Szlovénia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Horvátország
- koronavírus
- Magyarország
- kézilabda
- Ausztria
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Azerbajdzsán lett az ENSZ BT kelet-európai nem állandó tagja
Szlovénia visszavonta a biztonsági tanácsi tagságra vonatkozó pályázatát, így maradt Azerbajdzsán az egyetlen jelölt a 2012-2013-as időszakra, de még így is meg kellett szereznie a 193 tagország kétharmadának támogatását.
Elbukott a magyar ENSZ-hadművelet
Nem került be Magyarország az ENSZ legfontosabb döntéshozó szervébe, miután a Biztonsági Tanács tagjairól szóló szavazáson a magyarok kapták a legkevesebb szavazatot a kelet-európai csoportban. A szavazás első körét Azerbajdzsán nyerte Szlovénia előtt, Magyarországot pedig csak 52 ország támogatta a 193 ENSZ-tagállamból, így kiesett a versenyből. A BT tagja lett viszont Marokkó, Guatemala, Pakisztán és Togó is.
Martonyi nem csalódott, hogy nem kerültünk be a Biztonsági Tanácsba
A magyar külügyminiszter szerint hátrányból indultunk, és reálisnak látja, hogy Magyarország nem került be az ENSZ Biztonsági Tanácsába. Martonyi János elmondta, a döntés nem változtat azon a törekvésen, hogy Magyarország még érzékenyebben reagáljon a világ kihívásaira. Martonyi úgy fogalmazott, Magyarország folytatja a globális nyitás politikáját.
Szlovén benzinkúthálózatot vásárol a Mol
A Mol Slovenia a Mol-csoport tagjaként a pénzügyi tranzakció lezárása után átvette a TUS Holding 19 benzinkútját.
- címkék:
- Szlovénia
- Mol
- benzinkút-hálózat
- Címkefelhő »
Leminősítette Szlovéniát a Moody's a bankrendszer gyengeségeire hivatkozva
Egy fokozattal rontotta Szlovénia kormánykötvény-besorolásait pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett arra a kockázatra hivatkozva, hogy a szlovén bankrendszer esetleg állami segítségre szorul.
Megbukott a szlovén kormány
Gazdasági viták miatt kezdeményezett bizalmi szavazáson nem szerezte meg a többséget a szlovén kormány.
A vártnál rosszabb GDP-adatot közölt Ausztria, borúlátó Szlovénia is
A szlovén kormány 0,6 százalékponttal visszavette Szlovénia jövő évi gazdasági növekedésére vonatkozó becslését, az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet pedig Ausztria második negyedéves GDP-adatát rontotta le pénteken.
Kopint-Tárki: Magyarország versenyképesebb lett, Szlovákia hátraesett
Egy friss versenyképességi felmérés szerint a visegrádi négyek közül Csehország áll a legjobban, a második Lengyelország, Magyarország pedig a harmadik.
Nyolcan sérültek meg súlyosan egy szlovéniai vonatbalesetben
Harminckét ember megsérült, nyolcan súlyosan egy szlovéniai balesetben, ahol két vonat ütközött egymásnak, az ok egyelőre ismeretlen. A sérültek között nincs életveszélyes állapotban senki.
- címkék:
- Szlovénia
- kékfény
- vonatbaleset
- Címkefelhő »
Szlovénia autóval az igazi
A legtöbb turista télen keresi fel Szlovéniát, pedig a száraz évszakokban legalább annyi élményt és látnivalót kínál az ország, mint a síszezonban. Az ország parányi méreteinél fogva ideális az autós nyaraláshoz, ugyanis így láthatjuk leginkább a természeti szépségeket. Ha olyan utazást tervezünk, ahol néhány nap leforgása alatt a pihenés, a kulturális élmények és az aktív nyaralás lehetőségeit egyszerre szeretnénk kipróbálni, keresve sem találunk jobb helyszínt a Szlovéniánál.
Lemondott a szlovén belügyminiszter egy korrupciós ügy miatt
Egy ingatlanügyben vetődött fel a korrupció gyanúja a szlovén belügyminiszter munkatársai ellen. Katarina Kresal elutasította a vádat, de vállalta a politikai felelősséget. Lemondásnak komoly politikai következményei lehetnek.
A magyarnál jóval kisebb bankadót vezet be Szlovénia
Csupán 1,4 milliárd forintot várnak a bankadóból a szlovénok, és kedvezményt kapnak azok a bankok, amelyek erősítik a hitelezést.
Hová, mennyiért? - benzin és autópálya árak a szomszédban
A nyári szezonban a szokottnál jóval többen kelnek útra autóval, még a magas üzemanyagárak ellenére is. Készítettünk egy összefoglalót, mellyel megkönnyítjük a tájékozódást az aktuális benzinárakról és az autópályadíjakról a környező országok területén.
Szigorúbb lesz az ellenőrzés a szlovén-horvát határon
Szlovénia az illegális bevándorlók számának megugrása miatt aggódik.
Svájchoz csatlakozna a szlovének fele egy felmérés szerint
Húsz évvel a függetlenségük kikiáltása után Szlovénia lakosságának közel fele kész lenne egy másik államhoz csatlakozni egy felmérés szerint. A szlovén közszolgálati televízió megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a jobb élet reményében a szlovének legszívesebben a szomszédos Ausztriához vagy Svájchoz csatolnák országukat.
A szlovén kormányfő bírálatai miatt tiltakozik a magyar Külügyminisztérium
Az új magyar alkotmányt és Orbán Viktort is bírálta a szlovén kormányfő egy sajtóbeszélgetésen. Borut Pahor személyesen tisztázná a kérdést magyar partnerével.
Szlovénia kénytelen megszorításokat bevezetni
A szlovén kormány hétfőn bejelentette, egy sor megszorító intézkedést terveznek, mert a választópolgárok vasárnap népszavazáson utasították el a nyugdíjkorhatár emelését. A központi bank elnöke szerint Szlovénia Görögország, Írország vagy Portugália sorsára juthat, ha nem hajtanak végre nyugdíjreformot.
Tizenkilenc benzinkutat vett a Mol Szlovéniában
A kiskereskedelmi részesedés növelése érdekében újabb töltőállomásokat vásárolt a Mol Szlovéniában, ezzel 37-re növelve az országban működő Mol-kutak számát.
- címkék:
- Szlovénia
- céghírek
- olajpiac
- töltőállomás
- Mol
- Címkefelhő »
Hitelezést ösztönző bankadót vetnének ki Szlovéniában
A szlovén kormány átal tervezett banki különadó alól azok a pénzintézetek mentesülnének, amelyek legalább öt százalékkal növelik a hitelezésüket, illetve amelyek vállalatoknak nyújtják a hiteleik minimum 60 százalékát. Az adótól ötmillió eurós bevételt várnak.
- címkék:
- Szlovénia
- hitelezés
- bankadó
- Címkefelhő »
A szlovének népszavazást tarthatnak a nyugdíjreformról
A szlovén alkotmánybíróság engedélyezte a népszavazást a nyugdíjreformról. A kormány egységesen 65 évre emelné a korhatárt.
Lemondott az ittas vezetésen rajtakapott szlovén miniszter
Többet ivott a megengedettnél egy karácsonyi bulin a szlovén önkormányzati és területfejlesztési miniszter, balszerencséjére épp vezetés közben igazoltatták, úgy döntött, elfogadhatatlan viselkedése miatt lemond.
- címkék:
- Szlovénia
- ittas vezetés
- lemondás
- Címkefelhő »
Külföldi vevőt keres az állami tulajdonban lévő Adria Airways
Szlovénia eladósodott állami légitársasága, az Adria Airways több külföldi befektetővel is tárgyal a cég átvételéről.
Meghalt egy magyar hegymászó a szlovén Alpokban
Meghalt egy magyar sziklamászó szombat délelőtt a szlovén Alpokban. A magyar túrázó társait helikopterrel hozták le a hegyről.
- címkék:
- Szlovénia
- kékfény
- hegymászás
- Címkefelhő »
Elfogatóparancsot adtak ki a volt horvát kormányfő ellen
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a korrupcióval gyanúsított Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, aki meg nem erősített hírek szerint Szlovéniában vagy Londonban tartózkodik.
Európa legszebb fekvésű sípályái
Szlovéniába sokan télen nem csak snowboardozni, síelni, hódeszkázni, jégfalat mászni, vagy szánkózni mennek, hanem azért is, mert a nap végén, átfagyva nagyon jókat lehet enni a hegyi fogadókban. Ha valakinek elege van a hidegből, belecsobbanhat egy termálfürdőbe, ahol kipihenheti az előző napok fáradalmait. Körbenéztünk sokak szerint Európa legszebb fekvésű sípályáin.
Tovább havazik északkeleten
Délelőtt Szlovéniában és Ausztria déli vidékén havazás kezdődött. Helyenként már több centi hó hullott. A magyar határt átlépve eleinte eső, havas eső hullott, de később a Dunántúl nagyobb részén már átváltott havazásba. Éjszaka helyenként 20 centiméternyi hó hullott.
Fekete polgármestere lett egy szlovéniai városnak
Egy ghánai születésű orvost választottak polgármesternek a szlovéniai Piran városában. A BBC szerint feltehetően ő az első fekete városvezető az egykori szocialista blokkban.
- címkék:
- Szlovénia
- szlovén politika
- Címkefelhő »
Beindult a közös szlovén-horvát-szerb vasúti cég
Útnak indult hétfőn Szerbiából Horvátországon át Szlovéniába a három ország együttműködésével megalakított közös vasúttársaság első teherszállítmánya.
Szlovénia befagyasztja a nyugdíjakat
Kemény megszorításokat vezet be Szlovénia a hiány lefaragása érdekében.
Sztrájkol a szlovén közszféra a bérbefagyasztás ellen
Mintegy 80 ezer szlovén rendőr, vámtisztviselő, újságíró kezdett hétfőn nyílt végű sztrájkot Szlovéniában: a közszolgálati alkalmazottak tiltakoznak a kormány terve ellen, amely két évre befagyasztaná a közalkalmazotti béreket.
- címkék:
- Szlovénia
- sztrájk
- bér
- közszféra
- Címkefelhő »
Szlovéniában befagyasztanák a közalkalmazotti béreket 2012-ig
A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, jelentette be pénteken a szlovén miniszterelnök.
Szlovénia feljelentette spanyolországi nagykövetét
- címkék:
- Szlovénia
- feljelentés
- Címkefelhő »
Csúcs kiberbűnözőt fogtak Szlovéniában
A 12.7 millió számítógépet megfertőző, és azok segítségével banki adatokat és kártyaszámokat lopó Mariposa vírus íróját fogták el Szlovéniában.
Tüntető diákok szeméttel borították be a szlovén parlament előtti teret
A szervezők szerint legalább hétezer diák tüntetett a szlovén parlament előtt. A diákok a kormány néhány intézkedése ellen tiltakoznak, köveket és tojásokat dobáltak, valamint személttel borították be a parlament előtti teret.
- címkék:
- Szlovénia
- tüntetés
- diáktüntetés
- Címkefelhő »
Jelentősen nő a szlovén minimálbér
A szlovén kormány 22 százalékkal 562 euróra emelte a minimálbért a megélhetési költségek emelkedése miatt - jelentette be Anja Kopac Mrak munkaügyi államtitkár.
- címkék:
- Szlovénia
- minimálbér
- bér-fizetés
- Címkefelhő »
Méregdrága foci-vb, olcsó jégkorong - utazások világversenyekre
A 2010-es év bővelkedik kiemelkedő sporteseményekben mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban. A bő kínálatból most három jelentős sportesemény helyszínére kalauzoljuk el olvasóinkat. A leginkább várt esemény a nyáron megrendezendő labdarúgó világbajnokság. A vb előtt az európai klubfutball legfontosabb mérkőzését is megrendezik, idén Madridban játsszák majd a BL-döntőt. Végül Szlovénia felé vesszük az irányt, ahol hokisaink harcolhatják ki ismét az A csoportos részvételt.
A szlovén futballcsoda nyomában
Az európai vb-selejtezők egyik legnagyobb meglepetését Szlovénia okozta azzal, hogy a pótselejtezőn Oroszországot búcsúztatva kijutott a 2010-es tornára. A szlovén válogatott sikere már csak azért is érdekes, mert szinte nincsen olyan szempont, amelyben a szomszédos ország jobb lenne nálunk - ők mégis már a harmadik nagy tornájukra készülhetnek a 2000-es években...
Kiesett a KEK-ből a Fradi
Kiesett a férfi kézilabda KEK-ből az FTC, miután a 16 közé jutásért rendezett szlovéniai visszavágón is vereséget szenvedett a Cimos Kopertől.
- címkék:
- Szlovénia
- kézilabda
- férfi kézilabda
- FTC
- Címkefelhő »
Lezárulhat a szlovén-horvát határcivakodás
Hosszas vita után szerdán végre aláírhatja Horvátország és Szlovénia azt a megállapodást, amely nemzetközi bíróságra bízza a köztük lévő határvitát.
Közelít a 100 000 munkanélkülihez Szlovénia
- címkék:
- Szlovénia
- munkanélküliség
- Címkefelhő »
Szingliktől a sznob nyugdíjasokig - szezon előtti sípálya ajánló
Nyakunkon a síszezon, nagyjából ilyenkor kezdődik a sítúrák szervezése, vagy legalábbis a szemezgetés az ajánlatok és a helyszínek között. Hová menjünk, ha a barátnővel, családdal, baráti társasággal indulnánk síelni és mit válasszanak a yuppie-k, a nyugdíjasok és az egyetemisták?
Megegyeztek a vitatott horvát-szlovén határról
Horvátország és Szlovénia dűlőre jutott egymással évek óta húzódó határvitájában. Az egyezség részletei egyelőre nem ismertek, de Szlovénia már bejelentette: nem akadályozzák tovább a horvátok uniós csatlakozási tárgyalásait.
Híres magyar várak Szlovéniában és Horvátországban
Amikor a határokon túli magyar várakra gondolunk, legtöbbünknek a felvidéki, vagy erdélyi erősségek ugranak be, pedig Horvátországban és Szlovéniában is találhatunk híres és szép magyar várakat. A tengerpartra tartva egy órára érdemes megállni, mielőtt továbbrobognánk.
Óriási visszaesés Szlovéniában
A kiábrándító első negyedéves teljesítmény után még rosszabb három hónapot produkált a szlovén gazdaság.
Miniszterek egyeztettek a Bajnai-Fico találkozóról
Vasárnap egyeztett Balázs Péter magyar, és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Bajnai Gordon és Robert Fico miniszterelnökök találkozójáról a Bledi Startégiai Fórumon Szlovéniában. Fico a szlovák tévében azt mondta, ő akár Révkomáromban is kész találkozni Bajnaival, feltéve, hogy ott méltó helyre kerül Ciril és Metód szobra.
Szlovénia mesterséges szigetekkel növelné tengerpartját
Három mesterséges szigetecskét, összesen kilenc hektár területet épít Szlovénia az Adriai-tengeren, ezzel 46 kilométeres tengerpartját mintegy 12 kilométerrel "hosszabbítja meg.
Nem mi kaptuk a legnagyobb válságpofont
Lengyelország és Csehország meglepően jól áll a gazdasági válságban, az [origo] által megkérdezett bécsi szakértő még növekedést is elképzelhetőnek tart Varsóban. Mindeközben a magyar GDP esése nem egyedülálló a térségben: a negatív ranglistán felzárkózott mellénk Szlovákia, Románia és Szlovénia. A szűkebb régiónkon kívül eső Ukrajnában és a Baltikumban viszont még bizonytalanabb a helyzet.
Hűvös helyek kánikula idejére
Mit lehet tenni, ha közeleg a szabadság ideje, még nem tudjuk, hová menjünk nyaralni, de abban biztosak vagyunk, hogy nem akarunk megfőni a napon? Két dolgot: irány a vízpart, vagy a hegyvidék! Mi ez utóbbihoz ajánlunk néhány ötletet.
nem jó cikk
Mit lehet tenni, ha közeleg a szabadság ideje, még nem tudjuk, hová menjünk nyaralni, de abban biztosak vagyunk, hogy nem akarunk megfőni a napon? Két dolgot: irány a vízpart, vagy a hegyvidék! Mi ez utóbbihoz ajánlaunk néhány ötletet.
Időjárási körkép a mediterrán térségből
Közép- és Észak-Európában egy ciklon frontrendszere okoz változékony időt. Akik igazi nyári idő reményében a Földközi-tenger partjára igyekeznek, azoknak szolgálunk némi információval a közelben lévő tengerpartok időjárásáról az elkövetkező napokban.
Álarcosok támadtak egy szlovén melegbárra
Botokkal és kövekkel felszerelt álarcosok támadtak egy melegbárra Szlovéniában. A támadók összevertek egy ismert melegjogi aktivistát. Az eset két nappal a Ljubljanába tervezett melegfelvonulás előtt történt.
Új sztrádamatricák Szlovéniában
Július elsejétől bevezetik a 7 napra és az egy hónapra érvényes autópálya-matricát Szlovéniában. A heti sztrádamatrica ára 15 euró, a havi 30 euróba kerül, döntött pénteken a szlovén kormány.
- címkék:
- Szlovénia
- autópálya-matrica
- Címkefelhő »
Új sztrádamatricák Szlovéniában
Szlovéniában július elsejétől havi és hét napra érvényes autópálya matricákat is lehet majd kapni, erről döntött a szlovén kormány csütörtökön. A törvénymódosítást még a parlamentnek jóvá kell hagynia.
- címkék:
- Szlovénia
- autópálya-matrica
- Címkefelhő »
Az éltanuló Szlovéniában is csökken a GDP
Hat éves negatív rekordot ért el a szlovén ipari termelés, mivel elapadt a szlovén termékek iránti külföldi kereslet az Európai Unió piacán. A kormány előrejelzése szerint 4 százalékos GDP csökkenés várható ebben az évben.
Szlovéniában is összezuhant az ipar
Szlovéniában is erősen csökkent az ipari termelés februárban: az ágazat 22,3 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.
Megtorpant a szlovén gazdaság
A szlovén gazdaság az idén várhatóan 4 százalékkal fog zsugorodni a kormány előzetes számítása szerint, jelezvén, hogy a válság elérte az euróövezet utóbbi két évben leggyorsabban növekvő gazdaságát is. Tavaly decemberben még 1,1 százalékos növekedést vártak idénre.
Gyorsan nő a szlovén munkanélküliség
Csaknem negyedével - 23,9 százalékkal - volt több Szlovéniában a munkanélküli idén márciusban, mint egy évvel előtte.
Csökken a szlovén ipari termelés
Változatlan ütemben csökken Szlovénia ipari termelése. Januárban a visszaesés 17,4 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest, a decemberi, 17,5 százalékos éves visszaesés után, jelentették a szlovén statisztikai hivatalban szerdán.
Leépít a Gorenje, kormánysegélyt kér
A Gorenje, Szlovénia második legnagyobb exportőre bejelentette, hogy mintegy félezerrel csökkenti az idén alkalmazotti létszámát. A háztartási gépeket gyártó nagyvállalat szerint egyes kelet-európai piacaikon a termékeik iránti kereslet 90 százalékkal esett.
- címkék:
- Szlovénia
- gazdasági válság
- Gorenje
- Címkefelhő »
Inog az egyik szlovén bank
Szlovéniában elsőként a Nova Ljubljanska Banka, az ország vezető pénzintézete kért likviditásnövelő állami garanciát csütörtökön. A nemzetközi pénzügyi válság hatását az euróövezethez tartozó dél-európai állam is megérzi, ezért a kormány még tavaly ősszel összeállított a bankok részére egy összesen 12 milliárd eurós garanciacsomagot.
Egy méter friss hó és lavinaveszély Szlovéniában
Egy nap alatt helyenként száz centit meghaladó friss hó hullott kedd délre a szlovén hegyekben. A nagy mennyiségű hónak és az enyhülésnek köszönhetően a hét végéig erőteljes lavinaveszély, az alsóbb részeken pedig árvízveszély áll fenn.
- címkék:
- Szlovénia
- lavinaveszély
- hó
- enyhülés
- Címkefelhő »
Több méter hó a szlovén hegyekben - európai hókörkép
Az Alpok jelentős része december eleje óta igen jól el van látva természetes hóval. A héten Ausztria délkeli vidékén és Szlovéniában esett rengeteg hó. Délnyugati szomszédunknál néhol közel 3 méteres hóréteg gyűlt össze eddig a télen. A Kárpátokban továbbra is az átlagosnál kevesebb hó hullott, de a hóágyúk sokat segítettek a pályák használhatóságában. Február első hetében kisebb olvadásra lehet készülni a hegyekben.
Fokozódó lavina- és árvízveszély az Alpok déli részén
Az Alpok déli lejtőin 1500 méter felett ismét intenzíven havazik, néhol a hóréteg vastagsága eléri a 3 métert. Az alsóbb részeket az esőzés mellett erős hóolvadás jellemzi. A lavina- és árvízveszély Olaszország északi részén és Szlovéniában kezd kritikussá válni.
Szlovéniát elkerülheti a recesszió
A szlovén gazdaság növekedése egyre lassabb: a második negyedévben mért 5,5 százalék után a harmadikban 3,8 százalékos volt a bővülés, jövőre pedig az elemzők szerint 2-3 százalékos növekedés várható. Ha beválik az előrjelézés, akkor Szlovéniában nem lesz recesszió.
A szlovénok jobban csinálják
Szlovénia nem adja el nagy cégeit
Szlovénia, miniszterelnökének kijelentései szerint megőrizné a jelentősebb állami részesedést fontosabb pénzügyi cégeiben és más nagyvállalataiban is. Borut Pahor egy pénzügyi konferencián konkrétan említette a Nova Ljubljanska Banka (NLB), valamint a Zavarovalnica Triglava pénzintézetek nevét.
Szlovén partnere lehet a Molnak
A Mol stratégiai partnerséget kínál a Petrol energiacéggel az új szlovén kormánynak - közölte kedden a szlovén kormány heti hírlevelében egy lapértesülésre hivatkozva.
Már az EBRD is segítene Kelet-Európán
A pénzügyi válság miatt a kelet-európai gazdasági átalakításban korábban jelentős szerepet játszó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD átértékelheti stratégiáját és aktív szereplője maradhat az említett térségnek - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek a bank Csehországért, Magyarországért, Szlovéniáért és Szlovákiáért felelős igazgatója.
Szlovénia korlátlan garanciát nyújt a bankbetétekhez
Szlovénia korlátlan garanciát nyújt a magánszemélyek bankbetéteihez bankcsőd esetén - jelentette be szerda este a pénzügyminiszter és a központi bank elnöke.
- címkék:
- Szlovénia
- bankcsőd
- garancia
- bankbetét
- Címkefelhő »
Sorsoltak a röplabda vb-selejtezőkre
A magyar férfiröplabda-válogatott Ausztriával, Romániával és Bosznia-Hercegovinával, míg a női Szlovéniával, Ausztriával, Bosznia-Hercegovinával és Montenegróval került egy csoportba a 2010-es világbajnokság selejtező-sorozatának 1. fázisában.
Romlott a hazai korrupciós helyzet
Magyarország a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről, a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte - közölte Alexa Noémi, a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője.
A szociáldemokraták győztek a parlamenti választásokon Szlovéniában
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt nyerte meg a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokat - derült ki a szlovén országos választási bizottság által közölt adatokból. A választási részvétel 62 százalékos volt, Janez Jansa, az eddig hatalmon lévő jobbközép kormány miniszterelnöke elismerte a vereséget.
Megkezdődtek szlovén parlamenti választások
Vasárnap megkezdődtek Szlovéniában a parlamenti választások. A közvélemény-kutatások szerint szoros eredmény várható a kormányzó jobbközép és az ellenzéki baloldal között.
319. Péics Mónika - Ljubljana, Szlovénia
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Péics Mónika mesél Ljubljanáról.
Korrupcióval vádolják a szlovén miniszterelnököt
Egy finn televízió-műsor szerint megvesztegette a szlovén miniszterelnököt a Patria finn hadiipari cég, hogy megnyerjen egy 135 páncélozott szállító harcjármű (PSZH) állami beszerzésére kiírt, 278 millió euró értékű szlovén pályázatot.
- címkék:
- Szlovénia
- korrupció
- hadiipar
- Címkefelhő »
Deflációt mértek Szlovéniában
- címkék:
- Szlovénia
- árak
- defláció
- Címkefelhő »
Hatalmas dugók a horvát autópályákon
Több tíz kilométeres torlódások alakultak ki a horvát autópályákon a rossz idő és a szombati turnusváltás miatt.
- címkék:
- Szlovénia
- dugó
- torlódás
- rossz idő
- Címkefelhő »
Nagy viharok voltak az Alpokban
Az Alpokon pénteken viharokkal átvonult hidegfront nagy területen okozott jelentős csapadékot. Sokfelé fordult elő felhőszakadás, jégeső, zivatarok környékén viharos szelek tomboltak. Különösen Ausztriában és Szlovéniában hullott rengeteg eső.
Sorsoltak az európai vízilabdakupákban
A Honvéd férfivízilabda-csapata Szlovéniában, női együttese Portugáliában kezdi meg selejtezőit az európai elitsorozatban, míg a LEN-kupa keretében már a nyitányon medencébe szálló magyar csapatok közül az Újpest Franciaországban vendégszerepel, a Szeged pedig otthonában fogadhatja kvalifikációs riválisait.
Árkartell drágított áramot Szlovéniában
Tiltott árkartellt - összebeszélést - állapított meg a szlovén versenyfelügyelet az öt szlovéniai áramszolgáltatónál, és ennek nyomán az év elején életbe léptetett, átlagosan 6 százalékos áramdíjemelést semmisnek nyilvánította.
A környező országok is rámozdultak a melegturizmusra
San Francisco, Montreal, Barcelona, Párizs és Torontó csak néhány a világ legkeresettebb melegbarát úti céljai közül, ahová évente dollármilliókat visznek, és dollármilliókat költenek a meleg turisták. A régióban is érzik a lehetőségeket a melegturizmusban: Szlovéniában meleg turizmus fellendülését elősegítő beruházókkal tárgyalnak, Berlinben meleg szállodát nyitnak, Ankarában turisztikai irodák hálózatot építenek, és portált fejlesztenek, hogy még inkább vonzóbbá tegyék városukat a meleg párok számára. Magyarország ebben a versenyben egyelőre labdába sem rúghat.
Medve támadt egy futóra Szlovéniában
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Szlovéniában szombaton egy férfit, akit futás közben megtámadott egy medve.
- címkék:
- Szlovénia
- kórház
- futás
- futó
- Címkefelhő »
Kajakozók jártak szerencsétlenül Szlovéniában
Öt kajakozó vízbe fulladt, nyolc pedig eltűnt csütörtökön a Száva folyó szlovéniai szakaszán, az áldozatokat beszippantotta a folyón épülő vízi erőmű gátrendszere - jelentette a szlovéniai állami televízió.
- címkék:
- Szlovénia
- Száva
- víz
- vízi erőmű
- gátrendszer
- Címkefelhő »
98 tonna drogalapanyagot foglaltak le Szlovéniában
A szlovén rendőrség lefoglalt 98 tonna ecetsavanhidridet - heroin előállításában használatos vegyi anyagot.
- címkék:
- Szlovénia
- rendőrség
- heroin
- tonna
- Címkefelhő »
Hol mennyiért? Autópályadíjak, benzinárak a nyaraláshoz
A nyári szezonban a szokottnál jóval többen kelnek útra autóval, még a magas üzemanyagárak ellenére is. Készítettünk egy összefoglalót, mellyel megkönnyítjük a tájékozódást az aktuális benzinárakról és az autópályadíjakról a környező országok területén.
Vaclav Klaus szerint nem sikeres az euró
A cseh elnök szerint kérdéses, hogy van-e ok az ünneplésre az euró tizedik születésnapján, a közös valuta ugyanis "nem nagy siker". Az euróövezet kibővítése pedig veszélyeket rejt magában, legalábbis Szlovénia példája ezt mutatja.
Kapuk helyett sztrádamatrica Szlovéniában
Szlovéniában július 1-jétől áttérnek a matricák használatára az autópályákon és gyorsforgalmi utakon, a jelenlegi kapus rendszer helyett.
- címkék:
- Szlovénia
- autópálya
- matrica
- használat
- Címkefelhő »
Szlovéniába érkezett Bush amerikai elnök
George Bush amerikai elnök hétfőn megérkezett Szlovéniába, európai búcsúlátogatása első állomására. Az amerikai elnök körútja során ellátogat Németországba, Olaszországba, a Vatikánba, Franciaországba és Nagy-Britanniába.
Szivárgás miatt leállították a krskói atomerőművet
Teljesen leállították a Szlovénia délnyugati részében fekvő krskói atomerőművet, miután hűtőrendszeréből folyadék kezdett szivárogni. A meghibásodás miatt sem Szlovénia, sem Magyarország lakosságára nem volt veszélyben - közölte korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az OKF a szlovén társszervtől kapott tájékoztatást az esetről.
Titkos edzésen a görög futballválogatott
Levonta a tanulságokat a szombati, magyaroktól elszenvedett vereségből Otto Rehhagel, az Európa-bajnokságra címvédőként készülő görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: mostantól a nyilvánosság kizárásával készül csapata a kontinensviadalra.
Budapestről irányítják a szlovén fiókbiztosítót
Fióktelepként kezdi meg működését Szlovéniában az Allianz. A társaság döntése szerint az új fiókintézményt a biztosítócsoport magyar leányvállalata, az Allianz Hungária alapítja meg - írja a Napi Gazdaság.
Szlovénia télen-nyáron
Ha nyaralni, ha telelni, síelni, túrázni, strandolni, hegyet mászni, jó levegőt szívni, gyönyörködni vagy csak úgy utazni akarunk, akkor keresve sem találunk alkalmasabb úticélt, mint dél-nyugati szomszédunkat, Szlovéniát.
Határmenti városok határok nélkül
Aki december 21-én Szlovákiába, Ausztriába, vagy Szlovéniába indul kocsival csupán lassítania kell majd a határokon, mivel ezen a napon Magyarország nyolc másik uniós tagállammal együtt csatlakozik a schengeni övezethez. A számtalan előny közül csupán egyik, hogy így várakozás nélkül juthatunk el a határok közelében lévő, izgalmas látnivalókat ígérő városokba.
Családi programok a tavaszi szünetre
Csütörtöktől kezdődik az iskolákban a tavaszi szünet, s egészen április 10-ig tart az iskolamentes időszak. Újabb kitűnő alkalom arra, hogy kimozduljunk, megszellőztessük a gyerekeket és a családot. Programok Budakeszitől Párizsig.
A szlovénokkal és az olaszokkal nem találkoznak Ocskayék a hokivébén
A szlovákok és a franciák is megnyerték második meccsüket a kiesés elkerüléséért vívott párharcokban a kanadai jégkorong-világbajnokságon, így a riválisok, Szlovénia és Olaszország búcsúztak az élvonaltól.