hirdetés

Nagy Sándor

címke rss

Nagy Sándor: „Nem szeretek szerepet játszani az életben, hiszen az nem sunyiskodásra való”

Kilenc szerepben játszik a Madách Színház színpadán Nagy Sándor. Az operett-musical szakon diplomázott színész 11 éve tagja a Madách társulatának, ahol, mint mondta, nagyon áldásos a sorsa, hiszen lehetősége adódik a műfajok között kalandozni, így igazán bizonyíthatja sokoldalúságát a közönség előtt. Legújabb szerepében egy aktuális témát feszeget, aminek központi témája a félrelépés és ennek következményeként a kisebb-nagyobb csínytevések, hazugságok. Nagy Sanyi őszintén bevallotta, ő maga is csínytevő gyermek volt, de szerinte mindenki talál majd magára illő szituációt a darabban. 

Hoppá! Már 8 kilót fogyott a jóképű magyar színész

Life.hu2016.10.08, 02:32

Nagy Sándor hetek óta keményen edz, és mellette diétázik is, hogy a színpadon már ne behúzott hassal kelljen alakítania szerepeit.

Nagy Sándorhoz hasonlította egy német lap a magyar miniszterelnököt

Itthon2016.07.06, 16:48

A német Freie Zeitenben jelent meg egy véleménycikk Orbán Viktorról. Úgy fogalmaznak, egyszer még megkapja azt a jelzőt, hogy Viktor, a Nagy, és azt is írják, hogy Orbán Viktor a 21. század Nagy Sándora.

Felirattöredékeket találtak a legnagyobb makedón sírban

Tudomány2015.10.01, 16:39

Nagy Sándor kedvenc hadvezérének, Héphaisztiónnak az emlékére emelhették szimbolikus céllal a monumentális amphipoliszi sírt, legalábbis ezt állítják az építményt vizsgáló kutatók.

Különleges ókori szobrot találtak Nagy Sándor szülővárosában

Travelo2017.10.05, 13:54

Különleges ókori szobrot találtak Nagy Sándor szülővárosában

Valentin-nap? Akkor Ön szenved!

Itthon2015.02.14, 10:41

Ím, eljöve az epilepsziától szenvedők és lelki betegek ünnepe, Valentin-nap, ami azért egy kicsit a szerelmeseké is. A reménytelen szerelmeseké! Node mi köze Julius Caesarnak Szent Bálinthoz? Hogyan kerül a történetbe Nagy Sándor és egy budapesti kiselefánt?

Bámulatos animáció a legnagyobb görög sírról

Tudomány2014.12.17, 16:17

Elkészítették az észak-görögországi Amphipolisz ókori város közelében feltárt, Nagy Sándor makedón uralkodóhoz köthető monumentális sír épületszerkezetének háromdimenziós animációját.

Csontvázat találtak az amphipoliszi sírkamrában

Tudomány2014.11.12, 17:40

A Nagy Sándorhoz köthető monumentális amphipoliszi temetkezési hely rejtélyét segíthetnek megoldani a görög régészek által feltárt emberi maradványok.

Fedezze fel Ön is Amphipoliszt!

Tudomány2014.10.16, 15:15

Továbbra sem tudják kit rejt az Amphipoliszban található rejtélyes makedón sír, de a háromdimenziós modell már elkészült az ókori építményről, így bárki megnézheti, mivel szembesültek a kutatók a kamrák feltárásakor.

Alvilági fogat a tökéletes mellű nők mögött - fantasztikus mozaikot találtak a makedón sírban

Tudomány2014.10.13, 09:42

Ez a hét sem múlhat el úgy, hogy Amphipolisz hírt ne adna magáról. A régészek ezúttal egy igen részletesen kidolgozott mozaikot tártak fel a második kamrában, az ásatást követők számára szinte családtaggá vált kariatidák mögött.

Előző
Következő
Most
Top 12 óra