társ

címke rss

Belefulladt a Csele-patakba

Itthon2007.06.24, 21:45

Megtalálták a társát a vízből kimenteni próbáló fiatalember holttestét a búvárok vasárnap este a Csele-patakban - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-t.

Viccelni akart a társát lelövő rendőr

Itthon2007.06.08, 13:55

Öt évig tartó börtönbüntetést is kaphat az a rendőr, aki januárban véletlenül lelőtte a társát. A vádirat szerint viccelődésből emelte a másik rendőr felé a pisztolyát, de mivel az ki volt biztosítva, egy véletlen mozdulattól elsült.

A gyerek és az ész

Babalapozó2007.05.04, 11:06

Az, akivel nem foglalkoznak eleget, szellemi képességeit tekintve nagyságrendekkel elmarad társaitól.

Bölcsődei, óvodai integráció

Babalapozó2007.03.28, 11:31

Az integráció jelen esetben azt jelenti, hogy a pici sérüléssel élő gyerekek tudnak-e együtt nevelkedni úgy, hogy a  bölcsődében vagy az óvodában, úgynevezett integrált intézményben, a nap jelentős részét együtt töltik normálfejlődésű társaikkal.

Kényszerpihenő az oviban

Babalapozó2007.03.04, 02:30

Sok kisgyerek már nem igényli az óvodában a délutáni alvást. A rájuk kényszerített csendes pihenő alatt pótcselekvéseket találnak ki maguknak, hogy ne unatkozzanak. Vajon, hogyan lehetne lekötni őket úgy, hogy ne zavarják alvó társaikat? Pszichológus szakértőnk írása.

Leszúrta társát egy férfi Bocskán

Itthon2007.02.03, 19:36

Halálos késszúrással végződött egy vita a közép-zalai Bocskán szombaton. Egy férfit őrizetbe vettek.

Négyszeres gyilkost végeztek ki az USA-ban

Nagyvilág2007.01.10, 06:54

Oklahoma államban kivégeztek egy férfit, aki négyszeres gyilkosságot követett el. Társaival egy éttermet raboltak ki és lelőttek négy ott dolgozót.

40 évet kapott az erőszakoskodó katona

Nagyvilág2006.12.04, 11:54

Negyven évre rács mögé kerül az az amerikai katona, aki tavaly megerőszakolt egy nőt a Fülöp-szigeteken. A katona három társát felmentették.

Elpusztult Hollywood leghíresebb malaca

Női Lapozó2006.12.04, 16:53

Ma reggel elpusztult Hollywood egyik leghíresebb házimalaca: Max, aki 18 éven keresztül volt George Clooney leghűségesebb társa.

Egyendobozt kapnak a windowsos játékok

Archívum2006.09.21, 13:08

Konzolos társaikhoz hasonlóan a windowsos játékok is könnyen azonosíthatóak lesznek az újfajta dobozban, és a csomagolás a megbízható működésre is garanciát jelent majd.

Napon szárított paradicsom és társai

Női Lapozó2006.09.04, 16:30

A kötés és a horgolás, és például a házi befőzés is a reneszánszát éli, nemcsak azért, mert pénz spórolható vele, hanem mert egy saját kezűleg eltett finomság sokkal jobban is tud esni, sőt, remek ajándékötlet. A kedvenc fűszerünkkel, a befőttek és tartósított dolgok egyedivé varázsolhatók.

Jesse Jackson: Élnek a foglyul ejtett izraeli katonák

Nagyvilág2006.08.29, 19:30

Életben van a palesztin fegyveresek által elfogott izraeli katona és a Hezbollah libanoni szervezet fogságában lévő két társa - közölte kedden Bejrútban Jesse Jackson amerikai tiszteletes, emberi jogi harcos.

Újabb izraeli légicsapás a Gázai övezetben

Nagyvilág2006.06.16, 22:30

Egy palesztin életét vesztette, legalább két társa pedig megsebesült izraeli légicsapás következtében péntek este a Gázai övezetben - közölték palesztin kórházi források és szemtanúk.

Radikális palesztin vezetőt ölt meg egy izraeli légicsapás

Nagyvilág2006.06.09, 00:17

Izraeli légicsapásban életét vesztette egy palesztin radikális szervezet vezetője és három társa, hét palesztin pedig megsebesült csütörtök este a Gázai övezetben.

Szabadabbnak érzi magát Mécs az MSZP-frakcióban

Itthon2006.05.16, 18:37

Bár szokatlannak érzi a 190 fős MSZP-frakciót, alapvetően jól érzi magát új társai között Mécs Imre korábbi SZDSZ-es képviselő. Azt mondja, szerinte nagyobb a demokrácia az MSZP-frakcióban.

Retró játékmustra

Techbázis2006.01.17, 15:41

Emlékszik még? Commodore 64, ZX Spectrum, Amiga és társaik. A PC-k elterjedtéig igazi sikersztori volt az övék. Cikkünkben régi játékokról olvashat, sőt, segítünk abban is, hogy némelyiket újra kipróbálja!

Vádat emeltek Farkas Péter ellen

Itthon2005.10.03, 17:56

Vádat emeltek Farkas Péter volt birkózó és két társa ellen. A gyanú szerint a sportoló és társai marihuánát termesztettek egy családi házban.

Izraeli katonák lelőttek egy palesztint Rafahban

Nagyvilág2005.09.08, 19:37

Izraeli katonák lelőttek egy palesztin fiatalembert csütörtökön a Gázai övezet déli peremén fekvő Rafahban, az egyiptomi határnál - közölték palesztin kórházi források. A férfi társaival egy kiürített zsidó telepre próbált behatolni.

Egyedülálló anya társat keres

Babalapozó2005.08.04, 17:45

Társra mindenkinek szüksége van. Még akkor is, ha érzelmei java részét a gyermekére, gyermekeire fordítja. Szükség van a szeretetre, a szerelemre, az érintésre, a támaszra. De hol, hogyan lelhetne társra egy gyermekeit egyedül nevelő anya? Van-e férfi, aki vállalja őket? Hiszen nem könnyű beilleszkedni egy idegen családba, apaként is, férjként is, esetleg családfenntartóként is helytállni.

Medinában elfogták az ország egyik legkeresettebb terroristáját

Nagyvilág2005.07.25, 21:02

A szaúdi hatóságok elfogták az ország egyik leginkább keresett terroristáját és két társát hétfőn Medina szent városában - közölte a rijádi belügyminisztérium.

Pentax *ist Ds: az igényes amatőrfotós társa

Archívum2005.04.12, 17:27

Kipróbáltuk a Pentax nemrég megjelent, kedvező árú, digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mellyel a Canon és Nikon hasonló gépeinek teremt konkurenciát. A furcsa nevű *ist Ds-sel 6 megapixeles felvételeket készíthetünk, objektívje pedig cserélhető.

Digitális léggitár és társai

Techbázis2005.03.18, 13:19

Elkallódott kulcscsomók kézre kerítésében segédkezik a drót nélküli lokátor, míg a kikapcsolódást elektronikus orosz rulett és digitális léggitár szolgálja. Cikkünkben high-tech kütyüket mutatunk be.

Megölték Szaddám egyik bíráját

Nagyvilág2005.03.02, 11:40

Szerdán meggyilkolták Bagdadban annak a különleges iraki törvényszéknek az egyik tagját, amely Szaddám Huszein és társai ügyében hivatott ítélkezni. A törvényszék kedden jelentette be, hogy megkezdi Szaddám öt csatlósának perét.

Szabadon engedtek egy kubai ellenzéki újságírót

Nagyvilág2004.12.06, 18:26

Egészségügyi okokból szabadon engedtek egy börtönbüntetésre ítélt ellenzéki újságírót Kubában. Jorge Olivera Castillo a De Cuba című folyóirat munkatársa volt, és külföldi hírügynökségeknek tudósított az országból. Azzal a váddal börtönözték be hetvennégy társával együtt, hogy meg akarták dönteni a Castro-rendszert.

Életfogytiglani egy idős nő kegyetlen megöléséért

Nagyvilág2004.10.08, 14:27

Jogerősen életfogytiglani börtönbüntetést kapott az az orosházi férfi, aki a bíróság szerint 2002-ben brutálisan bántalmazott, megerőszakolt, majd megfojtott egy idős nőt. A tettes ezután társával kirabolta az asszony lakását. A Szegedi Ítélőtábla súlyosbította az ügyben hozott korábbi ítéletet.

Sonic és társai újra PC-n

Techbázis2004.08.24, 13:34

Ismét feltűnik a konzolok világának egyik legjellegzetesebb figurája, Sonic a PC-k világában. A Sega harcias sündisznója a Sonic Heroes című programban száll szembe ősi ellenségével, a galád dr. Eggmannel, küzdelmeiben pedig barátai, Knuckles, Tails és mások segítik.

BKV-busszal akartak menekülni a bankrablók

Itthon2004.07.25, 19:57

Bankautomatát akart kirabolni két férfi egy BKV-telephelyen, miközben harmadik társuk járó motorú BKV-buszban várta őket. A készüléket nem tudták kinyitni, ezért gyalog elmenekültek.

Felgyújtotta társát egy hajléktalan Budapesten

Itthon2004.07.22, 22:24

Súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett az a hajléktalan, akit társa csütörtökön este a fővárosban gyúlékony anyaggal lelocsolt, majd felgyújtott.

Folytatódik a palesztin szélsőségesek likvidálása

Nagyvilág2004.06.15, 00:02

Egy izraeli rakéta megölte egy palesztin szélsőséges szervezet nábluszi vezetőjét és egy társát hétfőn a ciszjordániai városban.

Castro ellenzékieket engedett szabadon

Nagyvilág2004.06.09, 21:14

Szabadlábra helyezték kedden Kubában Leonardo Bruzón Ávila ellenzéki személyiséget és három társát, akinek letartóztatását emberi jogi szervezetek hosszú ideje bírálták.

A Macskanő nemcsak filmen

Techbázis2004.05.20, 17:13

Sok más társához hasonlóan Catwoman is kilépett a képregények lapjairól, hogy a mozivásznon hódítsa meg a nézőket. Azonban ő sem elégszik meg ennyivel, és a popcorn-pusztítók után célba vette a számítógépek monitorai előtt gubbasztó játékosokat is.

Megnyílt a Trackmania honlapja

Techbázis2004.04.26, 15:17

Egy új honlapot nyitott az Enlight a TrackMania című autóversenyes játéknak, mely a tavalyi évben került az európai üzletekbe. Az oldalon a játékot bemutató képek mellett letölthetünk egy játszható demót, és megtudhatjuk, hogy az amerikai verzió mennyiben tér majd el európai társától.

Megöltek egy izraelit Ciszjordániában

Nagyvilág2004.04.25, 23:05

Agyonlőttek egy izraelit, két társát pedig megsebesítették feltehetően palesztin fegyveresek vasárnap este egy ciszjordániai palesztin település közelében.

Életfogytiglanit kapott a fiatalabb washingtoni orvlövész

Nagyvilág2004.03.10, 17:53

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték szerdán Lee Boyd Malvót a 2002 októberében elkövetett washingtoni orvgyilkosságokért. A férfi 10 embert ölt meg idősebb társával, akit kedden ítéltek halálra.

Ázott veréb

Való Világ 32004.02.08, 13:22

Marcsika ma sem kelt fel akkor, amikor a többiek. Társai segítettek neki, hogy gyorsabb legyen az eszmélés.

Már most hiányzik Ágica

Való Világ 32004.01.03, 10:33

A tegnap beköltözött Ágica barátnői már most érzik beszédes társuk hiányát. A tegnapi ünneplés után egyedül Réka volt talpon ma reggel, hogy elmondja, véleménye szerint Ágica milyen kapcsolatokra számíthat a Villában.

Ki lesz a harmadik?

Való Világ 32003.12.29, 21:52

December 30-án - a harmadik Beszavazó Shown - kiderül majd, hogy ki lesz az a szerencsés, aki az év utolsó napján két társával, egy óriási buli közepette beveheti a Való Világ Villáját. Talán Segal, aki rosszul van Kozsó zenéjétől? Esetleg a cserfes Zsuzsa, akinek minden vágya, hogy egyszer színésznő legyen? Vagy Ákos, akinek az ideális nőtípusa leginkább egy Barbi babához hasonlít? Kedden minden kiderül!

Három évet kapott a kegyetlen ENSZ-rendőr

Nagyvilág2003.10.08, 14:16

Távollétében három év börtönbüntetésre ítéltek Koszovóban egy volt osztrák ENSZ-rendőrt, aki két társával megkínzott egy albán gyanúsítottat. Az elítélt rendőr már Ausztriában van, két társának Koszovóban kell letöltenie hat hónapos börtönbüntetését.

Letartóztatták Panis apját

Gphírek2003.09.26, 15:13

A francia rendőrség letartóztatta Olivier Panis Forma-1-es pilóta apját. A Dauphine Libere című lap szerint a 63 éves Philippe Panist - 12 társával együtt - autócsempészettel vádolják.

Law and Order II: Double or Nothing

Techbázis2003.09.11, 15:26

Korábban már találkozhattunk egy számítógépes játékkal, mely a Law and Order című TV-s sorozatot elevenítette fel. Ezt követte a Helyszínelők feldolgozása, és most ismét Lennie Briscoe és társai mindennapjaiban találhatjuk magunkat.

Afganisztán: tálib gerillavezért lőttek le

Nagyvilág2003.05.27, 19:07

Életét vesztette kedden egy tálib gerillavezér és társa az afganisztáni Zábul tartomány Mizán körzetében - közölte a tartományi kormányzó egyik munkatársa.

Vádemelési javaslat Princz és társai ellen

Itthon2003.05.03, 20:07

A Postabank-ügyben ténylegesen szerdán fejeződött be a nyomozás, a rendőrség pedig vádemelési javaslattal továbbítja az ügyet a vádhatósághoz, amint a gyanúsítottak is megismerhették a több tízezer oldalnyi iratot.

Jogerősen is tíz évet kapott Clodo

Itthon2003.04.10, 12:49

Tíz év börtönbüntetésre ítélte Dietmar Clodót a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön. A jogerős ítélet helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2001. decemberi elsőfokú döntését az ügy többi vádlottjának esetében is. A bombagyárosként elhíresült férfit és társait bűnszervezet tagjaként elkövetett, robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolták.

Új bizonyíték a fekete lyukak rejtélyes típusára

Tudomány2003.03.25, 10:30

Újabb bizonyítékot találtak a "közepes tömegű" fekete lyukak létezésére: ezek több százszor nehezebbek a csillagszerű társaiknál, ám ezerszer-milliószor könnyebbek azoknál a szörnyetegeknél, amelyek a galaxisok magjaiban találhatók.

Schuminak sem tetszik HANS

Gphírek2003.02.24, 11:56

Michael Schumacher csatlakozott több társához, s immáron a német is erős kritikákat fogalmaz meg az idei szezontól kötelező fej- és nyakvédő rendszer ellen (Head and Neck Support System, közhasznú becenevén HANS), mi több, nem is hajlandó viselni.

Terrorizálta diáktársait egy 17 éves fiú

Itthon2003.01.30, 10:34

Rettegésben tartotta volt diáktársait egy 17 éves fiú egy kaposvári középiskolában. A diák arra kényszerítette társait, hogy mobilokat és pénzt lopjanak neki. A fiút a tanárok jelentették fel.

Felderítették a volgodonszki házrobbantási ügyet

Nagyvilág2002.12.10, 20:20

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése szerint teljes egészében felderítették az 1999 szeptemberében Volgodonszk városában elkövetett lakóház-robbantást: két tettes őrizetben van, társukat a múlt héten a grúz biztonsági erők likvidálták.

Megölték Milosevic volt testőrét

Nagyvilág2002.11.27, 12:44

Belgrádban megölték Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök egyik volt testőrét. Nenad Batocanint és vele egy autóban utazó társát kedd este lőtték agyon egy másik autóból, amely mellettük haladt el.