Soros György

címke rss

Pénzügyi gondokkal küzd Soros György?

8882023.04.25, 11:53

Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns hajlandó dollármilliárdokat költeni az Egyesült Államokban és máshol arra, hogy radikálisan átalakítsa a társadalmat a saját bizarr elképzelései szerint, de úgy tűnik arra már nem futja, hogy hivatalos Twitter-oldalán a kék pipát (blue checkmark) megtartsa. Pedig olcsón megúszná. 

Kiderült, kik a legnagyobb magyarországi haszonélvezői a Soros-dollároknak

Itthon2023.04.25, 08:34

Magyarországon is kiterjedt hálózatot működtet a nyílt társadalom megvalósítása érdekében az amerikai spekuláns, Soros György. A dollármilliárdos alapítványa és a hozzá közel álló nem kormányzati szervezetek, NGO-k csak az utóbbi néhány évben több mint 2 milliárd forinttal támogatták azokat a hazai szervezeteket, amelyek az Európai Uniótól és az amerikai kormányzattól is hasonló mértékű forrásokhoz jutottak. A Magyar Nemzet cikksorozatának harmadik részéből kiderül, hogy kik a legnagyobb magyarországi haszonélvezői a Soros-dollároknak.

Orbán Viktor olasz tisztelője, Soros ellenfele is jön a CPAC Hungaryre

Itthon2023.04.24, 14:17

Simone Billi olasz politikus, 2018 óta a Salvini-féle Liga jobboldali párt képviselője az olasz parlamentben, akit 2022-ben újraválasztottak. A Külügyi Bizottság Olaszok a világban albizottságának elnöke. 2019 óta képviselői tevékenységei mellett együtt dolgozik a Machiavelli Tudásközponttal is. A Mandiner összefoglalója szerint az olasz választási rendszer érdekessége, hogy a külföldön élő olasz állampolgárok saját képviselőket választanak.

Washington és Brüsszel kiegészíti a Soros-dollárokat

Itthon2023.04.22, 08:11

Évek óta szembetűnő gyakorlat, hogy a Soros-hálózat hazai szervezeteinél landolnak milliárdos nagyságrendű támogatások Brüsszelből és a tengeren túlról. A Magyar Nemzet cikksorozatában bemutatják a guruló dollárok és eurók útját, valamint azt is, hogy a nyílt társadalom világnézetét agresszív propagandával terjesztő, civilnek mondott szervezetek finanszírozásán túl gyakran konkrét politikai célok megvalósítására érkeznek uniós és amerikai források hazánkba. A legnyilvánvalóbb beavatkozási kísérlet a 2022-es parlamenti választások előtt történt, amikor a dollárbaloldalnak több mint 4 milliárd forintot küldtek Sorosék Amerikából.

A guruló dollárok Soros-dollárok

Itthon2023.04.21, 08:55

A Magyar Nemzet információi szerint a tavaly a baloldal kampányára külföldről érkezett források több mint kétharmada közvetlen vagy közvetett módon Soros Györgytől érkezett. Soros fia a kampányhajrában nyilvánosan is kiállt a Korányi-féle Action for Democracy pénzgyűjtése mellett. 

Soros jogászai normalizálnák a kiskorúakkal történő szexet

8882023.04.19, 14:17

Normalizálná a kiskorúakkal történő szexuális kapcsolatot az a jelentés, amelyet nemzetközi jogi szakértők az ENSZ támogatásával adtak ki. A megdöbbentő dokumentum mögött az International Commission of Jurists (ICJ) nevű szervezet áll, amelyet Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns busásan támogatott az elmúlt évek során. 

A vidéki dollármédiumokba is külföldről pumpálják a pénzt

Itthon2023.04.19, 09:44

Az elmúlt években a balliberális média horribilis összegekre tett szert külföldről. Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. A Magyar Nemzet sorozatának befejező részében a vidéki dollármédiumokat mutatják be, amelyek várhatóan a következő időszakban is komoly forrásokhoz juthatnak majd külföldről.

Soros-dollárok: így jelöli ki az irányt a Soros család a háborúpárti kampányban

Itthon2023.04.19, 08:29

Egyre több bizonyíték mutatja, hogy a dollárbaloldalhoz az Action for Democracy nevű amerikai szervezeten keresztül eljutott milliárdok mögött a Soros család áll. Alex Soros - akinek Soros György néhány hónapja láthatóan fokozatosan átadja a birodalom irányítását - személyesen és a közösségi médián keresztül is rendszeresen gondoskodik arról, hogy a megfelelő helyre jussanak el a pénzek. Azt tudjuk, hogy mielőtt az Action for Democracy az első átutalást elküldte a dollárbaloldalnak, Alex Soros és az AfD-t irányító Korányi Dávid találkozhatott Münchenben, egy konferencián, legalábbis más logikus magyarázata nincs annak, hogy Korányi ...

Így pénzelik külföldről a dollármédiát

Itthon2023.04.17, 10:58

Az elmúlt években a balliberális sajtó horribilis összegekre tett szert külföldről. Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. A Magyar Nemzet sorozata a dollármédia külföldi függésének erősödését mutatja be. 

Hollik István: A dollárbaloldal külföldi finanszírozása folyamatos

Itthon2023.04.16, 09:43

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása a választások óta is folyamatosan zajlik. A politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában aláhúzta: semmi sem fogja eltántorítani a kormányt a nemzeti érdek képviseletétől, és Magyarország marad a béke pártján.

Azonosították a szentpétervári merénylet kitervelőjét

Nagyvilág2023.04.13, 13:07

Az orosz hatóságok azonosították azt az ukrán férfit, aki kitervelte a Vladlen Tatarsky, katonai blogger elleni robbantásos merényletet Szenpéterváron.

New York Post: Soros György fiának óriási befolyása van a Biden-kormányzatra

Nagyvilág2023.04.09, 12:46

Alexander Sorosnak óriási politikai befolyása van a Biden-kormányban, írja a New York Postra  hivatkozva a Mandiner.

A Washington Post megpróbálta elkenni Soros és a Trumpot megvádoló ügyész közötti kapcsolatot

8882023.04.05, 15:17

Hazudott a Washington Post című amerikai lap tényellenőrzője Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns és a New York-i kerületi ügyész, Alvin Bragg kapcsolatáról. Nem tudják, mi a különbség a személyes találkozás és a támogatás között. 

Mintha dézsából öntené, úgy tolja évek óta a pénzt Soros György az ügyészi hálózatába

Nagyvilág2023.04.05, 09:02

Soros György az évek alatt tetemes pénzt használt fel arra, hogy az általa kijelölt és hozzá hűséges ügyészei nyerjenek a választásokon, így az amerikai igazságszolgáltatás jelentős része felett az oligarcha rendelkezhet - írja a Magyar Nemzet.

Soros ügyésze emelt vádat Donald Trump ellen

Nagyvilág2023.03.31, 09:53

Soros György magyar származású amerikai üzletember hatalmas összegeket költött arra, hogy az az Alvin Bragg legyen a manhattani kerületi ügyész, akinek a vezérletével precedenst teremtve vádat emeltek egy egykori amerikai elnök, nevezetesen Donald Trump ellen - írja a Magyar Nemzet a Fox News alapján.

Sorosék képzik ki Karácsony pártjának ifjúsági tagozatát

Itthon2023.03.30, 12:08

A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok által is támogatott National Democratic Insitute (NDI) politikai képzésein kap felkészítést a nevében zölddé vált Párbeszéd ifjúsági tagozata - írja a Magyar Nemzet.

Dollármédia: Soros György magyarországi blogja, a 444 a választások előtti évben kezdett el igazán gazdagodni

Itthon2023.03.23, 11:33

A Tűzfalcsoport tényfeltáró oldal legfrissebb összesítésében a Soros-blog (444) pénzügyi beszámolóit veszi górcső alá. A magyar országgyűlési választások előtti évben az amerikai milliárdos haza blogja ugyanis óriási bevételekre tett szert. Soros György mellett Brüsszeltől is kaptak pénzt, „egész véletlenül" éppen a magyarországi kampány időszakára időzítve. Dacára az amerikai és a brüsszeli pénzeknek, a blognak azonban nem sikerült javítania az olvasottságát. Egyes videóik nézettsége 12-137 között mozog, ez szánalmasan kevés.

Német pártutasításra támadja Magyarországot a Dollármédia

Itthon2023.03.22, 14:59

Németek pénzelik azt a tanulmányt, amely azt bizonygatja, hogy Magyarországon súlyos gondokat okozhat a debreceni akkumulátorgyár, mindeközben Németországban a szocialista-liberális-zöld kormányzat azért dolgozik, hogy odacsábítson hasonló gyárakat - írta a Tűzfalcsoport.logstar.hu.

Joe Biden kormánya pénzeli Gulyás Márton amerikai kiképzését

Itthon2023.03.21, 16:45

Gulyás Márton szélsőbaloldali aktivista arról írt az online műsora közösségi oldalán, hogy a Joe Biden vezette amerikai baloldali kormánytól ösztöndíjat kapott. Az amerikai baloldal jóvoltából a szélsőséges magyarországi aktivista többhetes kiképzésen vesz majd részt. Gulyás szerint az amerikai program egyik célja, hogy az ösztöndíjasok újságíró-szakmai/vezetői képességeit erősítse. Gulyás Márton azonban nem újságíró, hanem egy szélsőbaloldali aktivista, akinek tevékenységét a Biden-kormányzat az amerikai adófizetők pénzéből támogatja. A műsora finanszírozói között szerepelnek Soros György magyar származású milliárdoshoz köthető küllönböző ...

Soros György korrupt ügyésze akarja letartóztatni Donald Trumpot

Nagyvilág2023.03.20, 17:05

Manhattan kerületi ügyésze, aki nemrég kijelentette, hogy le akarja tartóztatni Donald Trump volt amerikai elnököt, a kampánya során egymillió dollárt kapott Soros Györgytől - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Gulyás Márton beismerte, hogy a támogatói között van Soros György

Itthon2023.03.19, 13:39

Gulyás Márton a Partizán műsorában beszélt arról, hogy bevételeik felét nagy adományok, donorok, adott esetben nemzetközi pályázatokból szerzett finanszírozási források teszik ki, és azt is elmondta, hogy kár lenne tagadni, hogy a sor végén felbukkan Soros György. Azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy náluk tartalmi döntéseket csak a stáb hozhat meg - írja a Pesti Srácok.

Soros György megint megszólalt, az oroszok vereségét várja

Nagyvilág2023.03.18, 12:41

Vlagyimir Putyin álma a megújult orosz birodalomról szétesik, és többé nem jelent fenyegetést Európára, és a világ képes lesz a legnagyobb problémájára, az éghajlatváltozásra összpontosítani – ilyen felütéssel írt egy terjedelmes cikket Soros György a Project Syndicate oldalán.

Magyar emberek szinte alig, de Sorosék és külföldi pártok annál inkább támogatják a budapesti baloldali szervezeteket

Itthon2023.03.09, 10:46

Az elmúlt években sajnos már meg sem lepődtünk, amikor egy újabb hír érkezett arról, hogy a magyar belpolitikai folyamatokra, az ország szuverenitására más államok szakszolgálatai mellett külföldi spekulánsok is szeretnének hatást gyakorolni - írja legújabb tényfeltáró írásában a Tűzfalcsoport.  A portál szerint Soros György egyik magyarországi árnyékszervezete, a Közélet Iskolája nevet viselő alapítvány is egy ilyen szervezet, mely évek óta kapja a Soros-pénzt, és amely feltűnően magas aktivitási fokozatra kapcsolt szinte minden egyes választás előtt. Hozzáteszik: minden elbukott választás után rendezik soraikat, majd újból megpróbbálnak ...

Schmidt Mária: Soros György és India

Nagyvilág2023.03.07, 11:24

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának publicisztikája a Látószög blogon.

Újabb, magát függetlennek állító baloldali portálról derült ki, hogy Soros alapítványa finanszírozta

Itthon2023.02.28, 12:08

A Magyar Hang hetilap gyakran hangoztatja, hogy kizárólag olvasói támogatásokból és a lapeladásokból tartja fenn magát, a Transzparens Újságírásért Alapítvány média monitoring programja során bizonyítékot talált arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány is támogatta már a lap megjelenését egy Átlátszó-s projekten keresztül – hívja rá fel a figyelmet a médiaelemzéssel foglalkozó alapítvány. Ahogy az köztudott, a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations-OSF) pedig Soros György amerikai milliárdos érdekeltségébe tartozik.

Egyre több amerikai pénz érkezik a hazai dollármédia projektjeihez

Itthon2023.02.27, 11:24

Egyre-másra szaporodnak az Amerikából finanszírozott, névleg szabad újságíró-szervezetek, újságok, vagy különböző újságokhoz kapcsolható képzések. A régi indexesek blogja nemrég bejelentette, hogy az amerikai kormányzat támogatásából egy képzési programot indít, Telex Akadémia néven, ahol fiatalokat, illetve tanárokat képeznek "független-objektív" szemléletre – hívja rá fel a figyelmet a Tűzfalcsoport összefoglalójában.

Hollandiában musical készül Soros György életéről

Nagyvilág2023.02.13, 17:24

Hollandiában musical formájában viszik színpadra Soros György milliárdos spekuláns életét. A darabot 2023. március 4-étől játsszák majd - írja a Tűzfalcsoport. 

Századvég: Soros György úgy finanszírozza a korrupciófigyelést, hogy korábban számos korrupciós ügyben érintett volt

Nagyvilág2023.02.10, 10:03

Alapvetés, hogy a korrupció sem az államnak, sem az adófizetőknek nem kedvez. A nyugati világ demokratikus hatalmi berendezkedése óta mégis napi szintű diskurzust élvez a korrupció – vélt vagy valós – felmerülése, az ellene folytatott harc mértéke és annak sikeressége. Mindemellett a közvélemény a sajtón, míg a nagybefektetők az NGO-k támogatásán és véleményalkotásán keresztül kívánják az erről szóló vitákat olyan mederbe terelni, amelyek inkább az ő malmukra hajtják a vizet, nem pedig valós problémákra – a pozitívumok elismerése mellett – hívják fel a figyelmet. Ahogyan sok másik témában, a kérdés itt is az, hogy ezek a „nemzetközii ...

Pressman korábban Soros György szervezeténél dolgozott, de a peres múltja is elgondolkodtató

Nagyvilág2023.02.06, 13:10

A Tűzfalcsoport legújabb írása David Pressman amerikai nagykövet múltját tárja fel.

Ahol a listát nem Soros írja, ott Magyarország mindig jól szerepel: az Economist szerint erősödött a demokrácia nálunk

Itthon2023.02.03, 07:56

Megjelent az Economist Intelligence Unit 2022-es, demokráciák állapotát vizsgáló jelentése - írja a Mandiner.  Ebben az áll, hogy hazánk a maximális tíz pontból 6,64-et – az előző évhez képest 0,14-gyel többet – kapott. Vagyis megelőzzük az EU-s tagállamok közül Bulgáriát, Horvátországot és Romániát, az összesített világranglistán pedig az 56. helyen állunk.

Így juttatta el Soros György pénzét Korányi Dávid a dollárbaloldalnak

Itthon2023.02.02, 09:09

Megint Korányi Dávid került a hírek középpontjába: új részletek derültek ki a magyar demokrácia legnagyobb tiltott pártfinanszírozási botrányáról, a guruló dollárok ügyéről. Bebizonyosodott, hogy Korányi Dávid az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt közvetlenül találkozott Soros György fiával, a Soros-birodalom leendő urával, a hatalmat ezekben a hónapokban átvevő Alex Sorossal, és megvitatták a pontos tervet. Korábban a dollárbaloldal azt hazudta, hogy csupán mikroadományokról volt szó, hamar kiderült viszont, hogy erről szó sincs. Pontosan azonban még nem lehetett tudni, hogy ki áll a guruló dollárok mögött, ki ...

Hollik István: A guruló dollárok ügye Soros György hálózatához vezet

Itthon2023.02.01, 13:46

A Fidesz szerint egyre több jel mutat arra, hogy Soros György hálózata áll a baloldal kampánytámogatási ügye mögött - erről a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt szerdai videónyilatkozatában.

Korányi Dávid már közvetlenül az első utalás előtt találkozhatott Soros György fiával

Itthon2023.02.01, 10:09

A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt egy helyen tartózkodott Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns, Soros György fiával. A 2022. februári müncheni konferencia szerepel Korányi hivatalos külföldi utazásainak listáján - írja a Magyar Nemzet.

A Transparency International hallgat: Soros szervezeteivel vannak kapcsolatban a brüsszeli korrupciós botrány főszereplői

Itthon2023.01.31, 18:30

A 2022 decemberében kirobbant brüsszeli korrupciós botrány két brüsszeli NGO-t, a Fight Impunityt és a No Peace Without Justice-t érintette, amelyek több szálon is kötődnek Soros Györgyhöz és szervezeteihez. A botrány során letartóztatták Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkárát is. A szövetség 2016 és 2021 között több mint 6 millió dollár támogatást kapott az Open Society Foundationstől. A hazánkat támadó jelentést közlő Transparency International valahogy mégsem azzal a Brüsszellel foglalkozik, amely láthatóan tele van korrupciós ügyekkel.

Az MSZP volt kommunikációs igazgatója szerint nagyrészt Soros Györgytől jöhetett a pénz a dollárbaloldalhoz

Itthon2023.01.31, 11:24

Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt új munkahelye, az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió honlapján, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök is utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ahogy az közismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz ellsősorban ...

Feltárták Soros György médiakorrupciós hálózatát

Nagyvilág2023.01.24, 18:56

Soros György célja, hogy az országot liberális imázsára alakítsa, külpolitikai prioritásainktól a büntető igazságszolgáltatási rendszerünk aláásásáig – ezt állítja a New York Post.

Soros György egyik legkeményebb bírálója is beszél az MCC konferenciáján

Itthon2023.01.23, 06:50

Az MCC kétnapos, a médiapiac helyzetével foglalkozó nemzetközi konferenciáján számos jobboldali véleményvezér is részt vesz, akik, ha kell, nem fogják véka alá rejteni gondolataikat. Köztük lesz Yair Netanyahu, az izraeli kormányfő fia is.

Dollárszázmilliókkal fizeti le Soros az amerikai médiát is

Itthon2023.01.18, 19:17

Soros 2016 és 2020 között legalább 131 111 250 dollárt juttatott 253 újságíró- és aktivista médiacsoportnak világszerte, hogy terjessze radikális baloldali eszméit az abortuszról, a marxista gazdaságról, az Amerika-ellenességről, a rendőrség forrásmegvonásairól, a szélsőséges környezetvédelemről és az LMBT-fanatizmusról - idézi Joseph Vazquezt és Daniel Schneidert a Tűzfalcsoport.

Egyre nagyobb Soros balos médiabirodalma

Nagyvilág2023.01.17, 14:29

Soros legalább 131 millió dollárt adott média-csoportoknak 2016-2020 között - írja a Tűzfalcsoport.

Itt tart most a brüsszeli korrupciós botrány

Nagyvilág2023.01.11, 11:37

Egyre egyértelműbb, hogy a december elején kirobbant brüsszeli korrupciós botrány az EU elmúlt 70 évének legsúlyosabb válságát okozza. Szinte napról napra emelkedik az ügyben érintett EP-képviselők és NGO-vezetők száma, újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő ellenük.

Soros-szervezetek háborúja egymás ellen a pénzért

Gazdaság2023.01.06, 18:35

Háborút indítottak egymás ellen Soros magyarországi szervezetei. Úgy tűnik, egyre kevesebb a pénz, ami nem csoda, a tavalyi választás ismét óriási kudarcot hozott a dollárbaloldalon, negyedszer nyert kétharmaddal a Fidesz. Nyilván, ezek után a sikertelen szervezetek egyre kevesebb pénzt kapnak, hiszen megbízóiknak nincs előlük haszna. Az egyik Soros-szervezet, az OpenDemocracy azzal vádolja az Amnesty International magyar szekcióját, hogy rendszerszintű volt a munkahelyi bántalmazás, megalázás, a szexista megjegyzések és a szexizmus - írja a Mandiner. Ami igazán leleplező: az egyik ismert baloldali aktivistát, Mérő Verát azzal vádollták ...

Brüsszeli korrupciós botrány: ki is valójában a két új gyanúsított?

Nagyvilág2023.01.04, 13:05

Soros György két újabb brüsszeli embere ellen vizsgálódik a belga ügyészség az elmúlt évtized legsúlyosabb nemzetközi korrupciós botránya kapcsán - derül ki az Origo összeállításából. Andrea Cozzolino és Marc Tarabella uniós képviselő szervesen kapcsolódik az amerikai spekuláns globális hálózatához. Az Európai Parlament most felfüggesztette a mentelmi jogukat, miután a vádak szerint kenőpénzeket fogadhattak el Katartól és Marokkótól. A korrupció elönti Brüsszelt, a mocsárból ezúttal is a Soros-hálózat emelkedett ki. 

Dollárbaloldal Magyarországon és Brüsszelben: pénzért bármire képesek

Itthon2023.01.02, 08:40

A baloldal történelmi bukása mellett a rendszerváltás óta legnagyobb pártfinanszírozási botrányt is elhozta 2022. Márki-Zay Péter, bukott baloldali kormányfőjelölt buktatta le a dollárbaloldalt: ő vallotta be óvatlanul, hogy a választási kampányra milliárdokat kaptak az Egyesült Államokból. Később kiderült, hogy ez az összeg elérte a 3 milliárd forintot. A vizsgálatok még jelenleg is zajlanak, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal és a mögötte álló dollármédia próbál ködösíteni, próbálja elbagatellizálni az ügyet - sikertelenül. A baloldal számára hatalmas csapás volt a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása is, amely azzal kezdődöttt, ...

Dollármédia: Így kenyerezik le és irányítják a média dolgozóit a Soros-féle álcivil szervezetek

Itthon2022.12.30, 08:51

Jelentős részben a Soros-féle NGO-kon keresztül érkezik a nemzetközi dollármédiába a propaganda, amellyel a globális liberális elit a szuverenista országokat – köztük hazánkat – igyekszik lejáratni. A mélyen átpolitizált "jogvédő" szervezeteknek a legnagyobb nemzetközi lapoknál is megvannak azok az embereik, akik révén elhelyezhetik a különböző manipulált anyagaikat. A módszereik között szerepel a médiamunkások lekenyerezése, továbbá a konkrét pénzösszegek kifizetésén túl jellemzően hotel- vagy vacsorameghívásokkal is befolyásolják az újságírókat.

Dollármédia: Soros egy egész szervezetet tart fenn, hogy Magyarországot támadó cikkeket készítsen

Itthon2022.12.29, 10:30

Több ezer médiummal áll szoros kapcsolatban a Soros-pénzekkel támogatott Hírkiadók Világszövetsége (WAN-IFRA) nevű mamutszervezet, amely megrendelésre a legnagyobb nemzetközi orgánumoknál is képes elhelyezni olyan manipulált anyagokat, vagy álhíreket, amelyekkel akár országok nemzetközi megítélését is rongálhatják. A szervezet vezetője maga beszélt arról, hogy a tőzsdespekuláns finanszírozta egyik projekt célja az Orbán-kormány elleni hangulatkeltés és nyomásgyakorlás volt.

A brüsszeli korrupciós botrány egyik főszereplője Magyarországot gyalázta - mennyit kapott érte?

Nagyvilág2022.12.29, 10:40

A brüsszeli korrupciós botrány kapcsán letartóztatott Pier Antonio Panzeri volt olasz baloldali EP-képviselő által alapított Fight Impunity nevű „civil" szervezet 60 ezer eurót fizetett ki Dimitrisz Avramopulosz egykori migrációsért felelős görög néppárti európai uniós biztosnak. Avramopulosz még EU-biztosként a migrációpárti politikájával és a brüsszeli kötelező betelepítési kvótákkal vált ismertté. Felmerül a gyanú: Avramopulosz már akkor is pénzt kaphatott a döntéseiért.

Elképesztő adat: Soros György embereivel 253 híroldalt irányít

Nagyvilág2022.12.28, 11:37

Egy friss kutatás szerint a világ egyik legnagyobb médiamágnása nem más, mint a hírhedt Soros György. Összesen legalább 253 híroldal, véleményoldal, újság és televíziós csatorna van az ő közvetett vagy közvetlen irányítása alatt. Így ma már sokan a „propaganda cárjaként" emlegetik, hiszen lényegében a mai kor egyik legnagyobb hatalmú befolyásolója – írja tényfeltáró cikkében a Tűzfalcsoport.

Dollármédia: Itt van Soros embere, aki a nemzetközi sajtó magyarellenes propagandáját irányítja

Itthon2022.12.28, 08:43

A globális baloldali hálózatok Magyarország elleni nemzetközi lejáratókampányának szerves része, hogy különböző propagandaanyagokkal, álhírekkel és hazugságokkal látják el a nemzetközi baloldali sajtót. Ezek koordinálását főként a Soros-hálózat karmesterének is nevezett Gerald Knaus látja el. A tőzsdespekuláns által pénzelt osztrák férfi előtt gyakorlatilag a teljes liberális média nyitva áll a világban, Sorosék a világ számos pontján végeztettek már vele lobbitevékenységet.

A magyargyűlölő Verhofstadt a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével Marokkóban üzletelt

Nagyvilág2022.12.23, 11:23

Kiderült, hogy a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője, Eva Kaili görög baloldali EP-képviselő Guy Verhofstadt magyarellenes belga politikussal Marokkóban konferenciázgatott helyi kormányzati szereplők és lobbisták társaságában. Még közös fotó is készült róluk. Márpedig Kaili élettársa, Francesco Giorgi bevallotta, hogy pénzt fogadtak el a marokkói titkosszolgálattól, hogy az arab ország érdekeit szolgálják. Magától adódik a kérdés: mégis mit keresett  a rengeteg korrupciós ügyben érintett Verhofstadt egy ilyen konferencián? A magyargyűlölő liberális frakcióvezető egyelőre nem hajlandó magyarázatot adni.

Soros-támogatásokból épül a vidéki dollármédia

Itthon2022.12.21, 08:46

Az elmúlt napokban sorozatban mutattuk be, hogy a balliberális országos médiához hogyan vándorolnak külföldről komoly pénzek. A dollármédia mindeközben vidéken is épül. Célzott amerikai adófizetői pénzek érkezéséről is szó volt, végül egyelőre csak Soros-támogatás érkezett. 

Dollármédia: Összefog Soros és Biden, hogy újabb magyar baloldali propagandalapot indítsanak

Itthon2022.12.20, 10:44

Az elmúlt hetekben derült ki, hogy a régi indexesek új blogja, a Telex 300 millió forintnyi dollárt kap az Egyesült Államokból, gyakorlatilag az amerikai külügyminisztériumtól. Sorozatunk eddigi részeiben bemutattuk, hogyan finanszíroznak egy sor másik magyarországi dollármédiumot külföldről. Most pedig a legújabb kezdeményezést, a hamarosan induló Internews-t mutatjuk be. Ennél a hálózatnál találkozik az amerikai adófizetők és Soros György pénze. 

Brüsszel korrupciós botrányának főszereplője a Magyarország elleni támadások egyik vezéralakja

Nagyvilág2022.12.19, 19:18

Minden idők legsúlyosabb, Európai Parlamentet érintő korrupciós botránya alapjaiban rendítheti meg az uniós intézményrendszert és annak hitelességét. Az ügy főszereplője, a korrupcióval gyanúsított Eva Kaili évekig aktívan részt vett a Judith Sargentini és Daniel Freund vezette magyarellenes szövetség által hazánkkal szemben - többek között a korrupció vádjával - indított politikai boszorkányüldözésben, amelynek következményeit végül a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak kellett és kell viselniük - írja a Tűzfalcsoport.

Így kezdte Soros felépíteni a magyar dollármédiát

Itthon2022.12.19, 08:48

Soros György pénzéből működik az egyik első internetes dollármédium, az Átlátszó. Emellett a Direkt36-hoz hasonlóan a „tényfeltáró” portál különböző, a spekuláns által pénzelt nemzetközi együttműködéseknek is része. Nem lényegtelen szempont, hogy az Átlátszó mögött felbukkant kör politikusi kapcsolatrendszere az egykori SZDSZ-től Bajnai Gordonon át a 2019-ben főpolgármesterré választott Karácsony Gergelyig ér.

Nacsa Lőrinc: Ködösít a baloldal a kampányfinanszírozási ügyben

Itthon2022.12.16, 13:41

A kormánypártok szerint egyre jobban "ködösít" a baloldal a kampányfinanszírozási ügyben, ami az elmúlt harminc év legnagyobb külföldi befolyásolási botránya - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője pénteki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Soros közeli szövetségese lehet a brüsszeli baloldal korrupciós botrányának a kulcsembere

Nagyvilág2022.12.16, 10:28

Eva Kaili korrupt baloldali európai parlamenti képviselő élettársa, egyben asszisztense Francesco Giorgi azt vallotta, hogy a vesztegetési botrány kiagyalója Antonio Panzeri, volt olasz EP-képviselő. Sajtóhírek alapján Panzeri pedig bizalmas szövetségese Soros György amerikai milliárdosnak. Soros olasz embere nem csupán Katartól, hanem még a marokkói titkosszolgálattól is kapott pénzt.

Soros György és fia is pénzelte a magyar dollárbaloldalt

Itthon2022.12.15, 10:06

Több jel is arra utal, hogy Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelölt korábbi állítása ellenére Soros György is részt vehetett a dollárbaloldal választási kampányának a finanszírozásában. Sokatmondó, hogy az amerikai tőzsdespekuláns fia, Alexander (Alex) Soros még a Twitteren is megosztotta a guruló dollárok botránya mögött álló Action for Democracy szervezet egyik reklámját – hívja rá fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Soros György a hálózatán keresztül 253 sajtóorgánumot finanszíroz

Nagyvilág2022.12.12, 12:08

A Media Research Center nevű szervezet elemzést készített arról, hogy Soros Györgynek, a magyar származású amerikai üzletembernek milyen kapcsolati hálója van a nemzetközi nyilvánosság médiumai felé – írja a Mandiner a Daily Caller szemléje alapján.

Düh és szégyen a baloldalon, mert kiderültek a guruló dollárok

Itthon2022.12.08, 14:01

Őszintének tűnő cikket közölt a dollárbaloldal hatalmas botrányáról a volt indexesek propagandaoldala, de a felszín mögötti szándékok teljesen másról árulkodnak. A nyugati megbízói a hazai baloldalnak a portálon keresztül üzentek nekik, hogy nagyon elégedetlenek a teljesítményükkel. Érezhetően sokan nagyon dühösek, hogy egyáltalán napvilágra került a több mint 3 milliárd forintról szóló finanszírozási botrány, de ennél is nagyobb mérget okoz, hogy a baloldal több mint egy évtizede semmilyen eredményt nem képes felmutatni. A telex nevezetű propagandaoldal is kénytelen előremenekülni, mert ha a bizalom az irányukba is megrendül, akkorr ...

Horn Gáborék, azaz a baloldal állhat a Szentendrei út lezárása mögött

Itthon2022.12.08, 14:52

Horn Gábor, volt SZDSZ-es államtitkár, ismert baloldali politikus testvére, Horn György szervezte a Szentendrei út csütörtöki lezárást. Horn Gábor testvére az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója, akik a demonstráció mögött álltak. Az őgynevezett AKG nem állami intézmény.

Brüsszel visszatartja a magyar emberek pénzét, de Soros budapesti szervezeteinek azért átutal 1,4 milliárdot

Itthon2022.12.08, 11:24

Közvetlen uniós támogatást kap több hazai (ál)civil szervezet, mindegyik a Soros-hálózathoz köthető. Az 1,4 milliárd forintot (4 millió euró) „a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védelmére és népszerűsítésére" fogják költeni a kormányellenes megmozdulásokon rendre jelen lévő, magukat függetlennek mondó Soros-féle szervezetek – írja a Magyar Nemzet.

Soros háborút indít a benzin ellen

Itthon2022.12.07, 19:32

A Fehér Házhoz köthető, Soros György által támogatott csoport a színfalak mögött háborút folytat a benzin ellen - írta a Tűzfalcsoport legutóbbi bejegyzésében.

Totális támadást indítottak Sorosék: nyílt levélben követelik, hogy Magyarország ne kapjon uniós pénzt

Itthon2022.12.06, 11:41

A Soros György, amerikai tőzsdespekuláns által fizetett álcivil szervezetek nyílt levélben követelik az uniós pénzügyminiszterektől és az Unió tanácsától, hogy Magyarország ne kapjon uniós pénzeket. A nyílt levélből egyértelműen kiderül, hogy Sorosék a magyarok helyett az ukránoknak adnák a forrásokat, valamint követelik az illegális bevándorlók beengedését és az agresszív LMBTQ-propaganda engedélyezését az óvodákban és az iskolákban, és a magyar gazdaságot teljesen tönkretevő globális minimumadó bevezetését.

Kitől függenek a "független" tényellenőrök?

Itthon2022.11.29, 11:38

Tisztázatlan feltételrendszer alapján jutott komoly uniós pénzekhez egy magát függetlennek mondó tényellenőr csoport, számolt be róla a V4NA. Mint kiderült, a mikro blog körül tevékenykedők alakulata egyáltalán nem független. A hírügynökség sorozata legújabb részében bemutatja a blog mögött álló pénzügyi és politikai birodalmat.

Így nyúlt bele Soros György az amerikai félidős választásokba

Nagyvilág2022.11.24, 14:06

Ugyan szoros versenyben, de a demokraták meg tudták szerezni a szenátust az amerikai félidős választásokat követően. Ez minden korábbi közvélemény-kutatásra és trendre rácáfolt, ugyanis hagyományosan a félidős választásokon az ellenzék szokott jól szerepelni. Éppen ezért gyanús lett több publicistának, szakértőnek és elemzőnek is, hogy miképp szerepelhettek ilyen jól a demokraták. Az elkövetkező magyar választásokon is alkalmazandó Soros-receptet sikerült némiképp feltárni – írta meg a Tűzfalcsoport.

A Lincoln Project, avagy Soros és a liberálisok trójai falova az amerikai jobboldalon?

Nagyvilág2022.11.17, 10:41

Egy politikai akcióbizottság – amely bármely legális forrásból gyűjthet adományokat – nem fogadható el republikánus értékrendűnek, ha megalapítását követően rögtön a sajátjai, esetünkben Donald Trump ellen fordul, és ezáltal lehullik a lepel valós céljairól. Azon túl, hogy ezen szervezet által a republikánusok körein belül lévő belharcok végül nyilvános politikai támadásba fordulnak át, a helyzetet tovább árnyalja a balliberális birodalomtól azonnal érkező dollármilliós támogatás. Kérdésként merül fel, hogy akkor ki is az igazi republikánus, de végül egyértelműen látható a politikai szándék, ha a szervezet kritikája Orbán Viktor maggyar ...

Újabb és újabb európai intézmények irányítását veszi át a Soros-hálózat

Nagyvilág2022.11.17, 13:31

Az Európa Tanács ma már nem az a szervezet, amely hatékonyan védi az őshonos nemzeti kisebbségeket – mondta el az Origónak adott interjúban Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlés magyar delegációjának helyettes vezetője. Zsigmond szerint a Soros-féle szervezetek mindenhol ott vannak, és a kisebbségvédelem háttérbe szorításával az illegális migrációt ösztönzik, ráadásul nyomást gyakorolnak a nemzeti kormányokra.

Az Egyesült Államokban elszabadult a bűnözés Soros ügyészeinek városaiban

Nagyvilág2022.11.10, 11:32

New Yorkban két számjegyű növekedést lehetett tapasztalni a nemi erőszakok, a nagy értékű lopások és a rablások terén, míg Chicago városában csaknem 600 embert öltek meg 2022-ben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Breitbart: Soros György és a Biden-kormányzat egy baloldali médiaszervezet létrehozását finanszírozzák Magyarországon

Nagyvilág2022.11.07, 18:10

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány és a Biden-kormányzat egy hazánkban irodát nyitó baloldali médiaszervezetet finanszíroz - írja a Breitbart.

Adóellenőrzés és gyanús pénzek Soros cégeinél itthon és az USA-ban

Nagyvilág2022.11.04, 19:12

Egy Soros György által támogatott nonprofit szervezetet vizsgálhat az amerikai adóhatóság, az Internal Revenue Service (IRS). A vizsgálatot egy konzervatív csoport panasszal kezdeményezi a lobbizás bejelentésének állítólagos elmulasztása miatt. 

Ki nyerészkedik a háborún?

Nagyvilág2022.10.29, 10:21

Ukrajna államcsődben van, és hatalmas összegekre van szüksége ahhoz, hogy fedezze kiadásait. A háború azonban igen jól jövedelmező üzletet jelent bizonyos globalista köröknek, akik elvárják Brüsszeltől, hogy tovább finanszírozza Ukrajna működését és kiadásait. Az már eddig is látszódott, hogy ezek a hitelek és támogatások soha nem fognak megtérülni. Ukrajna és a háború finanszírozása helyett a valódi megoldást a béketárgyalások megkezdése jelentené, de ehelyett Brüsszel tovább önti a pénzt Ukrajnába. Mindeközben az amerikai olajvállalatok hatalmas hasznot termelnek, egyértelmű, hogy a leginkább az Egyesült Államok érdekelt a háború ...

Kiderült, hogy újabb Soroshoz köthető külföldi szervezet próbálta meg befolyásolni a magyar választást

Nagyvilág2022.10.26, 12:31

A Kontra tényfeltáró cikke alapján a magyar baloldalt kutatásokkal, elemzésekkel segítő Globsec mögött ott áll Soros György hálózata, az amerikai kormány és a NATO is. Az atlantista think-thank igazgatóságában alelnökként helyet foglal Bajnai Gordon, de Korányi Dávid, Varga Zoltán baloldali médiavállalkozó, valamint Orbán Anita, a magyar Vodafone külügyi vezetője is pozíciót kapott a globalista csapatban. Tehát nem csak az Action for Democracy próbálkozott, hanem hálózatszerűen mozdultak meg a nemzetközi erők Orbán Viktor és jobboldali kormánya ellen.

A Soros-féle Amnesty International is irányította a tüntetőket október 23-án - fotók, videó

Itthon2022.10.27, 17:20

Mint arról az Origo beszámolt, a baloldal tüntetést szervezett október 23-án. Minden baloldali politikus képviseltette magát, továbbá azokat a tanárokat és embereket hívták tüntetni, akiknek a pénze ellen harcolnak évek óta Brüsszelben. A tegnapi tüntetés érdekessége azonban az, hogy megjelent a tüntetők között a Soros-hálózat fő zászlóhajósa, az Amnesty International. Soros emberei szervezetten terelik, irányítják a tüntetésen résztvevő embereket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy tudatos provokációról van szó.

Követelik a Soros-féle bírák lemondását az Emberi Jogok Európai Bíróságából

Nagyvilág2022.10.21, 15:11

A követelők legnagyobb baja, hogy a Soros-féle bírák eljárnak a saját ügyeikben is - írja a Mandiner. A francia sajtó arról ír egy jelentésre hivatkozva, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán 100 bíróból 22 köthető valamilyen módon a Soros-hálózathoz.

A TASZ és a Helsinki Bizottság is rátelepedett a tüntetésekre

Itthon2022.10.19, 11:59

A Tűzfalcsoport legutóbb arról számolt be, hogy Molnár Áron nem véletlenül próbálja meglovagolni a baloldali tüntetések hullámait. A Tűzfalcsoport emlékeztetett: legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy olcsó ruhákra rányomtatja baloldali tüntetések szimbólumait, amit aztán túlárazva értekesít a követőinek. NoÁr állítása szerint több milliós bevétele van az adományokból, és a Tűzfalcsoport megnézte, hogy ebből mi igaz, valamint annak is utána jártak, hogy mi köze van a TASZ-nak és a Helsinki Bizottságnak a pedagógustüntetésekhez.

Pornóvideóval dobta fel kampányát a képviselőjelölt

Nagyvilág2022.10.17, 13:05

A liberális jelölt saját bevallása szerint azért készítette el, és töltötte fel a Pornhub weboldalra a filmjét, mert elkötelezett a szexmunka teljes legalizálása mellett – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Korányi Dávid az amerikai Johns Hopkins Egyetemen keresett szövetségeseket a magyar kormány ellen

Itthon2022.10.13, 15:08

A Kontra.hu legfrissebb tényfeltáró cikkéből kiderül, hogy egy helyen, egy időben dolgozott a Johns Hopkins Egyetem washingtoni Nemzetközi Tanulmányok Intézetében (SAIS) és annak Transzatlanti Kapcsolatok Központjában (CTR) Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, illetve a magyar választásokba beavatkozó Action for Democracy több tagja: Korányi Dávid, Charles Gáti, Anne Applebaum és Zeid Raad al-Husszein. Korábban Francis Fukuyama is megfordult az egyetemen. A CTR vezetője pedig Dan Hamilton, Bill Clinton volt amerikai demokrata elnök egykori külügyi államtitkára. A Johns Hopkins tehát az Action for Democracy találkozási pontjának minősíthető.

A nemváltoztatást akarja népszerűsíteni a köznevelésben a Soros-féle Amnesty International

Itthon2022.10.13, 13:00

Az Alapjogokért Központ a közösségi oldalán arra hívja fel a figyelmet, hogy a Soros György amerikai milliárdos által támogatott baloldali NGO, az Amnesty International a nemváltást népszerűsíti az iskolákban.

Tovább dagad a botrány az Európa Tanács körül

Nagyvilág2022.10.13, 13:19

Nemcsak az Európai Unióban, de a jogvédelemmel foglalkozó Európa Tanácsban és az Emberi Jogok Európai Bíróságán is megjelentek Soros György emberei. A European Center for Law and Justice (ECLJ) több tanulmánya részletesen bemutatja, hogy a 2009 óta a testületben székelő száz bíró közül huszonkét ítész közvetlen kapcsolatban állt Soros szervezeteivel, nemrég pedig arra is fény derült, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nagy összegű támogatásaival valószínűleg az Európa Tanács egész intézményrendszerét befolyás alatt tartja – hívja rá fel a figyelmet a Tűzfalcsoport.

Ugyanazok az amerikai tanácsadók segítették Márki-Zay Péter kampányát, mint Karácsony Gergelyét

Itthon2022.10.11, 12:53

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely elméletileg ellenfelek voltak az előválasztáson. Ezzel bebizonyosodott, hogy a tengerentúlról jelölik ki a magyar ellenzék vezető politikusait. Itt az újabb fordulat a nemzetbiztonsági kérdéseket felvető kampányfinanszírozási ügyben! - írja a Kontra.

Egy sorosista szervezetet támogatva avatkozhatott be a brazil választásokba a Márki-Zayt pénzelő Action for Democracy

Nagyvilág2022.10.11, 10:29

A magyar választási kampány időszakában Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt egyesületét közel 2 milliárd forintnak megfelelő dollárral pénzelő amerikai alapítvány, az Action for Democracy a brazil választásokba is beavatkozhatott. A Korányi Dávid által vezetett alapítvány két baloldali szervezetet támogat Brazíliában. Ezek közül az egyik, magát „civilnek" állító NGO, a Washington Brazil Office (WBO) finanszírozója Soros György amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF). Az amerikai támogatás ellenére az Action for Democracy brazíliai tevékenysége nem igazán nevezhető sikertörténetnek, hiszen Jair Bolsonaro jeelenlegi ...

Guruló dollárok: a Partizántól Juhász Péterig

Itthon2022.10.10, 14:15

A baloldali pártok és médiájuk működése kapcsán az elmúlt időkben egyre gyakrabban kerül elő az a probléma, hogy nem törvényesen, és nem a társadalmi normáknak megfelelő módon jutnak hozzá a sokszor külföldi eredetű finanszírozáshoz, a magyar belügyek befolyásolását is lehetővé tevő, jelentős nagyságrendű anyagi támogatásokhoz – áll a Tűzfalcsoport legfrissebb tényfeltáró anyagában.

A Soros Alapítvány egyik vezére elkapta a majomhimlő és a gonorrhoeát a New York Pride-on

Nagyvilág2022.10.07, 00:42

A Soros Alapítvány szexuális egészségügyi szakemberként dolgozik az a férfi, aki a New York Pride-on a majomhimlő és a gonorrhoeát „szerzett".

Hogyan jutottak el a guruló dollárok Amerikából a magyar baloldalhoz?

Itthon2022.10.06, 13:35

Nemrég kiderült, hogy a baloldal elképesztő összegeket kapott az Egyesült Államokból a 2022-es választási kampányra, amelyeket aztán a Gyurcsány vezette közös lista többek között arra használt fel, hogy 100 millió forintos megbízást kössön a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdattal, amely illegális adatgyűjtést követően kampány SMS-ekkel árasztott el egymillió embert. A tengerentúlról érkező guruló dollárok mögött Korányi Dávid állt, aki pályafutását Gyurcsány-fiókaként kezdte, majd Soros György magyarországi helytartójaként irányította a dollárbaloldal magyarországi tevékenységét. Egy ideig Karácsony Gergely tanácsadójaként is ddolgozott, ...

Külföldről érkező pénzzel és amerikai szakértőkkel befolyásolták a választást

Itthon2022.10.04, 08:52

Az már nem titok, hogy a baloldal választási kampányát külföldről finanszírozták, és az is egyre világosabb, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-cégcsoportnál elrejtett tapasztalt amerikai szakértőkkel kívánták befolyásolni a végeredményt - írta a Magyar Nemzet. A lap most csupán a céghálózat Észtországban bejegyzett vállalkozásait vizsgálta. Íme, az eredmény!

Soros-hatás: külföldi pénzekkel, külföldi érdekekért befolyásolták a választási kampányt itt vannak a részletek

Itthon2022.10.01, 11:41

Bajnai Gordon, Márki-Zay Péter és Soros György neve is felmerül a magyar belpolitikába való külföldi beavatkozás példái kapcsán. A történtek nemzetbiztonsági kockázatot jelezhetnek.

30 évvel ezelőtt tette tönkre Soros György az angol fontot. Spekuláció állhat most is a forint gyengülése mögött?

Nagyvilág2022.09.30, 14:34

30 évvel ezelőtt szakított majdnem 1 milliárd eurót Soros György, és ezzel 30 milliárd eurónyi kárt okozva a brit gazdaságnak és a brit adófizetőknek. Családok ezrei mentek tönkre, sőt az egész európai gazdaság iránt megrendült a bizalom. Ez volt Soros György első igazi nagy üzlete, amely több kérdést vet fel, mint ahányra választ ad. Sokan ma sem értik, hogy miképp valósíthatta meg ezt a példa nélküli spekulációt. Ha kicsit alaposabban megnézzük Soros életét, akkor világos mintázat rajzolódik ki. Szinte minden jelentősebb Európai országban meghatározó spekulációs tevékenységet végzett. Magyarországon az OTP-t kétszer is megpróbáltaa ...

Így manipulálja a pénzpiacokat és a valutákat Soros György

Nagyvilág2022.09.30, 09:51

A magát filantrópnak tartó magyar milliárdos elsődleges tevékenysége mindig is a pénzügyi machináció terepe volt, amit több országban máig emlegetnek. Nem véletlenül lép fel egyre több ország a baloldali spekuláns tevékenysége ellen. Soros Györgyöt több ország közvetlen vagy közvetett módon kitiltotta. vagy elűzték őt az országokból a tevékenysége miatt.

Soros Györgyék azért támogatják a szankciókat, mert százmilliókat nyernek rajta

Nagyvilág2022.09.29, 13:21

Az amerikai tőzsdespekuláns vagyona, valamint az általa birtokolt részvények egyértelműen azt bizonyítják, hogy Soros György nyerészkedik a háborún és az EU által bevezetett gazdasági szankciókon - írja a Magyar Nemzet.

Így működik Soros György hálózata a közép-európai és a balkáni országokban

Nagyvilág2022.09.29, 11:24

Számos régiós országban gyakorolt érdemi befolyást a belpolitikai folyamatokra a Soros György nevével fémjelzett szervezeti háló az elmúlt évtizedekben - írja a Mandiner.

A kampányfinanszírozási botrány után távozik Soros embere a fővárosi önkormányzattól - videó

Itthon2022.09.28, 17:03

Közös megegyezéssel szünteti meg a New Yorkban élő Korányi Dávid tanácsadói szerződését a főváros. Karácsony Gergely főpolgármester tagadja, hogy mozgalmához külföldi pénzek kerültek volna a kampány során - írta a Magyar Nemzet.Korányi most mégis elmenekül.

A hálózat működésben: Budapesten tartottak eligazítást Sorosék

Itthon2022.09.27, 14:04

Budapesten a Soros-egyetemen konferenciát tartottak a „fenntartható demokrácia" címmel. Önmagában a konferencia nem lenne érdekes, hiszen leharcolt balliberális aktivisták, újságírók, kutatók, demokráciaféltő szakipari munkások és Soros emberei mondták el újra ugyanazt, amit az elmúlt 12 évben számtalanszor. Mi most mégis azért foglalkozunk ezzel a rendezvénnyel, mert az áprilisi választások óta most először jöttek ki a fényre a hálózat emberei. Az alábbi cikkben bemutatják, hogy az Amerikából pénzelt Action for Democracy miként próbálja meg újjáépíteni megtépázott renoméját Budapesten. Illetve, hogy kik azok, akik a kiüresedett hazzai ...

Szánthó Miklós: A Soros-hálózat budapesti konferenciájára akkor is van pénz, ha semmire sincs pénz

Itthon2022.09.21, 11:46

A Soros-hálózat budapesti konferenciájára akkor is van pénz, ha semmire sincs pénz. A Főváros ismét a Budapest Forum keretében látja vendégül a hírhedt spekuláns szervezeteit és a hozzá nagyon közel álló alapítványokat, NGO-kat, policy-aktorokat és személyeket - írja közösségi-oldalán Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

A Soros-hálózat térnyerése Lengyelországban

Nagyvilág2022.09.20, 10:24

A lengyelországi Stefan Batory Foundation (Báthory István Alapítvány) egy magát függetlennek mondó, valójában azonban Soros György által létrehozott szervezet, melynek alapításában eredetileg lengyel ellenzékiek is részt vállaltak az 1980-as években, és Lengyelországban 1988 májusában regisztrálták ezt az alapítványt. A Batory Foundation vállaltan egy nyílt, demokratikus társadalom kifejlődését kívánja támogatni Lengyelországban, de működése kiterjed más régió béliországokra is - írja a Tűzfalcsoport. 

Sorosék nyomására is tarthatták vissza az uniós forrásokat - fókuszban az igazságszolgáltatás

Itthon2022.09.16, 13:40

Európa gazdaságai bajban vannak. Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány tépázott meg több fontos ágazatot, akadályozta az ellátási láncokat, tett munkanélkülivé rengeteg embert. Jelenleg a február 24-e óta dúló háború, az orosz támadásra válaszul adott hibás szankciós politika miatt kialakuló gazdasági- és energiaválság, valamint a magas infláció következményeit nyögik Európa népei, és ki tudja, mi jön még. Az EU tagállamai még a koronavírus-járvány után sem tudtak talpra állni, de éppen ezért hozott létre a Bizottság egy helyreállítási alapot, hogy megkönnyítse a gazdaságok újraindítását - írja a Tűzfalcsoport.

Soros és Bajnai ezúttal is a spájzban voltak, idegen befolyásolási kísérlet történhetett a kampányban

Itthon2022.09.16, 11:51

Egy olyan hálózat rajzolódik ki, ahol közvetve és közvetlenül is kimutatható a kapcsolat a Gulyás-féle Partizán, a Bajnaihoz köthető DatAdat és a Soros-hálózat között. Háttérben a külföldi donorokkal - mutat rá a Mandiner.

A Soros Györgyhöz köthető NGO-k 2020-ban is dúskáltak a külföldi forrásokban

Itthon2022.09.09, 13:56

A Századvég legfrissebb elemzése a közéletre és a nyilvános vitára jelentős befolyással bíró civil szervezetek részére nyújtott támogatásokat vizsgálja. Részletesen áttekinti a nemzetközi és a hazai nyilvánosságban hivatalosan jogvédő szervezetként jegyzett civil szervezetek, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Helsinki Bizottság különféle, külföldről kapott bevételeit.

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy külföldről érkező pénzekkel befolyásolták a választási kampányt

Itthon2022.09.09, 09:49

Horváth József volt titkosszolgálati vezető szerint a nemzetbiztonsági törvény mielőbbi módosítására van szükség, az ország szuverenitásának megőrzése a tét, írja a Magyar Nemzet.