támogatás

címke rss

Milliókra pályázhat, ha most indít vállalkozást

Archívum2016.04.06, 11:32

Fiatalok vállalkozóvá válásához lehet maximum 3 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyerni egy most megjelent, 2,9 milliárd forint keretösszegű pályázatból.

Őrült sok pénzt kapnak a nagyvállalatok beruházásra

Gazdaság2016.03.01, 10:06

A tavalyi próbaév jól sikerült, ezért döntött a kormány úgy, hogy 2016-ban 15 milliárd forinttal támogatja a nagyvállalatokat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára kedden az állami médiában.

New Jersey kormányzója beállt Trump mögé

Nagyvilág2016.02.26, 19:47

New Jersey kormányzója szerint Donald Trump a legmegfelelőbb ember Hillary Clinton legyőzésére.

Ötszörösére emelkedik a nagyvállalatok támogatása

Gazdaság2016.02.23, 10:33

Az idén ötszörösére emelkedik ez a pályázati forrás, azaz 15 milliárd forint lesz - jelentette be az állami televízón Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Taylor Swift pénzzel segíti az állítólag megerőszakolt Keshát

Life.hu2016.02.22, 12:25

A fiatal énekesnő csekély 250 ezer amerikai dollárral fejezte ki együttérzését Keshának, és biztosította kolléganőjét arról, hogy mindenben mellette áll.

Íme, Mark Zuckerberg válasza Kanye Westnek, miután egymilliárd dollárt kért tőle

Life.hu2016.02.18, 15:33

Kanye West néhány nappal ezelőtt Twitteren üzent a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek, hogy támogassa tevékenységét 1 milliárd dollárral. Íme, Zuckerberg ütős válasza a kérésre.

A fővárosiak lehetőségeket látnak az Uberben

Gazdaság2016.02.16, 09:56

A fővárosi lakosság döntő többsége támogatja az Ubert egy frissen készült felmérés szerint. Az IPSOS kutatása alapján a válaszadók 72 százaléka egyetért azzal, hogy továbbra is szükség van a közösségi autómegosztó szolgáltatás működésére a fővárosban.

Balog Zoltánhoz fordulnak a független színházak

Kultúra2016.02.15, 14:07

Hiába tárgyalt Hoppál Péter államtitkár, idén a tavalyinál is kevesebb támogatás jut a független színházaknak, akik a „kivéreztetés” miatt a miniszterhez fordulnak.

Az NFM már vizsgálja, mire ad majd támogatást

Gazdaság2016.02.11, 11:19

Folytatódhat a két éve indult Otthon Melege Program: sajtóértesülések szerint idén újra lehet majd pályázni vissza nem térítendő támogatásokra. Az NFM az Origónak azt mondta, hogy döntés még nincs, de tavasszal jöhet a családi házakra szabott kiírás.

Ötezer eurót kap, ha e-autót vásárol

Környezet2016.01.18, 18:09

A német kormány a klímaváltozás elleni lépésként 2009-ben azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig egymillió elektromos autót helyeznek üzembe, sőt, ez a szám a tervek szerint 2030-ban eléri majd a hatmilliót.Bár még nagyon messze vannak ettől, sőt, szakértők szerint el sem érik majd ezt az álomhatárt, egyre több támogatással próbálják ösztönözni az e-autók térnyerését.

Közművesíteni sem kell a csokos ingatlanokat

Gazdaság2016.01.18, 17:21

Eltörölték a maximális értékhatárt, a kötelező energiatanúsítványi elvárásokat, és a közművesítés sem lesz feltétlenül elvárás a csokos ingatlanok esetén - hangzott el egy hétfői sajtótájékoztatón.

A Mol kétmilliárdot ad a futballszövetségnek

Sport2016.01.13, 19:15

A Mol több mint kétmilliárd forinttal támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetséget.

Az Internet Explorernek vége: nem támogatja többet a böngészőt a Microsoft

Life.hu2016.01.13, 16:04

A Microsoft a mai naptól nem támogatja tovább az Internet Explorer 7, 8, 9, és 10 változatát.

Milliókat vitt Zsiga Marcell Miskolcra

Itthon2016.01.12, 17:59

5,8 millió forinttal támogatja a Szerencsejáték Zrt. az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatot. A miskolci lányok valóban eredményesen szerepelnek az idei Európa-kupa sorozatban, minden esélyük megvan arra, hogy bejussanak a legjobb 8 közé. A támogatást a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezetője, Miskolc volt alpolgámestere, Zsiga Marcell jelentette be. Ő volt az, aki szerint 47 ezer forintból jól meg lehet élni.

Vegyen végső búcsút a Microsoft böngészőjétől

Techbázis2016.01.12, 17:01

Ma hivatalosan is elhalálozott az Internet Explorer. A Microsoft ugyanis nem támogatja tovább a húszéves böngészőt. Aki ragaszkodik a redmondi szörföléshez, az váltson Edge-re.

Gyerekek halnak meg, mert a szülőknek nincs pénzük gyógyszerre

Gazdaság2016.01.07, 11:25

Duplájára emelik a jövőben a társadalombiztosítási támogatást az ötévesnél fiatalabb gyermekek számára felírt antibiotikumokra. Ez akár több ezer forint megtakarítást jelenthet a családoknak. A cél, hogy a jelenleginél több gyermek jusson hozzá a gyógyszerhez, a beteg gyerekek 7 százaléka azért nem kapja meg a gyógyszert, mert a szülőknek nincs pénzük kiváltani.

Kína felé nyitna Tokaj

[origo] Gasztro2016.01.05, 13:19

A napokban kerül a kormány elé a Tokaj Kereskedőház négyéves fejlesztési terve, amely alapján az évtized végére a most még komoly anyagi támogatásra szoruló cég vélhetően nyereséges lesz. Jelenleg elsősorban a volt keleti blokk országaiba szállítanak, azonban a következő években nyitni szeretnének Kína, az Egyesült Államok, a skandináv országok és az Egyesült Királyság felé.

Osztályzatot is kaptak a fiktív diákok a szabolcsi iskolában

Itthon2016.01.04, 11:39

Nyolc év börtönt is kaphatnak csalás és magánokirat-hamisítás miatt a szabolcsi alapítványi iskola dolgozói. A gyanúsítottak között van az iskolaigazgató, a gazdasági vezetők és tanárok is.

Hosszú Katinka kiakadt a Magyar Úszószövetségre

Archívum2015.12.22, 12:52

Az Iron Lady kiosztotta a Magyar Úszószövetség vezetőit a sajtónak kedd délelőtt eljuttatott közleményében.

Uniós támogatást kapott a Heim Pál Gyermekkórház

Itthon2015.12.18, 16:45

Az egymilliárd forintos uniós támogatásból a régi röntgengépeket lecserélték tizenkét korszerűbb gépre, amiket az Üllői úti központban, a Madarász utcai részlegben és a Rottenbiller utcai rendelőben helyeztek el.

Főnixként támad föl Sinead O'Connor

Kultúra2015.12.07, 10:41

Az énekesnő egyelőre kórházban van, de kétségtelenül jobb a hangulata mint egy héttel ezelőtt.

A német kormány támogatta, hogy katonákat küldjenek Szíriába

Nagyvilág2015.12.01, 11:30

A német kormány már rábólintott, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam elleni katonai akciókhoz. Felderítőgépeket, hadijajót és 1200 katonát küldenek Szíriába.

Elavult hadieszközöket küldött az USA Ukrajnába

Nagyvilág2015.12.01, 10:53

Húsz-harminc éves Humveekkal kell felvenniük a harcot az ukrán csapatoknak az orosz támogatást élvező szeparatisták ellen. Az elavult eszközök rontják a katonák morálját. Az amerikai védelmi minisztérium egyik tisztviselője szerint a semmiből kellett előteremteni a forrásokat.

Szijjártón is kifogott Mesterházy kérdése

Itthon2015.11.22, 20:40

Ahogy korábban Lázár János, most minisztertársa, Szijjártó Péter is igyekezett kikerülni a választ az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére, miszerint tárcája államtitkárainak, illetve helyettes államtitkárainak érdekeltségei kaptak-e állami vagy uniós támogatást. A különbség, hogy Lázár azóta mégis válaszolt.

Liptai Claudiában ma is elevenen élnek a gyermekkor fájó emlékei

Archívum2015.11.19, 09:47

A színésznőnek, aki soha nem titkolta, milyen mély nyomokat hagytak benne a kiskorában megélt traumák, mindig elszorul a szíve, amikor nehéz sorsú gyermeket lát.

Ideje búcsút inteni a Windows XP-nek

Techbázis2015.11.11, 11:43

Talán hihetetlennek tűnik, de sokan máig Windows XP operációs rendszert használnak. Nekik mindenképpen rossz hír, hogy a Google megszünteti a szoftver támogatását, a legújabb Chrome sem fog működni vele.

Mindenkit átvert a férfi, aki kövérsége miatt szexelni sem tudott

Life.hu2015.11.03, 13:16

A 45 éves Stephen Beer kövérségére hivatkozva nem vállalt munkát négy éven keresztül, de amikor kiderült, hogy apa lesz, mégis elhatározta, hogy dolgozni kezd. A lelkesedés azonban nem tartott sokáig.

Íme, a titok! Ezért jutott tovább Tóth Gabi a Sztárban sztár műsorban

Life.hu2015.11.02, 11:49

Kiderült, ki segítette a továbbjutásban, a Sztrában sztár vasárnapi élő show-jában az énekesnőt.

Hadat üzentek a bikaviadaloknak az Európai Parlamentben

Nagyvilág2015.10.28, 22:51

Az Európai Parlament jóváhagyta azt a javaslatot, miszerint megvonnák az uniós támogatást azoktól a farmerektől, akik kifejezetten a bikaviadalokra tenyésztenek állatokat. A döntést még az Unió pénzügyminisztereinek is jóvá kell hagynia. 

Az a látványos, ahogy eltűnik a pénz a sportban

Gazdaság2015.10.22, 14:45

A Transparency International szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz.

Három és fél milliárdból megújult a hatvani kórház

Itthon2015.10.20, 19:43

Három projekt által mintegy 3,5 milliárd forintból megújult a hatvani Albert Schweitzer Kórház, az átadó ünnepséget kedden tartották.

Ugrik a családi pótlék, ha nincsenek meg a védőoltások?

Life.hu2015.10.14, 11:57

Súlyos következményei lehetnek a jövőben, ha egy család nem adatja be hat évnél fiatalabb gyerekének a kötelező védoltásokat. Ilyen esetben ugyanis megvonhatják a családi pótlékot is.

Veszélyben a Snétberger Tehetség Központ

Kultúra2015.10.09, 12:20

Veszélybe került a hátrányos anyagi helyzetű zenész fiatalokat felkaroló Snétberger Zenei Tehetség Központ.

Tiltott állami támogatást kapott a Dunamenti Erőmű

Gazdaság2015.10.01, 13:08

Az uniós joggal, a közös piaccal összeegyeztethetetlen tiltott állami támogatást tartalmaz az a hosszú távú villamosenergia-felvásárlási megállapodás, amelyet a Magyar Villamos Művek kötött a Dunamenti Erőművel, állapította meg az Európai Bíróság.

Csúnyán elbántak a lánnyal, aki büszkén mutatta meg bikiniben fogyása eredményét

Life.hu2015.09.30, 08:09

A kommentelők nem igazán értékelték, honnan indult a lány, hogy már 50 kilót lefogyott, csak azt fájlalták, hogy még így is túl kövér egy bikinihez.

Íme néhány tipp, ha pénz kell az ötlethez

Gazdaság2015.09.22, 20:15

A forrásbevonás az egyik legnagyobb kihívás a vállalkozások életében. Melyik a legjobb választás: pályázati pénz, banki hitel, kockázati tőke? Márai László, az online couchingot és pszichológiai támogatást nyújtó PsychAsk.com technológiai vezetője saját tapasztalatai alapján adott tanácsokat vállalkozóknak és startupoknak a Mobil Weekenden.

Ennyi pénzt még soha nem kaptak a tejtermelők

Gazdaság2015.09.17, 11:34

Csaknem négymilliárd forint támogatást kapnak a tejtermelők az idén, a rendkívüli, 2,9 milliárd forintos európai uniós agrártámogatás mellett a kormány korábbi uniós támogatásból még több mint egymilliárd forintot juttat az ágazatnak, ami minden idők legmagasabb tejtermelői támogatása - mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Kiakadtak a tejtermelők az egyforintos támogatáson

Gazdaság2015.09.09, 09:41

Kevés lehet a magyar tejtermelőknek a hétfőn bejelentett 500 millió eurós különtámogatás, mivel az literenként csak 1 forint uniós támogatást jelenthet.

Növényi Norbert "alányúlt" Cinthya Dictatornak

Life.hu2015.09.08, 15:22

Az Ezek megőrültek! egyik embert próbáló feladata közben elszabadult a karja a birkózónak, aki a győzelemért mindenre képes volt.

Vége! Avril Lavigne és Chad Kroeger elválnak

Life.hu2015.09.03, 13:44

A sztárok már meg is erősítették a hírt, hogy két év házasság után különválnak.

Kilépett Diana hercegné jótékonysági alapítványából Angelina Jolie

Life.hu2015.09.02, 13:24

A világsztár a hírek szerint kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy az általa is támogatott aknamentesítéssel foglalkozó szervezet néhány tagja több százezer forintnak megfelelő összeget csípett le magának.

Mateklecke szülőknek - Jogszabályok, amelyeket minden gyermekvállalás előtt álló párnak ismernie kell

Life.hu2015.09.01, 15:22

Babát terveztek? A közelmúltban nagyon sok olyan jogszabály született, amely gyermekvállalásra próbálja ösztönzi a fiatal párokat. Hogy egyszerűbben átláthassátok lehetőségeiteket, az alábbiakban lépésről lépésre végigvesszük a legfontosabb tudnivalókat. 

Johnny Depp kiállt lánya mellett, aki szexuális beállítottságáról vallott

Life.hu2015.08.27, 15:26

Lily-Rose Depp, a színész 16 éves lánya Instagramon vallott szexuális orientációjáról. Johnny Depp pedig egy fotóval üzente: mindenben támogatja a lányát.

Egy fantasztikus nyeremény sorsa: Megható történet!

Life.hu2015.08.26, 10:13

Nagy Adrienn az RTL Klub 1 perc és nyersz! játékának egykori milliomos győztese most a műsor újabb évadának augusztus 31-i indulása kapcsán mesélte el, mi lett nagy nyereményének sorsa.

Czeizel Endre halálában is milliókkal támogatja családját

Life.hu2015.08.26, 09:01

A professzor önéletrajzi könyve a sikerlisták élén szerepel, ezzel pedig nem csak élettörténetét hagyta örökül, hanem némi pénzt is szeretteinek. 

Magyarország 100 százalék felett teljesít

Gazdaság2015.08.13, 12:26

Magyarország az első olyan tagállam az Európai Unióban, ahol az uniós támogatások kifizetése át fogja lépni a 100 százalékot, mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

170 millióval támogatják az előadóművészeteket

Archívum2015.08.08, 11:10

Mintegy 170 millió forinttal támogatja a professzionális színház- és táncművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ebből a független társulatok vendégjátékaira 10 millió jut.

31 ezer forintos támogatást kaphatnak az iskolások szülei - Mik a feltételek?

Life.hu2015.07.20, 13:32

Támogatást kaphatnak a szülők, akiknek a gyereke szeptemberben új tanévet kezd a közoktatásban.