számla
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Öt évre ítélték a Synergon volt vezetőjét
Adócsalás miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen Szalóczy Zsoltot, a Synergon Rt. volt vezetőjét. Az ítélet szerint fiktív számlákat vásárolt az egykori cégvezető, hogy a társaság adóját csökkentse.
Van kórház, ahol már mától adnak számlát
A győri Petz Aladár kórház távozó betegei csütörtöktől megtudhatják, hogy mennyibe került a kezelésük. A következő napokban 63 kórháztól lehet majd számlát kérni. A program beindítói szerint az embereknek jót tesz, ha tudják, hogy az adókból és járulékokból mennyit költöttek rájuk.
Egy hét maradt a számlák befagyasztásáig
Akik jövő hét csütörtökig nem adják meg hiánytanul - a törvényben előírt - adataikat a számlavezető bankjuknál, könnyen azzal szembesülhetnek, hogy számlájukat befagyasztották, így nem tudnak pénzt felvenni, illetve bankkártyával fizetni. Több bank úgy próbálja megkönnyíteni az ügyintézést, hogy bármelyik fiókjába be lehet menni adatot egyeztetni, nem csak abba, ahol a számlát megnyitották.
- címkék:
- bank
- számla
- fiók
- OTP Bank
- Címkefelhő »
Húszezer számlát fagyasztott be az OTP
Körülbelül 20 000 esetben kényszerült az OTP a számlák felfüggesztésére, ugyanakkor ezek döntő része úgynevezett alvó devizaszámla, így mindössze néhány százra mérséklődött április 1-jére azon aktív számlák köre, amelyeknél március végéig nem történt meg a pénzmosás elleni törvényben rögzített adatpótlás, illetve személyazonosítás - mondta Lantos Csaba, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön.
- címkék:
- Lantos Csaba
- számla
- pénzmosás
- OTP Bank
- Címkefelhő »
Több százezres internetszámla az AOL-nál
Egy adminisztrációs hiba miatt szokásos havi átalánydíja helyett több százezer forintnak megfelelő összegű számlát kapott egy brit internetező. A szolgáltató elnézést kért és korrigált.
- címkék:
- számla
- internetszámla
- AOL
- Címkefelhő »
Alkotmánysértő lehet az adótartozás leemelése a lakossági számláról
Vizsgálatot indított az ombudsman helyettese annak tisztázására, hogy nem okoz-e alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, ha a vállalkozók adótartozását a lakossági folyószámláról korlátlanul hajtják végre, s ezzel ellehetetlenítik a családok mindennapi megélhetését.
- címkék:
- számla
- visszásság
- adótartozás
- Címkefelhő »
Fiktív számlákat találtak az MDF-frakciónál
Egy belső ellenőrzés során fiktív számlákat találtak az MDF képviselőcsoportjának hivatalánál. A visszaéléssel a frakció hivatalának egyik alkalmazottját gyanúsítják.
Nem volt hajlandó kifizetni a számlát Naomi
A világhírű szupermodell mindig is híres volt a meglehetősen rigolyás természetéről. A napokban egy londoni étteremben okozott kisebb botrányt, amikor nem volt hajlandó a barátjával, Usherrel és néhány ismerősével elfogyasztott vacsorát kifizetni.
Washington befagyasztotta két szíriai politikus számláit
Befagyasztotta a szíriai belügyminiszter és egy magas rangú biztonsági tisztségviselő számláit az Egyesült Államok csütörtökön libanoni katonai és hírszerző tevékenység vádjával.
Zárolták a palesztin kormány amerikai számláit
Egy kártérítési per eredményeképp befagyasztották a palesztin kormány amerikai számláit az USA-ban. A döntés több mint 1,3 milliárd dollárnyi palesztin vagyont érint.
- címkék:
- USA
- Izrael
- New York
- számla
- kártérítés
- döntés
- Címkefelhő »