szexuális szokás

címke rss

Több a HIV-fertőzött Magyarországon

Itthon2008.03.08, 09:31

Másfélszer több HIV-fertőzöttet regisztráltak tavaly Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az emelkedés elsődleges oka a szexuális szokások megváltozása - mondta Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS-bizottság titkára. A most nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly 119 új HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, a 2006-os 81 után. Ezzel mintegy 1500-ra nőtt a regisztrált HIV-pozitívok száma. Továbbra is Budapesten találták a legtöbb fertőzöttet, a sorban második Pest megye, a harmadik Fejér megye.

Szerelem ember és állat között

Tudomány2010.04.11, 13:30

Emberek és állatok közti nemi aktusok leírásával már az ókori mitológiában is találkozhatunk. A görög istenek - különösképpen Zeusz - előszeretettel látogatták meg állatok alakjában a kiszemelt hölgyeket. A korok folyamán az emberek állatokkal folytatott szexuális érintkezését hol megtűrték, hol halállal büntették, de a viselkedés végig jelen volt az emberi szexualitásban. A szakemberek régebben úgy vélték, hogy az embereket a megfelelő nemi partner hiánya, esetleg a kíváncsiság vagy a szokás készteti az állatokkal való közösülésre. Nemrég azonban kiderült, hogy létezik egy igen ritka és szélsőséges szexuális eltévelyedés is, amikorr ...

Triszexuálisok - Itt az új szexgeneráció! Videó

Life Network2011.02.27, 16:09

Több a szexuális tartalom a médiában, mint valaha? A szexuális generáció szerint bizony igen, és ezt ők nagyon is élvezik! Szerintük a szex ugyanis már nem olyan, mint régen, a világ pedig ehhez alkalmazkodva nagyon szókimondó lett. Ami valaha tabu volt, az mára bevett szokássá vált, és a szexnemzedék igyekszik a végsőkig tolni a képzelet határait.

Hogyan szeretik a nők?

Life Network2011.03.02, 22:28

Melyek a legjobb szexpózok nekünk, nőknek? A Life Magazin riportere ezzel a kérdéssel zaklatta az utca emberét. Volt, aki szégyellősen mosolygott, más nagyot nevetett, sokan pedig elmenekültek a kérdés elől.

Videó - Shodeinde Dorka: Házasság előtt nem éltem szexuális életet

Life.hu2011.05.16, 17:25

Az X-Faktor énekesnője bevallotta: őt szigorú erkölcsi normák alapján nevelték a szülei. Első kapcsolatából házasság lett, és valójában büszke arra, hogy a szüzességét első nagy szerelmének tartogatta. S hogy mit gondol Dorka arról, hogy a mai fiatalok már 12-13 éves korukban szexuális életet élnek? A videóból kiderül.

Átugrasz ma délután egy szexre?

Life Network 2.02011.06.20, 09:48

Az idősebb generációk igencsak meglepődnének, hogy a mai fiatalok hogyan szexelnek! Gyakorlatilag a szabály az, hogy nincs szabály. Bármilyen segédeszköz, partnercsere, és kiegészítő belefér...

Alekosz mégsem a nőket szereti?

Life.hu2011.07.27, 09:21

Évi kitálalt: Alekosz szerinte látens meleg, és nagyobb játékos, mint azt bárki is gondolta volna róla.

A pornóipar leleménye - Divattá vált a nők között az ánuszfehérítés (18+)

Life.hu2011.08.15, 09:38

A szex és a látvány összefüggése mindenki előtt világos. Ám hogy pontosan miért kíván meg egy férfi egy nőt, ezer dolog befolyásolhatja. A legújabb elképzelés szerint például a babarózsaszínre festett ánusz.

Kalandokban jók vagyunk - A magyarok nem félnek az AIDS-től

Life.hu2011.12.01, 10:02

A magyarok keveset tudnak a HIV-ről és az AIDS-ről, így sok esetben a saját egészségüket és partnerükét is veszélyeztetik - derült ki az egyik legismertebb óvszermárka megbízásából készült friss nemzetközi kutatásból, amely az AIDS világnapja alkalmából jelent meg. A kutatás eredményeinek köszönhetően megdöbbentő adatok láttak napvilágot.