templom

címke rss

Az életével játszik az, aki fel akar jutni ebbe a templomba - képek

[origo] utazás2022.08.25, 11:37

Komoly kockázatot vállal az, aki szeretné meglátogatni az etiópiai Abuna Yemata Guh templomot, amelyet egy meredek sziklafalba építettek.

A kecskeméti templom elõtt rabolta ki az idõs asszonyt

Itthon2022.07.28, 16:00

A vádirat szerint férfi rendszeresen az egyik kecskeméti templomnál kéregetett azoktól akik a misére érkeztek. Tavaly októberben, egy vasárnap esti mise elõtt is a templomhoz ment, ahol meglátta az egyedül érkezõ, nehézkes járású, 80 éves asszonyt. Azonnal rátámadt.

Így nézett ki a lothárdi templom, miután négy vandál tombolt benne - fotók

Itthon2022.07.28, 14:25

Öt fiatal egy hónapja együtt szórakozott Lothárdon, egyikük nagyanyjának házában. Alkoholt ittak, majd négyen elindultak a falu templomához, hogy ott tovább italozzanak és zenét hallgassanak. Egy kerítés mellett mentek el, amit egyikük rugdosni kezdett. Ebbe bekapcsolódtak társai is, együtt rugdosták a kerítést, amivel 41.000 forint kárt okoztak. Ekkor azonban még nem ért véget az ámokfutásuk.

Erdély egyik legjelentõsebb mûemléke magyar közremûködéssel újult meg

Gazdaság2022.07.19, 13:53

A Kolozsvári magyar napok keretében, augusztus 13-án áldják meg a Kolozsvár fõterén álló felújított Szent Mihály-plébániatemplomot - jelentették be a plébánia és a mûemlékfelújítás illetékesei. Az épület rekonstrukciója nem annyira üzleti vállalkozás, mint inkább erkölcsi kötelesség volt a kivitelezõ KÉSZ-Csoport szakemberei számára.

Látványos kisfilm készült az Esztergomi Bazilika felújításáról - videó

Gazdaság2022.07.06, 15:35

A tervek szerint 2023 végére teljesen megújul Magyarország legnagyobb egyházi épülete, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-fõszékesegyház. Az aprólékos, mindenre kiterjedõ restaurálási munkákat különleges Layher állványmegoldással valósítják meg a kivitelezõk.

Gulyás Gergely: A megmaradáshoz meg kell õrizni a templomainkat

Itthon2022.07.02, 12:35

A megmaradáshoz, ha közösségként és nemzetként túl akarjuk élni az elõttünk álló idõket, ha gyarapodó országot akarunk építeni, meg kell õrizni templomainkat és az azokat benépesítõ közösségeket - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szombaton Kenderesen, a helyi református templom és parókia felújításáért tartott ünnepi hálaadó istentisztelet alkalmából.

Kigyulladt egy rácalmási templom

Itthon2022.06.25, 16:00

Tûz keletkezett egy százötven négyzetméteres templomépületben, a rácalmási Adonyi úton.

Lövöldözés volt egy amerikai templomban, ketten meghaltak

Nagyvilág2022.06.17, 09:38

Az alabamai Birminghamtõl délkeletre fekvõ Vestavia Hillsben lövöldözés volt egy templomban, ketten meghaltak, egy ember megsérült, a rendõrök elfogták a fegyverest - írja az NBC News.

Brutális támadás keresztények ellen: hívõ katolikusokat mészároltak le Nigériában

Nagyvilág2022.06.06, 15:40

Többtucatnyian meghaltak egy katolikus templomban történt terrortámadásban Nigéria délnyugati részén vasárnap - közölték helyi tisztviselõk.

Egy szakadék felett lehet átmenni az egyik templomból a másikba - képek

[origo] utazás2022.06.02, 09:55

Sziklára épült templomok sokfelé vannak a világon, de van egy templompár Kínában, amelynél látványosabbat nehéz elképzelni.

Rejtett alagutakra bukkantak egy templomkomplexum alatt

Tudomány2022.05.31, 15:56

A régészek rejtett alagutak rendszerét fedezték fel a Chavín de Huántar templomkomplexum alatt, Peru Ancash régiójában. Ez egy inka elõtti hely, amelyet a Chavín-kultúra építtette; a civilizáció a vallás segítségével töltötte be évszázadokra szóló egyesítõ célját. A perui hegyvidék népe Krisztus elõtt 900 körül élt a Mosna-völgyben.

Hatalmas vihar pusztított Somogyban: fákat döntött ki és még egy templom tornyát is megrongálta

Life.hu2022.05.28, 21:53

Fákat döntött ki, ágakat szakított le és épületeket, köztük templomot is megrongált az erõs széllel érkezõ zivatar Somogyban - tájékoztatott a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján szombaton.

Felfedezték a részeg azték nyulak templomát

Tudomány2022.05.17, 13:48

Az El Tepozteco egy távoli azték templom, amely a Sierra de Tepoztlan egyik csúcsára épült a mexikói Morelosban. A templomot, egy azték istennek, Ometochtli-Tepoztēcatlnak szentelték, aki a termékenységgel, a részegséggel és az alkoholos itallal, a pulque-val áll a hit szerint kapcsolatban. Az azték mítosz úgy tartja, hogy Tepoztēcatl a Centzon Tōtōchtin névre hallgató, „isteni nyulak" csoportjának egyik tagja volt, akik gyakran részeg mulatságokon találkoztak.

Közel 60 millió forintot érõ órát loptak le egy padon ülõ férfi kezérõl Oxfordban

Nagyvilág2022.05.17, 12:13

Egy négyfõs banda kirabolt egy oxfordi templom elõtti padon ülõ férfit. A rablás során a férfi 130 ezer fontot (kb. 60 millió forint) érõ óráját sikerült megszerezniük a tetteseknek.

Borospince is van a 40 méteres sziklaoszlop tetején - képek

[origo] utazás2022.05.10, 07:16

A Kackhi-oszlop kétségkívül a világ egyik legkülönlegesebb helye. Ha valaki magányra vágyik, aligha van jobb ennél a grúziai sziklánál.

A David Beckham-templom a világ legbizarrabb vallási épülete - képek

[origo] utazás2022.05.04, 07:21

A turisták csak David Beckham-templomnak nevezik azt a bangkoki épületet, amelynek díszítésében több más furcsa figura mellett a híres focista aranyozott szobra is feltûnik.

Meglepõ helyen tártak fel egy Zeusznak szentelt õsi templomot

Tudomány2022.04.27, 10:43

Az észak-sínai Tell el-Farmában végzett régészeti misszió során a szakemberek feltártak egy Zeusznak szentelt templomot. Az égbolt és a mennydörgés istene, a villámok ura az Olümposz-hegyi székhelyérõl uralkodott ókori görög vallás és mitológia szerint. Zeuszt gyakran idõsebb, szakállas férfiként ábrázolják, és olyan szimbólumokkal társítják, mint a villám és a sas.

Bizarr, élõ szobrok és boltívek vezetnek egy templomhoz - képek

[origo] utazás2022.04.01, 07:18

A Costa Rica-i Zarceróban igazi turistalátványosság lett a Francisco Alvarado park, amely a San Rafael-templom elõtt található. A park bokrait és fáit az 1960-as években kezdte el különleges formákra vágni egy Evangelisto Blanco nevû kertmûvész. A szürreális szobrok és a zöld boltívek között sétálni különleges élmény, miközben remek fotókat lehet róluk készíteni.

Ezek a leggyönyörûbb templomok és kápolnák Európában - Csodás fotók

Life.hu2022.03.23, 20:56

A templomokat és kápolnákat mindig körüllengi valamilyen különleges, megfoghatatlan, magasztos hangulat. Az alábbi fotósorozat pedig fantasztikusan visszaadja ezt a különös hangulatot.

Itt él Tibet legmagányosabb szerzetese - képek

[origo] utazás2022.03.23, 07:54

Csak kevesen látták már azt a 700 éves templomot, amely Tibetben, egy eldugott tóban található. Pedig szépsége rabul ejti a látogatót.

Tengericsillagokat használtak a rituálékhoz ebben az azték templomban

Tudomány2022.03.16, 17:31

A régészek az egykori azték fõvárosban, a mexikóvárosi Tenocstitlanban található Templo Mayor lelõhelyen végeztek ásatásokat, ahol több mint százhatvan tengericsillagot fedeztek fel. Nagyon úgy tûnik, hogy ezeket egyfajta rituális ajándékként helyezték el itt.

Különös istenségeknek szentelték a két prehispán templomot

Tudomány2022.03.13, 15:48

A mexikói Pueblában található Tehuacán Viejo régészeti övezetében ásatást végzõ régészek a minap jelentették be, hogy két különös, a prehispán korszak elõtti templomot fedeztek fel a területen.

Agyonlõtte saját gyerekeit egy templomban egy kaliforniai férfi, majd magával is végzett

Nagyvilág2022.03.01, 11:48

Egy férfi agyonlõtte három gyerekét és a kísérõjüket a kaliforniai Sacramento egyik templomában hétfõn, egy felügyelt látogatás során.

Szelíd, vegetáriánus krokodil él egy indiai templom tavában - képek

[origo] utazás2022.02.18, 07:13

Különleges lakója miatt vált híressé egy hindu templom India déli részén: a tavában egy jábor krokodil él már több mint 70 éve, amely nem eszik húst.

Soltész Miklós: Összefogással épült református templom Balatonakarattyán

Itthon2022.02.12, 15:02

Az egyház, az adakozók, az önkormányzat és a kormány összefogásával épült református templom Balatonakarattyán - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára szombaton a templom felszentelésén.

A világ egyik legrégebbi buddhista templomát fedezték fel

Tudomány2022.02.03, 12:14

A buddhizmus korai évszázadaiból származó õsi templomot tártak fel az észak-pakisztáni Swat-völgyben. A terület az õsi Gandhara régió része, amelyet még Nagy Sándor hódított meg, és amely a buddhista hit és a görög mûvészet keveredését eredményezte.

Erdõ Péter: A pandémiában az emberek visszatértek a templomokba

Itthon2022.02.02, 20:45

A magyar katolikus egyháznak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követõ lelkipásztori feladatairól beszélt a Vatikánban Pietro Parolin szentszéki államtitkárral Erdõ Péter bíboros, prímás, aki "bizakodónak" mondta magát Ferenc pápa esetleges újabb magyarországi látogatásával kapcsolatban.

Ellopták a kranenburgi templom toronyórájának kismutatóját

Nagyvilág2022.01.28, 16:35

Ötven méter magasságból lopták el egy németországi település templomtornyának órájáról a kismutatót.

Különös tevehibrideket ábrázolnak az iraki templom falain

Tudomány2022.01.27, 10:33

Egy megrongált õsi templomot helyreállító régészek dromedár és kétpúpú tevék korai hibridjeit azonosították a mûalkotásokban Irak területén. A felfedezést Hatra városában, a Moszultól mintegy 70 kilométerre található Allat templomban tették. A lenyûgözõ õsi város egykor a Hatra Királyság fõvárosa volt, de 2015 és 2017 között jelentõs károkat szenvedett az Iszlám Állam terrorszervezet pusztítása miatt. A szakemberek azóta dolgoznak a város helyreállításán.

Több embert, köztük gyerekeket tapostak agyon egy libériai templomban

Nagyvilág2022.01.20, 12:24

Legkevesebb 29 ember meghalt, mert a tömeg agyontaposta õket egy libériai templomban csütörtök hajnalban - közölte a helyi tájékoztatási miniszter helyettese.

Újabb, templomnál meztelenkedõ blogger után nyomoz az orosz rendõrség

Life.hu2022.01.16, 11:26

Az orosz Polina Moruginára azért figyelte fel az orosz rendõrség, mert egy moszkvai templom elõtt meztelenkedett. A nõre börtönbüntetés várhat.

Még egy lépéssel közelebb kerültünk a mohácsi csata helyszínéhez

Tudomány2022.01.15, 12:20

Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem kutatásai alapján - közölte Pap Norbert, az intézmény történetiföldrajz-professzora. Az egykori település fekvése azért különösen fontos, mert a csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök visszatekintése e falu elhelyezkedését veszi alapul a helyszín meghatározásakor.