személycsere
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán-kormány
- Budapest
- BRFK
- Matolcsy György
- APEH
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rejtélyes ügyvédet jelölt Orbán a versenyhivatal élére
A nyilvánosságban alig ismert ügyvédet, Juhász Miklóst jelölte Orbán Viktor a fontos független állami intézmény, a Gazdasági Versenyhivatal élére. Juhász több cégnél töltött be felügyelőbizottsági tagságot, többek között a Paksi Atomerőműben is még az első Orbán-kormány idején. Juhász szerepet vállalt továbbá egy az egykori Orbán-tanácsadó Schmidt Mária lányának lósporttal foglalkozó cégénél is. A vállalkozás képviselője szerint Juhász a család régi barátja.
A politikai hőskor egyik háttéremberét is előhozta a kormányváltás
A tömeges állami vezetőcserék során a rendszerváltás utáni évek egyik ismert politikai háttérembere, az MDF egykori gazdasági vezetője, Kollár K. Attila is ismét pozícióba került. A profi búvárként is tevékenykedő Kollár az egyik legjövedelmezőbb állami cég, a Szerencsejáték Zrt. igazgatóságának lett a tagja. Egykori párttársa profi, nagy munkabírású gazdasági szakemberként írja le Kollárt, aki a kilencvenes évek elején az úgynevezett MDF-Fidesz székházügy szereplője volt, később pedig több posztot is betöltött a Fidesz korábbi gazdasági igazgatójához kötődő cégekben.
Három nemzeti park vezetőit meneszti az államtitkár
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár három nemzeti park vezetőjét meneszti: megválik a hortobágyi, az őrségi és az aggteleki park igazgatóitól. A politikus azt mondta, a döntés hátterében gazdálkodási ügyek állnak.
Jankovics Marcell visszatér a Nemzeti Kulturális Alap élére
Augusztus 1-től Jankovics Marcell vezeti a Nemzeti Kulturális Alap bizottságát. A rajzfilmrendező az első Orbán-kormány idején már vezette az intézményt.
Távozik az Oktatási Hivatal elnöke
Posztjáról és a hivataltól is távozik az Oktatási Hivatal elnöke, Bakonyi László. Utódjáról még nincs hivatalos döntés, az MTI úgy tudja, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke Kerpen Gábor válthatja.
Szarvas Ferenc lett a MÁV elnöke
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait.
Villámgyorsan eltüntette a régi arcokat az Orbán-kormány
A második Orbán-kormány nemcsak a törvényalkotásban, hanem az állami intézmények és vállalatok élén végrehajtott személycseréket nézve is nagy lendülettel kezdte a munkát. Az [origo] gyűjtése szerint eddig nyolcvankét szervezet vezetőjét váltották le. Az újonnan kinevezett vezetők közül többen is nyolc év elteltével kerülnek vissza egykori pozíciójukba.
Leváltották a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét is
A minisztérium nem indokolta, miért kellett mennie Mezős Tamásnak. A kormányváltás óta egy sor állami hivatal élén lecserélték a vezetőket.
Kerületi kapitányokat cserélt le az új BRFK-vezetés
Több kerületi kapitány és az ellenőrzési szolgálat vezetőjét is lecserélte Tóth Tamás, az új budapesti rendőrfőkapitány. Az ellenőrzési szolgálatot péntektől Tóth korábbi helyettese, Bodó Bernadett százados vezeti.
- címkék:
- Budapest
- személycsere
- BRFK
- Címkefelhő »