Sorstalanság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kertész Imre
- Koltai Lajos
- Kontroll
- Állítsátok meg Terézanyut!
- film
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Linn Ullmann: Jó forma nélkül nincs történet
Koltai Lajos a föld fölött
Koltai Lajos boldog ember - messziről látszik rajta. Két hétig volt csak itthon, míg kipihente első amerikai rendezése forgatását, és ment vissza New Yorkba a vágási munkálatokra. Az Evening olyan produkció, amelynek szinte minden alkotója világsztár, a rendező mégis arra a legbüszkébb, hogy mindannyian szerelemből vállalták. És mivel Magyarországon most először mesélhetett róluk, elég volt, hogy az [origo] riportere megnyomott egy gombot a diktafonján. Kár lett volna még kérdésekkel is zaklatni őt.
Egymillió eurósok klubja
Oscar-díjas nők Koltai új filmjében
Elkezdődött Rhode Islanden Koltai Lajos új filmjének, az Eveningnek a forgatása, és minden jel arra utal, hogy igazi sikerfilm forog: a drámában Claire Danestől kezdve, Glenn Close-on keresztül, Meryl Streepig a legkiválóbb sztárszínésznők alakítják a főszerepeket, a forgatókönyvíró pedig nem más, mint Az órák szerzője, Michael Cunningham.
Európa filmparadicsomai
Miközben Európa legrégebbi filmfesztiválja a velencei Lidón újabb eseménydús évet zárt, az [origo] Filmklub stábja ezúttal kénytelen volt távolból szemlélni az eseményeket. A helyszíni tudósítások helyett átfogó összeállításban tekintjük át kontinensünk legpatinásabb filmszemléit és vágyakozunk a francia Riviérára, a cseh fürdővárosba vagy a csillogó-villogó, vadiúj Potsdamer Platzra. Elszánt filmrajongóknak kötelező tanulmányút Európa filmes Mekkáinak felkeresése, hiszen kis leleményességgel nem lehetetlenség Monica Bellucciba vagy Tom Hanksbe botlani, a páratlan filmfelhozatalról nem is beszélve.
- címkék:
- Mekka
- Julie Delpy
- George Clooney
- Scarlett Johansson
- Willem Dafoe
- Monica Bellucci
- David Lynch
- Anna Karina
- Karlovy Vary
- Ethan Hawke
- Riviéra
- Michael Winterbottom
- hős
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
- Sorstalanság
- Elizabethtown
- Én, Pán Péter
- Bobby
- A Da Vinci-kód
- Vízcseppek a forró kövön
- Tom Hanks
- Találkozás Vénusszal
- A part
- Mennyország most
- A gyermek
- Kikötői hírek
- Elveszett jelentés
- Intimitás
- A kör
- A visszatérés
- A velencei kalmár
- Központi pályaudvar
- Csillagok háborúja
- Good Night, and Good Luck.
- A millió dolláros hotel
- Véres vasárnap
- elefánt
- A fiú szobája
- A Magdolna nővérek
- Hervadó virágok
- Ezen a világon
- Arizonai álmodozók
- Eső előtt
- Underground
- Titkok és hazugságok
- Vera Drake
- szerelem
- Trója
- Kill Bill
- Magnólia
- Távol a mennyországtól
- Anyádat is
- A bárányok hallgatnak
- Taxidermia
- Hedwig és a Mérges Csonk
- Visszafordíthatatlan
- Szerelemre hangolva
- Hanussen
- Ponyvaregény
- Álmodozók
- Hukkle
- szex, hazugság, video
- Fehér tenyér
- Fahrenheit 9/11
- vírus
- A szél
- Volver
- Táncos a sötétben
- Fallal szemben
- Lido
- Címkefelhő »
Amit az Elemi ösztön 2-ből látni érdemes
Az Elemi ösztön 2 hivatalos előzetese nem sok erotikát és izgalmat nyújtott a Sharon Stone hosszú combjait és más testrészeit megpillantani vágyó nézőknek, de most itt a film nem hivatalos - mondjuk úgy: rajongói - előzetese, amely nem egészen három percben mindent tartalmaz, amit a filmből látni érdemes.
Itt az Elemi ösztön 2 előzetese
Ezt is megértük: a hollywoodi folytatásgyártási láznak áldozatául esett az Elemi ösztön is. A '92-es erotikus thrillerben Sharon Stone és Michael Douglas játszott macska-egér játékot egymással és a nézőkkel, de a második részben csak egyikük tér vissza.
Vérszomjas szlovák macák
Amerikában folytatódik az év eleji dínomdánom a mozipénztáraknál, a múlt hétvége kedvező eredményei után ismét a tavaly ilyenkorinál sikeresebb hétvégét zártak a mozik, mégpedig 9%-kal.
2005 - Az ellentmondások éve
Jó év volt 2005 a moziban, mert a Millió dolláros bébi nyerte az Oscar-díjat, rossz év volt, mert megint pofára ejtették Scorsese-t. Jó év volt, mert visszatért Batman, rossz év volt, mert megkergült Tom Cruise. Jó év volt, mert a pingvinek lenyomták a gagyi akciófilmeket, rossz év volt, mert sokat bántották Orlando Bloomot. Az igazság persze valahol középen található, mint az kiderül az idei mozitermésből mérleget vonó összeállításunkban.
- címkék:
- Batman
- Tom Cruise
- George Clooney
- Woody Allen
- Leonardo DiCaprio
- Scarlett Johansson
- Martin Scorsese
- Julia Roberts
- Katie Holmes
- Ewan McGregor
- Jude Law
- Jodie Foster
- Lou Taylor Pucci
- Hosszú jegyesség
- Titokzatos folyó
- Sziriana
- Büszkeség és balítélet
- Farkasokkal táncoló
- Sorstalanság
- Szigorúan piszkos ügyek
- Pókember
- A remény bajnoka
- Szerelmem nyara
- Dühöngő bika
- Alfie
- Átlagemberek
- Manderlay
- Millió dolláros bébi
- A gyermek
- Orlando Bloom a
- Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel
- Sin City - A bűn városa
- Lélektől lélekig
- Csillagok háborúja
- Memento
- A bukás - Hitler utolsó napjai
- South Park
- Légcsavar
- Gladiátor
- A 40 éves szűz
- Ütközések
- Good Night, and Good Luck.
- Mennyei királyság
- Titanic
- Casino
- Ünneprontók ünnepe
- Az igazság fogságában
- Világok harca
- Aviátor
- torta
- Edukators
- A sziget
- Erőszakos múlt
- Desperado
- Nagymenők
- Oscar-díj
- Földre szállt boszorkány
- A szállító
- Közelebb
- Taxisofőr
- Közönséges bűnözők
- A tolmács
- Match Point
- Charlie és a csokigyár
- álmatlanság
- Elizabethtown
- Mission: Impossible
- Címkefelhő »
Darth Vader sem tudta megállítani a visszaesést
A 2005-ös év fekete év volt csaknem mindegyik forgalmazó számára. Az országos moziforgalmazásból hiányzó közel 2 milliárd forintot minden piaci résztvevő megérezte, a hazai tortából csemegéző maréknyi forgalmazó és moziüzemeltető egyike sem teljesíthette éves célkitűzését. A 2005-ös év rögtönzött budapesti gyorsjelentése a teljesség igénye nélkül.
- címkék:
- Darth Vader
- filmművészet
- Aviátor
- Edukators
- Eros
- Palindrómák
- Mr. és Mrs. Smith
- Hölgyválasz
- 2046
- Jack és Rose balladája
- A passió
- Csak szex és más semmi
- A randiguru
- robotok
- Fűrész
- A remény bajnoka
- Magyar vándor
- Kész cirkusz
- Sorstalanság
- Csudafilm
- Csodacsibe
- Millió dolláros bébi
- Szerelmem nyara
- Vejedre ütök
- A zűrhajó
- Szahara
- Lopakodó
- Batman: Kezdődik!
- Sky Kapitány és a holnap világa
- King Kong
- Egy szoknya, egy nadrág
- Blueberry - A fejvadász
- Lélektől lélekig
- Mint egy angyal
- Luther
- Állomásfőnök
- Johanna
- Le a fejjel!
- Sin City - A bűn városa
- Gorilla bácsi
- Légcsavar
- A bukás - Hitler utolsó napjai
- Mennyei királyság
- Twist Olivér
- Hervadó virágok
- 5x2
- Kívül tágasabb
- Világok harca
- Vera Drake
- 36 óra
- Grimm
- Címkefelhő »
2005 a moziban
Már az év kezdetén kiderült, hogy természeti katasztrófákért és terroristatámadásokért nem kell a moziba menni. Talán éppen ezért volt fogékonyabb idén a közönség a vígjátékokra, a romantikus filmekre és a művészi értéket is képviselő alkotásokra. Visszatekintésünk a 2005-ös moziévre tisztelettel adózik a bátor karrierlépéseknek, a legjobb színészi alakításoknak, a legérzékibb ajkaknak és a legemlékezetesebb táncjeleneteknek. Nem kíméljük viszont a szemérmetlen filmposzter-koppintásokat, a tehetségüket aprópénzre váltó Oscar-díjasokat, a szereposztói tévedéseket, valamint a röhejes akcentusokat. Tarts velünk a nosztalgiázásban 66 kaategórián ...
- címkék:
- Rachel McAdams
- Katie Holmes
- Jessica Alba
- Jude Law
- Martin Freeman
- Terry Gilliam
- Susan Sarandon
- Emily Blunt
- Brad Pitt
- Tom Cruise
- Bruno Ganz
- Kate Beckinsale
- Paris Hilton
- Jamie Foxx
- Johnny Knoxville
- Heath Ledger
- Claire Danes
- Maggie Cheung
- Naomi Watts
- Sam Rockwell
- Jason Schwartzman
- Cate Blanchett
- Christian Bale
- Angelina Jolie
- Tony Leung
- Zhang Ziyi
- Nicole Kidman
- Jessica Simpson
- John Malkovich
- Natalie Portman
- Robert Downey Jr.
- Cillian Murphy
- Sarah Jessica Parker
- Don Cheadle
- Julia Roberts
- Szerelmem nyara
- torta
- A fantasztikus négyes
- Cápasrác és Lávalány kalandjai
- Alfie
- Edukators
- éjszakai járat
- A titkok kulcsa
- Szahara
- Eros
- Hosszú jegyesség
- Szerelem sokadik látásra
- Batman: Kezdődik!
- Palindrómák
- Tim Burton: A halott menyasszony
- Bin-jip - Lopakodó lelkek
- King Kong
- Innocence
- Fekete víz
- Galaxis útikalauz stopposoknak
- Blueberry - A fejvadász
- A sziget
- Collateral - A halál záloga
- Gorilla bácsi
- Ray
- Erőszakos múlt
- Elektra
- A bukás - Hitler utolsó napjai
- Öt akadály
- Átok
- Mr. és Mrs. Smith
- Hotel Ruanda
- Twist Olivér
- Dogtown urai
- Domino
- Szégyen és gyalázat
- Az ellenkező nem
- Kőkemény család
- Földre szállt boszorkány
- Casanova
- Hazárd megye lordjai
- Johanna
- Éjszakai őrség
- bújócska
- Chicago
- The Office
- Édes vízi élet
- A kör 2.
- Harry Potter és a Tűz Serlege
- Superman
- A vándorló palota
- George Wallace
- Viasztestek
- Születés
- Nagy Sándor, a hódító
- Sin City - A bűn városa
- Wallace és Gromit és az Elvetemült Veteménylény
- Beépített szépség
- Ponyvaregény
- Légcsavar
- Közelebb
- Csudafilm
- Match Point
- A fény ösvényei
- Hölgyválasz
- Millió dolláros bébi
- Fekete kefe
- A 40 éves szűz
- Anyád napja
- Csak lazán
- Ütközések
- Kerülőutak
- Keane
- Madagaszkár
- Good Night, and Good Luck.
- Star Wars III. rész - A sith-ek bosszúja
- A repülő tőrök klánja
- Dawson és a haverok
- Messze
- Cseh Álom
- Csak szex és más semmi
- A por
- A fiók
- 9 dal
- Vejedre ütök
- Kótyagos szerelem
- Micsoda nő!
- Mennyei királyság
- 2046
- Tiszta
- Durr, durr és csók
- Igazából szerelem
- Hervadó virágok
- Oldboy
- Belső tenger
- Revolver
- I Heart Huckabees - Multik haza!
- Fahrenheit 9/11
- Jackass 2.
- Amerika
- Az igazság fogságában
- Egy cipőben
- A csajom apja ideges
- A gépész
- Világok harca
- A tolmács
- Sky Kapitány és a holnap világa
- Titanic
- Büszkeség és balítélet
- kényszerszünet
- Jack és Rose balladája
- Egy szoknya, egy nadrág
- Kontroll
- Vera Drake
- Charlie és a csokigyár
- Szőke Kóla
- Sorstalanság
- Grimm
- Elizabethtown
- Dallas Pashamende
- Ünneprontók ünnepe
- Én, Pán Péter
- Aviátor
- A randiguru
- Lélektől lélekig
- Címkefelhő »
Francia thriller nyerte az Európa Filmdíjat
A tizennyolcadik Európa Filmdíj-átadáson Michael Haneke új filmje, a Caché vitte el a legtöbb díjat: az Akadémia a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb vágás díját ítélte a filmnek, amely az európai filmkritikusok díját is elnyerte. Sean Connery munkásságát életműdíjjal ismerték el.
Rajthoz állt az idei Oscar-mezőny
Déja-vu érzés köszönthet ránk az idei Oscar-esélyes filmfelhozatalt szemlélve, hiszen a férfi főszereplők mezőnyében ismét zenei legenda megformálása hozhat elismerést, a hölgyeknél újra duplázásra esélyes a közelmúlt egyik nyertese, van bokszolódrámánk is, az állítólagos éllovast pedig az év vége előtt egy hónappal még senki sem látta. Március 6-án osztják ki az idei év legjobb filmjeinek járó aranyszobrokat, de összeállításunk már most megbízható jóslatokba bocsátkozik.
- címkék:
- Judi Dench
- Zhang Ziyi
- Paul Giamatti
- Michelle Yeoh
- Reese Witherspoon
- Heath Ledger
- Rachel Weisz
- Jake Gyllenhaal
- Keira Knightley
- Maria Bello
- Johnny Depp
- Bill Murray
- Scarlett Johansson
- Frances McDormand
- Gwyneth Paltrow
- Don Cheadle
- Diane Keaton
- Charlize Theron
- Joaquin Phoenix
- Felicity Huffman
- Tsotsi
- Match Point
- Maléna
- A remény bajnoka
- Álom luxuskivitelben
- hős
- Büszkeség és balítélet
- A repülő tőrök klánja
- Egy gésa emlékiratai
- Transamerica
- Sorstalanság
- Aki legyőzte Al Caponét
- Sakáltanya
- Hidegvérrel
- Bőrnyakúak
- Született feleségek
- Az elszánt diplomata
- Sophie Scholl
- Ray
- Vészhelyzet
- A nyughatatlan
- A gyermek
- Kőkemény család
- Elveszett jelentés
- Ütközések
- Good Night, and Good Luck.
- Hervadó virágok
- Annie Hall
- Tigris és Sárkány
- A szerencseforgató
- Kill Bill
- Erőszakos múlt
- A tehetséges Mr. Ripley
- Majdnem híres
- Boogie Nights
- Capote
- Nagy Sándor
- Kerülőutak
- Minden végzet nehéz
- Philadelphia - Az érinthetetlen
- Chicago
- Sziriana
- A rém
- A boldogságtól ordítani
- Hotel Ruanda
- München
- Címkefelhő »
Transzvesztita tarol a mozikban
Továbbra is rájár a rúd az amerikai filmforgalmazókra: a mozibevételek az Egyesült Államokban jelentősen elmaradnak a tavaly ilyenkoriaktól. Nálunk viszont sokan nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy megnézzék maguknak a női ruhába bújtatott Rudolf Pétert.
- címkék:
- Rudolf Péter
- film
- Dwayne Johnson
- Ünneprontók ünnepe
- Hazárd megye lordjai
- Sorstalanság
- A 40 éves szűz
- Doom
- Hervadó virágok
- Világok harca
- Eros
- Keresd a nőt!
- Meseautó
- George Wallace
- Wallace és Gromit és az Elvetemült Veteménylény
- Szívem csücskei
- Dumb és Dumber - Dilibogyók
- Egy szoknya, egy nadrág
- Dogora - Ázsia arcai
- Címkefelhő »
A neve Craig. Daniel Craig.
A Magyarországon, sőt egyelőre még az USA-ban is viszonylag ismeretlen angol színész arcát hamarosan az egész világ megismeri: Daniel Craig lesz Bond, James Bond. A 21. Bond-film, a Casino Royale hamarosan induló forgatása ürügyén áttekintjük a 007-es ügynök első szőke megformálója karrierjének eddigi jelentősebb állomásait.
Daniel Craig lesz az új James Bond
Azután, hogy a színész édesanyja már reggel kikotyogta a hírt, a legújabb Bond-film alkotói londoni sajtótájékoztatójukon végre hivatalosan is bejelentették, hogy a Casino Royale című 21. James Bond-filmben Daniel Craig alakítja majd a titkosügynököt.
Indul a nemzetközi Oscar-selejtező
Bár még sokat kell aludni az Oscar-díj kiosztóig, már most elkezdhetünk izgulni a legjobb külföldi film díjára jelölt alkotások folyamatosan gyarapodó listáját figyelve. Összeállításunkban mostantól kezdve nyomon követjük, hogy melyik ország milyen alkotással indul a mezőnyben, amelyből az Akadémia kiválasztja majd az öt Oscar-díjért induló favoritot. Lássuk a filmeket, amelyeket már beküldtek a szorítóba!
Nicole Kidman férjre vadászik
Az ausztrál színésznő az új vígjátékban gazdag férjet próbál fogni magának, de pórul jár. Közben egy thriller is készül a főszereplésével, amelyet A bukás rendezője készít.
Magyarország a Sorstalanságot nevezi az Oscarra
Az Oscar-díjra nevező bizottság mai ülésén úgy döntött, hogy Koltai Lajos Sorstalanság című filmje fogja képviselni hazánkat a 2006-os díjkiosztó legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Lélektani gengszterfilm nyert az edinburgh-i filmfesztiválon
A vasárnapi díjátadóval véget ért az 59. edinburgh-i nemzetközi filmfesztivál. A Tsotsi című dél-afrikai film zsebelte be a fesztivál mindkét fődíját: a zsűri által a legjobb új filmnek megítélt elismerést és a közönségdíjat is.
Batemantől Batmanig
Úgy vált akcentust, mint Meryl Streep, és kenterbe verte De Nirót is egy szerepért való testi átalakulásban. Kiterjedt és rendkívül lelkes internetes rajongótáborral (az ún. "Baleheads") rendelkezik, de idén nyáron a szélesebb nagyközönség is megismerkedik az átváltozóművésszel, amint a Denevérember maskarájába bújik. A gépész mozibemutatója kapcsán áttekintjük a hihetetlenül sokoldalú Christian Bale metamorfózisait, köztük a yuppie pszichopatát, a glamrockrajongót, a Shakespeare- és a sci-fi hőst, sőt Jézus Krisztust is.
- címkék:
- Robert De Niro
- Christian Bale
- Sam Raimi
- Meryl Streep
- Jézus
- Batman
- Jim
- Patrick Bateman
- Pokahontasz
- Arcangelo Corelli
- Csillagok háborúja
- Titanic
- Karambol
- Szentivánéji álom
- A gépész
- Sorstalanság
- Fanny és Alexander
- Amerikai pszicho
- Memento
- Mátrix
- Távol a mennyországtól
- Velvet Goldmine
- Címkefelhő »
Megvan az új James Bond
A legfrissebb hírek szerint Daniel Craig került ki győztesen a James Bond-jelöltek versenyéből. A Sun értesülései szerint A kárhozat útja és a Lara Croft első részének 37 éves sztárja alakítja majd a 007-es ügynököt a Casino Royale című következő Bond-filmben.
Vérfertőzés és kannibalizmus is lesz az idei Titanicon
Nem kell tovább várni a Titanic nemzetközi filmfesztivál részletes programjára, az [origo] filmklub olvasói már a rendezvény március 31-i kezdete előtt egy héttel eldönthetik, hogy vérfertőzésről, kannibalizmusról, skót alkoholistákról, öngyilkos tizenévesekről, netán kínai terroristákról szeretnének filmet nézni.
- címkék:
- Isabelle Huppert
- Bai Ling
- Louis Garrel
- Jackass 2.
- A sziget foglya
- Titanic filmfesztivál
- Trainspotting
- Kilenc dal
- A Szem
- hős
- Sorstalanság
- Intim vallomások
- Pánikszoba
- Áramlat
- Változó idők
- Henry Fool
- Kitartó szerelem
- Kerülőutak
- Álmodozók
- Szigorúan piszkos ügyek
- Sztárom a párom
- Kelet-Nyugat
- Akira
- A repülő tőrök klánja
- A Richard Nixon-merénylet
- Címkefelhő »
Oscar-, Nobel- és Grammy-díjasok egy rakáson - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról
Végéhez közeledik az 55. berlini filmfesztivál, amely ha nem is a kiemelkedő filmfelhozatal, de a sokszínű program és a kiváló szervezés miatt magasra tette az idei szemlék mércéjét. Vastaps fogadta Daniel Day-Lewist és Kertész Imrét is, az Édes vízi világ rendezője irigylésre méltó hölgykoszorút vonultatott fel, egy dokumentumfilm kapcsán pedig George Michael is befutott. Folytatódik helyszíni beszámolónk számos magyar vonatkozással és világsztárral.
Will Smith csókol, Afrikáé az Arany Medve - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról
Elavult dolog azt feltételezni, hogy egy német szemle közönsége még mindig feltétlenül hasra esik a második világháború témájától. Különösen, hogy az idei berlini filmfesztiválon Afrika-sikk hódított. Afrikában játszódó, toleranciára tanító eposz nyitotta meg a rendezvényt, a legnagyobb kritikai sikert az afrikai népirtást feldolgozó Hotel Rwanda aratta, a legnépszerűbb hollywoodi sztár a vörös szönyegen egy afroamerikai színész volt, és végül a fesztivál történetében először a fődíj is egy afrikai filmnek jutott.
Spacey aláz, Deneuve mélabús - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról
A hétvégén további sztárdömpinggel és vegyes filmfelhozatallal folytatódott az 55. Berlinale. Catherine Deneuve rutinos fesztiválvendégként reklámozta rutinszerű melodrámáját, Scarlett Johansson helyett be kellett érnünk Dennis Quaiddel, a közönséget levette a lábáról a páneurópai életérzés, Kevin Spaceyvel kapcsolatos pozitív előítéleteinket pedig ideje újragondolni. Folytatódik helyszíni beszámolónk a német fővárosból.
- címkék:
- Scarlett Johansson
- Dennis Quaid
- Kevin Spacey
- Topher Grace
- Catherine Deneuve
- Lakótársat keresünk
- Közönséges bűnözők
- hotel
- Amerikai szépség
- Billy Elliot
- Kontroll
- Hetedik
- Amerikai pite
- Édes vízi élet
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
- Egy fiúról
- Good Bye, Lenin!
- Éjszaka a Földön
- Beyond the Sea
- Sorstalanság
- Címkefelhő »
Budapestre látogat az izraeli kormányfő
Az izraeli külügyminiszter március elején kétnapos hivatalos látogatást tesz Magyarországon, és várhatóan májusban Ariel Saron miniszterelnök is a magyar fővárosban tárgyal. Izrael budapesti nagykövete emellett azt is bejelentette szerdán, hogy az izraeli iskolákban kötelező film lehet a Sorstalanság.
Hallgassa meg a Sorstalanság zenéjét!
A Nobel-díjas regényből készült film zenéjét Ennio Morricone szerezte, ő hangszerelte és vezényelte. Lisa Gerrard énekhangja mellett pánsíp, cimbalom, szintetizátor is hallatszik a műben, a Magyar Rádió zenekara és énekkara mellett. A zenei kompozíció önmagában is élvezhető, a film ismerete nélkül. Az [origo]-n pénteken meghallgathatja a lemezt, és ha tetszett, nyerhet is egy cédét.
Berlinale: afrikai film nyert, a Sorstalanságot nem díjazták
A berlini filmfesztivál történetében először dél-afrikai produkció kapta meg a fődíjat, az Arany Medvét. A Berlinalén Magyarországot a versenyfilmek kategóriájában Koltai Lajos Sorstalanság című filmje képviselte, amely nem kapott díjat.
Berlinale: afrikai film nyert, a Sorstalanságot nem díjazták
A berlini filmfesztivál történetében először dél-afrikai produkció kapta meg a fődíjat, az Arany Medvét. A Berlinalén Magyarországot a versenyfilmek kategóriájában Koltai Lajos Sorstalanság című filmje képviselte, amely nem kapott díjat.
Ujjszopás, Keanu, pigmeusok - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról
A berlini filmfesztiválon lehetetlenség unatkozni, sőt egész pontosan egy dologra sajnálja csak a látogató az időt: az alvásra. Amit később be lehet pótolni egy-egy unalmasabbra sikeredett alkotás vetítése közben, ha éppen nincs mód a menekülésre. Helyszíni tudósításunkból kiderül, hogy a berlini közönség egyelőre jobban várta Keanu Reevest, mint a Sorstalanságot, a filmőrültek pedig nem véletlenül érzik úgy, hogy Álomországba csöppentek.
Hulla, J.Lo, elefánt - heti filmbemutatók
Ezen a héten érkezik a mozikba minden idők legdrágább magyar filmje, a Nobel-díjas Sorstalanság Koltai-féle adaptációja. Könnyedebb szórakozást ígér a külföldi kínálat, hiszen a Százholdas Pagony lakói egy félelmetes elefánttól rettegnek, Richard Gere táncra perdül Jennifer Lopez kedvéért, egy koreai férfi tizenöt évnyi szobafogságot akar megbosszulni, mások pedig annak örülnének, ha végre békében hagynák őket.
Köves Gyuri keze ökölbe szorult
Egymással hosszan szembenézők párbeszédei, zuhogó esőben lassan ökölbe szoruló kéz és tragikus tekintetek váltják egymást a Sorstalanság filmváltozatában. A Nobel-díjas könyv pimasz iróniája kikopott a mozgó változatból, amely így sokkal egyszerűbb mű lett, mint a regény.
- címkék:
- film
- Gladiátor
- Sorstalanság
- Címkefelhő »
Indul a Filmszemle
Február 1-től 8-ig rendezik meg a 36. Magyar Filmszemlét. A magyar film ünnepének tartott egyhetes, több helyszínen zajló rendezvényén a megszokott programokhoz idén számos filmes újdonság, induló Jancsó-portál, kisfilm-adatbázis, plakátverseny is társul. 21 játékfilm, köztük az Argo, a Nyócker! és az Állítsátok meg Terézanyut! küzd meg a Filmszemle nagydíjáért.
Darth Vadertől Harry Potterig - 2005-ös mozielőzetes
Általános vélemény, hogy 2004 sok jó filmmel kedveskedett a nézőknek, de kevés egészen kiemelkedővel. Változik a trend idén, vagy csak a kasszák csilingelése marad a fő szempont? Összeállításunk áttekinti az előttünk álló év - és különösen az első félév - legfontosabb bemutatóit Denevéremberestül, japán horrorostul és Csillagok háborújástul. Lehet készíteni a naptárakat.
- címkék:
- Batman
- Darth Vader
- film
- Bárbarátok
- Ringu - A kör
- Fűrész
- Közelebb
- Támad a Mars!
- Moulin Rouge
- Hölgyválasz
- Sorstalanság
- Kerülőutak
- Én, Pán Péter
- Túl az Óperencián
- A Gyűrűk Ura
- 2046
- Nyisd ki a szemed!
- Oldboy
- Ollókezű Edward
- A tolmács
- Ray
- A cég
- Gothika
- A függetlenség napja
- Csillagok háborúja
- A texasi láncfűrészes
- Madagaszkár
- Elveszett jelentés
- Hosszú jegyesség
- robotok
- A kör
- Constantine, a démonvadász
- Jégkorszak
- Távol Afrikától
- Láncreakció
- Rémálom az Elm utcában
- Sin City - A bűn városa
- Az Álmosvölgy legendája
- Harry Potter
- Memento
- Daredevil, a fenegyerek
- Galaxis útikalauz stopposoknak
- Gladiátor
- Nyomás!
- Kill Bill
- A Bourne-rejtély
- A Karib-tenger kalózai
- Rocky
- Elektra
- Alias
- Macskanő
- Egy csodálatos elme
- Tágra zárt szemek
- A grincs
- A mandzsúriai jelölt
- Chicago
- Star Wars II. rész - A klónok támadása
- Szóljatok a köpcösnek
- Ed Wood
- Trója
- Aviátor
- A kör 2.
- Jackie Brown
- Mátrix
- A mexikói
- Rekviem egy álomért
- Aranyoskám
- Dühöngő bika
- A boldogságtól ordítani
- Helyzetek és gyakorlatok
- Az operaház fantomja
- Mr. és Mrs. Smith
- A Gyűrűk Ura - A király visszatér
- Ponyvaregény
- Tenenbaum, a háziátok
- Csak lazán
- Nagy hal
- Evita
- A bal lábam
- A por
- Szerelemre hangolva
- Star Wars I. rész - Baljós árnyak
- terminál
- Nagy Sándor, a hódító
- Félelem és reszketés Las Vegasban
- A Szem
- sikoly
- 5x2
- Budapest Film
- Címkefelhő »
Nem holokausztfilm a Sorstalanság
Február 10-én érkezik a mozikba a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült film, a Sorstalanság. "Nem akarok egyelőre díjakra gondolni, csak szeressék, azt szeretném" - mondta Koltai Lajos, az Oscar-díjra jelölt operatőr, aki a Sorstalanságban próbálta ki magát először rendezőként. A sajtó számára levetített húszperces változat alapján az alkotás valószínűleg beváltja az alkotók reményeit.
Kész a Sorstalanság-film
Január közepére meglesz a Kertész Imre regényéből forgatott film vetíthető kópiája, amit a Magyar Filmszemlén mutatnak be először a közönségnek.
Madárfejű istenek, parázós szinglik
Mivel senki se állította meg, ezen a héten végre megérkezik Terézanyu, a pasizás és a kínos szituációk önérzetes királynője, hogy míg két kisgyerek a krokodilokat igyekszik kordában tartani az özönvízen úszó bárkán, a sólyomfejű Hórusz pedig egy kék hajú lányt próbál elcsábítani. Még a kóristák is fellélegezhetnek, mert az intézet szigorú igazgatójának rémuralmát megtöri egy lelkes zenetanár.
Nézzen bele a Terézanyu-filmbe!
Fölkerült az internetre az Állítsátok meg Terézanyut! előzetese, a film készítői pedig megoszTottak a közönséggel néhány érdekességet a forgatással kapcsolatban. A romantikus vígjáték december közepétől lesz látható a mozikban, egy nappal a premier előtt az [origo] filmklub vetítésén száz szerencsés olvasónk ingyen megtekintheti az alkotást.
Pasizós jelenetek a Terézanyu-forgatáson
Június 22-én, kedden a Lovag utcai New Orleans pubban forgatták az Állítsátok meg Terézanyut! című film szórakozóhelyi jeleneteit. A főhősnő Kéki Katát játszó Hámori Gabriella mellett feltűnik az "anyakomplexusos balfácán", a "hányós fiú" és a "normális srác". A felvételek jó hangulatban folynak. Bergendy Péter rendező és Pados Gyula operatőr igényes közönségfilmet szeretne készíteni - nem annyira a szingliségről, inkább egy lány boldogságkereséséről.
Újra forog a Terézanyu-film
Folytatódnak hétfőn reggel Rácz Zsuzsa bestsellerje, az Állítsátok meg Terézanyut! című könyv alapján készülő film munkálatai a budapesti New Orleans bárban.
Újraindult a Sorstalanság forgatása
Hétfőtől újra forog Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmadaptációja. A Sorstalanság tizenkét hetes kényszerszünetét anyagi problémák okozták. A 2,5 milliárd forintos költségvetésű produkciót a magyar állam 920 millióval támogatta, a fennmaradó részt egy angol (Renegade Films) és egy német (Euroarts) koprodukciós partner, az Eurimage, valamint a Shoá Alapítvány fedezi. Egy adó-visszatérítési probléma miatt az angol fél csak később tudja az ígért összeget az alkotók rendelkezésére bocsátani. A több százmillió forintos hiányt, a minél hamarabbi folytatás reményében, más források bevonásával próbálta pótolni a produkció.
Új producerrel készülhet a Sorstalanság
Létrejött a Magyar Mozgókép Kft., mely átveszi a Sorstalanság szerződéseit és finanszírozását a Magic Mediától, miután a céget vezető Barbalics Péterben a rendező Koltai Lajos bizalma megrendült. A produkció segítségére siető Magyar Mozgókép Közalapítvány által létrehozott cég Hámori András kanadai producerrel kíván szerződést kötni, hogy vegye át a Sorstalanság további produceri teendőit.
Nincs még döntés a Sorstalanságról
Több mint két hónapja szünetelnek a Nobel-díjas Kertész Imre regényéből készülő Sorstalanság című film forgatási munkálatai. Tegnap a gyártó Magic Media és a Magyar Mozgókép Közalapítvány a finanszírozási problémákkal küszködő produkció új pénzügyi konstrukciójáról tárgyalt.
Gyorssegélyből folytatódhat a Sorstalanság forgatása
Továbbra is bizonytalan, mikor folytatódhat a Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készülő film forgatása, amely pénzügyi okok miatt több mint másfél hónapja szünetel. A stáb jelenleg a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal tárgyal egy áthidaló gyorssegély folyósításáról - értesült a Népszabadság.
Árpa Attila: Tudom, hogy egy ripacs vagyok
Lehet, hogy hamarosan egy moziban, valahol Európában, egy sötét vásznon azt látják, "Árpa Attila filmje" - állt 2003 tavaszán a Ha én ezt a Klubról egyszer elmesélem... című könyv végén. Az egyik legnagyobb kereskedelmi csatorna kreatív igazgatójaként ismertté lett Árpa Attila egykoron a Színház- és Filmművészeti Főiskola padjait koptatta. Most visszatért a filmiparba, Argó címmel akcióvígjátékot rendezett.
Pénzhiány miatt szünetel a Sorstalanság forgatása
Átmeneti pénzügyi gondok miatt szünetel az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regénye alapján készülő Sorstalanság című film forgatása - közölte a film rendezője Koltai Lajos kedden az MTI-vel.
- címkék:
- Koltai Lajos
- MTI
- Sorstalanság
- Címkefelhő »
Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat
A Sorstalanság című mű szerzőjének ítélte oda a Nobel-bizottság a 2002-es év irodalmi Nobel-díját, ezzel ő az első magyar író, aki ebben az elismerésben részesülhetett. Kertész sikeréhez az is hozzájárult, hogy könyvei német nyelven rendkívül népszerűek. Legutoljára 1994-ben ítéltek oda magyarnak Nobel-díjat, akkor Oláh György kémiai és Harsányi János közgazdasági munkásságát jutalmazta az elbíráló testület.
2003 a moziban
Kockázat és biztonsági körök - Hollywood mérlege kiegyensúlyozott a 2003-as év végén. Európa ráállt a vígjátékokra, minden ország - köztük a miénk is - kitermelte a maga filmsikerét. Elmentek az amerikai film aranykorának legnagyobb alakjai - és visszatérőben a '90-es évek sztárjai. Áttekintettük az elmúlt év filmes eseményeit.
- címkék:
- filmművészet
- Nicole Kidman
- Ne bántsátok a feketerigót!
- Kontroll
- Doktor Szöszi 2.
- Sorstalanság
- A hét mesterlövész
- Pókember
- Még egy kis pánik
- 8 mérföld
- Amerikai pite
- Boldog születésnapot!
- Kegyetlen bánásmód
- Dogville - A menedék
- taxi
- Apám beájulna
- Monte Carlo
- Charlie angyalai
- Az órák
- Állítsátok meg Terézanyut!
- Egy veszedelmes elme vallomásai
- Szezon
- Édentől keletre
- Valami Amerika
- Szigorúan bizalmas
- Magyar szépség
- Mátrix
- Volt egyszer egy Vadnyugat
- Moby Dick
- Kill Bill
- Terminátor 33 1/3
- A Karib-tenger kalózai
- New York bandái
- Volt egyszer egy Mexikó
- Schmidt története
- Frida
- visszatérés
- adaptáció
- Rengeteg
- Kill Bill Vol
- Bérgyilkos a szomszédom
- Maraton életre-halálra
- Chicago
- A vágy villamosa
- Némó nyomában
- Kapj el, ha tudsz
- Terminátor
- Római vakáció
- Dealer
- Apádra ütök
- Kontroll (film)
- Good Bye, Lenin!
- Igazából szerelem
- A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége
- Amerikai szépség
- A Gyűrűk Ura - A két torony
- Hidegvérrel
- Magyar vándor
- Hukkle
- Címkefelhő »
Elindult a Sorstalanság forgatása
December 15-én elindult minden idők legdrágább magyar filmjének, a Sorstalanságnak a forgatása. A Koltai Lajos rendező vezette stáb hétfőn és kedden budapesti külsőkkel kezd, míg a hét hátralevő részében műtermi felvételek következnek a Róna utcai filmgyárban - tájékoztatta a filmhut Barbalics Péter producer. A gyártó Magic Media vezetője elmondta, hogy a decemberi egy hét csak bemelegítés a nagy menetre, hisz január 19-én kezd újra forogni a kamera, s ettől fogva egyhuzamban lenyomják a felvételeket április elejéig.