taxi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Uber
- Budapest
- közlekedés
- gazdaság
- tüntetés
- legfrissebb
- legrégebbi
Bruce Willis csak pár sarkot megy
Ismét elmarad a filmdömping a mozikban; a kánikuláról beszédülő látogatók kegyeiért csak a bajszos Bruce Willis száll harcba a szexuális orientációját keresgélő kanadai kamasszal és a fárasztó francia fiúkkal.
Már a premieren bírálták az új reptéri taxit
A ferihegyi taxistenderen vesztes felek képviselői is megjelentek az új rendszer bemutatóján, és kritizálták a nyertes szerződésteljesítését. Az alacsony tarifákat kínáló Zóna Service konzorcium jelezte, a ma indult szolgáltatást a megállapodás szerinti ütemben építi ki a következő egy évben.
- címkék:
- Budapest
- taxi
- tarifa
- konzorcium
- Zóna Service
- Címkefelhő »
Táncikálás az esőben
Sajnos félreérthetetlenül vége a nyárnak, de szolgáljon vigaszul, hogy a filmforgalmazók jól időzítettek, és a hideg beköszöntével egy időben hét új filmet is a mozikba eresztenek, hogy legyen mivel elütni az estéket, amiket most már kénytelenek vagyunk zárt helyiségben eltölteni. Kettőben táncikálnak, egyben távkapcsolót nyomorgatnak, van, ahol két szerelmes nem tud elválni egymástól, és van, ahol nem bírják elviselni egymást, plusz akad még vadászrepülős üldözés és tolószékes utazás is.
Bárkit felcsíp az MTV taxija
Az MTV-s esti Híradó után, 19.45-kor jelentkezik három napja a TV Taxi című rövid műsor. Mi ez az egész? Miért panaszkodik csekély nyugdíja miatt a néni? Magyar Eszter vezető szerkesztő-producert, a Próbafülke Produkció munkatársát kérdeztük.
- címkék:
- taxi
- műsor
- MTV
- Címkefelhő »
A gladiátor átnyergel a szőlőtermesztésre
Ridley Scott egy idilli provence-i szőlőbirtokon játszódó drámát rendezett Russell Crowe főszereplésével, aki az előzetes alapján úgy tűnik, a szőlőművelésen kívül még más hasznos dolgokat is megtanul az életről a film végére.
Luc Besson Budapesten
Arthur és a villangók című új filmjének magyarországi premierjén személyesen vesz részt a rendező, Luc Besson.
Börtönben a Taxi sztárja
Mel Gibsonhoz hasonlóan a francia színész ittasan sértegette az őt őrizetbe vevő rendőrt és rasszista tombolást rendezett a rendőrségen. Az egyébként algériai származású Samy Nacerire a lehető legkomolyabb büntetést szabták ki.
- címkék:
- Mel Gibson
- taxi
- Taxi 3
- Címkefelhő »
Szerdán dönthetnek a BKV új vezetőjéről
A főpolgármester, valamint az MSZP és az SZDSZ szakbizottságokba delegált tagjai is jól fogadták, alkalmasnak találták hétfőn Antal Attilát a BKV Zrt. megüresedő vezérigazgatói posztjára - közölték kormánypárti képviselők. A jelölt korábban a Főtaxit és az Est taxit vezette, jelenleg pedig a Nógrád Volán vezérigazgatója.
Luc Besson: 10 film, 5 gyerek
Luc Bessonnak legalább egy filmjét mindenki látta, ha valaki lemaradt leghíresebb rendezéseiről, a Nagy kékségről, a Nikitáról vagy Az ötödik elemről, producerként még mindig ismerős lehet a Taxi trilógiából. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy általa rendezett tíz film mellett három nő segítségével öt gyereket is létrehozott az elmúlt években.