tiltakozás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tüntetés
- Olaszország
- Franciaország
- demonstráció
- Egyesült Államok
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Boszniában folytatódtak a tiltakozások
A tegnapi zavargások után szombaton is folytatódtak a tiltakozások Boszniában, de ezeken sokkal kevesebben vettek részt és nagyobb rendontások sem voltak. A tüntetők közzétették követeléseiket.
Boszniában kormányépületek égtek
A boszniai rendőrség csak este tudott úrrá lenni a zavargásokon. A Tuzlából indult tiltakozás más városokra is átterjedt, és a tüntetők több kormányépületet megostormoltak illetve felgyújtottak. A szarajevói biztonsági miniszter a tüntetőknek adott igazat. A tűz martaléka lett az országos levéltár felbecsülhetetlen gyűjteménye.
Flashmobbal tiltakoztak a német megszállás emlékműve ellen
Az Együtt-PM megszállta a fejlesztési minisztérium portáját
- címkék:
- tiltakozás
- Együtt-PM
- paksi bővítés
- NFM
- Címkefelhő »
A Vörös tér kövére szögelte heréit egy pucér férfi
A művész így tiltakozott az Oroszországra jellemző apátia ellen.
Az asszonyverő Balogh József ellen tiltakoztak a parlamentben
Bár hétfőn beismerő vallomást tett a rendőrségen, képviselői mandátumáról továbbra sem mondott le.
Farkashordát várnak az állammal packázó ökoforradalmárok
A kishantosi ökogazdaság vezetése megtagadta, hogy átadja a földeket a Nemzeti Földalapkezelőnek. A gazdaság ügyvezetője azt mondta, hogy "a földekért zajló háború csak most kezdődik". A gazdaság előzőleg hiába pályázott az általa 15 éve használt állami földekre, azokat mások nyerték, és ma kellett volna átadniuk a területet. Az átadáson közel 150-200 aktivista jelent meg, hogy tiltakozzon a földek elvétele ellen. Az NFA szerint kizárólag szakmai szempontok alapján hoztak döntést.
Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát
Újabb szerzetes választotta a tűzhalált Tibetben, hogy ily módon követeljen szabadságot az autonóm területnek.
- címkék:
- Kína
- Tibet
- tiltakozás
- szerzetes
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Megépül a menekülttábor Vámosszabadin
A rendkívüli migrációs helyzetre tekintettel a kormány döntött az intézmény kialakításáról - mondta bevándorlási hivatal a Kisalföldnek. A vámosszabadiak kedden újabb tiltakozó akciót tartottak a menekülttábor megnyitásának terve miatt.
Sao Paolo az új Isztambul
Már kétszázezernél is többen vannak a tüntetők a brazil nagyvárosok utcáin. Az eredetileg a tömegközlekedési díjak emelkedése elleni tiltakozásként induló demonstrációk mára országos korrupció- és szegénységellenes megmozdulásokká nőtték ki magukat. Közben a rendőri brutalitás sem múlja alul a közelmúltban Törökországban látott szintet.
Pucér cicikkel ijesztettek Putyinra Hannoverben
A Femen ukrán nőjogi szervezet félpucér aktivistái zavarták meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár látogatását a hannoveri kereskedelmi vásáron. A fedetlen keblükre obszcén üzenetet festő nők csúnya szavakkal küldték a pokolba Putyint és diktatúráját.
Hétfőn tárgyalnak a Sirályról
A vagyonkezelő és a fővárosi önkormányzat képviselői azt ígérték: hétfőn asztalhoz ülnek a Sirályt jelenleg használó egyesülettel. Pénteken több tucat fiatal visszafoglalta a Király utcai klubot.
Bajnai összetrombitálná az ellenzéket
A múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője.
Itt tüntetnek az alkotmánymódosítás ellen
A negyedik alkotmánymódosítás ellen a civilek ma a következő helyszíneken tiltakoznak.
Murszi marad
Mohamed Murszi egyiptomi elnök határozottan kizárta egy televíziós interjúban, hogy a tömeges ellenzéki tiltakozások nyomására lemondjon tisztségéről.
- címkék:
- Mohamed Murszi
- Egyiptom
- tiltakozás
- Címkefelhő »
Táncolj te is az erőszaktól szenvedő nőkért február 14-én
A One Billion Rising elnevezésű világkampány keretében február 14-én számos nőszervezet, egyesület és a hozzájuk csatlakozók világszerte óriási közös tánc keretében fejezik ki tiltakozásukat és felháborodásukat a nők elleni erőszak miatt. Magyarországon számos nagyvárosban és a fővárosban is megrendezik az eseményt.
Sötétbe borul a Colosseum a Jobbik miatt
Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a római zsidó közösség kezdeményezését.
- címkék:
- Róma
- antiszemitizmus
- tiltakozás
- Jobbik
- Címkefelhő »
Kikapcsolt liftekkel csatlakoztak a diákok tiltakozásához
Az ELTE-épületek üzemeltetői a liftek kikapcsolásával, a pécsi tanárok pedig a vizsga elhalasztásával csatlakoztak a diákok tiltakozásához szerdán.
Egri főiskolások nyílt levelet vittek a kormányhivatalba
A helyszínen nem látták értelmét demonstrációnak, viszont szerdán este hallgatói fórummal folytatódik a tiltakozás a főiskolán.
Kormányhivatalt foglaltak el szegedi egyetemisták
A szegedi egyetemisták és tanáraik nem akarják zavarni a kormányablak napi működését, de magyarázatot várnak a kormánytól a "felsőoktatást romba döntő intézkedésekért".
Bundás kenyérrel vendégelték meg a hivatalfoglaló egyetemistákat
Vendégként tekint a Csongrád megyei kormányhivatal az épületben tiltakozó hallgatókra - közölte Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója hétfőn a helyszínen.
Los Angelesben is tüntetnek az örmények
Több amerikai örmény ifjúsági szervezet is tüntetni fog szerdán a Los Angeles-i magyar főkonzulátus előtt az azeri gyilkos kiadatásáról született döntés miatt. Demokrata párti képviselők elítélték a magyar kormány lépését, egyikük szerint Magyarország magyarázattal tartozik a nemzetközi közösségnek az igazságszolgáltatás szörnyű felforgatása miatt.
Akadályozza a Greenpeace a sarki fúrást
A Greenpeace aktivistái akadályozzák a világ első arktiszi olajplatformjának beindítását. A szervezet ügyvezető igazgatójának motorcsónakját a kiszolgáló hajó horgonyláncához rögzítették, így a fúrótorony munkásait nem lehet átszállítani a 110 ezer tonnás létesítményre.
Körkörös vádaskodás az üres lelátók miatt
A versenyzők a szervezőket, a szervezők az olimpiai bizottságokat, a NOB a sajtót, a sajtó a félős szponzorokat okolja.
Vajdasági jogsérelmet kifogásol a kormány
A jogra felvételiző magyar diákokat állítólag nem figyelmeztették, hogy szerb irodalomból kell vizsgázniuk.
Száz ember átkozta a kormányt a dögmelegben
A vasárnap életbe lépő új munkaügyi szabályok és a jövőre életbe lépő sárgacsekk-adó ellen tiltakozott a nemzetgazdasági tárca épülete előtt az LMP, a Szolidaritás mozgalom és a 4K! párt. A kormányszóvivői iroda szerint valótlanságokat állítanak a tiltakozók.
Kínos vendégekkel ünnepel az angol királynő
Elnyomókkal, véreskezű despotákkal ünnepli trónra lépésének 60. évfordulóját a brit királynő, állítják emberi jogi aktivisták. Azt mondják, olyanok hivatalosak pénteken II: Erzsébet ebédjére, majd az esti fogadásra, akiknek bíróság előtt lenne a helyük. Az udvar kimérten hallgat.
Miénk ez a Fidesz, bele is szakadunk - majálisozók a munka törvénykönyve ellen
Számos rendezvényt tartanak a fővárosban és országszerte a családi majálistól a politikai tüntetésig. Többezren vonultak a szakszervezetek szervezésében Budapesten a Városligeti fasorból május elseje alkalmából. A vonulók azonban nem csupán a hagyományos sör - virslis majálisra emlékeztek, hanem az új munka törvénykönyve ellen is tiltakoznak. A menet időközben több ezer fősre duzzadt, mivel a vonulókhoz csatlakoztak a rendvédelmisek, a nyugdíjas szervezetek és a Szolidaritás Mozgalom tüntetői is. A demonstrálók a hagyományos vonulási utat járták be.
Koreai keresztények imádkoztak Lady Gaga koncertje ellen
Szöulban dél-korai protestánsok tiltakoztak a szerintük egészségtelen szexuális kultúrát népszerűsítő énekesnő fellépése ellen.
Meztelen keblükkel harcolnak az ukrán amazonok
Egy bikinis fürdőzéssel indult, de csak a ruhájuk ledobása után vált komoly mozgalommá az Ukrajnában alapított Femen nőjogi csoport. Sokan megdöbbennek, hogy meztelenkedéssel harcolnak a nők kizsákmányolása ellen, szerintük viszont csak akkor figyelnek fel rájuk és ijednek meg tőlük a férfiak, ha meglátják a melleiket. Öt év múlva nőforradalmat indítanának, addig is igyekeznek világméretűvé szélesíteni a mozgalmukat.
Szex és alkoholfogyasztás miatt támadnak a tévéző szülők
Az amerikai szülők igen aktív médiafigyelő csoportja, a Parents Television Council ezúttal a Don't Trust the B---- in Apartment 23 című sorozaton akadt ki.
Legyen a kádam akkora, mint a zárkám
Négy lépés egyik irányba, három a másikba - negyven éve ennyi a mozgástere Louisiana állam szövetségi börtönében két rabnak. Egy őr meggyilkolásáért ítélték el őket, és noha azóta igyekeznek bizonyítani ártatlanságukat, még a magánzárka elhagyását sem engedélyezték nekik. Küzd értük az Amnesty International, egy művész pedig azzal próbál segíteni, hogy megépíti egyiküknek álmai házát.
Emberöléssel vádolják a kapucnis fiút lelövő polgárőrt
Az önkéntes polgárőr még februárban lőtt agyon - állítása szerint önvédelemből - egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozatot azért találta gyanúsnak, mert kapucnis pulóvert viselt.
Lefejezhették volna a lapátok a tiltakozót
Egy elit egyetemet végzett szociológus zavarta meg a szombati Oxford-Cambridge evezősversenyt Londonban. Az olimpián is káosz előidézésére törő ausztrál ellen azóta vádat emeltek, de rosszabbul is járhatott volna: a Scotland Yard szerint a hatalmas erővel mozgó evezőlapátok akár le is fejezhették volna.
Csuklyával a fején tiltakozott az ülésteremben egy amerikai demokrata
Tiltakozásból csuklyát húzott a fejére egy demokrata párti képviselő az Egyesült Államokban, mert február vége óta nem vonták felelősségre azt a rendészt, aki - állítása szerint - önvédelemből lőtt agyon egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozat azért lett gyanús az önkéntes rendésznek, mert kapucnis pulóvert viselt.
Putyin szuronyos farsangja
Aligha kétséges a hétvégi orosz elnökválasztás eredménye: alacsony részvétellel, kis rásegítéssel bizonyára előteremthető valamilyen tisztes, az 50 százalékot érdemben meghaladó eredmény Vlagyimir Putyinnak, aki azonban diadalmas visszatérésre és nem szuronyos bevonulásra számított. Mi következik mindebből?
Munkát ajánlott a miskolci alpolgármester az éhségmenet elindítójának
Kertészi munkát ajánlott Zsiga Marcell miskolci alpolgármester az éhségmenet egyik szervezőjének pénteken, miután Tóth Imre megjelent a miskolci közgyűlés ülésén.
Tagadja a Fidesz, hogy leitatta az éhségmenetelőt
Egyértelmű provokációnak tartja a fővárosba tartó éhségmenet egyik tagja, hogy a mezőkövesdi Fidesz tagjai - állítása szerint - alkoholt tettek a tiltakozó akció résztvevőjének teájába, így az nem tudta elvállalni a felajánlott hólapátolási munkát. A város fideszes alpolgármestere az [origo]-nak azt mondta, senki nem tett semmit a italba, azt pedig egyből meg lehet érezni, ha egy teában alkohol van.
Elszíneződött a szonda az éhségmenet egyik résztvevőjénél Mezőkövesden
Mezőkövesdre ért a hétfőn elindult éhségmenet, ahol a Fidesz helyi szervezete ideiglenes munkát ajánlott a menet tagjainak. A Fidesz szerint a menet tagjai közül csak négyen vették föl hivatalosan a munkát, közülük egyet nem lehetett alkalmazni, mert ittas volt. A menet tagjai szerint nem hivatalosan mindenki dolgozott, egy fiatal fiúnál pedig azért színeződött el a szonda, mert a fideszesek által kínált teából ivott.
"Remélem, Orbán hajlandó lesz lesüllyedni a mi szintünkre"
Mínusz 12 fokos hidegben, gyalog indultak Budapestre Miskolcról hétfő délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett, Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozó menet résztvevői. A szervezők az indulás előtt elmondták, hogy akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért". A tervek szerint a menet február 13-án, az Országgyűlés nyitóülésére ér Budapestre.
Miniszteri irodát foglaltak el Greenpeace-aktivisták
A verespataki aranybánya újranyitási kérelmének elutasítását kéri a román kormánytól a Greenpeace. A szervezet tagjai tiltakozó akciókkal próbálnak nyomást gyakorolni a román környezetvédelmi miniszterre, közben európai nagyvárosokban a tizenkét évvel ezelőtti nagybányai cianidos szennyezésre emlékeznek. Tüntettek a budapesti román nagykövetség előtt is.
Életveszélyes állapotokra panaszkodnak az Andrássy úti lakók
Tiltakozó demonstrációt tartottak, majd átadták petíciójukat az Andrássy út 83.-85. lakói Terézváros alpolgármesterének, Óvári Gyulának, a Kodály köröndi palota megszakadt felújítási munkái miatt. A lakók felszólították az önkormányzatot, hogy mondják fel az Andrássy út 83.-85. Kft-vel kötött szerződésüket, mivel a cég 2009-ben felfüggesztette az egy évvel korábban megkezdett felújítási munkákat. A megbontott és helyre nem állított tetőszerkezet miatt a Kodály köröndi palota állaga jelentősen károsodott, az ott lakók szerint az épület jelenleg életveszélyes állapotban van.
Hoffmann Rózsa az életre tanít
Nagyon rossz üzenetet küldött a kormány a felsőoktatási keretszámok és a tandíjfizetés módjának radikális átszabásával, valamint a döntés utolsó utáni pillanatban való bejelentésével - ráadásul pont annak a korosztálynak, amelyre a legjobban kellene vigyáznia.
A tüntetők szidalmazásáért menesztették a román külügyminisztert
Közönséges, ostoba, erőszakos tömegnek nevezte Teodor Baconschi román külügyminiszter a kormányellenes tüntetőket. A tárcavezetőt menesztette a miniszterelnök.
A kormányt szidalmazó diákok fogadták az Oktatási Hivatal elnökét
Bekiabálásokkal zavarták meg Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnökének beszédét középiskolások és egyetemisták péntek délelőtt, az Educatio oktatási szakkiállításon. Az Eduline tudósítása szerint a Hallgatói Hálózat nevű csoport tagjai a felsőoktatási változások ellen tiltakoztak, és azt kiabálták: "a kormány elrontja azt is, ami van".
Elfajulhat az egészségügyi háború Romániában
Ahogy napok óta, hétfő délután is tüntetők gyülekeztek Bukarestben, illetve Románia több városában, hogy az államfő, illetve a kormány intézkedései ellen tiltakozzanak. A fővárosban az elmúlt estéken összecsapások voltak a demonstrálók és a karhatalom emberei között, egyik oldalról köveket és Molotov-koktélokat dobáltak, a másik könnygázzal válaszolt. Romániában 2004 óta nem voltak ilyen megmozdulások. A tüntetők kezdetben az új egészségügyi törvény tervezete miatt tiltakoztak, annak visszavonása óta azonban a kormány menesztését követelik.
Pedofiloktól féltik rokkantnyugdíjukat a görög fogyatékosok
A görög kormány egyik új törvénytervezete újradefiniálja a fogyatékosság fogalmát, így a játékszenvedéllyel küzdők, szadomazók és pedofilok is igényelhetnének rokkantnyugdíjat. A fogyatékos emberek érdekvédői tiltakoznak a tervezett intézkedés ellen.
Forgalomlassító akcióval fenyegetnek BKV-s szakszervezetek
A BKV-s érdekvédők ismét ahhoz az eszközhöz folyamodhatnak, hogy kizárólag minden szempontból kifogástalan állapotban lévő járműveket állítanak forgalomba. Ezt legutóbb két éve tették, amikor száz busz nem indult el. A szakszervezetek elégedetlenek a kollektív szerződésről folyó tárgyalások alakulásával, illetve a társaságnál zajló folyamatokkal.
Közel 300 ezren bojkottálják az amerikai realitysztárt
Már majdnem 300 ezernél jár azoknak a száma, akik megelégelték Kim Kardashian ténykedését - szerintük a notórius valóságshow-szereplő az amerikai kultúra szégyene.
Kínai halászok leckéztették meg a kommunistákat
Korrupciógyanús földügyletek miatt tiltakoznak hónapok óta egy húszezres dél-kínai település lakói, akik elkergették a helyi pártvezetést és szembeszálltak a rohamrendőrökkel. A helyi hatóságok blokád alá vették a települést, de helyiek szerint velük csak a mennydörgésisten szállhat szembe.