Szerbia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- balkan
- Belgrád
- koronavírus
- Koszovó
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Kostunica érvényesnek tekinti az elnökválasztást
Azoknak volt igazuk, akik szerint a szerbiai elnökválasztás kudarca elmélyíti a belpolitikai válságot: a köztársasági választási bizottság kedden nyilvánosságra hozta a szavazás hivatalos végeredményét, de a jugoszláv államfő pártja bejelentette, hogy nem ismeri el a testület végkövetkeztetését.
Jugoszlávia: cirill marad a hivatalos írásmód
A jugoszláv parlament csütörtökön nyilatkozatot fogadott el, amelyben felszólította az állami szerveket, az önkormányzatokat, az oktatási, művelődési intézményeket és a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy használják a cirill betűs írást. A nyilatkozatot szinte egyhangúlag fogadta el a parlament alsóháza, Balla Lajos Laci magyarkanizsai polgármester volt az egyetlen, aki tartózkodott.
Szerbia: bojkottálják az elnökválasztást
Egyre csökken az esélye annak, hogy siker koronázza a december 8-án esedékes megismételt szerbiai elnökválasztást: egyre több kormánypárt dönt a választások bojkottja mellett, vagy éppen úgy határoz, hogy nem kívánja a szavazásra szólítani híveit.
Pusztítják a szabadkai homokvidék ősgyepeit
Ritka és veszélyeztetett állat- és növényfajok élőhelyét tették tönkre Szerbiában a "Szabadkai erdők" Regionális Park védelmi övezetében levő területen, amelyet korábban, a természetvédelmi területek revíziója alkalmával magasabb szintű védelemre javasoltak.
- címkék:
- Szerbia
- kihalt faj
- élőhely
- növényfaj
- fajszám
- Címkefelhő »
Elfogadták a szerb-montenegrói közös alaptörvényt
Az alkotmányozó bizottság pénteken elfogadta a majdani szerb-montenegrói állam alkotmányos alapokmányának végleges szövegét. A testület elfogadásra a szerb, a montenegrói és a jugoszláv parlament elé terjeszti az alaptörvény tervezetét.
Újra érvénytelen lehet a szerb elnökválasztás
Vasárnap megismételt köztársasági elnökválasztást tartanak Szerbiában. A korábbi szavazás az alacsony részvételi arány miatt volt érvénytelen, de az előrejelzések szerint ez alkalommal sem voksolnak többen a törvényben előírtnál. A közvélemény-kutatások Vojislav Kostunica államfő győzelmét jósolják - ha a választójoggal rendelkezőknek legalább a fele elmegy szavazni.
Eredménytelen a megismételt szerbiai elnökválasztás
Szinte biztos, hogy Szerbiában eredménytelen lett a vasárnapi megismételt elnökválasztás is: egy órával a szavazófülkék zárása előtt a részvételi arány csak 41,6 százalékos volt. A választást felügyelő, Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) nevű szervezet szerint a választás komolyabb szabálytalanságok nélkül zajlott le.
Stones: botrányok a 40. évforduló turnéján
Mindössze negyed óra alatt kelt el 50 ezer jegy a Rolling Stones londoni koncertjeire. A jegyüzérek már félmillió forintért árulják a belépőket, eközben Szerbiában olyan alacsony a szerbeknek drága jegyár, hogy a zenekar tagjai felháborodásukat fejezték ki.
Kiélezheti a konfliktusokat az eredménytelen elnökválasztás Szerbiában
Nem ismeri el a megismételt szerbiai elnökválasztás eredményét Vojislav Kostunica, a legesélyesebb jelölt. A jelenlegi jugoszláv elnök korábban már jelezte, amennyiben most választják meg az új elnököt, célja a szerbiai kormány megbuktatása lesz.
Koszovó: elutasítás a szerb-montenegrói államnak
A koszovói kormány szerdán elfogadhatatlannak és semmisnek minősítette a majdani közös szerb-montenegrói államalakulat alaptörvény-tervezetét, amely általános rendelkezéseiben Szerbia részeként tűnteti fel Koszovót.