Szombathely

címke rss

Több százan zenélnek együtt vasárnap délután Szombathely fõterén

Travelo2018.09.07, 13:34

Nem egy nagyszabású koncertrõl, hanem inkább flashmobról van szó. Akik bekapcsolódnak a közös dzsemboriba, három magyar dalt játszanak és énekelnek majd el együtt.

Negyedik emeleti lakása konyhaablakán keresztül kiabált segítségért

Itthon2018.08.06, 19:05

Bajba került egy asszony Szombathelyen, negyedik emeleti lakásában. A földön fekvõ nõ a bebuktatott ablakon keresztül kiabálva kért segítséget, amit egy férfi meghallott és azonnal tárcsázta a segélyhívót.

Megszûnt Czeglédy Csaba mandátuma - kiírták az új választást

Itthon2018.07.14, 13:50

Czeglédy Csaba, az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt szombathelyi önkormányzati képviselõje volt, de mandátuma – miután letartóztatásba helyezték, és egy éven át nem vett részt a közgyûlés munkájában – megszûnt. Október 14-én lesz az új választás a Vas megyei székhelyen. Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje ellen üzletszerûen elkövetett, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bûntette miatt folyik eljárás.

Törõcsik Mari megint kórházba került

Kultúra2018.07.13, 10:00

Újra kórházba került Törõcsik Mari. A színésznõt egy év után januárban engedték haza, hogy velemi otthonában lábadozzon. Folyamatosan tervezgette a visszatérést.

Újra kórházba került Törõcsik Mari: rosszabbodott az állapota

Archívum2018.07.13, 07:01

A Ripost egyik olvasója látta Törõcsik Marit egy kórházi látogatáskor, állítólag nincs jó állapotban a színésznõ.

Elbambult egy baleseten, így õ is karambolozott

Itthon2018.06.19, 15:38

Osztrák rendszámú Opel hajtott neki egy jelzõlámpánál álló, szintén osztrák rendszámú VW-nek Szombathelyen.

Világháborús bombát találtak útépítés közben, két utcát lezártak

Itthon2018.06.04, 14:49

Feltehetõen világháborús bombát találtak útépítés közben Szombathelyen hétfõn, emiatt két utcát lezártak.

Kamionok karamboloztak Szombathelynél

Itthon2018.05.28, 21:50

Összeütközött két kamion Vas megyében, a 86-os úton, Szombathely és Balogunyom között.

Félholtra verte a szeretõjét, de félt a feljelentéstõl, ezért meg is ölte

Itthon2018.05.27, 20:35

Egy szombathelyi férfi az élettársa tudta nélkül viszonyt kezdett egy akkor még gimnazista lánnyal. Pár év múlva azonban, mikor a férfi élettársa terhes lett, megijedt, hogy szeretõje elárulja a kapcsolatukat, ezért megölte.

Gázolás a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonalon

Itthon2018.05.15, 08:40

Gázolás miatt késnek a vonatok a Székesfehérvár-Veszprém-Celldömölk-Szombathely vonalon.

Karambol történt a 86-os fõúton Szombathely térségében

Itthon2018.05.02, 14:22

A Körmendi úton  csak félpályán halad a forgalom.

Boldoggá avatták Brenner János vértanút

Itthon2018.05.01, 12:25

Boldoggá avatták a kommunizmus áldozataként 1957. december 15-én vértanú halált halt Brenner János katolikus papot kedden Szombathelyen.

A legboldogabb magyar város, Szombathely - Ismerd meg a nevezetességeit!

Archívum2018.04.14, 07:05

Az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ Alapítvány idén is elkészítette Magyarország boldogságtérképét. Szombathely a legboldogabb, Salgótarján a legkevésbé boldog város, emellett a nõk sokkal jobban érzik magukat, mint a férfiak, derül ki a felmérésbõl. 

Állatkínzás Szombathelyen: hurokkal ölnek õzeket

Itthon2018.04.12, 17:01

Hurokkal öl õzeket egy ismeretlen Szombathely határában, eddig 12 állat pusztult el, az ügyben nyomozás indult.

Kigyulladt egy lakás Szombathelyen

Itthon2018.03.14, 12:22

Öt embert kórházba vittek a mentõk füstmérgezés gyanújával szerdán egy szombathelyi társasházból, amelyben kigyulladt egy lakás – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Nem adott igazat a strasbourgi bíróság a gyerekét elrabló apának

Nagyvilág2018.03.06, 13:42

Nem állapított meg jogsértést a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden abban az ügyben, amelyet a fiát nagyjából két évvel ezelõtt Szombathelyrõl elrabló francia Patrick Royer indított Magyarország ellen, amiért a hatóságok korábban az anyának ítélték a gyereket.

A hatmilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy jelölt lett

Itthon2018.02.23, 12:32

Sikerült összegyûjtenie és indulhat az országgyûlési választáson az elõzetesben ülõ Czeglédy Csaba – olvasható a szombathely.hu oldalán, azonban a döntés csak három nap múlva emelkedik jogerõre. Így a döntés ellen bárki fellebbezhet, tehát nem engedik szabadon a több mint hatmilliárd forintos adócsalással gyanúsított politikust. Halász János, a Fidesz frakció szóvivõje korábban azt mondta, Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar, ez pedig felháborító.

Megszökött a klinikáról

Itthon2018.02.15, 14:58

Egy szombathelyi klinikáról tûnt el a 43 éves férfi.

Szombathelyen született 2018 elsõ babája

Life.hu2018.01.01, 10:52

2018-ban Szombathelyen, nulla óra 1 perckor született az elsõ gyermek vidéken, a Markusovszky Kórházban. 

Fedett jégcsarnok épül Szombathelyen

Sport2017.12.08, 16:55

Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett mûjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután rakták le a vasi megyeszékhelyen.

Négy óvodát újítanak fel Szombathelyen

Itthon2017.11.03, 05:30

Háromszáz millió forintos uniós támogatással újítanak fel négy szombathelyi óvodát 2019 elejéig.

Átadták a Haladás új sportkomplexumát

Sport2017.10.18, 21:56

Bemutatták szerdán a szombathelyi Haladás 15,6 milliárd forintos költséggel felépült új sportkomplexumát

Késsel fenyegetõzött, perceken belül elkapták a rendõrök

Itthon2017.10.13, 12:05

A rendõri bejelentést követõ öt percen belül elkapták azt a halogyi férfit, aki egy szombathelyi dohányboltot rabolt ki ma reggel. 

A varázslatos Vas megye: látnivalók Bükön és környékén

Life.hu2017.10.03, 21:29

Bár már itt az õsz, de ha szerencsénk van, lesz néhány olyan hétvége, amikor érdemes kimozdulni akár a természetbe is. Válaszd úti célodul Büköt és környékét, és biztosan nem fogsz csalódni. Ha csodálatos fürdõélményre vágysz, élvezheted a csodatevõ bükfürdõi termálvizet, ha pedig kirándulnál, akkor is ezernyi látnivaló vár az ország nyugati felében. 

Robbanás történt a szombathelyi Kutatók Éjszakáján

Itthon2017.09.29, 22:18

Nyolcan szenvedtek könnyebb sérülést, amikor pénteken este a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat keretében az ELTE Savaria Egyetemi Központban végzett bemutató kísérlet során felrobbant egy kémcsõ.

Négykézláb akart lopni, de lebukott

Itthon2017.08.16, 16:44

A pékség alkalmazottai azonban észrevették, a férfi pedig, ahogy jött, úgy ment – adta hírül a Nyugat.hu. Az esetet felvette az üzlet biztonsági kamerája.

Gömbvillám csapott le Szombathelyen

Life.hu2017.07.23, 17:47

Többen is látták a piros, vagy narancsszínû gömböt Szombathelyen, ami két daru között vágott be egy családi ház kerítéséhez, ahol a tuják nagy lánggal kezdtek égni. A szomszédok és a tûzoltók azonnal oltani kezdték a tüzet.

Élõ videoközvetítés a Tour de Hongrie prológjáról

Sport2017.06.27, 18:53

Szombathely belvárosában látványos pályán rendezik meg június 27-én, kedden a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 38. Tour de Hongrie prológját. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplõ, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 120 fõs mezõnye hat nap alatt 750+1 kilométert tesz meg a július 2-i budapesti befutóig.

Soltész Miklós: Megduplázódott az egyházi iskolákba járó diákok száma

Itthon2017.06.06, 16:12

Megduplázódott az egyházi iskolákba járó diákok száma 2010 óta - mondta Soltész Miklós, az egyházi, nemzetiség és civil társadalmi kapcsolatokért felelõs államtitkár, a Premontrei-rendi Szent Norbert Gimnázium új épületszárnya alapkõ-letételi ünnepségén, Szombathelyen. 

Öngyilkos akart lenni a 112-es hívószám telefonos operátora

Life.hu2017.06.02, 13:55

Elképesztõ eset történt Szombathelyen: számon kérték a munkája miatt az egyik telefonos operátort, aki válaszul ki akart ugrani a 3.emeletrõl. 

Ön is kereshet leleteket fémdetektorral Szombathelyen

Tudomány2017.05.24, 11:29

Elveszett tárgyak után kutatnak fémdetektorral, így ismerkedhetnek az érdeklõdõk a régészeti célú leletfelderítés alapjaival Szombathelyen a régészet napján - közölte az MTI-vel a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa.

Alpokalja látnivalói: Szombathely, Kõszeg, Velem

Life.hu2017.05.20, 00:54

Magyarország egyik legszebb tája, a nyugati régió, az Alpokalja. Az ott fekvõ hegyek kirándulóhelyeit a környéken élõk sem tudják megunni, a távolabbról érkezõk pedig idõrõl idõre visszajárnak. A Kõszegi-hegység kristálytiszta hegyi levegõje, az ott fekvõ kis települések háborítatlan nyugalma és rendezettsége igazi turistamágnes. Ha azonban egy kis kulturális pezsgésre vágysz, irány a megyeszékhely, Szombathely, ahol biztosan találsz magadnak programot. 

Brutálisan verte a barátnõjét egy szombathelyi férfi

Itthon2017.05.12, 12:58

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal az elõzetes letartóztatásban lévõ férfival szemben, aki 2016 májusától 2017 januárjáig részegen rendszeresen verte élettársát úgy, hogy súlyos sérülést is okozott.  

Szombathely is Európa kulturális fõvárosa akar lenni

Kultúra2017.04.27, 16:21

A szombathelyi közgyûlés csütörtökön egyhangúlag támogatta, hogy a város induljon az Európa Kulturális Fõvárosa 2023 címre kiírt pályázaton.

Elõzetesben a szombathelyi rabló

Itthon2017.04.27, 13:56

Dohányboltot rabolt ki a férfi Szombathelyen április 24-én. 6 órán belül azonosították õt végül a Terrorelhárítási Terrorelhárítási Központ Mûveleti Igazgatóságának emberi elfogták. 

Rengeteg családi program a skanzenekben

Itthon2017.04.17, 10:36

Vétek lenne otthon maradni ebben a szép idõben, ráadásul számtalan színes program várja a családokat országszerte a szabadban.

Ellophatták egy halott nõrõl az ékszereket

Itthon2017.03.22, 13:29

Eltûntek az arany ékszerek egy halott nõrõl Szombathelyen. A családja szerint, amikor a halottszállítók elvitték otthonról az idõs nõt, még rajta voltak. Három nap múlva viszont, amikor vissza akarták kérni az ékszereket, már hiába keresték. A temetkezési cég azt állítja, soha nem visznek el halottat ékszerrel együtt, ezt a szabályok is tiltják – hangzott el a TV2 hírmûsorában, a Tényekben kedd este.

TEK-kommandósok rohanták le a szombathelyi dílert

Itthon2017.02.14, 11:58

A TEK kommandósai ütöttek rajta a kábítószer-terjesztéssel gyanúsított szombathelyi férfin és párján, akik Budapestrõl szerezték be a több száz grammnyi drogot.

Tûz ütött ki egy négyemeletes házban Szombathelyen

Itthon2017.01.22, 08:20

Hetvenkilenc embert menekítettek ki a tûzoltók egy négyemeletes szombathelyi lakóházból, amelynek tárolójában vasárnap hajnalban keletkezett tûz. A lakók közül négyen füstmérgezést szenvedtek, õket kórházba vitték - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ilyen lett a félmilliárdból megújult Savaria Múzeum

Travelo2017.12.11, 08:46

De nemcsak a homlokzatát újították fel, a parkba új padokat, szemétgyûjtõket és kerékpártárolót helyeztek ki.

Zárkából szelfizett a rab, kirúgtak három börtönparancsnokot

Itthon2017.01.06, 15:39

Szombathelyi zárkájából küldött több szelfit egy rabszolgatartó klán elítélt tagja. A botrányba belebukott a helyi börtönigazgató, de két másik dandártábornokot is elküldött a belügyminiszter – mennie kellett a fõvárosi fegyház vezetõjének is.

Életnagyságú szobrot kapott II. János Pál pápa Szombathelyen

Travelo2017.10.18, 16:46

Életnagyságú szobrot kapott II. János Pál pápa Szombathelyen

Új termálvizes medencével szerelik fel a szombathelyi uszodát

Travelo2017.10.18, 13:12

Új termálvizes medencével szerelik fel a szombathelyi uszodát

Segítõkész garázdákat fogott a rendõrség

Itthon2016.11.27, 09:58

Egy fiatal nõt akart megvédeni a szombathelyi társaság, de elvetették a sulykot: ajtót törtek, bántalmazták a lány agresszívan viselkedõ barátját.

Ötven házat tört fel a Vas megyei banda

Itthon2016.11.12, 14:12

Három hónap alatt közel ötven családi házat tört fel egy Vas megyei betörõbanda, volt ahonnan több mint hétmilliós zsákmányt vittek el.

Maró bûz miatt ürítették ki a szombathelyi egyetem épületét

Itthon2016.11.10, 13:04

Százhatvan embert menekítettek ki a szombathelyi egyetem D épületébõl, szúrós, fojtogató szag terjengett a termekben és folyósokon.

Mit keres El Greco festménye Szombathely új címerében?

Unikornis2016.10.05, 14:03

Csak nem El Greco-festménybõl másolták Szombathely új címerét?

Hatalmas sztár lett a gyönyörû hangú magyar papból

Archívum2016.09.28, 08:52

Már csaknem 130 ezren tekintették meg a szombathelyi papról készült videót, amelyben egy ifjú párt örvendeztet meg a Hallelujah címû dallal. A pap csodás hangjától libabõrös lesz az ember!

Kórházban fekszik Törõcsik Mari

Archívum2016.08.23, 06:14

Hátfõ délután velemi otthonából a szombathelyi kórház sürgõsségi osztályára szállították Törõcsik Marit. 

75 éves férfi a nyílt utcán markolta meg a fiatal nõ mellét (18+)

Life.hu2016.07.27, 07:46

Az idõs, õsz hajú, rendezetlen külsejû férfi obszcén szavak kíséretében a nyílt utcán fogta meg egy fiatal, 20 éves lány mellét, aki épp a kutyáját sétáltatta. A nõt sokkolta az eset.

Halálra késelte a feleségét, majd kiugrott az ablakon

Itthon2016.07.08, 15:06

Meggyilkolta a feleségét, majd magával is végzett egy férfi péntek reggel Szombathelyen, a férj öt emeletet zuhant.

Bartókról és a nõrõl szól a július Szombathelyen

Kultúra2016.06.30, 17:11

A hagyományoknak megfelelõen nemcsak koncertekkel, hanem mesterkurzusokkal, társmûvészeti- és gyerekprogramokkal is várja az érdeklõdõket a szombathelyi Bartók Fesztivál.

Király Gábor Szombathely díszpolgára lesz

Sport2016.06.28, 12:31

A válogatottsági rekord és a sikeres Eb-szereplés után díszpolgári címet kap Szombathelyen Király Gábor. A stadionavatón veheti át a kitüntetést.

Mesebeli utazás fillérekbõl - Kõszeg, ahol még a levegõ is más

Life.hu2016.06.28, 17:17

Magyarország egyik legszebb tája, a nyugati régió, az Alpokalja. Az ott fekvõ hegyek kirándulóhelyeit a környéken élõk sem tudják megunni, a távolabbról érkezõk pedig idõrõl idõre gyermeki mohósággal hódítják meg a Kõszegi-hegység Ausztriával határos legmagasabb pontjait. A nagyvárosokból érkezõket többek között a kristály tiszta hegyi levegõ, az ott fekvõ kis települések háborítatlan nyugalma és rendezettsége nyûgözi le. Ha még nincs programod nyárra, elõ a bakanccsal és a hátizsákkal, és legyél hegymászó néhány napra! Nem csak a tested, a lelked is hálás lesz az élményért. 

Soha nem látott kincsekkel ünneplik a koldusok védõszentjét

Kultúra2016.06.14, 16:06

Páratlan nemzetközi kincsanyag gyûlt össze Pannonhalmán és Szombathelyen a Szent Márton és Pannónia címmel a Szent Márton-év keretében megrendezett kiállításra.

Halálos baleset résztvevõje volt Szombathely polgármestere

Itthon2016.06.07, 17:58

Halálos közúti baleset történt kedden délután a 84-es számú fõút Sárvár és Gérce között. A karambol vétlen részese volt Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) is, aki közlése szerint nem sérült meg.

Megújult az óriásfreskó Szombathely belvárosában

Travelo2017.10.18, 16:08

Megújult az óriásfreskó, amelyet még 2000-ben a millennium évében készített Navratil Ferenc grafikusmûvész irányításával egy hétfõnyi, mûvészekbõl és ipari alpinistákból álló csapat.

Három gyermeket hagyott maga után Maros-Kiss Adrienn mûsorvezetõ

Life.hu2016.05.10, 20:17

MIndenkit váratlanul ért a szombathelyi televízió korábbi mûsorvezetõje, a Premontrei Gimnázium tanára, a 45 éves Maros-Kiss Adrienn halála.  Az asszony három gyermeket hagyott maga után. 

Meghalt Maros-Kiss Adrienn mûsorvezetõ

Life.hu2016.05.10, 07:56

A szombathelyi televízió mûsorvezetõje váratlanul rosszul lett, és összeesett. 

Kalapáccsal támadt alvó feleségére

Itthon2016.05.09, 08:36

Egy 32 éves szombathelyi férfit köröz a rendõrség, aki hétfõre virradó éjszaka egy kalapáccsal támadta meg alvó feleségét.

Leégett Szombathely egykor patinás épülete

Itthon2016.04.22, 17:46

Leégett a volt szombathelyi kaszinó, a hajdani Brenner-villa, az üresen álló épület tetõszerkezete péntek délelõtt gyulladt ki eddig tisztázatlan körülmények között. A lángok a födémszerkezetre is átterjedtek, ezért az egyébként is omlásveszélyes épületet teljesen le kell bontani - mondta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje.

21 embert kellett kimenteni Szombathelyen egy lakástûz miatt

Itthon2016.04.20, 09:23

Huszonegy embert kellett kimenekíteni Szombathelyen, amikor kigyulladt egy négyemeletes ház egyik lakása. A tûzben ketten megsérültek. 

Motort lopott, hogy felgyújthassa

Itthon2016.04.18, 11:55

Egy segédmotoros kerékpárt és egy autót is elégetett volna a szombathelyi fiatal, de csak az elõbbit tudta felgyújtani.

Elhunyt Sipõcz Ernõ, a Lord együttes alapítója

Life.hu2016.04.18, 08:01

A zenész halálának hírét családja jelentette be az énekes Facebook-oldalán.

Bombariadó miatt lezárták a szombathelyi vasútállomást

Travelo2017.10.18, 11:14

Bombariadó miatt lezárták a szombathelyi vasútállomást

Hét év börtön a szombathelyi csecsemõtolvajoknak

Itthon2016.03.16, 19:50

Nem jogerõsen hét év börtönre ítélték azt a párt, ami 2014-ben egy köpenybe csavarva lopott ki egy újszülöttet a szombathelyi kórház szülészetérõl. A nõ korábbi élettársával akarták elhitetni, hogy övé a gyerek, hogy tartásdíjat követelhessenek tõle.

A független egyház érdekli a szombathelyi színházat

Archívum2016.02.29, 18:58

Õsbemutatóval ünnepli Szent Márton születésének 1700 évfordulóját a szombathelyi Weöres Sándor Színház: Szombath András Szivárvány havasán – Köpönyeg és palást címû drámáját március 5-én mutatja be a társulat.

Elviszik a Szombathelyen talált gránátokat

Itthon2016.02.26, 14:43

Tizenöt második világháborús kézigránátot találtak Szombathelyen, ezek közül egyet a tûzszerészek megsemmisítettek, a többit elszállítják - tájékoztatott a Magyar Honvédség tûzszerész ezredének kommunikációs altisztje.

Nyakon szúrta a vendéglátóját

Itthon2015.12.13, 10:59

Nyakon szúrta vendéglátóját egy férfi Szombathelyen. Az áldozat belehalt sérüléseibe, a rendõrök egy órán belül elfogták a feltételezett tettest.

Elvitte, majd fiával szelfizett az apa

Itthon2015.12.11, 19:33

Fotóval üzent a fiát erõszakkal elhurcoló férfi: szerinte megszabadította a gyereket.

Friss! Mégsem a bölcsõdébõl rabolták el a szombathelyi kisfiút

Life.hu2015.12.10, 15:13

Nem a bölcsõdei csoportból és nem is az intézmény területérõl vitte el francia édesapja a rendõrség által is keresett kétéves magyar kisfiút - mondta Pósfainé Sebestyén Bianka, a Szombathelyi Egyesített Bölcsõdei Intézmény vezetõje szerdán az MTI­-nek.

Kétéves gyereket raboltak el Szombathelyen

Life.hu2015.12.09, 14:18

A francia férfi kedd délután vittel a kisfiút. A rendõrség körözést adott ki a 46 éves Patrick Royer ellen, aki valószínûleg a gyerek édesapja. 

Elraboltak egy kétéves kisfiút Szombathelyen

Itthon2015.12.09, 10:08

Egy kétéves gyereket rabolt el egy francia férfi kedd délután egy szombathelyi bölcsõde elõl.

Sikítozva nyílt meg a szombathelyi H&M

Itthon2015.11.30, 14:37

Újabb boltot nyitott ma a H&M ruházati üzletlánc, ezúttal Szombathelyen. Ahogy az lenni szokott, a parkolók megteltek, hatalmas volt a tülekedés. Voltak, akik sikítoztak az örömtõl.

Orbán Viktor aludna már egyet

Itthon2015.11.17, 19:15

Orbán Viktor mindenhol az országban szimpátiát érez. Van, aki szerint nem volt, és nem is lesz nála jobb miniszterelnök. A kormányfõ aláírt egy papírt, amit elõbb kivittek, majd visszahoztak. Szombathely ipari város volt, amíg az amerikaiak le nem bombázták. A miniszterelnök Szombathelyen járt. Az Origo nemkülönben. 

Mészáros Lõrinc cége 40 százalékkal drágábban villamosít vasutat

Gazdaság2015.11.13, 09:44

A felcsúti R-Kord Kft. és a Swietelsky konzorciuma a tervezett 9,5 helyett 13,3 milliárdért korszerûsíti a GYSEV Szombathely-Zalaszentiván vonalát.

Rendõrveréssel gyanúsítanak egy menekültet

Itthon2015.10.07, 08:39

Leszálltak a szombathelyi állomáson álló vonatról a Hegyeshalom felé tartó menekültek, de a rendõrök intézkedést kezdtek ellenük. Ketten viszont ellenálltak, egyikük állítólag bántalmazta az intézkedõ rendõrt. Õt elfogták, de a vonatról leszálló másik menekült eltûnt, õt még keresik.

Beszállt az állam a patinás ruhagyárba

Gazdaság2015.09.24, 10:58

Befejezõdött a szombathelyi Styl Ruhagyár Rt. egy évtizeden át tartó felszámolása, az épületeket és termelõ berendezéseket a szakmai befektetõkbõl álló Styl Fashion Kft. vásárolta meg a felszámolótól, - a szombathelyi önkormányzat bevonásával - jelentõs állami támogatással.

Tízmilliárdokba kerülhet Lázár János terve

Itthon2015.08.21, 13:53

Ha vidéken beválik, Budapesten is összeköthetik a vasúti és a villamoshálózatot– mondta Lázár János. A Miniszterelnökség vezetõje 30 milliárdos uniós forrásból építtetne villamosvonalat Hódmezõvásárhely és Szeged között. Ügyel arra is, hogy ne tartsák mohónak.

Rejtélyes balesetek Szombathelyen

Itthon2015.08.09, 17:35

Egy nap alatt két helyen is hatalmas faágak törtek le Szombathelyen, pedig vihar sem volt.

Forró kocsiban hagyták a buldogot - kevésen múlott az élete!

Life.hu2015.07.22, 19:00

Mindig elborzadunk az ilyen típusú hírek láttán, de ez most nálunk is kiverte azt a bizonyos biztosítékot. Szombathelyen egy parkoló autóba zárt kutyát mentettek meg a minap, az állat hosszú ideje szenvedett már a tikkasztó hõségben. 

Egy holttestet találtak péntek este Szombathelyen, a Perint patakban.

Life.hu2015.07.18, 15:44

A hatvan év körüli férfi kutyasétáltatás közben lehetett rosszul, holttestét egy németjuhász õrizte.

Holttestet találtak a szombathelyi patakban

Itthon2015.07.18, 10:13

Egy holttestet találtak péntek este Szombathelyen, a Perint patakban.

Hétszázzal több elítéltet tud befogadni a szombathelyi börtön

Itthon2015.07.13, 15:01

Ötszázmillió forintos beruházás keretében csaknem hétszáz hellyel bõvítették a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet. Az új körleteket Pintér Sándor belügyminiszter, Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség fideszes országgyûlési képviselõje adta át hétfõn.

Furcsán csuklik a szombathelyi bicikliút

Itthon2015.07.03, 11:05

Két hullám is van a 140 milliós szombathelyi kerékpárút felfestésében, igaz, legalább nem megy neki a házfalaknak.

Gyermekprostitúció Szombathelyen

Itthon2015.06.19, 12:10

Több nõt, köztük gyermekkorú lányokat is futtatott két ember Szombathelyen. Négy lakást béreltek nekik, szexuális segédeszközökkel és mobiltelefonnal is ellátták õket, de a pénzük nagy részét elvették. 

Fákat vágnának ki egy bicikliút miatt

Itthon2015.06.16, 12:56

Rosszul jelölték ki egy szombathelyi bicikliút helyét, most pedig fakivágással oldanák meg a problémát. A lakók testükkel védik a fasort.

Robbanás volt egy szombathelyi gyárban

Itthon2015.06.11, 08:09

Három embert égési sérülésekkel vittek kórházba, miután az eddig ismert információk szerint egy szombathelyi gyárban felrobbant egy gép. 

Rátámadt az asszonyra, majd kiugrott az ablakon

Itthon2015.06.05, 10:12

Életveszélyes sérüléseket okozott feleségének, majd kiugrott nyolcadik emeleten lévõ lakásuk ablakából egy férfi péntek hajnalban Szombathelyen.

Vége a Fidesznek Szombathelyen

Itthon2015.06.03, 22:54

Sok volt a botrány, a helyi fideszes szavazók is panaszkodtak. Hende Csaba javaslatára aztán Kövér László választmányi elnök rábólintott, és ezzel feloszlatták a Fidesz szombathelyi szervezetét.