SZDSZ Országos Tanácsa

címke rss

Az SZDSZ eltiltaná a könnyű pénztől a helyi képviselőket

Itthon2007.05.16, 14:37

Kevés munkával akarja kiegészíteni fizetését? Legyen önkormányzati képviselő, és könnyen helyet kaphat valamelyik városi cég felügyelőbizottságában. Az SZDSZ ismét megpróbálkozik azzal, hogy kitiltsa az a helyi politikusokat ezekből a testületekből, de az egyébként sokat marakodó Fidesz és MSZP korábban már egymásba karolva megfúrt egy hasonló próbálkozást.

Női kvótát akar a választáson az SZDSZ

Itthon2007.05.14, 16:20

Módosítaná a választójogi törvényt az SZDSZ annak érdekében, hogy nagyobb legyen a női képviselők aránya a parlamentben. A javaslat szerint a pártlistákon a politikusok fele nő lenne, ami 25-30 százalékra növelné arányukat a képviselők között.

Szabadai Viktor az SZDSZ új budapesti elnöke

Itthon2007.05.11, 17:58

Szabadai Viktort választották meg az SZDSZ új budapesti elnökének. A politikus azt nyilatkozta, hogy 2009-re a pártnak 20 százalékos támogatottságot kell szereznie a fővárosban.

Egy nap alatt elromlott a koalíció memóriája

Itthon2007.05.07, 17:08

Másképp emlékezik az egészségügyről folytatott vasárnapi koalíciós egyeztetésre az MSZP és az SZDSZ. Amíg a szocialisták szerint sikerült megállapodni abban, hogy a magánbiztosítókat csak a kiegészítő szolgáltatásokra engedik be, addig az SZDSZ szerint ez szóba sem került. Abban viszont mindkét párt egyetértett, hogy a kórházakat olyan szervezetté kell alakítani, amely vehet fel hitelt és amely könnyebben tudja elbocsátani a feleslegessé vált alkalmazottakat.

Súlyosan megsérült Szombathely volt polgármestere

Itthon2007.05.06, 22:13

Wagner András, az SZDSZ korábbi szombathelyi polgármestere sérült meg súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap történt a 84-es számú főúton, Jánosháza közelében. A politikussal utazó édesanyja meghalt.

Kovács Attila az új egészségügyi államtitkár

Itthon2007.05.04, 08:09

Az SZDSZ ügyvivői testülete Kovács Attilát, a budaörsi Egészségügyi Központ igazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának.

Bokrost is viszi az SZDSZ a koalíciós vitára

Itthon2007.05.04, 17:23

Vasárnap Lovasberényben egyeztetnek a koalíciós pártok arról, hogy milyen egészségbiztosítási modell valósuljon meg. Forrásaink szerint az SZDSZ több-biztosítós modellje mellett Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, valamint Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fog érvelni, de a szocialisták is készülnek külső szakértővel.

Kés és kisbalta vet árnyat a szigeti majálisra

Itthon2007.05.02, 00:00

Késes fenyegetőzésre hivatkozva lefújta keddi majálisát az SZDSZ. A párt sajtóosztálya szerint ugyanis a Hajógyári szigetre tervezett keddi rendezvény előkészítése közben a Jobbik Magyarországért Mozgalom közelben tervezett ünnepségének helyszínéről többen átmentek az SZDSZ-hez, és provokálták a párt roma munkatársait. A jobbikosok szerint azonban fordítva történt: pont hogy őket fenyegették kisbaltával az SZDSZ büfései.

Horváth Ágnes belép az SZDSZ-be

Itthon2007.04.27, 10:34

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, belép a Szabad Demokraták Szövetségébe, de nem tervez pártbeli munkát.

Személyes harc lett a budai kórházegyesítésből

Itthon2007.04.27, 18:31

Egymásnak ellentmondó érvekkel magyarázzák a fővárosi koalíciós pártok, hogy csütörtökön miért nem bólintott rá a közgyűlés a három budai kórház összevonásáról szóló tervre. Az azonban kiderült, hogy már messze nemcsak szakmai, hanem személyeskedő viita folyik. Az SZDSZ a hatástanulmány hiányát kifogásolta, az MSZP szerint viszont a liberálisok mindig új követeléssel állnak elő. A Fidesz szerint viszont egy szocialista kórházreformer személyén marakodik a koalíció.

Gallup: A Fidesz-tábor duplája a szocialistákénak

Itthon2007.04.26, 17:37

Továbbra is mélyponton van az MSZP a Gallup legújabb közvélemény-kutatása szerint, de a Fidesz sem tudta megtartani előző havi támogatottságát. Ha most vasárnap lennének a vélasztások, az MDF bejutna a parlamentbe, az SZDSZ azonban nem. A lakosság továbbra is pesszimista, de hosszú távon már többen reménykednek javulásban, mint amennyien romlásra számítanak.

Puhítja több-biztosítós tervét az SZDSZ

Itthon2007.04.26, 17:32

Először részletezte az SZDSZ azt az egészségfinanszírozási rendszert, amely a liberális párt szerint a koalíciós béke záloga lehet. A modellben megjelenik a MSZP által favorizált állami garancia, valamint az SZDSZ által óhajtott több-biztosítós koncepció. A szocialista politikusok szerint a terv több sebből vérzik, az SZDSZ korábbi javaslatát pedig az ombudsman meszelte el.

Cirkusz lett a Fővárosi Közgyűlés üléséből

Itthon2007.04.26, 14:12

Előbb kivonult az ellenzék nagy része, majd összeveszett az egyébként koalíciós partner MSZP és az SZDSZ - így foglalható össze a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének délelőttje. A Fidesz és a KDNP azért vonult ki, mert a kormánypártok addig szavaztak egy témáról, amíg nekik tetsző döntés nem született. A koalíciós konfliktus oka pedig állítólag egy személyi ügy.

Kóka szerint fel kell rázni a kormányt

Itthon2007.04.24, 17:30

A jelentős reformlépések ellenére mára "a kormányzás kezd elfáradni" - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke egy sajtótájékoztatón. Mivel szerinte a koalíció működése megújulásra szorul, egyeztetni akar Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki az MSZP elnöke is.

Kompromisszumos ötlettel nyit Horváth Ágnes

Itthon2007.04.19, 17:49

Először árult el az Egészségügyi Minisztérium részleteket arról, hogy milyen lehetne az új egészségbiztosítási rendszer. Horváth Ágnes államtitkár, akit az SZDSZ szerdán jelölt miniszternek, az [origo]-nak azt mondta: a tervek szerint megmaradna az OEP, de mellette létrejönnének a magánbiztosítók is, amelyektől akár alapellátásokat is vehetnének a betegek. Horváth szerint annak se kellene több járulékot fizetni, aki magánbiztosítóval szerződik.

Tapasztalata és neme döntött Horváth mellett

Itthon2007.04.19, 15:44

A politikában szerzett tapasztalata és az, hogy nem férfi - az általunk megkérdezett SZDSZ-es vezetők szerint ez is közrejátszott abban, hogy a liberális párt Horváth Ágnest, és nem a pártelnök által favorizált Erdős Attilát jelölte az egészségügyi miniszteri posztra. Az SZDSZ vezetését nemrég átvevő Kókát állítólag nem viselte meg, hogy az általa inkább támogatott jelölt alulmaradt a versenyben.

Fodor Gábor és Horváth Ágnes is miniszterjelölt

Itthon2007.04.18, 23:51

Az egészségügyi tárca jelenlegi államtitkárát, Horváth Ágnest jelöli az SZDSZ a Molnár Lajos lemondása után vezető nélkül maradt minisztérium élére. Eldőlt az is, hol folytatja a pártelnökségért folytatott versenyben alulmaradt Fodor Gábor: várhatóan ő lesz az új környezetvédelmi miniszter. Kóka János pártelnök előtte kikérte Gyurcsány Ferenc véleményét, aki elfogadja mindkét jelöltet.

Orbán keresztet vethet törvénymódosítására

Itthon2007.04.17, 12:37

Még meg sem száradt a tinta az irományon, a kormánypártok már eldöntötték, nem támogatják Orbán Viktor javaslatát a választási törvény módosításáról. Az MSZP szerint Orbán politikai érdekeihez akarja igazítani a törvényt, az SZDSZ pedig úgy véli, a javaslat az alkotmányosság kereteit feszegeti.

Szerdán megnevezhetik Molnár utódát

Itthon2007.04.17, 19:21

Kóka János pártelnök várhatóan szerdán osztja meg az SZDSZ vezetésével, hogy kit szeretne Molnár Lajos utódaként látni az egészségügyi tárca élén. A jelölt ebben az esetben jövő hétfőn tehetné le miniszteri esküjét.

Kóka a hétvégén is keresi Molnár utódát

Itthon2007.04.13, 16:49

Gőzerővel keresi az SZDSZ a hétvégén a múlt héten lemondott Molnár Lajos utódát az egészségügyi tárca élére. Kóka János pártelnök a hétvégén is egyeztet a lehetséges jelöltekkel. Úgy tudjuk, a párt nem sürgeti Kókát, az új elnöknek hagynak időt, hogy a megfelelő jelöltet válassza ki.

Eörsi Mátyás az SZDSZ új frakcióvezetője

Itthon2007.04.13, 11:57

Eörsi Mátyást választották meg az SZDSZ frakcióvezetőjének a párt parlamenti képviselő-csoportjának péntek délelőtti ülésén. Helyettese Gusztos Péter lett. Az elnök választáson alul maradt Fodor Gábor posztjáról továbbra sem született döntés. Fodor [origo]-nak azt mondta: nem zárkózik el a kormányzati szerepvállalás elől, de vannak feltételei.

Szerdáig megnevezhetik Molnár utódát

Itthon2007.04.13, 10:08

Várhatón a jövő hét közepéig nevezi meg Molnár Lajos utódát az SZDSZ - jelentették be a párt vezetésének csütörtök esti ülése után. Kóka János, aki az esélyesek között emlegetett Horváth Ágnes államtitkárral tartott sajtótájékoztatót, ismét kiállt a több-biztosítós modell mellett. Az [origo] ugyanakkor úgy tudja, hogy az SZDSZ-en belül sincs egységes álláspont arról, hogy milyen fajta egészségbiztosítós modellt akarnak.

Péntekig eldőlhet Fodor sorsa az SZDSZ-ben

Itthon2007.04.10, 17:34

A héten eldőlhet, hogy az elnökválasztáson alig néhány szavazattal elmaradó Fodor Gábor milyen posztot kap az SZDSZ-ben, ugyanakkor arra kevés szabad demokrata politikus fogadna, hogy péntekig sikerül megnevezni a múlt szerdán lemondott Molnár Lajos utódját.

Fodor új pozíciójáról tárgyalnak

Itthon2007.04.08, 09:10

A legkorábban a jövő hét közepén ér véget a Kóka János és Fodor Gábor közötti egyeztetési folyamat - közölte Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője. A politikus ezzel cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint Fodor Gábor már a jövőben környezetvédelmi miniszterként folytatja pályáját.

Kutató és államtitkár is lehet Molnár utóda

Itthon2007.04.06, 14:19

Az [origo] információi szerint két-három nevet fontolgatnak komolyabban az SZDSZ-ben, aki szóba jöhet Molnár Lajos utódaként. Több forrásunk is azt mondta: az esélyesek között van Horváth Ágnes, a tárca jelenlegi államtitkára. Mihályi Péter közgazdász előnye, hogy erélyesen kiállna a több-biztosítós rendszer mellett, Fodor Gábor támogatásával pedig Ungár Klára lehet a befutó. Döntés legkorábban jövő csütörtökön lehet.

Kóka fejében már vannak miniszterjelöltek

Itthon2007.04.05, 10:46

Az SZDSZ elnöke, Kóka János továbbra is kemény feltételeket szab a szocialistáknak. Megerősítette, hogy a több-biztosítós modell az alapja a koalíciónak, de azt ígéri, hogy be fogják bizonyítani a szocialistáknak, ez a modell a hatékonyabb. Az új egészségügyi miniszter kiválasztása akár egy-két hetig is eltarthat, de Kóka János szerint már vannak nevek a fejében.

Tompítja Kóka biztosítós követelését az MSZP

Itthon2007.04.05, 16:09

Bár akadt olyan MSZP-s képviselő, aki Kóka egészségügyi hozzáértésén viccelődött, a szocialisták nyugodtan fogadták az SZDSZ már-már ultimátumszerű feltételeit a biztosítási reformról. Molnár Lajosnak egyelőre az utódját még keresik, de közben további részletek szivárogtak ki arról, milyen konfliktusokba keveredett a miniszterelnökkel. Molnárnak állítólag Gyurcsány bírálatai fájtak a leginkább.

Molnár lemondásával bekeményít az SZDSZ

Itthon2007.04.04, 23:39

Bár Molnár Lajos pár nap múlva távozik, az SZDSZ most még keményebben követeli, hogy több-biztosítós modellt vezessenek be az egészségügyben. Kóka azt üzente a tervtől egyelőre ódzkodó szocialistáknak, hogy ez a koalíció alapfeltétele. Molnár távozását a sok konfliktussal és személyes indokokkal magyarázzák, és egy Gyurcsányhoz közeli forrás is azt mondta az [origo]-nak, a miniszternél  egyszerűen elszakadt a cérna, a kormányfő pedig nem sokat gondolkodott a lemondás elfogadásán.

Kóka János az SZDSZ új elnöke

Itthon2007.04.02, 14:15

Meg kellett ismételni az SZDSZ szombati elnökválasztását, mivel az első szavazáson Kóka János és Fodor Gábor pontosan ugyanannyi szavazatot kapott. A Robinson Crusoe hajójával példálózó Kóka második nekifutásra végül 13 szavazattal bizonyult jobbnak a "sötét oldalt" is megszólító Fodornál.

Fodor Gábor helyét keresik az SZDSZ-ben

Itthon2007.04.02, 17:02

Biztosan kap valami meghatározó posztot az elnökválasztáson pár szavazattal alulmaradó Fodor Gábor az SZDSZ-ben - állítja kampánystábjának vezetője, de azt nem árulja el, hogy mi lehet ez a pozíció. Több szabad demokrata politikus is azt mondta eközben, hogy az eddig Kuncze által irányított parlamenti frakció élére a legesélyesebb Eörsi Mátyás lehet.

Kóka nevében küldtek hamis e-maileket

Itthon2007.04.01, 16:17

Hamis közleményt küldtek vasárnap Kóka János SZDSZ-elnök nevében. Ebben többek között a kettős állampolgárság megadásáról és oroszbarátságról esik szó. Az SZDSZ feljelentést tesz.

Az SZDSZ talpasain múlhat a Fodor-Kóka verseny

Itthon2007.03.30, 11:54

Még fideszesek is adtak tanácsot SZDSZ-eseknek, hogy ki legyen a liberális párt új elnöke, de a jelek szerint a szabad demokraták tanácstalanok. Az SZDSZ politikáját több mint egy évtizede meghatározó Kuncze Gábor távozása után, talán csak néhány szavazat fogja eldönteni, hogy a pártba nemrégiben belépett Kóka János, vagy az egykori Fidesz-alapító Fodor Gábor vezetheti tovább az SZDSZ-t.

Fideszes badarságokról beszélt Kuncze

Itthon2007.03.30, 19:57

Demszky Gábornak fogalma sincs, ki lesz az SZDSZ következő elnöke, és az [origo] által megkérdezett küldöttek válaszaiból sem derül ki, hogy akár Kóka Jánosnak, akár Fodor Gábornak döntő fölénye lenne. A tisztújítás első napja Kuncze Gábor búcsújának jegyében telt, a mindent eldöntő szavazás szombat délután várható.

A Medián szerint Kóka esélyesebb Fodornál

Itthon2007.03.29, 10:51

A népesség egészében Fodor Gábort, az SZDSZ-szavazók körében Kóka Jánost tartják többen alkalmasabbnak az SZDSZ elnöki posztjára - derül ki a Medián kutatásából, amelyet a közvélemény-kutató a HVG számára készített. A Szonda Ipsos korábban ezzel ellentétes eredményre jutott.

Szonda: A liberálisok közt Fodor a népszerűbb

Itthon2007.03.28, 18:28

A liberális választók egyharmada Fodor Gábor, egynegyede Kóka János elkötelezett híve - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. Fodort többen látnák szívesen elnökként, népszerűbb az SZDSZ szavazói közt, és többen tartják a 2010-es jó szereplés zálogának, mint Kóka Jánost.

Elutasítja az elvárt adó új formáját az SZDSZ

Itthon2007.03.24, 18:49

Elvárt adó helyett a hatékonyabb adóellenőrzéssel növelné az állami bevételt Kóka János gazdasági miniszter, aki szerint az új adónem nem volna elég hatékony, és nem felelne meg a közteherviselés alapelveinek sem. A politikus szerint elképzelhető, hogy jövő héten pártja nem szavazza meg az elvárt adóval kapcsolatos kormányhatározatot.

Piszkálódásig ment el csak Fodor és Kóka

Itthon2007.03.21, 16:58

Melyik szót fogja szajkózni az SZDSZ a következő pár évben? Ha Fodor Gábor nyer, akkor azt, hogy hitelesség, ha Kóka János, akkor azt, hogy siker. Ez kiderült a két jelölt vitáján, ahogy az is, Kókának fogalma sincs Orbán Viktor és a távközlés viszonyáról, Fodornak pedig egy lepelhez hasonlít a csapata. Összefoglalónk a kétórás vitáról, amely mindkét táborban borított ki híveket. Az érdekesebb részeket pedig nézze meg videón!

Szerencsejátékból pénzelné a kultúrát Kóka

Itthon2007.03.11, 14:32

A szerencsejátékból származó bevételekhez kötné a kultúra finanszírozását Kóka János gazdasági miniszter, az SZDSZ elnökjelöltje. Az ötletet támogatja Pető Iván, a liberális párt ügyvivője is.

Lesöpörte a koalíció a gumilövedékes tiltást

Itthon2007.03.06, 13:32

Még tárgyalni sem hajlandó a kormánypárti többség a Fidesz törvénymódosító javaslatáról, amely megtiltaná a gumilövedékek használatát. A Fidesz hiába hivatkozott a gumilövedékeket szintén ellenző Franco Frattini európai biztosra, az MSZP és az SZDSZ szerint a javaslat ötletszerű.

Kóka alapszervezete Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökéül

Itthon2007.03.05, 23:41

Az SZDSZ tisztújítása előtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfő este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének.

Gyurcsány még nem döntött a beszédről

Itthon2007.03.02, 12:09

Egyelőre mérlegeli Gyurcsány Ferenc, hogy mondjon-e beszédet március 15-én. A miniszterelnök korábban azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az idei ünnepségeken nem szólal meg. Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje hétfőn azonban arra kérte Gyurcsányt, ne maradjon távol az ünnepségektől.

Szonda: Csökkenő Fidesz-előny, csúcson az MDF

Itthon2007.02.28, 07:34

Az MSZP-nek hónapok óta stabil a szavazótábora, a Fideszé folyamatosan változó méretű, az SZDSZ és különösképpen az MDF erősödni látszik - összegzi a Népszabadság a Szonda Ipsos legfrissebb párpreferencia-vizsgálatának eredményeit. A kutatás szerint ezúttal szűkült a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, a biztos pártválasztók körében a múlt havi 22 százalékpontnyi fölény 17 százalék lett.

Mégis szigorítaná a tini szexvideózást az SZDSZ

Itthon2007.02.20, 17:28

Az SZDSZ visszakozott a törvényjavaslattal kapcsolatban, ami engedélyezte volna, hogy fiatalkorúakról készülhessenek saját használatra pornográf felvételek. A Fidesz az igazságügyi miniszter távozását követeli. A szabályozás módjáról még nincs megegyezés.

Che Guevara ünneplését kérik számon Gyurcsányon

Itthon2007.02.20, 17:37

Ellenzéki és kormánypárti pokitikusoktól is kapott bírálatot Gyurcsány Ferenc kormányfő, amiért szombaton részt vett a Fiatal Baloldal Che Feszt elnevezésű rendezvényén. Jobboldali képviselők szerint a kubai forradalmár gyilkos volt, ezért nem állítható példaképül a fiataloknak, de az SZDSZ is helyteleníti a Guevara-kultuszt.

Nyilvánosan vitatkozik Kóka és Fodor

Itthon2007.02.18, 14:03

A nyilvánosság előtt vitatja meg az SZDSZ jövőjét, programjaikat márciusban az SZDSZ két elnök-jelöltje, Kóka János és Fodor Gábor.

Változtatna alapszabályán az SZDSZ

Itthon2007.02.17, 15:41

Az alapszabály módosítását javasolja az SZDSZ országos tanácsa - dőlt el a testület szombati ülésén. A testület létszáma 12 marad, de bevezetik a választókerületi elnöki rendszert, és megszüntetik a külön fővárosi és vidéki listát az ügyvivők választása esetében. Kuncze Gábor pártelnök az ülés utáni sajtótájékoztatón bírálta Orbán Viktor Fidesz-vezető pénteki évértékelő beszédét

Az MDF segített megválasztani Demszky helyetteseit

Itthon2007.02.15, 14:21

Négy és fél hónappal az önkormányzati választások után csütörtökön az MSZP és az SZDSZ aláírta a fővárosi koalíciós megállapodást. Ennek értelmében Demszky Gábor főpolgármester helyetteseinek jelölte az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imrét és az MSZP-s Horváth Csabát, akiknek a megválasztásához az MDF három képviselőjének a szavazata is kellett.

Kóka az SZDSZ menedzsere szeretne lenni

Itthon2007.02.07, 21:56

A kőkemény munkát tartja legfőbb erényének Kóka János gazdasági miniszter, aki hivatalosan is bejelentette, elindul az SZDSZ elnöki posztjáért. Kóka maga mögött tudhatja a régi vezetést is, akik azt várják tóle, hogy új szavazókat szólítson meg. A rendezvényen a rivális is tiszteletét tette.

Kuncze Gábor tököli háza előtt is tüntettek

Itthon2007.02.03, 19:42

Az SZDSZ elnökének tököli családi háza előtt tüntetett mintegy 60 ember szombat délután. A demonstrálók többsége autókonvojjal, rendőri biztosítás mellett érkezett a fővárosból.