távoktatás

címke rss

Online távoktatás a fiatalkorúak börtönében

Közel 20 fogva tartott mellett 30 dolgozó is részt vesz a fiatalkorúak börtönében indított távoktatási programban Szirmabesenyőn. A tanulók a tananyag elsajátítása után érettségi vizsgát tehetnek.

Kiszúrnak a távhallgatókkal

Itthon2003.10.13, 14:02

A távoktatásos képzésben részt vevő hallgatók kifogásolják: annak ellenére nem kapnak utazási kedvezményt, hogy havonta többször is meg kell jelenniük az oktatási intézményben. A probléma hátterében az áll, hogy Magyarországon a távoktatás elmarad a nyugati szinttől. Más országokban ugyanis a távképzésben részt vevők interneten tartják a kapcsolatot tanáraikkal, nálunk pedig szinte minden úgy működik, mint egy hagyományos levelező tagozaton.

Távoktatással bővül a Neptun-rendszer

Techbázis2003.11.27, 14:01

A fejlesztők megállapodása értelmében a Coedu távoktatási megoldás integrálódik a Neptunhoz elektronikus tanulmányi rendszerhez.  A két szolgáltatás közötti átjárás már a következő félévben megnyílhat.

Távoktatás a sarkkörön túl

Archívum2004.12.02, 10:45

Alaszkában az internet es az elektronikus távoktatás segítségével próbálják áthidalni a települések közti hatalmas távolságokat: szélessávon 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján.

Képelemző szoftver figyeli a távolról tanulókat

Techbázis2017.05.26, 10:39

A Nestor arckifejezések és szemmozgások alapján deríti ki, hogy ki figyel az előadáson.

Koronavírus: bezárt a Szegedi Tudományegyetem

Itthon2020.03.12, 12:35

A Szegedi Tudományegyetem még a veszélyhelyzet kihirdetésének napján, szerdán tájékoztatta a diákokat, hogy két napra rektori szünetet rendelnek el, és előrébb hozzák a tavasz szünet időpontját is. A hallgatóknak a kollégiumokból is ki kell költözniük, csak a külföldi diákok maradhatnak az épületekben. A tavasz szünet után távoktatás kezdődik az egyetemen.

Újabb digitális feladatok segítik az oktatást

Itthon2020.03.16, 11:53

Újabb háromezer digitális feladat és tanári módszertani kézikönyv válik elérhetővé hétfőtől a közoktatás számára az Okos Doboz oktatási portálon.

Így néz ki a távoktatás Demcsák Zsuzsáéknál

Life.hu2020.03.16, 15:53

A műsorvezető a közösségi média oldalán mondott köszönetet kisfia tanárainak, és azt is megmutatta hogy zajlik náluk a távoktatást.

A koronavírus miatt távoktatás indul a magyar vízilabdában

Sport2020.03.17, 20:44

Távoktatás formájában lehet megvalósítani az edzéseket a magyar vízilabdában a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.

Előző
Következő