támogatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- gazdaság
- pályázat
- Magyarország
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ötvenmilliós támogatást kapott a Szent János Kórház orvostechnikai eszközökre
Ötvenmillió forint támogatást nyújtott az Új Szent János Kórház alapítványának a koronavírus-járvány elleni védekezésben alkalmazott orvostechnikai eszközök és készülékek vásárlására a Mészáros Csoporthoz tartozó Mészáros Építőipari Holding Zrt.
Ismét bővül a csok, jelentős beruházások, és a Rubik-kockát gyártó cég eladása
A héten újabb magyarországi nagyberuházásokat jelentettek be, ahogy a csok bővítéséről is fontos hír érkezett. Megtudhattuk azt is, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma, és magyar tulajdonba került több energetikai vállalat. Az USA-ban korábban soha nem volt mértékű GDP-növekedést mértek a harmadik negyedévre, és eladják a világ egyik legismertebb magyar játékát, a Rubik-kockát gyártó cége. A hét gazdasági összefoglalója.
A magyar beruházók már a járvány utáni időkre készülnek
A magyar beruházók már a járvány utáni időkre készülnek, fejlesztéseiket ezért a kormánynak is segítenie kell - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután öt vállalat vezetőjével írt alá támogatási szerződéseket.
Több mint 8 milliárd forintos, több száz munkahelyet teremtő beruházást jelentettek be
A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kunszigeten.
A kormány 46 cégnek nyújt külpiacra jutási támogatást
A kormány 46 cégnek, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban a HRC Europe Kft. támogatói okiratának átadásán.
Varga Mihály: A Pénzügyminisztérium a növekedést segítő javaslaton dolgozik
A minisztérium azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje a növekedési lendületét, javaslatot dolgoznak ki a pénzügyi visszarendeződésre - mondta éves meghallgatásán, kedden Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában.
Közel 10 milliárd forint többletforrás jut a NAK tájékoztatási szolgáltatásának támogatására
A kormány 9,9 milliárd forint plusz forrást biztosít 2023 végéig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országházban tartott sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- támogatás
- gazdaság
- NAK
- Címkefelhő »
Bejelentés a csokról, a hitelmoratórium meghosszabbítása és új beruházások
Illetékmentesség jön a csokos ingatlanvásárlásoknál, és megkeződik a 13. havi nyugdíj visszaépítése - mindkét esetben már januártól lehet számítani ezekre a változásokra. Több új magyarországi beruházás érkezik az elmúlt időszak hasonló nagy fejlesztései mellé. Meghosszabbodik a hitelmoratórium és adócsökkentés jön jövőre a Szép-kártyáknál - ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei.
Eddig kétezer elektromos jármű megvásárlását támogatta a kormány
Összesen mintegy 6 milliárd forinttal támogatja a kormány több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzését a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben, mostanra már több mint 1600 pályázat rendelkezik támogatói okirattal csaknem kétezer jármű megvásárlásához - közölte Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca tájékoztatása szerint.
Otthonfelújítási program és hazai nagyberuházások
A héten újabb, a gazdaság fejlődését támogató kormányzati intézkedéseket jelentettek be, hogy a magyar gazdaság minél gyorsabban és minél kisebb veszteséggel, az innováció és az erősödés irányába haladva kerülhessen ki a koronavírus-járvány okozta nehézségekből. A külgazdasági és külügyminiszter a napokban Szingapúrban, majd a Fülöp-szigeteken, és Vietnámban is tárgyalt, ennek pedig a magyar vállalatok lehetnek a nagy nyertesei. Nagyberuházást jelentett be egy hazai gyógyszergyár a pénzügyminiszterrel közösen, valamint egy szingapúri vállalat is komoly ráfordítással erősíti magyarországi jelenlétét. A héten kiderült az is, hogy a fooglalkoztatottság ...