The Voice
címke rss- kapcsolódó címkék:
- TV2
- tévé
- média
- tehetségkutató műsor
- szórakozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem ellenfelek, ellenségek vagyunk - lezárult a Voice második szakasza
Két-három élvezhető és pár felejthető párbajjal lezárult egy újabb etap a TV2 műsorában, innen már élőben mennek az események, és elfelejthetjük a Malek Andrea nyakába dobott sárgás, szőrös rémet. A 24-be a negyedik menetben bejutott egy rocker, egy tapasztalt, rutinos énekesnő, egy tévéshow-kban már látott vokalista, Caramel pedig egyszer konkrétan elborzadt.
Megvan a Voice 24 továbbjutója
Elérkeztünk a negyedik, egyben utolsó párbajestéhez, melynek nyomán kialakult az a 24 versenyzőből álló csapat, akik az élő show-kban bizonyíthatnak majd. Akadtak gyengébb, de kiváló előadások is, ám túl sok meglepetést nem tartogatott a mai este.
Születési rendellenessége miatt szenvedett a Voice versenyzője
Nehéz utat járt be Olasz Csaba, mire megtanult együttélni születési rendellenességével. Ennek ellenére a Voice párbajára készülve újra előtörtek régi félelmei-, tudta meg a Life.hu.
Öngyilkos akart lenni a Voice versenyzője
Öngyilkos akart lenni 12 évesen Mohamed Fatima, aki úgy érezte, csak így szabadulhat meg erőszakos nevelőapjától.
Rendszeresen megalázta és fenyegette az apja a TV2 sztárját
A TV2 Voice című tehetségkutató műsor énekesnője arról mindig is nyíltan beszélt, hogy mennyire nehéz sorsa volt gyermekkorában, és bevallotta, sokáig rettegésben élt. Fatimát rendszeresen megalázta, megfenyegette és megverte a nevelőapja, aki azzal tartotta sakkban a lányt, hogy ha nem hallgat, megöli őt és az édesanyját is.
Tévútra vitte a Voice versenyzőjét társa
Úgy érzi a Voice legutóbbi adásából kiesett versenyző, Szolnoki Dóra, hogy jobban teljesített, mint a párbajellenfele, Nádor Dávid, aki az énekesnő szerint kissé tévútra vezette őt. Ráadásul Dóra úgy véli, hogy mesterének, Malek Andreának ő kevésbé volt szimpatikus és ez is közrejátszhatott abban, hogy kiesett - tudta meg a Life.hu.
Ráhajtott a TV2 műsorvezetőjére a Voice versenyzője
Liptai Claudia után a SuperMOKKA másik műsorvezetőjére, Kovács Patríciára is ráhajtott a Voice nagyétvágyú versenyzője, Perutek János - tudta meg a Life.hu.
A Voice versenyzője ápolja Keresztes Ildikó lelkét
Az X-Faktor általában könnyező mentorát, Keresztes Ildikót éppen a nagy konkurens Voice legutóbb kiejtett versenyzője, Berkes Gabi mentette meg az összeomlástól - adta hírül a BorsOnline.
Keresztes Ildikó miatt pszichológushoz járt a tehetségkutató versenyzője?
A Voice pénteki adásából kiderült, hogy Ladányi Patrícia nem jutott tovább Pákai Petrával szemben. A fiatal lány két éve az X-Faktorban is próbálkozott, akkor Keresztes Ildikó küldte haza a műsorból. Egyik ismerőse szerint Patríciát annyira megviselte a mentor döntése, hogy emiatt pszichológushoz kellett fordulnia - írja a Blikk.
Menetrend: így megy tovább a Voice
A TV2 tehetségkutatójából még van két párbajadás: és mi lesz utána?
Kollégáját ejtette ki Caramel a Voice-ból
Újabb hat énekes jutott tovább a Voice párbaján, ahol ma a családoké volt a főszerep: a Berkes család anya-fia párosából csak a fiú jutott tovább, viszont a Szécsi ikrek közül mindketten versenyben maradtak.
Caramel kiejtette barátját, Somlónak felszántották a fülét
A Voice-ban az ikerpár mindkét tagja továbbment az élő show-ba, Caramelnek pedig haza kellett küldenie korábbi vokalistáját, régi cimboráját. Nagyjából minden kiesett jó képet vágott, csak a vége felé sértődött meg Szolnoki Dóra.
Mégsem a hang számít a Voice-ban?
A kissé duci Pákai Petra a modell alkatú, fiatal Ladányi Patríciát kapta ellenfelének a Voice ma esti párbajában. A két versenyző külseje közti különbségre még a mesterük, Mező Misi is megjegyzéseket tett - tudta meg a Life.hu.
Plasztikáztatott a Voice versenyzője - 70 kilót fogyott előtte
Súlyos áldozatokat hozott a színpadért Mohamed Fatima. A Voice versenyzője három éve gyomorgyűrűt rakatott be magának, hogy megszabaduljon felesleges kilóitól, ám a beavatkozás miatt immunrendszere erősen legyengült - tudta meg a Life.hu.
Egymásnak esett a Voice két versenyzője
Véresen komoly, valós feszültség alakult ki a Voice két versenyzője között, akik a párbajon fizikailag is egymásnak estek. Az ellenfelek közt izzott a levegő - tudta meg a Life.hu.
Meglepő! Az RTL Klub sztárja rajong a TV2 műsoráért
Meglepő dolgot árult el Sebestyén Balázs az általa vezetett reggeli rádióműsorban. Az RTL Klub sztárja megosztotta a hallgatókkal, hogy bizony rajong a TV2 tehetségkutató műsoráért, a Voice-ért - tudta meg a Life.hu.
Sírva fakadt a magyar énekesnő
Sírva fakadt a Voice egyik párbaja alkalmával Malek Andrea, aki megijedt a rá nehezedő felelősség és döntés súlyától - tudta meg a Life.hu.
Fura kapcsolatok születnek a Voice versenyzői között a színfalak mögött
A képernyőn ez már nem látszik, de érdekesen alakulnak a versenyzők kapcsolatai a Voice színfalai mögött.
Fizikai erőszak és rekedt Henderson Dávid a Voice párbaján
Múlt héten már kiesett hat versenyző, most pénteken pedig ismét hazaküldtek még ennyit a mesterek: drámából és furcsa párosokból most sem volt hiány - no meg kiváló énekhangokból sem, bár egyikük ütéssel próbált előnyt szerezni.
Drogfüggő volt a Voice versenyzője
Hat évig drogfüggő volt Gyöngyösi Tamás - tudta meg a Life.hu. A Voice versenyzője szeretethiányát próbálta narkóval és alkohollal ellensúlyozni, de még időben megállt a lejtőn, sőt végül szociális munkás lett belőle.
Caramel meglátta a zenét, mások szétestek az izgalomtól
Lement a Voice második párbajadása, egy-két felejthető duettel, erőteljes, masszív párosokkal, és röhejesen türelmetlen műsorvezetővel, aki dramaturgiai szempontból nem mindig jókor sürgette meg a döntéskényszerben lévő, amúgy is tépelődő mestereket. Az este tanulságai: Heaven Street Sevent nem lehet nővel duettben énekelni, náthásan is lehet nyerni, és hiába veszünk fel meleg kabátot, ha egy hang felszalad a gerincünkön.
Zámbó a kapocs az X-Faktor és a Voice között
A ma este a Voice-ban induló Burai Krisztián az X-Faktor-ból kiesett Fehér Zoltánnal dolgozik - közölte a TV2. Előbbi állítólag Jimmy fiának régi ismerőse, az ifjabb Zámbó volt a közvetítő.
Súlyos betegséggel küszködött a Voice versenyzője
Még a párbaj előtti napon sem volt biztos, hogy Henderson Dávid képes lesz színpadra lépni. A Voice tehetséges versenyzője ugyanis súlyos torokproblémákkal küzdött és lázas betegen készült az életét meghatározó fellépésre, épp ezért Caramel egyszerűen hazaküldte őt a párbajt megelőző főpróbáról - tudta meg a Life.hu.
Féltékeny egymásra a Voice ikerpárja
Annak ellenére, hogy jó testvérek, időnként előfordul, hogy féltékeny egymásra a Voice ikerpárja, akik az énekversenyben arra törekszenek, hogy különálló személyiségként kezeljék őket - tudta meg a Life.hu.
Caramel segíti a Voice nehéz anyagi helyzetben lévő versenyzőjét
Biztos megélhetést és az énekesi karrier lehetőségét adta Caramel a Voice-ból kiejtett versenyzőjének, Solt Klaudiának. A lány a jövőben egykori Mestere mögött fog vokálozni - tudta meg a Life.hu.
Hogy áll az X-Faktor kontra Voice csata?
Az RTL Klub tehetségkutatója még mindig bő kétmilliós nézettséget szállít, indulása óta verhetetlen, minden listát vezet. A TV2 műsora jól kezdett, lassan még javult, eztán zuhanni kezdett, majd erőre kapott, legutóbb pedig a 18-49-es célcsoportban eddigi legjobb nézettségét érte el. Teljes lakosságban az X-Faktor bő 2 milliónál, a Voice 1,5 milliónál áll.
Csalással vádolja az egyik énekes a The Voice műsorát
Bokor Marianna az első párbajadásban esett ki, és úgy látszik, nem távozik csendben, meghunyászkodva. Úgy döntött, kiteregeti a szennyest.
Megríkatta a stúdiót a Voice versenyzője
A Voice péntek esti párbajának legfeszültebb és legnehezebb pillanata volt, amikor az alig látó Agárdi Szilvi és Pál Dénes léptek színpadra. A megindító produkció után az egész stúdió zokogott, a Mesterek pedig képtelenek voltak dönteni - tudta meg a Life.hu.
Érthetetlen döntést hozott a Voice mestere
Mező a Voice első, péntek este 20.30-kor induló párbajadására összepárosította Veres Mónikát és Fehér Adriennt, az általa legerősebbnek, legkarakteresebbnek vélt két hang tulajdonosát - csak az a kérdés, miért tette ezt.
Felrobbantották a TV2 stúdióját a Voice párbajozói
Speciális fénytechnikával megvilágított aréna, modoros műsorvezető, feszült Mesterek és könnyező énekesek: elkezdődtek a Voice párbajadásai. Ez alkalomból még Mező Misi is rendesen felöltözött, és otthon hagyta a hónaljvillantó mellényét.
Hat énekest már hazaküldtek a Voice-ból
Lement az első párbajadás a hat Megasztár-évad utáni éra első TV2-es tehetségkutatójából. Szabó Kimmel Tamás néha pattogós és harsány volt, mint egy őrmester, siettette a zsűritagokat, de felmenti, ha ezt főszerkesztői utasításra tette. A mesterek túl nagy harmóniában töltötték az estét, kritika kevés volt, összeszólalkozás még annyi sem. Pár erős, karakteres hang tulajdonosa továbbment, és akadt igazán nagyot robbanó produkció is.
Kismárolná-e Somlóból a tehetséget Mező Misi?
A legendás zenész 65. születésnapi buliján számos híresség és a Voice tehetségei is megjelentek. A Life.hu riportere meglepőbbnél meglepőbb kérdésekkel bombázta a vendégeket. Mező Misit például arról faggatta, smárolna-e az ünnepelttel.
Somló Tamás szülinapi buliján jártunk
Somló Tamást, a Voice mesterét családtagjai, a műsor versenyzői és készítői együtt köszöntötték fel 65. születésnapja alkalmából.
Ilyen a TV2-es show új díszlete
Péntektől párbajadások jönnek a TV2-n, vége a castingot bemutató etapnak. Négy párbajadás következik, ekkor feleződik a mezőny, 24-en maradnak. A mestereknek azért lesz nehéz dolguk, mert hat énekesük marad a végére - és nekik kell dönteniük, melyik hat megy haza.
Ki kellett pihennie nyaralását a The Voice mesterének
A The Voice mestere, Mező Misi nemrég érkezett haza Jordániából, ahova rajongóival és feleségével utazott koncertezni zenekarával, a Magna Cum Laude-val. Bár az útba egy kis nyaralás is be volt tervezve, ebből nem sok lett. Hazatérve egyből pihenéssel kellett kezdenie - tudta meg a Life.hu.
Ők lesznek a Voice magyar táncosai
Véget ért a hazai The Voice válogatásszakasza a tévében, a castingadások során kiderült, mely negyvennyolc énekesben látnak fantáziát Caramelék. A következő etapban több izgalom és sok kieső (így sok könny) várható, ugyanis párbajok jönnek, azaz hamar feleződik a mezőny. Az élő show-kra már táncosok is kellenek majd, őket próbálta fellelni a produkció november 18-án, vasárnap. Nézze meg a helyszínen készült fotókat!
Caramelnek nem kellett a Shy Guy
Nem elég, hogy Somló Tamás a szabályokat megszegve hátrafordult megnézni egy versenyzőt, még Caramel is az adás végéig kereste az utolsó versenyzőjét. A forgó fotelek idén utoljára szerepeltek, s talán minden eddiginél kevesebbszer mozdultak meg: az összes mester a legjobbaknak tartogatta helyeit.
Egy elfeledett magyar popsztár megy a TV2-re
Egy szerencsésen elfeledett formáció, a ShyGys volt tagja próbál szerencsét a ma este képernyőre kerülő Voice-meghallgatáson.
Egyrészt nem vagyok kötőjel
<div><object width="645" height="150"><param name="movie" value="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-8-szabo-kimmel-tamas%2F&embed_uuid=39c04cc9-cdf5-4f20-a3fc-df3b93c518aa&stylecolor=&embed_type=widget_standard"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="wmode" value="opaque"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-8-szabo-kimmel-tamas%2F&embed_uuid=39c04cc9-cdf5-4f20-a3fc-ddf3b93c518aa&stylecolor=&embed_type=widget_standard" ...
Pornófilmes volt a TV2 sztárja
Idei László, a Voice című tehetségkutató egyik indulója egy igazán pikáns dolgot osztott meg a rajongókkal.
- címkék:
- pornó
- tehetségkutató
- The Voice
- Címkefelhő »
Somló és Malek is megszegett egy szabályt
A Voice-ban már az utolsó meghallgatás jön pénteken, Malek Andrea és Somló Tamás egy-egy, Mező Misi két, Caramel három embert tud még bevenni a csapatába.
"Kapd be Feró!" - Nekitámadtak a mentornak
Forrnak az indulatok Nagy Feró körül, aki két éve nyegle stílusa miatt dobta ki az X-Faktorban, a Mentorok házából a csodálatos hangú Nádor Dávidot, aki a Voice pénteki adásában a Mesterek egyhangú döntésével jutott tovább. Egyes rajongók konkrétan melegebb éghajlatra szeretnék elküldeni Ferót egykori tévedése miatt.
Nyegle stílusa miatt kitették az X-Faktorból a Voice versenyzőjét
Nem él már együtt gyermeke anyjával Nádor Dávid, aki hatalmas sikert ért el a Voice pénteki adásában. A Spanyolországban és Argentínában nevelkedett tehetséges énekes ennek ellenére a mai napig is jó kapcsolatban van exkedvesével, aki elkísérte őt az énekverseny válogatására. Kellett is a támogatás Dávidnak, hiszen már érte őt egy súlyos kudarc három éve, amikor nyegle stílusa miatt kiesett az egyik legnézettebb tehetségkutató műsorból - tudta meg a Life.hu.
Nem akar bátyja hátán felkapaszkodni Fenyő Iván húga
Nem szeretne ismert bátyja árnyékában élni Fenyő Iván énekesnőként dolgozó húga, aki azért indult el épp a Voice-ban, mert tudta, hogy itt csak a hangja dönti majd el, hogy sikerrel jár-e - tudta meg a Life.hu.
Meztelennek látták a Voice versenyzőjét
A Mesterek ötödik alkalommal foglalták el helyüket a forgó székeikben, és puffogtatták közhelyeiket, de már sokkal ritkábban nyomták meg a gombokat, ami nem is csoda, hiszen már alig akadt kiadó helyük. Jövő héten véget ér a válogatás.
Az életéért küzdött a Voice versenyzője
Komoly pofonokat kapott már az élettől Bogáth Emese, a Voice versenyzője. A 31 éves lány, aki egykor a TV2 Popsztárok című műsorában tűnt fel először, gyermeke születése után súlyos autoimmun vesebetegséget kapott és míg az életéért küzdött, a férje is magára hagyta - tudta meg a Life.hu.
Bekeményítettek a Voice mesterei
A Voice ötödik castingadásában a mesterek érezhetően keményebbek voltak, az igazán tehetséges versenyzőknek tartogatták a megmaradt helyeket - Malek Andrea és Somló Tamás csapata azonban így is majdnem megtelt.
Levetkőztették volna a Voice versenyzőjét
Veres Mónika a Mestereket a hangjával varázsolta el, de a nézőket a szépségével is rabul ejtette. Nem csoda, ha az énekest egy férfimagazin is megkereste már, hogy vetkőzzön le.
Somló néha eltűnik a Voice stúdiójában
Sokat adomázik, de néha eltűnik a forgatási szünetekben a Voice legidősebb zsűritagja. Pressert gyakran hívja, akkor is, ha épp nincs semmi különleges megbeszélnivalójuk.
Fenyő Iván húga is megmutatta magát a The Voice negyedik adásában
A mestereknél kiadó helyek lassan, de biztosan megtelnek az eddig háttérénekesként dolgozó, vagy csak kisebb sikereket elérő énekesekkel, de a The Voice zsűrijének mosolygó arccal előadott dícséretei kezdenek már kissé egyhangúvá válni.