techbázis játék
címke rss- kapcsolódó címkék:
- videojáték
- Techbázis
- Playstation 4
- Xbox One
- Pokémon Go
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Játékból gyilkolták egymást a mesterséges intelligenciák
A Facebook és az Intel volt a legeredményesebb a VizDoom 2016-os versenyen, ahol a cégek által fejlesztett mesterséges intelligenciák a Doom nevű klasszikus videojátékban mérkőztek meg.
Végre az örök második is képes labdába rúgni
A fociban nem csak a gyepen megy a küzdelem, de a videojátékok világában is: minden évben összecsap a Konami szárnyai alól érkező Pro Evolution Soccer és az Electronic Artstól érkező FIFA legújabb része. A PES idei része nagyon szuper lett, például kiválóak a mozgások, de a konkurenciához képest még mindig sok licenc hiányzik, és az igazán egyedi játékmódból sincs elég.
Így küzd egymással a virtuális Manchester United és a Chelsea
Szeptember 29-én jelenik meg az Electronic Arts idei focis játéka, a FIFA 17, amit a sajtó már javában tesztel, sőt már megjelentek az első értékelések is a programról. A játékosoknak ugyan még pár napot várniuk kell, mire a kedvenc csapatukkal bevonulhatnak a virtuális pályákra, de addig is itt egy videó, amiben tanúi lehetünk, hogy miképp küzd meg egymással két legendás csapat, a Manchester United és a Chelsea.
Milliomos fejlesztő pénzelte a Trump-párti mémkampányt
A 24 éves Palmer Luckey két évvel ezelőtt adta el az Oculus Riftet gyártó cégét a Facebooknak, és a nagyjából 700 millió dolláros vagyonnal rendelkező férfiról most kiderült, hogy a pénzéből szívesen áldozott a Hillary Clintont rossz fényben feltüntető, mocskolódó kampányokra.
Sokan bedőltek a veszélyes pokémonoknak
A Kaspersky Lab szakértői felfedeztek egy rosszindulatú applikációt, a Guide for Pokémon Go-t a Google Play Áruházban, amely megszerezheti az Android-okostelefonok hozzáférési jogait. Ezeket kihasználva appokat telepíthet, törölhet, valamint kéretlen hirdetéseket jeleníthet meg. A Kaspersky Lab jelezte a Google-nak a trójai vírus terjedését, az appot azóta eltávolították a Play Áruházból.
Hitler megölésével toborozzák a játékosokat
2017 februárjában jelenik meg a Rebellion legújabb II. világháborús játéka, a Sniper Elite 4, amiben ismét egy profi mesterlövésszel kell helytállnunk, ezúttal az olasz hadszíntéren. A programhoz megérkezett az első kedvcsináló videó, amiből az is kiderül, hogy a játék előrendelői ingyen jutnak hozzá ahhoz a kiegészítőhöz, amiben magát a Führert kell likvidálni egy jól leadott lövéssel.
A Nintendo új konzolját is ellepik majd a pokémonok
A Pokémon licenszjogait birtokló The Pokémon Company elnöke egy interjúban megerősítette, hogy a Nintendo NX valóban egy hibrid konzol lesz, sőt, a Pokémon-franchise az új konzolon is folytatja majd útját.
Az emberiségnek már sosem lesz nyugta
Több mint három évvel a legutóbbi Gears of War-játék, a Judgment után nemsokára megjelenik a Microsoft akciójáték-sorozatának negyedik számozott része, amihez most egy látványos videó is érkezett. A GoW 4-ben visszatér a széria eredeti főszereplője, Marcus Fenix is, de az emberiséget ezúttal nem ő menti meg a vérszomjas szörnyektől.
Végre elpusztíthatjuk a Halálcsillagot!
A Star Wars Battlefront 2015 novembere óta kapható PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, és a DICE által fejlesztett játékban a Birodalom vagy a Lázadók oldalán szállhatunk csatába a többi játékos ellen, méghozzá olyan helyszíneken, mint az Endor, Hoth, Tatooine, Bespin, és Sullust bolygók. Szeptember 20-tól a legendás Halálcsillag válik elérhetővé mindkét oldal számára, játékosként védhetjük és támadhatjuk is a bolygópusztító űrállomást.
A Microsoft új konzolja durvább lesz, mint eddig bármi
Alig három éve, hogy megjelentek a Sony és a Microsoft legújabb konzoljai, de a két cég ismét verseng, a PlayStation 4 és az Xbox One mellett mindkét gyártó új modellel igyekszik megnyerni a játékosokat. A sima PS4-nél erősebb hardverrel felszerelt Pro már idén októberben megjelenik, a Microsoft Scorpio kódnéven futó gépe ezzel szemben csak jövőre lesz elérhető, viszont a redmondiak szerint ez lesz a valaha készült legerősebb konzol.
Űrmigránst csinálhat Donald Trumpból
Mobiljátékban figurázza ki egy játékstúdió Donald Trumpot, aki falak segítségével, mexikóiakon és más politikusokon keresztülvágva jut el egészen a világűrig, hogy a Föld után a galaxist is meghódítsa.
Tizenkét év után is képes volt felcsigázni az érdeklődésünket
A World of Warcraft még mindig üde színfoltja a sokszereplős online játékok piacának, annak ellenére, hogy már több mint 12 éve van a piacon. Viszont az elmúlt években egyre több megfáradt játékosok pártolt el a Blizzard gyermekétől, ezért a cég gondolt egy merészet, és szinte mindent megadott a játékosoknak, amire eddig vágytak, annak reményében, hogy visszacsalogathatják a régi rajongókat. Talán túl sokaknak is próbáltak kedvezni, pedig köztudott: mindenkinek képtelenség megfelelni.
Most kellenek igazán a finom kormánymozdulatok
Az Assetto Corsa nem egy új játék, hiszen már 2014 decemberében megjelent PC-re, a konzolos verzióra viszont csak idén nyáron érkezett meg a Kunos Simulazioni munkája. A játék célja, hogy egy szimulátor minden báját átadja a felhasználóknak, és megannyi játékmód, továbbá valósághű irányítás garantálja az élményeket.
Google térképpel készített játékot egy magyar ügynökség
Detektívjátékot rendezett be irodájában a magyar INTREN ügynökség. Az interaktív, böngészős kalandban a Google Utcakép segítségével barangolhatjuk be irodájukat nyomok után kutatva.
Rossz hírt kaptak a South Park-rajongók
Legutóbb akkor írtunk a South Park animációs sorozat híres szereplőivel készülő videojátékról, mikor a South Park: The Fractured But Whole-ot beválogattuk azon idei címek közé, amelyeket már a megjelenés napján szeretnénk kipróbálni. Akkor még nem tudhattuk, hogy erre nem lesz lehetőségünk, hiszen a játékot kiadó Ubisoft nemrég bejelentette, hogy a szuperhősfilmeket kifigurázó program megjelenését átcsúsztatták 2017-re.
Havas Jon átállt a rosszfiúk oldalára
Új videó érkezett a november 4-én megjelenő Call of Duty: Infinite Warfare-hez, amiben a Trónok harcá-ból ismert Kit Harington is fontos szerephez jut. A legendás lövöldözős játék ezúttal a jövőbe, és a csillagok közé repíti a játékosokat, ahol a Havas Jonként megismert színész alakítja a mindenre elszánt főgonoszt.
Így teljesít a PS4 Pro egy csúcs-PC-hez képest
Ugyan a PlayStation 4 Pro megjelenéséig még közel két hónap van hátra, a Digital Foundry csapata vette a fáradtságot, hogy összehasonlítsa a Rise of the Tomb Raider PS4 Prón és egy csúcskategóriás asztali számítógépen futó verzióját. A játék szépen teljesít a Sony konzolján is, de ha belemegyünk a részletekbe, akkor jól látszik, hogy a grafika tekintetében a PC még mindig egy fejhosszal előrébb jár.
Ne szalassza el az újabb ingyenes játékot!
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Ubisoft kiadó idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, és ennek okán június óta minden hónapban egy ingyenes játékkal ajándékozzák meg a PC-s felhasználókat. Augusztusban a Rayman: Origins volt elérhető bárki számára, most pedig egy alig két éves autóverseny várja, hogy lecsapjunk rá.
Keményen megdolgoztat az új Pokémon Go
Három héttel a legutóbbi, általunk kissé értelmetlennek tartott frissítés után ismét új funkcióval bővült a Pokémon Go, ráadásul olyannal, ami még azokat a felhasználókat is visszacsábíthatja, akik már ráuntak a játékra. Az új frissítésnek köszönhetően bármelyik begyűjtött zsebszörnyünket edzhetjük, viszont a fejlődés nem kevés lesétált kilométert követel tőlünk.
Mától ingyen kipróbálható a Forza Horizon 3
Nemcsak a szeptember 29-én megjelenő FIFA 17 kap demót szeptember 13-án, de a Microsoft egyik idei nagy dobása, a Forza Horizon 3 is kijött a maga kipróbálható változatával, így jóval a végleges verzió érkezése előtt kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy mit nyújt az elmúlt évek egyik legnépszerűbb autós játékának legújabb része.
Így ünneplik a szexi régésznő huszadik szülinapját
A Rise of the Tomb Raider nem egy új játék, hiszen már tavaly novemberben megjelent Xbox One-ra, majd januárban PC-re is, de a PlayStation 4 tulajdonosok eddig kimaradtak a jóból. A várakozásnak viszont lassan vége, hiszen októberben érkezik a PS4-es változat is, ráadásul Lara Croft huszadik születésnapja alkalmából igazi ünnepi kiadásban.
Már a héten kipróbálhatja a FIFA 17 demóját
Az Electronic Arts idén sem hagy minket focis videojáték nélkül, és a FIFA 17 ugyan csak szeptember 29-én válik elérhetővé a játékosok számára, de már a héten érkezik a demó, amiben bőséges ízelítőt kapunk a hónap végén érkező végleges programból.
Máris olcsóbb lett itthon a PlayStation 4
Alig egy hete mutatta be a Sony a PlayStation 4 karcsúsított és erősebb hardverrel felszerelt változatát, a PlayStation hazai üzletágvezetője máris bejelentette, hogy a 2013-as modellek szeptember 8-tól a korábbinál olcsóbban lesznek elérhetőek az üzletekben, és néhány játék árából is lefaragtak egy kicsit.
Hatalmas kudarc után itt a látványos visszatérés
A Codemasters 2010 óta felelős a Forma-1-es játékokért, és az évente új részekkel jelentkező szimulátorsorozat fejlődése ugyan látható volt, de a tavalyi verzió egészen katasztrofálisra sikeredett. Az augusztusban megjelent F1 2016 viszont pont az ellentéte a tavalyi kudarcnak, a karrier módot például kiválóan oldották meg a fejlesztők.
Gyerekkorunk hőseit teszik pénzzé
A Nintendo évekig ellenállt a mobilplatformnak, ezért volt meglepő, amikor tavaly bejelentették: megtört a jég, jönnek a mobilos játékok. Akkor már sejtettük, mit jelenthet ez, de arra nem számítottunk, hogy a japán cég az Apple eseményén is tiszteletét teszi, és bejelenti a Super Mario Runt. Ezzel a cég bedobja legnagyobb brandjét a mobilpiacra.
PlayStation 4-re is jön a magyar sikerjáték
A Sony szeptember 7-én rántotta le a leplet PlayStation 4 külsőleg újratervezett és energiafelhasználás szempontjából hatékonyabb változatáról, illetve az erősebb hardverrel felszerelt PS4 Próról, a magyar NeocoreGames pedig nem sokkal ezt követően jelentette be, hogy hamarosan a Sony konzoljaira is megjelentetik a 2013-as sikerjátékukat.
Így javít a játékélményen a frissen bejelentett PS4 Pro
A Sony szeptember 7-én, egy rövid és nem kifejezetten informatív sajtóesemény keretében mutatta be aktuális konzoljának továbbfejlesztett változatát, a PlayStation 4 Prót, ami a 2013-ban debütált alap-PS4-nél látványosabb és zökkenőmentesebb játékélményt kínál a felhasználóknak. A PlayStation Meetinget követően sokaknak nem volt világos, hogy pontosan miben nyújt többet az új gép, így készítettünk egy rövid útmutatót, hogy mire lehet számítani a november 10-i premiert követően.
Zsákoljon be király PC-s játékokat teljesen ingyen!
A francia Ubisoft játékkiadó idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, és ennek örömére ingyen letölthető videojátékokkal kényeztetik a gamereket. Még közel egy hétig az elmúlt évek legjobb platformjátéka szerezhető meg egyetlen fillér kicsengetése nélkül, szeptember 14-től pedig egy kifejezetten tartalmas autóverseny válik elérhetővé bárki számára.
Ezt a konzolt kellett volna kapnunk 2013-ban
A Sony az Apple nagy iPhone-eseményének árnyékában tartotta meg a PlayStation Meetinget, ahol lerántották a leplet a 2013-ban debütált PlayStation 4 továbbfejlesztett, 4K-s képi megjelenítésre alkalmas verziójáról, ami november 10-től lesz kapható, nagyjából 120 ezer forintos áron.
A Sony is a videojátékok új dimenziójára hajt
A Sony szeptember 7-én rántja le a leplet a PlayStation 4 konzol felturbózott verziójáról, ami nemcsak 4K-minőségű kép megjelenítésére lesz képes, de megbirkózik a cég következő nagy dobásával, a PlayStation VR-ral is. Az új PS4 részleteit egyelőre homály fedi, de már jó pár olyan játékról tudunk, amelyek ismeretében alig várjuk, hogy a fejünkbe húzhassuk a virtuális térbe repítő sisakot.
Öt évet ülhet egy blogger, mert templomban pokémonozott
Letartóztatták Ruszlan Szkolovszkij bloggert, amiért egy ortodox templomban vadászott zsebszörnyekre, erről pedig videót is feltöltött a YouTube-ra. Akár öt év börtönt is kaphat érte.
Ezért a verekedős játékért imádhatjuk az októbert
A NetherRealm megerősítette a Mortal Kombat XL PC-s megjelenési dátumát: október negyedikén jelenik meg Steamen a teljes értékű program.
A szeptember nem csak az iskolakezdést hozza el
A szeptember a nyár és a vakáció végét jelenti, ugyanakkor nem muszáj szomorkodni, hiszen az ősz (majd a tél) beköszöntével beindul a nagy videojátékos hajrá, ami azzal jár, hogy heti rendszerességgel érkeznek a jobbnál jobb címek, szinte minden műfajban. Összeállításunkban öt olyan játékot gyűjtöttünk össze, amelyet feltétlenül kipróbálunk már a megjelenés napján.
Itt a világ első, hajlított kijelzős gaming laptopja
Az Acer lerántotta a leplet az új Predator 21 X gaming laptopjáról, ami a világon elsőként alkalmaz hajlított kijelzőt notebook esetében, ráadásul a gépbe a legfrissebb szemkövető technológiát is beépítette a gyártó.
A fiúkat jobban fenyegeti a függőség veszélye
Az iskolakezdéssel párhuzamosan a szülőknek fel kell készülniük arra, hogy gyermekeik több időt töltenek az internet előtt, és könnyebben megvédhetik őket, ha tudják, hogy a fiúk és lányok mit csinálnak online és milyen veszélyek leselkednek rájuk.
SpongyaBob még a Facebookot is lenyomta
Kirobbanóan startolt a Nickelodeon elsőként Magyarországon debütáló játéksorozata. A Spongya Tudor applikációt az első héten több mint 37 ezren töltötték le mobilra, ezzel a heti Facebook letöltéseket is megelőzve.
Krumpliemberrel tarol a tizenhárom éves, miskolci minizseni
Még csak tizenhárom éves, de már több játékot is fejlesztett a miskolci fiú. A reklámokból származó bevételt az UNICEF-nek ajánlotta fel. Legújabb applikációja egy diákoknak szóló e-napló, amelyben követhetik, hogy állnak a különböző tantárgyakból.
Zokniban és szandálban is lehetünk kőkemény hackerek
Idén novemberben jelenik meg a Watch Dogs 2, amiben egy olyan srác irányítása lesz a feladatunk, aki DedSec harckercsapat tagjaként azon fáradozik, hogy lenullázza az egész San Franciscót behálózó ctOS 2.0 nevű megfigyelőrendszert. Az ősz végén érkező játékhoz most érkezett egy húszperces kedvcsináló videó, ami igencsak felcsigázta az érdeklődésünket.
Szépen gyűjti a dollármilliókat a lengyelek szörnyvadásza
A játékfejlesztő stúdióként és kiadóként is funkcionáló CD Projekt tavaly májusában dobta piacra a Witcher 3: The Wild Hunt című videojátékát, ami a cég első féléves pénzügyi jelentése szerint továbbra is impozáns bevételt és szép nyereséget termel a 2002-ben alapított fejlesztőcsapatnak.
Törvény készül a Pokémon Go ellen
A Pokémon Go miatt szigorítanák a vezetés közbeni mobilozás szabályait Amerikában, hogy ne csak a telefonálásra, de minden olyan alkalmazás használatára kiterjedjen, ami eltereli a sofőr figyelmét.
A szexi és őrült Harley Quinn nem csak a mozikban hódít
A mozikban még javában hódít a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című DC képregényfilm, melynek két kulcsfigurája az őrülten vonzó, de teljesen kattant Harley Quinn (Margot Robbie) és a célt soha nem tévesztő Deadshot (Will Smith). A két figura már nemcsak a képregényekben és a filmben parádézik, de ott lesznek a Mortal Kombat fejlesztőinek új játékában is, amiben szuperhősök és szuperbűnözők esnek egymásnak, a lehető legbrutálisabb módon.
Egész hétvégén ingyenes az egyik legjobb verekedős játék
A Mortal Kombat X 2015. áprilisában ugyan megjelent PC-re is, de ezt követően a népszerű verekedős játék legutóbbi verziója átesett némi ráncfelvarráson és jó pár izgalmas kiegészítésen. Ezeket egybegyúrva született meg 2016 tavaszán a Mortal Kombat XL névre keresztelt kiadás, ami viszont elkerülte a számítógépeket. Legalábbis mostanáig, ugyanis PC-re is jön a kibővített játék, ráadásul a hétvégén bárki ingyenesen kipróbálhatja!
Rengeteg játékos régi álma válik végre valóra
A játékkonzolok egyik legnagyobb vonzerejét mindig az jelentette, hogy olyan címek jelentek meg rájuk, amelyek más platformon nem voltak elérhetőek. A Nintendo gépeire ott van Mario- és a Pokémon-sorozat, Xboxon a Halo, a Gears of War legtöbb része és a Forza, PlayStationön pedig a Killzone, az Uncharted vagy éppen a Last of Us. Miközben a Nintendo még mindig tartja magát a régi stratégiához, a Microsoft után most a Sony is úgy döntött, hogy részben feladja a játékai exkluzivitását.
Monitortól a milliókig: így lesz valaki híres e-sportoló
Már javában benne vagyunk az e-sport-bummban: a versenyszerűen űzött videojátékok népszerűbbek, mint valaha, az e-sport szép csendben milliárdos üzletté vált. Biró Balázzsal, az Egymillióan a magyar e-sportért (Esportmilla) mozgalom alapítójával arra kerestük a választ, miként edzenek a versenyzők, és hogyan válhat e-sportolóvá egy magyar játékos.
Teljesen haszontalan a megújult Pokémon Go
Tegnap még arról számoltunk be, hogy a szörnygyűjtögetős alkalmazást fejlesztő Niantic bejelentette, egy új frissítés várható a Pokémon Góhoz, ma hajnalban pedig meg is érkezett a 0.35.0-s verzió, ami a várakozásokkal ellentétben semmi értékelhetőt nem tesz hozzá a játékhoz.
Ősztől még az ingyen játék is drágább lesz
Miközben a szaksajtó azt találgatja, hogy ősszel hány új PlayStation 4 modellt fog bemutatni a Sony, addig a cég szép csendben bejelentette, hogy szeptember végétől megemeli a játékosok számára extra szolgáltatásokat biztosító PlayStation Plus előfizetések árát.
Új funkciókkal bővül a Pokémon Go
Immár két hónapja, hogy a Pokémon Go alkalmazás megkezdte hódító útját szerte a földgolyón, és a mobiljátékot fejlesztő Niantic a hatalmas siker ellenére sem ül a babérjain, folyamatosan fejlesztik az alkalmazást, és a játék hivatalos Facebook oldala szerint hamarosan újabb tartalmas javítást tölthetünk le a mobileszközeinkre.
Nem pont így képzeltük az univerzum felfedezését
Ha azt hitte, hogy az ismeretlen bolygók, naprendszerek és galaxisok felfedezése olyan változatos és akciódús, mint ahogy azt a Star Trek hirdette, akkor van egy rossz hírünk. Az univerzum feltérképezése inkább a gyűjtögetésről, a kompromisszumokról és az ismétlődésről szól, legalábbis a No Man's Sky esetében. Az augusztus közepén megjelent videojáték sokat markolt, jóval kevesebbet fogott, viszont a maga nemében még így is lenyűgöző, bár kétségtelen, hogy nem való mindenkinek.
Rögtön két PlayStationt kapunk idén ősszel
Először arról szóltak a hírek, hogy a Sony hamarosan lerántja a leplet a 2013-ban debütált PlayStation 4 olcsóbb és átdizájnolt Slim változatáról. A kiszivárgott fotók után jött az újabb pletyka: szeptemberben nem egy, hanem rögtön két PS4 érkezik a boltok polcaira.
Ezt a cicaharcot muszáj támogatni!
Manapság szinte bármire lehet pénzt kalapozni az interneten: a kínálatot a kereslettel összekötő gyűjtögetős oldalak tele vannak a legelborultabb projektekkel. Ilyen a Kickstarteren támogatókat kereső Spacecats in Space! is, egy retro lövöldőzős játék, amiben a zsarnok kutyák ellen kell hadba vezetni a félelmet nem ismerő cirmosokat.