tettenérés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- embercsempészet
- lopás
- rendőrök
- illegális migráns
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy éjszaka alatt kétszer is betört egy tatai házba egy háromtagú banda
2020. augusztusán három férfi elhatározta, hogy értékeket szereznek egy tatai házból, melynek lakója külföldön volt. Miután összeszedték, amit értékesnek találtak, a lopott holmik egy részét elvitték, majd még aznap hajnalban visszatértek a hátrahagyott tárgyakért. Azonban azt már nem tudták elvinni, mert a rendőrök tetten érték őket. Két férfit még a helyszínen elfogtak, harmadik társukat közel két évig keresték.
A kabátok susogása buktatott le egy besurranó tolvajt Pilismaróton
A nyitott kapun, majd a bejárati ajtón surran be egy nő egy pilismaróti házba, majd a fogason talált ruhák zsebében kezdett kutatni. Azonban még mielőtt talált volna valamit, a házigazda felfigyelt a susogó kabátok hangjára, és elkapta. Kiderült, hogy nem ez volt az első betörése: korábban kifosztás miatt kapott felfüggesztettet.
Rátámadt egy vagyonőrre egy balatonfűzfői férfi
A veszprémi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki tavaly több veszprémi intézményből és üzletből is lopott, egy vagyonőrt pedig életveszélyesen megfegyegetett. Így a lopások mellett zsarolás miatt is felelhet.
Több, mint egy tucat migránst zsúfolt be egy kisteherautóba két embercsempész
Tavaly tavasszal értek tetten egy 21 éves román férfit, és 24 éves moldáv társát a 8-as számú főúton, miközben 13 migránst vittek magukkal egy kisteherautó rakterében. A két férfira emiatt börtön várhat, és az országból is kitilthatják őket.
Csomagtartóba rejtett, több százezres trófea buktatta le a kölesdi orvvadászokat
Kölesden igazoltattak egy férfit a szekszárdi rendőrök, akinek az autója csomagtartójában nem mindennapi dolgot találtak. Egy dámszarvas bika levágott feje került onnan elő, melyet társával együtt zsákmányoltak.
Menekülni próbált a rendőrök elől egy ukrán embercsempész
Börtönbe kerülhet az az ukrán férfi, aki 1.500 euróért akart migránsokat átszállítani Magyarországon, ám a rendőrök Vaskútnál tetten érték. A férfi gyorsított, és megpróbált elmenekülni, de hamar elfogták.
Nem boldogult az ajtóval, ezért a tetőn keresztül mászott be egy betörő egy oroszlányi garázsba
Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki január 5-én este sikertelenül lopni próbált egy oroszlányi garázsból.
Nem engedik ki a halálos balesetet okozó embercsempészt
Három hónappal meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a georgiai állampolgárságú férfinak, aki 13 migránst vitt magával egy kocsiban. Amikor a rendőrök igazoltatni akartá súlyos balesetet okozott.
Egy tucat migránst vitt magával, majd menekülni a rendőrök elől egy moldáv embercsempész
Három hónappal hosszabbíthatják meg a letartóztatását annak a moldáv férfinak, akit november végén értek tetten Tatánál, miközben 12 migránst vitt magával egy kisbuszban.
Börtönben maradhat az ukrán embercsempész, aki 14 migránst rejtegetett az autójában
Három hónappal meghosszabbíthatják a letartóztatást annak az ukrán férfinak, aki augusztus végén került börtönbe, miután tetten érték, ahogy 14 migránst rejteget az autójában.
Titkos tárolóban csempészett heroint egy külföldi drogdíler
Akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik azt az albán férfit, akit tavaly Tompánál értek tetten a rendőrök, miközben Szerbiából 11 kiló drogot akart Magyarországra csempészni az autójában kialakított titkos tárolórekeszben.
Hangfalakba zsúfolva csempészett migránsokat egy szerb férfi - Videó
Üres hangfalládákba rejtve szállított hét migránst egy szerb férfi februárban, úgy, hogy az utasok órákon keresztül alig jutottak friss levegőhöz, és mozdulni sem tudtak. Bécsbe akarta juttatni őket, persze pénzért. Röszkénél lecsaptak le rá a pénzügyőrök.
19 migránst próbált Ausztriiába vinni egy ukrán embercsempész
Augusztus 2-án a NAV munkatársai csaptak le arra az ukrán férfira, 16 indiai és 3 afgán migránst próbált Ausztriába juttatni. A férfit 2 nappal később letartóztatták, melyet most újabb 2 hónappal meghosszabbíthatnak.
Nem kell félni a szextől - mondta a pedofil férfi a 13 éves kislánynak, miközben az autójába csalta
A 47 éves, futárként dolgozó Ian Wadsley elhatározta, hogy egy leedsi gyorsétteremben találkozik kiskorú kiszemeltjével, a 13 éves Poppy-val, majd megpróbálja az autójába csábítani. A Net Justice nevű pedofilellenes csapat tagjai még időben tetten érték a perverz férfit.
Egy busznyi migránst próbált Németországba csempészni egy három migráns
Két török, és egy iráni férfi 20 migránst próbáltak Magyarországról Németországba juttatni úgy, hogy egyilkük egy kisbusszal szállítottak őket, társai előfutóként haladtak előtte. Mindenannyiukat elfogták a rendőrök.
Babakocsis tolvajokat értek tetten Zalaegerszegen - Videó
Lopás miatt emelt vádat két 20 év körüli nő ellen, akik a bevásárlóközpontból babakocsiba rejtve próbálták meg ellopni a közel 200.000 Ft értékű árut.
Börtönben a román embercsempész
Letartóztatták azt a román férfit, akit három napja értek tetten az M1-en. 14 migránst próbált Nyugat-Európába csempészni.
Lett embercsempészt értek tetten a 86-os főúton
A NAV munkatársai csaptak le arra a lett sofőrre, aki tegnap hajnalban egy litván rendszámú autóval migránsokat szállított a 86-os főúton.
Két autót is ellopott egy tolvaj annak ellenére, hogy eltiltották a vezetéstől
Eltiltás hatálya alatt lopott el egy autót Budapest XIII. kerületéből. A második alkalommal már nem járt sikerrel; az angyalföldi rendőrök elfogták. A férfi azóta rács mögé került.
Egy hónap alatt nyolc helyre is betört a budapesti sorozattolvaj
Elsőfokon másfél év börtönre ítélték azt a 30 éves férfit, aki tavaly ősszel, egy hónap alatt több helyre is betört a fővárosban. Az ítélet nem jogerős.
Szabályszegők tucatjaira csaptak le a szabolcsi rendőrök
Több, mint száz sofőrt megbírságoltak a szabolcsi rendőrök közlekedési szabályszegések miatt augusztus 24-én. Az akció fő célja a balesetek megelőzése volt.
Két társát is bevonta az embercsempészetbe egy büntetett előéletű férfi
Minősített embercsempészet miatt kerülhet börtönbe az a három férfi, akik migránsokat akarta szállítani az osztrák-magyar határ felé. Egyikük megbízta és irányította a szállítást vállaló két társát, emellett előfutóként haladt volna előttük, de a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.
Bűnözők és szabályszegők százait fogták el csütörtökön
Aktívan telt tegnap a szolgálati ideje a magyar rendőröknek: közel 40 balesetnél helyszíneltek, melyből 2 halálos kimenetelű volt, ezen kívül közel 200 embert fogtak el, illetve hallgattak ki bűncselekmények és különböző szabályszegések miatt.
Mezőőrök fogtak el egy szír embercsempészt
Az ügyészség a letartóztatását javasolta annak a szír férfinak, akit szerdán értek tetten, amint 21 migránst vitt magával.
Rendszámtáblahamisítót fogtak Zalaegerszegen
A zalaegerszegi rendőrök elfogták és kihallgatták a 41 éves, helyi férfit.
Több, mint hatvan baleset helyszínén intézkedtek tegnap a rendőrök Magyarországon
Aktívan telt a szolgálati ideje tegnap a magyar rendőröknek. 66 balesetnél helyszíneltek, emellett szabályszegők, részeg sofőrök, és körözött bűnözők tucatjait kerítették kézre.
Biztonsági kamera buktatott le egy sorozattolvajt egy esztergomi áruházban - Videó
Börtönbe kerülhet az az esztergomi férfi, aki néhány nap alatt több helyről is lopott, és egy ismerősét is kifosztotta, az egyik üzletben azonban tetten érték, így nem tudott elvinni semmit.
Orvhalászokat értek tetten Marcaliban
A marcali rendőrök lopás és orvhalászat miatt hallgattak ki egy tolnai és egy dunaszentgyörgyi férfit.
Huszonegy migránst a fogtak a Bács-Kiskun megyei rendőrök
A rendőrök a migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Arra ért haza, hogy felesége a tizenéves, leszbikus diákjával szexel
A 26 éves amerikai, észak-karolinai zenetanárnőt azzal gyanúsítják, hogy leszbikus viszonya volt egy tizenéves tanítványával, akit meghívott a lakásában, amikor férje elment otthonról. Arra azonban nem számított, hogy a férfi hamarabb hazatér, és rajtakapja őket. A férfi, miután szembesült a sokkoló látvánnyal, azonnal hívta a nő munkahelyét, majd jelentették az ügyet gyerekvédelemnek és a rendőröknek.
Az üzlet raktárában ivott a betörő, amikor tettenérték
Lopás miatt indítottak nyomozást az encsi rendőrök egy 35 éves, gagyvendégi férfival szemben.
Tetten értek egy horvát férfit, aki 22 migránst vitt magával egy mikrobuszban
Börtönbe kerülhet és az országból is kitilthatják azt a horvát embercsempészt, aki 1000 euró fejében vállalta, hogy 22 migránst szállít Röszkéről Ausztriába egy mikrobusszal. A rendőrök az M5-ös autópályán lecsaptak rá.
Afgán migránsokat akartak Ausztriába vinni Magyarországon keresztül
Embercsempészet miatt kerülhet börtönbe az a ghánai és bolgár férfi, akiket november elején értek tetten Baján, amint afgán migránsokat próbáltak Ausztriába juttatni.
Migránsokat próbált az osztrák határhoz vinni egy nő
Embercsempészet miatt felelhet az a nő, aki októberben 8, magát szírnek valló migránsnak próbált segíteni.
Rács mögé kerülhet egy török embercsempész
A szegedi ügyészség javasolta a letartóztatását annak a török férfinak, aki 4 migránst próbált Ausztriába vinni.
Fegyház várhat egy magyar embercsempészre, aki migránsokat szállított
Sok pénzt akart keresni, ehelyett azonban fegyházba kerülhet az a férfi, akit szeptember 1-én értek tetten Jánosházán, amint négy szír migránst próbált az osztrák határhoz vinni.
Elítéltek egy háromtagú, szlovák tolvajbandát - Videó
Felfüggesztett börtönre ítélték, és az országból is kitiltották azt a három szlovák férfit, akik másfél millió forint értékben loptak műszaki cikkeket egy győri áruházból.
Babakocsiban rejtegette a lopott árukat egy pár Kazincbarcikán
Befejezték a nyomozást azzal a 35 éves, szalonnai férfival, és 26 éves társával szemben, akik egy kazincbarcikai áruházból mindent elvittek, ami a kezük ügyébe akadt, majd egy pléddel letakart babakocsiba próbálták rejteni a zsákmányt. Hiába, mert a biztonsági őrök tetten érték őket, és értesítették a rendőröket.
40 migránssal zsúfolt tele egy kisteherautót egy szerb embercsempész
Letartóztatták azt a szerb embercsempészt, akit április 1-énkaptak el a rendőrök, amint 40 migránst próbál Ausztriába csempészni egy kisteherautóval. A férfi megpróbált elmeneekülni a rendőrök elől, de nem jutott messzire.
500 eurót bukott egy Bácsalmásnál tetten ért, moldáv embercsempész
Börtönbe kerülhet, és az országból is kitilthatják azt a moldáv férfit, akit szepemberben értek tetten Bácsalmásnál, miközben 16 migránst próbált Ausztriába juttatni. A férfi letartóztatásban várja ítéletét.
Titkos rekeszt alakított ki autójában egy férfi, hogy külföldről drogot csempészhessen
Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie annak a pécsi férfinak, aki külföldön vett drogot, majd zoknikba rejtette azt, és az egészet berakta az autójában, a légzsák helyén kialakított tárolóba, azt remélve, hogy így észrevétlen marad. Ám amint hazatért, a rendőrök tetten érték.
Két tucat migránst vitt magával a bedrogozott román embercsempész
Elsőfokon közel 4 év börtönre ítéltek, és több, mint 7 évre kitiltottak az országból egy román embercsempészt, akit Kiskunfélegyházánál értek tetten, amint 24 migránst szállított. A rendőrök a férfinál amfetamint is találtak, majd megállapították azt is, hogy többfajta drogot fogyasztott. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség szerint a férfi súlyosabb büntetést érdemel.
A csomagtartóból került elő egy migráns
A rendőrök Sopronkövesden egy férfit, Téten pedig egy nőt tetten értek. Magukat szírnek vagy afgánnal valló migránsokat vittek magukkal. Mindkét sofőr ellen büntetőeljárás indult.
Egy tucat migránssal az autójában bukott le egy szerb embercsempész
Két év nyolc hónap börtönre ítélték azt a szerb férfit, aki 12 migránst próbált eljuttatni a magyar-osztrák határhoz, majd 200 méterrel az úticél előtt lecsaptak rá a rendőrök.
Pálinkát lopott egy férfi egy tatabányai üzletből, de nem jutott messzire vele - videó
Felfüggesztett fogház, és közmunkabüntetés várhat arra a férfira, aki karácsony előtt néhány nappal pálinkát és ételeket lopott egy tatabányai üzletből, úgy, hogy a ruhája alá rejtette őket.
Egy éjszaka alatt három kocsiból is lopott egy budapesti sorozattolvaj
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki parkoló autókat tört fel a XVIII. kerületben.
Betörőt értek tetten Dinnyésen
A rendőrök az egyik szobában találtak rá a férfira. Az ágyon ült. Elfogták és fogházba vitték.
Gyilkosságra készülő nő szállt fel egy budapesti buszra
Egy buszon fogták el a budapesti rendőrők azt a nőt, aki késekkel felfegyverkezve elindult, hogy agyonszúrja két rokonát, de előtte, útközben még összeverekedett az élettársával. Lezárták a nyomozást.
Grúz embercsempészre csaptak le a rendőrök Bogyiszlónál
A 38 éves férfi három illegális migránst szállított, amikor a rendőrök az M9-es autóúton Bogyiszló térségében tetten érték.
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két ukrán embercsempészt
Három nappal az elfogásuk után állították azt az ukrán nőt, és férfi társát, akik két szír migránst próbáltak Ausztriába juttatni február 7-én, ám Litérnél tetten érték őket.