Pesti Srácok

címke rss

A Tökéletes Ember, aki Miss Sargentininek szólítja magát

Még tőle is meghökkentően zavaros magyarázkodásba kezdett az Európai Parlamentben Judith Sargentini – bocsánat: Miss Sargentini, mint kiderült ugyanis, saját magát így nevezi –, miután a Pesti Srácok kiküldött tudósítója megkérdezte tőle, olvasta-e a magyar kormány 108 oldalas jelentését. Persze, hogy olvasta, mondta Miss Sargentini, aztán pillanatokon belül kiderült, hogy fogalma sincs, mi van benne.

Huth Gergely: Végre eljött az Igazság napja

Itthon2018.08.02, 10:34

A Hír TV új tulajdonosának a becsületére váljon, hogy lehetővé tette három és fél évvel a G-nap után, hogy eljöjjön az I-nap – így értékelte az Origónak Huth Gergely a televíziónál történteket. A Pestisrácok.hu főszerkesztője úgy látja, fel kell tenni a kérdést, hogy kik is a valódi áldozatai az elmúlt három és fél évnek.

Már három gyanúsítottja van a Demszky-korszak metróbeszerzéseinek

Itthon2018.05.23, 19:30

A PestiSrácok.hu hírportál értesülései szerint már három embert gyanúsítanak vesztegetéssel az Alstom metrókocsik beszerzésének ügyében, egy ellen pedig továbbra is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Ellenzéki kampányokba tették Czeglédyék az elcsalt milliárdokat

Itthon2018.03.27, 13:48

Az elmúlt hónapokban többször is bebizonyosodott, hogy a bűnszövetkezetben, adómilliárdok elcsalására felépített, Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezeteket valójában a baloldal politikai céljaira használták. Először a DK elnökéről, Gyurcsány Ferencről derült ki – aki mellesleg Czeglédy személyes barátja -, hogy százmilliós nagyságrendben kölcsönzött cégén, az ALTUS-on keresztül a letartóztatott ügyvéd-kampányfőnök cégének. Aztán a szövetkezetek zászlóshajója, azaz a Human Operator Zrt. fővárosi irodájának egyik korábbi alkalmazottja beszélt arról, hogyan bonyolították le Érden az MSZP jelöltjének kampányát iskolaszövetkezeti ddiák-munkavállalókkal. ...

Németh Sándor: Szörny-birodalom jönne létre a baloldal-Jobbik nászából

Itthon2018.01.24, 17:05

Hosszas interjút adott a Pesti Srácoknak Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze. Németh mesélt az egyház alapításáról, az SZDSZ-hez fűzödő korábbi viszonyukról, illetve a Fideszről alkotott véleményükről. Utóbbi kapcsán a főlelkész elmondta: Törekvésünk célja, hogy a magyarság nemzeti önazonossága egyetemes emberi értékekkel legyen feltöltve. "A Fidesz és az Orbán-kormány irányvonalában pedig látom egy modern, új nemzeti identitás és gondolkozás keresését is." Beszélt arról is, hogy szerinte is realitás Soros-terv. Egy esetleges Jobbik-DK-MSZP-LMP- Momentum koalíció kapcsán pedig kifejtette, hogy szerinte ez kormányozhaatatlanná ...

Mesterházy sem kér az antidemokratikus és antiszemita Jobbikból

Itthon2018.01.06, 19:07

Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke, és miniszterelnök-jelöltje a Pesti Srácoknak nyilatkozva azt mondta, hogy bízik a minél szélesebb körű ellenzéki összefogásban, amelynek bővítésére még néhány hét áll a pártok rendelkezésére, hiszen február 15-e után már aláírást kell gyűjteni, illetve le kell adni pártlistákat. Így nem mindegy, hogy valaki csak egy önálló listát vagy egy közös listát ad le. A volt pártelnök azt mondta, hogy a Momentum és az LMP közeledését szívesen fogadnák, azonban a Jobbik szóba sem jöhet szövetségesként, mivel nem demokratikus párt.

Pártmunkát végzett Czeglédy Csaba szövetkezete

Itthon2018.01.05, 09:12

A Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek fő feladata MSZP-s és DK-s pártmunka volt – írta  pénteki számában a Magyar Idők a PestiSrácok.hu csütörtöki, a Human Operator Zrt. két dolgozójának nyilatkozatai alapján írt cikkét idézve.

Volt macedón elnök: Orbán Viktor Európa védelmezője

Itthon2017.10.03, 17:32

Interjút adott a Pesti Srácoknak Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök, a jobboldali ellenzék vezetője. A politikus arról beszélt, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő a migrációs válság kezelésének élharcosa, a magyar kormányfő pedig Európa védelmezője. Arról is beszélt, hogy Macedóniában szinte az összes civil szervezetet Soros György pénzeli.

Álszentek: milliárdokat kapott az RTL és a Simicska-média

Itthon2017.07.27, 08:05

Most számon kéri az állami médiaköltéseket a Simicska Lajos tulajdonolta média, de a Magyar Nemzet, a nemrég Simicskához került Index, valamint a vállalkozóról korábban hallgató RTL-csoport arról már nem számol be, hogy ők maguk előbb a baloldali, majd a 2010 és 2014 közötti jobboldali kormányzás idején is nagy mennyiségben fogadtak be állami hirdetéseket - írja a pestisrácok.hu.

Manipulálta a fideszes képviselő nyilatkozatát az ellenzéki propagandaoldal

Itthon2017.06.26, 08:11

A Pesti Srácok számolt be róla, miként próbálta lejáratni a kormányt egy manipulált videóval a 24 nevű ellenzéki propagandaoldal. Révész Máriusz országgyűlési képviselő szavait hamisították meg, hogy a Fideszre vonatkozó ellenzéki bírálatokat megerősítsék.

Előző
  • 1
Következő