
Luc Besson sok évvel ezelőtt megfogadta, hogy csak tíz filmet fog megrendezni életében, aztán mégsem tudott ellenállni kísértésnek, így a csütörtökön mozikba kerülő Adele és a múmiák rejtélye már a tizenegyedik nagyjátékfilmje. Az 51 éves rendezőlegendával májusban a cannes-i filmfesztiválon beszélgettünk. Elárulta, hogy sosem engedne be filmest a lakásába, hogy mi dühíti Az ötödik elemmel kapcsolatban, hogy a rossz filmeket a 3D sem teszi jobbá, valamint, hogy mire van most szüksége a világnak. (Az interjú egy kerekasztal-beszélgetés keretében zajlott, ahol hat másik újságíróval közösen faggattam Bessont.)
A popzene császárnője húsz éve sikertelenül próbálja meghódítani a mozi világát; egy rászabott életrajzi musical (Evita) és egy rászabott romantikus komédia (Kétségbeesve keresem Susant) kivételével minden filmje bukás volt. Az ötvenéves sztár persze nem adja fel, a hetekben a berlini filmfesztiválon mutatta be első rendezését Filth and Wisdom címmel, az eredményről már tudósítottunk, most pedig áttekintjük azon filmrendezők névsorát, akik Madonna-klipek rendezésével törtek be a köztudatba és befolyásolhatták a popbálvány rendezői látásmódját.
Arthur és a villangók című filmjének díszbemutatójára érkezett múlt hét szerdán Budapestre Luc Besson és adott interjút az [origo] filmklub újságírójának. Minden idők legsikeresebb francia rendezője negatív jelzőként használja a "felnőtt" szót, távol tartja magát az internettől és nem tartja problémásnak a fűszívás ábrázolását egy gyerekfilmben.
Az Arthur és a villangók angol változatában Madonna szinkronizálja Holdviola hercegnőt, a tízéves Arthur kétmilliméteres szerelmét. Az énekesnő New Yorkban népszerűsítette Luc Besson 3D-s mesefilmjét.
Besson öt évet áldozott rá az életéből, most pedig, az utolsó pillanatban, kizárták a filmjét az Oscar-versenyből. Az indoklás: az Arthur és a villangók nem elég animációs.
A decemberi nézőszámok 25%-kal, a bevételek pedig 15%-kal maradtak el a tavalyitól, így 2006 első 11 hónapban felhalmozott előnye szinte teljesen elolvadt. Az esztendő utolsó víkendje az év legforgalmasabb hétvégéjét hozta, 6 film villantott 10 ezer néző feletti eredményt, ami emberemlékezet óta nem fordult elő. A 2006-os évben összességében a 2005-ös gyenge eredmények ismétlődtek meg; változás, hogy népszerűbbek lettek az animációs filmek.
Az Arthur és a villangók szórakoztató akciómese. Félig animált, félig élőszereplős, telis-tele utalásokkal más filmekre meg a felnőtt világ jelenségeire. Kavalkád, különösebb értelem nélkül.
Luc Besson animációs filmje a hegyes fülű, punkfrizurás minilények, a villangók világába hív kalandozásra. Ha szeretnéd egy héttel a premier előtt megnézni a mesefilmet, válaszolj egy könnyű kérdésre, és jegyet nyerhetsz az [origo] filmklub vetítésére.
Arthur és a villangók című új filmjének magyarországi premierjén személyesen vesz részt a rendező, Luc Besson.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.