Szolnok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- baleset
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy hónapig tartó nemzetközi hadgyakorlat lesz Magyarországon
Nemzetközi gyakorlatok miatt a megszokottnál nagyobb katonai gépjárműforgalomra kell számítani szeptember 7. és október 7. között - derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből.
Gázolt a vonat Szolnoknál
Elgázolt egy embert a Szolnokról kihaladó tehervonat, ezért szünetel a vasúti közlekedés a Szolnok és Szajol közötti szakaszon.
- címkék:
- Szolnok
- vonatgázolás
- Címkefelhő »
Izgalmas éjszakai kalandon vehetnek részt repülőgépek szerelmesei
Magyarország egyik legizgalmasabb múzeumában jártunk
Magyarországon rengeteg olyan helyszín, programlehetőség van, amiért önmagában érdemes útra kelni. Ilyen például a szolnoki RepTár, amely a repülés szerelmeseinek éppúgy ajánlható, mint családi programnak. Mi is megnéztük a múzeumot, amely megérdemelten foglalja el a klasszisoknak kijáró helyét az ország izgalmasabbnál izgalmasabb tárlatai között.
Több ezer éves tárgy került elő a ruhásszekrényből
Házkutatás során muzeális értékű vaskést találták a rendőrök egy szolnoki férfinél, aki állította, hogy egy barátjától vette a kést, aki pedig egy vásárból hozta el az időszámításunk előtti I-III. századi tárgyat.
- címkék:
- Szolnok
- régészeti lelet
- Címkefelhő »
Igazi legenda érkezett a szolnoki RepTár repülőmúzeumba
Első alkalommal Magyarországon a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban (RepTár) tekinthető meg csütörtöktől a második világháborúban egymás ellen harcoló két vadászrepülőgép, a brit Spitfire és a német Messerschmitt.
Először Magyarországon a II. világháború két ikonikus repülője
A tűzoltók mentettek ki egy aknából egy kutyát Szolnokon
Egy öt méter mély aknából mentettek ki egy kutyát a tűzoltók Szolnokon. Az állatot átadták az állatvédőknek.
- címkék:
- Szolnok
- kutya
- mentés
- akna
- Címkefelhő »
Nyitva hagyott autót lovasított meg és tört össze egy tiszapüspöki férfi
Úgy érezte a férfi éjszaka, hogy Szolnokra kell mennie, először gyalog indult el, aztán meglátta az utcán parkoló autót és inkább azt választotta.
Cserbenhagyásos baleset szemtanúit keresik a szolnoki rendőrök
A szolnoki rendőrök cserbenhagyás miatt nyomoznak ismeretlen elkövető ellen.
Egy fiatal nő életét vesztette közúti balesetben Szolnok külterületén
Egy fiatal nő életét vesztette közúti balesetben Szolnok külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök hajnalban a police.hu honlapon.
- címkék:
- halál
- közúti baleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Frontális karambol történt Szolnoknál
Súlyos baleset történt Szolnoknál a 4-es főúton - írja a police.hu.
- címkék:
- Szolnok
- 4-es főút
- baleset
- Címkefelhő »
Feladta magát a szolnoki gázoló
A rendőrség egy ideig szemtanúkat keresett azzal a balesettel kapcsolatban, amelyben egy autós elgázolt egy idős asszonyt Szolnokon. A felhívás után a sofőr feladta magát.
- címkék:
- Szolnok
- gázolás
- zebra
- Címkefelhő »
Hollik István: A baloldal mára odáig jutott, hogy a nemzeti konzultációs íveket is kilopatja a postaládákból
A baloldal mára odáig jutott, hogy nemcsak kamuvideókat gyárt, de a nemzeti konzultációs íveket is kilopatja a postaládákból - olvasható Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-oldalán.
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz az ellopott nemzeti konzultációs kérdőívek miatt
Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz, miután az interneten a napokban nyilvánosságra került egy videó, amely a nemzeti konzultációs kérdőívek eltulajdonítását mutatja be - közölte a párt helyi közgyűlési frakciójának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
- címkék:
- nemzeti konzultáció
- Fidesz
- Szolnok
- Címkefelhő »
Elismerte a szolnoki baloldal vezetője, hogy összeomlott a szövetségük
A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás 8 önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben - írta a közösségi oldalán Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, egyértelművé téve, hogy szétesett a baloldal Szolnokon.
- címkék:
- Radócz Zoltán
- baloldal
- Szolnok
- Címkefelhő »
Ellopta a postaládából a nemzeti konzultációs íveket egy baloldali aktivista - videó
Egy szolnoki ház postaládájából lopta ki a nemzeti konzultációs íveket egy nő - derült ki az Origo birtokába került videofelvételből. A nőről lapunk birtokába került több kép is, amelyen baloldali politikusokkal kampányolt közösen a tavalyi önkormányzati és EP-választáson. Az elmúlt napokban a baloldal teljes támadást próbált indítani a nemzeti konzultáció ellen. Ennek során a jogszabályok sem zavarják őket.
Kigyulladt a szolnoki bíróság egyik bűnjelraktára
Kigyulladt a szolnoki bíróság egyik, bűnjelraktárként használt földszinti helyisége pénteken. A tűzben senki sem sérült meg senki.
- címkék:
- Szolnok
- tűz
- Címkefelhő »
Temetésre csalt ki pénzt egy nő gyászoló rokonoktól Szolnokon
- címkék:
- Szolnok
- csalás
- rendőrség
- Címkefelhő »
Hűtés nélkül szállított, több tonnányi szalonnát foglaltak le a pénzügyőrök
A NAV pénzügyőrei Szolnoknál egy teherautó ellenőrzésekor hűtés nélkül szállított, nagy mennyiségű szalonnára bukkantak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösségi oldalára kiarakott bejegyzésben azt írták, hogy a romlandó árut meg kellett semmisíteni.
- címkék:
- Szolnok
- szalonna
- romlott élelmiszer
- NAV
- Címkefelhő »
Töltsön egy éjszakát a Szolnoki Repülőmúzeumban
Megszökött otthonról egy szolnoki kamaszlány
A szolnoki rendőrök a 13 éves, helyi Kolompár Eszmeralda Rozália eltűnése ügyében nyomoznak. A fiatal lány fotóját közzétették, és kérik, hogy aki felismeri, tegyen bejelentést.
- címkék:
- krimi
- eltűnés
- Szökés
- kamaszlány
- Szolnok
- Címkefelhő »
Megfenyegették a szolnoki baloldal zavaros ügyeiről szivárogtató Facebook-oldal kezelőjét
Botrányos állapotok uralkodnak Szolnokon, miután egy, a baloldali frakcióból kilépett képviselő kitálalt a baloldal sötét ügyeiről. Április végén tartott sajtótájékoztatóján Ligeti József terhelő dokumentumokat hozott nyilvánosságra a Szolnoki Többség nevű közgyűlési frakciószövetség tagjairól. - olvasható a Szoljon.hu összefoglalójában. Mindeközben megfenyegették a városi baloldal piszkos ügyeiről szivárogtató Facebook-oldal kezelőjét. Egyre inkább a maffiafilmekre hasonlít az, ami a szolnoki baloldalnál történik.
Egymás telefonhívásait rögzítették a szolnoki baloldal vezetői
Egészen durva belháború bontakozott ki a szolnoki baloldal két, egymással rivalizáló csapata között: egy újabb nyilvánosságra hozott felvételből kiderül, hogy a szembenálló csoportosulások vezetői rögzítették az egymás közötti beszélgetéseket. Tovább folytatódik a szolnoki baloldal szétcsúszása, újabb titkokra derült fény.
Egymást ügynöközte a szétesés határára kerülő szolnoki baloldal egy titkos hangfelvételen
Ti nem vagytok idevalók - Szotyori-Lázár Zoltán ezekkel a szavakkal jelezte Lukácsi Katalinnak, hol van a helye egy hétfőn kiszivárgott hanganyagon. A romokban lévő szolnoki baloldal kulcsszereplőinek beszélgetése megmutatja, milyen állapotok uralkodnak a kényszerből összeállt összefogás tagjai között. Ügynöközés, egymás utasítgatása, és totális paranoia - egészen elképesztő felvétel látott napvilágot.
Május 15-én nyit a RepTár
Május 15-étől újra megnyitja kapuit a szolnoki RepTár. A repülőgépeket bemutató múzeum megnyitása több lépcsőben történik.
Százezret fizetnek annak, aki tud valamit erről a férfiről
A rendőrök százezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki egy középkorú, szolnoki férfi megtalálása érdekében. A férfit költségvetési csalás miatt körözik.
Összetört egy szélvédőt, majd nekiállt fenyegetőzni egy szolnoki férfi
A szolnoki rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a 21 éves, helyi férfi ellen, aki két évvel ezelőtt rátámadt egy másik férfira. Először betörte az autója szélvédőjét, majd fenyegetéssel próbálta meg rávenni, hogy ne tegyen rá terhelő vallomást.
Ellenzéki háború Szolnokon, összeomlik a baloldali koalíció
Összeomolhat az ellenzéki együttműködés Szolnokon, miután a jegyzőnél két képviselő is jelezte távozási szándékát a baloldali Szolnoki Többség nevű frakciószövetségből - értesült az Origo. Ezzel könnyen megváltozhatnak a képviselő-testületi erőviszonyok: a baloldali többségnek vége lehet.
Karambol Szolnoknál a 4-es főúton, a mentők is a helyszínen
Baleset történt péntek délelőtt a 4-es főúton Szolnok térségében.
- címkék:
- 4-es főút
- baleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Ég egy kamion pótkocsija a 442-es főúton, Szolnokon
Lezárták az érintett útszakaszt, ahol oltják a lángokat a tűzoltók - írják a katasztrófavédelem honlapján.
- címkék:
- Szolnok
- 442-es főút
- tűzeset
- tűz
- Címkefelhő »
Letartóztatták a szolnoki kórházban dühöngő férfit
Koronavírus gyanújával vittek a szolnoki kórház COVID19-részlegére egy férfit, de dühöngeni kezdett, nem akarta megvárni a kivizsgálás végét.
Festék borult egy kamionról a 4-es főútra Szolnoknál
Nagy mennyiségű festék borult egy kamionról az úttestre a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán, a Tószegi út közelében - írta honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- 4-es főút
- Szolnok
- Címkefelhő »
Megütöttek egy gyalogost Szolnokon
Nem tetszett egy biciklisnek, hogy egy nő a kerékpárúton gyalogol, ezért előbb leöntötte vízzel, aztán rátámadt, majd egy férfire is. A támadót elfogták a rendőrök.
- címkék:
- rendőrség
- krimi
- garázdaság
- bicikliút
- Szolnok
- Címkefelhő »
Kigyulladt egy szolnoki üzemépület
Kigyulladt egy galvanizáló üzem csütörtökön Szolnokon, a bent tartózkodó hét ember épségben kijutott az épületből - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
- címkék:
- tűz
- Szolnok
- Címkefelhő »
Egyműszakos munkarendre tér át szolnoki üzemében a Stadler
Különleges munkarendet vezet be a Stadler cég a szolnoki kocsiszekrény üzemében március 23-tól április 17-ig; a termelőtevékenységet végző munkatársak – néhány részterület kivételével – az eddigi kétműszakos munkarendről egyműszakos munkarendre térnek át, és ehhez igazodik a termelést támogató területek munkaidő-beosztása is – közölte a társaság.
Az ország leghosszabb terepasztala készül Szolnokon
Lovas huszárok, gyalogság és tüzérek csapnak össze Szolnokon
A szolnoki ellenzék jobbikos kezdeményezésre ismét elárulta a kárpátaljai magyarokat
Szolnok városa eddig évi 2,5 millió forinttal segítette a nagyobb részt mélyszegénységben élő kárpátaljai magyarokat. A helyi képviselő-testületben enyhe többséget alkotó jobbikos-balliberális koalíció miatt azonban idéntől ez a támogatás nem jár a kárpátaljaiaknak. A külhoni magyarok támogatásáról szóló javaslatot ezúttal a Jobbik frakcióvezetője, Galló György javaslatára vették le a napirendről. Egy helyi sajtóorgánum szerint Galló Szotyori-Lázár Zoltán emberének tekinthető, aki régebben a szolnoki Jobbik alapszervezetét vezette. Szotyori-Lázárról két dolgot érdemes megjegyezni: egyrészt Vona Gábor bukott pártelnök keresztfia, mássrészt ...
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét a vakvezető kutyáknak
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórt szét egy ismeretlen Szolnokon egy olyan területen, ahol vakvezető kutyák is dolgoznak.
- címkék:
- Szolnok
- tű
- vakvezető kutya
- szalonna
- Címkefelhő »
Karambol a 4-esen Szolnoknál, mindkét sofőr az autójába szorult
Két autó ütközött össze a 4-es főút 100-as kilométerszelvényénél, Szolnok térségében - írta honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- autóbaleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Börtönben marad a mezőtúri díler, aki akár életfogytiglant is kaphat
Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a mezőtúri férfinak, akit akár életfogytiglanra is ítélhetnek kábítószer-kereskedelem miatt.
Durván megrugdosta ismerősét egy szolnoki férfi
Két férfi összeveszett egymással egy szolnoki lakásban, majd egy egyikük úgy megrugdosta a másikat, hogy az súlyosan megsérült.
Vonat gázolt el egy embert Abonynál
Embert gázolt egy vonat vasárnap este a Pest megyei Abony külterületén.
- címkék:
- Abony
- gázolás
- vonat
- tehervonat
- Szolnok
- Címkefelhő »
Egy szolnoki férfi éveken keresztül molesztált kislányokat
Letartóztatásban marad az a hatvanhárom éves szolnoki férfi, aki fiatal lányokat molesztált, és pornográf képeket készített róluk.
Szkíta kori település maradványaira bukkantak Szolnokon
Szkíta kori, a Kr.e 7.- 4. század közepéről származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy üzemcsarnok építését megelőző feltárás során - közölte Kovács Péter, a feltárást vezető régész.
Bombát találtak Szolnok belvárosában
Több órás forgalomkorlátozásra kell készülni Szolnok belvárosában, ahol földmunkák közben bombát találtak.
- címkék:
- bomba
- lezárás
- Szolnok
- Címkefelhő »
Elkészült Szolnok ötcsillagosának látványterve
A szolnoki ellenzék magyarázkodni próbál a vallási műsor megszüntetése miatt
Négy pontban próbálta megmagyarázni a szolnoki ellenzék, hogy miért szűnt meg a korábban a Szolnok TV-n futó Napi Üzenet című ökumenikus vallási műsor éppen karácsony előtt. Visszaköszönnek az SZDSZ-es idők: nemlétező szakmai szempontokkal indokolták a döntést.
Tombol a kereszténygyűlölő baloldal Szolnokon
Miután a szolnoki önkormányzati képviselő-testületben többségbe került a gyurcsányistáktól a jobbikosokig terjedő balliberális koalíció, az egyik legfontosabb döntésük az volt, hogy kinevezték a Szolnok TV élére a keresztényellenes, balliberális érzelmű Tóth Józsefet, aki nem sokkal ezután minden előzetes egyeztetés nélkül megszüntette a Napi Üzenet című ökumenikus vallási műsort. A helyi keresztény-konzervatív közösség megdöbbent a brutális, kommunista időket idéző vallásellenes cenzúrán. Noha a balliberális koalíció jóvoltából a Szolnok TV Zrt. felügyelőbizottságának elnöki székébe került a korábban katolikus értékekről papoló dr.. ...
Fának csapódott egy autó Szolnoknál
Fának csapódott és az árokba borult egy autó a 442-es főúton Szolnok és Rákóczifalva között. A kocsiban csak a sofőr utazott.
- címkék:
- Szolnok
- baleset
- tűzoltók
- Címkefelhő »
Ketten meghaltak egy szolnoki közlekedési balesetben
Összeütközött egy személyautó és egy kamion Szolnokon, a 4-es út 102-es kilométerénél. A balesetben ketten meghaltak.
- címkék:
- baleset
- halál
- Szolnok
- Címkefelhő »
Halálos baleset a 4-es főúton, autó és kamion karambolozott
Autó és kamion karambolozott kedd kora délelőtt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. A balesetben két ember meghalt.
Csokoládéfesztivált rendeznek Szolnokon
Tizenöt standon tizenegy kiállító mutat be csokoládékat, bonbonokat, cup cake-eket és egyéb édességeket november 9-én és 10-én a Szolnoki Csokoládéfesztivál és Nemzetközi Találkozón az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban - közölte a szervező kulturális központ ügyvezető igazgatója kedden az esemény sajtótájékoztatóján.
Elszenvedte első vereségét a Szolnok vízilabda-BL-ben
Elszenvedte első vereségét a Szolnoki Dózsa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben: a magyar együttes kedden a harmadik fordulóban a Barceloneta vendégeként kapott ki 14-10-re.
- címkék:
- vízilabda
- Szolnok
- Címkefelhő »
Halálra gázolt egy Szolnokra tartó vonat egy embert
Elgázolt egy Szolnokra tartó vonat egy embert Szentmártonkáta megállónál - írta a MÁV a Facebook-oldalán.
Befogadták az elütött kutyát, amely 40 km-t utazott a lökhárítóba szorulva
Szerető családhoz került az a kutyus, amelyet egy Renault Megane lökhárítójából szabadítottak ki Szolnokon, miután Kecskemétről 40 kilométert utazott ott. A Hanna névre keresztelt eb nem csupán új gazdát kapott, de egy másik mentett kutya, Tibi személyében igazi társra lelt - számolt be a fejleményekről a Blikk.
- címkék:
- Kecskemét
- gazda
- elgázolt
- Szolnok
- Címkefelhő »
Több tízezer forintot lopott el egy férfitól egy szolnoki nő
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy szolnoki nő ellen.
Emberrablással vádolnak egy szolnoki párt
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy párt vádol azzal, hogy 2018. szeptember 17-én Szolnokon a nő egyik férfi ismerősét fogva tartotta, és pénzt követelt tőle.
Szalay Ferenc: A fejlesztéseknek folytatódniuk kell Szolnokon
A fejlesztéseknek folytatódniuk kell Szolnokon - nyilatkozta polgármesterré választása után az MTI-nek Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) vasárnap, hozzátéve: azon dolgozik tovább, hogy az M4-es autóút megépülésével még az eddiginél is több beruházás érkezzen a megyeszékhelyre, a turisztikai fejlesztések megvalósuljanak, és új munkahelyek létesüljenek a városban, "mert ez a legfontosabb".
Több mint ötmilliárd forintos beruházás indul Szolnokon
A K&P Chem Kft. 5,14 milliárd forintos beruházással, a magyar kormány 450 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásával kozmetikai alapanyagokat gyártó üzemet hoz létre Szolnokon, ezzel 50 új munkahelyet teremt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Szolnokon, a beruházás bejelentésekor.
Gyurcsány embere annak idején alpolgármesterként már fél Szolnokot eladta, most mégis visszatérne
A Gyurcsány-Bajnai-rendszer újraépítésére készül a baloldal az önkormányzati választásokon – mondta el Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Bayer Showban néhány héttel ezelőtt. A gondolat igazsága Szolnokon is egyértelmű: Gyurcsány régi embere, Radócz Zoltán kívánja visszaszerezni a korábban méltán elbukott gazdasági és politikai érdekeltségét. Ahogy arról a Pesti Srácok beszámolt, szakértői számítások szerint Radócz 2002-2006 között 70 önkormányzati tulajdonban levő ingatlant értékesített bruttó 1,698 milliárd forint összegért, ezzel 1.5-2 milliárd forintnyi kárt okozva Szolnok városának. Most pedig az ellenzékiek polgármeester-jelöltjeként ...
- címkék:
- Radócz Zoltán
- Szolnok
- Címkefelhő »
Áruházi tolvajt fogtak el Szolnokon
Egy férfi el akart lopni egy telefont az egyik szolnoki üzletből, de a biztonsági őr el tudta fogni. Később kidertült, hogy korábban a társaival lopott már onnan telefont.
Nagyberuházást valósít meg egy svájci cég
A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik - közölte a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója.
- címkék:
- beruházás
- Stadler
- Szolnok
- Címkefelhő »
Rendszert csinált a korrupcióból az ellenzék szolnoki jelöltje
Az iSzolnok újabb korrupciógyanús ügyről számolt be Radócz Zoltán szolnoki ellenzéki polgármesterjelölt múltjából. A 2000-es évek közepén, szocialista alpolgármesterként módszerei a Tallinn Mozi esetében is ugyanazok voltak, mint a korábbi két esetben: a volt szocialista városvezetés különböző trükkökkel, potom pénzért árusított ki értékes önkormányzati ingatlanokat a bizalmi körének. Mivel nagyon rövid idő alatt már a harmadik ilyen esetre derült fény, erős a gyanú, hogy rendszerszintű volt a korrupció a most korrupcióellenességgel kampányoló Radóczék idejében.
Mozi után mentőállomás: újabb korrupciógyanús ügylet a szolnoki ellenzék polgármesterjelöltnél
A szolnoki mozi után a város egykori mentállomásának épületét is áron alul értékesítette a volt szocialista városvezetés, az adásvételi szerződést ebben az esetben is Radócz Zoltán, a helyi ellenzék MSZP-s polgármesterjelöltje írta alá még alpolgármesterként - írja az iSzolnok.hu. Újabb korrupciógyanús ügy tapad a korrupcióellenességgel kampányoló politikus nevéhez: erős a gyanú, hogy az egykori MSZP-s vezetés üzemszerűen és valós értéke alatt játszotta ki az értékes önkormányzati ingatlanokat.
Oszlopnak hajtott egy autós Szolnokon
A baleset a Dr. Sebestyén Gyula úton történt - írja a katasztrófavédelem.
- címkék:
- baleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Súlyos korrupciós gyanú a szolnoki ellenzéki polgármesterjelölttel szemben
Az Origo birtokába jutott dokumentumok szerint 2005 első felében a szocialista városvezetés megdöbbentően és irreálisan olcsón, nyilvánvalóan áron alul adta el egy budapesti cégnek a szolnokiak körében nagy népszerűségnek örvendő helyi mozit, amit a szocializmus alatt Vörös Csillagnak, a rendszerváltás után Nemzetinek hívtak. A korrupciógyanús ügyletben a szerződést az ellenzék mostani városi polgármesterjelöltje, Radócz Zoltán írta alá, aki - az ellenzéki közhelyeknek megfelelően - a korrupciómentes Szolnok jelszavával kampányol. Ez a történtek ismeretében inkább viccnek tűnik, mintsem komolynak.
Alakul a dugó Szolnoknál, ahol négy autó ütközött
A tűzoltók már a helyszínen vannak, írja a katasztrófavédelem, de a műszaki mentés hosszabb ideig is eltarthat.
- címkék:
- baleset
- Szolnok
- Címkefelhő »
Szeptember közepén pörög a legszínesebb hazai futófesztivál
Bezárt a Tiszaliget fürdő, látványos fejlesztésbe kezdenek
Újra indul Szolnok Fidesz-KDNP-s polgármestere
Szalay Ferenc, Szolnok jelenlegi és immár a negyedik ciklusát töltő Fidesz-KDNP-s polgármestere lesz ismét a kormánypártok jelöltje Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Fidesz-KDNP-pártszövetség helyi jelöltjeit bemutató csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatón.
Olimpiai bajnok pólóst igazolt a Szolnok
Olimpiai, világ- és Európa-bajnok centert szerződtet a szerb Dusko Pijetlovic személyében a Szolnok vízilabdacsapata.
- címkék:
- Dusko Pijetlovic
- vízilabda
- Szolnok
- Címkefelhő »
A nagyobb tavaknál és Budapesten is folytatódik a szúnyogirtás a héten
A Balatonnál, a Tisza-tónál és a Velencei-tó menti településeken, illetve Bács-Kiskun, Csongrád és Zala megyében, Szolnok térségében, Budapesten és a Csepel-sziget településein irtják a szúnyogokat a héten a szakemberek.
Márki-Zay jelöltje semmibe veszi a szolnoki ellenzéket, a többi ellenzéki párt ultimátumot adott neki
Nem ment el szövetségeseivel Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter szolnoki polgármesterjelöltje a tegnap késődélutánra, és a ma reggelre összehívott, szolnoki összellenzéki egyeztetésekre, emiatt a másik aspiráns, Radócz Zoltán csapata az ellenzék szétverésével vádolta meg őket - ez derült ki a Szolnoki Többség elnevezésű, a helyi ellenzéki pártok nagy részét magába foglaló ernyőszervezet elmúlt időszakbeli bejegyzéseiből. Válaszul Lukácsi kirakta közösségi oldalára a szocialista Győrfi Mihállyal folytatott magánlevelezését, azt bizonyítandó, nem rajtuk múlt az egyeztetések elmaradása. Nagyon úgy néz ki, a vásárhelyi polgármester támogaatottja ...
Szolnokon kitört a totális ellenzéki belháború
Kevesebb mint két hónappal az önkormányzati választás előtt Szolnokon is előválasztást tartanak a közös polgármesterjelöltben megállapodni képtelen ellenzéki pártok jelöltjei között - derült ki a kormányellenes erők egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű csoport tegnap közzétett posztjából. Alighogy megszületett a döntés, a felek egymásnak estek, és ugyanott folytatták, ahol abbahagyták.
Nem kér Márki-Zayból a szolnoki ellenzék, ő mégis megint diktálni akar
Márki-Zay Péter a SzolnokMa szerkesztőségének megküldött hírlevelében ismét iránymutatást adott a szolnoki ellenzéknek - ez derült ki a portál pénteki cikkéből. Tette mindezt annak ellenére, hogy korábban ennek ellenkezőjére szólították fel őt a helyi kormányellenes erők. Úgy látszik, a hódmezővásárhelyi polgármestert nem érdeklik a kritikák, és továbbra is diktálni próbál.
Abszurd és nonszensz, ami az ellenzéknél történik október előtt
Pár nappal ezelőtt kimerítő körképet adtunk arról, hogyan állnak a kormányellenes erők az önkormányzati választás előtt. Ahogy az látható volt, az ország számos pontján komoly konfliktusok szabdalják az ellenzéket, ez az állapot pedig alaposan rontja az esélyeiket a soron következő megmérettetésen. Egy összefoglaló írás általában ideig-óráig jó, azonban a magyar ellenzék helyzetével foglalkozó cikkünk pillanatok alatt igencsak poros lett, ugyanis szédítő tempóban érkeznek az újabb és újabb településekről az újabb és újabb ellenzéki kenyértörésekről szóló hírek. Gyakorlatilag képtelenség nyomon követni az eseményeket, mi azonban megpróbáljuk.
Szolnok felől késnek a vonatok Budapest felé
Kedden reggel fél 7-től a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon 20-30 perccel megnő a fővárosba tartó vonatok menetideje - írja a Mávinform.
- címkék:
- Budapest
- Nagykáta
- MÁV
- Szolnok
- Címkefelhő »
Megélhetési politikusok, piti tolvajok verik szét az ellenzéki egységet - a szolnoki ellenzék Márki-Zay jelöltjéről
Az nem kifejezés, hogy atomjaira hullottak a szolnoki kormányellenes erők, ellenzéki mércével mérve is meghökkentő az, ami a jászsági megyeszékhelyen zajlik. Miután Lukácsi Katalin, Márki-Zay mozgalmának elnökségi tagja - az ellenzék egyes szereplőinek tiltakozására ellenére - hétfőn bejelentette, startvonalhoz áll októberben, a másik oldal megélhetési politikusnak és piti tolvajnak nevezte őt, egyúttal névbitorlásért feljelentette az ügyészségen.
Márki-Zay tényleg szétverte a szolnoki ellenzéket: két ellenzéki jelölt lesz
A helyi ellenzéki pártok egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű szervezet közleményben ment neki Márki-Zay Péternek, miután kívülről állást foglalt a városi ellenzék vitájában. A nyomásgyakorlás azonban nem hozta meg az eredményt, ugyanis hétfőn az ellenzék másik része sajtótájékoztatón bejelentette, a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának egyik arca, Lukácsi Katalin elindul ősszel. Márki-Zay ezzel tényleg szétverte a szolnoki egységet, Szolnokon is két részre szakadtak a kormányellenes erők.
Márki-Zayék verhetik szét az ellenzéki félegységet Szolnokon
Pénteken jött a feketeleves a szolnoki ellenzék számára: sajtóértesülések szerint a tegnap bejelentett "közös" polgármesterjelölttel szemben startvonalhoz állhat az antiszemita botrányhőssel fotózkodó Lukácsi Katalin is. Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségi tagja mögé a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik sorakozott fel. Csakhogy a kormányellenes erők másik része, a szolnoki MSZP, DK, LMP és Jobbik a szocialista Radócz Zoltánt támogatja. Akkora a kavarodás, hogy még a helyi Jobbik is szembement az országos vezetéssel.
Jövőre már ilyen vonatokkal is utazhatunk Szolnok irányába!
- címkék:
- Vác
- Szolnok
- Szob
- motorvonat
- 2020
- új vonatok
- MÁV
- Címkefelhő »
Lezárják a 4-es főutat Szolnoknál a hétvégén
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint hétvégén teljes szélességében lezárják a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszát burkolatjavítási munkák miatt.
Szolnokon a kocsijuk tetejére menekültek az emberek az esőzés miatt
A hirtelen, nagy mennyiségű esőt követő villámárvizek nagyon sok helyen okoztak pusztítást. A legdurvább helyzet Szolnokon alakult ki: voltak, akik a kocsijuk tetejére menekültek.
- címkék:
- árvíz
- kocsi
- eső
- Szolnok
- Címkefelhő »
Hatalmas vihar Szolnokon: teljesen ellepte a víz az autókat
Országszerte komoly problémákat okoznak a felhőszakadások és az ezekkel együtt járó áradások, eltömődött csatornák, leszakadt fák és kábelek. Szolnokon az egyik aluljáróban gyakorlatilag ellepte a hirtelen nagy mennyiségben esett csapadék az autókat.
- címkék:
- árvíz
- aluljáró
- felhőszakadás
- Szolnok
- Címkefelhő »
Több millió forintos pénzmosásban vett részt egy szolnoki nő
Munkát és albérletet keresett egy szolnoki nő, aki végül pénzmosásba keveredett. 2017 novemberében két céget is átvertek, több, mint 5 millió forint kárt okozva nekik - írja az Ügyészség oldala.
Balázs Péter: Csinálom, amíg a Jóisten engedi
Balázs Péter újra elvállalta a Szolnoki Szigligeti Színház vezetését, igaz, ezúttal a négy helyett két évre, mert utána már a visszavonulását tervezi.
Összevertek és kiraboltak egy fiatal nőt Szolnokon
Két 22, és egy 18 éves nő támadt rá egy 21 éves nőre Szolnokon. Ütni kezdték, földre lökték, majd ellopták az összes értéket, ami nála volt. A rendőrök már elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki őket.
- címkék:
- rablás
- támadás
- krimi
- Szolnok
- Címkefelhő »
Szolnoki pénzmosodára csapott le a TEK, százmilliókat forgathattak
A rendőrök és a TEK 236 millió forint értékben luxusautókat, 500 millió forint értékben 16 ingatlant, 83 millió forint készpénzt, számlákat és üzletrészeket foglalt le két szolnoki internetes csalótól. A pénzmosáshoz több ezer bel- és külföldi bankszámlát használhattak, a hálózathoz tucatnyi ember tartozhatott. A pénzmosásban ügyvédek is részt vettek.
- címkék:
- Szolnok
- pénzmosás
- Címkefelhő »
Legyőzte a címvédőt a Falco a férfi kosárlabda NB I-ben
A Falco KC hazai pályán 25 ponttal legyőzte a címvédő Szolnokot a férfi kosárlabda NB I középszakaszának szerdai játéknapján, a felsőházban.
- címkék:
- kosárlabda
- NB I
- Szolnok
- Falco KC
- Címkefelhő »
Szarvastehén és Csőrike 2. is berepülnek a RepTárba
85 embert evakuáltak egy szolnoki társasházból tűz miatt
Tűz ütött ki egy szolnoki társasház egyik első emeleti lakásának konyhájában, nyolcvanöt embernek el kellett hagynia otthonát – írta honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- evakuálás
- társasház
- tűz
- Szolnok
- Címkefelhő »
Kiürítettek egy bevásárlóközpontot Szolnokon
Egy szeméttömörítő gép égett ki egy szolnoki bevásárlóközpontban, 300 embert evakuáltak.
- címkék:
- tűzeset
- bevásárlóközpont
- Szolnok
- Címkefelhő »
Megszurkálta kollégáját a szolnoki férfi, aztán többször áthajtott a testén
A fiatal férfi áruházi alkalmazottként dolgozott. 2016-ban minden pénzét elveszítette, ezért, hogy folytathassa fogadásait, sikkasztani kezdett a bolti kasszából. Később a kollégáját is megölte, hogy mindez ne derüljön ki.- írja a szoljon.hu.
- címkék:
- Szolnok
- lopás
- sikkasztás
- késelés
- krimi
- gyilkosság
- autó
- Címkefelhő »
Nem segített haldokló feleségének, börtönbe megy a szolnoki férfi
Többször hazudott az anyósának egy szolnoki férfi, miközben felesége a saját hányásban és vérében feküdt. A férfjet eelsőfokon gyilkossági kísérlet miatt 5 évre ítélték. A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla viszont csak segítség elmulasztásában és kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek, úgyhogy enyhébb büntetést szabtak ki rá.
15 terepasztalon zakatolnak az apró vonatok az ünnepi hétvégén
A hosszú hétvégén rendezik meg Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállítást.
Százötven férőhelyes óvoda épül Szolnokon
Hatcsoportos, százötven férőhelyes óvoda épül Szolnokon, az építkezés a tervek szerint augusztus végére készül el - közölte a Tisza-parti megyeszékhely polgármestere.
- címkék:
- Szalay Ferenc
- fejlesztés
- óvoda
- Szolnok
- Címkefelhő »
Újabb több milliárd forintos autóipari nagyberuházást jelentettek be
A spanyol F. Segura Hungária Kft. 4,2 milliárd forintos hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő beruházást hajt végre Szolnokon: a járműipari alkatrészgyártó cég legújabb fejlesztésével 80 új munkahelyet teremt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón.