2007.07.01, 11:48

Ingyen használhatják a szolnoki tömegközlekedést júliustól a kisgyerekes szülők, miután a helyi önkormányzat rendeletet hozott a kisgyermes családok tömegközlekedési támogatásáról.

A vasút átalakításáról tárgyalnak

Gazdaság2007.06.29, 10:10

Megkezdődött az egyeztetés csütörtökön a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között. Az egyeztetésen a vasúti közlekedési rendszer átalakítása, a többszereplős versenypiaci modellre történő áttérés a fő téma.

Ingyenes tömegközlekedést fontolgatnak az USA-ban

Gazdaság2007.06.22, 10:09

A személyautók és a tömegközlekedési eszközök használata közötti óriási költséghatékonysági eltérés az Egyesült Államok három nagy agglomerációjában - Chicagóban, San Franciscóban és New Yorkban - szinte egyidejűleg került a figyelem központjába - írja a Világgazdaság.

Újabb 30 vonatot vesz a MÁV a Stadlertől

Gazdaság2007.06.20, 11:28

A korábban megrendelt 30 motorvonat közül már jár néhány a magyar vasúton, az első adag jövő tavaszig áll forgalomba. A társaság most újabb vonatokat vásárol a svájci cégtől, így a Stadler nagyobb gyártókapacitást telepíthet Magyarországra.

Lejár a MÁV személyszállítási engedélye

Archívum2007.06.19, 17:52

A MÁV Zrt.  hamarosan beadja a Magyar Vasúti Hivatalhoz a MÁV Start Vasúti Személyszállító Zrt. vasúti működési engedély átdolgozott kérelmét, és komoly esélyt lát arra, hogy a MÁV Start Zrt. a működésének július 1-jei megkezdéséhez szükséges engedélyt június végéig megkapja.

Száztízmilliárd forintból megoldódna az elővárosi közlekedés

Archívum2007.06.18, 09:02

Budapest agglomerációjából bebumlizni a belvárosi munkahelyre sokszor tovább tart, mint eljutni Székesfehérvárra vagy Ceglédre. Az [origo] utánaszámolt, mennyiből lehetne százezrek utazását megkönnyíteni. A gödöllői HÉV-vonal felszíni összekötése a kettes metróval például 50-60 milliárd forintba kerülne, és bár a Podmaniczky-tervben is szerepel, a metrófelújítási program mégsem szól róla.

Jelentősen megcsúszhat az e-útdíj bevezetése

Gazdaság2007.06.15, 09:11

Új felelőse lehet az elektronikus útdíjrendszer kiépítésének: a közbeszerzés lebonyolítása a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez kerülhet. Az átadással járó késés miatt a megtett úttal arányos díjakat a teherautók és az autóbuszok 2009-től, esetleg csak 2010-től fizetik - a kisebbek 27, a nagyobbak 40 forintot kilométerenként.

Megszorongatták a Volánt a fapadosok

Archívum2007.06.11, 08:14

A Volánbusz nemzetközi utasforgalma 2003 óta folyamatosan csökken, a forgalmi és kereskedelmi változások nyomán a kereslet és kínálat mára kiegyenlítődött. A fapadosok okozta árverseny miatt a cég az ezer kilométernél közelebbi célállomásokra koncentrál.

Negyvenmilliárdnyi ingatlant értékesítene a MÁV

Gazdaság2007.06.09, 16:43

Felpörgetné ingatlanjai értékesítését a MÁV: 2010-ig 420 milliárd forint értékű épület- és földvagyonának tíz százalékát árulná ki. Ingatlanalapot hoznának létre, a központot, az üdülőket és a szolgálati lakásokat is eladnák, sőt a pályaudvarokat is kiszerveznék.

Csökken a rutinos bliccelők száma

Archívum2007.06.04, 15:30

Drágán büntetik a bliccelőket a budapesti közlekedési járatokon, ezért egyre többen vesznek jegyet, legalábbis ez derült ki a BKV Zrt. megbízásából készült felmérésből. Az utasok 6 százaléka utazik gyakran érvényes jegy nélkül.  

ÁPV Zrt.: Eredményes az autóbusztender

Archívum2007.05.25, 15:59

Az ÁPV Zrt. Igazgatósága 2006. július 20-i ülésén döntött arról, hogy az üzleti célú befektetések előirányzatból összesen 5 milliárd forint alaptőke-emelést hagy jóvá 23 Volán-társaság részére. A Volán-társaságok az 1995-ben megkezdett autóbusz-rekonstrukciós program keretén belül új elővárosi autóbuszok beszerzésére használhatták fel a rendelkezésre bocsátott forrást.

50 éve példátlan esők sújtják a spanyolokat

Nagyvilág2007.05.24, 18:23

Fél évszázada nem volt példa olyan esőzésekre, mint amilyenek a napokban sújtják Spanyolországot. Akadozik a tömegközlekedés, sokan kénytelenek elhagyni otthonaikat, és több tízezer hektárnyi vetést pusztítottak el az esőket követő áradások az ország középső részén. Görögországban is az eső okoz gondot.

MÁV: 794,5 millió forint balatoni felújításokra

Archívum2007.05.24, 16:17

Tisztább, kulturáltabb vasúti, utazási környezet várja az idei balatoni üdülőszezon vendégeit, erre 794,5 millió forintot fordított a MÁV - közölték a MÁV Zrt. tó menti "bejárásán" részt vevő szakvezetői Keszthelyen csütörtökön.

Nem ismerik a BKV tarifáit a fővárosiak

Archívum2007.05.19, 10:56

A fővárosiak többségének fogalma sincs arról, menynyibe kerül egy BKV-jegy - derül ki egy felmérésből. A megkérdezettek nagy része azonban ettől függetlenül drágának tartja a viteldíjat - számol be a szombati Népszabadság.

Újra szállít Észtországba az orosz vasút

Gazdaság2007.05.18, 10:21

Csütörtökön feloldották a Tallinn és Moszkva közötti politikai viszály miatt életbe léptetett embargót. Az orosz vasúttársaság két hét szünet után ismét szállít benzint és olajat az észtországi kikötőkbe - írja a Napi Gazdaság.

Egy szervezetbe kerül az állami vagyonkezelés

Gazdaság2007.05.16, 18:54

A jövő év januárjától a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács irányítja az állami vagyonkezelést - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány pénteken terjeszti be az állami vagyonról szóló törvénytervezetet, amelyből kiderül, hogy a vasúton és az erdőkön kívül szinte csak az Államadósság Kezelő Központ Zrt. marad az államé.

Kétségesek a Demszky által javasolt kerülő utak

Itthon2007.05.14, 18:14

Nem fognak működni a pesti alsó rakpart hétfői lezárása miatt javasolt kerülő utak  - legalábbis ezt mondja az általunk megkérdezett taxicég. Reggel sok helyen volt torlódás, a BKV szerint ennek ellenére egyelőre nem sokan döntöttek úgy, hogy a dugók helyett inkább a tömegközlekedést választják. Átállított lámpák, türelmesebb autósok és szigorúbb rendőrök jelenthetnének megoldást a közlekedési problémákra, amelyek tovább fognak súlyosbodni az elkövetkező két hónapban.

Nem készülnek sztrájkra a vasutasok

Archívum2007.05.12, 15:49

Minden törvényes eszközt hajlandó kihasználni a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz)  Szolidaritás, hogy a vasúti dolgozók munkahelyeit megőrizze, életminőségét javítsa, de sztrájkra egyelőre nem gondolnak - mondta Gaskó István, a VDSzSz Szolidaritás elnöke, a szakszervezet VII. kétnapos küldöttgyűlése utáni sajtótájékoztatón, szombaton Budapesten.

A közút mögött kullog a magyar vasút

Gazdaság2007.05.08, 13:45

A vasút továbbra is versenyhátrányban van a közúttal szemben, ami elsősorban az infrastruktúra-hozzáférés költségeiben érhető tetten - mondta Berényi János, a Magyar Vasúti Egyesülés (MVE) elnök-vezérigazgatója kedden, háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Drágulnak a vonat- és a buszjegyek

Gazdaság2007.05.03, 14:05

Május elsejétől átlagosan négy százalékkal drágul a távolsági autóbusz és 17 százalékkal a vonatjegyek ára. Ugyanakkor új utazási kedvezmények lépnek életbe. Az ezekről szóló hivatalos értesítést az érintett közlekedési társaságok még nem kapták meg.

Benzinkút mellett shopot is nyit a BKV

Gazdaság2007.04.26, 07:21

A gázolajpiac mellett az ajándékbizniszbe is beszáll a BKV. A nyár végén a cég öt budapesti benzinkútjánál olcsóbban tankolhatnak majd azok a cégek gázolajat, amelyek nagyobb járműflottával rendelkeznek. Szeptembertől BKV-s szuveníreket is vásárolhatunk a társaság shopjában.

Maradhatnak a kínai piacok Budapesten

Gazdaság2007.04.24, 10:02

Egyelőre nem valószínű, hogy a közeljövőben megszűnhetnek a Keleti és a Józsefvárosi pályaudvarhoz tartozó vasúti területen lévő ázsiai piacok. A Kőbányai út mentén például 40 ezer négyzetméteres területet adott bérbe határozatlan időre a MÁV a Négy Tigris piac működtetőjének.

Elkeltek az öreg villamosok

Gazdaság2007.04.24, 12:22

Imádják a magyarok a kiszuperált öreg villamosokat. Ezt bizonyítja, hogy az összes UV motor-, illetve pótkocsi elkelt két hét alatt a BKV április 18-ig tartó licitjén. A villamosok a Combinók forgalomba helyezése miatt váltak feleslegessé.

Visszahívták a biztost a MÁV Biztosítótól

Gazdaság2007.04.21, 18:50

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete április 20-ai hatállyal visszahívta a MÁV Általános Biztosító Egyesülethez kirendelt felügyeleti biztost - derül ki a felügyelet határozatából.

A szállítás emeli az UV villamosok árát

Gazdaság2007.04.20, 10:21

Büfének, sörözőnek, de még kerti partiknak is otthont adhatnak a kiöregedett UV- villamosok. Nagy érdeklődés mutatkozik a kiszuperált motor- illetve pótkocsik iránt. Van, aki fél millió forintot ajánlott egy villamos pótkocsiért. A licit április 18-ig tart és csak az nyer, aki a legtöbbet ígéri a fővárosi sárga járgányokért.

Tönk szélén az Ikarus

Gazdaság2007.04.19, 08:13

Padlóra került a nagy Ikarus utóda. Az egykori anyacég, Ikarus Holding felszámolás alatt áll. Az Ikarusbus, Széles Gábor ígéretei ellenére sem készít újra buszokat. Az utolsó remény a napokban szállt el miután kiderült, hogy a budapesti telephelyen működő, olasz érdekeltségű Irisbus nem indult el a Volán hétfőn lezárult busztenderén.

Jövőre minden második vonat megszűnhet

Gazdaság2007.04.19, 09:11

Biztos, hogy tovább csökken jövőre a vonatok száma, de csak egy hónap múlva derül ki, hogy hány mellékvonalat törölnek véglegesen a 2008-as menetrendből. Amennyiben a Pénzügyminisztérium 88 milliárdra szűkíti a cég büdzséjét, akkor minden második vonatot törölni kell. A MÁV Zrt. öt javaslatot tett le a szaktárca elé, de ilyen drasztikus csökkentést egyik sem tartalmaz - tudta meg az [origo].

Nyolc ajánlat az autóbusz tenderen

Archívum2007.04.17, 18:17

Az Autóbusz-Invest Kft. autóbuszok beszerzésére kiírt, három nemzetközi pályázatára összesen nyolcan nyújtottak be ajánlatot - közölte az ÁPV Zrt.

Jelentős létszámleépítésre készül a BKV

Archívum2007.04.07, 11:27

Ezernél is több fővel csökkenhet a BKV Zrt. dolgozóinak 13 500 körüli létszáma, ha megvalósul a vezérigazgató terve.

Már járnak az első Flirt motorvonatok

Archívum2007.04.06, 12:07

A MÁV által vásárolt új motorvonatok megszerezték a működéshez szükséges típusengedélyt, így pénteken az első kettő Budapest és Dunaújváros között munkába állhatott. A többi egy éven belül érkezik.

Növelte forgalmát a vasúti áruszállító

Archívum2007.04.04, 08:37

Az első üzleti évében 2,8 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el a MÁV áruszállító. Eközben a forgalmat is sikerült növelni, igaz, a verseny miatt a jövőben elsősorban a hatékonyság javítása lesz a társaság célja.

Nem volt gond a megszűnő MÁV vonalakon

Gazdaság2007.03.10, 11:11

Zökkenőmentesen zajlott le a szolgáltatóváltás a MÁV 14 mellékvonalán, ahol megszüntették a személyszállítást. A megelőző tájékoztatásnak köszönhetően az utasok könnyen eligazodtak, a járatok indításával, a csatlakozások elérésével, a menetidő tartásával nem volt probléma" - közölte a minisztérium szombaton közleményében.