Szaddám Huszein

címke rss

Kiállítási tárgy lesz Szaddám földbunkere

Nagyvilág2003.12.23, 13:32

Kiállítási tárgy lesz az a földbe vájt lyuk, amiben az amerikai katonák két hete megtalálták Szaddám Huszein volt iraki diktátort. A bunkert a Szaddám elfogásában résztvevõ gyalogos hadosztály támaszpontján állítanák ki, de felmerült az is, hogy turistáknak mutogatják majd pénzért.

Több száz ellenállót fogtak el Irakban

Nagyvilág2003.12.21, 17:05

Több száz iraki ellenállót fogtak el a szövetségesek Szaddám Huszein kézre kerítése óta - jelentette be az amerikai vezérkari fõnök. Az Egyesült Államok közben ismét a terrorkészültség emelésére készül az al-Kaida terrorszervezet állítólag küszöbön álló akciói miatt.

Gazdag, tanyasi lányok gyõztek Bush ellen

Tévé2003.12.19, 13:59

Többen voltak kíváncsiak a milliomos családba született Paris Hilton és Nicole Ritchie vidéki kalandjaira, mint a Szaddám Huszein elfogását értékelõ Bush-interjúra.

Szaddámot testõre árulhatta el

Nagyvilág2003.12.18, 19:42

Újabb részletek jelentek meg az arab sajtóban Szaddám Huszein iraki diktátor elfogásáról. Irakban képeket közöltek a fogságban lévõ Szaddámról, egy jordániai lap pedig azt állítja, hogy testõrei adták ki az amerikaiaknak a bukott iraki diktátort.  Szaddám tolmácsa a háború kezdete óta elõször nyilatkozott. Az iraki vezér perével kapcsolatban kételyeinek adott hangot: a tolmács véleménye szerint Szaddám túl sokat tud, és nincs veszteni valója, ezért az amerikaiak és az angolok nem kockáztatják majd meg a nyilvános eljárást. Ugyanakkor Szaddám Huszeint törölték Mohamed próféta leszármazottainak névsorából.

Myers bin Ladent elfogását ígéri

Nagyvilág2003.12.18, 19:11

Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetõjét ugyanúgy elfogják majd, mint Szaddám Huszein volt iraki elnököt - jelentette ki csütörtökön Richard Myers tábornok, amikor felkereste az Afganisztánban állomásozó amerikai katonákat.

Több ország ítélkezne Szaddám fölött

Nagyvilág2003.12.17, 21:15

Az Irak által 1990-ben megszállt Kuvait szerdán közölte, hogy vádiratot készít Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök ellen és részt kíván venni a diktátor perén. Kuvait mellett azonban több ország is perbe fogná a volt elnököt.

Bagdad közelében raboskodik Szaddám

Nagyvilág2003.12.17, 13:29

Bagdad környékén tartják fogva az amerikaiak Szaddám Huszeint. A volt iraki diktátor felett polgári bíróság ítélkezne, nyílt tárgyaláson - az iraki kormányzótanács tervei szerint. Az iraki vezetõ testület televízióban is közvetíttetné a diktátor perének tárgyalásait. A per fél éven belül elkezdõdhetne. Az Egyesült Államok nem támogatja a nyílt tárgyalás tervét. A kormányzótanács egyik tagja szerint, amint Irak visszakapja szuverenitását Amerikától, akár már másnap halálra is ítélhetik a volt diktátort.

Bush halálra ítélné Szaddámot

Nagyvilág2003.12.17, 07:49

Az amerikai elnök szerint a legsúlyosabb büntetést érdemli Szaddám Huszein, az amerikaiak által elfogott volt iraki elnök, ám a bukott diktátor fölötti ítélkezést iraki bíróságra bízza.

Hõkövetõ rakétával akarta megölni Szaddámot Izrael

Nagyvilág2003.12.16, 11:39

Izrael merényletet tervezett Szaddám Huszein ellen 1992-ben, az Öböl-háborúban az országra kilõtt iraki Scud rakéták miatt. A diktátor likvidálását Jichák Rabin akkori elnök rendelte el, de végül meghiúsult, mert attól féltek, hogy Irak válaszul biológiai fegyverrel lõ vissza. A merényletnek a Negev-sivatagban végrehajtott fõpróbája ráadásul katasztrófába torkollott - öt kommandós meghalt.

Amerikai tankok Tikrítben

Nagyvilág2003.12.16, 20:28

Tankok gördültek végig kedden Tikrít utcáin annak jeléül, hogy az amerikai erõk nem hajlandók eltûrni a Szaddám Huszein volt diktátor melletti szimpátiatüntetéseket. Közben a CIA megkezdte a volt diktátor kihallgatását.

Tovább vergõdik a dollár

Gazdaság2003.12.16, 11:52

A dollár árfolyama ismételten rekordmélypontra zuhant az euróval szemben, nem volt tartós a Szaddám Huszein elfogása okozta emelkedés. Szakértõk figyelmeztettek arra, hogy az eufória csak pillanatnyi állapot, és sokkal inkább a gazdasági mutatók határozzák meg a devizák árfolyamát.

Blair titkos iraki laboratóriumokról tud

Nagyvilág2003.12.16, 21:39

Titkos fegyverfejlesztõ laboratóriumok "óriási hálózatáról" kerültek elõ bizonyítékok Irakban - mondta kedden a brit kormányfõ, aki ismét kifejezte azon óhaját, hogy Szaddám Huszein elfogott exdiktátort hazájában vonják felelõsségre.

A CIA hallgatja ki Szaddám Huszeint

Nagyvilág2003.12.16, 21:43

Az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) veszi át a szombaton elfogott iraki exelnök kihallgatását. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kedden a Pentagonban tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy felkérte George Tenet CIA-igazgatót, vegye át Szaddám Huszein kihallgatásának az irányítását.

Szaddám együttmûködik, de nem segít

Nagyvilág2003.12.16, 15:31

Válaszol fogvatartói kérdéseire Szaddám Huszein. Az amerikaiak jelentése szerint azonban a diktátor mindent tagad. Közben megadta magát az amerikai erõknek a bukott iraki rezsim második számú vezetõje, Izzat Ibrahím ad-Dúri, aki a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának alelnöke volt. Szaddám Huszein hívei tüntetéseket szerveztek Irak-szerte, a megmozdulásokon többen is meghaltak. Egy török ügyvéd jelentkezett, hogy szívesen képviselné a diktátort bírósági tárgyalásán. Svédország bejelentette, hogy náluk raboskodhat Szaddám, ha börtönre ítélik.

Török ügyvéd védené Szaddámot

Nagyvilág2003.12.16, 11:21

Egy török ügyvéd jelenkezett, hogy szívesen védené Szaddám Huszeint esetleges bírósági tárgyalásán. Az ügyvéd szerint az USA látványosságá kívánja tenni a pert. Egy amerikai külügyi vezetõ bejelentette: az USA nem ellenezné, ha egy iraki bíróság halálra ítélné Huszeint, az ENSZ fõtitkára ugyanakkor nem támogatja a halálos ítéletet. Huszein nõvére közben azzal vádolta meg az amerikaiakat, hogy öccsét gázzal, vagy kábítószerekkel kábították el, különben nem tûrte volna a bemutatott vizsgálatokat.

Elfogásakor egyezkedni akart Szaddám

Nagyvilág2003.12.15, 14:05

Az amerikaiak hadifogolyként kezelik Szaddám Huszeint, ami az [origo] által megkérdezett szakértõ szerint azt jelenti, hogy megfelelõ körülmények között kell tartani a volt elnököt. Az amerikai védelmi miniszter közölte, hogy az elfogott iraki diktátor nem mutat készséget az együttmûködésre, egy sor dologról nem hajlandó beszélni. Szaddám Huszein elfogásakor még egyezkedni próbált az amerikai katonákkal, õk azonban csak annyit válaszoltak neki, hogy "Bush elnök üdvözletét küldi". A brit külügyminiszter szerint ha Szaddám felett amerikai bíróság ítélkezik, akkor halálbüntetést is kaphat.

Egy lyukban fogták el Szaddámot

Nagyvilág2003.12.15, 00:32

Egy szûk, pinceszerû helyiségben fogták el az amerikai erõk Szaddám Huszeint - derült ki azon a sajtótájékoztatón, ahol hivatalosan is bejelentették a volt elnök elfogását. Szaddámot szombat este fogták el, a volt elnök nem tanúsított ellenállást. Bagdad többségében síiták lakta negyedeiben örömünnep tört ki. A szunnita városrészben igen feszült a hangulat, ott demonstrálók követelték a megszálló csapatok azonnali kivonását. Az amerikai elnök nagyon jó hírnek tartja az iraki exelnök elfogását az iraki nép számára, de az amerikai katonákat arra figyelmeztette, hogy Szaddám Huszein foglyul ejtésével nem értek véget az erõszakos akciók.

Szaddám-hossz a világ tõzsdéin

Gazdaság2003.12.15, 14:30

A volt iraki vezetõ, Szaddám Huszein elfogásának hírére emelkedtek a már nyitva lévõ piacok a világ nagyvárosaiban, és minden bizonnyal hossz elé tekint a Wall Street kereskedése is. A tokiói értéktõzsde Nikkei 225-ös mutatója 3 százalékot meghaladó értékben zárt, a dollár pedig erõsödést mutatott az euróval szemben a hírre.

Izrael is érdekelt Szaddám felelõsségre vonásában

Nagyvilág2003.12.15, 19:39

Izrael arra törekszik, hogy Szaddám Huszeint az Izrael ellen elkövetett bûnökért is felelõsségre vonják. A volt iraki diktátor lövette Izraelt, valamint pénzelte a palesztin öngyilkos merénylõket.

Megalázónak érzik az arabok Szaddám elfogását

Nagyvilág2003.12.15, 13:50

A legtöbb hétfõi arab újság kevés szimpátiával szólt Szaddám Huszein volt iraki elnökrõl, bár egy részük az arab nemzetet ért megaláztatásként értékelte az egykori diktátor elfogását. Az olasz Corrierra della Sera szerint az amerikaiak egyik legnagyobb sikere, hogy Szaddámot élve fogták el, és így a volt elnök nem válhat Che Guevarához hasonló ikonná. Az izraeli sajtó örömmel, de visszafogott optimizmussal írt hétfõn Szaddám Huszein volt iraki vezetõ elfogásáról, míg az iráni lapok a diktátor sorsának megpecsételõdését ünnepelték.

A kincstáré marad Szaddám vérdíja

Nagyvilág2003.12.15, 20:17

Feltehetõen az amerikai kincstáré marad a volt iraki diktátor fejére kitûzött 25 millió dolláros jutalom, mivel Szaddám Huszein búvóhelyét nem önkéntes nyomravezetõ segítségével, hanem több elõállított személy kihallgatása révén találták meg.

Vallomás helyett szónokol Szaddám

Nagyvilág2003.12.15, 17:54

Vallomás helyett nacionalista és patetikus válaszokat ad kihallgatóinak az amerikaiak fogságába került Szaddám Huszein. A volt iraki elnök például közölte, hogy addig nem akar vécére menni, amíg a népe rabságban van. Szaddámnál elfogásakor állítólag az ellenállókkal kapcsolatos dokumentumokat is találtak az amerikaiak. Az iraki kormányzó tanács vezetõje szerint halálbüntetés fenyegeti Szaddámot. Bush amerikai elnök hétfõn sem beszélt konkrétumokról, csak annyit mondott, hogy igazságos eljárásra számíthat a volt iraki vezetõ.

Elfogták Szaddám Huszeint

Nagyvilág2003.12.14, 13:11

Tony Blair brit miniszterelnök megerõsítette a hírt, hogy elfogták Szaddám Huszein volt iraki elnököt. Amerikai részrõl még nem szólaltak meg, de közölték, hogy egy órakor "nagyon fontos" bejelentést tesznek. Jelentések szerint a volt iraki elnököt szülõvárosában, Tikrítben fogták el. Személyazonosságát állítólag DNS-teszttel is igazolták.

Szaddám 61 ezer bagdadit végeztetett ki

Nagyvilág2003.12.08, 22:12

Szaddám Huszein volt diktátor rezsimje alatt vélhetõen 61 ezer bagdadi lakost végeztek ki - derül ki a Gallup közvélemény-kutató cég friss felmérésébõl.

Elfogták a Köztársasági Gárda egyik tábornokát

Nagyvilág2003.12.04, 00:39

A megbuktatott iraki elnök, Szaddám Huszein korábbi fõ támaszát jelentõ Köztársasági Gárda volt tábornokát tartóztatták le az amerikai egységek szerda este Fallúdzsában.

Az amerikaiak elszalasztották Szaddám helyettesét

Nagyvilág2003.12.03, 17:18

Az amerikai csapatok jelentése szerint a hétfõ éjjeli Kirkuk környéki nagyszabású akció során nem sikerült kézre keríteni Szaddám Huszein helyettesét. A megszálló csapatok jelentrése szerint ugyanakkor az akcióban számos "kiemelt célpontot" sikerült elfogni. A negyvennyolc órás akció során egy "ellenséget" megöltek, és összesen ötvennégy embert fogtak el.

Szaddám helyettesére vadásznak az amerikaiak

Nagyvilág2003.12.02, 16:50

Valószínûleg Szaddám Huszein helyettesét akarták elfogni az amerikaiak a Kirkuk környékén végrehajtott nagyszabású akciójukkal hétfõ éjjel. A kormányzótanács egyik képviselõje szerint  az amerikaiak elfogták vagy megölték Izzat Ibrahim al-Dourit. Az országot megszállva tartó amerikai csapatok egyelõre nem szolgáltak információval az akciót illetõen. Az amerikaiak szerint al-Douri a Szaddámot támogató gerillák egyik vezetõje.

Irak letartóztatási parancsot adott ki Szaddám ellen

Nagyvilág2003.12.02, 19:32

Egy bagdadi bíróság, egy huszonnyolc évvel ezelõtti gyilkossági kísérlet alapján elrendelte Szaddám Huszein, a hatalmától megfosztott diktátor letartóztatását - jelentette be kedden Bagdadban az Iraki Nemzeti Egyetértés nevû mozgalom.

Bankrablók ütöttek rajta az amerikai konvojon Irakban

Nagyvilág2003.12.01, 20:08

Minden eddiginél összehangoltabb támadás ért egy amerikai konvojt Szamarrában. Az amerikai csapatok szerint a támadók a konvoj által szállított új nyomású iraki bankókat akarták megszerezni. A támadás utáni tûzharcban az amerikaiak jelentése szerint összesen ötvenhat iraki halt meg, köztük civilek is. A támadók Szaddám Huszein milíciájának egyenruháját viselték.

Szaddám észak-koreai rakétákat kívánt telepíteni

Nagyvilág2003.12.01, 18:39

Szaddám Huszein volt iraki elnök fiai és tábornokai egy észak-koreai rakétarendszer teljes gyártási technológiájának a megvételérõl tárgyaltak Phenjan küldötteivel Szíriában az amerikai invázió elõtt.

Szaddám még mindig Irakban bujkál

Nagyvilág2003.11.26, 18:37

Szaddám Huszein még mindig Irakban van, de állandóan változtatja helyét, és eddig semmi sem bizonyítja, hogy õ állna a koalíciós erõk elleni gerillamozgalom élén - jelentette ki egy amerikai tábornok szerdán.

Szaddám szerint zsákutcába kerültek a megszállók

Nagyvilág2003.11.16, 18:51

Egy arab tévéállomás vasárnap közzétett egy magnószalagot, amelyen állítólag Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor arra szólítja fel az irakiakat, hogy folytassanak szent háborút a megszálló nyugati csapatok ellen. A kazettán hallható személy még több áldozattal fenyegeti meg a szövetségeseket - jelentette a Reuters.

Al-Kaida-tagokat fogtak el az amerikaiak Irakban

Nagyvilág2003.11.11, 17:12

Húsz al-Kaida-tagot tartanak fogva az Irakban állomásozó amerikai csapatok. A külföldi iszlám harcosok valószínûleg Szíria és Irán felõl szivárogtak be az országba, és több, robbantásos merényletért terheli õket felelõsség.  A hírt az Irakot megszállva tartó amerikai szárazföldi csapatok parancsnoka, Ricardo Sanchez altábornagy közölte. Az altábornagy szerint az amerikai hadsereg még mindig messze van attól, hogy kézre kerítse Szaddám Huszeint, a bukott diktátort. Eközben egy nemzetközi segélyszervezet jelentést tett közzé, melybõl kiderül, az iraki lakosság életét és egészségi állapotát még évtizedekig befolyásolhatja a háború.

Akadozó mûholdrendszer az iraki háborúban

Tudomány2003.11.07, 13:25

A Pentagon korábbi közlései szerint a Szaddám Huszein seregei felett aratott gyõzelemben kulcsszerepe volt a mûholdak útján továbbított képi és egyéb információknak. Fél év elteltével árnyaltabb kép tárul fel a kongresszusi meghallgatásokon - írja a Space News amerikai hetilap.

Irak: kiveszõben a Szaddám név

Nagyvilág2003.11.03, 16:50

Szaddám Huszein bukása elõtt az irakiak elõszeretettel adták újszülötteiknek a Szaddám nevet. A diktátor bukása óta azonban egyetlen gyereket sem neveztek el Szaddámnak az országban. A bukott rezsim anyagi juttatásokban részesítette azokat, akik egy napon születtek a diktátorral, ám az amerikai bevonulásával megszûnt az állami születésnapi ajándék is.

Bush szerint korai lenne kivonulni Irakból

Nagyvilág2003.11.02, 01:17

Korai lenne az amerikai haderõ kivonása Irakból, egy ilyen lépés csak a terroristákat bátorítaná - jelentette ki Bush amerikai elnök szombaton, rendszeres heti rádióbeszédében. Irak amerikai polgári kormányzója közölte: Szaddám Huszein életben van Irak területén, és továbbra is a volt diktátor elfogása, vagy megölése az elsõ számú feladat.

A Fehér Ház hisz az iraki helyzet normalizálódásában

Nagyvilág2003.11.01, 00:09

Csak idõ kérdése, hogy Szaddám Huszeint és bukott rezsimjének maradék tagjait elfogjuk és bíróság elé állítsuk - jelentette ki pénteken Scott McClellan fehér házi szóvivõ azokkal a lapjelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a volt iraki diktátornak jelentõs szerepe lehet az amerikai katonák elleni terrortámadások irányításában.

Videón jelentkezett egy Szaddámhoz hû csoport

Nagyvilág2003.10.25, 00:40

Videón jelentette be létezését egy új iraki csoport, amely Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök és az iszlám nevében intéz támadásokat amerikai katonák ellen.

Lelõttek egy amerikai helikoptert Irakban

Nagyvilág2003.10.25, 19:57

Találat ért egy amerikai katonai helikoptert szombaton az iraki Tikrit város közelében, és a légi jármû lezuhant. A Szaddám Huszein szülõvárosa mellett szerencsétlenül járt katonákat azonnal megtámadták, gránátokat dobtak rájuk. Ennek elenére élve mentették ki õket, de mind az öten megsérültek.

Tikritnél látták Szaddámot

Nagyvilág2003.10.13, 21:45

A CNN szerint Tikrit környékén látták Szaddám Huszeint, a hat hónappal ezelõtt megbuktatott iraki diktátort.

Bankjegyeket égetett el az iraki jegybank

Gazdaság2003.10.11, 16:08

A Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök rezsimje idejében forgalomban lévõ, több ezer bankjegyet égetett el szombaton az iraki nemzeti bank, a hétfõn kezdõdõ átfogó pénzcserére készülve.

Irak: három amerikai halt meg robbantásokban

Nagyvilág2003.10.07, 17:26

Három amerikai katona és egy iraki tolmács vesztette életét iraki gerillák által végrehajtott merényletekben kedden. A merényletek a Bagdad környéki úgynevezett szunnita háromszögben történtek, ahol a legnagyobb a volt diktátor, Szaddám Huszein támogatottsága. Ugyanakkor robbanás történt a bagdadi külügyminisztérium épületénél, sérültekrõl nem érkezett jelentés.

Blair tudta, hogy Irakban nincs tömegpusztító fegyver

Nagyvilág2003.10.05, 10:56

Robin Cook korábbi brit külügyminiszter azt állítja, hogy Tony Blair brit miniszterelnök az iraki háború kitörése elõtt már tudta, hogy Szaddám Husszeinnek nincs 45 percen belül bevethetõ tömegpusztító fegyvere. A politikus szerint a kormányfõ minderrõl egy négyszemközti beszélgetésen számolt be neki. A hírt a The Sunday Times adta közzé, mely részletekben közli a háborút hevesen ellenzõ Cook naplóját. Blair hivatala abszurdnak tartja az állítást.  

Bush szerint a CIA elegendõ bizonyítékkal szolgált

Nagyvilág2003.10.03, 19:04

George Bush, az Egyesült Államok elnöke elegendõnek tartja a CIA-nak az iraki tömegpusztító fegyverekrõl készített jelentésben foglalt bizonyítékokat. Bush szerint a megtalált vegyifegyver-maradványok és tervek mind arra utalnak, hogy Szaddám Huszein az egész világot veszélyeztette.

Irak: lövöldözés Fallúdzsában

Nagyvilág2003.09.26, 23:49

Négy iraki polgári személyt lelõttek amerikai katonák péntek este Fallúdzsában, amelynek lakossága jelentõs részben hû maradt Szaddám Huszein elnök elûzött bagdadi rezsimjéhez.

Az USA cáfolja, hogy tárgyalna Szaddámmal

Nagyvilág2003.09.22, 11:49

Egy magas rangú volt iraki politikusra hivatkozva a Sunday Mirror címû brit lap azt állítja, hogy Szaddám Huszein titokban tárgyal az amerikaiakkal. A hónapok óta bujkáló volt diktátor titkos információkat ígért pénzérõl és tömegpusztító fegyvereirõl, ha Belorussziába menekülhet. Az amerikaiak nem alkusznak, de tárgyalnak - állítja a magát bennfentesnek mondó iraki. Az egész történet téves - cáfolta a a lap információit az illetékes amerikai katonai szóvivõ.

Rakétatámadás Szaddám rettegett börtöne ellen

Nagyvilág2003.09.21, 14:16

Két amerikai katona meghalt, további tizenhárom pedig megsérült, amikor rakétatámadás érte az egyik legrettegettebb iraki börtönt. Ez a második támadás volt az amerikai csapatok által irányított Abu Ghreib börtön ellen, ahol korábban Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök politikai ellenfeleit tartották fogva.

Bush: Nem volt kapcsolat Szaddám és az al-Kaida közt

Nagyvilág2003.09.18, 11:30

George Bush amerikai elnök kijelentette: nincsen bizonyíték arra, hogy Szaddám Huszeinnek köze lett volna a szeptember 11-i terrortámadásokhoz. A legfrissebb közvélemény kutatások szerint az amerikaiak majdnem hetven százaléka úgy gondolja: a bukott iraki diktátornak személyesen is köze volt a terrortámadásokhoz. Szakértõk szerint a Bush-kabinet azért tájékoztatta félre a lakosságot, hogy az emberek biztosan támogassák az Irakban zajló hadmûveleteket.

Irak: nyolc amerikai katona sebesült meg

Nagyvilág2003.09.14, 10:40

Bagdadba érkezett vasárnap Colin Powell amerikai külügyminiszter, Szaddám Huszein iraki elnök bukása óta elsõ ízben. A látogatással egy idõben fokozódtak az Irakot megszálló amerikai csapatok elleni támadások, az elmúlt 24 óra alatt legalább 1 amerikai katona meghalt, 17 pedig megsebesült rajtaütések következtében.

Szaddám palotájában emlékeznek Irakban

Nagyvilág2003.09.11, 18:15

Az Egyesült Államok elleni támadás második évfordulóján világszerte az áldozatokra emlékeztek. Az Irakot megszállva tartó amerikai csapatok Szaddám Huszein egyik palotájában rendeztek emlékünnepséget. Londonban emlékparkkal tisztelegtek az áldozatok elõtt. Ez Európai UNió brüsszeli központjában egy perces csenddel adóztak az áldozatok emlékének. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió ugyanakkor pont csütörtökön hozott nyilvánosságra egy felvételt, melyen Oszama bin Laden, a támadásokat végrehajtó al-Kaida terrorszervezet vezetõje beszél.

Terror elleni háború Irakban, kétséges eredményekkel

Nagyvilág2003.09.10, 16:54

Az Egyesült Államok közép-európai idõ szerint 2003. március 20-án megtámadta Irakot. Az indoklás szerint azért, mert az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyt jelentenek a világ biztonságára. George W. Bush amerikai elnök kijelentette: a támadás a 2001. szeptember 11-i terrorakciók következménye, a nemzetközi terrorizmus elleni harc része volt. A háború sikere azonban egyelõre kérdéses: bár Szaddám Huszein volt iraki elnök rendszerét megdöntötték, õt magát máig nem találták meg, mint ahogy az iraki tömegpusztító fegyverek sem kerültek elõ.

Huszein bújtatása miatt fogtak el egy törzsfõt

Nagyvilág2003.09.09, 14:14

A dél-iraki Bászra térségében brit katonák elfogtak egy törzsfõt, akit azzal gyanúsítanak, hogy búvóhelyet adott az elûzött Szaddám Huszein elnöknek.

Szaddám elhatárolódik a nedzsefi merénylettõl

Nagyvilág2003.09.01, 15:53

Szaddám Huszein volt iraki elnök egy neki tulajdonított hangfelvételen elhatárolódik a nedzsefi robbantástól, és a szövetséges megszállókat teszi felelõssé a merényletért. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízión sugárzott hangfelvételen a bukott diktátor arra figyelmeztette az irakiakat, hogy ne higgyenek a megszállóknak. A nedzsefi robbantás közel száz áldozatot követelt, köztük van Mohamed Bakr al-Hakim ajatollah, az iraki síiták vezetõje.

Szaddám ügynökeit toborozza az USA

Nagyvilág2003.08.24, 12:36

Az Egyesült Államok Szaddám Huszein titkosszolgálatának tagjai segítségével kívánja a katonái elleni támadások elkövetõit kézre keríteni.  Az amerikaiak inkább ezzel a módszerrel keresik az ellenállókat, mint a sok ellenérzést kiváltó razziákkal. Állítólag már közel száz volt ügynök dolgozik nekik.

Elkapták Vegyész Alit

Nagyvilág2003.08.21, 13:52

Korábban már halálhírét is keltették, azonban most egyértelmûen bebizonyosodott, hogy túlélte az iraki háborút Ali Haszán al-Madzsid tábornok, Szaddám Huszein unokatestvére. A szövetségesek által ötödik legkeresettebb volt iraki vezetõt a CNN jelentése szerint csütörtökön ejtették fogságba az amerikaiak. Nevét onnan kapta, hogy az õ vezetésével vetettek be vegyi fegyvereket a kurdokkal szemben a nyolcvanas évek végén.

Elfogták Szaddám egyik legközelebbi bizalmasát

Nagyvilág2003.08.19, 15:20

A kurd harcosok elfogták Taha Jaszin Ramadán volt iraki alelnököt, Szaddám Huszein helyettesét hétfõ délután Moszulban. A hírt a Pentagon is megerõsítette, és közölte Ramadánt átadták a kurdok az amerikai katonáknak.

Kelly-ügy: az elhunyt professzort igazolják a meghallgatások

Nagyvilág2003.08.18, 23:37

A brit kormányfõ kabinetfõnökének egy titkosszolgálat vezetõihez írt e-mailje került nyilvánosságra a Kelly-ügyet vizsgáló bizottság ülésén. Ebben többek között azt kifogásolta, hogy a titkosszolgálat által készített jelentés nem támasztja alá Szaddám Huszein iraki diktátor által jelentett fenyegetést. A levelet egy héttel azelõtt küldte el, mielõtt nyilvánosságra hozta volna tavaly szeptemberben a kormány az iraki tömegpusztító eszközökrõl szóló dossziét.

Újabb Szaddám-levél bukkant fel

Nagyvilág2003.08.13, 23:36

Szaddám Huszeinnek tulajdonított írásos üzenetet olvastak fel szerdán az al-Dzsazíra katari hírtelevízióban, amelynek írója tiszteleg Ali al-Szisztani ajatollah elõtt, az iraki síiták egyik fõméltósága elõtt.

Irak: újabb magas rangú ellenzékiek fogságban

Nagyvilág2003.08.12, 21:19

Amerikai katonák kedden elfogták a volt iraki Köztársasági Gárda egyik hadosztályának vezérkari fõnökét, valamint Szaddám Huszein bukott elnök egyik volt testõrét a diktátor szülõvárosának külsõ részein tartott rajtaütéseikben.

Bush: Huszein segített az al-Kaidának

Nagyvilág2003.08.09, 10:33

A Fehér Ház szerint az al-Kaida egy börtönben lévõ fontos terroristája elismerte, hogy a szervezet az azóta megdöntött Szaddám Huszein iraki rendszerétõl kért segítséget biológiai és vegyi fegyverkezésre irányuló terveihez.

Megadta magát a volt iraki belügyminiszter

Nagyvilág2003.08.09, 18:37

Megadta magát az Irakot megszálló szövetséges erõknek Szaddám Huszein volt belügyminisztere. Mahmúd Ziáb al-Ahmed pénteki letartóztatását szombaton délután jelentette be az amerikai középsõ parancsnokság. Az amerikai hadsereg júliusban már közölte, hogy elfogta az egykori belügynminisztert - tudósít a Reuters hírügynökség. 

Irak: lemondott a televízió elnöke

Nagyvilág2003.08.05, 19:21

Lemondott kedden az iraki televízió amerikai támogatással pozíciójába került elnöke, miután csalódott az Egyesült Államok vezényelte iraki helyreállításban.

Irakon kívül van már a Szaddám-fiúk feladója

Nagyvilág2003.08.03, 15:36

Egy iraki iszlám szervezet Szaddám megölésére szólította fel a népet, még "mielõtt az amerikaik megtalálják" a bukott diktátort. Irak amerikai kormányzója ismét felszólította az irakiakat, hogy adjanak meg minden információt Szaddám Huszein tartózkodási helyérõl.

Lányai szerint Szaddám jó apa volt

Nagyvilág2003.08.02, 09:15

Nagyon jó apa volt, szerette a családját, gondjainkkal hozzá fordultunk - nyilatkozta a CNN-nek a volt iraki diktátor két, Jordániában menedéket kapott lánya. Arról nem szóltak, hogy férjeiket minden bizonnyal Szaddám Huszein gyilkoltatta meg.

Egy idõben keresik Szaddámot és bin Ladent

Nagyvilág2003.07.31, 19:35

Miközben ezekben a napokban szinte minden figyelem a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein elfogására irányul, valójában nem csökken a hajsza az Afganisztánban bujkáló hírhedt terroristavezér, Oszama bin Laden után sem - közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú képviselõje.

Szaddám lányai Jordániában kaptak menedéket

Nagyvilág2003.07.31, 21:17

Jordániába érkezett csütörtökön Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök két legidõsebb lánya, kilenc gyermekük társaságában. Nabíl as-Saríf jordániai tájékoztatási miniszter közölte, hogy II. Abdalláh király menedéket nyújtott a két Huszein lánynak, Ranának és Ragdnak.

Szaddám elfogását híresztelik

Nagyvilág2003.07.30, 12:44

Az amerikai pénzpiacokon Szaddám Huszein elfogásának híre terjed, azonban hivatalos források nem erõsítették meg ezt az információt. A volt diktátor után jelenleg szülõhelye térségében kutatnak az amerikaiak.

Powell: Szaddám szemét - be kell gyûjteni

Nagyvilág2003.07.30, 23:09

Colin Powell szerdai nyilatkozatában szemétnek titulálta Szaddám Huszeint, a bukott iraki diktátort, amelyet be kell gyûjteni.

Szaddám új hangfelvételen gyászolja fiait

Nagyvilág2003.07.29, 19:46

Állítólag újra szólt népéhez, követõihez Szaddám Huszein volt iraki elnök. A hatalmától megfosztott, bujkáló diktátor állítólagos új hangüzenetében fiait gyászolta, és haláluk megtorlására szólított fel.

100 millió dollár volt Szaddám megölt fiainál

Nagyvilág2003.07.29, 11:16

Egyebek mellett 100 millió dollárt, kölnit, Viagrát találtak Szaddám Huszein fiainak poggyászában, miután megölték õket Moszulban. A két férfi holttestét jelenleg egy hûtõházban tárolják, és a héten rekonstrálták arcukat, hogy felismerhetõek legyenek a televízióban. Egy újabb jelentés szerint Udajt és Kuszajt nem is egy iraki informátor adta fel, hanem a CIA találta meg egy telefonhívás alapján. Közben állítólag majdnem elkapták Szaddámot is.

24 órán belül öt amerikait öltek meg Irakban

Nagyvilág2003.07.27, 11:22

Szombat reggel óta öt amerikai katonát öltek meg Irakban. Az amerikai hadvezetés korábban abban bízott, hogy Szaddám fiainak halálával alábbhagynak a támadások. A BBC tudósítója szerint ugyanakkor nem csupán a volt elnök hívei tartják ellenségnek az amerikaiakat.

Rajtaütés egy bagdadi házon Szaddám miatt

Nagyvilág2003.07.27, 20:22

Szaddám Huszeint keresték abban a bagdadi házban, amelyet vasárnap támadtak meg az amerikai katonák. A volt diktátort ugyan nem lelték, viszont megöltek öt irakit.

Állítólag elfogták Huszein testõreit

Nagyvilág2003.07.26, 14:16

Amerikai hivatalos források állítása szerint elfogtak egy embercsoportot, akikben Szaddam Huszein testõreit vélték felfedezni.

Letartóztatták Szaddám testõrsége több tagját

Nagyvilág2003.07.25, 20:23

Az amerikai fegyveres erõk Tikrít déli kerületeiben végrehajtott rajtaütéssel õrizetbe vettek több olyan személyt, akikrõl úgy tudják, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök személyes biztonsági különítményének tagjai voltak.

Szaddám fiainak halála sem hoz enyhülést Irakban

Nagyvilág2003.07.25, 15:31

A halott Huszein fiúk képeinek nyilvánosságra hozása sem gyõzte meg az irakiakat arról, hogy Udaj és Kuszaj halottak. Az irakiak többsége egyszerûen nem bízik a megszálló amerikaiakban, és nem hiszik el, hogy a világ legerõsebbnek mondott hadserege képtelen letörni a baathista ellenállást az országban. Az amerikai katonák is elégedetlenek a vezetéssel, az Egyesült Államok nyilvánosságra hozta a csapatok felváltásának tervezett sorrendjét. A terv szerint a legnagyobb veszteségeket szenvedett Harmadik Gyalogoshadosztály még egy ideig Bagdadban marad.

30 millió dollárt kap a Huszein fiúkat feladó iraki

Nagyvilág2003.07.23, 17:09

30 millió dollár üti a markát a Szaddám Huszein fiainak hollétét eláruló irakinak. Az amerikai hadvezetés valószínûleg fotókkal bizonyítja majd, hogy valóban Szaddám Huszein fiai haltak meg. A bizonyítékok már rendelkezésükre állnak: a fogazat, röntgenfelvételek és a volt rendszer vezetõinek vallomása támasztja alá a fiúk halálát. A szövetségesek a Huszein fiúk megölése után katonáik megtépázott harci moráljának javulására számítanak.

Irak: nem találják Szaddámot

Nagyvilág2003.07.21, 22:31

Megrohamozták amerikai katonák hétfõn egy gazdag iraki autókereskedõ házát az arab ország középsõ részén, miután egy magát Szaddám Huszein autószerelõjének kiadó férfi azt állította, hogy az épületben rejtõzködik a bukott iraki elnök.

Irak: ezer gyanúsítottat vettek õrizetbe

Nagyvilág2003.07.18, 20:13

Az amerikai hadsereg több mint ezer iraki polgárt, feltehetõen Szaddám Huszein követõit vett õrizetbe.

Gerillaháború zajlik Irakban

Nagyvilág2003.07.17, 12:05

Az amerikai csapatok parancsnoksága elismerte: Irakban gerillaháború zajlik. A csapatokat magasabb készültségi fokozatba helyezték, ma van ugyanis Szaddám Huszein Baath Pártja hatalomra jutásának évfordulója. Eközben nõ az elégedetlenség az amerikai csapatok körében, a katonák többsége hazaindulna.

Újra jelentkezett Szaddám Huszein

Nagyvilág2003.07.17, 17:37

Két arab televízió is mûsorra tûzte a legújabb, a bukott iraki diktátornak tulajdonított hangfelvételt. A felvételen, melynek hitelessége még nem bizonyított, a fegyveres akciók fokozódásával fenyeget a szakértõk szerint Szaddám Huszeinéhez feltûnõen hasonlító hang.

Irak: amerikai katonákra támadtak Ramádiban

Nagyvilág2003.07.16, 00:18

Ismeretlen fegyveresek páncéltörõ rakétagránátokkal támadtak amerikai katonákra kedden késõ este a Bagdadtól 100 kilométerre nyugatra lévõ Ramádiban, ahol a megbuktatott Szaddám Huszein iraki elnök egyik palotája van. Errõl szemtanú számoltak be a közeli Fallúdzsában.

Bagdad közelében bujkálhat Szaddám Huszein

Nagyvilág2003.07.14, 13:41

Egy volt iraki kémfõnök szerint Szaddám Huszein iraki elnök jelenleg Bagdad és Szamarra között bujkál. A Tigris folyó menti terület sûrûn lakott és sûrû növényzettel borított, ami Vafik asz-Szamerraj tábornok szerint a volt diktátornak kedvez.

Nemzeti ünnep lett Szaddám bukásának napja

Nagyvilág2003.07.13, 15:59

Nemzeti ünneppé nyilvánította április 9-ét, Szaddám Huszein bukásának napját az iraki kormányzó tanács, amely vasárnap tartotta alakuló ülését Bagdadban. A testületet, amelynek komoly szerepet szánnak az ország demokratizálásában, Szaddám Huszein 23 évig tartó uralma alatt is Irakban maradt személyek alkotják.

Izrael: letartóztatták Szaddám Huszeint

Nagyvilág2003.07.10, 22:10

Az izraeli rendõrség letartóztatta Szaddám Huszeint, az iraki elnök névrokonát, aki Izraelben tolvajként vált ismertté - jelentette az AFP.

Egymilliárdos kártérítésre ítélték Szaddámot

Nagyvilág2003.07.09, 06:28

Majdnem egymilliárd dolláros kártérítést ítélt meg egy amerikai bíró 17, még az elsõ öbölháború során fogságba esett amerikainak és családtagjainak, a károkozást Szaddám Huszeinek kellene megfizetni. Azt még nem tudni, hogyan hajtják be a pénzt.

A CIA szerint Szaddám beszél a kazettán

Nagyvilág2003.07.07, 20:07

Az amerikai hírszerzés szerint valószínû, hogy a volt iraki diktátor hangja hallható az al-Dzsazíra hírtévében pénteken bemutatott kazettán, de azt lehetetlen megállapítani, hogy a felvétel mikor készült. A Szaddámnak mondott férfi a felvételen azt mondja: jól van, és még mindig irakiak között él.

Szaddám szellemétõl tartanak az amerikaiak

Nagyvilág2003.07.04, 16:22

Még mindig háborúban állunk - jelentette ki egy amerikai tábornok, miután Irakban egyre gyakoribb és egyre profibb eszközökkel végrehajtott támadások érik a szövetségeseket. Az amerikaiak abban bíznak, ha elkapják Szaddám Huszein volt iraki elnököt, akkor alábbhagy a támadók lelkesedése. Az augusztusban Irakba induló magyar katonák kiképzésén nem változtattak a támadássorozat hírére. A honvédségnél azt közölték: õk mindig a legrosszabb helyzetre készülnek fel.

Szaddám állítólag beszélt az al-Dzsazírán

Nagyvilág2003.07.04, 17:13

Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió egy hangfelvételt sugárzott pénteken, melyen a tévétársaság állítása szerint Szaddám Huszein bukott iraki elnök hallható. Az al-Dzsazíra szerint a felvételt a napokban rögzítették. A Szaddámnak mondott férfi a felvételen azt mondja, jól van, és még mindig irakiak között él.

Az USA 25 millió dollárt ad Szaddám fejéért

Nagyvilág2003.07.03, 17:35

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma csütörtökön 25 millió dollárt ajánlott minden Szaddám Huszeinhez elvezetõ információért. A megbuktatott iraki diktátor fiaira 15 millió dolláros vérdíjat tûztek ki.

Szaddám ismét írásban fenyegetõzik

Nagyvilág2003.06.22, 09:28

Nyugati célpontok, köztük repülõgépek elleni terrortámadásokkal fenyegetõzik az a levél, amelyet egy londoni arab lap hozott le a hétvégén, és amelyet brit írásszakértõi vélemény szerint is jó eséllyel személyesen Szaddám Huszein volt iraki elnök írt. A június 12-i keltezésû levél általános felkelésre szólítja fel az irakiakat, és támadó akciókra mindazon országok ellen, amelyek katonákat küldtek Irakba; az üzenet ezek között megnevezi Lengyelországot is.  

Szaddám Huszein fiaival Irakban lehet

Nagyvilág2003.06.21, 13:21

Abid Hamid Mahmud al-Tikriti volt iraki vezetõ, "a káró ász" kihallgatásán azt mondta: õ és Szaddám Huszein fiai Szíriába menekültek, amikor a szövetségesek bevonultak az országba. A három férfi késõbb visszatért Irakba, mert Damaszkuszból elûzték õket. Így a két fiú valószínûleg Huszeinnal van.

A britek szerint Irakban bujkál Szaddám

Nagyvilág2003.06.18, 08:56

A brit védelmi miniszter szerint Szaddám Huszein volt diktátor Irakban bujkál, és elõbb utóbb kézre kerül. Geoff Hoon egy Ausztráliában tartott beszédében kijelentette, az iraki tömegpusztító fegyvereket is hamarosan megtalálják.

Elfogták Szaddám legfõbb tanácsadóját

Nagyvilág2003.06.18, 18:04

A szövetségesek kezére került Szaddám Huszein volt iraki elnök legfõbb tanácsadója. Mahmud al-Tikriti tábornok negyedik helyen szerepel az amerikaiak körözési listáján: csak Szaddám és fiai elõzik meg.

Párizs: 165 iráni iszlamistát vettek õrizetbe

Nagyvilág2003.06.17, 15:59

A teheráni kormányzat ellen szervezkedõ iráni fegyveres ellenzéki mozgalom 165 tagját sikerült begyûjteni Párizs körzetében, egy kedd hajnalban kezdõdött nagyszabású rendõri akcióban. Az Iráni Népi Modzsahed Szervezet franciaországi központjában 5 millió dollár készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. A szervezetet Szaddám Huszein támogatta az elmúlt években. 

Elmebetegek figyelmeztették a belga királyt

Nagyvilág2003.06.15, 14:43

Két elmebeteg bemászott a belga király palotájának kertjébe hajnalban, hogy figyelmeztessék az uralkodót: Szaddám Huszein a környéken bujkál. Az õrség csak akkor figyelt fel a kertben ólálkodó párra, amikor bekopogtak hozzájuk.

Iraki gerillák után kutatnak az amerikaiak

Nagyvilág2003.06.15, 16:39

Újabb akciót indított az amerikai hadsereg Irakban a Szaddám Huszeinhez hû fegyveresek csoportjainak felszámolására. A vasárnapra virradóan kezdõdött Sivatagi Skorpió (DesertScorpion) mûvelet célja a Baasz párt, illetve a fedajín miliciák maradványainak felkutatása és ártalmatlanná tétele.

Iraki terrorakciótól tartanak a lengyelek

Nagyvilág2003.06.15, 15:29

Egy londoni arab nyelvû lapnak faxon küldött, Szaddám Huszeinnek tulajdonított levél szerint hamarosan megkezdõdik Irak "felszabadítása", és ennek elsõ szakaszában a dánokra és lengyelekre fognak csapást mérni. Az írás megjelenése után Lengyelországban azonnal megerõsítették a határok, a repülõterek és repülõgépek ellenõrzését.

Szaddám támogatta, az iraki nép elüldözi a palesztinokat

Nagyvilág2003.06.15, 22:43

Az iraki vezetés befogadta és támogatta a palesztin menekülteket, akik - bár tulajdont nem szerezhettek -, szinte ingyen élhettek Irakban. A palesztinok többsége ezért támogatta Szaddám Huszeint. A Szaddám-rendszer bukása után minden megváltozott. A palesztinok kegyvesztetté váltak, elüldözik és gyûlölik õket az irakiak. Azt mondják, csak élõsködtek rajtuk. Az [origo] helyszíni riportja Bagdadból.