természetvédelem

címke rss

Műholddal számlálják a veszélyeztetett madarakat

Tudomány2017.05.04, 14:13

Az albatroszok a madarak egyik legismertebb, ugyanakkor a legveszélyeztetebb csoportjába tartoznak. Nagyon nehéz őket tanulmányozni, részben azért, mert a világ legtávolabbi, legeldugottabb szigetein szaporodnak.

Tudja-e, hogy van, ahol elefánttrágyából készítik a papírt?

Tudomány2017.04.26, 19:11

Számos okból irtják az erdőket, így többek között, hogy mezőgazdaságilag művelhető földhöz vagy beépíthető területekhez jussanak. A papírgyártás alapanyagát is az erdők szolgáltatják, holott léteznek más, ennél sokkal környezetkímélőbb módszerek is.

Lepkegyilkosságban bűnös egy brit férfi

Tudomány2017.03.17, 16:04

Bíróság elé került egy brit férfi, akit azzal vádoltak, hogy befogta és megölte a Brit-szigeteken legritkábbnak számító lepke, a nagyfoltú hangyaboglárka két példányát. Az esküdtszék bűnösnek találta, de büntetését még nem szabták ki.

Új projekt az erdőpusztulások megakadályozására

Környezet2017.02.05, 13:02

A világszerte erdőpusztulásokat és fakárosításokat okozó Armillaria, vagyis tuskógomba fajokat kutatják 2020-ig Sopronban és Szegeden - közölte a konzorciumvezető Soproni Egyetem az MTI-vel.

Már csak harminc él a legkisebb tengeri emlősből

Tudomány2017.02.02, 18:37

Kihalás előtt áll a világ legkisebb tengeri emlőse, a kaliforniai disznódelfin. A megőrzésére tett erőfeszítések ellenére is mindössze harminc egyed él belőle.

A Tanganyika-tó a 2017-es év veszélyeztetett tava

Környezet2017.02.02, 11:52

A kelet-afrikai Tanganyika-tavat nyilvánította a 2017-es esztendő veszélyeztetett tavának a Global Nature Fund (GNF) nevű környezetvédelmi alapítvány a vizes élőhelyek február 2-i világnapja alkalmából.

Komputeres párkereséssel kísérleteznek egy hollandiai főemlősparkban

Tudomány2017.02.02, 10:19

Képernyőn választhatnak maguknak partnert az emberszabású majmok egy hollandiai állatkertben indult kísérletben, amelynek kezdeti eredményeit ígéretesnek tartják a szakemberek.

Újraéled a vadonban a ritka antilopfaj

Környezet2017.01.23, 16:56

A természetben kihaltnak számító kardszarvú antilopokat telepítettek ki a vadonba a közép-afrikai Csádban.

Megtudhatjuk, mi újság hazánk ragadozó madaraival

Tudomány2017.01.11, 14:25

Tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az itt élő és hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálása. Égen, földön és az őrfáikon fellelhető szárnyas vadászok után kémlelik majd az eget profi és amatőr madarászok. A szinkronszámlálás napjain létrejövő adathalmazt a Magyar Madártani Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és Monitoring Központja értékeli majd. A létrejövő adatállomány pontos képet mutat majd a szakemberek számára a populáció - remélhetőleg pozitív irányú - változásáról.

A csinos modell, aki meglovagolja a nagy fehér cápát

Archívum2017.01.06, 21:09

A Hawaii-szigeteki Haleiwában élő Ocean D. Ramsey nem mindennapi hölgy. Dolgozott modellként, professzionális szabadtüdős búvár, tengerbiológus, és egyben hivatásos búvároktató is. Sokak számára elképesztően vakmerő, víz alatti kalandjaival a hawaii One Ocean Diving nonprofit szervezet kutatójaként az óceán nagy testű ragadozóival kapcsolatos félelmeket szeretné eloszlatni, hangsúlyozva a sérülékeny tengeri élővilág megóvásának fontosságát is.

Repülőre szálltak az elefántok

Környezet2017.01.04, 13:47

Zimbabwe repülőn szállít elefántokat kínai vadasparkokba. Több mint harminc vadon élő elefántot készítettek elő a transzportra, ám a vadvilág támogatói tiltakoznak.

Elesett az ausztrál kontinens: teljesen megszállták a macskák

Tudomány2017.01.04, 13:20

Egy új tanulmány szerint az elvadult macskák Ausztrália szárazföldi területeinek 99,8 és a szigetek majdnem 80 százalékát meghódították. A kutatást mintegy 100 tanulmány összesítésével végezte több mint 40 ausztrál környezetvédelmi szakember.

Sebesen halad a kihalás felé a leggyorsabb nagymacska

Tudomány2016.12.27, 11:05

Egy új tanulmány szerint a vadon élő gepárdok száma 7100 egyedre csökkent, ami felveti annak szükségességét, hogy a fajt veszélyeztetetté nyilvánítsák.

Ökológiai paradicsom a Mekong vidékén

Környezet2016.12.20, 19:16

A WWF legújabb jelentésében a 2015-ben, újonnan felfedezett fajokról számol be, amelyekre a Mekong vízgyűjtő területén bukkantak. A most közölt adatok alapján 163 eddig ismeretlen faj él a területen, amelyek túlélése sajnos, már felfedezésük pillanatában is kétséges.

Hetedik alkalommal adták át az Ozone Zöld-díjat

Környezet2016.11.18, 16:10

Idén hetedik alkalommal került kiosztásra Magyarország egyetlen zöld tematikus csatornája, az OzoneNetwork televízió által 2010-ben alapított Ozone Zöld-díj.

Óriásvarangyból készítenek kolbászt

Tudomány2016.11.16, 10:37

Óriásvarangyokból készített kolbásszal próbálják megtanítani az Ausztráliában őshonos állatoknak, hogy ne egyék meg a mérgező kétéltűeket, amelyek jó ideje súlyos fenyegetést jelentenek a kontinens állatvilágára.

Regenerálódik a víziló-populáció Afrika legrégebbi nemzeti parkjában

Környezet2016.11.08, 17:31

Regenerálódásnak indult a kongói Virunga Nemzeti Park víziló-populációja, amely az orvvadászat és az állatok élőhelyének fokozatos elvesztése miatt zsugorodott drasztikusan az elmúlt évtizedekben - derült ki a kongói természetvédelmi hivatal (ICCN) és az amerikai Vadvédelmi Társaság (WCS) közös kutatásából.

Veszélyben Európa legnagyobb természetvédelmi területe

Travelo2017.10.06, 16:55

Veszélyben Európa legnagyobb természetvédelmi területe

Megmentette faját a kanos óriásteknős

Tudomány2016.09.15, 13:46

Diegónak, az óriásteknősnek sokat köszönhetnek fajtársai. A nagy szexuális étvággyal rendelkező hím ugyanis 800 utódot nemzett élete során és ezzel megmentette faját a kihalás fenyegető árnyától.

Megmenekülhetnek a hosszúszárnyú bálnák

Tudomány2016.09.07, 10:39

Már nem fenyegeti kihalás a hosszúszárnyú, más néven púpos bálna legtöbb populációját - jelentette be kedden az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal.

Sokkal kevesebb afrikai elefánt van, mint gondoltuk

Tudomány2016.08.31, 17:38

Szomorú adatok olvashatók egy most megjelent tanulmányban: a számok alapján sokkal kevesebb afrikai elefánt van valójában a Földön, mint amennyit becslések alapján saccoltunk volna. 

Vadlovak ezreinek kilövését tervezik

Környezet2016.08.19, 19:16

Ausztrál tudósok támogatásukról biztosították a helyi hatóságok azon tervét, hogy leöljenek több mint ötezer vadlovat az új-dél-walesi Snowy-hegységben, mivel az állatok tönkreteszik a hegyvidék növényvilágát.

Népszerű állatfajok fölött kongatták meg a vészharangot

Környezet2016.08.02, 15:15

Nem kell már sok idő ahhoz, hogy az elefánttal, a tigrissel, az oroszlánnal és számos más, jól ismert, nagy testű állattal legfeljebb már csak az ismeretterjesztő könyvek színes ábráin találkozhassunk, vázolta fel a szomorú jövőképet egy újonnan megjelent tanulmány.

Szemétben úsznak a tengerek

Környezet2016.07.29, 16:40

A nyaralás alatt sem lenne szabad megfeledkezni arról, hogy nemcsak otthon kell környezettudatosnak lenni, de a szabadság alatt is. A tengeri hulladékok nyolcvan százaléka szárazföldi eredetű, aminek mindössze tizenöt százaléka marad a víz felszínén.

Csökken az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában

Környezet2016.07.28, 16:14

A jelek szerint csökken az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában, ugyanakkor az orvvadászat továbbra is fenyegetést jelent az értékes agyaruk miatt leölt ormányosokra - derült ki a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény titkársága által közzétett adatokból.

Öngyilkos dingókkal mentenének meg egy ausztrál szigetet

Tudomány2016.07.25, 12:11

Ausztrál vadkutyákat telepítenek az ausztráliai Nagy Korallzátony egy kicsiny szigetére, hogy kipusztítsák az ott vadon élő, a ritka növényeket lelegelő elvadult kecskéket. A dingók két év után maguk is elpusztulnak a beléjük implantált méregkapszuláktól, nehogy aztán maguk váljanak fenyegetéssé az ökoszisztémára nézve.

Újra leopárdokkal népesítik be a Kaukázust

Tudomány2016.07.16, 14:07

Három, fogságban felnőtt perzsa leopárdot engedtek szabadon a Kaukázus északi, Oroszországhoz tartozó részén, hogy újra meghonosítsák a térségben a ragadozót, amely teljesen eltűnt az elmúlt évtizedekben a vadászat miatt.

Nehéz lesz megmenteni a kihalástól a Hector-delfint

Tudomány2016.07.11, 15:10

Új-Zélandnak azonnali intézkedéseket kell tennie, hogy megakadályozza a világ legritkább és legkisebb delfinjeként ismert maui delfin, a Hector-delfin Új-Zéland partjainál honos egyik alfajának kihalását - figyelmeztetett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság.

Kétezer víziló leölése mellett döntött a zambiai kormány

Környezet2016.07.06, 14:39

Az elkövetkezendő öt évben legalább 2000 vízilovat akarnak lemészárolni Zambiában. Az állatok leölésének ötlete már egy ideje érlelődött a dél-afrikai állam kormányának fejében, június közepén a tiltakozások miatt azonban felfüggesztették a terv kivitelezését. Most viszont ismét elővették a természetvédők ellenkezése ellenére.

A sünök jobban érzik magukat a városokban, mint vidéken

Tudomány2016.07.05, 13:57

Egy olyan fajnak, amely 15 millió éve él a földön, sokféle környezetváltozáshoz kellett alkalmazkodnia, többek közt az urbanizációhoz is. Meglepő módon a sünöknek annyira tetszik a városi életforma, hogy a városokban sokszor nagyobb sünpopulációt találunk, mint vidéken. Ennek okának megértése segíthet e tüskés állatok jövőbeni megvédésében.

Több bálnát öl meg Norvégia, mint Japán és Izland együttvéve

Tudomány2016.06.14, 14:26

Állatvédő szervezetek szerint több bálnát ölnek meg évente Norvégiában, mint Japán és Izland vizein együttvéve, az állam pedig támogatja a kereskedelmi célú bálnavadászatot.

Hat éven belül eltűnhetnek az elefántok

Környezet2016.06.11, 22:07

Hamarosan összeomolhat a tanzániai Selous Nemzeti Park területén élő elefántok populációja, hacsak nem kerül sürgős ellenőrzés alá az orvvadászat és bányászat. A WWF közlése szerint Afrika egyik kulcsfontosságú élőlénye hat éven belül eltűnhet.

Újabb negyvenkilenc faj sodródott a kihalás szélére

Környezet2016.05.22, 17:52

Újabb 49 faj került a veszélyeztetett fajok listájára Ausztráliában, közülük kilenc súlyosan veszélyeztetett. Többek közt az ecsetfarkú patkánykenguru, a háromujjú kígyófogú szkink, a fecske papagáj, egyes orchideafajták és az albatrosz is a kihalás felé sodródik. 

Jane Goodall újra Magyarországra érkezik

Környezet2016.05.09, 18:55

Dr. Jane Goodall etológus, ENSZ békenagykövet Remény születése címmel, az On The Spot alkotóival - Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással - közös előadást tart május 23-án 18 órától a fővárosi Tüskecsarnokban. Az előadás kiemelt témája a jövő generációja lesz, amiről az Origo is tudósítani fog.

A kihalás széléről fordítottuk vissza a nagy kócsagokat

Tudomány2016.05.04, 17:35

A 19. században és a századfordulón nagyon megfogyatkozott a számuk, összesen húsz pár nagy kócsag élt Magyarországon - mára több ezerre tehető a populáció. Kudich Zsolt, a Wildlife Photographer of the Year egyik díjazottja és felesége, Zsirmon Réka ezeket a gyönyörű állatokat fotózta Gemenc mellett, hogy felhívja a figyelmet a magyar természetvédelem sikertörténetére.

Szegényebb lenne a természet nélkülük

Környezet2016.05.03, 17:20

Ahol a kétéltűek telelésre, illetve szaporodásra alkalmas élőhelyeit forgalmas aszfaltút választja el egymástól, nagy veszélyben van valamennyi faj. Persze a hüllőkkel együtt... Lelkes állatbarátok, önkéntesek, diákok, hivatásos és műkedvelő természetvédők számos helyen mentik kora tavasszal ezeket az állatokat. Magyarországon talán a legismertebb a farmosi, a sikondai és a honti békamentés, de sok más útszakaszon is elvégzik e munkát.

Pontygyilkos herpeszvírust eresztenek az ausztrál folyókba

Tudomány2016.05.02, 10:00

Tizenötmillió dollárt különítettek el arra, hogy kipusztítsák a kontinens egyik legkártékonyabb halát, a pontyot – jelentette be vasárnap az ausztrál kormány.

Váratlan helyen bukkantak az óriási korallzátonyra

Környezet2016.04.24, 17:15

Egy óriás korallzátonyra bukkantak az Amazonas folyó atlanti-óceáni torkolatának iszapos vizének mélyén, a 9300 négyzetkilométer területű természeti képződmény egy olyan térségben terül el, amelyet kőolajfeltárásra jelöltek ki.

Ne feledd: ma van a Föld Napja!

Life.hu2016.04.22, 14:02

26 éve ünnepeljük Magyarországon a Föld Napját. A világszintű kezdeményezés -  amely 45 éves múltat tudhat maga mögött -  szervezői minden évben különféle eseményekkel irányítják rá a figyelmet a természet védelmére.

Macskagyilkos robotokat vetnek be Ausztráliában

Tudomány2016.04.19, 14:19

Annak érdekében, hogy szabályozzák a túlságosan elszaporodott házimacskák számát és megvédjék tőlük a vadon élő őshonos állatokat, a szakemberek különleges „robotcsapdákat” helyeztek el az egyik ausztráliai természetvédelmi területen.

Kiderült, mi áll a tatárantilopok pusztulásának hátterében

Tudomány2016.04.18, 13:19

Egy váratlanul veszélyessé vált baktériumfaj okozta a tatárantilopok (Saiga tatarica) tömeges pusztulását tavaly, állapították meg a szakértők.

Megfejtették a királylepke hosszú vándorútjának rejtélyét

Tudomány2016.04.16, 09:54

Amerikai tudósok megfejtették a természet egyik leghíresebb utazásának, a pompás királylepke Kanadától Mexikóig tartó hosszú vándorlásának rejtélyét.

Halálra csiklandozzuk a lajhármakikat

Tudomány2016.04.12, 15:41

Petíció indult a házikedvencként tartott, csempészektől vásárolt lajhármakik megmentésére. Az állatok az internet igazi sztárjaivá váltak, de a cuki videók mögötti igazságot nagyon kevesen ismerik: a lajhármakik számára szűk ketreceken, levegőtlen konténereken és rengeteg kínszenvedésen keresztül vezet az út az új gazdik felé.

Száz év óta először növekedett a tigrisek száma

Tudomány2016.04.11, 10:19

Az Oroszországtól Vietnamig szabadon kószáló tigrisek száma 3890-re emelkedett a természetvédő szervezetek és a helyi kormányzatok legutóbbi általános felmérése alapján.

Röviddel a befogása után elpusztult a ritka orrszarvú

Környezet2016.04.06, 16:59

Majdnem egy hónappal a befogása után elpusztult egy ritka szumátrai orrszarvú Borneó Indonéziához tartozó részén, ahol ma már csupán néhány egyede él a súlyosan veszélyeztetett fajnak.

Csempészektől mentették meg a teknősöket

Tudomány2016.03.29, 16:59

Több mint 100 ritka sárgafejű teknőst mentettek ki egy csempészszállítmányból Kambodzsában.

Leonardo DiCaprio tovább küzd a környezetvédelemért

Archívum2016.03.21, 13:26

Az Oscar-díjas színész épp Pekingben népszerűsíti A visszatérő című filmjét, ahol a természet védelmének fontosságáról és Kína ebben betöltött fontos szerepéről is beszélt.

Tizedszer sötétedik el a Föld egyetlen órára

Life.hu2016.03.18, 06:34

Március 19-én este fél kilenckor ismét elsötétedik egy teljes órára a Föld. A WWF természetvédelmi szervezet által létrehozott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a túlfogyasztás, a környezetszennyezés és a globális felmelegedés problémájára.

Kétmillió énekesmadár pusztult el

Tudomány2016.03.16, 15:49

Cipruson tavaly több mint kétmillió énekesmadarat ejtettek el illegális madárcsapdákkal - közölték természetvédő szervezetek.

Jó hír: több az orángután, mint gondoltuk

Tudomány2016.03.05, 13:17

Jelentősen alábecsülték a súlyosan veszélyeztetett szumátrai orángután egyedszámát Indonéziában: az eddig véltnél legalább kétszer több példány él Szumátra szigetén. 

Kerítésépítéssel mentik az aranyszemű békákat

Környezet2016.02.26, 16:02

A Farmosi Békamentők 10 év alatt több mint 300 ezer barna ásóbékát mentettek meg, a kétéltűeket fenyegető veszélyek azonban továbbra sem szűntek meg. A lelkes csapat kerítésépítéssel próbálja védeni az állatokat.

Ürülékkereső kutyákkal mentik a veszélyeztetett állatokat

Tudomány2016.02.17, 09:50

Vakvezető, kábítószer-kereső és mentőkutyákról már mindenki hallott. Most új helyen vetik be a kiképzett kutyákat: a természetvédelemben.

Jaguárt kaptak lencsevégre az Egyesült Államokban

Környezet2016.02.08, 17:05

A jaguár eredetileg Dél- és Közép-Amerikában őshonos, de egészen a múlt század középéig előfordult az USA-ban is. Csakhogy gyönyörű bundája miatt előszeretettel vadászták, és az utolsó vadon élő példányt 1963-ban kilőtték.

Kenya sztárokkal kampányol az orvvadászat ellen

Környezet2016.01.27, 17:58

Az afrikai orvvadászat ellen nem mindennapi eseményt szerveznek Kenyában. 120 tonna, illegális kereskedelemből lefoglalt elefántagyart akarnak megsemmisíteni, világsztárok közreműködésével. 

Finnország engedélyezte a farkasvadászatot

Tudomány2016.01.22, 07:43

A finn hatóságok – a természetvédők tiltakozása ellenére – engedélyezték, hogy kilőjék az ország farkasállományának majdnem a 20 százalékát. Az indok meglepő: így akarják visszaszorítani az orvvadászatot.

2016-ban a kockás sikló az év hüllője

Tudomány2016.01.14, 13:23

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya  a kockás siklót választotta 2016 év hüllőjének. 

A hétvégét az égbolt ragadozói fogják uralni

Környezet2016.01.13, 16:31

Második alkalommal kerül megrendezésre hazánk nem hivatalos sasünnepe január 16-án a jászberényi Sasközpontban, ahová az érdeklődő laikusokat is várják a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

Rászoktak a háziállatokra a hópárducok

Tudomány2016.01.08, 17:37

Új gazdálkodási formát találtak ki földjeiken az egyik indiai falu lakosai, hogy megvédjék értékes állatállományukat a titokzatos hópárducoktól. A kezdeményezés mintaterületként is szolgálhat, mely életbe vágóan fontos lehet a veszélyeztetett macska további védelméhez. 

Veszélyben az ujgurok földjének vadvilága

Tudomány2016.01.05, 10:19

Vadon élő gerincesek kerültek a kihalás szélére Kína nyugati részén, a Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány területén egy jelentés szerint.

Évente mintegy 25 millió énekesmadár megy a levesbe

Környezet2015.12.16, 16:32

A BirdLife francia partner szervezete, az LPO Madárvédelmi Liga (Ligue pour la Protection des Oiseaux) online petíció aláírására hívja fel a figyelmet, mivel szeretnék elérni, hogy a francia és más mediterrán országokban hagyjanak alább a védett énekesmadarak lépes csapdákkal történő tömeges elejtésével. Ha elérik a 200 ezer aláírást, a brüsszeli központ lobbizni fog a szigorúbb hatósági fellépésért.

Először fotóztak erdei elefántot a háború sújtotta Dél-Szudánban

Tudomány2015.12.13, 10:05

Első alkalommal sikerült ritka erdei elefántot fényképezni a háború sújtotta Dél-Szudánban. Más, eddig erre soha nem látott állatfajokat is sikerült lencsevégre kapni. 

Nagyon furcsán mászik fára a tobzoska

Archívum2015.11.30, 13:10

Elképesztően viccesen mászik fára a fehérhasú tobzoska – az aranyos állat úgy rántja össze magát, akár egy hernyó, ahogy egyre feljebb kapaszkodik.

Amikor a végső harang szól, már késő lesz

Környezet2015.11.03, 17:41

Magyarország első tematikus zöld csatornája, az OzoneNetwork alapítói, már 2010-ben elhatározták, hogy minden évben az Ozone Zöld-díj odaítélésével ismerik el azoknak a hazai szervezeteknek és magánszemélyeknek a munkásságát, akik sokat tettek és tesznek környezetünk és természeti értékeink megóvásáért. Idén hatodik alkalommal kerül sor a rangos díj átadására, még lehet jelentkezni!

Az apró Palau szigeteké a hatodik legnagyobb tengeri rezervátum

Tudomány2015.10.26, 14:49

A Csendes-óceán nyugati részén lévő Mikronéziához tartozó Palau kormánya a múlt héten védetté nyilvánított egy 500 ezer négyzetkilométeres tengeri területet. Ez a világ hatodik legnagyobb tengeri rezervátuma.

Az állatok inkább elkerülik a gyodát

Itthon2015.10.22, 11:09

Több százan osztották meg a Facebookon azt a fotót, amelyen egy szarvastehén teteme látható a horvát-magyar határon felhúzott határzárba gabalyodva. Az Origónak nyilatkozó szakértők szerint biztosan voltak olyan állatok, amelyek a gyoda miatt haltak meg, de tömeges elhullás emiatt nem volt. A határzár nem veszélyesebb a vadakra, mint az autópályák mentén található kerítések, és feltehetően a földikutyák életét sem befolyásolta.

Hirtelen apró élőlények árasztották el a tengert

[origo] utazás2016.03.01, 20:02

A Karib-tenger egyik lakatlan szigetén járni még akkor is óriási élmény, ha nem történik semmi különleges. De most történt.

GPS-jeladóval követik a gemenci fekete gólyák útját

Tudomány2015.09.09, 15:55

GPS-jeladó segítségével követnek két gemenci fekete gólyát madártani szakemberek, a műholdas nyomkövetőről érkező adatok az eddigieknél pontosabb információkat nyújtanak majd a gólyák vándorlási útvonaláról és a rájuk leselkedő veszélyekről - közölte szerdán a gemenci erdőgazdaság az MTI-vel.

Kedvelt csemege lett a keselyűhús Afrikában

Tudomány2015.09.02, 14:57

Egyre keresettebb a keselyűhús Afrikában, ami miatt évről évre súlyosan csökken a madarak száma – állítják kutatók.

Apró hátizsákokkal derítenének fényt a rejtélyes méhpusztulásokra

Tudomány2015.08.27, 11:52

Egy nemzetközi kutatócsoport a méhtenyésztőkkel, farmerekkel és technológiai vállalatokkal együttműködve azt szeretné kideríteni, hogy miért pusztulnak tömegével a méhek világszerte. Ehhez olyan apró „hátizsákokat” fejlesztettek ki, amivel nyomon követhetővé válnak a hasznos rovarok.

Majdnem India-méretű őserdőt irthatnak ki 2050-ig

Környezet2015.08.25, 14:13

Majdnem India-méretű trópusi őserdőt irthatnak ki 2050-ig - figyelmeztetett egy frissen megjelent tanulmány.

A káros madárfaj helyett a védettet kezdték irtani a vadászok

Tudomány2015.08.25, 09:32

Bocsánatot kért az új-zélandi vadászegylet, amiért több példányt lelőttek abból a súlyosan veszélyeztetett madárfajból, amelynek védelme érdekében felkérték őket egy másik, de hozzá hasonló madárfaj irtására.

Malajziában kihalt a szumátrai orrszarvú

Környezet2015.08.24, 17:21

2007 óta nem láttak Malajziában vadon élő szumátrai orrszarvút – a kutatók most már hivatalosan is kijelentették, hogy a kihalás szélén álló állatból már egy sem él az országban.

Tömeges madármészárlás folyik a Földközi-tenger medencéjében

Környezet2015.08.23, 21:14

Kegyetlen bánásmódnak vannak kitéve a madarak a Földközi-tenger medencéjében, ahol évente 25 milliót ölnek meg belőlük, a legtöbbet Egyiptomban, a fő zsákmány az erdei pinty - közölte a témával foglalkozó első átfogó jelentésében a Birdlife International.

Pandaikrek születtek a washingtoni állatkertben

Tudomány2015.08.23, 14:46

Ikrei születtek a Mej Hsziang nevű óriáspandának a washingtoni Nemzeti Állatkertben. 

Megháromszorozódott a krokodilok száma

Tudomány2015.08.16, 16:31

Az elmúlt harminc év alatt  megháromszorozódott a krokodilok száma Nyugat-Ausztráliában - erről számolt be egy most közzétett tanulmány.

Autóval próbált összebújni az árva kisorrszarvú

Tudomány2015.08.13, 18:32

Orvvadászok lőtték le annak a kis orrszarvúnak az anyját amely egy szürke dzsip mellett próbált vigasztalódni. Az elveszett kisállatot természetvédők fogták be.

Tizenegy ázsiai oroszlán született Indiában

Tudomány2015.07.19, 20:21

Tizenegy kölyök született az elmúlt napokban a kihalás fenyegette ázsiai oroszlánok utolsó vad populációjában az indiai Gudzsarát tartomány rezervátumában.

Eddig ismeretlen vadon élő állatfajokat találtak Tibetben

Tudomány2015.07.17, 12:04

Két eddig ismeretlen, vadon élő állatfajt fedeztek fel kínai zoológusok Tibetben egy terepen végzett felmérés alkalmával a közelmúltban - közölték az északnyugati régió szakemberei.

Nagy számban tűnnek el a poszméhek

Tudomány2015.07.12, 09:30

Komoly veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás, mivel hatására jelentősen csökken a rovarok természetes élőhelyeinek kiterjedése Európában és Észak-Amerikában egyaránt - állapította meg egy európai, amerikai és kanadai szakemberekből álló kutatócsoport.

Küzdünk a szalakóták megmentéséért

Tudomány2015.07.07, 18:01

Első alkalommal láttak el műholdas jeladóval szalakótákat Magyarországon. Egyelőre egy tucat madár kapott nyomkövetőt, de a tervek szerint összesen száz madarat szerelnek majd fel a készülékkel.

Teknősöket engednek szabadon Magányos George emlékére

Tudomány2015.06.24, 15:57

Magányos George, a három éve elhunyt százéves óriásteknős emlékére 205 óriásteknőst engednek szabadon Santa Fé szigetén.

Kétnapos pandaikreket mutattak be Kínában

Tudomány2015.06.24, 12:40

Ritkán látni ilyen kicsi pandákat: egy kínai kutatóközpontban születésük másnapján már fotózhatták a pandaikreket a sajtó képviselői.

Rövidesen a dinoszauruszok sorsára juthatunk

Tudomány2015.06.21, 15:02

Már nem csak rémisztő jövőkép, hanem maga a rideg valóság – megkezdődött a hatodik tömeges kihalás. Egy most megjelent tanulmány arról számol be, hogy a fajok a normálisnál több mint 100-szor gyorsabban tűnnek el.

Cetcápán szörfözött két meggondolatlan turista

Tudomány2015.06.20, 12:01

Videó készült arról, hogy két turista próbál szörfözni egy barátságos cetcápa hátán – az állat az IUCN vörös listája szerint sebezhető, és a legkisebb interakció is veszélybe sodorhatja fennmaradását.

AB: Újra kell tárgyalni a földvagyonról szóló törvényt

Gazdaság2015.06.01, 12:52

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása – mondta ki az Alkotmánybíróság. A testület szerint azonban nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett elő-haszonbérleti jogokat.

Sok bizarr és gyönyörű új fajt fedeztek fel a Mekong vízgyűjtőn

Tudomány2015.05.28, 11:43

Egy denevér rémálomba illő agyarakkal, egy titokzatos kígyó és darázs, valamint a világ második leghosszabb rovara. Többek között ezek a furcsaságok szerepelnek a nemrégiben felfedezett 139 faj listáján, melyekre a tudósok a délkelet-ázsiai Mekong folyó mentén bukkantak rá 2014-ben. Jónéhány ezek közül már most is veszélyeztetett fajnak számít a WWF legutóbbi jelentése szerint.

Ma ünnepeljük a Magyar Természet Napját

Life.hu2015.05.22, 14:50

2014 decemberében indult aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy hivatalosan is megalapítsák a Magyar természet Napját, amelyet idén először ünnepelhetünk.

Új akcióterv készült a világ legritkább főemlősének megmentésére

Tudomány2015.05.21, 12:52

Új akcióterv készült a világ legritkább főemlősének megmentésére - derült ki a hajnani gibbon védelmében létrejött több mint száztagú nemzetközi csoport jelentéséből.

Tóth Gabi és Trap kapitány valamire készül

Tévé2015.05.20, 09:16

Az énekesnő és egykori mentoráltja, a Tha Shudras frontembere csatlakozott egy erdőmentő akcióhoz, május 23-án kezdik az erdők megtisztítását.

Jobb üzlet az orrszarvútülök, mint a kokain

Környezet2015.05.15, 21:43

A világ nagy növényevői közül sokat fenyeget a kihalás. Különösen veszélyeztetettek azok a fajok, amelyek részeit jó áron lehet értékesíteni a feketepiacon.

Nyolc természetközeli program a madarak és fák napjára

Travelo2017.12.04, 13:18

A hétvége a madarakról fog szólni az egész országban. A Tiszán a partifecskék párválasztását figyelve hajózhat, a budapesti Jókai-kertben pedig a madárgyűrűzéssel ismerkedhet. De még akkor is természetbarát programokba keveredhet, ha csak leugrik egy italra a Kazinczy utcába.

A növényevők többségét a kihalás fenyegeti

Környezet2015.05.04, 14:43

A nagytestű növényevő állatok - rinocéroszok, elefántok, zebrák, tevék, gorillák - mintegy 60 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye egy amerikai tanulmány szerint, amelynek szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy ezen fajok populációcsökkenése különösen Afrikában és Ázsiában oly mértékű, hogy üres tájak kísértetképét vetíti fel Földünk legváltozatosabb ökoszisztémáiban.

Zárjanak be minden nemzeti parkot!

Itthon2015.05.03, 15:00

Négy különböző nemzetség képviselője volt az ősgyepen: egy kockás kotuliliom, egy szibériai nőszirom, egy vitézkosbor és egy parizeres szendvics. A liliom, a szirom és a kosbor a réten foglaltak helyet, a szendvics az autóban, egy szalvétában. Színhely: Balaton-felvidéki Nemzeti Park, ahol néhány ottfelejtett biológus és pár egyéb szakember tengődik. Személyek: személytelenek. Történik: semmi. Pontosabban itt semmi, de pár száz kilométerre innen elfogadták azt a törvényt, amely elindíthatja a nemzeti parkok felszámolását.

Vigyázat, medve a kapuk előtt!

Archívum2015.04.23, 12:30

Az elmúlt néhány évben megszaporodtak a barnamedve észlelések Észak-Magyarországon. Több mint másfél évszázad elteltével úgy tűnik, hogy a faj ismét meghonosodhat az Északi-középhegység néhány vidékén. Mindez új kérdéseket vet fel az emberre veszélyes állatok tartós megtelepedése esetén.

Ma van a Föld Napja!

Life.hu2015.04.23, 10:14

Immár 25 éve ünnepeljük Magyarországon is a Föld Napját. A világszintű kezdeményezés – amely 45 éves múltat tudhat maga mögött – szervezői minden évben különféle eseményekkel irányítják rá a figyelmet a természet védelmére.  

Filmre vették az egyetlen fekete flamingót

Archívum2015.04.16, 17:53

Elképesztően ritka fekete flamingót filmeztek le Cipruson – környezetvédők feltételezik, hogy ez lehet az egyetlen ilyen sötét madár az egész világon.

Láthatatlan lámpákkal segítenék a teknősöket

Archívum2015.04.16, 12:42

Eltévednek a tengeri teknősök a tengerpartok fényszennyezettsége miatt – a NOAA kutatói most borostyánszínű fénnyel izzó LED-ekre cserélik a világítást, amelyet az állatok szeme nem érzékel.

Nem úsznak az árral a kisteknősök

Archívum2015.04.13, 17:49

A Közép-Floridai Egyetem kutatói napelemmel működő jelzőkészülékekkel vizsgálták, vajon a bébiteknősök valóban csak az óceáni áramlatokra bízzák-e magukat életük első néhány évében, vagy képesek saját maguk tájékozódni a vízben.

Így örül a kiselefánt, amikor újra találkozik az anyjával

Tudomány2015.04.11, 12:39

2011-ben hurcolták el anyjától azt a kiselefántot, amely évekig turistákat cipelt a hátán – az állatok most találkozhattak újra először.

A hegyi gorillák fennmaradásához a beltenyésztés is hozzájárulhatott

Tudomány2015.04.10, 14:22

Meglepő eredményt hozott a hegyi gorillák genomjának első összehasonlító elemzése. Egyrészt kiderült, hogy már több ezer éve nagyon kicsi az állományuk, de ami még furcsább, számos káros génváltozat eltűnt a populációból a beltenyészetnek köszönhetően.