Szegedi Tudományegyetem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szeged
- egyetem
- kutatás
- magyar kutatók
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Borász vagy vadgazda lennél? Lehetséges! – Egyetemek és szakok, ahol agrárképzést találsz
Ha az agrárium területe érdekel, bőséges a választék a képzésekben. Magyarországon kilenc egyetemen találhatsz agrárképzést, tizenhárom alapszak és négy felsőoktatási szakképzés közül válogathatsz.
Egyetemisták a járvány ellen
Mint ahogy azt már írtuk, az egyetemek hallgatói is jelentősen kiveszik a részüket a pandémiával való megküzdésben, hiszen számos diák segédkezik a járványügyi tesztelésben.
A szegedi egyetem félezer hallgatója segítené önkéntesként a járvány elleni védekezést
A Szegedi Egyetem közel félezer hallgatója segítené önkéntesként a koronavírus-járvány elleni védekezést. A legtöbben a mentősök mellett dolgoznának, de vannak, akik a közvetlen COVID-ellátási feladatokban szeretnének közreműködni.
SZTE-kutatók igazolták: a kenderolaj növelheti a szívritmuszavar kockázatát
Elsőként számoltak be az SZTE kutatói arról, hogy a kender vegyületei, köztük a ma igen népszerű kannabidiol – röviden: CBD – a szívritmuszavar kockázatát fokozó hatással rendelkezhet. Erről kérdezte Prof. Dr. Varró Andrást (SZTE ÁOK) és Dr. Csupor Dezsőt (SZTE GYTK) az SZTE info újságírója. A 14 szerzős közleményt a Nature lapcsaládhoz tartozó Scientific Reports szakfolyóirat tette közzé.
Kutatási infrastruktúráját fejlesztette a Szegedi Tudományegyetem
A szerves kémia, a gyógyszerkutatás, a kémiai biológia, a biofizika, az anyagtudomány és a mérnöki tudományok területén végzett vizsgálatokhoz szerzett be eszközöket 741,46 millió forintért uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Nemzetközi élvonal küszöbén a Szegedi Tudományegyetem
Több tavalyi helyezésén is javított a Szegedi Tudományegyetem a Times Higher Education 2021-es tudományterületi rangsorain. Az informatikatudomány és az élettelen természettudományok területén a legjobb vidéki egyetemünk lett az SZTE. Az egészségtudományok területén előrelépett, és idén először pszichológia szakterületen is bekerült a világ legjobb egyetemei közé.
A koronavírusról is lesz előadás a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetemén
Többek között az új koronavírus matematikájáról, a ritka betegségekről, valamint az áltudományos hírek szűrési lehetőségeiről is hallhatnak előadást a Szegedi Tudományegyetem szerdán kezdődő online Szabadegyetem-sorozatán.
A Szegedi Tudományegyetem egyik rektorhelyettese is koronavírus-fertőzött
Pozitív lett a Szegedi Tudományegyetem egyik rektorhelyettesének a koronavírustesztje - írja az intézmény közleményében. Az egyetem működése ugyanakkor zavartalanul halad tovább.
A héten kezdődik a híres rocktörténeti tábor Szegeden
Rocktörténeti tábor kezdődik pénteken Szegeden, ahol megemlékeznek az ötven éve rendezett Wight-szigeti Rockfesztiválról is.
Kiköltözik a családi fészekből Kiszel Tünde lánya – Videó
Hunyadi Donatella Szegeden kezdi meg az egyetemi tanulmányait, ezért kiköltözik otthonról.
Százhúsz éve született Bay Zoltán, aki megérintette a Holdat
A magyar származású Nobel-díjasok, Szentgyörgyi Albert, Wigner Jenő, Hevesy György, Gábor Dénes, Oláh György és mások mellett Bay Zoltán neve talán kevéssé cseng ismerősen, pedig a 120 éve született magyar fizikus a 20. századi természet- és mérnöki tudományok legnagyobbjai közé tartozik. Nem véletlen, hogy világszerte őt tartják a modern asztrofizika egyik új tudományága, a rádiócsillagászat atyjának, hiszen az 1946. február 2-án végrehajtott világhíres magyar Hold-radar kísérletével ő teremtette meg ennek az alapjait, de Bay Zoltán nevéhez fűződik a fotoelektron-sokszorozó, valamint a fénysebességre alapozott méterdefiníció megalkotása is.
Nincs aktív fertőzött a Szegedi Tudományegyetem dolgozói között
A Szegedi Tudományegyetem júniusban mintegy 5000 koronavírus-tesztet végzett el ingyenesen. Az SZTE klinikáinak egészségügyi dolgozói mellett a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait is szűrték. Egyetlen pozitív esetet sem találtak, és a fertőzésen átesettek száma is alacsony.
Tourette-szindrómás gyerekeket vizsgáltak szegedi kutatók
Tourette-szindrómás gyerekek tanulási képességeit vizsgálta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nagy Attila vezette kutatócsoportja részben saját fejlesztésű tesztekkel, az eredményeiket a Plos One című szaklapban publikálták.
Minden a levenduláról és a rózsákról szól a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében
Levendula és rózsa napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében. Az érdeklődők 10-féle levendulát csodálhatnak meg az arborétumban, és megismerhetik a legrégebbi nemesített rózsafajtákat is.
Egyszerűbb és hatékonyabb lehetne a rákos betegek gyógyítása
A sugárterápia tervezését gyorsító, a kezelést hatékonyabbá tevő megoldáson dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a GE Healthcare Magyarország Kft. munkatársai nemzetközi partnereikkel - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »
Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyar egyetem
A legfrissebb Quacquarelli Symonds (QS) ranglistán idén az 501-510. helyen áll a Szegedi Tudományegyetem. Ezzel az eredménnyel Magyarországon a legjobb universitas.
Koronavírus-szűrést végeznek a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi dolgozóin
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hétfőtől június 19-ig végzi ingyenesen egészségügyi dolgozóinak koronavírus-szűrését - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
16 év után szabadon - Június elsejétől a Szegedi Tudományegyetem saját kezébe vette a radiológiai és nukleáris képalkotó szolgáltatásokat
Zökkenőmentesen zajlik a betegellátás a Szegedi Tudományegyetem újjászervezett Radiológiai Klinikáján. Az Affidea Magyarország Kft.-vel kötött előnytelen szerződés felmondásának köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem saját hatáskörben biztosítja a lakosság radiológiai ellátását, Magyarországon egyedülálló korszerű eszközparkkal - írja közleményében a Szegedi Tudományegyetem.
Újraindul a Szegedi Tudományegyetem radiológiai klinikája
A professzionális orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR-centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem június 1-jével újrainduló radiológiai klinikáján - közölte az MTI.
840 millió forintos értékben kap védőeszközöket a Szegedi Tudományegyetem
Altatógépeket, ultrahang berendezéseket, mobil CT-t, nukleinsav izoláló automata készülékeket és endoszkópot is kapott az elmúlt időszakban a járványügyi védekezéshez a Szegedi Tudományegyetem. A mintegy 840 millió forint értékű eszközöket szükség esetén a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ járványügyi egységeiben és az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet területén kialakított járványügyi ellátó központban alkalmazhatják.
XXI. századi, modern képalkotó diagnosztika és radiológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen
Heteken belül a betegellátás szolgálatába állnak azok a legmodernebb radiológiai és képalkotó berendezések (CT, MR, MRi), amiket a Szegedi Tudományegyetem 4,8 milliárdos kormányzati támogatásból vásárolt meg. A jelentős léptékű fejlesztés XXI. századi színvonalra emeli a térség betegeinek ellátását - írja az SZTE közleménye.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »
Ösztöndíjjal segíti nehéz helyzetbe került hallgatóit a Szegedi Tudományegyetem
Ösztöndíjjal segíti a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) azon hallgatóit, akik a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt elveszítették munkájukat, jövedelmüket, és emiatt egyetemi tanulmányaik finanszírozása is veszélybe került - közölte az intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden.
Már több mint 350 ezren töltötték ki a járvány modellezését segítő kérdőívet
Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai által üzemeltetett magyar adatszolgáltató kérdőívet, amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók - derül ki az intézmény közkapcsolati igazgatósága közleményéből.
Ígéretes COVID-19 elleni, Favipiravir elnevezésű szer klinikai vizsgálata kezdődhet meg Szegeden
Két hónap alatt harmincnál is több orvos- és élettudományi kutatási projektet kezdeményeztek a Szegedi Tudományegyetemen a koronavírussal kapcsolatban. Az SZTE részt vesz egy ígéretes antivirális szer klinikai vizsgálatának előkészítésében, emellett az intézmény átfogó genetikai kutatást indított és a tömeges szűrési módszerek fejlesztésében is közreműködik. A kutatások a betegség teljes szakaszára kiterjednek, kezdve a megelőzéstől és a diagnosztikától a korai és intenzív terápiákon át egészen a rehabilitációig.
Így térképezik fel országos kutatással a hazai járványügyi helyzetet
Országos lefedettséggel reprezentatív szűrővizsgálatot indít a négy magyarországi orvosképző egyetem. Kiemelt céljuk, hogy a járvány lefolyását megfigyelve tudják a lehető leghatékonyabban megvédeni a magyar emberek egészségét az új koronavírus ellen. A napokban kapnak értesítést azok, akik pár vizsgálattal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy adatalapon lehessen minden járvánnyal kapcsolatos döntést előkészíteni – tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem. A szűrővizsgálaton résztvevőket tudományos megalapozottsággal, statisztikai szempontok alapján választották ki. Mutatjuk a részleteket!
Elkezdte az SZTE a mintavételeket az országos járványügyi kutatás részeként
Az országos járványügyi kutatás részeként, megkezdték a mintavételeket - számolt be a Szegedi Tudományegyetem.
Több mint százágyas új részleget alakítottak ki a betegek ellátására a Szeged Tudományegyetemen
A Szegedi Tudományegyetem járványügyi tervében meghatározott mintegy 1100 betegágy kialakításának újabb fázisaként 118 ágyat helyeztek el az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont területén - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Új magyar gyógyszerszabadalom segíti a cukorbetegek sebgyógyulását
Az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala után az Európai Szabadalmi Hivatal is a szabadalmi oltalom megadási szándékáról tájékoztatta a Dr. Erős Gábor vezette kutatócsoportot a cukorbetegek sebgyógyulását támogató készítményére. Az SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika kutatói által kifejlesztett készítmény a cukorbetegség szövődményeként kialakuló fekélyek és sebek gyorsabb gyógyulására lesz majd alkalmazható.
Magyar siker: a szegedi egyetem a világ 200 legjobb egyeteme között
A világ 200 legjobb egyeteme közé került a Szegedi Tudományegyetem a Times Higher Education legújabb rangsorán, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja. Az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél alapján készült rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyarországi intézményként a 101-200. helyen végzett.
Az egyetemi klinikákra is megérkeztek a védőeszközök Kínából
A budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi orvosi és egészségtudományi felsőoktatási intézményekbe is megérkeztek azok az egészségügyi védőeszközök, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem szerzett be Kínából.
Segítse Ön is a koronavírus-kutatást!
Egy országos epidemiológiai előrejelzési rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem több hazai felsőoktatási intézmény és kutatócsoport bevonásával - írta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Koronavírus: bezárt a Szegedi Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetem még a veszélyhelyzet kihirdetésének napján, szerdán tájékoztatta a diákokat, hogy két napra rektori szünetet rendelnek el, és előrébb hozzák a tavasz szünet időpontját is. A hallgatóknak a kollégiumokból is ki kell költözniük, csak a külföldi diákok maradhatnak az épületekben. A tavasz szünet után távoktatás kezdődik az egyetemen.
Kezdődik a szabadegyetem a Szegedi Tudományegyetemen
Az SZTE Szabadegyetem tavaszi szemesztere - a hagyományokhoz híven - a Házasság hetéhez kapcsolódó előadással kezdődik szerda este.
A Szegedi Tudományegyetem válik a hazai egészségügyi kutatás-fejlesztés központjává
Személyre szabott orvoslás és sokkal hatékonyabb onkológiai kezelések kutatás-fejlesztései - ezt várják a jövőben a Szegedi Tudományegyetem biológiai mintatárolási igényeit kiszolgálni hivatott, 2020 tavaszára elkészülő biobanktól. Az épületbe egy 19 millió minta tárolására alkalmas, több mint 3 milliárd forint értékű robotizált berendezés kerül.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »
Korszerű biobankot alakítanak ki Szegeden
Korszerű biobankot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), és a felsőoktatási intézmény csatlakozik az európai biobankokat összefogó kutatási hálózathoz. Az erről szóló megállapodásokat kedden írták alá a Tisza-parti városban.
A tanulás is tanulható
Manapság egyre terjednek a távoktatás és a távtanulás lehetőségét biztosító internetes platformok vagy éppen mobilalkalmazások. Erre jó példa a Coursera, mely több mint száznyolcvan felsőoktatási intézménnyel működik együtt, több mint négyezer online egyetemi kurzust kínálnak minden tudományterületen. A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével először érhető el teljesen magyar nyelvű tananyag a népszerű oktatási portálon.
Szegedi kutatók modellezték a Zika-láz terjedését
Az elmúlt években komoly riadalmat okozó Zika-vírus járványos terjedését modellezték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusai, az erről szóló cikkük a napokban jelent meg rangos Scientific Reports folyóiratban.
Egyre több szolgáltatóközpont jön Magyarországra
A magyar gazdaság dimenzióváltáson ment keresztül az elmúlt években - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Szegeden.
A harmadik legjobb magyar egyetem a Szegedi Tudományegyetem
Nyilvánosságra hozta 2020-as világrangsorát a Times Higher Education (THE), ahol a Szegedi Tudományegyetem a 801-1000. helyen szerepel - írja a SZEGEDma.hu. A helyezés azt jelenti, hogy a szegedi a harmadik legjobb a hazai egyetemek között, emellett pedig a legjobb vidéki egyetem.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »
Palkovics: 60 milliárd forintból kutathat a Szegedi Tudományegyetem 2017-2021 között
Magyarország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásoknak és innovációnak - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanévnyitó ünnepi szenátusülésén. A miniszter beszédében kiemelte, hogy az SZTE 2017 és 2021 között 60 milliárd forintos támogatásból csaknem száz kutatási, fejlesztési és innovációs célú projektet kezdett meg - emlékeztetett Palkovics László, kiemelve ezek közül a szegedi science park kialakítását. Rovó László rektor elmondta, hogy az új tanévben mintegy 7700 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az SZTE-n, ezzzel ...
Több mint félszáz helyet javított a Szegedi Tudományegyetem a CWUR rangsorban
Több mint félszáz hellyel lépett előrébb a Szegedi Tudományegyetem a Center for World University Rankings (CWUR) rangsorában, így e lista szerint is az SZTE a legjobb vidéki egyetem Magyarországon. A CWUR a világ 20 ezer felsőoktatási intézményét vizsgálta, melyek közül a legjobb kétezer egyetemet rangsorolta a 2019/2020-as listáján.
Az SZTE kutatói sikeresek a pályázatokon
Mindig a végcél szem előtt tartásával kell végezni az alapkutatásokat, hiszen azok így vezethetnek társadalmi és gazdasági hasznosuláshoz - hangsúlyozta a szerdai Magyar Nemzetben az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Minőségfejlesztési és Stratégiai főigazgatója.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »
Négy kutatási program indul a Szegedi Tudományegyetemen
Három szakterületen négy kutatási program indul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tématerületi kiválósági programjának 1,7 milliárd forintos támogatásával - közölte az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese kedden Szegeden.
3D-nyomtató-központ épül a Szegedi Tudományegyetemen
Ősszel nyílik a Szegedi Tudományegyetem új, 3D-nyomtató-központja, ahol immár elérhető lesz személyre szabott gyógyítás. A 3D technológia egyaránt hasznosítható lesz az implantológia és a biológiai szövetek nyomtatása terén, ugyanakkor a szemészetben is használni fogják mesterséges szaruhártyák előállítására, illetve az onkológiában a betegre szabott sugárkezeléseknél.
Július 12-ig át lehet jelentkezni az SZTE-re
A 2019 szeptemberében induló képzésekre jelentkezőknek július 12-ig van lehetőségük arra, hogy módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét. Érdemes azonban alaposan átgondolniuk ezt a döntést, mielőtt kattintanának az E-felvételiben: sorrendet módosítani ugyanis csak egyetlen alkalommal lehet az eljárás során.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »
Atlétikai centrumot kap a Szegedi Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetem Hattyas sori sportközpontjában 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból alakítanak ki modern atlétikai centrumot, amelynek része egy 400 méteres 8 sávos rekortán borítású atlétika pálya és egy 80x10 méteres fedett futófolyosó. A kivitelezési munkálatokat várhatóan jövő év elején kezdik. Az intézmény az Egészségfejlesztő Egyetem projekt részeként további fejlesztéseket tervez - közölte a Szegedi Tudományegyetem közleményében.
Jelentős felfedezést tettek szegedi kutatók a szemészeti klinikán
A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Mikrobiológiai kutatásokat segítő központot alakítottak ki Szegeden
Magyarországon egyedülálló, a mikroorganizmusok komplex vizsgálatához kapcsolódó kutatás-fejlesztési központot hoztak létre a Szegedi Tudományegyetemen - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Szegedi Egyetem: nanotechnológiás víztisztító berendezést terveznek
A nanotechnológia és a fotokatalitikus eljárások ötvözésével olyan víztisztító berendezésen dolgoznak a Szegedi Egyetemen, mely milliók életére lehet kihatással a jövőben. Mint ismert: a világ édesvíz készleteit a mezőgazdaság, az ipar, és a polgári túlhasználás és kibocsatás egyaránt veszélyezteti, mert az emberi tevékenység különbőzőféleképpen, de szennyezi a vízkészleteket. Az indiai Amity (Noida) Egyetemmel közösen az SZTE kutatói olyan berendezés prototípusának kifejlesztésén dolgoznak, amely képes lehet a nyugati világban a mezőgazdaság és a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait eltávolítani az édesvizekből.
- címkék:
- Szegedi Tudományegyetem
- Címkefelhő »